Sziasztok,

rendesen érzem, hogy fáj írni ezt a summát, de mint ahogy a sebtapaszt tépjük le, ideje ennek is nekiállni, egyébként is egy lehetőségekkel teli tanév vár, és a többi, és a többi. (Itt még azt hittem, hogy időben ki fog menni a poszt, és amúgy nagyon kicsin múlt, hogy nem így történt, bocsi. – a szerkesztő Szilvió) Ami viszont most ennél is fontosabb, ebben a hónapban 13 könyvet szereztem be, és 12-t olvastam el, blogbejegyzésekben pedig nem voltunk nagyon elengedve, lássuk mindezt bővebben:

13 könyvet szereztem be a hónapban:

Kiss Ottó: Csillagszedő Márió
A tavasszal olvastam egy nagyon rossz kritikát a Csillagszedő Márióról, ami totál lehúzta a szöveget, és hát, azért kell rossz kritikákat olvasni, hogy hátha fantasztikus könyvekhez kapsz utána kedvet, ahogy ez ennek a könyvnek kapcsán történt. Ezzel együtt, bár olyan városban élek, ahol van Poket automata, sőt, Budapesten is voltam a kritikaolvasás óta, végül mégiscsak az Ördögkatlanra kihelyezett automatából szereztem be a könyvet. És akkor a szöveg: Kiss Ottó gyerekhangra írt egy verseskötetet, ami olyan fontos témákat érint, mint a válás, vagy hogy hihetünk-e egy kisfiúnak, aki szomszédban lakik, és azt mondja, hogy nappalra ő szedi le a csillagokat. A két történetszál szinte ugyanazzal a súllyal mozog, az általam tök kedvelt minimalista svéd gyerekversek egyszerűségével és figyelmességével dolgozik, egyfajta szép, de szépelgő gyereklogikát épít a dolgok köré, és egy nagyon pontos, finom kötet, örülök, hogy végre a polcomon van.

Erna Sassen: Egy indián, mint te meg én
Nem kisebb öröm a polcomon tudni ezt a másik csodálatos gyerekkönyvet, ami a Pagonynál jelent meg év elején, és amit mindig vágyakozva méregettem a könyvesboltokban. Egyrészt egy gyönyörű kötetről beszélünk, amely a fekete-piros színvilágában ötvözi a klasszikus, rézkarcszerű gyerekkönyvillusztrációnak és a hagyományos indián világnak a motívumkészletét. Másrészt pedig egy fontos könyv, amely Boazról, az introvertált holland iskolás fiúról szól, aki indiánosat játszik magával, és mint minden tisztességes indián, ő is szereti a csendet. Aztán egy nap megérkezik az osztályába Aisha, aki alig érti a holland nyelvet, és aki – talán – indián. Mindenesetre Boaz mellé kerül az osztályban, és a két gyerek között barátság születik, olyan, ami bátor döntésekre és gyakorlatias empátiára hív. Szépen gondolkozik a ’10-es évek átalakuló társadalmáról, félelemről, idegengyűlöletről, Boaz pedig felnőtt döntést hoz azért, hogy mindketten gyerekek maradhassanak. Örülök, hogy a polcomon van, a Pécsi Pagony Ördögkatlan kitelepülésén vettem meg, és annyira jó könyv, amennyire vártam.

Németh Zoltán: Tektonika
Németh Zoltán költészetét eddig mindig inkább kintről, mint bentről figyeltem, bár mindig nagyon menőnek gondoltam azokat a mind teoretikusan, mind poétikailag, nyelvileg kísérleti verseket, amik foglalkoztatják. Nekem az Állati nyelvek, állati versek című kötete van csak meg, amelyben gyerekversek tónusával ír tök hard verseket, de a szerzőtől amúgy a poszthumán vagy a radikális testpoétika témái sem állnak távol, és a verseivel, meg egyáltalán alkotói világával amúgy állati virulensek, kézen-közön összefutsz vele, tök sok barátomra vannak nagy hatással a szövegei. A Tektonika a fülszöveg szerint ez a kötet valamelyest szintézise is az életműnek, nagyon várom, hogy figyelmes időm legyen rá, terveim szerint szeptember végén, október elején lassulok be hozzá.

Ferencz Mónika: Búvárkodás haladóknak
Ferencz Mónika második, frissen megjelent verseskötete is landolt a postaládámban. Az előző kötetével, a Hátam mögött déllel nagyon fura volt a dinamikánk, a szerző mindig úgy mesélt róla a bemutatókon, hogy hát, csak a szokásos első kötetes család, honnan jövök, ’mi van a hátam mögött a délen kívül’ témák mentén született, és emiatt a kötetet sokáig csak méregettem, de nem olvastam el, aztán amikor elolvastam, láttam, hogy amúgy nincs kispórólva belőle a gondolat, meg hogy az általánosnak tűnő problémafelvetések mögött tök jól olvasható, figyelmes versek vannak azokról az amúgy személyes dolgokról, amik 2017-ben (meg amúgy 2021-ben is) tökre akutak nálam is. Szóval ez a kötet úgy jelenti 2017-et számomra, hogy akkor jelent meg, én pedig akkor járok úgy irodalmi eseményeken, hogy nem kívülről nézem, és aztán az egyik első könyv volt így – hülyeség, hogy erről beszélek amúgy, de – bentebbről olvasva. És picit azt hiszem ilyesmi lesz az új kötetével is, hogy hot témát vizsgál: mit kezd egy új nő (de amúgy majd ötven év múlva légyszi valaki kutassa ki, hogy az új férfi és új nő szereplírák között van-e bármi különbség – az olvasói és a személyes megélésem is tök az, hogy vadul semmiképp nincs, tanulom a magam világértését minkét nem szerepkereséseiben – talán nem csak azért, mert meleg vagyok) a társadalmi és magánéleti felelősségeivel. És hogy oké, erre mondhatjuk, hogy népszerű téma amúgy, de kevesen tárgyalják jól, várakozásaim szerint ez a kötet állati jól fogja. Tegnap érkezett, még csak belelapozni volt időm, de az lelkesít.

Líra nyári akciózás:
Erről talán közösen írnék hosszabban. Nagyon szeretem a Líra nagy nyári akcióját. Bár nyilván ilyenkor is csak az akciós könyvek közül válogatunk, de ebben az akcióban mindig sok olyan kötet szerepel, amiket amúgy szeretek, szeretnék olvasni és a polcomon tudni, mert a kortárs magyar irodalom fontos kötetei, de ha bemegyek a könyvesboltba könyvet venni, akkor nem ezek a sürgősek, ezek mindig tudnak várni, helyettük a rendes időkben teljes áron (ne dőljetek be, soha nem veszek könyveket teljes áron, itt inkább arról van szó, hogy az aktuális pénzemért) más köteteket veszek meg. Így nagyon örülök, hogy a polcomon vannak ezek a könyvek, 6200 forintba került az egész pakk, és mindegyikükből rengeteget fogok épülni. De nézzük röviden (jaj, a szerkesztő Szilvió jót nevet ezen, dehogy sikerült röviden, mit gondoltam…), hogy milyen dolgok motiváltak egy-egy könyvnél:

Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekekért
A Kaddisban Kertész arról beszél, hogy miért nem lett gyermeke attól a talán belső hívástól függetlenül is, hogy a holokauszttúlélők közül sokan a gyerekvállalást ténylegesen vállalásnak érzik, egyfajta bosszúnak Hitler felett – ajánlom a Porrá zúzott álmok című filmet is a témában. Kertész arra jut ehelyett, hogy lehet-e egyáltalán gyermeket szülni egy olyan világban, ahol a holokauszt megtörténhetett. Egy kedves barátomra nagy hatással volt ez a könyv nemrég, és amikor beszélgettünk róla, biztos volt, hogy megveszem és el is olvasom rövidesen, eddig az elsőnél tartok, de csalódott lennék, ha az ősz végégig nem olvasnám el.

Takács Zsuzsa: Üdözlégy utazás!
Takács Zsuzsa: Tiltott nyelv
Talán ott érdemes kezdeni, hogy nem szerettem Takács Zsuzsa költészetét nagyon-nagyon sokáig. Szép volt, de nem rántott be, esztétizál, finom, és nem hívott be magához. Aztán tavaly újraolvastam a Test imádása – India kötetét (csak az volt meg eddig), és kialakult köztünk az, hogy érzem is, hogy ezek a versek nagyon működnek, az India ciklusban nagyon mélyen ábrázolt (és az általam amúgy egyáltalán nem kedvelt) Teréz anyával együtt gondolkoztam a hitről, ott sikerült először közel jutnom ehhez a poézishez, aztán az előző ciklusokban is ügyeskedtem, lettek kedvenc verseim… Megértem új Takács Zsuzsa kötetek beszerzéséhez.

Tóth Kinga: Holdvilágképűek
Tóth Kinga: All Machine
Tóth Kinga a fiatal magyar költészet (fura, tudom, hogy a Holdvilágképűek kisprózagyűjtemény, a fejemben mégis prózavers inkább, de ezen a problémán bizonyos kocsmákban késelnek, szóval leírom, hogy itt legyen, de csak zárójelben, mintha nem lenne itt) és képzőművészet fontos alakja, bár eddig csak azt olvastam tőle, amit a szél és az internet elém sodort, többször nyitottam már ki a könyvtárgyként is gyönyörű köteteit, ami az emberi működéseket vizsgálja. Az All Machine a létezés különböző gépiességiségeit vizsgálja nagyobb keretben, a Holdvilágképűek pedig a betegségekkel, betegség mint normaállapot kérdéseivel foglalkozik, nagyon megörültem, amikor megláttam, hogy akciósok ezek a kötetek.

Bognár Péter: A rodológia rövid története
Van ez a rodológia tudomány, a Magyar Tudományos Akadémia Rodológiatudományi Intézete 1986-ban alakult, a tudomány sem sokkal korábbi, az első vizsgálatok a 70-es években kezdődtek. A rod egy kis szubsztancia, ami az emlékeket őrzi, kutatásuk megkerülhetetlen, ha a művészetről komolyan kívánunk beszélni. A rodológia egy elképesztően fontos kitalált tudomány, csupán ebben a kötetben létezik, a barátaim jobban lelkesednek érte, mint a szeletelt kenyérért, ideje volt már beszerezni egyet.

Szijj Ferenc: Igazi nevek
Szijj Ferenc Kenyércédulák című kötetét 2017-ben olvastam, az volt az első kötet, amit a Független Mentorhálózatban a mentorom elolvastatott velem, és az a kötet amúgy alapjaiban meg is határozta, hogy mit gondoljak a költészetről, és ez jó is így. Akkor már a Kenyércédulák beszerezhetetlen volt, és mást nem vettem a szerzőtől, talán azért, mert akkor a Növényolimpia című prózakönyvével volt hangos az irodalom. Az Igazi nevek az első Szijj kötetem, ez volt az, amibe bővebben beleolvastam a megvásárlása óta, és nagyon szerettem, gondolva van benne a költészetről, és olyan kemény és valódi költészetet művel, amit ritkán olvas az ember. Rendesen bánom, hogy alig olvastam Szijjtől 2017 óta, és ez nem is maradhat így.

Parti Nagy Lajos: Szódalogvaglás
Parti Nagy Lajos legutóbbi verseskötete, a Létbüfé után volt egy hosszú és csak helyenként unalmas kritikavita a Műúton. Én korábban PNL-től csak kisprózákat és Moliére fordításokat olvastam (utóbbiakat kötelezővé tenném, az előbbieket azért nem, mert 18 évesen én sem értettem, ma meg már csodálom, szóval nem biztos, hogy alacsonyküszöbűek), a Létbüfé volt az első verseskötetem tőle, és ezek a jófej kritikusok azt találgatták, hogy meg tudja-e nyitni a PNL- Dumpf Endre (amúgy kurvadilettáns zseni) alteregóval írt szöveguniverzumát a kötet – nekem meg tudta, de ugye, ez kit érdekel –, és hogy tud-e újat mondani a szöveggép még – nekem tudott, de ugye ez megint kit érdekelt –, amikor amúgy – egyezményesen a Szódalovaglás ennek az alkotói univerzumnak a csúcsa. Na, azóta el akarom olvasni, meg lassan a PNL univerzumot, kezdve a Sárbogárdi Jolán alteregóval írt könyvekkel (azóta megvoltak), és hát, a Szódalovaglással. Mennyire egyszerűbb volt amúgy Homérosznál görögnek lenni azzal a két eposz az irodalom… de nem feltétlenül akarok panaszkodni, csak rengeteg minden jelent meg régen, én meg… olyan kicsi vagyok. 😀

Sebastian Barry: Tiszta fény
Sebastian Barry a Végtelen napok című könyvvel lopta be magát a figyelmembe, amelyben két szegény tizenévei végén járó srácot követünk, akik az amerikai polgárháború alatt belépnek a seregbe, hogy ott ruháztassák őket, majd örökbe fogadnak egy indián kislányt, akivel együtt járják majd családként az országot. Az a könyv tavaly tavasszal jelent meg, épp a karantén kezdete után nem sokkal, és sem akkor, sem azóta nem volt időm elolvasni, de most, szeptemberben mindenképpen időt szeretnék szakítani rá, a sietségnek picit az is az oka, hogy napokon belül megjelenik a könyv folytatása, és elég volt a Végtelen napokba beleolvasni is ahhoz, hogy nagyon várjam ezt az univerzumot. És akkor ebben a Barry dömpingben láttam, hogy le van árazva egy korábbi regénysorozatának az első kötete is, nyolcszáz forintért megrendeltem azt is. Egy kis 50-es évekbeli ír vidéki farmról szól, és arról, hogy két idős asszony és az odaküldött rokongyerekek megtalálnak valami fényszerűt. Elvileg Barry nagyon szépen ír, a történet szép, akár érdekes is lehet, de tényleg a nyelve érdekel inkább, mert lássuk be ez a történet giccsesnek ígérkezik.

12 könyvet olvastam el a hónapban:

Mészöly Miklós: Nem felel meg neki
Nagyon fura húzás volt a Jelenkortól és a Libritől, hogy ezt a könyvet így odaajándékozták diákoknak. Egyrészt, persze, mindenképpen azt gondolom, hogy Mészöly elképesztően fontos szerző, és azt sem gondolom feltétlenül rossznak, hogy a diákok ezen keresztül értesülnek róla, hogy Móricz után is van prózairodalom, de. Szóval hogy – és ezzel nem azt akarom ezzel mondani, hogy ez a kötet tetsszen mindenkinek, mert nekem tetszik – elképesztően szar érzés volt olvasni a moly.hu-s értékelésekben tömegesen azt, hogy ez nem felelt meg nekem, hihihi, mert az oktatás és a társadalmi nyilvánosság amúgy nem ad fogódzókat egy gyanútlan diáknak egy olyan szöveghez, amin sírtam hazafelé a buszon attól, hogy milyen pontos és figyelmes és szép és okos, és hogy ilyen nincs is. És ez tényleg nem egyéni dolog, tök megértem, ha nem felelt meg nekik, és utálom, hogy így van.
Mert Mészöly nagyon csodálatosan ismeri az embert, a rezdülést, a jelentést, olyan pontos és szikár a nyelve, hogy emlékszem, alapszakosként évekkel ezelőtt óránként két oldallal haladtam a Megbocsátással, mert nem értettem, és olyan nehéz volt, de aztán a Film meg annyira szétírja ezt a regisztráló gyakorlatot, hogy örjöngtem tőle, mert zseniális. És aztán nem olvastam több Mészölyt, mert nem volt a polcomon több. Mostantól nem telhet el év Mészöly nélkül, erre így rájöttem. Köszönöm, csodálatos válogatás volt.

Kis Ottó: Csillagszedő Márió
(Fent már írtam róla.)

Erna Sassen: Egy indián, mint te meg én
(Fent már írtam róla.)

Lydia Davis: Az annyi, mint
Mint egy novelláskötetben, itt is voltak szövegek, amik nagyobb hatással voltak rám, és voltak, amik kevésbé, mégis Davis összességében tud nagyon jó lenni. Egy állati felszabadult szöveguniverzumot hoz létre, amik kvázi kaparja a mágikus realizmusnak a határát. Milyen nyelvi fordulatokat fogadunk el, miket értünk meg, és mik azok, amiken el kellene godolkodnunk. Hol vannak az interperszonális viszonyoknak a buktatói, és hogy lehet erről nem drámaként tudósítani… Azt hiszem ez leginkább ennek a kötetnek a tétje, és lelkesítő volt, hogy máshol vannak a szerzőnek a határai, mint amit megszoktunk, többet mondhat ki, és alaposabban kérdőjelez meg helyzeteket, akár a túlgondolásával, akár valamilyen rendkívüli nézőponttal. Végig az volt bennem, hogy ez a nő elképesztően ismeri a szorongásnak a tök faszságokból induló belső logikáját, tényleg, mintha az egész életművet a szorongások abszurd helyzetei mozgatták, klassz és nagyon jól munkált nyelvű olvasmány volt, biztosan fogok még a szerzőtől.

Bérczes László – Cseh Tamás: Cseh Tamás
Ez a könyv olyan volt, mint Esterházytól a Hasnyálmirigynapló. Hogy van egy nagy mágus, aki fontos számomra és fontos a barátaim számára, ráadásul a barátaim közül sokan még látták őt életében, de számomra ő már csak a hagyományból van meg, és a tiszteletből, amit maga után hagyott. És mindkét szöveg beszél a rákról, a világból való távozásra készülnek a beszélők. EP azzal játszik, hogy a rákja vajon megírható-e, Cseh Tamást a teljes életművével szembesíti baráti beszélgetéseiben Bérczes. Ebben a könyvben arról az egészről próbálnak ketten valamit mondani, amit ma Cseh Tamás életművének nevezünk. Hogy hogy van az, hogy itt ez az ember, aki maga tanult gitározni és énekelni, így nem minden megy neki igazán biztosan, néha remeg attól, hogy lebukik, mégis, ez az ember minden gesztusában elképesztően szabad és felszabadult. Egy életműről beszélnek, külön-külön is, művekről, a fantasztikus Bereményiről, aki a dalszövegeket írta, és akikkel ketten valami olyan egyértelműt írtak – mondja Cseh – mint a hajmosás, és közben beszélgetnek Bérczessel egy teljes életről, faluról, nyúltartásról, egyetemről, tanításról, majdnem diszidálásokról, indián játékokról és persze arról, hogy ez az ember tényleg egy sztár lett. Bérczes jó barátja Cseh Tamásnak, olyanokat kérdez, amik tényleg érdeklik, kis dolgok, amik tényleg egy életmű metaforái tudnak lenni, dohányoznak közben, ülnek a napon. Jó könyv, hallgassatok sok Cseh Tamást, és ha közelebbről figyelnétek, olvassátok el a könyvet.

László Noémi: Az ébredés előterében
László Noémi: Föld
László Noémi: Százegy
László Noémi: Feketeleves
László Noémi: Műrepülés
Írok László Noémi legutóbbi kötetéről, a Műrepülésről, és sok érdekes dolgot találtam, ezért elolvastam a korábbi köteteit is. Alapvetően egy nagyon színes, tobzódó alkotói világ az övé, csengő-bongó szép páros rímeket használ, játékos sorok követik egymást, de igazán csak néhány versben tudja validan megfogalmazni is magát. A Műrepülésről írni izgalmas feladat volt, de az izgalmassága inkább szakmai dolgok miatt az, mintha alakulna vele az életmű iránya, vagy felveti, és talán nem válaszolja meg azt a kérdést, hogy hogyan lehet az ember ma egyáltalán költő… Nem igazán ajánlanám a köteteit, már csak azért sem, mert a magyar kortárs verspiac gyakorlatilag nem létezik, így ha verseket ajánlok, akkor bátrabban ajánlok másokat, ebben a bejegyzésben is teszek így.

Oravecz Imre: Kedves John
Levelek Kaliforniába
Oravecz Imrétől eddig csak kósza verseket olvastam, de tudtam, hogy ez is egy olyan fontos és megkerülhetetlen életmű a kortárs irodalomban, amit el kell kezdeni olvasni, és én ezzel a könyvével kezdtem, amit idén tavasszal adott ki újra a Magvető. A könyvben fiktív levelek vannak, magyarul, egy igazi Johnhoz, akivel a szerző a kaliforniai vendégtanársága révén ismerkedett meg, és a kötetben tíz éven át kísérjük a szerzőt a negyvenes, koraötvenes éveit. Amikor láttam, hogy újra megjelenik a könyv, az keltette fel a figyelmemet benne, hogy úgy tűnt, a levélíró a saját gyökreivel és a szabad levegőbe kapaszkodni ágaival egyszerre igyekszik kezdeni valamit. Mint egy ifjúsági regényben, ő is tanul nem menekülni az élet elől. Keresi a származását és az otthonát egy olyan családban, amelynek tagjai a XX. század történelmi helyzeteiben az amerikai emigrációt választották, de közben egy biztos fészek alakult ki Szajlán, a csendes kis faluba, ahová a mai napig visszajár. És amúgy, szinte mindemellett a szerző épp a válása után tér haza a gyermekével, és a tíz év alatt valamiféle rendszerváltás is történik, melyből azonnal ki is ábrándulhatunk. Fontos könyv ez, mert szépen beszél a hagyományokról és az elégedetlen emigráns vágyról, kétirányú idegenségről, és mert arra is jó, hogy megnyissa azokat a témákat, amelyek egyébként tényleg az egész Oravecz univerzumot mozgatják.

Catherine Millet: Catherine M. szexuális élete
Na, ez megint vicces. Régóta el akarom olvasni ezt a könyvet, és egyáltalán a Millet szövegeket, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy pár éve az egyik őszi Margó Fesztiválon a szerző meghívott vendég volt, és késve érkeztem a bemutatóra, így nem értettem a tolmácsgépet kínáló lányt, és tolmácsgép nélkül hallgattam végig a bizonyára fantasztikus francia nyelven zajló könyvbemutatót. Aztán nem sokra rá megtaláltam egy könyvet egy antikváriumban, majd eltettem, majd eljön az ideje. Eljött. A nyáron olvastam Simon Bettina nem igazán ajánló jellegű esszéjét a könyvről az 1749-en, ami mégis fellelkesített, hogy elolvassam. És akkor a könyvről. Ez, az, aminek a címe alapján tűnik, de nem történeti a kötet abban az értelemben, hogy A-ból B-be haladna, inkább személyes hangú esszék a szexualitásról egy olyan nőn keresztül, aki felette van a tabuk megélésének és kimondásának. Izgalmas anyag volt, egyszerre van az is, hogy ez elsős pszichológushallgató is megtalálná benne a teendőket, meg engem is gyönyörködtet a kimondhatóságával és az amúgy köznapiságával. Ez a nő szeret baszni, és ez tök rendben van, a kötetnek az minimum tanulsága, hogy nincs itt semmi látnivaló.

Blogoltunk is a hónapban, bár botrányosan keveset

Szóval úgy kezdődött ez a hónap, hogy Ördögkatlanon voltam, majd pedig otthon másfél hetet, így tudtam, hogy nem pörgöm szét majd magam ebben a hónapban, erre rá jött, hogy furán vettem a 20-a utáni Szegeden töltött időt is, így, mire le tudtam volna ülni blogolni, nagyon nem éreztem jól magam, szóval ez megint nem egy produktív hónap volt itt, szeretném jobban csinálni.

10-én érkezett a szokásos beszámolóm az Ördögkatlan Fesztiválról, majd ezt követte a hónap olvasását tervezgető 1 és 6-ja, két könyvet olvastam a hatból, kettő folyamatban van, a maradék kettővel pedig dolgozni fogok majd a következőkben, szóval úgyis lesz még róluk szó. Aztán augusztus 20-án jött egy kibeszélős bejegyzés, amiben arról meséltem, hogy milyen a viszonyom a saját feltűnő melegségemről, és egyáltalán, miért alakulhatott ez ki nálam, meg úgy egyáltalán, másoknál. És ennyi sikerült, sajnos.

Másutt publikáltam:

Azért szép (de ez persze rossz is, mert durván kiszámíthatatlan, de hazudjuk azt most, hogy szép) az irodalmi szakma, mert augusztusban hiába voltam otthon húsz napot, vannak korábban leadott anyagok, amik csak most jelentek meg. A számomra legkedvesebb, hogy az itt is sokat dicsért Szabó Imola Julianna Holtak aranya, holdak ezüstje című könyvéről szóló kritikám megjelent a Tiszatáj Online-on, de az f21.hu gyerek és ifjúsági irodalom rovatába is írtam kritikát a Martin Gayford és David Hockney A képek története gyerekeknek című elég menő kötetéről, valamint a csodálatos nyári, lengyel tematikájú Prae folyóiratban is megjelent két versem. Emellett természetesen folyamatosan zajlott az Eközben Szegeden blogon a tartalomgyártás, oda augusztusban is két szövegem került ki, egy vidámabb és egy nyomasztóbb: a nyomasztóbb a Soha nem ér körbe egy gyermekkorom óta visszatérő rémálomról szól, a Sárgadinnye ízű délutánok pedig egy jó délutánról, amikor nem történik semmi, de érzed, hogy minden klappol.

Ennyi volt úgy tűnik ez az augusztus és ez a nyár, igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió