Sziasztok,

a mai bejegyzés ismét egy olyan könyvről fog szólni, amit nagyon szerettem, és amit pont azért szerettem nagyon, mert elképesztően kedves, vicces, könnyed, és közben pontosan, jól van megírva, egy önazonos kétezres évek Budapestje hangulat árad belőle, az pedig csak a pont az i-n, a cseresznye a tortahabon, hogy magyar szerző tavaly megjelent műve. Lássuk is, hogy merre csörög a mi:

Zelei Bori első regényének a főszerepében két lány áll, Zsuzsa és Márta, akik egyetemisták Budapesten, stabil saját albérletük és baráti társaságuk van, és történetesen úgy alakul egy medencés melegbuli, hogy ők összekavarodnak. És itt kábé abba is kellene hagynom a bejegyzést, mert a történet tovább csak a két lány kapcsolatának alakulását és a barátok szerelmi életét követi, de milyen csodálatosan is teszi mindezt. Zelei Bori regénye ugyanis nem gondolja túl magát, egy kellemes és jól megírt hangulatregény arról, hogy a kétezres években Budapesten csak szabadnak, melegnek és egyetemistának lenni volt érdemes, mert, ha helyenként nehéznek is tűnik így az élet, nem történhet igazán semmi baj.

A regény kezdetén megismerjük a három bioszos arcot, Zsuzsát, aki végig narrálja a regényt, Bélust, a szeretnivaló, csupaszív meleg srácot, aki körül mindig zajlik a szerelmi élet, és Andrist, aki heteró, nehezen nyílik meg, és tulajdonképpen csak valami érthetetlen okból csapódott a társasághoz. Ők hárman régen egy Vörös körte nevű kocsmában buliztak, de az egy ideje bezárt, egyébként jól futó melegkocsma volt, anélkül, hogy melegkocsmaként hirdette volna magát (bár nincs logója, elég lett volna lerajzolni a körtét, hogy mindenki értse – kacsint ki az elbeszéléséből Zsuzsa, amikor erről a helyről beszél), ma a Pilu a törzshelyük, jóban vannak a pultosokkal, ismerik az embereket, hetente legalább egyszer nagyot buliznak itt.

A szereplők, mint egy tisztességes élőképben, szanaszét vannak a kocsmában, amikor meglátjuk őket, Bélus épp a szerelmét vagy legalább a telefonhívását várja, Zsuzsa összemosolyog a mosdóban valakivel, Andris most személyesen nem, csak egy ismerősén, Ferin keresztül képviselteti magát, de például kiderül, hogy Feri nem karrótnyelt, amikor Andris nincs a közelében – és ha már Feri, el kell mondanom, hogy azt hiszem ez a regény az egyetlen, amiben tényleg vicces, amikor valaki megkérdezi, hogy „Milyen Feri?”, mert annyira lazán jól megírt ez a regény, hogy nem lehet nem elmosolyodni a szereplőkkel –.

És azt hiszem máris elkezdtem sodródni a regény mesélésében, de ez egyszerűen azért van, mert ez a regény ilyen. Sodródik. 2005 nyarának elején kezdődik, Budapesten, és tényleg minden a maga útján megy. Valamiféle Jóbarátok szerű működésben látjuk a három főszereplőt, és a melléjük sodort fontosabb szereplőket, akiknek külön-külön az élete összefoglalható volna néhány mondatban, de a közösségi működésük és a kis ütközések epizódjai adják ki a történetet.

Az egyetem utolsó éveiben járó szereplők, készülődnek arra, hogy leéljenek egy életet, és ebben a kérdésben találkoznak bukkanókkal, de már megfogalmazódik bennük, hogy értékesnek tartják a jó beszélgetéseket, a nem pörgő, de mégsem unalmas együttlevéseket, társra vágynak, minden mást meg majd hoz úgyis az élet:

És valójában ez a tök természetes vágy hajtja a regény minden szereplőjét. Bélus mindig szerelmes, talán egyszerre két srácba is, nem tudja, hogy mitévő legyen, Andrist a volt barátnőjével való szakítása teríti le, Zsuzsának egy korábbi fiúügye óta nem volt komoly kapcsolata, de Márta egy olyan lány lesz, akit még a szüleihez is hazavisz bemutatni.

Miközben a regény fókuszában nem a szereplők szexuális orientációja áll, azt mindenki elfogadta, mindenki aszerint él, addig mégis van tere a regénynek arra, hogy mindenki elmesélhesse a saját történetét, ezzel kapcsolatos megélését: Zsuzsa nem igazán foglalkozik azzal, hogy rögzítse a szexuális irányultságát, bár nagyrészt nőkhöz vonzódik, csajozgat, a szülei elfogadják, de eddig nem volt komoly kapcsolata, így ismerkednie kell ennek a mibenlétével. Márta most fogadta el magában a nőkhöz való vonzalmát, de azt a szülei előtt nem érzi felvállalhatónak. Bélus három éve nem beszélt az édesapjával, de az anyjával nagyon közvetlen és személyes a viszonya, a regény végén pedig egy ötödik karaktertől egy iskolai bántalmazásokkal teli gyerekkorról is hallunk olyan történeteket, amik egy tábortűz mellett valahogy elmesélhetővé válnak.

Ebben a tekintetben Andris szerepe talán a legizgalmasabb, aki számára ez az egész melegség, és az, hogy heteroszexuálisként lehet egyáltalán kisebbségben egy környezetben, egészen új helyzet, és nem mindig ismeri ki magát a szereplők közötti terekben, a világnak és a mikroközösségnek az új normái között. Ő heteroszexuális férfiakkal lakik együtt egy rendetlen albérletben – annak rendje és módja szerint –, és valahogy keresi az általa ismert normalitást ezekben a viszonyokban is, még azt sem érti, hogy lehet egy huszonéves tisztességes srác Bélus, és nem Béla. Andris az a szereplő, aki amellett, hogy – ahogy azt a regény tök izgalmasan tematizálja – egyébként is kötődési zavarokkal küzd, látszik, hogy próbál megfelelni ebben a világban, de valójában soha senki nem mondta el neki, hogy ez milyen is.

Andris karaktere pedig azért működik jól, mert az ő szereplésein kívül szinte minden gördülékenyen történik a maga rendje szerint. Zsuzsa és Bélus bulijai, beszélgetései, Bélus szerelmi életének fennakadásai mind olyanok, amelyek egyáltalán nem mutatnak ki a kis mikroközösség működéséből. Bizonyos pontokon úgy is tűnhet, Budapest az a hely volt 2005-ben, ahol mindenki ismert mindenkit legalább látásból, így például Márta és Zsuzsa véletlen másnapi találkozásánál alig lehet egyértelműbb bármi. Mert tényleg ez az egyértelműség határozza meg az első pillanattól a kapcsolatot: a szakadt pólós Zsuzsa és a csinos Márta valahogy egymásba szeret, az első randin máris csillogó szemmel beszélgetnek, következő randik, csókok váltódnak, egy (a melegek körében azt a népszerű teóirát alátámasztó gyakorlat szerint, miszerint a leszbikusok gyorsan köteleződnek el) lakáskulcs is gyorsan gazdát cserél, és tényleg minden működni látszik:

A harmadik randink Mártával már nem is igazi randi. Inkább együtt töltött idő, összetalálkozás. Én legalábbis már nem izgulok. Vagy nem úgy izgulok. Nagy bizalmat érzek, amit belé vethetek. Belé, vagyis az időbe, ami eljön és eltelik, vagy valami ilyen, egészen máshol, de semmiképp nem a valós talajon húzódó érzést.

Azt szerettem nagyon ebben a könyvben, hogy nagyon olyan, mint ez az idézet. Nem hajtja a vágy, hogy rengeteget mondjon, kifejezi Zsuzsa örömét, az egész helyzet megfoghatatlanságát, és közben olyan, mintha Zsuzsa tényleg egy barátjának mesélné el, hogy mi történik vele, és hogy helyzetekkel kapcsolatban mik a benyomásai. És ennyi, pontosan ennyi, és jól tud ennyi lenni. Sem a melegség, sem az életkezdés, sem a traumák, semmi nincs igazán túltematizálva, nem kapnak nagyobb fókuszt a mindennapi megéléseknél, egyszerűen jól, rosszul, vannak szereplők ebben a szövegben, létezgetnek, bármilyen nagy idea vagy elhatározás nélkül, és ezt szerintem nagyon kevés szerző írja meg jól, Zelei Bori viszont biztosan közéjük tartozik.

Ha van kedved valami jól megírt, könnyű történetet olvasni arról, hogy fiatalnak, egyetemistának lenni, szerelmesnek lenni, összetörni és döntéseket hozni néha nehéz, de túl lehet élni, akkor ez a te regényed. A Csörögben tényleg az a legjobb, hogy elképesztően jó a hangulata, könnyű megszeretni és azonosulni a karakterekkel, akik a mi nyelvünket beszélik, rólunk szólnak és ha néha túl is gondolják, mégsem gondolják túl, nekem személyesen is jókor jött ez a szöveg, és biztosan nektek is meglesz az a napsütéses délután, amikor épp ez a könyv esne jól.

Kedvenc részem: Kettő is van. Az egyik: Nagyon bírtam Halász Rita könyvében a főszereplőnek az anya-nagyanya karakterekhez, tipikus anyáskodó mondatokhoz, kérdésekhez a viszonyát, és itt is ez köszönt vissza, annak kapcsán, hogy Zsuzsa a saját stafírungjáról beszél vagy arról, hogy takarosra simítgatja a korábban összehajtott nejlonszatyrot.
A másik: Ez az idézet, ez a gyönyörű idézet, arról, hogy hogyan kell szerelmesnek lenni:

Természetesen még találkozni fognak, hiszen az ilyen beszélgetéseket, amikben így hullámoznak ide-oda a két ember között a szavak, nem lehet csak úgy abbahagyni. Nem szabad, mert kidőlnek akkor a körút két szélén a fák, és összekuszálódnak a sínen a villamosok. Ilyen szépen fejezte ki Bélus.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akik valami pihentetően jó olvasmányra vágynak. Egy olyanra, ami megtart, mert pontosan van írva, de közben el-el lehet kalandozni, például sok olyan helyen, ahol az ember magára ismer, és így is könnyű visszatérni az olvasáshoz. Ajánlom azoknak, akik csak úgy olvasnának melegekről, leszbikusokról, anélkül, hogy nagy drámai téteket várnának, ajánlom Budapest szerelmeseinek, és persze mindenkinek, akinek felkeltette a bejegyzés az érdeklődését.

Zelei Bori: Csörög
Athenaeum, 2021.
226 oldal
Így olvastam: Két nap alatt, tényleg könnyen, jól folyik az ember szeme alatt, egyébként is nagyobb fonttal dolgozik a kötet, könnyű kiszállni belőle, 8-12 oldalas fejezetekből épül fel, és könnyű visszarázódni is.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ha a bejegyzés meghozta a kedved a könyvhöz, vagy volt olyan gondolat, ami megfogott, vagy érdekesnek találtad, és megteheted, hogy támogatod a munkámat, akkor megköszönöm, hogyha megteszed a blog Donalby oldalán.

Ennyit szerettem volna erről a könyvről mesélni nektek, köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a bejegyzésben, igyekszem egy havi két értékeléses rendet felállítani, így értékelésben is találkozunk ebben a hónapban, de más bejegyzéstervek is akadnak, meglátjuk. Ami a biztos, és ezt légyszi a következő bejegyzésig se feledjétek, hogy megyünk együtt:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió