Sziasztok,

bár még olvasások tekintetében nem értem utol magam és a terveimet, újra van időm aktívan használni a közösségi médiát, figyelni az LMBT+ élet nagy dolgait, gondolatban a blog körül járni, és most egy régi barátommal, a Kibeszélős bejegyzéssel érkezem, amit, nyilván nem titok, a Heartstopper Netflix sorozat, és az adaptáció eredetijét adó képregénysorozat körüli fangirl világ ihlet, ugyanakkor sokkal-sokkal tágabbak a gondolataim keretei egyetlen könyvnél vagy sorozatnál, amit egyébként csak a bejegyzés megírása után ismertem meg befogadóként.

Merthogy ez egy elég különös kibeszélős bejegyzés lesz. Amikor megírtam, nem mertem volna kitenni, éppen azért, mert nem ismerem még a sorozat dolgait, és nem akartam üres vagdalkozásba kezdeni valami homályos kitudja mivel szemben, amit a véleményekről, fanartokból megtudtam. Most viszont elolvastam a sorozat első részét adó képregényt, megnéztem a sorozatot, és néhány mondatnyi pontosítással, amiket a jelenben írok és dőlten fogom szedni, eléggé tarthatónak látom a korábbi mondataimat, úgyhogy. Kezdjük is el:

Namerthogy. Június 3-án jelenik meg végre a könyvsorozat első része magyarul, és annak ellenére, hogy most nem fogom szétdicsérni a körülötte tobzódó jelenségeket, én is elképesztően várom a könyvet, és hívő molyhoz méltóan csak az olvasás után fogom megnézni a sorozatot. És egy pillanatig ne legyen kétségetek, jó eséllyel három hétig depresszióig szerelmes leszek ebbe a szövegbe (ilyen legutóbb a blog indulása után pár héttel a Simon és a homo sapiens-lobbival volt, meg talán az Aristotle és Dantével, amiről azóta sem tudtam írni, annyira személyes számomra), amiért nem lehetek ilyen szépen szerelmes, és imádni fogom az egész történet, csak közben… Utálhatok-e valamit, amit valószínűleg elképesztően fogok szeretni. Nos, a válasz igen.

Mivel mostanában sokat dolgozom egy regényen, aminek Beni, egy meleg kamasz srác a főszereplője, ezért visszatértem azokra a platformokra, amik az én kamasz meleg létemet is meghatározták. Az egyik ilyen felület kétségtelenül a gyakorikerdesek.hu (a másik ilyen a chat.hu – valószínűleg erről nem lesz szó a bejegyzésben, de ki tudja merre kanyarodik majd ez), amin belül a homoszexualitás topik most azzal a témával foglalkozik talán a leginkább, hogy ki hány évesen, és egyáltalán, hogyan vesztette el egy vele azonos partnerrel a szüzességét. És hát durva volt olvasni a válaszokat, amik közül egy csomó pedofilgyanús vagy hatalommal való visszaélés kérdését felvető eset volt: tíz-tizenöt évvel idősebb emberek random társkeresőkről, táborvezető felsőbbévesek, nagyobb unokatesó. Nekem – így visszagondolva – eléggé szerencsém volt, egy-két évvel volt idősebb a srác, nem volt köztünk semmilyen hierarchia, melegek voltunk, megtaláltuk egymást, és ennyi történt.

De persze a mi példánk sem a szerelemből volt, nem szólt semminek, csak annak, hogy essünk már túl rajta, és gyakoroljuk be. Kamaszok voltunk. Ahogy persze ezek a válaszadók is kamaszok voltak, és most sem arról számoltak be, hogy meg lettek volna egy pillanatig is tévesztve, vagy ne azt kapták volna, amit megbeszéltek volna. Tudták, hogy melegek, tudták, hogy mit szeretnének, és úgy érzik a történetük anonim elmesélése hozzátehet valamit ahhoz, hogy egy nagy egészet lássunk a melegéletből. És nyilván ez az adat nem reprezentatív, a meleg felnőttek többsége nem szexelne átlépve erkölcsi és törvényi határokat és kihasználva kamaszok kíváncsiságát, csak közben ez a narratíva mégis többször került elő, mint az, hogy szerelmesek voltunk egymásba egy fiúval a tanulószobán, és aztán, és akkor egyszercsak, és ja.

Durva kezdés, vágom, de ebben a bejegyzésben arról akarok beszélni, hogy miért ne kedveld a melegeket, csak azért, mert láttad a Heartstopper sorozatot. Arról akarok nektek mesélni, hogy melegnek lenni nem olyan, hogy nagyon tiszta szerelmet érzel valaki iránt, és akkor ő is fog irántad, és akkor nagyon szépek lesztek együtt, és pasztelszínű lesz a világ ettől az egésztől. Már több jó beszélgetésem indult úgy – természetesen valamennyire már személyes viszonyban egy-egy meleg sráccal, és természetesen olyan hangulatban, ahol ez a kérdés feltehető, mondjuk pár pohár kiváló hűsítő rozéfröccs után –, hogy rákérdeztem az első szerelmére. Nagy többségünknek az első szerelme heteró volt, akinek fogalma sem volt róla, hogy szerelmesek voltunk belé, valószínűleg éveket, de heteket, hónapokat biztosan átsírtunk miatta, és olyan szép dolgokat szoktunk róla ma is mondani, mint senki más. Hogy hogy állt a szemfoga, hogy mindig balra mosolygott, cinkosan, hogy messze ő volt a legjobb csocsóban.

Na, és akkor ezek a szerelmek azok, amik ezekben a könyvekben és sorozatokban beteljesülnek. És mivel erre kvázi nincs precedens, ezért sem a készítők, sem a nézők nem gondolnak bele, hogy okés, de ezek a kapcsolatok – akárcsak bármelyik másik – problémásak is, botladoznak, akadnak nem csak a melegségből, de egyáltalán az első szerelemből következő problémák. És miközben ezeket a kamasz heteró párokkal dolgozó sorozatok lassan elkezdik problematizálni, a melegeknél ez nem igazán történik meg. A szörnyen életszerűtlen meleg szereplők persze így sokkal azonosulhatóbbak, hiszen ki akar sérülékeny és érzelmi munkát és érettséget igénylő kapcsolatban lenni, vagy akár csak abba képzelni magát, amikor a meleg szereplő bőrében akár a padtársaddal is minden tökéletes lehet. De hogy ez baromi nagy és rengeteg nehézséget teremtő hazugság.

Persze, világos a recept, amivel ezek a történetek készülnk. A melegek mellett való kiállás alapból kínál egy pozitív énképet, miszerint mi állunk a jó oldalán a világnak, szerelmes és problémamentes – vagy legalábbis felületes problémákat felvázoló – kapcsolatban élő sorozatszereplőket egyébként is könnyű elfogadni. Imádom, hogy a Könyvmolyképző Kiadó adja ki ezeknek a könyveknek a nagy részét, mert egy tipikusan olyan kiadóról van szó, aki sehogy nem reagált a meleg könyvek befóliázást kívánó politikai kérdésekre, miközben évi 2-3 fontos és nagypéldányszámú LMBT+ könyvet hoznak: pontosan látják, az LMBT+ könyvek olvasása mögött a többség egy ipari működést vár, mindennapi nyáladzanivalónkat adja meg nekünk ma, nem várunk semmilyen elköteleződést vagy szakmai hivatástudat.

Amikor arról beszélnek ma szociálisan érzékeny közéleti aktorok, hogy fel kell hagyni a látszatpolitizálással, hogy nem elég gesztusokat tenni szivárványosra állított profilképekkel, hanem valódi kisebbségi képviseletet kell végezni, akkor pont erről a különbségről értekeznek. Ezek a borítóképváltoztatgatások, sorozatnézések és olvasások borzasztóan leegyszerűsítőek. Ezek alapján posztolni arról, hogy elfogadod a melegeket, a meleg fiatalokat, a meleg vidékieket, a meleg bárkiket, az csak eteti azt a működést, amelyik kedves göndör fürtöket, tökéletes középosztálybeli világot és lila romantikát vár el a meleg közösségtől, és nem baj, ha ennek tudatában vagyunk.

Mert nem azt akarom mondani, hogy ne olvassunk ilyeneket. Dehogynem, olvassunk, sírjunk rajta, nézzük meg, hogy milyen szép és milyen tiszta, biztosan az lesz velem is olvasás közben, és nagyon várom már én is az élményt. Aztán pedig olvassunk mást is, olyat, ami meleg témájú, és nem erről szól. Nem kell nyomorpornót, nem kell szenvednie senkinek benne (nagyon szenvednie pedig pláne nem kell), csak ne hagyd, hogy bedaráljanak ezek az univerzumok, értsd, hogy a meleg fiatalok nem (vagy nem csak, nem elsősorban) ilyenek.

Picit olyan ez a narratíva, amit ezek a könyvek és filmek működtetnek, mint amit a székelyekkel csinálnak, akik sokak szerint talán a leginkább tiszta magyarok, mert mennyit szenvedtek a magyarságukért. Távoli példa, de nagyon hasonlít abban, hogy úgy jelenítenek meg egy közösséget, mintha a vélt vagy valós szenvedéseknek a mérték hozzájárulna ahhoz, hogy bárki, pláne egy egész közösség jó emberré legyen. A melegek nem jó emberek, vagy ha azok, akkor az nem a melegségükből következik, ahogy a székelyek sem jó magyarok, vagy ha azok, akkor az nem szorosan a szenvedéseik miatt van. A nyugat európai, fehér, heteró, középosztálybeli cisz férfi szerepeken kívül is vannak nem tiszta helyzetek, nem egyértelműen jó vagy rossz viszonyok, és jó lenne ábrázolni azt is, hogy valahogy itt sem lila vagy itt sem jó minden és mindenki.

Meleg fiatalnak lenni ily módon egy csomó mindent jelent, ami nem tudom, hogy kiderül-e a Heartstopper sorozatból, mert nem olvastam. A kommenteket, értékeléseket viszont olvastam, és nem tűnt úgy, hogy bárkit érdekelt, ha az alkotók megpróbálták egyáltalán a lila ködök ellenére a meleg fiatalság kérdéseit bárhogy is bemutatni. (Például a biszexuális kategória megtalálásának elhúzása szerintem egy nagyon jó ilyen dilemma volt, ahogy a kevés meleg van a közelünkben, ezért könnyebben csúszunk bele toxikus kapcsolatban helyzet előzménytörténetként bemutatva is erre volt példa, kár, hogy ezekről nincs igazán szó, de írhatok majd róla én az értékelésemben.) Várom, hogy a saját szememmel lássam, és várom, hogy sokat beszéljünk majd ezekről a generációs kérdésekről, a Heartstopper és egy csomó más szuper könyv kapcsán!

Ha tetszett a bejegyzés, és szeretnél támogatni abban, hogy még több ilyen készüljön, kérlek támogasd a blogot a Donably felületén keresztül. Én rövidesen érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió