Sziasztok,

a mai bejegyzés egy egészen komolynak tűnő, ám valójában elképesztően vicces és cinikus könyvről, de Sade márki 1795-ben megjelent Filozófia a budoárban című regényéről fogok nektek mesélni, ami amellett, hogy, ahogy azt persze várjuk is egy de Sade szövegtől, pornográf – bár ez a szöveg nem annyira, mint ahogy azt várjuk tőle, baromi fontos és komoly filozófiai, társadalomelméleti kérdéseket boncolgat. Tényleg filozófia történik ebben a regényben, tényleg a budoárban, és nagyon szeretem, hogy ez így van, el is mondom, hogy miért.

Miközben de Sade szövegei leginkább az erőteljes pornográfiáról és szadizmusukról ismertek elsősorban, ahhoz, hogy értsük, mi is történik a márki szövegeiben látnunk kell, hogy mi is az a nagyon radikális, de jól megfogható ideológia, amik mentén ezek a regények, kisregények megszületnek, a Filozófia a budoárban pedig azért jó kapuregénye az életműnek, mert éppen erről beszél. Filozófiaelmélet és gyakorlat a budoárban, valójában lehetne ez is a kisregénynek a címe, mert ez tulajdonképpen egy egyetlen nap alatt játszódó nevelődési regény:

Madame de Saint-Ange vendégül látja egy barátjának és a libertinus elvtársának a lányát, a csodálatos és fiatal Eugéniét, aki a budoárba érkezésekor még ártatlan, azonban rendkívüli fogékonyságot mutat a libertinus eszmék és orgiák tanulása közben. A Madame meghívott tanítómestere, és az egészestés program valódi szervezője a kiváló libertinus hírében és – később – bizonyosságában álló szodomita: Dolmancé, mellettük az oktatásban részt veszt még egy kedves lovag, aki egyébként a Madame testvére, illetve a gyakorlati teendők illusztrálásában a Madame izmostestű és igen nagybírású kertésze, Augustin is besegít. Képzelhetitek.

És közben az van, hogy valahogy tényleg nem az orgiák a fontosak ebben a szövegben, hanem magának a bevezetésnek az elméleti kerete, és maga a libertinus eszme és utópia, amit ez a kisregény megteremt ebben a bizonyos öltöztetőszobában. Sade a legalapvetőbb amorális helyzeteknek, mint az egyének és vagyon ellen elkövetett bűncselekményeknek is megkérdőjelezi az amoralitását, az egyszerű erősebb kutya elv mentén, azt mondja, a civilizáció bünteti az erőt és a vágyat, ami hatalmas hiba, és amit mihamarabb orvosolnunk kell.

márpedig ez történt a tulajdon tiszteletére nemrégiben kikényszerített esküvel: egyedül a gazdag köti meg vele a szegény kezét, egyedül a gazdagnak fűződik érdeke az eskühöz, amelyet a szegény oly megfontolatlanul tesz le, hogy észre sem veszi: olyasmire kötelezi magát, ami nem kölcsönös.

Sade szadizmusának központjában így egyrészt persze a vágynak a fetisizálása áll, másrészt fontos azt látni, hogy a vágyat egy nagyon természetes igénynek látja, amelyet minden más idea korlátozni akar, de tulajdonképpen miért is?

És ez az a kérdés, ami miatt ez a regény ma fontos, merthogy az elmúlt ötven évben ennek a kérdése körül fontos feminista és anarchista diskurzusok zajlanak, mind azt mérlegelik, hogy mely korábban fennálló tabu és norma érdemes arra, hogy fennmaradjon, és melyek azok, amiket érdemes volna felülvizsgálni – éppen ezért nem véletlen, hogy a kortárs filozófia és irodalomelmélet Sade újraolvasásán ügyködik. Mert bár de Sade válasza elképesztően radikális és a társadalomépítése durvább a szociáldarwinizmusnál, azzal, hogy nem csupán egyéni szinten tartja ünneplendőnek az ösztönszerű működést, ezzel azonban megkerülhetetlen a szerző, ha a vágyról, a puszta vágy utópiájáról (disztópiájáról) akarunk elgondolni valamit.

Előtted nem titkolom, milyen különcségekre adtam a fejem vele, túl okos vagy, semhogy megbotránkozz ilyesmin.

Ezen a ponton pedig kiválóan mesélhetek nektek a pompás Dolmancé karakteréről, aki a regény nagy LMBT+ karaktere, és a helyzet az, hogy Moskát Anita Irha és bőr című regénye óta nem olvastam a világból ennyire zseniálisan következő LMBT+ karakterépítést. Dolmancé a libertinus karakterek legoptimálisabbja, a konzervatív szigorú apaképnek és az ennek mintájára felépült társadalomnak a tagadása, szodomita férfiként terméketlen, nem is kerülhet olyan helyzetbe, hogy gyermeke foganhatna, minden korlátnak, bálványnak, tiszteletnek a lerombolását hirdeti, és nem kér a tekintélyből, csak a maximális vágy megélését látja az egyén és a társadalom fontos céljának.

Erről szónokol a budoárban szervezett találkozó elméleti pillanataiban olyan fontos társadalmi alapvetések kapcsán, mint a szüleinknek kijáró tisztelet vagy a halálbűntetés kérdése, és közben, valahogy ezzel szoros összefüggésben, Eugéniével mi is megismerjük a nemiszervek és egyáltalán a fiziológia pontos működését, majd hirtelen a gyakorlati oktatásban az átvett anyagrész pontos megismerése érdekében orgiákat vezet.

Dolmancénak azonban az orgiái is tankönyviek, leginkább arra emlékeztetnek, ahogy a mondatelemzést tanuljuk, valamifajta fákat rajzolgattunk, és megtekintettük a végén: ilyen mélyszerkezettel képesek vagyunk megérteni egy mondatot, jelentéses egységet. Dolmancé egységei szoborcsoportokat vagy egy színházi performanszt idéznek, amihez képest az, ami szem szájnak ingere csak pusztán minimálprogram. Dolmancé pontos figyelemmel kíséri mindenki szabad vegyértékeit – hogy egy egészen új tudományterület terminusát is idecitáljam elétek – és addig igazít minden részletet, amíg minden lehetséges kapcsolódás megtörténik és a vágy és a beteljesülés a maximumára hág (hág, érted…). Miközben, persze, a beszélgetések és a szexuális aktusok közötti határ pontosan kijelölhető, a tanítás elméleti és gyakorlati aspektusai mindkét helyzetben jelen vannak, a megvalósítás elméleti pontosságot, hiteles illusztrációt mutat, úgy, ahogy a libertinus idea szerint illusztrációt mutatni és tanítani egyáltalán érdemes.

De Sade szövege nem attól lesz maradandóak, hogy kendőzetlenül beszélnek a szexuális vágyról, nem a szadizmusnak, a perverzitásnak és a horrornak az esztétikájától, hanem attól, hogy közben valami olyat tud mutatni, ami kétszáz évvel később is kortárs, és az emberi gondolkodás alapja. Sade szexuális utópiái nem a vágyról beszélnek, hanem tényleg az emberről, aki, ahogy száz évvel később a pszichológia rávilágít, vágyakozik, a legmélyéről, félelem nélkül.

Azért gondolom fontos és az életmű jó kezdősszövegeként jól működőnek ezt a kisregényt, mert van benne tér arra, hogy mindezt elmagyarázza. Tényleg azt gondolom, hogy innen érdemes elkezdeni de Sade-ot olvasni, mert elképesztően szellemes okfejtésekben gondolkodik a libertinus életről és filozófiáról, valóban bevezet, de nem takar el semmit ebből az amorális létezésből, és közben olvasóként zavarba tudunk esni attól, hogy egy-egy kérdésben mintha mi is egyetértenénk vele.

Kedvenc részem: Rögtön a regény elején még nem jelenik meg Dolmancé, egy hosszabb felvezető, dicsérő párbeszédet kap a lovag és a Madame között, ami már magában is nagyon ígéretes, és beszippantott, bírtam ezt a felvezetést, nem tudom, hogy milyen más írói helyzetben lehetne ezt ennyire találóan és viccesen felhasználni.

És akkor végezetül. Hát, ajánlom a könyvet azoknak, akik gondolkodtak valaha, hogy elkezdenék a Sade életművet, és azoknak, akik olvasnának valami pontosan megírt nagyon mást, érdekli őket a szexualitás és a szexualitástörténetnek ez a nagyon más filozófiája, vagy csak kíváncsiak arra, mi is történik egy de Sade regényben, de nem a legdurvább dolgokkal ismerkednének egyből.

De Sade márki: Filozófia a budoárban
Lazi, 2001
216 oldal
Így olvastam: Egyetemre kellett olvasni, szóval nem volt igazán időm lassan olvasni, de egyébként is olvastatta magát a szöveg, kellemes két délután alatt nyugodtan elolvasható szövegről van szó, amit a humora, a könnyedsége és a filozófiai-pornográf részeinek a váltakozása jól működtet.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ha a bejegyzés meghozta a kedved a könyvhöz, vagy volt olyan gondolat, ami megfogott, vagy érdekesnek találtad, és megteheted, hogy támogatod a munkámat, akkor megköszönöm, hogyha megteszed a blog Donalby oldalán.

Ennyit szerettem volna erről a könyvről mesélni nektek, köszönöm, hogy velem tartottatok ebben bejegyzésben. Igyekszem hétfőn érkezni a januárt záró summával, de ami annál is biztosabb, és légyszi a következő bejegyzésig biztosan ne feledjétek, hogy megyünk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió