Sziasztok,

a szeptemberi summa elején még arról panaszkodtam, hogy milyen lassan telt el az a hónap, és hát, ehhez képest az október vége öles léptekkel érkezett el, kapkodtam a fejem, azt hittem, hogy még heteim vannak az október végi summáig, de az az igazság, hogy nincsenek heteim már addig, és ez nem is baj. Ebben a hónapban 14 könyvet sikerült beszereznem, 9 könyvet olvastam el, nagyrészt a frissen polcra kerültek közül, ezzel a bejegyzéssel együtt pedig 6 bejegyzés született a hónapban, lássuk most mindezt bővebben:

14 könyv került a polcomra:

Kormányos Ákos: Töredezettségmentesítés
Ákos második kötetét régóta várom – noha módszeresen az első kötetét még mindig nem olvastam végig, csak mindig bele-belekapok –. Még a Literán Terék Anna írt egy hosszú ajánlót róla, ami felkeltette az érdeklődésemet, és Ákossal is beszéltünk már a kötetnek a térhasználati dolgairól, mégis meglepett a kötet. Nagyon frissítő, nyers, szókimondó, szembenéző anyag. Ákos mozgáskorlátozott, tud járni, de a lépcsők és az emelkedők, pláne korlátok nélkül gondot okoznak számára. Ebben a kötetben a vádlás igénye nélkül szembesít minket arról, milyen tök piti helyzetek, állva használhatatlan liftek, rosszul elhelyezett korlátok, anyósi-apósi félelmek, tanácsok, és persze félreértések mentén szerveződik így az élete. Nagyon lelkesítő az, ahogy visszafogja a nyelvet, arra használja pusztán, hogy kimondjon dolgokat, ellenkezzen a megnevezés mindenkori tabujával, a titkok, pletykák és félelmek megnevezhetetlenségével. Kilóra megvett ez a nyelv, talán azért is, mert én is próbálkozom hasonló kimondhatósággal, de nyilván enélkül is zseniális, csak most jobban figyeltem arra is, hogy mit érdemes eltanulni.

Kálmán Olga: Szeretemország
Beszélgetőkönyv Márki-Zay Péterrel
Kálmán Olga könyve nem sokkal azután jelent meg, hogy felmondott neki a HírTv, és talán a legizgalmasabb vállalkozása volt, ami azóta történt vele. Akkor MZP épphogy megnyerte a hódmezővásárhelyi időközi választást, és az ország pár hónapra rá még egy kétharmadot szavazott a kormánypártoknak. Emlékszem, Kálmán Olga a választások után mindenkitől azt kérdezte, hogy a társadalmi elégedetlenség – oktatás, egészségügy… – hogy-hogy nem ért kormányváltást, miközben persze neki is, és MZP-nek is vannak erre a kérdésre válaszai. Jókor sikerült ez a könyv, tényleg ellenzékváltó hangulatban beszél az elégedetlenségről, és közben megismerjük ezt a férfit, Márki-Zay Pétert, aki sokat tanult és sokat gondolkozott, a kötetben tényleg csak beszélgetnek. Ami jó a könyvben, hogy kvázi napi politikafogyasztóként meg tudtam volna én is írni, MZP hiteles, ez ezt jelenti, de közben meg el is mélyíti a kozervatív, de figyelmes és érzékeny politikus szétidézett gondolatait. Aznap vettem a Lírában akciósan 800 Ft-ért, amikor Karácsony Gergely visszalépet MZP javára, jó vásár volt megvenni, noha korábban is MZP-t támogattam a szavazatommal (igen, tényleg elég elitellenes vagyok – erről már írtam itt – , bár nem hiszek sem az egykulcsos adózásban, sem Orbán Gáspár vélt szexualitásának a kiteregetésében, bár arról beszélhetnénk már itthon, hogy emiatt alkalmatlan valaki).

Ali Smith: Tél
Ali Smith Évszak-kvartettjének frissen megjelent második részét most még csak beszereznem sikerült, de idén még biztosan el is fogom olvasni, és legnagyobb reményeim szerint sírni fogok megint a gyönyörtől, annyira csodálatos lesz. A szerző a külön olvasható, de a Brexit válságát feldolgozó sorozat második részében egy családi karácsonyt vesz górcső alá, amelyben egy fiú felbérel egy buszmegállóban álló lányt, hogy legyen a barátnője, amikor hazamegy az anyjához. Az anyjánál ünnepel most az anya testvére is, akivel rég nem találkoztak, így végsősoron négy idegen ember ünnepét nézhetjük végig Ali Smith bizonyára fantasztikusan szép leírásával. Az Ősz nagy kedvencem volt, kedvencként is meséltem róla az augusztusi 1 és 6-ban, tele volt a szöveg idegenséggel és helykereséssel, egy időtlennek hitt világ szétbomlásának tüneteivel, európaisággal, gyásszal. És, persze, ott van az a fantasztikusan kegyetlen jelenet a végén, amin tényleg sírtam, és amiről de utálom, hogy nem lehet beszélni spoiler nélkül. Sajnos még nem olvastam, de nagyon várom, hogy tudjam olvasni.

Seanan McGuire: Cukorszín égbolt alatt
Újabb karakter történetét ismerjük meg mélyebben a Csellengő gyermekek sorozatból, aminek az első részéről, a Minden szív kaput nyitról itt, a másodikról, a Mélybe ránt a lápvilágról pedig a hét elején itt írtam. Ezek az ifjúsági fantasy kisregények a boldogtalan gyermekkor témáját járják körül, fő állításuk nagyjából az, hogy mivel sok világ létezik, nem biztos, hogy minden gyerek a maga számára legmegfelelőbb normák mentén működő világba kerül, és ezeken az anomáliákon megjelenő ajtók korrigálnak. Ebben a könyvben a Minden szív kaput nyit egyik nagyon kedves, színekben és gondolatokban tobzódó karakterét követjük, a könyv maga szeptemberben jelent meg, ezért olvastam el gyorsan a sorozat második részét, a harmadikat is olvasom majd, ha beérem magam az értékelésekkel.

H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregék
H. Balogh Gyula könyvét szintén már elé régóta vártam, 2018-ben mellettem ült egy színpadon szegedi fiatal íróként, amikor felolvasott egy részletet, ami üdítően random és vicces volt. A könyve a szegedi Alsóvárosról szól, ami egy külön kis világ a városban, megvan valamiféle falusias jellege, fontos központ a ferences kolostor, így a hitélet is a mindennapok és a hagyományok része. Itt él kilenc évet az elbeszélő, miközben magába szívja a környék történeteit és maga is kapcsolódik ehhez az abszurd világhoz. Nyelvileg szerintem nem annyira izgalmas ez a szöveg, talán azt is ki merem mondani, hogy lehetett volna nagyobb keretben dolgozni az összegyűjtött anyaggal, de közben tele van tök izgalmas reflexiókkal a térről, a fikcióról, a felnövésről, amit ez a kilenc év jelentett. Olvasás után írtam a szerzőnek, és épp interjút csinálunk, hogy mindezt jól átbeszéljük, és eddig bírom a beszélgetést, remélem a jövő hónapban megjelenik majd a Tiszatáj Online-on.

Bányainé Nagy Judit – Fancsikai Eszter – Tapasztó Orsi: Nem akarok beleszólni
Innen szép nyerni
A Nem akarok beleszólni lányok friss regénye egy vidéki lakodalomról, ahol a három Budapestre költözött lánytestvér szembenéz az anyjuk nyomasztása jelentette démonokkal. Izgalmas szöveg lett, nem vadul szépirodalmi, de működik, vicces, kedves, mély, érzékeny dolog, pénteken írtam hozzá alternatívfülszöveget, a jövő héten érkezik róla az értékelés is.

Karácsonyi Zsolt: Függőleges állat
Ez a verseskötet valami elképesztően rossz volt, viszont kötelező volt. Épp képzem magam egy kritikaírói műhelyen, hívjuk műhelynek, bár nem igazán műhelyszerű, mindegy is. Szóval erről kell majd írnom, miközben elképesztően rossz volt. Lehetne izgalmas, de nagyon nem az. A fő tétje, hogy formailag tele van kísérletekkel, különböző poézisnyelvek szólalnának meg benne, ám valójában ezek a versek borzasztóan unalmasak, feleslegesen esztétizáltak, túlírtak, és haszontalanok, és nincs is mögöttük az a radikális formai keret sem, amiben ez talán még így is működni tudna. Nyilván megfogalmazom majd ezt hosszabban meg alaposabban, de az a bajom ezzel a kötettel, hogy ne írjanak emberek, ha nem muszáj nekik, ha nincs olyan mondanivalójuk, ami szétégeti őket belülről. Nem kell írni, ha nem akarnak, ez tök fontos, én meg próbálok rájönni, hogy mi volt az alkotói szándék, meg az idea, de az empátiám kiég, és csak szomorú vagyok, de majd lesznek gondolataim ennék reflektáltabbak is, ami biztos, hogy ez a kötet még mélyebbre lökött az épp zajló pályaeleji kiégésembe.

Maros András: Kávéházi pillanatok
Időről időre Maros Andrásnak szezonja van a könyves tartalomgyártóknál, és ez az év Maros András szezonban telt. Tavaly jelent meg, de év elején futott nagyot a Két-három dán című kötete, a nyáron pedig a Líra leakciózta a Kávéházi pillanatokat a nagy nyári akcióban. Én akkor lemaradtam a könyvről, most viszont ismét ugyanazon az áron volt kapható, így suhant is a polcomra, ráadásul rögtön két példányt vettem, az egyiket ajándékba. Aztán egy délután pihenésképpen elkezdtem olvasni a könyvet, és sikerült be is fejeznem. Kis, nagyrészt csattanós történeteket tartalmaz, ki nem találnátok: kávéházakból. És az a baj, hogy ezek a történetek ritkán viccesek, eredetiek, frappánsak, van néhány nagyon jó, de hogy valójában az a bajom ezzel a könyvvel, hogy kevés könyvnek, és hogy egy jó könyvtervező ebből szuper coffe table book-ot csinálhatott volna, frisset, tényleg kávézás közben olvasósat, felnevetőset, kreatívat, így viszont szörnyen nyeh lett. Nagyon kár érte, fájt a szívem, de hát ez ilyen.

Mikey Walsh: Kitaszítva
A Kitaszítva című könyvhöz szintén elképesztően olcsón jutottam hozzá a Lírában, és ez azért elképesztően jó, mert régóta szemezek vele, noha a Cukorkék égbolt alatthoz hasonlóan épp most ezzel sem tudok foglalkozni, de roma és LMBT+ kérdéseket is mozgat a könyv, és izgalmas, ahogy ezt teszi. A könyv egy angliai, traveller, vándorcigány életbe született kisfiú történetét meséli el, akit a szülei már a születése előtt boxolónak láttak, aki egy csodálatos karrierrel ki tud majd törni a nyomorból, de a fiú nem fogja tudni beteljesíteni ezeket a reményeket. Szintén egy olyan karakter, akit az iskoláztatás és a művészet emel ki, nagyon szeretem és fontosnak tartom Edouard Luis vagy Ocean Vuong önéletrajzi könyvét is ebben a melegség, és halmozott kisebbségi lét témában, bátran és lelkesen ajánlottam még Anna Gavalda Billie című fikciós regényét is a témában, és az is érdekel, hogy milyen lesz a traveller világ ugyanebben a keretben. Várom, lelkesen.

Bernadine Evaristo: A lány, a nő, a többiek
A 2019-ben Booker-díjas regény már magyarul is a polcokon, ráadásul Kállay Eszter fordításában, ami külön lelkesít, mert szeretem Eszter verseinek a közvetlen hangját és az érzékeny figyelmességét. Ez a könyv, egy társadalmi tablót mutat tizenkét nővel arról, hogy milyen Nagy Britaniában nőnek lenni ma, a fülszöveg felsoroló részlete mutatja, milyen klassz szövegnek ígérkezik ez, többet nem is tudnék hozzátenni, azon túl, hogy várom, hogy olvashassam:

Amma leszbikus színházi rendező éppen élete nagy lehetőségére, darabjának premierjére készül a Nemzeti Színházban; régi barátja, Shirley tanár, több évtizedes munka után is london egyik pénzhiányos iskolájában rekedt, egyik volt hallgatója, Carole mégis sikeres befektetési bankár lesz. Bummi takarítóként dolgozik, és nyilvánvaló eredményei ellenére aggódik, hogy lánya végképp elszakítja nigériai gyökereit. Az észak-angliai tanyán élő 93 éves GG viszont nehezen lép túl a múlt árnyékán. Míg LaTisha a három különböző férfitól származó gyerekének keresi a megfelelő apát, Megan a nemi identitásában bizonytalan, és a közösségi médiában próbál válaszokat találni.

Vay Blanka: Saját ketrec
Nagyon vártam ezt a könyvet, mert Vay Blanka, volt LMP-s politikus feltűnése számomra tök meghatározó volt a 2010-es években. Hetedikes voltam 2010-ben, akkor költöztünk be a városba, láttam az LMP-s plakátokat arról, hogy lehet-e más a politika, én is szoktam, hogy ez egy párt neve, miközben egyáltalán a pártrendszert akkor kezdtem el érteni. Aztán évekkel később bejárta a médiát, hogy ez az ember transznemű, nőként él tovább Berlinben, hasonló hírek. Szóval valahogy az egyik első volt számomra, akinek a nyilvánossággal együtt követtem a nemi átalakulását. A könyv első fejezetét olvasva meglepett, hogy ez számára is új tapasztalat volt, korábban biszexuális férfiként azonosította magát, és most írt egy hosszú könyvet, önéletírást, ami az előszóban úgy tűnik, hogy néha cinikus, akár a saját naivságával kapcsolatban is, de érzékeny az olvasóra és a közösségekre, amelyeket ez a téma érinthet, és amúgy, az első fejezet alapján őszinte is. Sajnos még nem olvastam tovább, de bízom benne, hogy fontos könyv tud majd lenni.

Dunajcsik Mátyás: Víziváros
Dunajcsik Mátyás kötete egyszerre ígérkezik egy szuper város/kerületregénynek és egy szerelmes történetnek, ami már önmagában is érdekel, nyilván városbuziként nagyon lelkesen fogadtam a hírt. A 24.hu-n megjelent egy interjú, ami ezt a regényt valamiféle honvágy- vagy búcsú-, otthonregényként keretezi, amiben a most épp Németországban élő író, költő a várostól való elszakadását is megírja. Azt várom leginkább ettől a könyvtől, hogy legyen szép, anélkül, hogy giccses volna, és nagy bizalmam van Dunajcsikban. Az ilyen regények tipikusan azok, amiknek egyszercsak eljön az ideje nálam, és akkor rádurrantok, és pár nap alatt kiolvasom, várom, hogy hívjon.

Jász Attila – Csendes Toll: Bölénytakaró
Annyira, de annyira szerettem ezt a könyvet, hogy nagyon, és ez egészen váratlanul ért. Szintén kötelező volt, de olyan őszinte lelkesedéssel faltam ezt a 170 oldalas verseskötetet, amekkora lelkesedésre most nagyon nagy szükségem volt. Két ember van ebben a kötetben, vagy hát, egy költő és egy alteregó, akire a költő rá tudja vetíteni a Kelet-Európában indiánná válás történetét egyfajta felnövéstörténetként. Elvált szülők, szegénység, természetközeliség, szeretet iránti vágy. Az egész szöveg nem igazán lírai, miközben az egész annyira velejéig alanyi és belső és líra, hogy beszakad tőle az asztal, elképesztően személyes, az egész kötetet a kimondások, felismerések, a lét visszafelé konstruálása és valamiféle szép belső béke mozgatja. Szocializmus van ebben a könyvben is, panelek, nagyszülők kertjei, de közben ettől az egésztől nagyon független is a főhős valósága, és tényleg nagyon ügyes, nagyon lelkesítő ez az egész. Jász Attila jegyez még két prózakötetet ezzel az alteregóval, biztosan olvasni fogom.

Rachael Lippincott – Mikki Daughtry – Tobias Iaconis: Két lépés távolság
Vannak azok a könyvek, amiket nem vennél meg, mert minden másra költöd a pénzed úgyis, olyanokra, amiket szívesebben vennél meg, de közben, ha meglenne, el akarnád olvasni. Ez volt velem és a Két lépés távolsággal (Két lépés távolságot tartottunk egymástól – jaj, én is szégyellem, nyugi.). Nyilván nagyjából ismerem a történetet, egy újabb betegségkönyv, tök szeretem, ha ezt a témát jól dolgozzák fel, de a YA műfaj felkapottjainak ez nem mindig sikerül, épp emiatt féltem megvenni, pedig még az LMBTQ címke is szerepel rajta molyon, de nyilván nem főszerepben vannak LMBT+ szereplők, és amúgy is. Most egy moly.hu-s ajándékozás keretében beesett hozzám egy példány, és nagyon örülök neki, itt is fennáll, hogy akkor olvasom majd, ha épp nem állnak stócban az értékelésre váró könyvek, de örülök, hogy már legalább példányom van.

9 könyvet sikerült elolvasnom ebben a hónapban:

Kormányos Ákos: Töredezettségmentesítés
(Fent már írtam róla.)

Kálmán Olga: Szeretemország
(Fent már írtam róla.)

H. Balogh Gyula: Alsóvárosi hitregék
(Fent már írtam róla.)

Bányainé Nagy Judit – Fancsikai Eszter – Tapasztó Orsi: Nem akarok beleszólni
(Fent már írtam róla.)

Marosi András: Kávéházi pillanatok
(Fent már írtam róla.)

Karácsony Zsolt: Függőleges állat
(Fent már írtam róla.)

Denis Diderot: Mindenmindegy Jakab, meg a gazdája; Rameau unokaöccse
Diderot, talán meglepő lehet ebben a sorban, nyilván egyetemre kellett olvasni ezt a két regényt, de közben meg mélyen élveztem és örültem neki, és kedvet kaptam Az apácához is, amit már a blog létrehozása előtt olvastam is egyszer, és amiről a blogon is kellene beszélni már amúgy. Szóval van ez a filozófus, felvilágosodásbeli, klasszikus, picit poros is, meg moralizál, gondolkodik, de milyen jól is teszi ezt. A két elbeszélés valamelyest nagyon egyfelé, és nagyon különböző irányokba halad. Mindkettő a nihillizmusról beszél valamiféle módon. A Mindenmindegy… egy szerelem történetét nem meséli el, noha végig azt hisszük, hogy de, el fogja mesélni. Jakab és a gazdája mennek az úton, hogy pontosan hová, az előre nem mondható el, Jakab mesél, meg a fogadósnő is mesél, és az Úr is mesél a végén. Zseniális szöveg, parttalan, klassz, menő, bár kell hozzá egy hangulat. A Rameneau unokaöccse fele olyan hosszú szöveg, és sokkal koncentráltabb, a sikerről, a hírnévről, a társadalmi normákról, a túlélésre berendezkedettségről beszélget a filozófus a híres zenerszerző léhűtő, ám – olvasva a szöveget kétségünk sem férhet hozzá – szintén zseni unokaöccse. Mindkét szöveg nagyon parttalan beszélgetés mindenről szinte, de vitt és lelkesített az olvasás, örülök, hogy elém került ez a szöveg, és utálom magam, amiért magamtól nem vettem volna elő. Tanulságos még ez is.

Marabu: A gonosz törpekommandósok világuralmi terveinek csúf bukása egyetlen eseményteli csütörtök délután
Mit is lehet mondani egy ilyen cím után. Az történik benne, amit gondoltok. Két fiú szerepel a történetben, akiknek épp csütörtök délután van farsangjuk, de a szakállas kalózjelmezükben azt hiszik róluk, hogy törpekommandósok, és hamar egy világuralmi összeesküvés közepén találják magukat. És ez kurva random, felnőttként is imádtam, és imádom, hogy vannak ilyen elképesztően vicces, ingerekben tobzódó gyerekkönyvek, mint ez. A könyv a Pagony Zseblámpás könyvek kiadói sorozatban jelet meg, ami első önállóan olvasható könyveket ajánl, ez nyilván meghatározza a könyv tagolását, nagy betűtípust használ, rövid fejezeteket, de a regény baromi ügyesen használja ezt, kilencedszer használom a lelkesítő szót ebben a bejegyzésben, de mégis, ez a könyv is nagyon vitt.

Jász Attila – Csendes Toll: Bölénytakaró
(Fent már írtam róla.)

6 blogbejegyzést írtam az elmúlt hónapban

Az október öles lépteit nem csak úgy mondom, és ez legjobban a blogon, illetve a blog tipikus bejegyzéseinej az érkezésén látszik. Leginkább az a helyzet, hogy kéthétről két hétre élek, és október 10 körül volt egy olyan pár nap, amikor tudtam blogolni, illetve most van, de ez a szemeszterem gyatrasága, lássuk inkább tényleg a blogbejegyzéseket:

Október 10-én érkezett az első bejegyzés, némiképp megcsúszott a szeptemberi summa, amire egyébként még így is büszke vagyok, nagyon jó bejegyzés lett, volt egy És egyébként blokkja, ahol a meglátogatott és ajánlani kívánt kulturális eseményekről is írtam, sajnos ez a blokk októberben kimarad, sajnos csak néhány könyvbemutatón voltam az elmúlt hónapban.

Október 11-e, a nemzetközi coming out nap mindig blogolós nap számomra, idén különösen fontos volt, mert most először beszélhettem mindenről teljesen nyíltan, a családom előtt is vállalt melegként. Arról írtam benne, hogy a szabadság azt is jelenti számomra, hogy lehetek meleg minden diskurzusban, vagy hogy nem kell elhallgatni különböző szövegeim mellől azt a tényt, hogy meleg blogger vagyok, akit érdekel a kisebbségi reprezentáció.

Ezt követően érkezett az 1 és 6, a tervezett szövegből hármat sikerült elolvasni, a Fantomkommandó várja a maga idejét és kiérdemelt figyelmét, Ali Smith és Seanan McGuire könyveivel hasonló a helyzet, erről már írtam is a könyveknél, viszont egyiknél sincs szó arról, hogy ne várnám őket nagyon, izgatottan. Csak a hét elején érkezett Seanan McGuire sorozatának második részéről, a Mélybe ránt a lápvilágról az értékelésem, pénteken pedig egy új alternatív fülszöveg is kikerült, a Nem akarok beleszólni könyvé.

Emellett a hónap újdonsága, hogy a blog újra támogatható, egy a Patreon-nál sokkal könnyebb és magyar nyelvű, magyar fejlesztésű felületen, a Donablyn keresztül, ahol egy-egy egyedi vagy havi, előfizető jellegű támogatással is segítheted a blog munkáját. Később írok majd arról, hogy miért örülnék, ha a blog hosszútávon valamennyi bevételt tudna jelenteni, de nyilván ez nem jelent semmiféle tartalomkorlátozást, mert a blog alacsonyküszöbűségét még mindig elképesztően fontosnak tartom, és alapból sem szeretnék semmilyen elvárást támasztani az olvasóra nézve (eddig nem hittem, hogy ezt magyarázni kell, aztán Friderikusz beleszállt a közösségi nemtámogatásba – elképesztően kellemetlenül, mindegy is, inkább leírtam).

Máshová is írtam:

Ez a hónap valahogy tényleg arról szólt, hogy próbáljak kijönni abból, hogy utálok írni, utálok egyetemre járni, utálom a kultúrát, utálok mindent, így egészen konkrétan nulla, azaz nulla darab kritikát írtam, viszont korábbi írások jöttek le, így a szeptemberi Műútban megjelent Röpke pillanat csak földi ragyogásunkról szóló kritika már online is olvasható (a kritikát itt, a könyvről szóló blogbejegyzésemet itt találjátok), illetve Kele Fodor Ákos A szív vége című kötetéről egy korábban írt kritikám most jelent meg a Próza Nostrán (katt ide), és írtam egy magazincikket az októberi Humen magazinnak Sally Rooney alkotói világáról, és arról, ahogy az LMBT világ beépül a szövegekbe, szerettem a szöveget, keressétek az ingyenes magazint a Budapesti terjesztőhelyeken, vagy, ha megjelenik online, megosztom úgyis.

Emellett jelent meg két Eközben Szegeden bejegyzésem (a blog amúgy épp tegnap lett egy éves, nagyon boldog vagyok ettől is), A srácnak kedve van hazasétálni és az Egy nagy kaland, körjárattal maximum negyven perc, szerettem mindkét szöveget írni, ajánlom nektek, ha egy-egy kellemes, vidámabb rövid tárcára vágytok.

Ennyi lett volna a mai bejegyzés, sőt, ennyi lett volna ez a hónap, köszönöm, hogy velem tartottatok!

Ha volt a posztban olyan gondolat, vagy könyvajánlás, ami megfogott, és megteheted, hogy támogatod a munkámat, akkor megköszönöm, hogyha megteszed a blog Donably oldalán.

Hamarosan érkezni igyekszem a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvó