Sziasztok,

itt van megint egy hónapnak a vége, ráadásul egy nagyon hajtós hónapé, egy olyané, aminek érdemes megünnepelni a végét, így egy lelkemben mindenképp ünnepi summát olvashattok most. A hónap fő vonala azt hiszem az ifjúsági regény lett, akár vásárolt (vagyhát beszerzett), akár olvasott könyvek tekintetében, de lesz itt elég sok minden. Számokban: 10 beszerzett könyv, 11 olvasott, ezek mellé 9 bejegyzés, ebből kettő értékelés, de van interjú és kibeszélős is, ilyenek. Örülök, hogy végre a blogon is egy pörgősebb hónap lett ez, bár sajnálom, hogy csak az utolsó hétre sikerült belehúzni, de nézzük sorjában:

10 könyvet szereztem a hónapban:

Piret Raud: Segítség! Anyu összement!
Ha az anyánk egy Lego figurányira zsugorodik, vigyáznunk kell rá, ha pedig eltűnik, meg kell keresnünk, erről szól röviden ez a finn ifjúsági regény. Bővebben persze az anya mentális egészségéről, és önbizalmáról beszél, arról, hogy hogyan lehet egy anyára figyelni, hogyan lehet egy anyát visszaszerezni. Nagyon menő, klassz és fontos vállalásnak érzem annak a tematizálását, hogy egy nem ideális anyaképen keresztül is beszéljünk a szeretetről, így a könyv már ott is a rövidesen olvasni fogom könyvek között.

Jónás Tamás: Törzs
Jónás Tamás a magyarországi roma irodalom egyik első olyan alkotója, aki nem a közösségi szerzőség keretei közül vált szerzővé, vagyis hogy bár roma származású, és irodalmi műveiben ezt a roma létet tematizálja is, de a szövegei megfelelnek a többségi irodalmi normáknak, afelől olvasva is értékesek, fontosok. És bár néhány 90-es, 2000-es évekbeli cikkét olvastam, régóta szerettem volna közelebbről ismerkedni az életművel, ez a legutóbbi kötete.

Seanan McGuire: Mélybe ránt a Lápvilág
Seanan McGuire Csellengő gyerekek sorozatának első kötetéről, a Minden szív kaput nyitról, már a blogon is volt szó, sőt, ezt a részt Moskát Anita a vele készült #LMBT-t olvasunk interjúban is említette, szóval talán nem is nagyon idegen számotokra. A portálfantasy sorozatban kamaszokat látunk, akik ki vannak rekesztve a mi társadalmunkból, de cserébe egy másik olyan világ nyílik meg számukra, amely a legjobban illik a személyiségükhöz. Míg az első regényben inkább ezt a világműködést ismertük meg, itt egy ikerpár történetét követjük a Lápvilágba, amiről keveset tudunk eddig, de ami biztos, ha itt egyáltalán élnének egyszarvúak, azok bizonyosan embert ennének. Szerettem a sorozat első részét, és gondoltam, hogy majd egyszer folytatni fogom, hiszen egészen rövid kisregényekről van szó, és most Szegeden árulta egy lány 500 forintért, így ezzel az időmet elérkezettnek is tekintettem. Ez is LMBT+ könyv, ha olvastam, úgyis lesz majd róla szó.

Charlie Maskens: A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló
Szóval, nem hiszem, hogy szoktam ilyen mélységben beszélni magamról, de az van, hogy ez a könyv az egyik legfontosabb könyv most számomra. Gyermekkönyv, aminek a fő tétje az, hogy egy illusztrátor írt egy könyvet, ami szépen, motiválóan, építően beszél a szeretetről és a barátságról. A könyv maga fél óra alatt elolvasható, átlapozható, úgy, hogy a teljes szöveggel és képi világgal megismerkedtünk, mégis valami elképesztően fontosat csinál csak azzal, hogy kedves kis karakterek hangjában közvetíti a mondanivalóját. A bátortalan kisfiú, a lelkes vakond, a megtört róka és a nagy védelmező ló valahogy támaszt tud nyújtani pusztán azzal, hogy emlékeztet arra, mekkora utat tettünk meg, vagy hogy lehet, hogy azoknak van igazuk, akik hisznek bennünk. És nem tudom elmondani, hogy mennyire szép és mennyire póztalan ez a könyv, és bár mentálisan nehezen éltem meg ezt a hónapot, és nagyon rosszul voltam a fáradtságtól, ez a könyv képes volt arra, hogy visszadja napokra a lelkemet. Örök helye marad a polcomon, az van.

Wéber Anikó: Visszhangország
Erről a könyvről olvastam egy nagyon jó kritikát a Prae.hu-n, de csak az emlék maradt meg róla, hogy ez egy okos regény, ami olyan dolgokat mozgat, ami engem érdekelhet. Az ifjúsági egy olyan országban játszódik, ahová az elveszett dolgok kerülnek: az olyan dolgok és olyan emberek, akiket örökre elfelejtenek a másik világban lévők. Valamikor márciusban nagyon lelkesedtem a kötetért, most, hogy megvettem, itt van az íróasztalomon, a már emlegetett rövidesen olvasni vágyott könyvek között. És – ezt nem tudtam hogyan belefonni a mondandómba – de fellapozva is jól látszik, hogy Biró Eszter gyönyörű sárga-fekete illusztrációkat készített hozzá.

Mészöly Miklós: Nem felet meg neki
Ez az a Libris könyv, amit a diákok ingyen megkaphattak. Én szeretem Mészölyt, 2018-ban ismerkedtem meg több művével közelebbről, szeretem, hogy nagyon erős teremtő kapcsolatban van a nyelvvel, és szeretem, hogy valahogy mindig az idegenségérzéseimmel dolgozik együtt az olvasás. Ezzel együtt is, 2018-ban több Mészölyt is olvastam, azóta tök véletlenül nem, remélem ez a könyv megint meghozza.

Szabó Imola Julianna: Holtak aranya, Holdal ezüstje
Szabó Imola Juliannát, költőt, írót, grafikust még nem ismerem személyesen, de közben az is van, hogy azt hiszem kedveljük egymást a közösségi médián átszűrődve. A frissen megjelent gyermekkönyvével, amiben lengyel mondákat ír át meseként, Szegedre jön könyvbemutatni a Tricikli irodalmi fesztiválra, és én vagyok az a szerencsés, aki majd az eseményt felreklámozólag interjút készít vele a sajtótámogatóinknak. Alapvetően nagyon várom a beszélgetést, mert ez a könyv hasonló vállalásnak tűnik, mint az, amiket kutatni szoktam cigány meséken keresztül, de biztosan arról is kérdezem majd, hogy hogy áll ilyen sokféle lábon ebbe a talán nem is egyféle irodalmi életbe. Június elején olvasom majd a könyvet, a hónap második felében várható az interjú.

Paola Peretti: Én és a cseresznyefa
Egy ötödikes olasz kislány épp veszti el a látását ebben a regényben. Az utolsó pillanataiban listákat ír arról, mik azok a fontos dolgok, amikre nem lesz képes majd a sötétben, de látjuk azt is, ahogy tanul becsukott vagy bekötött szemmel járni. Valahogy ennek egy elképesztően szomorú történetnek kellene, hogy legyen, de közben meg nagyon szép végig. A kislány úgy méri le, hogy meddig lát el, hogy milyen messziről látja a kedvenc cseresznyefáját, lassan megbarátkozik valakivel, akiről nem is gondolnád, hogy egy ilyen kislány barátja lehet, és valahogy az egész arról szól, hogy mik a fontos dolgaink. Nagyon szép történet, kedves, életigenlő, és a nagy vállalása ellenére valahogy mégis kicsi és pontos tudott maradni. Szerettem.

Bíró Tímea: Hosszú
Bíró Tímea költő munkássága régóta a horizontomon volt, sok ismerősöm mesélt már róla, és tudtam, hogy egyszer el fogom olvasni a köteteit. A vajdasági Híd folyóirat most kritikusversenyt hirdetett, aminek a keretében elküldték a kötetet, el kell olvasni, és kritikát kell róla írni, ami így instant annak a keretezése, amit szeretek (erről még lesz szó más könyvnél is ma): el szeretném olvasni, és van hozzá határidő. Hát így. A kötet felénél járva ez egy nagyon különleges kötet, amiben a lírai én a magatehetetlen édesanyja ápolását, a világból való távozását veszi végig levetve az egészről a részvét és a tabu fátylát. Egy nagyon fontos líravállalás ez akkor, amikor a társadalom is keresi az otthonápolás, otthon-kórházban meghalni témákban a helyét, jól, szikárul, mégis líraian tudósít.

T. J. Klune: Ház az égszínkék tónál
Ma már megosztottam Facebookon, hogy megérkezett az a könyv hozzám, amit azt hiszem minden LMBT+ regényeket olvasó ismerősöm remegve várt, mert a híre (meg az eredetiben olvasása) nagyon durván megelőzte. Ez egy szuperkedves, bájos, humoros könyv, amiről nem tudok többet még, mint a fülszövege, ami már elvarázsolt:

Linus Baker, a Mágikus Ifjakért Felelős Minisztérium munkatársa az agglegények csendes, magányos életét éli egy apró házban, egy kiállhatatlan macskával, az esős és szürke nagyvárosban. Feladata, hogy a kormány által fenntartott árvaházakban élő gyermekek jólétét felügyelje.
Egy nap berendeli a Rendkívül Magas Felsővezetés, hogy életbevágóan fontos és szupertitkos küldetéssel bízza meg. El kell utaznia a Marsyas-szigeten működő árvaházba, ahol hat különleges gyermek lakik: egy gnóm, egy tündér, egy wyvren, egy azonosíthatatlan, zöld paca, egy alakváltó törpespicc és a hatéves Antikrisztus. Linusnak el kell nyomnia magában a félelmeit, és meg kell állapítania, mennyire veszélyesek a gyermekek önmagukra, egymásra és a világra.
Az árvaház vezetője a szimpatikus és kissé rejtélyes Arthur Parnassus, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy a védencei és a saját titkai biztonságban legyenek.

11 könyvet sikerült ebben a hónapban elolvasni:

Móricz Zsigmond: Kivirágos kivirradtig
Gyakrabban kellene Móriczot olvasnom, de közben meg nincs az az életemben, hogy de elolvasnék egy jó Móricz regényt, így eddig csak kötelezőként olvastam tőle, és most sem volt ez másként, de tényleg azt érzem, hogy soha rosszabb kötelezőket. A Kivilágos kivirradtig egy éjszaka története. Egy vidéki gazdaság intézője István napot ül 1898-ban, de a mulatság előtt kiderül, hogy több évtizednyi szolgálat után kicsapják. Ám a mulatság még így is megtartatik. Nagyon izgalmas regény ez már abban az értelemben is, hogy a tipikusan dzsentriknek tulajdonított adomázó lakomán és vigadalmon kívül nincs igazi története, de én azt szerettem nagyon, hogy jelölten egy épp a modernitás előtti éjszakában van ez a regény, mindjárt készülhetnek az új évszázadra, ahol már mást jelent nőnek lenni, ahol gépesítik a földművelést, vagy ahol a városi élet még elképzelhetetlennek tűnik vidékről. És közben tele van a regény szalonzsidózással, ami szintén társadalmi korrajz, karikatúra, aminek az egyszerűségén lehet nevetni… Jó volt ez a regény, tele volt dolgokkal, három órán át foglalkoztunk vele az egyetemen, és volt is benne ennyi anyag. Ha felkeltette az érdeklődéseteket, nem szívesen beszélnélek titeket le róla.

Elekes Dóra: A muter meg a dzsinnek
Elekes Dóra ifjúsági regénye fontos könyv, ez vitathatatlan. Egy anya alkoholizmusáról szól, és arról, hogy mennyire természetes közege is ez egy gyereknek, hogyha ebben szocializálódott. Arról mesél benne, hogy az anyját különböző dzsinek kísérik, akik befordítják, vagy épp új kalandra viszik, ahonnan a nő nem talál haza. Izgalmas a felvetés és gyönyörű a könyvtárgy, de azt hiszem sokkal több is lehetne ebben a történetben az alig pároldalnyi szövegnél. Szerettem, meg fontos, és tényleg jó az ötlet, csak az ötlet és a megvalósulása között nincs igazán sok.

Afonso Cruz: Időtlen napló
Ez egy másként kedves ifjúsági füveskönyv, amit bárki szívesen elolvasna: egy-két soros világról való nagyon őszinte, gyermeki kérdések és válaszok a gyermeklogika szerint. Visszahoz egy varázst, újraélteti ezt a logikát, világnézetet, egyébként pedig gyönyörűen van kiállítva. Az a könyv, amit szívesen adnék ajándékba, ha nincs ötletem, hogy mit adjak, mert kedves, hiteles és megkérdőjelezhetetlenül minőségi, azt hiszem látszana a könyvön, hogy ezt tőlem kapta, nem egy 501. idézetes könyv. Gondolkodtam, hogy megvegyem-e, de végül az egyik barátom vette meg, és rögtön kölcsönadta, köszönöm neki.

Juhász Tibor: Salgó blues
Ebben a hónapban kellett volna írnom Juhász Tibor új kötetéről, az Amire telik című verseskötetről, amely erős tematikus és megszólalásbeli hasonlóságot mutat a Salgó blues című novelláskötetével, de nem akartam ezt úgy leírni, hogy nem olvasom újra a novellákat, mert hátha mégsincs így, csak az emlékeim csalnak. Nos, az emlékeim pontosnak bizonyultak, de et nem baj. A Salgó blues narrátora egy egyszerre kint és bentlévő, megfigyelő szociológust játszó figura, aki meg akarja írni a kocsmát, a falról leváló Puskás posztert meg a törzsvendégeket, akik a valamiféle közegellenállást jelentő nyomorban keringenek a panelek között. Szeretem ezt a fajta tényleg regisztráló munkát, nem volt ellenemre, hogy újraolvassam.

Nina George: Levendulaszoba
Ez a könyv az egyik kedves barátom és csoporttársam kedves olvasmánya, és februárban megígértette velünk, hogy elolvassuk, de végül egy egyetemi kurzus keretében sikerült ezt teljesítenünk, de ez jól is van így, mert tényleg tudtunk beszélni róla így. Ez egy szerelmes regény egy könyvesboltosról, akinek a boltja a hajóján van Párizsban a Szajna partján, és a bolt egyfajta irodalmi patikaként szolgál, ahol az ember nem olyan könyveket kapnak, amilyet ők gondolnak, hanem olyannal, amilyenre a patikus-könyvtáros szerint szükségük van, hogy sírni tudjanak, hogy feldolgozzanak valamit, és hogy egyáltalán megtanuljanak tovább élni. A könyvesboltos lelke viszont nem talál megnyugvást már húsz éve. Egykori perzselő szerelme mindent felégetett maga körül, és Pedro nem képes megbocsájtani neki. Pedro a regény elején ismét szerelmes lesz, de képtelen a fel nem dolgozott múlttal élni. A könyv a feldolgozás gyönyörű története, ami sokkal többet ad, mint amit a romantikus zsáner szokott. Bölcs, kedves, figyelmes, lassú, nyugodt, és arról beszél, hogy végülis hogyan kell élni. Szerettem olvasni, sok idézetet kiírtam belőle, de nem hiszem, hogy valaha újra fogom olvasni, bár megértem, hogy a barátom miért olvassa újra időről-időre.

Charlie Mackensy: A Kisfiú, a Vakond, a Róka és a Ló
(Fent már írtam róla.)

Pusztai Virág: A képekből összerakott ember
Az előző tanévben Pusztai Virág tanított engem televíziós műsorkészítő képzésen, és amellett, hogy televíziós műsorkészítést tanít, médiafilozófusként is kutat, ez a könyv pedig a médiafilozófusi tevékenységének egy összegzése. Az óráin már kaptunk betekintést abba, hogy milyen sokféleképpen látja a képeket és a képekről való gondolkodást, de ez a könyv nyilván sokkal komolyabb keretekben foglalkozik mindezzel. Pusztai azt hiszem arra keresi a választ, hogy mit kezd az a társadalmi működés a vizualitással, amelyik nem tud meglenni képek nélkül. Arról beszél, hogy milyen tulajdonképpen ez a világ, és milyen az az ember, akinek a vizuális portfólióját akár naponta rengeteg kép alkotja. Beszél a képekről, mint befogadás alatt álló entitásokról, mint filozófiai kérdésről, mint egy lehetséges új tudományterületről, és mint olyan létezőről, ami meghatározza, befolyásolja, újragombolja a mindennapjainkat. Nagy vállalás a kötet, de nagyon kinyitotta a gondolkodásomat, bár nyilván vannak olvasás közben is kiütközött korlátaim a médiafilozófiában. Nyáron kezdtem el olvasni, ősszel sajnálatosan félbemaradt, de a félévben sokszor jöttek elő képek így-úgy az órákon, így szinte észrevétlenül újra olvasni kezdtem, és ezalkalommal befejeztem.

Plonicky Tamás: Hugyos malac
Nahát, ez kemény olvasmány volt, mondanám, de nem úgy kemény. Igazából unalmas volt meg trágár. Novelláskötet, amit egy polgárpukkasztani akaró narrátor ír a férfivá válás eleve rohadásra ítélt gesztusairól, lehetőségeiről, és közben azt várja, hogy érdekes legyen, miközben hát, persze, nem az. Drogok, szex, mentális betegségek, punk kimondás, valamiféle generációs nyelvre tett nagyon rossz kísérlet, néhány jó szöveg, ami amúgy működhetne, de összetolták az egészet, és egyszerűen nem volt jó. Az egyetemre kellett olvasni, különben nem fejeztem volna be, hogy örüljön a szerző: Ő OLYAT ÍRT, AMIT FÉLBEHAGYNAK.

Paola Peretti: Én és a cseresznyefa
Fent már írtam róla.

Lipták Ildikó: Csak neked akarunk jót
Lipták Ildikó ifjúsági regénye egy felsős szegény lányról szól, aki az anyjával és a nevelőapjával él. Az egyik tavaszi napon kap egy nagyon csúnya átmeneti kabátot a nevelőapjától, majd két nappal később a kabát eltűnik a suliból, és a kabát helyett egy tanára ad neki másikat, egy szebbet, divatosabbat, drágábban. A főhős valójában ettől az egész kabátügytől valamiféle identitáskrízisbe keveredik: ki is ő, aki most drágább kabátban van, ki volt ő eddig, és mennyire kell a büszke és makacs nevelőapjára figyelnie. Izgalmas szöveg, nyilván általános iskolásoknak szól, de jól mutatja be a szegénység kis szorongásainak, göcsösségeinek a működését egy lánykán keresztül. A gyermek- és ifjúsági terjesztő barátomtól kaptam kölcsön.

Patricia Higsmith: Carol
Az egyik tanárommal régi vívódásom, hogy ezt a könyvet el akarom olvasni, mert olyan bizonyos tekintetben, mint Erdős Renéetől A nagy sikoly, amit pedig én nagyon szerettem. Hogy van itt is egy fiatal, bamba nő, aki éli a kis életét, nagyrészt kiszolgálva a konvenciókat, aztán egyszercsak szerelmes lesz egy nőbe, aki felbukkan az áruház játékosztályán. És nyilván, azért is el kellett volna már rég olvasnom, mert van egy ilyen LMBT+ könyves blogom, ez pedig az egyik legkézenfekvőbb LMBT+ könyv. És még egy csomó minden miatt el kellett volna olvasnom, és a tanárunk feldobta, hogy akkor az utolsó órára olvassuk el a Carolt, ami így már megint egy kötelezők feletti örömködésem ebben a bejegyzésben. Valószínűleg arról szól majd a következő értékelésem.

9 blogbejegyzés született májusban:

Átlógott május 2-ára az áprilisi summa, majd azt követte az 1 és 6, a tervezett 6 kötetből csak 4-et sikerült elolvasni ebben a hónapban, az áprilisi kedvencemnek választott Nagyapa hegedűjéről viszont azóta írtam az f21.hu-nak egy hosszabb kritikát. Május 10-én érkezett a havi kibeszélős, amiben arról beszéltem, mit szeretek nagyon az egyetemi kötelezőkben, és hogy mit tartok abból a működésből a közoktatásba is átemelhetőnek. Ezt követte egy egyetemi kötelező, Guillaume Apollinaire: Tizenegyezer vesszőjéről szóló alternatív fülszövegem, majd sokkal később a hosszú, és talán a szokottnál tudományosabb jellegű értékelésem a könyvről, amit az hívott életre, hogy nem találtam olyan szöveget magyarul, ami igazán kifejezné azt a nagy tudományos gondolkodást, amit én gondolok a szövegről.

Az alternatív fülszöveg és az értékelés között érkezett meg a havi #LMBT-t olvasunk interjú, ezúttal Bogáti Máté TikTokerrel, akivel arról beszélgettünk, milyen kulturális helyzetek alakították azt, ahogy ma gondolkozik és beszél az LMBT+ témáról. A hónap végére még besűrítettem egy Papp Réka Kinga: Aki kurvának áll című riportkönyvéről egy alternatív fülszöveget, és egy gigahosszú értékelést, amiben erről a könyv fő vállalása mellett néhány érdekességről, és a saját szexmunka-diskurzusban elfoglalt nézeteimről is meséltem. És most itt ez a summa kilencedik bejegyzésnek, amit most még jól átolvasok egyszer, hogy nehogy valahol butaságot írjak, de ezt, ugye, ti már nem fogjátok látni.

A héten valószínűleg érkezem még tartalommal, mert hétfő van, és illenék, hogy így legyen, pénteken jön a kibeszélős bejegyzés, valamikor beesik majd egy 1 és 6 is, illetve az értékeléseket is igyekszem pörgetni. Most már kettő volt, ami jó, de nem állunk meg a csillagokig, vagy hát tudjátok, megyünk rendületlenül:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió