LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: mozi

Miért nem szeretem a Love, Simont

Sziasztok,

Paul Karl Feyerabend, múlt századi filozófus szerint meg kell beszélnünk, hogy milyen a viszonyunk ahhoz a témához, amit tárgyalunk, ahhoz hogy közelebb kerüljünk az objektív vizsgálat lehetőségéhez, így én is ezzel szeretném kezdeni.

Én rajongva szeretem Becky Albertalli Simon és a homo sapiens-lobbi című könyvét. Szerintem nagyon klassz ifjúsági regény, ami komolyan és legitimen tud beszélni az előbújásról, és a szerelemről. Azért szeretem a könyvet, mert amellett,hogy egy izgalmas és érdekes helyzet előtt áll Simon a könyv elejétől, egy nagyon tiszta és elemi szerelmi viszonyt tud felmutatni, amelyre nekünk, ifjúsági irodalom fogyasztóknak szükségünk van, ha ifjúságit veszünk a kezünkben.

A Simont pedig ezen túl, nem mint önálló filmet, hanem mint adaptációt szeretném kritikával illetni, mert azt hiszem elég sok minden ráolvasható.  A bejegyzésemben azokat a jó vagy rossz megoldásokat szeretném bemutatni, amelyek elgondolkodtattak, vagy kiakasztottak. De nem csak az árny oldalakra szeretnék koncentrálni. 🙂

love_simon_1.JPG

Először is: A cím. Nagyon sokan kiakadtak a Kszi, Simon címen, és természetesen okkal, de ezen túl szerintem a Love, Simon sem lett volna a legsikerültebb cím, ha komolyan veszik az adaptálást. André Aciman (a Szólíts a neveden írója) a nyári Könyves Magazinban megjelent interjújában azt mondja, hogy egy adaptáció akkor igazán jó, ha a könyv lelkét tükrözi. Azt hiszem a könyv lelke és a film lelke Simon esetében pontosan olyan arányban áll egymással, mint amilyen arányban a Kszi, Simon és a Simon és a homo sapiens-lobbi. Komolyan vehetetlen és tucat film készült, amit állati fontos lenne nem ajnározni csak azért, mert itt most épp fiúkról van szó.

Mármint értem, hogy a filmpiac fellélegzik, hogy végre egy romantikus vígjáték, amiben meleg karakterek vannak, és ráadásul nagy stúdiótól jött ki, de én ezt messzemenően nem érzem akkora lépésnek, mint amekkorának ez be van harangozva, és a film önmagában nem nyújt többet ennél.

Bizonyára mind éreztük már azt, hogy át vagyunk verve, ha egy amerikai film iskolai jeleneteit látjuk. Ez a film pont annyira nem akart átlagosat mutatni, ahogy azok. Tudjuk, hogy azok a folyosók nem a mi folyosóink, azok a parkolók nem a mi parkolóink, és az a mocskosul idegesítő igazgatóhelyettes nem a mi igazgatóhelyettesünk. És ez valahogy megint szimbolikus. Hogy ez az éltet, valahogy nem a mi életünk, miközben a könyvben a mi Ká európai valóságunkban is el tudom ezt hinni.

És pont ezért nagyon szerettem a kezdést. Nagyon jó volt Simon kis monológja, nagyon elkezdtem rá figyelni, és pont ezért sajnálom ennyire ezt a világot. Viszont elmondható, hogy Elizabeth Berger, mint forgatókönyvíró nagyon belakta a könyv világát, akár megszólalásokban, akár utalásokban rettenetesen tűpontos volt, még ha az egész történetet nagyon meghúzta, a kis utalások jól estek, amik nem tudom mondtak-e bármit a könyvet nem ismerőknek, de én hálás voltam érte.

tumblr_p05j1ckr3v1v0clmvo8_1280.gif

Érdekes volt a támogató közeg a filmben és a könyvben is. Tetszett, hogy Simon mindkét helyen éri „támadás”, és nagyon szerettem mindkét esetben a drámatanárnőt. Viszont a film támogató közegében nem igazán lett súlya az előbújásnak, mert nagyjából mindenki elfogadta, és ennek különös jelentősége van a legvégén, a körhintás jelenetnél, amiről még más szempontból is fogok beszélni. Mindenesetre azt hiszem, hogy nincs nagyobb jelentősége annak, hogy meleg valaki egy olyan helyen, ahol egy egész iskola tud drukkolni annak, hogy Simonhoz odajön-e a srác vagy nem, és ráadásul egy csók is elcsattanhatott, ami amellett, hogy szerintem kifejezetten taszító, megmutatja, hogy mennyire retek felesleges is ez a cécó.

megerkezett-a-love-simon-elozetese_image_d6368a4b781bbe1986cd9c9f45d9.gif

És úgy gondoltam, itt jött el a pillanat, hogy beszéljük ki a végét. Simon és Blue szerelme a könyvben nagyon intim és személyes marad, ami felveti azokat a dolgokat, mint hogy megfoghatják-e egymás kezét, vagy egymás mellett ülljenek-e, és egymáshoz érhetnek-e, és itt a filmkészítő ajtóstul rohant a házban, amit nem mellesleg már nagyon sok filmben láttunk, rögtön a kedvencem, A bambanő, ’99-ből.

bambano.gif

Szerintem ez egy olyan ziccer volt, amit gyönyörűen kihagytak a filmkészítők, és sokkal érzékenyítőbb lett volna, mint amennyire a film közepén bevágott fantáziamontázs, ami ugyan hivatott valamelyest megfelelni a könyv címének, de érezhetően nem illik a film szövetébe, és nagyon hiperérzékenynek kell lenned ahhoz, hogy elgondolkodj rajta.

Nagyon szerettem, hogy a baráti társaság könyvben lévő konfliktusait magukkal vitték a filmbe, egészen addig, amíg azok el nem kezdtek megoldódni. Mert minden megoldás borzalmas, megalapozatlan és idétlen. Szerintem tök legitim azon felháborodni, hogyha ezer éve ismerjük egymást, hogy nem tőlünk tudja meg, hogy melegek vagyunk, bár így hozta a helyzet. Sajnáltam ezt a filmben és a könyvben is, de a könyv megoldása sokkal finomabb, a filmbeliek meg inkább Hűbele Balázs megoldások.

Szerettem a filmben bizonyos mondatokat. Nagyon érzelemmel teli pillanat volt Simon és az anyja beszélgetése, szinte a legvégén, vagy amikor Simon az apja fejéhez vágja, hogy milyen érzéssekkel kell leszámolni most, a sok buziviccel a háta mögött, és ezek fontos, idézett, és szeretett pillanatok, de számomra ez a film inkább sok-sok kimaradt ziccer.

love-simon-movie-review-2.gif

Szóval végezetül azt ajánlom, olvassátok el a könyvet, mert nem véletlenül az egyik kedvencem, aztán nézzétek még egyszer a filmet, ha lesz hozzá kedvetek, és beszéljétek meg, beszéljük meg mi is. 🙂 Ha nektek tetszett a film, vagy csak más véleményen vagytok, esetleg vitába szállnátok, bátran írjatok kommentet, vagy keressetek akármilyen fórumon. 🙂

Kszi, hogy velem tartottatok, hamarosan érkezem a következő poszttal. Ha nem szeretnétek lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, less be hozzám facebookra, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. 🙂

És a következő posztig senki se feledje:

Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

Szólíts a neveden (Mozis élménybeszámoló)

Sziasztok,

már két posztban beszéltem a Szólíts a neveden könyv iránti rajongásomról (értékelés itt), és 7+1 pontban össze is gyűjtöttem, mire vagyok nagyon kíváncsi a Luca Guadagnino által vászonra vitt filmadaptációban, ami csütörtök óta látható a mozikban, és tegnap végre én is meg tudtam nézni. 🙂

moziban_voltam.JPG

Wow. Azt hiszem, ha erről a filmről beszélünk, így kell kezdeni. 🙂 Nagyon tetszett, viszont mielőtt beszélnénk róla, nézzük meg az előzetest, mert (1.) imádjuk a dalt, (2.) mert tovább nézhetjük a tájat, és mert (3) így nem kell egy harmadik posztban is a történetről mesélnem.

Mindenki kiemeli, hogy baromi szép tájakon játszódik, és ez valóban letaglózott. Nagyon sok teret használ, akár az otthonról, akár a városról, akár a folyóról vagy a tengerről van szó, remek, művészi képeket sikerült elénk tárni, mégha az eredeti könyv ezt nem is, vagy nem is így vette volna igénybe.

Luca Guadagnino remekül nyúlt a könyv finom belső utalásrendszeréhez, és nem borította fel, pedig sok új fejleménnyel gazdagodott a film, de ezek illeszkedni tudtak a történetbe. Nagyobb hangsúlyt kapott a zsidóság, és őszintébb lett az intimitás a két férfi között, amiket könnyű volt értékelni.

Nem tudom mennyire volt tudatos, de sokszor éreztem azt, hogy a rendező kikacsint ránk, olvasókra. Nagyon sok történetelem maradt el, viszont ezek közül több simán lehetett volna, gondolok itt például a barackszedésre vagy a korlátról való kihajolásra, ahol tudtam olvasóként, hogy ez és ez fog történni, ami aztán mégsem történt meg, és ez nagyon üdítő volt, bár másutt lehet, hogy tomboltam volna. 🙂

Viszont van a könyvben egy visszatérő barack motívum, ami legalább három ponton lesz fontos, ebből egy, talán másfél jelenik meg a vásznon, amit sajnáltam, hiszen itt sérült egy picit a történet, és öncélúvá vállt, de nem tudom, hogy ez csak nekem hiányzott-e, vagy más sem tudta kontextusba helyezni.

És ha már a sérült kontextusról beszélünk, a „Later”-nek mocsok nagy szerepe van a könyvben és a filmben is, és „csá!”-ként lett fordítva, illetve Elio kedvenc helyén is megbicsaklott a felirat, amiért kár volt. 🙁

oh_ne.gif

Az apa nagyon kedvenc karakterem volt a könyvben is, és nagyon ki lett találva, csodálatos és szabad volt látni, amikor Elio a szülei ölébe fekszik 17 évesen, és úgy beszélgetnek, illetve a történet végén van egy apa-fia beszélgetés (amiből pont az öt kedvenc soromat hagyták ki), ami a filmben is és a könyvben is csodálatos volt, és jó volt még úgy is hallani, hogy nekem semmi közöm hozzá, sőt, színészet zajlik. 🙂
Azt a szabadságot mindenkinek ajánlom, amit akkor a moziban éreztem. 

A 7+1 pont közül, amit én gyűjtöttem ki, legkarakteresebben a 80-as évek volt jelen. (Basszus az a cipő és zokni de ocsmány autentikus volt.) Nagyon hozta a film: minden megszólalásban, háttérszerepben, eszközben, utakban, vonatokban, és egyáltalán az életben. Hazafelé végig azon gondolkoztam, hogy mi volna, ha ez a film akkor jelent volna meg, vajon előrébb tartana-e a világ bármiben, és persze nem tudtam a választ, mindenesetre örülök, hogy legalább most megtörtént. 🙂

Jah, és majdnem kifelejtettem, voltak különböző színű fürdőnadrágok.

yes.gif

Szóval ajánlom a filmet mindenkinek, két olyan srácról, aki a lényegről szinte semmit sem tudnak, és ebben a filmben mégis: a lényegről szinte minden benne van. 🙂

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok abban a posztban, amiben megmutattam, miért nem írok filmekről általában. 🙂
Hét elején már új értékeléssel érkezem. Ha nem szeretnétek lemaradni róla, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalom is érdekel titeket, keressetek facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, irány az instagram. 🙂

A következő posztig pedig semmiképp ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvó

7+1 pont, amire kíváncsi vagyok a Szólíts a neveden filmben

Sziasztok,

ma kerül mozikba itthon a Szólíts a neveden (értékelés itt) című könyv Luca Guadagnino által rendezett adaptációja, ami már most számos amerikai kritikus díjat és jelölést tudhat magáénak, három kategóriában jelölték Golden Globe-ra, és a legjobb film kategóriája mellett a legjobb férfi főszereplő, a legjobb adaptált forgatókönyv, és a legjobb főcímdal kategóriában is Oscar esélyes.

Sajnos én egyetemi elfoglaltságom miatt csak szombaton tudom megnézni a filmet, de összeszedtem nektek 7+1 olyan pontot, amire nagyon kíváncsi vagyok, és ami miatt nagyon várom a filmet.

szolits_film.JPG

Kezdjük is. 🙂

1. A kezdés

Nagyon határozottan indul a könyv, és sokat mondd el a két szereplőről az első (néhány) mondat, ráadásul nagyon karakteres. Adnám, ha így indulna a film, de mocskos nehéz és szokatlan lehet kivitelezni, szóval kíváncsi vagyok, hogy indul igazából.

2. Cím

A könyvben és (állítólag) a filmben is fontos szerepe van a címnek, de a könyvben sokáig nagyon gondolati síkon mozog ez, és érdekel, hogy hogyan válik a vásznon azzá, amivé nekem a könyvben vált.

3. Feleszmélés

Kíváncsi vagyok, hogyan ábrázolnak egy srácot, aki rájön, hogy vonzódik a nyaralóvendéghez, vagy egy nyaralóvendéget, aki rájön, hogy hogy a vendéglátójának a fia a másik kapura is játszik. Hogy jön rá egy srác, hogy tudat alatt végig imponálni akart a másiknak? Annyira belső az elbeszélés, és annyira nincs lelki szemem, hogy baromira érdekel.

soonglas.gif

4. Fürdőnadrágok

Ezt már az értékelésben is írtam, hogy nagyon vicces dolgok vannak a különböző színű fürdőnadrágok kapcsán, amiről gyanítom, hogy nem sok lesz a filmben, de ha mind a négy színű fürdőnadrág szerepelne a filmben, azt érezném, hogy Luca Guadagnino figyelt azokra is, akik olvasták. 😉

5. Szexről való beszéd

Nagyon klassznak tartom, hogy nem ideologizálja a könyv a meleg szexet, és nagyon intimnek, fontosnak és érzelmesnek éreztem az aktust követő napok utáni beszélgetést, beszélgetésmorzsákat. Sajnálnám, ha kihagynák.

6. Apa kommunikációs formái

Valamiért az apa nagyon kedvenc karakterem, és ez tudom, hogy full bölcsész, és esetleg nyelvész dolog, de nagyon érdekel, hogy hogyan kommunikál, mert egyrészt nagyon harsánynak és beszédesnek gondolom, másrészt viszont minden gesztusa üzen, és ha nagyon kell mondania, akkor nagyon keveset mond nagyon jól. Kíváncsi vagyok, hogyan ültetik át.

7. Az olasz Riviéra és a nyolcvanas évek

Valahogy a nyolcvanas éveket filmben csak paródiaként tudom elképzelni, ami nem túl biztató, de kifejtem. 😀
A nyolcvanas évek az én fejemben már a szupermodern kor, szupermodern eszközök nélkül. Nagyon sok ilyen filmben annyit érzek a korból, hogy nekem hiányzik a mobiltelefon vagy a valamire való tévé, és remélem ezt sikerül kikerülni itt. Tudom, ez full szubjektív, de nekem fontos buktató.

8.Hallgatás

Ez a könyv egy hallgatásból, belső monológokból, kitalált forgatókönyvekből, és gondolatokból összetett, de szuper halmaz, és szerintem ezt nagyon nehéz ábrázolni, anélkül, hogy ne legyen giccsbe hajló. André Acimannek sikerült a könyvben, és a kritikák alapján Luca Guadagninonak is a vásznon, de megnézném már magamnak. Na. 😀

Nagyon várom már a filmet, és majdnem biztos, hogy vasárnap érkezem egy rövidebb élménybeszámolóval róla. 🙂
Ha nem szeretnél lemaradni arról, és a következő posztokról, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, kövess bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. 😉

A következő posztig pedig semmiképp se felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén