Sziasztok,

rég látott ilyet a blog, de itt a hónap vége, és érkezem is a friss summával, amiben azt mutatom, hogy mi volt az a 11 könyv, amit januárban beszereztem, melyik az a 6 könyv, amit sikerült ebben a hónapban elolvasnom, és hogy miről szólt az az ezzel együtt hét bejegyzés, amit ebben a hónapban hoztam. Kezdjük is el:

11 könyvet sikerült beszereznem:

Ebből a 4 db különböző könyv, amit a karácsonyra kapott ajándékutalványokkal vásároltam:

Camryn Garett: Pozitív
Úgy hírlik, hogy ez a könyv olyan, mint a Simon és a homo sapiens-lobbi (értékelés itt), de itt egy HIV+ státuszú lány mindennapjaiba nyerünk betekintést, aki új iskolába került, és nem vállalja a státuszát. A könyv történetében egy alakuló, nagyon szerelmes heteró kapcsolatot látunk kibontakozni, amely önmagától is egyre jobban közeledik ahhoz a ponthoz, ahol fel kell fednie a főhősnek a titkát, de egy titokzatos fenyegető levél is sürgeti ezt a vallomást. Nagyon várom ezt a könyvet, mert tök szeretnék több olyan regényt olvasni, ami tematizálja a HIV vírust, annak az élhetőségével együtt, miközben örülök, hogy fiataloknak szól, fiatalosan, ha minden igaz, szépen és viccesen. Most még a következő olvasásaim nagyrészt olyanok, amiket el kell olvasnom valamilyen vállalt kötelezettség miatt, de nem hiszem, hogy ezt a könyvet sokáig fogom pakolgatni. Az év végén jelent meg.

Alice Brodaway: Spark
Ez az Ink sorozat második része, de igyekszem úgy írni erről állati lelkesítően, hogy ne spoilerezzem le az első részt, amit szintén nagyon szerettem, és bátran ajánlok a figyelmetekbe. A sorozat első részében megismerünk egy olyan társadalmat, amiben minden ember tetoválásként viseli magán a történeteit, majd, amikor meghal, a bőrét lenyúzzák, hogy abból könyvet készítsenek, hogy a történetei ne vesszenek el. Az első regényben ennek a társadalomnak az egyre láthatóbbá váló diktatúrába csúszását követjük a főszereplő lány, Leora nagyon személyes történetén keresztül, aki nem kapja meg az apja bőréből készült könyvet, mert megtalálják rajta az árulók jelét. A sorozat második részében megismerjük az első társadalom ellenségeként feltüntetett üresek történetét (Nem tudom, hogy ide kell-e írni, hogy ők nem tetováltak, úgyhogy inkább ideírom.), és a két ellenséges csoport történetéből egy izgalmas és stabil világkép épül ki a főszereplőkben. A könyv egy ifjúsági disztópiasorozat része, tehát van egy-két olyan oldal, ami unalmasabb, mert részletesebben ír le társadalmi működéseket, mint amennyire nekem szükségem volna a megértéshez, viszont egy nagyon jól felépített világot és mitológiarendszer látunk, ügyesen mozgatott szálakat, amik meglepnek a második rész végén is, és persze halál módon szerethető főhősöket is kapunk, nem sematikusan megírva. Bírom ezt a sorozatot, nagyon megörültem, amikor láttam, hogy év végén megjelent az új rész.

Ja igen, és elképesztően szép a borítójuk, bár én lehet, hogy kihasználtam volna az üres-tetovált formát a borítótervezésben, de megértem, hogy nem tették, mert gyönyörű így is.

Gács Anna: A vágy, hogy meghatódjunk
Gács Anna a kortárs szépirodalomban megjelent önéletírásokról írott friss esszékötetét be kellett szereznem, ugyanis most lelkesen vetem bele magam én is az önéletrajzok témájába. Azt látom, hogy a kisebbségi szerzők nem feltétlenül a hagyományos, életük végén a memoárjukat író önéletrajzíróként írják meg a szövegeiket, hanem akár egy-egy akut válsághelyzetben, és érdekel, hogy milyen kulturális megoldásokat, kérdéseket lát relevánsnak Gács Anna az elitirodalom kulturális terében. Nagyon nyitott vagyok mindenre, amit ír, hiszen én csupán ismerkedem még a kérdéssel, nagyon nagy bizalmam van a szöveg felé.

Nina George: Levendulaszoba
Egy csoporttársakkal átbeszélgetett éjszakán az egyikük nagyon sokat mesélt erről a könyvről. Arról, hogy igen, lila, levendulás a borítója, meg Franciaországban játszódik, Párizsban és Provance-ban, de ez a könyv mégsem giccses, hanem szép, és igaz. És az az igazság, hogy ezzel a csoporttársammal nagyon sok olyan könyvünk van, amit közösen szeretünk és fogadunk el szépnek és igaznak (Anna Gavalda Billie című könyve az egyik, amit nagyon ajánlok), szóval kénytelen vagyok hinni neki, és hogy ezt bizonyítsam: be is szereztem a könyvet.

És van a maradék 7 könyv is, amit sokkal inkább egyben kezelném:

Nagyon szeretem a Magvető Kiadó Időmérték sorozatát, amely 2016 óta közöl mértékadó kortárs magyar és világirodalmi köteteket egyaránt, és a Líra akciójában most több kötetet mindössze 1000 Ft-ért lehetett megvenni, így le is csaptam azokra, amik eddig nem voltak meg. Állati nagy szerencsémre tavaly egy versversenyen nyertem egy 5000 Ft-os könyvutalványt a Lírától, így mindössze 2000 Ft-ot fizettem a hét kötetért, ami eléggé menőn hangzik, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy idén még csak ezekért a könyvekért fizettem. A könyvekről külön csupán pár szót tudok még mondani, de folyamatosan olvasom őket úgyis.

Al Berto: Tűzvészkert
Al Berto a nyolcvanas évek egyik meghatározó portugál költője. Az ő kötetét ajánlotta az egyik kedves csoporttársam, amikor megláttam az akciót, és belekapva a kötetbe azt látom, hogy nem véletlenül lelkesedik nagyon. Amellett, hogy egy szomorú, magányos poétika ez, van benne valami lassú és szép sodrás, ami egyből aurát teremt a szövegek közé. Szeretni fogom.

G. István László: Nem követtem el
G. István Lászlónak olvastam korábban a Repülő szőnyeg című kötetét, amelyben nagyon különböző kötött formákat ragad meg. Nekem az a kötet öncélú volt régen olvasva, ezért nem is gondoltam rá, hogy megveszem az újat, de a fülszöveg öniróniát, önelemzést, testünkhöz és múltunkhoz való viszonyt ígért, szóval megvettem. Meglátjuk majd.

Balaskó Ákos: Tejsav
Balaskó Ákos kötetét a kezemből tépte ki a megjelenés pillanatában egy könyvesbolti eladó, mert nyomtatási hibával jött ki, és azóta nem vettem újra eddig, pedig kíváncsi voltam rá. Voltam Szegeden egy nagyon zilált könyvbemutatón, ahol három könyvet mutattak be moderátor nélkül, és ez volt az egyik, viszont csak az érzésre emlékszem, hogy érdekes volt. Most beszereztem.

Tamás Zsuzsa: Mit tud a kert?
A Tamás Zsuzsa könyvek nagyon mozgatnak, de végül mindig a félelmeim győztek eddig. Ezek itt rímes versek, lehet, hogy még esztétizálnak is, a Tövismozaik című új regénye pedig egy művészetben élő nőről szól, és sokan dicsérik, de félek, hogy nem fogom érteni vagy nem fog tetszeni. Most már legalább megvan az egyik.

Halasi Zoltán: Bella Italia
Visszamelékezni a ’80-as években Olaszországában tett nászútra. Asszem túlságosan szeretem az Utas és holdvilágot ahhoz, hogy ez ne érdekeljen, bár Szerb Antal regénye nyilván nem a ’80-as években játszódik, és ez egyébként is, ez egy verseskötet. Dedikált példányt kaptam belőle, örültem. 🙂

Ilma Rakusa: Love after love
Svájci líra, nyolc búcsúdal, amit Nádas Péter méltat a fülszövegben. Érdekel.

W. G. Sebald: Természet után
Több kedves ismerősöm egyik kedvenc szerzője, fontos világirodalmi szerző a múlt század második feléből, ideje elkezdeni vele is ismerkedni, noha egyébként általában a regényeiről ismerjük.

Hat könyvet sikerült elolvasnom januárban

Azt mondhatnánk, hogy az hat könyv nem sok magamhoz képest, de vizsgaidőszak is volt, és OTDK-zom is, amire rengeteg kis tanulmányt, szakirodalmat olvastam emellett, szóval a nem számolt oldalakkal bőségesen megvolna egy tisztességes teljesítés, így nem rovom meg magam. (Egyébként sem rovom meg magam, tanulom, hogy ne tegyem, nem éri meg, és nagyon energiaigényes feszültnek lenni saját magaddal szemben, tényleg. De vissza a könyvekhez:)

Beck Zoltán: A lehetséges cigány irodalom
Az évemet az OTDK dolgozatom leadásával kezdtem, ehhez a korábbi szakirodalom olvasásaimhoz még rengeteg kis tanulmányt és monográfiarészletet olvastam, de a véghajrában csak Beck Zoltán könyvét olvastam végig, elsősorban azért, mert a dolgozatomban a kötetben is felvetett tendenciát igyekeztem kifejteni a cigány mesék átalakulásának a történetére vetítve. A kötet maga a magyarországi roma irodalom megalakulásának fő diskurzusait igyekszik tárgyalni, beszél arról, hogy mire volt szüksége a hatvanas-hetvenes évek első roma értelmiségi csoportjának ahhoz, hogy roma irodalom jöjjön létre, beszél a többségi fogadtatásról, kiadott antológiákról, valamint arról, hogy merre tarthat a roma irodalom. Én leginkább a közösségi szerzőről szóló részeket tudtam használni, ott találtam egy nagyon jó adatot, ami abszolút alátámasztotta az én hipotézisemet is, így nagy volt az örömöm a véghajrában. Alapvetően tényleg szakszövegnek tartom ezt a könyvet, nem biztos, hogy ajánlom, ha csak úgy olvasnál a témában.

William Golding: A Legyek Ura
Nem tudom, hogy mennyit írtam arról korábban, de úgy képzeltem,  hogy ezt a könyvet majd életem egyik legnagyobb olvasásának fogom tartani, mindenesetre  hatalmas a csalódásom. Akár még azt is mondhatnánk, hogy lehet, hogy eljárt A Legyek Ura felett az idő. Ez a könyv hozta létre a ’gyerekek egy lakatlan szigetre kerülnek és társadalmasat, egyre radikálisabban diktatúrásat kezdenek játszani’ történetet, de ma már bájos vagy sokszor érthetetlen az, ami itt történik, még ha fontos metafora például a tűzhöz, tűzgyújtáshoz való viszony, vagy a rítusok, jelképek kérdése a szövegben. Nagyon akartam szeretni, és mint bölcsész, látom az értékeit ennek a könyvnek, de én olvasóként nem szerettem, sokszor untam, és voltak olyan részek is vadászattal, gyilkossággal kapcsolatban, amit többszöri olvasásra sem sikerült megértenem. Nagyon szeretném elolvasni a Pán Pétert ebben a témában, az még visszahozhat valami reményt.

Alice Broadway: Spark
Fent már írtam róla.

Tor Ulven: Türelem
Tor Ulven a norvég irodalom egyik nagy költője volt, akinek a hírét elzárkózó életével, és hirtelen öngyilkosságával valódi mítoszok kísérik. A Türelem a legfontosabb kötete, lassú, esztétizált, minimalista verseket tartalmaz, ami sokaknak nagyon tetszik, és tudtam, hogy nem leszek köztük. De ez vállaltan az én hibám, rengeteget szenvedek azzal, hogy esztétizáló versekkel nem működöm jól, és az is a baj, hogy nem tudom igazán meghatározni, mit jelent az, hogy esztétizáló. Biztosan elemelt. Volt egy-két szövege, főleg a kötet első harmadában, ahol vitte az olvasást valamiféle beatszerű áramlás, de a versek többségében meg voltam rekedve. Nem tudom, hogy miért nem működöm az ilyen versekkel, ez tényleg az én hiányosságomm, ne is adjatok ezügyben a véleményemre, én is csak szenvedek itt magamnak.

Moesko Péter: Megyünk haza
Moesko Péter kötete egy újraolvasás volt, és jó volt rájönni, hogy még mindig nagyon szeretem ezeket a novellákat, amelyeknek a középpontjában különböző szülő-gyermek, ember-otthon viszonyok állnak, és amelyek nagyon minimalistán, de érzékenyen, figyelmesen ragadnak meg kis dolgokat ezekben a személyes kis válság vagy megoldás időszakokban. Itt írtam már a könyvről.

Németh Gábor: Zsidó vagy?
A félévem legnehezebb vizsgájára rengeteg nehéz elméleti szöveget kellett olvasnom, és úgy éreztem, hogy egy átlagos könyv nem köti le annyira a figyelmemet tanulás után, és így nem fárasztanak le annyira, hogy aludni tudjak. A helyzetet Németh Gábor oldotta meg, akinek négy könyve is van a polcomon, noha teljes könyvet még soha nem olvastam tőle. Németh Gábor a legnehezebb szerzők között van azt hiszem, nagyon erős, feszes, de szabadon zajló nyelve van, ami kitartó olvasást követelt, és nekem pont ilyen szerzőre volt szükségem. Azért a Zsidó vagy?-ot választottam, mert az ’56 novemberében született író itt a saját gyerekkorát (sőt, a születései előtti körülményeket) és a mindenkori idegenségérzését járja körül, annak kapcsán, hogy gyerekkorába véletlenül látott egy rövidfilmet a holokausztól, és érezte, hogy ennek és a zsidóságnak van egy valamiféle idegensége és elhallgatottsága, amit ő a Duna parti nyári táborban vagy családi, baráti környezetekben felismerni vél. Nagyon izgalmas szöveg, birkózni kell vele, de állatira ajánlom azoknak, akik erre hajlandóak.

Nézzük kategóriák szerint:

Kortárs magyar szépirodalom: Megyünk haza, Zsidó vagy?
Klasszikus: A Legyek Ura,
Nem angol/magyar anyanyelvű: Türelem,
Friss megjelenés (2020/21): Spark, Türelem

És akkor ne felejtsük, hogy blogoltam is, most végre már majdnem teljesen:

Január 8-án arról írtam az év első kibeszélősében, hogy teljesen előbújtam a családom előtt, és ez azt jelenti, hogy nincs több dolgom a titkolózással, nincs több félelmem azzal, hogy kiderül bárhol is, hogy meleg vagyok. Ez egy egészen jó érzés volt, és szerettem volna veletek megosztani, ha már lassan négy éve beszélgetünk arról, hogy előbújni nagyon jó dolog. Később, január 13-án megérkezett a decemberi summa, majd ezt követte 16-án egy hosszabb tízes lista 2020 kedvenc olvasmányairól, majd kikerült az első #LMBT-t olvasunk interjú az új, három hetes struktúrában, amiben Völgyi Annával beszélgettünk az elsőkönyves tapasztalatiról.

Miután a Kibeszélős és az #LMBT-t olvasunk bejegyzések első bejegyzése lement, megmutattam, hogy hogyan tervezem 2021-ben a három hetente jelentkező, a random jelentkező, és a hó elején, hó végén jelentkező bejegyzéseket. Tegnapelőtt ismét ideje volt, hogy kijöjjek egy Kibeszélős bejegyzéssel, ezúttal a kedvenc könyvesbolt érzésről írtam, ez a summa pedig a hónap hetedik bejegyzése.

Az értékelések még hiányoztak januárban, de egy szöveg már majdnem kész van, az hamarosan érkezik. Azt gondoltam, hogy az OTDK és a vizsgaidőszak kipihenése mellett a hónap végén egy értékelés legalább bele fog férni. Bár sajnálom, hogy nem így alakult, nem vagyok mérges, örülök ennek a hét bejegyzésnek, és tudom, hogy fog ez majd menni jobban is.

Rövidesen érkezem is majd a következő bejegyzéssel, addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió