Sziasztok,

a mai bejegyzésben a Csellengő gyerekek sorozat önállóan is olvasható második részéről, a Mélybe ránt a Lápvilág című ifjúsági fantasy kisregényéről fogok nektek írni, ami az izgalmas és ígéretes, de valamelyest felületesnek bizonyuló első kötetnek az előzménytörténetét meséli el. A sorozatban boldogtalan gyermekek számára egy ajtón át egy-egy új világ nyílik meg, amely passzolhat a személyiségükhöz, és amelyben lehetőséget kapnak boldogulni. Az ikerpár Lépvilágbéli történetét ugyan már valamennyire ismeri, aki olvasta az első könyvet, viszont itt sokkal nagyobb keretekben látunk rá mindarra, ami az első részben is történt, jobban elmélyülünk az első rész motivációiban is, miközben ebben a könyvben végre tényleg látjuk, hogy hogyan lesz gyerekekből csellengő gyermek. Kezdjünk is bele:

Seanan McGuire a Mélybe ránt a Lápvilágban a Minden szív kaput nyitban már megismert ikerpárjának a történetét meséli el. Jacket és Jillt születésüktől kezdve követjük: egy karrierista pár gyermekeikként jöttek a világra, akik nem igazán voltak alkalmasak a gyermeknevelésre. Mindkét szülő úgy érezte, kimaradnak a társadalmi státuszukat biztosító beszélgetések bizonyos részeiből, ha nincs gyermekük, akikkel büszkélkedhetnek, de a gyermekvállalást a beágyazottságuknak a biztosításán túl semmiféle felkészültség vagy gyermeknevelési szándék nem kísérte. Az anya abban bízott, hogy egy szép kislánya lesz, akivel a társaságban dicsekedhet, az apa egy fiút remélt, aki sportsikereivel az egész családot büszkévé teszi. A megszületett két ikerlány sorsa, noha lányok, ezen társadalmi normák mentén már születésükkor megpecsételődött.

Jacqueline hamar az édesanyja által kijelölt útra kényszerül, szép lány lesz belőle, aki nem lehet koszos, nem lehet hangos, nem lehet neveletlen, mindig figyelnie kell a megfelelő viselkedésre. Halk szavú, udvarias, édes kislány lesz, ahogy nagyon szemléletesen – és divattörténetileg abszolút igazoltan – a könyv is bemutatja: nincs is igazán más választása, hiszen a kislányok szép ruhái túl szűkek voltak ahhoz, hogy bármit játsszon, és hogy egyáltalán gyerek lehessen, a kislányként csak a többi pompás kislány ruháját tudja csodálni. Jillian az apja álmait valósítja meg, rövid a haja, nem hord szép ruhákat, focizik és egyébként is futkározhat a többi fiúval, ugyanakkor az iskolában már nehezen talál magának közösséget, senki nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzá.

A két lány világát éppen ez a viszonyuláskényszer határozza meg, a tökéletes családkép illúziója az egész családot csapdába ejtette, ennek a végigvezetett metaforája, hogy a Jackként és Jillként megismert karakterek az otthonukban nem használhatják a becenevüket, mely alkalmas volna arra, hogy a kapott nevüket magukra formálják. Ketten egy ideig mégis képesek még kilépni ezeknek a kényszereknek a nyomása alól, az ikerség keretei, a testvéri bizalom egy-egy ponton még képes arra, hogy feloldja a szigorú rendszert és elvárás nélküli szeretetet, elfogadást adjon a testvérpárnak:

Mégis, kettejük közé éket vernek az elvárások, mindketten arra az életre vágynak, ami a másiknak megvolt, és ez a vágy irigységet és gyűlöletet szít köztük, melyből úgy tűnik, egy a padlásszobában talált ajtó nyújt – végül pillanatnyinak bizonyuló – megoldást. Ahogy a Minden szív kaput nyit című történetből már ismerjük, az ajtók boldogtalan gyerekeknek nyílnak meg, hogy olyan világokba vezessék őket, amelyek jobban hasonlít a személyiségükre, így akár egy boldogabb élet ígéreteit jelenthetik. Noha az ajtók rendszerét pontosan továbbra sem ismerjük, a két gyerek szívében éledező gyűlölet a Lápvilágot nyitotta meg számukra, és bár a gyerekekben felmerült, hogy visszaforduljanak, valódi érvet nem találtak a hazatérés mellett, így évekig ebben a világban élnek.

A Lápvilágon állandó alkony uralkodik; ez a villámcsapás és feltámadás közötti várakozás világa. Ez a végtelen tudományos kísérletek földje, a szörnyű szépségé és a rettentő következményeké.

Miközben a fenti idézet rendkívül jól leírja a világot, mégsem kapunk belőle konkrétumokat, szóval muszáj visszavennem a szót: A Lápvilág a gótikus fantasy, horror és mesehagyomány keretei szerint épül fel, egyszerre van benne valamiféle dark Holle anyós báj, és közben keményen látjuk itt a gyermekekért harcoló Victor Frankensteint és Drakulát, a vámpírok urát, akik korábbi csellengő gyerekekként ide kerülve ma alapjaiban határozzák meg a világ működését. A két úrban a közös, hogy őket – és így ezt a világot sem – kötik etikai gátak. A doktor karaktere a tudományos munka radikális, etikán túli kísérletei érdeklik (sajnálatomra erről a tudományvilágról elnagyoltan is alig beszél a szöveg), a vámpírurat pedig a mágia és a hatalom minél jelentősebb birtoklása köti le. A két lány aszerint választ a két úr közül, hogy melyikük számára a dolgos vagy a hercegnői élet a vágyott, szerencsétlenségükre azonban ez erkölcsi döntésnek is bizonyul.

A Lápvilág biztosan más, mint az általunk elképzelni bírt világok, ennek a rögtön szembeszökő szimbóluma a Hold, melyet ez a regény is megszemélyesít, azonban ez a Hold nem a jóságos, a poétákat és a koldusokat figyelő, meghallgató Hold itt. Az égitest tekintete itt nem bizalmas, hanem vörös, rosszalló és ítélkező.

A világról való tudásunk ilyen és ehhez hasonló morzsákból, észtevételekből születik, és nem is áll össze egy nagy tudássá, egyfajta A szolgálólány meséje szerű szűk tekinteten át látunk, amely nem láthatja az egész világot működése közben, de felismer bizonyos szabályszerűségeket, melyeket nem morális vagy etikai alapok, hanem az együttélés békéjének fenntartása hozott, céljuk pedig szinte kizárólag az utánpótlás nevelése ezen a szinte terméketlen világon.

A kötet LMBT szála az egyik lány és a szinte ritkaságszámba menő ezen a világon született karakter között kialakuló leszbikus kapcsolat, amely ebben a szövegben nagyrészt természetesen van kezelve. Izgalmas volt látni, és építette a világot, hogy ebben a regényben ez az egyetlen olyan viszony, amely valódi kötődést és érzelmi biztonságot tud teremteni, és amely ilymódon szinte túl szép ahhoz, hogy ebben a világban létezni tudjon. A két lány ébredő szexualitásuk közben találja meg egymást, de inkább a keresés és az öndefiniálás tematizált, semmint az, ami történik a két karakter között, akár konkrétan szexuálisan. McGuire történetei nem attól lesznek LMBT+ regények, hogy ezek a témák erőteljes fókuszt kapnak, hanem attól, hogy jól használja ezeket a karaktereket, részei a világnak és építik a cselekményt, itt is ez történik, és spoiler nélkül aligha mondanék erről többet, mindenesetre lelkesítően ügyes.

És ami még elképesztően lelkesített, az az, hogy túllépet a szöveg az első könyv idegenítően hosszú párbeszédes formájától, és mindazt, amit a lányoknak a Lápvilágon töltött éveiből tudni érdemes, egy szuperjó, kedves, vicces mindent tudó narrátor mesél el, aki időben a történet előtt jár, így ismeri a dolgok eredményeit, és nem aprózza szét az olvasó figyelmét miközben sokszor évek között ugrálunk a rövid könyvben. A szöveg fő jegye továbbra is az, hogy nem a világépítésre, hanem a karakterek működésére helyez nagyobb hangsúlyt, mégis segít, hogy egy olyan elbeszélőnk van, aki ismeri a csellengők világát, és noha helyenként nagyon direkten ad bölcselkedő nevelési tanácsokat, azt is hitelesen teszi: Hibák, amiket ne kövess el, ha nem akarod, hogy a gyereket csellengő legyen.

A regény a sorozat második darabjaként abszolút jól működik, hiszen megválaszolja az első könyvben felmerült ajtókkal teli világokkal kapcsolatos kérdéseinket két élet leírásán keresztül. Megismerjük a világot, amiről korábban annyit tudtunk csak, hogy ha élnének benne egyszarvúak, azok biztosan embert ennének, de közben okosan lép túl ezen a bemondáson, felhasználva a gótikus horror sajátos történetszálait, miközben persze, tényleg erkölcsi kérdések körül is maradt gondolkodni valónk. Én abszolút jobb könyvnek gondolom az elsőnél, bár tudom, hogy ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, és heteken belül olvasom is a harmadik részt már a Cukorszín égbolt alatt című regényt.

Kedvenc rész: Az Úrnak van egy szolgálója, aki korábban maga is csellengő gyerek volt (ami már önmagában csodálatos: FELNŐTT CSELLENGŐ GYEREKEKET LÁTUNK MÉG, SOKAT!), és nagyon jó, reális, ügyes helyzetei születnek, vicces, cinikus, kedves asszony, aki nagyon ügyesen volt beosztva, mélyen kedveltem.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akik valami véletlen okból nem folytatták a könyvet, noha a Csellengő gyerekek sorozatot elkezdték korábban, ajánlom azoknak, akik ismerkednének a horror, ifjúsági horror műfajával, ajánlom lelkesen azoknak, akik félnek, hogy sosem fogják megtalálni a helyüket a világban, és persze mindenkinek, akinek ettől az értékeléstől kedve támadt elolvasni.

Seanan McGuire: Mélybe ránt a Lápvilág
(Csellengő gyerekek 2.)
Fumax, 2019
168 oldal
Így olvastam: Két este, gyorsan lehet vele haladni, nagy betűtípus, rövidebb fejezetek, visz a lendület is, de tele van olyan pontokkal, amikben le lehet tenni, vannak a narrátornak hosszabb, bölcselkedőbb részei, de egy nyugodt délutáni, esti olvasmány tud lenni.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, örülök, hogy végre tudtam nektek is mesélni erről a könyvről, épp egy szaftos kis kiégésközeli helyzetből igyekszem kikecmeregni, és örülök, hogy tudtam figyelmes lenni a blogon.

Ha a bejegyzés meghozta a kedved a könyvhöz vagy volt olyan gondolat, ami megfogott vagy érdekesnek találtad, és és megteheted, hogy támogatod a munkámat, akkor megköszönöm, hogyha megteszed a blog Donalby oldalán.

Szeretnék a héten még érkezni egy alternatív fülszöveggel és egy értékeléssel, de nem kiégni is szeretnék, meg vasárnap hó vége, tehát summázok is, meg ilyenek, ami biztos, hogy ti ne feledjétek a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió