Sziasztok,

mint tudjátok, nagyon szeretem a mindenféle évfordulókat, év végéket, mert valami érthetetlen oknál fogva, őszintén hiszek benne, hogy nagyon jók arra, hogy összegezzünk velük, és különböző tanulságokat vonjunk le általuk (ahogy a hétfők is kiválóak arra, hogy új életet kezdjünk, ugye). Ahogy most visszanéztem, évente nagyon más bejegyzések érkeztek eddig az év végére, nyilván aszerint, hogy hogyan tartom összefoglalni érdemesnek az év végi dolgokat, idén a 2019-es poszthoz hasonlóan azt szeretném összegezni, hogy milyen tanulságokkal járt ez az egy év számomra bloggerként és magánemberként. A poszt elején igyekszem összefoglalni, hogy milyen lettem én 2021 végére, a tanulságok pedig ebből következnek majd. Kezdjük:

2021-ben kerültem eddig a legközelebb ahhoz az emberhez, aki lenni szeretnék majd később. Január elején, egy fél éves alkotói ösztöndíj után összetettem a verseskötetemet, amelynek az útja pályakezdőként meglepően lassú. Közben elkezdtem dolgozni egy regényen, amely egy egészen más munkafolyamat, még úgy is, hogy még csak a szinte átnézés nélküli írás fázisában vagyok.

Közben elindult a tudományos pályám, részt vettem egy konferencián, illetve a legnagyobb hallgatói tudományos kutatói versenyen, megjelent az első publikált tanulmányom (a roma mesék és az irodalmi intézményrendszer viszonyáról szól 1945-től napjainkig, itt olvasható), és most egy kutatói ösztöndíj keretében intenzív kutatói munkát is végzek, amely januárban fog láthatóbban kicsúcsosodni majd, illetve erről kell majd írnom egy következő tanulmányt is.

És amúgy. Elkezdtem valami lenni, amit kulturális újságírásnak, vagy kritikusnak neveznek majd, ha megérkezem. 2021-ben a Tiszatáj online-on, illetve a nyomtatott Tiszatáj folyóiratban, az f21.hu gyerek- és ifjúsági irodalom rovatában, a Műúton, illetve a Próza Nostrán jelentek meg kritikáim, recenzióim, interjúim, valamint a Humen magazin utóbbi három számában magazincikkeim.

Szóval az irodalom van így velem most, mindenféle irányokból. Alapvetően a kortárs irodalmi létezésnek a fordítás mellett, amit én nem hiszem, hogy valaha űzni fogok, a kutatás, az írás és a kritika a három platformja, és én ezeket próbálgattam erősebben az elmúlt egy évben, mondhatom nyugodtan, kiégésig, októberben sikerült túlvállalnom és ezzel kiégetnem magam, amit komoly és tanulságos munka meghaladni, de erről persze majd később.

És miközben ez a szerep abszolút szétforgácsolónak tűnik, mégis alapvetően ezek azok a lábak, amin állva bármilyen lehetőségem lehet majd egy önálló egzisztenciát felépítenem. 2021-ben még az egyetemi ösztöndíjak mellett ezek a rendszertelenül érkező és a kultúra alulfinanszírozottságát alsóbb szintekre közvetítő utalások arra voltak jók, hogy egy biztosított jólétben kiismerjem őket, és hogy később ezeknek a mentén tudjam, hogy mire számíthatok majd, történetesen májustól, amikor kikerülök az egyetemi struktúrából.

És akkor, itt az ideje az első nagy tanulságról beszélni, ami a blogot is érinti, és amit nem lehet nem kimondani, noha kényelmetlen lehet ez.

Ideje beszélni a támogatási rendszerről

Azt, ami az elmúlt hónapokban a blogon történt, egyrészt betudhatjuk a már említett őszi kiégésnek, másrészt annak, hogy az a közléskényszer, ami jellemzett 2017-től, a blog elindulásától kezdve, egyszerűen becsatornázható lett a kulturális piacra. Korábban olvastam, írtam blogra, és közben éltem az életemet, ma már az olvasással és az írással töltött időm nagy része nem a blogon csapódik le, és ne áltassuk magunkat, ez látszik a blogon, és bízom benne, hogy csak a bejegyzések ritkulásával.

A bloggal kapcsolatos egyetlen elvárásom magamtól, hogy az az eredmény, amit ti láttok, ne legyen silány, ne fáradtnak és ne kimerültnek tűnjek rajtuk keresztül, mert fontos tudnotok, hogy ezt nem kényszerből csinálom, és azt sem akarom, hogy úgy tűnjön, minha. Az ehhez kapcsolódó, majdnem elvárásom a bloggal kapcsolatban, hogy legyenek bejegyzések, mindig legyenek, de tényleg azt gondolom, hogy ez nem fontosabb a minőségi kritériumoknál, és igyekszem is ezt tartani.

De ezért?

Tényleg fontos az elején leszögezni, hogy soha nem lesz ez a blog fizetős tartalom, egyszerűen azért, mert tudom, hogy szembepisilném magam vele. Ezt a blogot valahogy belül még mindig annak a 16 éves srácnak írom, aki én voltam, aki beírta a keresőbe, hogy meleg könyvek. Annak a srácnak nem volt pénze, de baromira kíváncsi volt, és elképesztő jó neki tartalmat gyártani, és megértetni vele, hogy rengeteg ember érezte már azt, amit ő most érez, és hogy mintákat, történeket kaphat a könyvektől.

Ezzel együtt azonban azt is látom, hogy ha minőségi tartalmakat szeretnék megfelelő tempóban publikálni, annak a feltétele az, hogy legyen anyagi fedezet a blog mögött. Ha választhatok, hogy a blogra írok egy könnyű, vidám bejegyzést egy jó könyvről, vagy egy szépirodalmi kritikát keveseknek, akkor a blogra fogok írni, akár csak egy kritikányi időben is, de amíg ebből csak az egyik jelent bevételt, addig a blog általam is vágyott tempóját biztosan nem fogom tudni tartani.

Ebből a célból létrehoztam a blog számára egy Donably oldalt, ahol egy magyar fejlesztésű támogatáskezelő keresztül támogathatja bárki a munkámat, ha arra érdemesnek találja. Azért esett a Donablyra a választásom, mert magyar nyelvű, nem parkoltatja a pénzt a saját számláján, és forinttal történik a támogatás is, így nincs szükség az átváltásokra sem. A donáció azonban így nem jelent senki számára plusz, exkluzív tartalmat, de, ha teheted és érdemesnek tartod rá a blogod, megköszönöm, ha támogatod alkalmi, vagy havi rendszeres támogatásokkal.

Fejlesztenem kell a tartalmat!

Ezzel együtt is, a blog mai működésében egyszerűen butaság volna azt várnom, hogy támogatások érkezzenek, hiszen lássuk be, rendszertelenül érkeznek cikkek, és nem az értékeléseken van a fő hangsúly. Ennek változnia kell, olyan munkát kell felmutatnom, amiket szívesen támogattok, ha tehetitek.

Minden hónapban két értékelést szeretnék legalább írni, a havi summák és az olvasástervező 1 és 6 bejegyzések mellé pedig szeretném havi rendszerességgel visszavezetni a magazincikkszerű kibeszélős bejegyzéseket, amelyet persze egy-egy listázós bejegyzés vagy interjú kiválthat, de kell a nem hard módon 1-1 könyvre fókuszáló tartalom. Az, hogy a blog működésében megjelennek a támogatások egy kvázi piaci helyzetet teremt, nekem pedig muszáj lesz ennek megfelelően is gondolkoznom a tartalomról, különben elúszik, ahogy eddig.

És emellett nagyon jelen kell lenni

A múlt év első bejegyzésében arról meséltem nektek, hogy teljesen előbújtam, már a családom is tudja, hogy meleg vagyok, és hogy ez sokfelől nyitott meg lehetőségeket. Miközben abszolút a nevemmel zajlott minden blogot érintő téma korábban is, ebben az évben alakult ki az a helyzet, hogy mindenütt egy bemutatkozás mögé írhatom, linkelhetem a blogot, nem lehet gond abból, hogy ez bárkinek feltűnik. És ez tök nagy dolog, ha azt nézzük, hogy a nyilvánossággal dolgozom valamiféleképpen, és ezeket a nyilvánosság nyújtotta új lehetőségeket igyekszem is kihasználni. Az, hogy öt éve dolgozom LMBT+ könyvekkel, valószínűleg azt jelenthette, hogy könnyű volt a Humen magazinnak megtalálnia, amikor könyves rovatot gondolt indítani, talán a decemberi interjúmat az is segítette, hogy amúgy ez már nem az első interjúm volt kulturális újságíróként.

Építenem kell abból, hogy az, hogy megtalálható vagyok, nem csak számotokra, a kedves olvasók számára jelenthet elérhetőséget, hanem azok számára is, akinek az én tudásom, kíváncsiságom, figyelmem hiányzik, és úgy érzem, hogy nem lehet baj, ha ilyen és ezekhez hasonló helyzetekre készenállok.

De mégis: tudnom kell épp eleget vállalni

Várhatóan februárban jövök majd ki abból a vállaláscunamiból, amibe nyár végén, ősz elején kerültem. Sok emberrel beszéltem azóta erről, pályakezdő butaság volt a részemről, ez nyilvánvaló, de azért tanulságos is az eset, ha nagy szavakat akarnék használni, azt mondanám, hogy a felnőtté válásomnak egy fontos tapasztalata.

Tavaly a pszichológusommal megbeszéltük, hogy kétféle vállalás van, az egyik a jó volna vállalás, a másik a szeretném. Előbbire nemet kell mondanom, ha nincs rá időm és energiám, mert csak mérgezni fog. A szeretnémen belül viszont akad idéntől egy másik kategória, a szeretném, és képes vagyok rá kategóriája, sőt, van a szeretném, és képes vagyok rá az adott határidőn belülnek a kategóriája, és valójában ezeket kell vállalnom, és nem többet.

2021 októbere nagyon kemény volt számomra, de legalább annyira volt tanulságos a november és a december. Nagyon sok görcsöt engedtem el az év végére, sokat találkoztam a barátaimmal, voltak órák, amikre nem mentem be, mert felnőtt felelős döntés mellett úgy éreztem, és úgy érzem, hogy esélytelen az, hogy az adott másfél óra abban a tantermi környezetben bármennyire is építsen. Ehelyett olvastam, csináltam más dolgomat, amikre korábban az estéim, délutánjaim mentek el, elkezdtünk piacra járni, együtt ebédelni, időt szentelni azoknak a dolgoknak, amiket eddig, talán kevésbé felnőttként, adottnak véltem, de úgy, hogy például már nem egy helyen tanulunk, nem adottak.

Az, hogy meg tudok írni egy cikket egy nap alatt, az nem azt jelenti, hogy heti 2-3, vagy akár több cikket kell vállalnom, pláne úgy nem, hogy blogolok, slamelek, dolgozom egy regényen is, jobb hónapjaimban van, hogy verset is írok. Azt hittem, hogy az, hogy egy hét alatt meg tudok írni egy kritikát, az négy kritikát jelent havonta, de ez nem igaz, nem lehet igaz. Az egy hét alatt megírt egy kritika válságműködés, ami egy kipihent időszak után lehet csupán, kényszerűen, úgy, hogy akkor a szociális viszonyaimban is a kritikáról gondolkozom, de ez nem okés, nem lehet okés, és ezt jobb, hogy így az elején kijátszottam magamban.

Felnőni ilyen?

2021 valahogy nagyon nevetséges év lett. A régi slamjeim szinte mind arról szóltak, hogy nem akarok felnőtt lenni, és most arról beszélgetek a barátaimmal, hogy miből élnek, felelősségteljes döntéseket hozunk a tízes pakk wc papír kiválasztásakor, amit már nem is annyira ciki végigcipelni a plázán, és arról írok most, hogy a blog, amit elindítottam négy és fél éve azért, hogy magamnak csináljak valamit, hogyan fenntartható. Tudatosságról gondolkodom, és hasonló fontos dolgokról, és nem esik nehezemre, mert ezek amúgy elképesztően logikus lépések és gondolatok.

Ezzel együtt is bízom benne, hogy nem fogjátok nagyon látni a blogon azt, ha még túl nagy ez a cipő és esetleg klaffogok benne, de abban is bízom, hogy amit esetleg látni fogtok ebből, az jobb lesz, miközben meg is marad a maga kicsiségében, másféle, kedves klaffogásában. Az egy meleg srác az olvas, akkor is igyekszik ugyanaz maradni, ha már 24 éves, és ilyeneket is ír néha, tényleg csak azért, mert nem szeretném, ha ti nem látnátok ezeket a törekvéseket, és nem értenétek, mi is zajlik bennem, esetleg valahogy megcsalva éreznétek magatokat. Úgy képzelem még mindig, hogy együtt megyünk ezen az úton, amit talán eggyel tudatosabban kövezek tovább ezentúl, együtt a szivárványig, és szerettem volna, hogy tudjatok minderről.

Ha van a blogon olyan poszt, vagy könyvajánlás, gondolat, ami megfogott, és megteheted, hogy támogatod a munkámat, akkor megköszönöm, hogyha megteszed a blog Donably oldalán.

Addig se feledjétek: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió