Sziasztok,

végre újra friss magyar nyelven is elérhető manga stílusú meleg képregény a hazai könyvesboltokban! A Fumax belevágott egy rövidebb, kétrészes, eredetileg német területen készített képregény kiadásába, nyár közepén megjelent az első rész, ősszel várhatjuk is a másodikat, és az a helyzet, hogy itt én most tényleg szívből várom, mert ez a kedves történet annyi, de annyi elvarratlan feszültséglehetőséget hagyott maga után, hogy úr isten, mennyire jó lehet a folytatás, befejezés. Nade, először az elejéről.

Fynn az első oldalakon szakít Zoeval, aki meglebegteti, hogy a kis középiskolai szerelmük keményen érdektelenedik el, és talán azért, mert Fynn érdeklődését nem pont Zoe lenne képes kitölteni. És miközben már azt is remegve várom, hogy a második részben hogy árnyalódik, tisztázódik, gyógyul majd ez a történetszál, ez egy nagyon izgalmas kezdés. A szakításból felocsudó srác éjjel kimegy a város egyetlen dombjára, ahol dohányozni szokott, itt pedig találkozik Niko-val, aki a csillagokat nézi, és várja a Perseidákat.

És a két srác között eszméletlenül kedves kémia alakul ki, miközben persze a történet amúgy nem mond különösen újat a laza, világba beleszarós, dohányzós, iskolából késős, hosszú hajú srác és a kis kedves fiú nagy történettel románc elmesélésével, mégis, nagyon jó helyzetek, frappáns párbeszédek, fontos belső monológok nyitják meg ezt a témát az alig 180 oldalas képregényben. A csillagok ügyesen tudnak rengetek mindent jelenteni ebben a szövegben, ahogy a két karakter rövid társas érintkezéseinek bemutatása is építi a szereplőket. Niko osztálytársaival például biztonságban van, míg Fynnt csak Zoe közelében és az öccsével látjuk, és ezen pillanatok kapcsán is a belső monológok a legkirályabbak, mert valódi bizonytalanságban hagynak minket, a történetvezetés szempontjából ügyesen (félre)elemzik a helyzeteket.

A rajzokban végig Fynnt követjük, és az elbeszélő nézőpontja is egészében az övé. A dilemmák annak kapcsán, hogy mi is történhet közte és a fura srác között, akit azonnal kedvelni tud, mert humoros és okos, hogy mi játszódik le benne, amikor valamifajta felismerés már elkerülhetetlen, csak az ő nézőpontjából kerülnek elő. Niko hoz ugyan egy a mi nézőpontunkból váratlan döntést, de annak sem az okai, sem az érvei nem láthatóak az olvasó előtt, és tényleg az van, hogy emiatt rohanok majd könyvfesztiválon azonnal megvenni és elolvasni a folytatást.

Mert az baromira lehetőségekkel teli ebben a történetben, hogy Niko az első pillanatban egy tipikus strébergyerek, megszoktuk a heteró és meleg kamaszreprezentációkból is, hogy ezek a karakterek nem igazán uralkodnak a sorsuk felett, ha szerelmesek is, akkor az is csak megtörténik velük, nincsenek nagy dilemmáik, nem várjuk el arról az oldalról nagy élettörténetek (Örökké a Bambanő lesz a kedvenc példám erre.), és hát itt ezt de szemétmódon, még mennyire, hogy várjuk.

És közben, persze ez a könyv sem mélyül el különösen a melegség nem lila részében, ahogy az a Heartstoperrel kapcsolatban is kritikám volt, de itt mégis befogadhatóbb számomra ez a valóság – talán csak mert nem idegenít el mások vak rajongása ettől a könyvtől, ahogy a Heartstopertől, sajnálom, esendő ember vagyok. Finn karakterébe igazából belefértek ezek a helyzetek, mert könnyen lepattintott magáról minden olyan helyzetet, ami miatt megítélhetné bárki, Niko kis baráti köre pedig felületesen látva is biztonságosnak tűnt, miközben amúgy ez a kapcsolat nem is ezekben a körökben köttetett, és nem tudom mondtam-e már, de ezt is imádom.

Szóval ez a domb a város mellett, ez valami csodálatos tér, és az éjszaka valami csodálatos idő arra, hogy két éjjeli bagoly időt töltsön együtt, és a különböző szenvedélyeiknek hódoljon, legyen az a csillagok és a végtelen égbolt böngészése, vagy a teljes nihilbe beledőlt semmittevés a város zajától és a fényszennyezésétől messze. És ez a tér amúgy tökre tud magántér lenni, ahol a nagy félreértések és drámák megélhetőek, és okos kis csipkelődések meg nagy felhördülések lehetnek a maguk intim biztonságos szépségében. Megint egy okos gesztus a könyvben.

Így azt hiszem senkit nem fogok meglepni ezzel, de én őszintén szerettem ezt a könyvet. A szokásos kedves képregényes lilaságával szemben is magasan veri a korábban magyarul megjelent meleg mangákat, mind karakter és lélekábrázolásban, mind átélhetőségben, uszítóan jól játszik a feszültségteremtés lehetőségével, és olyan mélységet jósolok a második résznek, ami mellett szét fogom bőgni magam, és ó te jó ég, mennyire várom ezt.

Kedvenc részem: És hogy eddig miért volt alig szó Zoe-ról a bejegyzésben? Azért, mert ezt a csajt minden pillanatában imádom. Nyilvánvalóan szerzői szócső, aki terelgeti mindkét szereplőt, nyilvánvalóan olvasói kedves lehetőség, hogy mindkét srácot a barátunknak érezzük, és ettől méglilábbnak lássuk az egészet. Csak 2-3 helyzetben látjuk, de azok mind csodálatosak, és rettenetesen várom, hogy elmélyüljön az ő karaktere is.

Végezetül már tényleg csak ajánlanom kell. Azoknak, akik ismerik már jól a boy love (bl) manga műfajait, és azoknak, akik még csak ismerkednének vele, azoknak, akik olvasnának valami szépet két a maguk módján menő srácról, akiknek még sokat kell magukról tanulni, és persze, mindenkinek, akinek ez a bejegyzés felkeltette az érdeklődését.

Anna Backhausen – Sophie Schönhammer: Csillaggyűjtő
Fumax, 2023
200 oldal
Így olvastam: Először egy nagyon késős barátomat várva egy kedves padon, aztán a buszon átszelve az országot, aztán otthon még egyszer a tizenöt éves unokahúgommal, aki szintén imádta, aztán pedig most is gyorsan, hogy biztosan a leglelkesebben tudjak majd írni róla.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget

Ha a bejegyzés meghozta a kedved a könyvhöz, vagy volt olyan gondolat, ami megfogott, vagy érdekesnek találtad, és megteheted, hogy támogatod a munkámat, akkor megköszönöm, hogyha megteszed a blog Donalby oldalán.

Ennyit szerettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, hamarosan érkezem majd a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió