Sziasztok,

a mai bejegyzés az elhúzódó évzárás második és egyben utolsó bejegyzése, amiben azokról a könyvekről fogok nektek mesélni, amiket eddig sajnos nem olvastam, így nem is tudott róluk szó lenni a blogon, pedig lelkesen figyelem őket, és őszintén várom, hogy olvassam őket. Picit arról is szól ez a bejegyzés, hogy egy kicsi képet kapjatok jónak ígérkező könyvekről, egy picit biztatni is szeretnélek titeket, hogy ne várjatok rám, mert ezekbe a könyvekbe jó eséllyel nem fogunk csalódni. Nézzük:

T. J. Klune: A suttogó ajtón túl
Nagyon-nagyon-nagyon ciki, de ez a könyv a megjelenésétől a polcomon van, már az összes barátom olvasta, én is szeretettel gondolok rá, hiszen a Ház az égszínkék tengernél (értékelés itt) mennyire elképesztően lenyűgöző és csupaszeretet biztonságos regény, ahogy erről is azt mondják, és valahogy az van bennem, hogy nagyon szeretném elolvasni egy bekuckózós kis vasárnap, de nem találtam még meg az idejét. A könyv a gyászról és a halálról szól egy szuperbiztonságos, kedves, elfogadó kávéházról az élet és a túlvilág között. Biztosan csodálatos, és várom, hogy megérkezzem hozzá.
Állapota: A polcomon.

Kira Jarmis: Zárka
Hihetetlen események a hármas számú női cellában
Szerintem az lesz ennek a könyvnek a vége, hogy húsvétra megveszem a nővéremnek, akinek ez a könyv nagyon zsánere, és húsvét előtt gyorsan elolvasom. A könyv szerzője Alekszej Navalnij sajtótitkára, és egy politikai krimi egy női zárkának a sajátos kis teréből, ahol mondvacsinált indokokkal kerülnek be lányok. A fülszöveg lassan az éj sötétjében felsejlő titkokat és nagy orosz valóságot ígér. Érdekel.
Állapota: Mindig tapogatom a könyvesboltokban meg a Tescoban.

L. Murányi László: A szivárvány árnyéka
Mit kell tennie itthon a 2010 utáni sajtónyilvánosságnak ahhoz, hogy egy LMBT+ riportkönyvben ne csak Oláh Ibolyának meg Gallusz Nikolettnek a történetét meséljék el, hanem bárkiét, aki azóta híres, ad abszurdum releváns lett? Ez az első kérdésem, de közben meg is tudom válaszolni. A szivárvány árnyéka a könyv címe, bájos szóvicc, az összes áldozati versengés nyerhető vele, a borító gyakorlatilag hagyjuk kategória, és a szerző bácsi, miután megírta ezt a könyvet, azt írta a bemutatónál egy bemutatóra invitáló posztban, hogy azért jöjjenek el érintettek, mert abban a körben nem kell majd restellniük az érintettségüket. Mármint a melegeknek. Mármint az ő könyvbemutatójának a körében. Borzasztóan szomorú vagyok ettől a könyvtől, mégis akarok neki adni egy esélyt, de látjátok az attitűdömet. Na.
Állapota: Megvettem, teljes áron, a polcomon vár és remél.

Cecilie Enger: A fehér térkép
Ennek a könyvnek majdnem ott voltam a budapesti bemutatóján ősszel, ahol a szerző is vendég volt, csakhogy késett a vonatunk Szegedről – mindig késik, szerintem amúgy csak tíz perccel több a menetidő, így is szoktunk számolni, de most sokkal többet késett. Pedig a norvég regény az ország első női hajótulajdonosnőinek a titokzatos életébe enged betekintést, ahová ezek a hajadon kereskedőasszonyok biztos lábakon álló, ambiciózus vállalkozó létüket levetve visszatérnek. Egy sokak által dicsért kedves, lineárisan vezetett, visszafogotott regényt ígérnek azok, akik már olvasták, várom, hogy én is köztük legyek.
Állapota: A polcomon vár.

M. L. Rio: Mintha gonoszok volnánk
Ha egy hónappal ezelőtt kérdeztek volna, fel sem merült volna bennem, hogy ezt a könyvet el akarom olvasni, DE! Andi sokat mesélt róla mostanában, sőt, a kedvencei közé is bekerült, ésegyébként, nadekérem, ilyen egy ígéretes fülszöveg:
Oliver egyike annak a hét színinövendéknek, akik Shakespeare-t tanulmányozzák egy elit művészeti főiskolán. Ők heten ugyanazt a szerepet játsszák a színpadon és az életben: hős, gonosz, zsarnok, csábító, szende, statiszta.
Viszont amikor a szereposztás megváltozik, és a mellékszereplő sztárságra tör, a színjáték veszélyesen átszivárog a valóságba, és egyiküket holtan találják. A többiek életük legnagyobb alakítása előtt állnak: meggyőzni a rendőrséget és magukat, hogy ártatlanok.

Hanya Yanagihara: A paradicsomba
Karácsony előtt érkezett meg hozzám Hanya Yanagihara új féltéglányi könyve, és őszinte lelkesedéssel kezdtem bele karácsony előtt. De csak 2-3 napot töltöttem vidéken a családdal, és Hanya Yanagiharához kell idő, pláne, hogy notóriusan caplat bele a szerző az ember legnagyobb szorongásaiba. Az Egy kis élet egy nagyon nehéz életű jogász-matematikus zseninek a küzdelmeit és a baráti, kvázi családi kapcsolatainak az alakulását vette végig fantasztikus érzékenységgel és figyelemmel (írtam róla értékelést, kifájt a lelkemből, tényleg gyönyörű könyv), ez a könyv pedig a szeretetnek és a szerelemnek a vágyáról szól három transzgerenciósan is olvasható, különböző alternatív történelmi időkben, amelyekben teljesen elfogadható, sőt, bevett dolog az azonos nemű kapcsolat. Az első 250 oldal, vagyis a könyv harmada nagyon kellemes, mégis kemény és tényleg szívet tépő olvasmány volt, és jó eséllyel rövidesen folytatom is a könyvet. Hanya Yanagihara a totemem, picit ezt érzem mindig, és fáj is, de bírom is nagyon, hogy így van.
Állapota: Megvan és el is kezdtem olvasni.

Fernanda Melchor: Hurrikánok évada
A könyv elsőként Kitabun keresztül ért el (akivel még korábban interjút is készítettem), akivel közös nagy kedvencünk a Röpke pillanat csak földi ragyogásunk, és azt mondta, ez a könyv majdnem olyan, csak méginkább árad, és méginkább fáj. Naszóval, így kell nekem könyvet ajánlani. A könyv egy fiktív mexikói falu boszorkányának haláltörténetét meséli el, úgy, hogy a közösség tagjai mind-mind saját nézőponton keresztül beszélhetnek a közösségükről, a boszorkányról, önmagukról, a közösségi és a személyes tabukról. Szintén egy nagyon lelkesen várós darab. (Ráadásul nemrég olvastam egy tök izgalmas írást, amit most csak Az Ősanya Facebook oldalra hivatkozva látok, de Molyon, vagy Facebookon olvastam, arról, hogy a boszorkányok nők, akikben bármilyen kifogást találnak. Nem tudom, hogy ezzel kezd-e valamit a regény, de ez most jár az agyamban.)
Állapota: Már megvettem.

Adam Silvera: Mindketten meghalnak a végén
Adam Silvera: Az első, aki meghal a végén
NA EZ! Szóval hogy ez kvázi vállalhatatlan, hogy még nem olvastam, de nagyon emberi és szomorú oka van ennek. Szakdolgozatot írtam, amikor megjelent a könyv, és csak november elején kezdtem el olvasni a Mindketten meghalnak a végént, hogy az új előzménytörténet megjelenésekor már frissen vegyem fel a fonalat. És akkor az első hetven oldalnak az egész érzelmi valósága nagyon megvágott. 2019 novemberében elvesztettem a legjobb barátomat, aki ekkor 23 éves volt, és ez az egész fiatalon ért halál kérdés, amivel ez a szöveg dolgozik, valami elképesztően valóságos lett számomra, értettem és éreztem az egésznek a kibaszottságát, és nem tudtam haladni vele. Gyűjtöm az energiáimat rá, mert lenyűgözően kedves és szép történet – ahogy az Inkább boldog is az, ami másként tud arconvágni, de épp ennyire erősen (itt írtam róla még rég) –. A könyv maga egy olyan világban játszódik, ahol éjfél után felhívják az embereket, ha aznap meghalnak, és két magányos kamasz srác hívást kapott, majd egy erre specializálódott chatfalon megismerik egymást. Tényleg okos és figyelmes kötet az első hetven oldala alapján, de nem tudtam akkor folytatni, és gyűjtöm az erőmet hozzá.
Állapota: A Mindketten meghalnak a végén már a polcomon.

Alice Oseman: Heartstopper – Fülig beléd zúgtam
Üde kivétel, hogy a Heartstopper első része megvan (még), és el is olvastam. Nem írtam róla értékelést, és bár van egy munkadokumentum az asztalomon róla, mégis a bennem lakozó két farkas közül az egyik azt mondja, hogy sosem fogom megírni. Nagyon egyértelműen kvázi értéktelennek tartom ezt a sorozatot, és erről már írtam korábban, amikor még nem olvasva és nem nézve csak a fanartok és lelkesedések mentén gondolkozhattam erről. Azt mondják, hogy a negyedik könyvben igazán elmélyülnek majd a szereplők, de úgy érzem, hogy ez botrányosan későn van már, és nem akarom három lila és személytelen, ettől mindenki számára azonosulható könyvön átrágni magam. Szóval mély fájdalommal tudatom, hogy erről a könyvről jó eséllyel nem lesz szó erről a blogon, cserébe van egy csomó más helyen, nagyrészt kevésbé reflektáltan az egészről. Tényleg sajnálom, nagyon szerettem volna szeretni ezt a könyvet, sorozatot.
Állapota: Megvan, olvastam, igazán meglettem volna nélküle.

Meredith Russo: Birthday – Születésnapok
Na, ez a könyv viszont biztosan csodás lesz, muszáj annak lennie, mert nagyon hiszek benne. Két barát történetét meséli el, akiknek ugyanakkor van a szülinapja, és akik egy ideig mindent megbeszéltek egymással, aztán egyszer csak nem. A történet hat születésnap történetét meséli el, hat évét, amelyben az egyikük elköltözik és rájön, hogy transznemű, a másikuk családja épp darabokra omlik szét. Két kamasz történetét ígéri a fülszöveg, akiknek nagyon-nagy szükségük volna a legjobb barátjukra, és meg sem állok az istenig, ha ez a könyv nem lesz happy end. Picit az van, hogy a saját készülő regényem szereplőit is látom ezekbe a jólelkű szereplőikbe, azt hiszem ezért is tologatom mindig az olvasást, de várom közben, ráadásul elég rövid könyv, olvasom majd.
(A bejegyzés írása és átnézése közben elolvastam a könyvet, minden, de minden úgy van, ahogy azt a legjobban reméltem, sőt, még csodálatosabban, lesz róla szó a blogon, konkrétan csak dicsérni fogom.)
Állapota: Már olvastam. 🙂

Becky Chambers: Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz
Jó, elmondom, hogyan ajánlották nekem ezt a könyvet: Olyan, mint a Ház az égszínkék tengernél, csak űrhajós. Egy biztonságos fedélzetet ígérnek a fülszövegek és a barátok, ahol egy frissen érkezett különc nőnek lehetőség adatik elmenekülni az élet elől. Az új lehetőségek azonban a múlttal való szembenézésével és új szövetségek kötésével aknázhatóak ki, de szerencsére egy olyan külön, biztonságos közegben járunk, ahol ezt a szereplő bátran megteheti. Nem tudom mikor fogom olvasni, valószínűleg a A suttogó ajtón túl és a következő könyv is meg fogja előzni, de szeretni vágyom a könyvet, és várom.
Állapota: Már a polcomon.

Travis Baldree: Legendás latték
Egy barbár ork lány úgy dönt, hogy véget vetve a harcos életének, nyit egy kávézót egy olyan világban, ahol amúgy nem kávéznak általában. Nem tudok igazán többet erről a könyvről, csak hogy mindenki szuperkedvesnek és szuperérzékenynek tartja, annak is tűnik, várom, hogy olvassam, de csak az év végén jelent meg, pedig ez lehet belefért volna az októberi-novemberi olvasniszeretésbe visszarántó olvasásokba.
Állapota: Már a polcomon vár.

Bethan Roberts: Az én rendőröm
Jaj, épp most fogtam fel, mennyire gyönyörűen szomorú lehet ez a történet. Az ötvenes években járunk Nagy Britanniában, ahol egy bájos tanítónő és egy kurátor is mélységes szerelmi viszonyban áll ugyanazzal a rendőrrel. A három szereplő valamiféle közös működésben él, de a tanítónő jelentette biztonság és a az addig ismeretlen homoszexuális világ között egyensúlyozgató rendőr élete óhatatlan drámákat ígér. És közben a két szerető nézőpontjából olvassuk a regényt, hát csak belegondolni is fáj, mennyire szomorú lehet – igen, ez azt jelenti, hogy várom.
Állapota: Már többször nézegettem, de rövidesen tényleg beszerzem.

Anita Kurimay: Meleg Budapest
1873–1961
Van valami bája annak, hogy ezt a könyvet le kellett fordítani magyarnak, és nem magyar nyelven születik meg, de közben mégis elképesztően fontos. Korábban már olvastam a blogon, sőt, a legolvasottabb bejegyzés volt sokáig Takács Judit Meleg század című könyvét, ami épp azzal foglalkozik, milyen volt itthon a melegség megélhetősége abban az évszázadban, aminek az elején még betegségként és bűncselekményként tekintettek a homoszexualitásra, a végére pedig identitásként a melegségre. Ráadásul a városi térműködéseknek is rendes érdeklődője vagyok, szóval ja, ez a könyv nagyon érdekel, tudni akarom, hogy mi mindent rejtett ez a párhuzamos Budapest, mielőtt még intézményesülni tűnő meleg közegek születtek volna benne.
Állapota: Már a polcomon, és erősen leselkedem felé.

Ennyit szerettem volna ebben a mai bejegyzésben. Beszélni valamennyire ezekről a könyvekről, és azt felmutatni, hogy mi is a személyes kihívásom most. A poszt írása közben továbbra is megmaradt, hogy mennyire szeretek blogolni, ráadásul egy elképesztően lelkesítő könyvet is sikerült elolvasnom a listáról, egy olyat, amiről még biztosan lesz szó később, és a többi könyvet is elolvassuk majd szépen lassan.

A heti egy bejegyzést szeretném tartani, ráadásul a következő hét elég fontos is lesz, egy kis kibeszélős, visszatekintős bejegyzés érkezik majd, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió