Sziasztok,

a tegnapi napom egy picit szétcsúszós volt, de természetesen nem felejtettem el, hogy hónap vége van, azt hiszem augusztus végén ezt nem is lehet, így máris érkezem az augusztusi summával. Ebben a posztban a havi könyvbeszerzésekről és olvasásokról fogok beszélni, illetve most kitérek a nyári és a nyár végi olvasási terveimre is. 🙂 De lássuk!

augusztuso.JPG

1. A polcomról fogok olvasni

Januárban azt fogadtam meg, hogy igyekezni fogok a polcomról olvasni, vagyis nem veszek új könyveket, és ezt augusztusban a korábbinál jobban sikerült betartani, mivel csak 7 könyvet szereztem be, és tettem mindezt 4500 forintért, egy energiaitalért és két topjoy, kupakos üdítőitalért, ami ezekért a könyvekért rendkívül jó teljesítmény. 🙂

Címek szerint pedig:

Parti Nagy Lajos: Létbüfé
már olvastam a hónapban, szóval bővebben az olvasások között írok róla majd.

Parti Nagy Lajos: Fülkeufória és vidéke
Száz új magyar mese
Nem igazán tudok erről a könyvről többet, mint amennyit a cím és az alcím elárul, de Parti Nagy, és mesék, valószínűleg közéleti tartalommal, és persze hogy érdekel.

Kardos Péter – Nyári Gábor: Cigánylabirintus
Ez a könyv egy szerepjátékkönyv, ami roma életutakon vezet végig, és érzékenyíteni hivatott. Nem igazán lapoztam még bele, de 100 Ft-ért kíváncsi vagyok rá. 🙂

Virág Emília: Sárkánycsalogató
Először is bemásolom ide a fülszöveget, aztán azt, hogy hogy jövök én a könyvhöz.

Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királylány kezét.
Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.

Erről a könyvről először OlvaZsófitól hallottam, aztán az elmúlt pár hónapban folyamatosan a szemembe volt, és most megvettem, és kíváncsian várom.

Audrey Niffenegger: Hollókisasszony
Már olvastam a hónapban, lejjebb írok róla.

Esterházy Péter: Esti
A könyv amit azt hiszem mindenki imád. 🙂 Esterházy itt a Kosztolányi hagyományt viszi tovább és  azt posztmodernizálja. Nagyon kíváncsi vagyok rá.

Madeline Miller: Akhilleusz dala
Ez a könyv egy Trója újramesélés. A fantasyk közül nagyon sokan szeretik, és LMBT címkés.
És a nyáron már meg szerettem volna venni, de nem volt már a Lírában akciósan, és amikor ismét volt, akkor gyorsan vetettem az egyik barátnőmmel, aki közel volt egy Lírához, és megvette nekem. 🙂 Köszönöm ismét neki. 🙂

2. Olvasási tervek voltak, de nem sikerültek

Mint már írtam, két nagyobb tervem volt a nyárra, az egyik a Könyvek, amiket hazaviszek posztban említettek, a másik pedig a Nyár végi hajrá és pánik bejegyzés említett könyvei.

Az otthon töltött idő több idő lett végül, mint amekkorára fel voltam készülve, így majdnem minden könyvet sikerült kiolvasnom. Abból a listából az egyetlen olvasatlanul hazahozott, és ma is olvasatlan könyv Seanen McGuire: Minden szív kaput nyit című könyve. Részben azért alakult így, mert nem sikerült úgy haladni az értékelésírással, ahogy szerettem volna, ezért a vastag és a nem LMBT könyveket toltam előre, és végül az Amikor isten nyúl volt, és a Minden szív kaput nyit maradt, és én az Amikor isten nyúl voltot vettem ki a bőröndből a hazaútra.

Ennél sokkal nagyobb sikertelenségről számolhatok be a Nyár végi hajrá és pánik című lista kapcsán, ahol 11 könyvből mindössze ötöt sikerült elolvasnom, és ma még egyet befejezek, hogy szépítsem.
Az egyik célom az volt, hogy az eddig olvasott LMBT könyvekről legyen fent értékelés, ettől két könyvnyire voltam két héttel ezelőtt, ez a szám most három, bár megpróbálok nekikülni, ha ezzel a bejegyzéssel végzem majd. De a Lily és a polip újraolvasása nem történt meg, ami pótlandó.

A könyvtári könyvek közül egyet olvasok folyamatosan, Thomas Mann Halál Velencében című könyvére pedig küldtem egy hosszabbítást. A maradék hármat pedig már visszavittem csütörtökön.

Szórakoztató irodalomból csak egy könyv sikerült, így Márkus András: Paraszttartók kézikönyve és Holly Goldberg Sloan: 7esével című könyve is várat még magára.

3. de 15 könyvet sikerült elolvasnom ebben a hónapban

Ami azért öröm elsősorban, mert ezzel megvan az az éves cél, amit kitűztem magamnak: 70 volt a cél, és 71 olvasásnál járok. 🙂

475788_igyunk.gif

Nézzük:

Richard Yates: Egy jó iskola
A legnagyobb könyves csalósás a könyv, saját magamban. Nagyon szerettem ezt a könyvet középiskolában, mert történelmi, mert egy fiú-nevelőintézetben játszódik az Egyesült Államokban, amikor kitör a második világháború, amihez mindenkinek valamilyen viszonya kell legyen. Szerettem mert tanár és diák nézőpontokat is mozgat, mert fókuszál arra, hogy most változik a diákok személyisége, de valahogy nem szerettem most, pedig nagyon vártam. Vontatott volt, és nem tartotta fent eléggé a figyelmemet. 🙁 Sajnáltam.

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia
Egy koszovói lány feleséggé, családanyává majd menekülté válásának, és egy Finnországban élő és felnőtt meleg menekült srác összeérő története ez, amiről már itt írtam bővebben.

Avery Corman: Kramer kontra Kramer
Ez a könyv rendkívül izgalmas volt. Egy válástörténet egy négy éves gyermek felett, akit a férjnél hagyott a feleség, és kettejüknek kell túlélni valahogy. Aztán mégis egy gyermekelhelyezési perben találjuk magunkat. Nagyon sokáig azt hittem, hogy ez a könyv nem volt rám hatással, csak érdekelt, de az utolsó 50 oldal nagyon megtört, és ez nagyon klassz új élmény volt.

8a976799b5e2ac99de6b719a09308c61.gif

Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Kundera neve a magyar szakos hallgatóknak nagyon ismerős lesz, és szinte biztosan ez a legismertebb könyve ez. Ő egy francia nyelven író, de cseh származású író, filozófus, aki ebben a regényében a cseh emigráció történetét írja meg. Vagy inkább egy emigráns történetet használ arra, hogy filozófiáról beszéljen. Nagyon olvasmányos volt, rendkívül érdekes, és Kundera egy potenciális kedvenc szerzőm. De ezzel együtt újra fogom olvasni, mert biztosan más jelentéssíkokat fog megmozgatni, akármikor nyúlok majd ehhez a regényhez.

Latzkovits Miklós: Laboda
Latzkovits Miklós tanított engem egyetemen, és tudom róla, hogy egy rendkívül random ember, aki nagyon jól mesél. Egy picit ez a könyv is ilyen. A Laboda című novellakötet novelláinak szinte állandó hőse Laboda, akinek sem az előzménytörténete, sem a mostani élete nem tisztázott. Mármint minden novellában tiszta, hogy kicsoda Laboda, de ezek nem olvashatóak össze. És nem is kell. 🙂 Fantasztikus olvasmány volt.

Joseph Olshan: Éjszakai fürdés
Az Éjszakai fürdés két férfi közötti kapcsolatot ír le. Két olyan férfiét, akik már tartoztak valakihez. Egyikük egy férfihez, aki 10 éve elveszett az óceánban, egy másik pedig egy olyanba, aki még kamasz korában elhagyta. Hamarosan érkezem róla egy bejegyzéssel.

Tamara Ireland: Klikk
Ez egy nagyon kedves történet, nagyjából 10-12 éveseknek. A főszereplő lány létrehoz egy alkalmazást, ami segít embereknek megtalálni azokat az embereket egy adott közösségen belül, amik ugyanolyan válaszokat adnak adott kérdésekre, így akár barátok is lehetnek, és egy nagyon kedves gesztus kell ahhoz, hogy ez kiderüljön. De az alkalmazással lesznek gondok, miközben a főszereplőlány részt vesz egy alkalmazásfejlesztő versenyen.

Sarah Winman: Amikor isten nyúl volt
Sarah Winman a Bádogember szerzője, amit már sokszor dicsértem a blogon is (a konkrét értékelésért katt. ide.), és ebben a könyvében egy lányról, az ő nyuláról: istenről, a legjobb barátnőjéről, a meleg bátyjáról, és a lány egész életéről mesél. Értékelés pedig hamarosan érkezik. 🙂

Audrey Niffenegger: Hollókisasszony
A szerző Az időutazó feleségének az írónője, ez pedig egy gazdagon illusztrált mesekönyv egy hollólány és egy postás szerelméről, aki igyekszik valóra váltani az álmát. Aranyos történet volt, szerethető, és 10 perc alatt elolvasható, még nem tudom, mi lesz a sorsa a kötetemnek, még az is lehet, hogy megmarad, hátha egyszer épp elfogy a motivációm, vagy ilyesmi.

Parti Nagy Lajos: Létbüfé
Parti Nagy mostanában emlegetett szerző a kultúrharcban, mert a Magyar Idők szerint nem tud magyarul. A legfrissebb verseskötete szerint viszont tud. Nagyon tud. Nyilván rendkívül ügyesen bánik azzal a posztmodern nyelvvel, amit ő az életművében létrehozott, és ezen a hangon érdekesen és izgalmasan tud írni őszről, kórházakról, és a kórházi büfésnő szépségéről vagy akár könyörtelenséggel. Nem gondoltam, hogy befejezem a nyár végére, mert az elején nagyon lassan haladtam vele, de bele lehet jönni.

Tokaji Tamás: Csöndnaplók
Tokaji Tamás fiatal szegedi költő, aki nagy szavakat használ, de mégsem idegesítő, sőt. Nagyon erős kontextusban dolgozik egy indiai, keleti vonallal, mindazzal, amit nekünk Európában jelenthet ez, és azon is túl. De rendkívül izgalmas kötet abban, hogy mégsem hagyja cserben az ebben nem járatos olvasóit. Néhány cím és szöveg közti párbeszéd nekem nem működött, de összességében nagyon szerettem. Nagy meglepetés volt számomra, hogy tud bennem működni, de tudott. 🙂

Laurie Frankel: Mindig ez van
Ezt a könyvet már olvastam tavasszal, és már azóta a kedvenceim között van. És már rövidesen tényleg írok róla. 🙂

April Genevieve Tucholke: Wink, Poppy, Midnight
Ezt a regényt nem mertem megvenni, csak könyvtárból kikölcsönözni, mert nagyon sokaknak nem tetszett. De LMBT címkés, és úgy érzem, nem teljesen értem, hogy miért.Ez egy rendkívül ijesztő történet Midnight két szerelméről és volt szomszédjáról, Poppyról és Winkről. Poppy úgy tűnik felületes és játszmázó, és ki is derül, hogy mennyire, Midnight pedig elszenvedi mindezt. Nagyon. És én is elszenvedtem. Nem igazán ajánlom senkinek. 

Szilasi László: Luther kutyái
Szilasi könyvhétre megjelent könyve az agydaganatáról szól, és 48 olyan óráról, amiben elvesztek az emlékei. És ezt nem csak úgy megírta, hanem ezen keresztül nézünk az elbeszélő életének a különböző korábbi szakaszait. Nagyon alapos és érdekes könyv volt, csak el kellett különítsem a szerzőt és az elbeszélőt ahhoz, hogy teljesen be tudjam fogadni. 🙂 És úgy alakult a félévem, hogy november végén, decemberben kötelező lesz az egyetemen. 🙂

Sarah Pinborough: 13 perc
A 21. Század Kiadó idei friss krimije ez a regény. Rendkívül jó könyv, túl azon, hogy a regény fülszövege nem fedi le a könyv cselekményét és gondolatait, és egész mást vártunk. De ettől teljesen függetlenül egy fantasztikus regény. Egy lány 13 percig hallott a regény elején, és nem emlékszik az előtte álló nap történéseire. És próbálja kinyomozni, hogy mi is történt. Hogy hogyan került a folyóba, aminek hatására 13 percig halott volt. De nagyon jó a regény, nagyon szerettem. 🙂

Nézzük kategória szerint ezeket:

Kortárs szépirodalom: Luther kutyái, Laboda
Szórakoztató irodalom: Egy jó iskola, Kramer kontra Kramer, A lét elviselhetetlen könnyűsége, Klikk, Hollókisasszony, 13 perc, Wink, Poppy, Midnight
LMBT címkés: Macskám, Jugoszlávia, Éjszakai fürdés, Amikor isten nyúl volt, Mindig ez van
Nem angol vagy magyar nyelvű könyv: Macskám, Jugoszlávia, A lét elviselhetetlen könnyűsége
2017-18-as megjelenés: Macskám, Jugoszlávia, Klikk, Luther kutyái, Létbüfé, 13 perc, Csöndnaplók
LMBT szerző: Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

Hogy állunk?

Még 5 kötelező olvasmányt, és 3 LMBT tartalmú könyvet kell elolvasnom, hogy az éves terv teljesüljön, az összes többi kategóriában megvan az alsó limit, vagy már rég túlhaladtunk rajta. 🙂

Ennyi lett volna ez a hónap mára. Hét új könyv a polcomon, és 15 könyvet sikerült elolvasnom, jó néhány magaslattal, mélyponttal, és meglepetéssel. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. 🙂

Holnap egy olyan poszttal érkezem, amiben egy picit újra tervezem gombolni a blognak nevezett kabátot. Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió