LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: Amikor_isten_nyúl_volt

2018 augusztusi summa

Sziasztok,

a tegnapi napom egy picit szétcsúszós volt, de természetesen nem felejtettem el, hogy hónap vége van, azt hiszem augusztus végén ezt nem is lehet, így máris érkezem az augusztusi summával. Ebben a posztban a havi könyvbeszerzésekről és olvasásokról fogok beszélni, illetve most kitérek a nyári és a nyár végi olvasási terveimre is. 🙂 De lássuk!

augusztuso.JPG

1. A polcomról fogok olvasni

Januárban azt fogadtam meg, hogy igyekezni fogok a polcomról olvasni, vagyis nem veszek új könyveket, és ezt augusztusban a korábbinál jobban sikerült betartani, mivel csak 7 könyvet szereztem be, és tettem mindezt 4500 forintért, egy energiaitalért és két topjoy, kupakos üdítőitalért, ami ezekért a könyvekért rendkívül jó teljesítmény. 🙂

Címek szerint pedig:

Parti Nagy Lajos: Létbüfé
már olvastam a hónapban, szóval bővebben az olvasások között írok róla majd.

Parti Nagy Lajos: Fülkeufória és vidéke
Száz új magyar mese
Nem igazán tudok erről a könyvről többet, mint amennyit a cím és az alcím elárul, de Parti Nagy, és mesék, valószínűleg közéleti tartalommal, és persze hogy érdekel.

Kardos Péter – Nyári Gábor: Cigánylabirintus
Ez a könyv egy szerepjátékkönyv, ami roma életutakon vezet végig, és érzékenyíteni hivatott. Nem igazán lapoztam még bele, de 100 Ft-ért kíváncsi vagyok rá. 🙂

Virág Emília: Sárkánycsalogató
Először is bemásolom ide a fülszöveget, aztán azt, hogy hogy jövök én a könyvhöz.

Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királylány kezét.
Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.

Erről a könyvről először OlvaZsófitól hallottam, aztán az elmúlt pár hónapban folyamatosan a szemembe volt, és most megvettem, és kíváncsian várom.

Audrey Niffenegger: Hollókisasszony
Már olvastam a hónapban, lejjebb írok róla.

Esterházy Péter: Esti
A könyv amit azt hiszem mindenki imád. 🙂 Esterházy itt a Kosztolányi hagyományt viszi tovább és  azt posztmodernizálja. Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Madeline Miller: Akhilleusz dala
Ez a könyv egy Trója újramesélés. A fantasyk közül nagyon sokan szeretik, és LMBT címkés.
És a nyáron már meg szerettem volna venni, de nem volt már a Lírában akciósan, és amikor ismét volt, akkor gyorsan vetettem az egyik barátnőmmel, aki közel volt egy Lírához, és megvette nekem. 🙂 Köszönöm ismét neki. 🙂

2. Olvasási tervek voltak, de nem sikerültek

Mint már írtam, két nagyobb tervem volt a nyárra, az egyik a Könyvek, amiket hazaviszek posztban említettek, a másik pedig a Nyár végi hajrá és pánik bejegyzés említett könyvei.

Az otthon töltött idő több idő lett végül, mint amekkorára fel voltam készülve, így majdnem minden könyvet sikerült kiolvasnom. Abból a listából az egyetlen olvasatlanul hazahozott, és ma is olvasatlan könyv Seanen McGuire: Minden szív kaput nyit című könyve. Részben azért alakult így, mert nem sikerült úgy haladni az értékelésírással, ahogy szerettem volna, ezért a vastag és a nem LMBT könyveket toltam előre, és végül az Amikor isten nyúl volt, és a Minden szív kaput nyit maradt, és én az Amikor isten nyúl voltot vettem ki a bőröndből a hazaútra.

Ennél sokkal nagyobb sikertelenségről számolhatok be a Nyár végi hajrá és pánik című lista kapcsán, ahol 11 könyvből mindössze ötöt sikerült elolvasnom, és ma még egyet befejezek, hogy szépítsem.
Az egyik célom az volt, hogy az eddig olvasott LMBT könyvekről legyen fent értékelés, ettől két könyvnyire voltam két héttel ezelőtt, ez a szám most három, bár megpróbálok nekikülni, ha ezzel a bejegyzéssel végzem majd. De a Lily és a polip újraolvasása nem történt meg, ami pótlandó.

A könyvtári könyvek közül egyet olvasok folyamatosan, Thomas Mann Halál Velencében című könyvére pedig küldtem egy hosszabbítást. A maradék hármat pedig már visszavittem csütörtökön.

Szórakoztató irodalomból csak egy könyv sikerült, így Márkus András: Paraszttartók kézikönyve és Holly Goldberg Sloan: 7esével című könyve is várat még magára.

3. de 15 könyvet sikerült elolvasnom ebben a hónapban

Ami azért öröm elsősorban, mert ezzel megvan az az éves cél, amit kitűztem magamnak: 70 volt a cél, és 71 olvasásnál járok. 🙂

475788_igyunk.gif

Nézzük:

Richard Yates: Egy jó iskola
A legnagyobb könyves csalósás a könyv, saját magamban. Nagyon szerettem ezt a könyvet középiskolában, mert történelmi, mert egy fiú-nevelőintézetben játszódik az Egyesült Államokban, amikor kitör a második világháború, amihez mindenkinek valamilyen viszonya kell legyen. Szerettem mert tanár és diák nézőpontokat is mozgat, mert fókuszál arra, hogy most változik a diákok személyisége, de valahogy nem szerettem most, pedig nagyon vártam. Vontatott volt, és nem tartotta fent eléggé a figyelmemet. 🙁 Sajnáltam.

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia
Egy koszovói lány feleséggé, családanyává majd menekülté válásának, és egy Finnországban élő és felnőtt meleg menekült srác összeérő története ez, amiről már itt írtam bővebben.

Avery Corman: Kramer kontra Kramer
Ez a könyv rendkívül izgalmas volt. Egy válástörténet egy négy éves gyermek felett, akit a férjnél hagyott a feleség, és kettejüknek kell túlélni valahogy. Aztán mégis egy gyermekelhelyezési perben találjuk magunkat. Nagyon sokáig azt hittem, hogy ez a könyv nem volt rám hatással, csak érdekelt, de az utolsó 50 oldal nagyon megtört, és ez nagyon klassz új élmény volt.

8a976799b5e2ac99de6b719a09308c61.gif

Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Kundera neve a magyar szakos hallgatóknak nagyon ismerős lesz, és szinte biztosan ez a legismertebb könyve ez. Ő egy francia nyelven író, de cseh származású író, filozófus, aki ebben a regényében a cseh emigráció történetét írja meg. Vagy inkább egy emigráns történetet használ arra, hogy filozófiáról beszéljen. Nagyon olvasmányos volt, rendkívül érdekes, és Kundera egy potenciális kedvenc szerzőm. De ezzel együtt újra fogom olvasni, mert biztosan más jelentéssíkokat fog megmozgatni, akármikor nyúlok majd ehhez a regényhez.

Latzkovits Miklós: Laboda
Latzkovits Miklós tanított engem egyetemen, és tudom róla, hogy egy rendkívül random ember, aki nagyon jól mesél. Egy picit ez a könyv is ilyen. A Laboda című novellakötet novelláinak szinte állandó hőse Laboda, akinek sem az előzménytörténete, sem a mostani élete nem tisztázott. Mármint minden novellában tiszta, hogy kicsoda Laboda, de ezek nem olvashatóak össze. És nem is kell. 🙂 Fantasztikus olvasmány volt.

Joseph Olshan: Éjszakai fürdés
Az Éjszakai fürdés két férfi közötti kapcsolatot ír le. Két olyan férfiét, akik már tartoztak valakihez. Egyikük egy férfihez, aki 10 éve elveszett az óceánban, egy másik pedig egy olyanba, aki még kamasz korában elhagyta. Hamarosan érkezem róla egy bejegyzéssel.

Tamara Ireland: Klikk
Ez egy nagyon kedves történet, nagyjából 10-12 éveseknek. A főszereplő lány létrehoz egy alkalmazást, ami segít embereknek megtalálni azokat az embereket egy adott közösségen belül, amik ugyanolyan válaszokat adnak adott kérdésekre, így akár barátok is lehetnek, és egy nagyon kedves gesztus kell ahhoz, hogy ez kiderüljön. De az alkalmazással lesznek gondok, miközben a főszereplőlány részt vesz egy alkalmazásfejlesztő versenyen.

Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt
Sarah Winman a Bádogember szerzője, amit már sokszor dicsértem a blogon is (a konkrét értékelésért katt. ide.), és ebben a könyvében egy lányról, az ő nyuláról: istenről, a legjobb barátnőjéről, a meleg bátyjáról, és a lány egész életéről mesél. Értékelés pedig hamarosan érkezik. 🙂

Audrey Niffenegger: Hollókisasszony
A szerző Az időutazó feleségének az írónője, ez pedig egy gazdagon illusztrált mesekönyv egy hollólány és egy postás szerelméről, aki igyekszik valóra váltani az álmát. Aranyos történet volt, szerethető, és 10 perc alatt elolvasható, még nem tudom, mi lesz a sorsa a kötetemnek, még az is lehet, hogy megmarad, hátha egyszer épp elfogy a motivációm, vagy ilyesmi.

Parti Nagy Lajos: Létbüfé
Parti Nagy mostanában emlegetett szerző a kultúrharcban, mert a Magyar Idők szerint nem tud magyarul. A legfrissebb verseskötete szerint viszont tud. Nagyon tud. Nyilván rendkívül ügyesen bánik azzal a posztmodern nyelvvel, amit ő az életművében létrehozott, és ezen a hangon érdekesen és izgalmasan tud írni őszről, kórházakról, és a kórházi büfésnő szépségéről vagy akár könyörtelenséggel. Nem gondoltam, hogy befejezem a nyár végére, mert az elején nagyon lassan haladtam vele, de bele lehet jönni.

Tokaji Tamás: Csöndnaplók
Tokaji Tamás fiatal szegedi költő, aki nagy szavakat használ, de mégsem idegesítő, sőt. Nagyon erős kontextusban dolgozik egy indiai, keleti vonallal, mindazzal, amit nekünk Európában jelenthet ez, és azon is túl. De rendkívül izgalmas kötet abban, hogy mégsem hagyja cserben az ebben nem járatos olvasóit. Néhány cím és szöveg közti párbeszéd nekem nem működött, de összességében nagyon szerettem. Nagy meglepetés volt számomra, hogy tud bennem működni, de tudott. 🙂

Laurie Frankel: Mindig ez van
Ezt a könyvet már olvastam tavasszal, és már azóta a kedvenceim között van. És már rövidesen tényleg írok róla. 🙂

April Genevieve Tucholke: Wink, Poppy, Midnight
Ezt a regényt nem mertem megvenni, csak könyvtárból kikölcsönözni, mert nagyon sokaknak nem tetszett. De LMBT címkés, és úgy érzem, nem teljesen értem, hogy miért.Ez egy rendkívül ijesztő történet Midnight két szerelméről és volt szomszédjáról, Poppyról és Winkről. Poppy úgy tűnik felületes és játszmázó, és ki is derül, hogy mennyire, Midnight pedig elszenvedi mindezt. Nagyon. És én is elszenvedtem. Nem igazán ajánlom senkinek. 

Szilasi László: Luther kutyái
Szilasi könyvhétre megjelent könyve az agydaganatáról szól, és 48 olyan óráról, amiben elvesztek az emlékei. És ezt nem csak úgy megírta, hanem ezen keresztül nézünk az elbeszélő életének a különböző korábbi szakaszait. Nagyon alapos és érdekes könyv volt, csak el kellett különítsem a szerzőt és az elbeszélőt ahhoz, hogy teljesen be tudjam fogadni. 🙂 És úgy alakult a félévem, hogy november végén, decemberben kötelező lesz az egyetemen. 🙂

Sarah Pinborough: 13 perc
A 21. Század Kiadó idei friss krimije ez a regény. Rendkívül jó könyv, túl azon, hogy a regény fülszövege nem fedi le a könyv cselekményét és gondolatait, és egész mást vártunk. De ettől teljesen függetlenül egy fantasztikus regény. Egy lány 13 percig hallott a regény elején, és nem emlékszik az előtte álló nap történéseire. És próbálja kinyomozni, hogy mi is történt. Hogy hogyan került a folyóba, aminek hatására 13 percig halott volt. De nagyon jó a regény, nagyon szerettem. 🙂

Nézzük kategória szerint ezeket:

Kortárs szépirodalom: Luther kutyái, Laboda
Szórakoztató irodalom: Egy jó iskola, Kramer kontra Kramer, A lét elviselhetetlen könnyűsége, Klikk, Hollókisasszony, 13 perc, Wink, Poppy, Midnight
LMBT címkés: Macskám, Jugoszlávia, Éjszakai fürdés, Amikor isten nyúl volt, Mindig ez van
Nem angol vagy magyar nyelvű könyv: Macskám, Jugoszlávia, A lét elviselhetetlen könnyűsége
2017-18-as megjelenés: Macskám, Jugoszlávia, Klikk, Luther kutyái, Létbüfé, 13 perc, Csöndnaplók
LMBT szerző: Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

Hogy állunk?

Még 5 kötelező olvasmányt, és 3 LMBT tartalmú könyvet kell elolvasnom, hogy az éves terv teljesüljön, az összes többi kategóriában megvan az alsó limit, vagy már rég túlhaladtunk rajta. 🙂

Ennyi lett volna ez a hónap mára. Hét új könyv a polcomon, és 15 könyvet sikerült elolvasnom, jó néhány magaslattal, mélyponttal, és meglepetéssel. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. 🙂

Holnap egy olyan poszttal érkezem, amiben egy picit újra tervezem gombolni a blognak nevezett kabátot. Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

A könyvek, amiket hazahoztam a nyáriszünetre

Sziasztok,

tavalyhoz hasonlóan idén is lesz egy két hetes blogszünet a nyáron, ami alatt nem leszek, vagy csak korlátozottan elérhető. Idén viszont ez most kétszer egy hétre oszlik. Viszont tavalyhoz hasonlóan idén is igyekszem majd előre dolgozni a blog tartalmain, illetve olvasni, de mivel olyan helyen leszek, ahol gyenge a hálózati lefedettség, így egyébként is rá leszek utalva. A most elhozott könyvek közül biztosan nem fogom tudni mindet elolvasni, de becélzom. 🙂

eztise.JPG

1.) Hanya Yanaghiara: Egy kis élet
A könyv egy nagyon érdekes történet négy fiú barátságáról, és közülök egynek az életéről az első 200-250 oldal alapján, de mivel egy több mint 700 oldalas könyvről van szó, nem biztos, hogy messzemenő következtetéseket szeretnék levonni belőle. Viszont mindenképpen írok majd róla, mert még könyvfesztiválon kaptam a Maxim kiadótól, és eléggé elsőbbséget élvez most nekem. 🙂

2.) Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepen
Mán-Várhegyi Rékának most jelent meg a regénye a Magvetőnél, amit csak akkor vehetek meg magamnak, ha elolvastam a nálam lévő novelláskötetét, ami térben hasonlóan dolgozik, mint a Mágneshegy című új regénye, így ez sem maradhatott a polcon.

3.) Tompa Andrea: Omerta
A könyvről már meséltem korábban, de négy erdélyi magyarról szól a Ceaușescu kor előtti, de már kommunista berendezkedésű Romániában, akiket valamilyen módon hallgatásra ítélt a rendszer. A könyv idén a Libri-díjat is elnyerte, és sokan nagyon szeretik, és Tompa Andrea rettenetesen bölcs, és remekül beszél, szóval bízom benne, hogy én is nagyon fogom szeretni.

4.) Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Krusovszkyt ismerem költőként, gyermekversíróként, és kultúrpolitikai megszólalóként, nagyon várom, hogy mi fog történni a regényével. 🙂

5.) Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt
Sarah Winman esélyes a kedvenc íróm címre, ha ezt a könyvét nem rontja el. A Bádogember (értékelés itt) a másodikként megjelent magyar nyelvű könyve, amit eléggé imádok, nagy várakozásaim vannak vele, szintén.

6.) Mészáros Dorka: Én vagy senki
Egy ifjúsági, amiben nagy titkok derülnek ki, amik elemeiben definiálhatják a barátságot. Nagyjából ezt ígéri a fülszöveg, és remélem, hogy nagyon fog tetszeni.

7.) Nadia Murad: Az utolsó lány
Nadia szexrabszolga volt az iszlám államban, és megírta a történetét, mert azt reméli, hogy ő az utolsó lány, akinek át kell élnie a könyvben leírtakat. Még előző félévben vettem, és most sort szeretnék keríteni rá.

8.) Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit
Az utóbbi hónapok legfelkapottabb könyve, ami rövid, a Fumaxnál jelent meg, és olyan gyermekekről szól, akik képesek világok között utazni, így a mi világunkban nem találják igazán otthon magukat. A könyv egy sorozat első része, és elvileg tematizálja az aszexualitást is. Nagyon várós.

9.) Avery Corman: Kramer kontra Kramer
Az első, részben a filmadaptáció miatt, nagy nyilvánosságot kapott könyv a válásról, egy gyermek szemszögéből. Erről sem tudok igazán többet, és a filmet sem láttam, de már meg akarom nézni, tehát már el akarom olvasni, mert a film előtt mindig olvasunk.

10.) Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia
Csak emlékképeim vannak a fülszövegből, hogy talán egy román nőt a diktatúra idején, és egy finn férfit követünk napjainkban, mindenesetre egy Magvetős könyv, ami az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválra jelent meg, és LMBT érdekeltségű a finn srác kapcsán.

11.) Joseph Oslah: Éjszakai fürdés
A könyv egy férfiról szól, akinek a barátja elveszett a tengerben. A könyv tétje így várhatóan a gyászfeldolgozás, az élet fojtatása és a nyomozás arról, mi is történt pontosan. Nem várom, hogy könnyű olvasás lesz, de már lapozgatnám ezt is.

12.) Anna Gavalda: Billie
Semmit nem tudok a francia írónőről, csak azt, hogy nagyon sokan szeretik, és hogy ennek a könyvének van LMBT vonatkozása. A többi pedig majd kiderül.

13.) Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Milan Kunderáról az egyetemen tanultam, és havonta nagyjából belefutok a nevébe, így nagyon örültem, amikor ezt a könyvet megláttam és megszereztem, és még jobban fogok örülni, ha végeztem vele. 🙂

A listám végéhez érve azt vettem észre, hogy elég sok a szépirodalom rajta, de bízom benne, hogy az ifjúságikkal tudom hígítani, ha majd soknak érzem, illetve talán olvasok majd valamit az otthoni polcomról is. 🙂 És még azt is észrevettem, hogy szinte ész nélkül pakolok fel könyveket a kívánságlistámra, de tudom ugyanakkor, hogy amikor feltettem, pontosan tudtam, hogy miért van fent, így, ha a poszt most egy picit kaotikusnak is tűnik, igyekszem majd a havi summában, vagy akárhol orvosolni ezt. 🙂

Remélem nektek jól telik majd ez az idő, és sikerül hasznosan töltenetek. 🙂 Olvassatok sokat, keressétek meg a blog további tartalmait, vagy keressetek facebookon, instagramon, és ha a visszatérés után sem szeretnél lemaradni a további posztokról, akkor kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra.

És semmiképp ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

2018 júniusi summa

Sziasztok,

bár a blogon nem úgy tűnhet, de megint eltelt egy hónap, és szerencsére tegnapelőtt a vizsgákkal is végeztem, szóval van időm és kedvem megnézni, hogy hogy is telt ez a hónap az új évi ígéreteim és terveim tükrében, vagyis hogy a polcomról olvasok, és hogy 70 könyvet szeretnék minimum elolvasni.

juniusi.JPG

1.) Idén a polcomról fogok olvasni, avagy mit szereztem az elmúlt hónapban

Az elején kezdve…

hónap elején felfedeztem egy könyv csere-bere helyet, ahol nem romlott le a minőség, mint ahogy azt az ember várná, és valamelyik vizsgám utáni napon nekiálltam összeszedni a polcomról azokat a könyveket, amiket úgysem olvasnék el. Így sikerült elcserélnem őket, rájuk:

Gárdonyi Géza: Ida regénye
Az Ida regénye egy apácazárdában nevelkedett lány találkozása a polgári külvilággal, amibe be is kell illeszkednie. Nagyon szeretem a belőle készült filmsorozatot, és egyik csoporttársam az Ida regényéből írt szagdolgozatot, ami nagyon jól sikerült. És mivel még egyébként sem olvastam, de régóta szerettem volna… nem hagytam ott. Nem hagyhattam.

Jean-Paul Sarte: Az undor
Jean-Paul Sarte francia filozófus és regényíró volt a múlt században, és nem igazán tudok róla vagy a könyvről többet, de nagyon beleillik az évembe, mert idén igyekszem sok mindent olvasni a magyar és világirodalomból, és tudom, hogy már egyetemi berkekben hallottam a nevét.

Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
A helyzet nagyon hasonló, mint Az undornál, csak Kunderát be tudom kategorizálni valamilyen irodalomelméleti iskolába. Ugyanakkor nagyon kíváncsi vagyok a könyvére, és nagyon örülök, hogy a polcomon van, sőt, napokig voltam boldog ettől.

Lakatos Menyhért
Lakatos Menyhért Füstös képek című könyve már a polcomon volt korábban, és eleme a 22 könyv, amit el kell olvasnom, mielőtt betöltöm a 22-t listának, és megláttam az Akik élni akartak és a Hosszú éjszakák meséi című könyvét is, amiket szintén nem hagyhattam ott. Már írtam erről korábban, de nagyon elkezdett érdekelni a kisebbségi lét és kultúra mostanában, és a roma kultúra nagyot változott a 70-es években, amikor Lakatos Menyhért is előtűnt.

Mary Shelley: Frankenstein covers_7444.jpg
Egy újabb klasszikus, amit nagyon szeretek, bár még nem olvastam. Számos feldolgozása és értelmezése ismert, és általam szeretett, így ideje lesz megismerni végre az eredetit, ténylegesen.

Peter Marshall: Nincs helyed a temetőben
Amikor 15-16 éves voltam, ez a könyv szerepelt a kívánságlistámon, mert olyan a címe, hogy wáó, és amikor megláttam, egész egyszerűen tudtam, hogy nekem lett ide téve, bár semmit nem tudok róla. Még.

Éricco Verissimo: A többi néma csend
Szintén cím szerint választottam.

 …Aztán

a városi könyvtárban volt moly.hu-s találkozó, és van ott egy polc, leselejtezett könyveknek, és ott vettem Esterházy Péter: Fuharosok című könyvét. Esterházy Péter szintén szerepel már a 22 könyv, amit… listában, és most beszereztem még egyet, 200 Ft-ért.

És nagy akciók voltak a Libriben is,

aminél csak két könyv esetén dőltem be, 4000 Ft értékben, és azok régóta a kívánságlistámon vannak.

Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Jeanette Wintersonnak ezt a könyvét 16-17 évesen olvastam valamikor, és hatalmas hatást gyakorolt rám. Jeanette Winterson egy Egyesült Államok béli leszbikus írónő, és nagyon sokat lobbiztam már ezen a blogon is a könyvről, és végre van saját példányom, szóval erről a nyári szünet után biztosan érkezik majd értékelés. 🙂 Amiben bizonyára nagyon fogom szeretni ezt a könyvet. 🙂

Oscar Wilde: Dorian Gray képmása
Ez a kedvenc klasszikus regényem a Bovarynén kívül, de én még csak Dunajcsik Mátyás fordításában olvastam (akár csak A kis herceget), aki a cenzúrázatlan változatot fordította le, és most végre beszereztem magamnak. Nyilván a Dunajcsikos fordítást.

Aztán volt még némi egyetemi jegyzettámogatásom:

Seanan McGuire: Minden szív kaput nyit
Frissen jelent meg a Fumax kiadónál, és ez egy rövid, és ehhez árazott könyv, ami érdekel, mert gyerekekről szól, akik más világokba is utazhatnak, ezért a miénkben nem igazán találnak nyugalmat. Az ő történetüket olvashatjuk talán, és az aszexualitást is tematizálja, ami azt jelenti, hogy az adott ember nem érez szexuális vágyat, és nem igazán találtam korábbi könyvekben ilyet, szóval kíváncsi vagyok rá. És gyönyörű a borítója.

covers_482763.jpg

És akkor még ismerőseim is selejteztek, ami miatt megörököltem néhány könyvet.

Vas Maya: Kapcsolatok szivárványa
Erről a könyvről tavaly októberben írtam (Katt ide), és akkor ennek az ismerősömnek a könyvét olvastam, viszont kellett neki a hely, és gondolta, mielőtt elcseréli vagy kiselejtezi, megkérdezi, kell-e nekem, és bár annyira nem szerettem, hogy megvegyem magamnak, de annyira igen, hogy elfogadjam. Vagyis örökbefogadjam.

Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
Igazából ez egy nagyon fura történet az időutazóról, aki különböző időkben találkozik a feleségével, és a filmet nagyon szerettem, és remélem, hogy a filmnél jobban bemutatja a nő gondolatait.

Adrew O’ Hagan: Maf kutya kalandjai barátjával, Marilyn Monroe-val
Közös szenvedélyünk Marilyn Monroe, és neki nem tetszett nagyon a könyv, szóval megnézzük, én hogy állok majd hozzá. 🙂 marilyn-monroe-shrug.gifAztán bejártam Budapestet. És voltam a könyvudvarban.

Kádár Judit: Engedelmes lázadók
A könyv egy monográfia múlt század fordulóján és első felében élő és alkotó magyar írónőkről, és az irodalmi intézményrendszer átalakulásáról. Az Ida regénye szakdolgozat kapcsán ez is el kezdett érdekelni, meg talán egyébként is érdekelt.

Márkus András: Paraszttartók kézikönyve
Márkus András könyve egy hatalmas társadalomkritika és szatíra az egyik kedves ismerőseim szerint, és én hiszek neki, főleg mert 100 Ft-ért sikerült megszereznem.

És megvettem használtan, mert nem találtam sehol:

Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt
Sarah Winman második könyve a Bádogember, akit én nagyon nagyon szerettem, és itt írtam már róla, és nagyon kíváncsi vagyok erre a könyvére is. 

Aztán cseréltem moly.hu-n jegeskávéra és energiaitalra.

Sarah Pinborough: 13 perc
A 13 perc középpontjában egy fiatal lány áll, aki a víz alatt 13 percen át halott volt, de biztosan nem volt öngyilkos, és nem is baleset történt. Alapvetően egy ifjúsági pszicho-trillert várok, és remélem jó lesz.

Jónína Leósdóttir: Halálkomoly
Egy lány a közös tanulás után talál egy levelet arról, hogy a barátai közül valaki öngyilkosságra készül. Szintén nagyon régóta volt a kívánságlistámon, de valahogy sosem sikerült megszereznem, mert mindig volt fontosabb. (Egyébként szintén Dunajcsik Mátyás fordítás.)

Holly Goldberg Slohan: 7esével
Egy beteg lány áll a középpontjában, akinek a matek segít lenyugodni, és balesetet szenvednek a szülei vagy nevelőszülei, de nem tudok sokkal többet róla, viszont Dream válogatásos, és amikor megjelent, nagy hírverést csapott, és azt hiszem Patrik is pozitívan beszélt róla egy videójában, szóval adok neki egy esélyt.

És végül

a könyvheti Magvetős újdonságok, a szobatársam jegyzettámogatásából:

Szilasi László: Luther kutyái
Szilasi tanított az egyetemen, és most megszületett a nagy könyve az agydaganatról. Nagyon jó részleteket olvastam róla, nagyon szeretem őt mint embert és mint írót, és kíváncsi vagyok erre a könyvére is.

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Krusovszky a kortárs magyar líra meghatározó alakja, és az irodalmi élet meghatározó elemzője, és eléggé kíváncsi vagyok az első, kilóra sem kis darab regényére.

 2.) 70 könyvet fogok elolvasni idén, meghatározott kategóriákból

Júniusban 9 könyvet sikerült elolvasnom, és mivel zárult a félév, és 35 könyvnél kellene tartanom, amit már szerencsére 8 könyvvel sikerült meghaladnom, szóval jobb napjaimon a 100 könyv az évben évzárást is el tudok képzelni. Ugyanakkor ebben a hónapban főleg Világirodalom vizsgára sikerült olvasnom, így a 20. század fontosabb szövegei közül olvastam. De nézzük:

Danilo Kis: A holtak enciklopédiája
Danilo Kis szerint az emberiség szemében az atombomba bevetése, a holokauszt és a kommunizmus után a halál valamiféle botránnyá vált, és ebben a novelláskötetében a halált igyekszik tematizálni. A kedvencem az első novella (Simon mágus), ahol azt mondja, hogy az isten a pusztítás istene, és már ezért is érdekes lesz az egész könyv, de inkább bizonyos novellákat szerettem, mint együtt az egész kötetet.

Gabriel Garcia Marquez: Száz év magány
Nagyon sok mindent el lehet erről a regényről, talán az a legizgalmasabb, hogy 350 oldalon keresztül cselekmény van, és mégis csodálatosan nem történt semmi. Csodálatos regény, ami minden ponton vicces, érdekes és cselekményes, és összességében is nagyon sok mindent tud adni a Buendiák családtörténetén keresztül.

Becky Albertalli: Simon és a homo sapiens-lobbi
Megnéztem a filmet, és nagyon nem szerettem, így arra gondoltam, hogy elolvasom a könyvet (amiről már itt írtam) még egyszer. Mert nagyon szerettem megint. Gondolkodom rajta, hogy írok a filmről, de meglátom még, mert mindenki nagyon nagyon nagyon szereti.

Franz Kafka: A per
Franz Kafkától még nem olvastam semmit korábban, és arra gondoltam, hogy A perrel fogom kezdeni. A perben K.-t letartóztatják, majd szabadon engedik a bíróság intézkedéséig, azonban nem tudjuk, hogy mi a vád ellene, és kiderül, hogy ebben semmi rendkívüli nincs. Érdekes felvetései vannak a könyvnek, tetszik az is, hogy befejezetlen és töredékes, de összességében nem lett a kedvencem szépirodalomból.

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
A Mester és Margarita nagyon komoly sztálinista világleírás, ami túl mutat magán. Megismerjük a kor irodalmi helyzetét, az urizálást, ami kiszolgálja a politikát és azt, amelyik nem, és nyomorog. Görbe tükröt mutat az embereknek az ateizmusról és a mindenféle hit ellenes rendszerről. Vicces volt, különös volt, felforgató volt. Eléggé szerettem. És ezzel el is kezdtem a 22-es listát.

Bertold Brecht: Kurázsi mama és gyermekei
Kurázsi mama egy szekéren járó kiskereskedő, aki a háborúból akar meggazdagodni, de elveszti benne a gyermekeit, és maga is beleszegényedik. Nagyon mély dráma, amiben Brecht fantasztikus dolgokat mutat meg. Elsősorban nagyon fontos gondolatokat mondat ki a szereplőivel, másrészt a szereplőket nagyon érzékenyen mozgatja. Eddig Az öreg hölgy látogatása volt a kedvenc drámám, de itt most ez jobban betalált.

Samuel Becket: Godot-ra várva
Godot nem jön el, és igazából azt sem tudjuk, hogy ki az. A napok csak telnek, talán egymás után, és nem mennek sehová, mert még nem jutottak elég mélyre. A Godotra várva egy nagyon modern abszurd dráma, amiben nincs cselekmény, nincsenek párbeszédek, nincsenek jellemek, de talán pont attól van. És talán tézise sincs, vagy talán pont ezt állítja.

PexDiePie: Ez a könyv szeret téged
PexDiePie az egyik legnézettebb youtuber, aki egy könyvben nagyon görbe tükröt mutat az idézettel teli és gurukban működő világnak demotiváló, maró és gúnyos stílusban. Nagyon jól ragadta meg az idézetek tartalmi, formai és szerkezeti sajátosságait, és én kifejezetten élveztem, bár megértem azokat az embereket, akiknek nem jön be.

Róbert Katalin: Szelídíts meg!
Róbert Katalin első két könyve LMBT érintettségű, de én csak az elsőt olvastam, és nagyon-nagyon-nagyon gyűlöltem, és gyűjtöm az energiát, hogy elolvassam újra, és megírjam, miért nem szeretem. Viszont egy kedves csoporttársam nagyon szerette ezt a könyvet, én pedig a vizsgák után mindig elolvasok valamit, amit nem hiszem, hogy szeretnék, és ponyva. Nos, így sikerült kikölcsönöznöm ezt a A kis herceg átiratot, ami egy ideig nagyon érdekes volt. Viszont gagyinak tartom ennek a történetnek a vörös pöttyösödését. Elég alaposan felkészült az írónő A kis hercegből, de valahogy nem állja ki az összehasonlítást.

Nézzük típusokra bontva:

Szépirodalmi kötelezők: Danilo Kis: A holtak enciklopédiája, Gabriel Garcia Marqez: Száz év magány, Franz Kafka: A per, Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita, Bertold Brecht: Kurázsi mama és gyermekei, Samuel Becket: Godot-ra várva

Nem angol és magyar anyanyelvű: Danilo Kis: A holtak enciklopédiája, Gabriel Garcia Marqez: Száz év magány, Franz Kafka: A per, Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita, Bertold Brecht: Kurázsi mama és gyermekei, Samuel Becket: Godot-ra várva

Szórakoztató irodalom: Róbert Katalin: Szelídíts meg!, PewDiePie: Ez a könyv szeret téged

LMBT témájú: Becky Albertalli: Simon és a homo sapiens-lobbi

2017-18-as megjelenés: Róbert Katalin: Szelídíts meg!

Ennyi lett volna ebben a hónapban, még ha a blog életében nem igazán volt aktív, azért volt mit a summába beleírni. Ha nektek valamelyik könyvvel kapcsolatban kérdésetek, véleményetek, megjegyzésetek volna, írjatok bátran a komment szekcióban, hamarosan igyekszem érkezni a következő bejegyzésekkel, igyekszem majd néhány mesélős poszttal is érkezni, meg néhány teoretikusabb poszttal, és értékelések is várhatóak. 🙂

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és ne felejtsétek, semmiképp:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Rapid könyves kihívás

Sziasztok,

sajnos, rettenetesen elúsztam a vizsgaidőszakkal, és az olvasásokkal, de vannak és mindig is voltak ezzel így más könyves bloggerek is, így nem csoda, hogy létrejött a rapid kihívás, amiben rövid kérdésekre lehet (a lehetnek még lesz jelentősége) egyszerű választ adni. 🙂 Szóval most egy ilyet hoztam nektek:

rkk7.JPG

1.) Puha vagy keménytáblás?
Mostanában elég sok keménytáblásat olvasok, és mivel főleg nem itthon olvasok, ezért cipelni is kell őket, és a védőborító folyamatosan csúszkál, és tudom, hogy nélküle sérülékenyebbek a könyvek, de nálam sajnos a védőborító is sérül néha, amiért baromira bűntudatom van, és még drágábbak is, szóval a puha borító mellett tenném le most a voksom.

2.) Online vagy könyvesbolti vásárlás
Ha tehetem, kiadótól rendelek, ami a legtöbb esetben csak online érhető el vidéki nagyvárosokból, és online könyvakciókból is több van. Viszont van az is, hogy beszaladok a Libribe valamiért, vagy használt könyveseket is nézegetek könyvvásárokon, és molyon is, szóval elég jól eloszlik.

Erről egyébként itt már írtam hosszabban: tutorial.JPG

3.) Trilógiák vagy Sorozatok?
Trilógiák, ha választani kell. Alapvetően egyrészeseket szeretek olvasni, de a trilógiák tudják még nekem ezt a hangulatot hozni. A sorozatok rengetegszer „még egy részt és még egy részt és még három bőrt húzzunk le” szagúak számomra, és ezt nem tartom túl korrektnek, ha már megtiszteljük az írót azzal, hogy olvassuk, ne nézzen minket madárnak. (Ezzel most nem leszek túl népszerű, de nekem már a HP is kezd ilyenné válni az írónő twitter megjegyzéseivel meg mianyámmal, bár szeretem a Legendás állatokat.)

4.) Hősök vagy Rosszfiúk?
A két kedvenc könyvem a Soha nincs vége, és az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában. Bármennyire is azt kellene mondani, hogy rosszfiúk, de hősök. Sajnálom. 😀
(Bár a jó oldalra térésnek vagyok az igazán nagy híve és szerelmese, amikor mindenkinek jár egy második esély.)

herceg.gif

5.) Melyik az az egy könyv, amit mindenkivel elolvastatnál?
LOL. 😀 Szóval a felső két könyv közül nem tudok választani. Ha új társadalmat hoznék létre, akkor Soha nincs vége, ha szocializációra nevelnék mindenkit, akkor az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában. Talán az utóbbinak van nagyobb lehetősége. 😀

6.) Ajánlj egy alulértékelt könyvet.
Paul Burston: Szégyentelen molyon 72%-ra szeretik. Ez a könyv fantasztikus egyensúlyban mutatja be a meleg élet statikusnak tűnő létezését, és közben megmutatja, hogy milyen korban született, milyen volt akkor melegnek lenni, amikor már lassan lecsengőben volt a Spices Girles, de azért még örültünk nekik. Jah, és az egész fantasztikusan vicces. 😀

spices_girls.gif

7.) Melyik volt az utolsó könyv, amit befejeztél?

Simon és a homo sapiens lobbi. Megnéztem a filmet, és utána újra kellett olvasnom, mert én nagyon nem szerettem a filmet. Amikor beültem rá, azt hittem, lesz róla bejegyzés, de nem… Nem igazán tudom kezelni…

8.) Melyik volt az utolsó könyv, amit megvettél?

Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt. Sarah Winmannak nagyon szerettem a Bádogember című regényét (értékelésért katt ide), és a korábbi regénye már nem kapható a boltokban, ezért megvettem molyon használtan.

9.) Mi volt a legfurcsább dolog, amit valaha használtál könyvjelzőnek?
Bár van és mindig is volt egy csomó könyvjelzőm, elég random vagyok, volt hosszabbító kábel, pulóver, másik könyv, laptop, poháralátét… Vonatjegyek is gyakran becsúsznak, vicces módon papírzsepi nem volt még szerintem, pedig az elég közhelyes válasznak tűnik.

10.) Használt könyvek: Igen vagy nem?
IGEN! (Ha eddig nem derült volna ki.) Egy csomó könyv nem is kapható máshogy (lsd. Amikor isten nyúl volt), és általában olcsóbb is. Csak legyen rá vigyázva. 🙂

yes.gif

11.) Karakterek vagy cselekmény?

Karakterek és fejlődés. 🙂

12.) Hosszú vagy rövid könyvek?

Mondjuk 280 felett, de nem tudok itt meghúzni pontos határt, bár ez már nem rövid. 🙂 Azt gondolom, hogy 280 oldaltól elég lehet már kifejteni egy történetet, és a legtöbb kedvenc könyvem bőven felette is van, de vannak jó rövid olvasásaim is. De egyre biztosabb vagyok abban, hogy itt a hosszabbat kell válaszolnom.

13.) Hosszú vagy rövid fejezetek?

Most sok hosszú fejezetest olvastam, és rájöttem, hogy a rövidebb fejezetekkel nehezebb abbahagyni, mert könnyebben olvasol el még egy fejezetet, meg még egyet, meg még egyet a könyv végégig…

lapozo_cica.gif

14.) Nevezd meg az első három könyvet, ami eszedbe jut.
Steven Rovley: Lili és a polip (olvastam, de még nincs róla értékelés)
Laurine Frankel: Mindig ez van (olvastam, imádtam, recenziós, és még nincs róla értékelés)
Hanya Yanagihara: Egy kis élet (olvasom, szeretem, recenziós, és lesz róla értékelés)

15.) Mik azok a könyvek, amik megnevetettnek vagy megsiratnak?
Elég könnyen nevetek és sírok egy könyvön, szóval két olyat választok, aminél mindkettő megtörténik sokadik olvasásra is: Simon és a homo sapiens lobbi, Will és Will.

16.) A mi világunk vagy kitalált világok?
A miénk, amit ismerek és átlátom a szabályait, és szembe jöhetnek velem a szereplők. (Mondjuk Aristotle és Dante vagy Simon vagy Martin, vagy… jó, abbahagyom. :D)

17.) Ítélsz könyvet borító alapján?
A szó teljes értelmében igen, abszolút: A borítón van a cím, a kiadó logója, és a fülszöveg, ezek alapján választok főleg.

Ti mit szerettek jobban? A karaktereket vagy a cselekményt? És a rosszfiúkat vagy a hősöket? Örülök, ha megosztjátok velem hozzászólásban, ahogy örömmel veszek bármilyen megjegyzést! 🙂

Ha minden jól megy, jövő hétre végzem a vizsgákkal, és onnan egy aktív másfél-két hét jön, hogy a még meg nem írt értékelések kimenjenek, és a be nem fejezett recenziókat elolvassam, illetve hónap vége is jön, ami elég izgalmas summa lesz majd, mert kifejezetten kívánságlista rövidítő hónap volt ez a június, noha olvasni főleg csak vizsgákra olvastam eddig. 🙂

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és hogy velem tatotok a kihagyások dacára is. 🙂 Ha nem szeretnétek lemaradni majd a következő posztokról, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, és lessetek be facebookra, ahol igyekszem háttértartalmakat megosztani, mégha mostanában onnan is el-eltűnök, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, lessetek be instagramra, ahol egy állandóbb jelenléttel vagyok.

És remélem semmiképp nem felejtitek: Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Boldog könyvmoly kihívás

Sziasztok,

május elsején ment ki az utolsó poszt a blogra, mert elég zsúfolt volt az eltelt majd három hét, és vissza kell zökkennem a blogolásba, így most egy ilyen „nem értékelés, de poszt” posztot kerestem, és moly.hu-n rendezgetve a könyvjelzőimet megtaláltam ezt a remek kihívást. Az olvasási és könyvvásárlási szokásaimról kell beszélnem benne, így arra gondoltam, hogy uccu, ebbe most belevágok. 🙂
A kérdéseket a csodálatos és általam nagyon kedvelt Hagyjatok! Olvasok! könyves blogról hoztam, ahová én biztosan benéznék a helyetekben. 😉

boldogmoly.JPG

1. Miért szeretsz új könyveket venni?

Oh, kezdjük a legmélyén. Általában rendszer és önkritikus vagyok ezzel kapcsolatban, és ennek itt meg kell jelennie: Szóval az van, hogy én a molyok között az a típus vagyok, aki egy picit fetisizálja az olvasás aktusát, aminek első lépése a könyvvásárlás. Egyébként meg egy olyan kapitalista rendszerben élünk, amiben az ember folyamatosan protéziseket vásárol ahhoz, hogy boldog legyen (természetesen folyamatosan egyre többet ugyanazért a hatásért)… És szóval baromi esendő vagyok, és könyvben tudom a legkevésbé tartani a kontrollt, így viszont általában lesz saját példányom, és látom a hosszú hosszú tbr-omat minden pillanatban.

2. Milyen gyakran vásárolsz új könyveket?

Hetente biztosan belefutok egy valamilyen kihagyhatatlan akcióba, szóval heti egy könyv legalább, bár most májusban egész jól állok még. 🙂

3. Hol szeretsz jobban vásárolni – könyvesboltokban vagy webshopokban?

Ha új könyvet veszek, akkor egyértelműen webshop, de kezdek rászokni arra, hogy moly.hu-s eladó könyveket veszek meg, amik használtak és online-ak, de az antikváriumot sem tartom egy ördögtől való dolognak, amik ugye ofline-ak.

4. Van kedvenc könyvesboltod?

Nagyon szeretem a Kóborló Könyvesboltot, akik ilyen kis kitelepülős nagyon cuki kis antikvárium kezdeményezés, aminek Kecskeméten végre saját boltja is van, illetve a szegedi Puedlo Könyvesboltba is mindig betérek kedvezményeket nézegetni…
És, ha már, persze meg kell említeni itt a budapesti Könyvudvart, ami webshoppal is működik, illetve a pécsi Bagolyfészek antikváriumot, ami szuper és követendő módon támogatja a pécsi slam poetry klubokat és egyéb kulturális produktumokat, így azt gondolom, hogy jó helyre is kerül a pénzem egy része, ha ott vásárolok.

tutorial.JPG

 

Erról egyébként múlt hónapba írtam egy bejegyzést, ha bővebben érdekel, lesd meg a képre kattintva, hogy én hogyan veszek könyveket. 🙂

5. Szoktál előrendelni?

Nem, most áprilisban akartam, és akkor sem sikerült. 😀 Ha új LMBT regény jön, most már legtöbbször keressük egymást a kiadóval, de ezt sem nevezném kimondottan előrendelésnek. Más pedig ritkán érdekel ennyire, vagy ritkán van az, hogy ezt most azonnal akarom, szóval nem. Lökjön ki a könyves társadalom érte. 😀

6. Van havi limited?

Igen, általában van, és igyekszem is tartani, viszont nem atyaúristen a limitem, csak igyekszem is ezekhez tartani magam. Általában 10 000 Ft van megszabva, mert azt gondolom, hogy ennyit engedhetnék meg bármilyen más szenvedélyre is, viszont ez például márciusban és áprilisban (részben a könyvfesztivál miatt) eléggé elúszott, viszont most májusban még 5000-nél sem vagyok, szóval nem költök évi 120 000 Ft-ot könyvekre, éves szinten bőven tartva van, csak vannak zsúfoltabb időszakok.

7. Hogy állsz a könyvvásárlási tilalommal – szoktál élni vele?

Igen, élni szoktam vele, és általában arra csökkentem, hogy teljes árban nem veszek könyveket, és ezt bőven sikerült tartanom idén áprilisig, úgy, hogy minimum 25% jött le belőle. A két kivételes esetet az áprilisban frissen megjelent verseskötetek és talán (nem emlékszem mennyi kedvezmény volt a magvetőnél) a könyvfesztiválos Anna Gavalda vásárlások jelentették. 

8. Milyen hosszú a kívánságlistád?

Nagyon könnyen bővül, és alapból 100 felett van, mert ha valami felkelti az érdeklődésem, akkor felkerül, ezekről majd vagy hallok még jókat, és a következő kívánságlista válogatást túlélik, vagy kiválogatódnak, és ha egyszer úgy lesz, eszközlöm a beszerzésüket.

9. Melyik az a három könyv (a kívánságlistádról vagy az előrendeltek közül), amiket most azonnal a magadénak akarsz tudni?

Biztosan Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt, mert az írónőnek a második magyar nyelvű könyve (a Bádogember, amiről már nagyon szeretném megírni az értékelést) nagyon tetszett, és kíváncsi vagyok az elsőre. Patrick Ness: Daruasszony, mert a Soha nincs vége a kedvenc könyvem, és erre vagyok még Nesstől a legkíváncsibb, és a Sült zöld paradicsom, ami kb. elérhetetlen már, de nagyon szeretnék belőle saját példányt (Le van adva a címe a Kóborlónál).

Ennyi lett volna mára ez a kihívás, köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂
Ha jól alakulnak a számok, hamarosan új értékeléssel érkezem. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ahol a mostani szünetben is elég aktív voltam, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. 🙂

A következő posztig pedig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén