Sziasztok,

bármennyire is szerettem volna, hogy még legyen egy hét a hónapból, amiben például kipihenhetném az új szemeszter előtt az előző félév hajráját, a könyörgéseim nem hallgattattak meg, úgyhogy egy nagy löketnyi tanulás közben szünetekben, pihenésképp el is kezdtem írni az év első summáját. Januárban 8 könyvvel gazdagodott a könyves polcom, 14 könyvet sikerült elolvasnom, aminek egy része roma mese, és 8 darab blogbejegyzést írtam, amiből 2 (2,5? – majd látjátok) értékelés. Én ezt egy izgalmas, jól sikerült hónapnak érzem, de nem akarok helyettetek ítélni, lássátok ti is bővebben:

8 db könyvet szereztem be az elmúlt hónapban:

Simon Márton: Éjszaka a konyhában veled akartam beszélgetni
És ezzel a mondattal elvesztem az összes olvasómat, sajnálom, de a helykó az, hogy borzasztóan unom Simon Marci ugyanarra a tónusra írt szövegeit, és nem akartam megvenni az új könyvét. Ami miatt mégis gondolkodtam rajta, az az, hogy Ferencz Mónika azt mondta egy nyilvános beszélgetésen, hogy Marci új kötete olyan, mintha sokat merítene az amerikai kortárs verstendenciákból, ami viszont érdekel. Ráadásul ezekkel a könyvekkel alapból az a baj is van, hogy szar nem tudni, hogy mit utál-szeret-un mindenki más is bennük, és félek, hogy mi van, ha már nem is unom Marci költészetét, csak nem adtam esélyt az új könyvnek… és egy barátom kritikát írt a könyvről, és aztán lepasszolta nekem a példányát tök ingyen, egy sört sem fogadott el, szóval minden a legjobban alakult. Nem olvastam még, a címe tetszik, nincsenek várakozásaim, de lepjen meg.

Marianne Crolin: Lenni és Margot száz éve
Nagyon lelkesen vágtam bele ennek a könyvnek az olvasásába, mert nagyon szomorú szépnek ígérkezett: egy tizenhét éves lány a halálra készül egy kórházi osztályon. Lenni találkozik a 83 éves Margot-val, akivel az együtt töltött idejükben nem haldokolnak, hanem örülnek annak, hogy élnek. És ez valójában így is van, és ímmel-ámmal meg is történik a szépség ebben a történetben, mégis, azt hiszem nem sikerült igazán befogni ennek a két embernek a száz évnyi történetét, hol felületesre, hol elkenősre sikerült a történet. Ami biztos, hogy lesz még róla szó a blogon, nem vagyok teljesen biztos még, hogy ez lesz-e a következő értékelés, de jó eséllyel igen.

Jesmyn Ward: A csontok megmaradnak
Jesmyn Ward első könyvét, a Hallgasd a holtak énekét! nagyon-nagyon szerettem, mert valahogy nagyon az én lelkem húrjain tudott játszani. Egy fiatal srác küzd a családi történeteivel, a férfivá válás felelősségével, miközben látszik, hogy egy kvázi elsőgenerációs értelmiségi helyzetben lesz (van?). Nem tud igazán beilleszkedni a családjába, bár látja annak a mintáit, és tele van szeretettel velük kapcsolatban, de már valamiféle külső pozícióból látja a mikroközösség elmesélt, és eddig feltáratlan történetét, ráadásul miközben végig történés van a szövegben, tele van ilyen szupermély lélektani folyamatokkal. És igazából az új könyv régóta halogatott megvásárlásának az oka, hogy egy kedves ismerőssel megbeszéltük, hogy átbeszéljük majd az előző regényt, és ehhez szeretném A csontok megmaradnakot is hozzáolvasni, ami szintén egy családi történet lesz mély, és biztosan gyönyörűen fájdalmasan szép szegénységábrázolással és összetartó testvérekkel. Azt ígértem, hogy januárban elolvasom, de sajnos nem volt rá alkalmam, de őszintén várom már.

Ciprian Macesaru: Szuper! Csótány lettem!
Baromira lelkesít ez a könyv, bár ezidáig csak az első fejezetét olvastam, de mégis. Ez a könyv talán egy LMBT+ történet, de ez majd abból derül ki, hogy hogyan folytatódik, eddig mindenesetre van egy analógia. A főhős egy középsulis srác, aki egy nap arra ébred, hogy csótánnyá vált, és azonnal lelkesen gondolkozik arról, milyen menő lesz majd ilyen hatalmas csótányként leélni az életét. A szülei az ájulásuk után hamar elfogadják a kialakult helyzetet, egy másféle reggeli rend születik, amiben a gyerek nyugodtan ehet a földön, ha már asztalhoz ülni nem tud, és azt várom, hogy tele lesz a szöveg ehhez hasonló szürreális dolgokkal. Írnom kell majd róla máshová, és őszintén lelkes vagyok ettől a könyvtől.

Lawrence Schimel – Elīna Brasliņa: Micsoda család!
Végre beszereztem és elolvastam a Szivárványcsaládokért Alapítvány által kiadott kedves lapozót, sőt, írtam is már róla, meg arról, hogy milyen társadalmi kontextusban van az egész, milyen hibákat vétett a kiadó, miről volna érdemes beszélni még a könyv kapcsán. Katt ide, és lesd meg.

Haász János: Mire felnövünk
Haász János gyerekverseskönyvére tulajdonképpen már a tavalyi megjelenése óta nagyon kíváncsi voltam, de most, a vizsgaidőszak után lett kedvem megvenni és elolvasni. Alapvetően engem bármilyen felnövés körüli vicces, játékos helyzettel meg lehet venni, és ezért vártam nagyon, hogy majd valami nagyon jót mondd el a felnövésről ez a könyv is. A könyv fókuszában azonban nem ez a probléma áll, hanem egy családi működés, amiből a rák egyszer csak kiveszi az édesanyát hetekre, hónapokra, és kisfiú nem igazán érti, hogy mi történik. A szöveg nagyon magabiztosan dolgozik azzal a létező pszichológiai jelenséggel, hogy a gyerekek mindent lekerekítenek, értelmeznek valahogy, könnyen túllépve azon, hogy valamit nem értenek. Egyfajta akár a skandináv gyerekversekből, akár például Janikovszky Éva szövegeiből sütő abszurd magabiztos gyereklétet kapunk itt, de nekem ezek a felismerések és kérdések nem annyira működtek itt, nagyon evidensek voltak, nagyrészt mondásokra és érthető működésekre kérdezett rá, ritkábban állított tényleges, felnőttek számára is befogható dilemmákat az olvasó elé, mintha nem lenne a könyv olyan összefüggések tudatában, amik csak egy gyerek száján keresztül hangozhat el, és mégis össztársadalmi. Picit ezt várom mindig egy jó gyerekkönyvtől, a Mire felnövünk pedig egy tisztességes, másoló iparosmunka inkább ebben a tekintetben.

Kalapos Éva Veronika: Ezek voltak az apák
Kalapos Éva Veronikát nagyon-nagyon régóta el akarok kezdeni olvasni. Elsősorban azért, mert miközben előbb ismertem őt szépíróként, mint ifjúsági szerzőként (2017-ben a JAK-táborban ő írta a titkos naplót, és ezt amúgy tudtam, mert nagyon vidáman mosolygott, amikor az első este erről volt szó, de közben tele voltam bizonytalansággal, ezért nem akartam szólni, meg nem tudtam, hogy vajon ki a másik író, André Ferenc volt amúgy, és csak a kettő ért valamit – sokkal tanulságosabb ez a történet az életem kapcsán, min gondolnátok.), mégis az ifjúsági regények világában rögzült számomra, és az F mint című első felnőttregényét sem olvastam, pedig mindig nézegettem. Dehogyszerencsére az új regénye LMBT+ regény, szóval el fogom olvasni, még februárban, és írni is fogok róla (lehet, hogy már nem februárban). A regény történetében egy elvált család működésébe nyerünk bepillantást több évvel korábbi, de sebeiben feldolgozatlan traumák hangfelvételein keresztül. A táncos Alexa felnőttként egy komoly megmérettetés előtt áll, amikor megkapja apjától a felvételeket, melyek talán még segíthetik összehozni a két eltávolodott embert. Várom, hogy olvassam.

Pedro Almodóvar: Patty Diphusa
Nagyon szeretem Almodóvar filmes világát, különösen a Julietát, amelyben Alice Munro Juliet című regényét/kisregényét/három kisregényét adaptálja egy nagyon izgalmas, feszült spanyol környezetbe. Jelen könyvben a szerző olyan írásai olvashatóak, melyeket egy spanyol lap felkérésére írt magát pornósztárnak kiadva, hogy a madridi éjszakák tomboló valószerűtlenségeiről meséljen. Most tudtam meg, hogy létezik ez a könyv és egy kedves molytárstól kaptam ajándékba, úgy képzelem, hogy márciusban mindenképp elolvasom, de nagyon örülök, hogy már a polcomon van, ez egy olyan könyv, amire, azt hiszem, már várni is csodálatos.

14 könyvet sikerült elolvasnom ebben a hónapban:

Zelei Bori: Csörög
Zelei Bori elképesztően csodálatos megírt nyugodt, laza könyvéről írtam az első értékelésemet idén, katt ide, és olvasd el, ha még nem tetted volna!

Zsemberi-Szígyártó Miklós: Zsibbadás
Deörülökhogyolvastameztakönyvet. Októberben nem voltam a legjobban, ezért néhány hétig minimalizáltam a könyvbemutatóra járást, és ennek a könyvnek akkor volt egy bemutatója Szegeden, de nem mentem el – sajnos. Aztán pedig Pesten szembetaláltam magam ezzel a könyvvel az ISBN könyvesboltban (Nem tudom, hogy volt-e itt már szó erről a helyről, ha menő művészeti, építészeti, desingelméleti, filozófiai könyveket meg egyedibb kiadású dolgokat szeretnél venni, akkor itt a helyed.), ahol belelapozva nagyon-nagyon tetszett a könyv. Amiről is pedig azt kell tudni, hogy a képzőművész szerző diplomamunkája, amelyben a saját pánikbetegségét dolgozza fel, egyrészt a tényszerű adatokra hivatkozva, másrészt arról a működési rendről beszélve, és azt megjelenítve, amelyet a betegség létrehoz. Nagyon érzékekre ható, hogy mennyire zsúfolt vagy ismétlődő a könyv sokhelyütt, szemléletes látni, hogy például egy moziterembe valójában mennyire leszűkíti a választható ülőhelyek számát ez a betegség, és amúgy a vallomásos részek nagyon könnyen bevonzzák az olvasót, tényleg személyes lírai működésben van a szöveg. Szerettem, és örülök, hogy van ez a könyv.

Ferencz Mónika: Búvárkodás haladóknak
A tavaly félév végi pánik könyves kihívás bejegyzésében azt írtam, hogy Sally Rooney könyvét várom nagyon, és ezt, és most végre alkalmam adódott befejezni Ferencz Mónika második verseskötetét is, ami elég wow darab. A költő nagy vállalása az volt, hogy a terápiának a mélyre nyúló működéséről beszél a verseken keresztül, így az álmok és a különböző tudatállapotok folyamatos bizonytalanságaiba vagyunk tartva az egész köteten keresztül, ráadásul tele van a kötet baromi lelkesítő kísérleti szövegekkel, amik valahogy mind a beszédnek és egyáltalán a nyelvnek az újrakonstruálásában érdekeltek, és jó volt gondolkozni ezen a köteten, ennek a kötetnek a dolgain, kérdésein. Alapból is nagyon vártam, hogy olvassam, megörültem a hírnek, hogy érkezik, aztán pedig kiderült, hogy írnivalóm is lesz a kötettel kapcsolatban, jó volt így belemerülni.

Marianne Crolin: Lenni és Margot száz éve
(Fent már írtam róla.)

Lawrence Schimel – Elīna Brasliņa: Micsoda család!
(Fent már írtam róla.)

Haász János: Mire felnövünk
(Fent már írtam róla.)

Roma mesék:

Január végéig egy kutatói ösztöndíj keretében a roma műmesék kérdéseit vizsgáltam, és arról igyekeztem állításokat megfogalmazni, hogy ezek a mesék hogyan szolgálják a kisebbségi irodalmi reprezentációját, a hagyományok fennmaradását és az oktatási, kulturális intézményrendszerbe való betagozódását. Január végén így újraolvastam, egy-két könyv esetében most először elolvastam ezt a Szécsi Magda és Lakatos Menyhért munkássága által határolt mesekorpuszt, és molyon létrehoztam egy kihívást is azoknak, akik szintén szeretnék megismerni valamennyire ezt a mesevilágot. Mindössze két könyvet kell őszig elolvasni a kihívás teljesítéséhez, kattints ide, ha csatlakoznál.

Szécsi Magda: Csak vitt a szél
A kedvenc meseregényemmel kezdtem az olvasást, ami a cigányok evilági első királyának születéstörténetét meséli el. Benne egy nagyon-nagyon idős, hallhatatlanságra ítélt ember magát a vízbe vetve egy új kis szigetet talál, ahol a romák addig békességben éltek, anélkül, hogy tudomásuk lett volna a másik világról. A törzs egy varázskagyló segítségével átkerül a világunkba, azonban nem könnyű számukra a beilleszkedés, szabagságvágyuk és saját társadalmi működésük folyamatos üldöztetésbe hajtja őket. A varázsló fia kiválik a törzsből, elmegy szerencsét próbálni, a törzsfőnök szerelmes lánya pedig utána megy, hogy ha őt nem is, de méhében legalább a közös gyermeküket visszahozza a közösség számára. Megkérdőjelezhetetlenül kedvenc számomra ez a regény, gyönyörűen van megírva az egész, ragyogóan szép a világa, pontos, ahogy a mi világunkat látja, jól építkezik a roma identitás és a roma népmesék jegyeiből, egyszerűen csak nagyon szeretem.

Szécsi Magda: Madarak aranyhegedűn
Ezt a könyvet pedig azért szeretem, mert gyönyörű feminista tétje van, amiben egy lány ki tud lépni a törzsi működésből, átlátja, hogy a közösségnek a normái nem jók, mert azok a félelemből születtek meg, de közben beszél a transzgenerációs létről is, arról, hogy ami a sors szerint megköttetendő, az óhatatlanul megköttetik. Nagyon szép történet ez is, itt is egy lány indul útnak, aki kiválasztottnak születik – szintén a közösség félelmei miatt, törvénytelenül –, kemény próbákat áll ki, férjül megy egy királyhoz, a lánya pedig hazatér majd, hogy beteljesítse sorsát. Szintén őszintén tudom dicsérni.

Szécsi Magda: Pogánytűz
És ha már Szécsi Magda két könyvét dicsértem, akkor itt a harmadik, amit viszont nem igazán szerettem, sőt, kifejezetten vontatottnak éreztem sajnos, miközben a regény vége annyira, de annyira gyönyörű, hogy sírtam rajta, mert annyira szépen összeállt egy nagy tanulság és szeretetköteggé. Egy királyságban járunk, ahol a király is háborúzik, majd a herceg is háborúzni fog, ám a herceg folyamatos hatalmi játszmái egyre nehezebbé teszik a birodalma életét, amíg… naszóval, amíg. Tényleg sajnálom, az utolsó néhány oldal gyönyörű, de nehezen jut el a történet odáig.

Lakatos Menyhért: Hosszú éjszakák meséi
Van egy öreg király, van neki egy öreg felesége és nem adatott meg számukra a gyermekáldás, egészen a meseregény kezdetéig. Akkor egy rák születik, akinek bölcsességre és türelemre kellene tanítania a szüleit, ez azonban nem, vagy nem mindig áll helyt. Szintén egy jól megírt történetről van szó, amiben egy királyi dinasztiának a legnagyobb erényeit kell felmutatnia, meg kell látni, hogy ki alkalmas arra, hogy király lehessen, és hogy egyáltalán milyen emberekre van szükség egy olyan országban, ahol a nép is boldog, nem csupán az uralkodó osztály. Szintén bátran ajánlott szöveg.

Lakatos Menyhért: Az öreg fazék titka
Megérkeztünk a tényleg gyerekeknek született mesékhez, ami azonban alig von le valamit az egész jól megírtságából, ponosságáből, sőt, valami elképesztően kedves lesz az egész. Van egy Szenecske nevű cigány fiú, aki megment egy kutyát és egy cicát attól, hogy az osztálytársai bántsák, azonban nagyanyjával a nagy szegénységben szinte csak a nincset tudják megosztani az állatokkal. Szerencsére az állatok és az ősök öröksége a segítségükre siet. Imádtam, a macskát különösen, de az egész történet baromira kedves, elhangzik benne, hogy a kutya sem szereti a buta, iskolába nem járó gyerekeket, de egy konkrét kutyáról beszél a nagymama, és ez csak egy lélekbonbon ebből a meséből.

Lakatos Menyhért: A hét szakállas farkas
Hét lusta fiút az anyja véletlen átkozódása farkassá változtat, és nem sikerül nekik megváltást találni, mégis a falu közelében maradnak, vigyáznak az özvegy anyjukra, és vigyáznak a falu állataira más farkasokkal szemben. Mesevilágát tekintve talán ez a mese a leginkább olyan, amit népmeseinek gondolhat az olvasó, próbákat és kísértéseket kell kiállnia a főhősnek, nem csak általában a felszabadítást ígérő erőkkel, de a saját lakóközösségével szemben is, nem egy kedves történet, de nagyon jól épül fel, tényleg tud menő karaktereket, morális kríziseket mozgatni, bírtam.

Lakatos Menyhért: Angárka és Busladarfi
Ez két mese, ami nagyon hasonló valahogy. Klasszikus mesei helyzetben épülnek fel: egy főhősnek meg kell mentenie a családját, a birodalmát és egyáltalán az életét egy gonosz boszorka varázslata, illetve az ördög gonosz alkuja alól. Két kedves, jóravaló történet két tisztaszívű hercegről, de nem igazán emelkedett ki az egész a teljes mesekorpuszból, nem volt rossz olvasmány, de sokkal szebbek és eredetibbek is akadtak.

Lakatos Menyhért: Titok
A Titok egy nagyon különös kiadás, Krisztusos történetek és novellák, valamint mesék is találhatóak voltak benne, izgalmas volt, hogy a szerző láthatóan igyekszik beépülni a kétezres évek elei kortárs novellatendenciák köré, pszichologizáltak a hősei, csattanókat használ a történet, és azt hiszem a könyvet magát is inkább ebben a keretben értelmezhető. A címadó novella és a Tejeskávé című kifejezetten jó novellák, a Titok egy évtizedeken át eltitkolt gyilkosságnak a története némi lélekvándorlás helyzettel, a Tejeskávé pedig egy rendhagyó szerelmes történet egy író és egy kismama között. Szerintem ezek a szövegek azért fontosak, mert az egyik első darabok, ami kifejezetten az irodalmi intézményrendszer szabályai szerint születtek meg roma szerzőtől, roma témában, de ezzel most a kutatásom nem foglalkozik majd.

Blogoltunk is:

Az év elejét persze egy megcsúcsott bejegyzéssel indítottuk el (legyünk őszinték a 2021-hez, nem ez az egyetlen dolog, ami a blogger életében 2022-re csúszott), a decemberi summa január 3-én érkezett, mivel az ünnepeket a kedves térerőtlen vidéki családomnál töltöttem.

Évindítóként egy bejegyzésben arról írtam, hogy 2021 nagy tanulsága, sőt, 2022 nagy terve a pontosabban tervezés és a támogatói rendszerrel való erősödés, mert az írás a bloggal töltött évek alatt a máshová írás a megélhetésem részévé vált, és sokat segíteni a rendszeres és stabil figyelemben, ha aki szeretné és lehetősége van rá, anélkül, hogy ez extra tartalmakat jelentene, támogatná a blognak a működést.

Csak a hónap közepe táján hoztam az első értékelést: Zelei Bori Csörög című regényéhez írt, szerintem az eddig legjobban sikerült alternatív fülszövegemet ide kattintva és az értékelésemet ide kattintva olvashatjátok el.

A következő bejegyzés egyszerre volt értékelés és kibeszélős bejegyzés, amiben a Szivárványcsaládokért Alapítvány Micsoda család! című lapozójáról és az akörüli társadalmi párbeszéd tisztázatlanságairól írtam, illetve arról, hogy hol csúszik szét a társadalmi vita, mit volna érdemes pontosan kommunikálni. A bejegyzés Facebook megosztása alatt Nagy M. Boldizsárral egy nagyon kellemes és tényleg érvekre, tapasztalatokra fókuszáló beszélgetés is alakult a témában, azt is bátran ajánlom számotokra.

Végül a nem könnyedebb, de mégiscsak, gyerekirodalmi kérdések után a következő bejegyzések egészen más vizekre eveztek, de Sade márki Filozófia a budoárban című regényéről írtam, az alternatív fülszöveget ide kattintva, az értékelést pedig ide kattintva érhetitek el.

Máshol is publikáltam?

Januárban meglepően kevés helyen olvashatták emberek a nevemet cikkek felett, látszik, hogy november végén-december elején voltam aktívabb recenzensként, és még nem jelentek meg az ilyen írások. Egy ősszel leadott kritika olvasható a januári Kortársban László Noémi Műrepülés című verseskötetéről, magát a kritikát lelkesen ajánlom, mert miközben nem szerettem a verseskötetet, nagyon jó érzés volt vele, benne dolgozni, rájönni arra, miért is nem szeretem pontosan, mi bosszant, miért tartom kevésbé sikerültnek, azt hiszem jobban dolgozom kritikának szánt szövegeken ez a munka óta. Emellett az Eközben Szegeden blogon jelent meg egy írásom, az Egészségügyi séta egy nagy gondolat előtt, amiben valaki éjjel hazasétál valahonnan, mert fontos gondolkodni valója akadt, és valójában ezt a gondolkodást követi a tárca.

Ha volt a posztban olyan gondolat, vagy könyvajánlás, ami megfogott, és megteheted, hogy támogatod a munkámat, akkor megköszönöm, hogyha megteszed a blog Donably oldalán.

Ez volt ez a hónap, köszönöm, hogy velem tartottál ebben a bejegyzésben és ebben a hónapban. Bár egy ideje nem volt 1 és 6, nem felejtettem el a bejegyzéstípust, azzal érkezem legközelebb, aztán kiderül, mivel folytatódik az értékelések sora, ráadásul a február egyébként is különleges valamiért számomra. Látjuk majd, hogy, hogy, s mint lesz, de ami fontos, hogy ne semmiképp ne feledjétek februárban sem:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió