Sziasztok,

sajnos, rettenetesen elúsztam a vizsgaidőszakkal, és az olvasásokkal, de vannak és mindig is voltak ezzel így más könyves bloggerek is, így nem csoda, hogy létrejött a rapid kihívás, amiben rövid kérdésekre lehet (a lehetnek még lesz jelentősége) egyszerű választ adni. 🙂 Szóval most egy ilyet hoztam nektek:

rkk7.JPG

1.) Puha vagy keménytáblás?
Mostanában elég sok keménytáblásat olvasok, és mivel főleg nem itthon olvasok, ezért cipelni is kell őket, és a védőborító folyamatosan csúszkál, és tudom, hogy nélküle sérülékenyebbek a könyvek, de nálam sajnos a védőborító is sérül néha, amiért baromira bűntudatom van, és még drágábbak is, szóval a puha borító mellett tenném le most a voksom.

2.) Online vagy könyvesbolti vásárlás
Ha tehetem, kiadótól rendelek, ami a legtöbb esetben csak online érhető el vidéki nagyvárosokból, és online könyvakciókból is több van. Viszont van az is, hogy beszaladok a Libribe valamiért, vagy használt könyveseket is nézegetek könyvvásárokon, és molyon is, szóval elég jól eloszlik.

Erről egyébként itt már írtam hosszabban: tutorial.JPG

3.) Trilógiák vagy Sorozatok?
Trilógiák, ha választani kell. Alapvetően egyrészeseket szeretek olvasni, de a trilógiák tudják még nekem ezt a hangulatot hozni. A sorozatok rengetegszer „még egy részt és még egy részt és még három bőrt húzzunk le” szagúak számomra, és ezt nem tartom túl korrektnek, ha már megtiszteljük az írót azzal, hogy olvassuk, ne nézzen minket madárnak. (Ezzel most nem leszek túl népszerű, de nekem már a HP is kezd ilyenné válni az írónő twitter megjegyzéseivel meg mianyámmal, bár szeretem a Legendás állatokat.)

4.) Hősök vagy Rosszfiúk?
A két kedvenc könyvem a Soha nincs vége, és az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában. Bármennyire is azt kellene mondani, hogy rosszfiúk, de hősök. Sajnálom. 😀
(Bár a jó oldalra térésnek vagyok az igazán nagy híve és szerelmese, amikor mindenkinek jár egy második esély.)

herceg.gif

5.) Melyik az az egy könyv, amit mindenkivel elolvastatnál?
LOL. 😀 Szóval a felső két könyv közül nem tudok választani. Ha új társadalmat hoznék létre, akkor Soha nincs vége, ha szocializációra nevelnék mindenkit, akkor az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában. Talán az utóbbinak van nagyobb lehetősége. 😀

6.) Ajánlj egy alulértékelt könyvet.
Paul Burston: Szégyentelen molyon 72%-ra szeretik. Ez a könyv fantasztikus egyensúlyban mutatja be a meleg élet statikusnak tűnő létezését, és közben megmutatja, hogy milyen korban született, milyen volt akkor melegnek lenni, amikor már lassan lecsengőben volt a Spices Girles, de azért még örültünk nekik. Jah, és az egész fantasztikusan vicces. 😀

spices_girls.gif

7.) Melyik volt az utolsó könyv, amit befejeztél?

Simon és a homo sapiens lobbi. Megnéztem a filmet, és utána újra kellett olvasnom, mert én nagyon nem szerettem a filmet. Amikor beültem rá, azt hittem, lesz róla bejegyzés, de nem… Nem igazán tudom kezelni…

8.) Melyik volt az utolsó könyv, amit megvettél?

Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt. Sarah Winmannak nagyon szerettem a Bádogember című regényét (értékelésért katt ide), és a korábbi regénye már nem kapható a boltokban, ezért megvettem molyon használtan.

9.) Mi volt a legfurcsább dolog, amit valaha használtál könyvjelzőnek?
Bár van és mindig is volt egy csomó könyvjelzőm, elég random vagyok, volt hosszabbító kábel, pulóver, másik könyv, laptop, poháralátét… Vonatjegyek is gyakran becsúsznak, vicces módon papírzsepi nem volt még szerintem, pedig az elég közhelyes válasznak tűnik.

10.) Használt könyvek: Igen vagy nem?
IGEN! (Ha eddig nem derült volna ki.) Egy csomó könyv nem is kapható máshogy (lsd. Amikor isten nyúl volt), és általában olcsóbb is. Csak legyen rá vigyázva. 🙂

yes.gif

11.) Karakterek vagy cselekmény?

Karakterek és fejlődés. 🙂

12.) Hosszú vagy rövid könyvek?

Mondjuk 280 felett, de nem tudok itt meghúzni pontos határt, bár ez már nem rövid. 🙂 Azt gondolom, hogy 280 oldaltól elég lehet már kifejteni egy történetet, és a legtöbb kedvenc könyvem bőven felette is van, de vannak jó rövid olvasásaim is. De egyre biztosabb vagyok abban, hogy itt a hosszabbat kell válaszolnom.

13.) Hosszú vagy rövid fejezetek?

Most sok hosszú fejezetest olvastam, és rájöttem, hogy a rövidebb fejezetekkel nehezebb abbahagyni, mert könnyebben olvasol el még egy fejezetet, meg még egyet, meg még egyet a könyv végégig…

lapozo_cica.gif

14.) Nevezd meg az első három könyvet, ami eszedbe jut.
Steven Rovley: Lili és a polip (olvastam, de még nincs róla értékelés)
Laurine Frankel: Mindig ez van (olvastam, imádtam, recenziós, és még nincs róla értékelés)
Hanya Yanagihara: Egy kis élet (olvasom, szeretem, recenziós, és lesz róla értékelés)

15.) Mik azok a könyvek, amik megnevetettnek vagy megsiratnak?
Elég könnyen nevetek és sírok egy könyvön, szóval két olyat választok, aminél mindkettő megtörténik sokadik olvasásra is: Simon és a homo sapiens lobbi, Will és Will.

16.) A mi világunk vagy kitalált világok?
A miénk, amit ismerek és átlátom a szabályait, és szembe jöhetnek velem a szereplők. (Mondjuk Aristotle és Dante vagy Simon vagy Martin, vagy… jó, abbahagyom. :D)

17.) Ítélsz könyvet borító alapján?
A szó teljes értelmében igen, abszolút: A borítón van a cím, a kiadó logója, és a fülszöveg, ezek alapján választok főleg.

Ti mit szerettek jobban? A karaktereket vagy a cselekményt? És a rosszfiúkat vagy a hősöket? Örülök, ha megosztjátok velem hozzászólásban, ahogy örömmel veszek bármilyen megjegyzést! 🙂

Ha minden jól megy, jövő hétre végzem a vizsgákkal, és onnan egy aktív másfél-két hét jön, hogy a még meg nem írt értékelések kimenjenek, és a be nem fejezett recenziókat elolvassam, illetve hónap vége is jön, ami elég izgalmas summa lesz majd, mert kifejezetten kívánságlista rövidítő hónap volt ez a június, noha olvasni főleg csak vizsgákra olvastam eddig. 🙂

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és hogy velem tatotok a kihagyások dacára is. 🙂 Ha nem szeretnétek lemaradni majd a következő posztokról, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, és lessetek be facebookra, ahol igyekszem háttértartalmakat megosztani, mégha mostanában onnan is el-eltűnök, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, lessetek be instagramra, ahol egy állandóbb jelenléttel vagyok.

És remélem semmiképp nem felejtitek: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió