Sziasztok,

a mai bejegyzésben a Csillaggyűjtő című német mangasorozat második, egyben befejező részéről fogok mesélni, amit nagyon-nagyon-nagyon lelkesen vártam. Nem csak azért, mert végre újra kapható a boltokban meleg manga (de persze azért is!), hanem mert a meleg mangák világa a kamaszéveimből ismert naiv, egyszerű, romantikus lilaságukhoz képest állati sokat fejlődött. Trú karaktereket, iskolás srácokat látunk, akik nem lépnek igazán túl a kliséken, de többdimenziósak, van személyiségük, és tényleg tudjuk őket kedvelni. Node.

Szóval, az első részben ott hagytuk abba, hogy Nikóval kapcsolatban rengeteg a megválaszolatlan kérdésünk, amelyekben Fynnel közösen osztozunk. A képregényben továbbra is Fynnt követjük, de a szerelem kialakulásának a pontos és figyelmes történetvezetése helyett most egy sokkal mozaikosabb, sokszor csak rövid epizódokból álló, képregényt kapunk, amiben talán túl hosszan is kapkodjuk a fejünket, hogy mi is történt most pontosan, miközben nem igazán történik semmi valójában, és ez nem tudom, hogy gond-e.

A bizalomról szól ez a történet leginkább, és Niko nem adja könnyen magát. A jelek, amelyek már az első részben feltűnnek a fiú bizonytalanságával kapcsolatban, egyre erősödnek, a kapcsolatuk nehezen mélyül emiatt, és nem értjük mi is történik. A szemfüles szerzők egy krízist varázsolnak a történet közepére, mert ebben a tempóban tényleg ezeroldalas manga volna a kezünkben, ha a megoldásig kellett volna őket rajzolni, hisz ez a fiú tényleg képtelen arra, hogy megnyíljon. De közben Niko kevésbé az az elveszett stréber meleg fiú, ha az életrevalóságról, a melegség, pláne a testiség fogalmairól van szó, ezekben a topikokban kifejezetten dominálja a kapcsolatukat, hiszen Fynn számára ezek mind újdonságot jelentenek, és ez, ha nem is tartja balanszban a történetvezetést, azért ez mégis afelé tart.

És tényleg az van, hogy két nagyon szerethető srácról van szó itt hölgyeim és uraim. Egyikük cigizni jár fel a város egyetlen dombjának a tetejére éjszaka, a másikuk a csillagokat figyelik, és mindketten baromira a fejükben vannak, nem tudnak beszélgetni a legfontosabb dolgokról, félnek, hogy elveszítik a másikat, ha kiderül milyen konfliktusokkal terhelt családból származnak, vagy hogy szoronganak a testiségtől. És mindketten baromira egyedül lennének az egésszel, ha nem volna, TÁDÁ, VÁRATÉLAN FORDULAT, Zoé, aki igazi buziboszivá válik ebben a történetben, és tök szép a gondoskodása, figyelme, lojalitása mindkét fiú felé.

Deközben, és érzem, hogy ez nem lesz egy ennél sokkal hosszabb bejegyzés, mert a bevezetőben várt tűzijáték szinte elmarad, vagy hát, nyugalomban rendeződik. A nagynak vélt titkok tényleg nagyok, de nem fejlesztik igazán a cselekményt, és happy end felé tartanak mind, elsimulnak, ami tök jó, de miért szenvedtem végig ezt a második kötetet. És persze, nem szenvedtem, csak hát, nagyon magasan voltak az elvárásaim, és nem teljesület igazán, itt a történetet nem sikerült annyira jól befejezni, mint amennyire az előző rész jól sikerült.

De, persze, lelkesen ajánlom mégis a Csillaggyűjtőt, mert jólelkű szereplőket mozgat, kivételesen szép rajzolásban, azonosulható, kedves lezser és stréber karakterekkel, végső soron kedves szerelmes történettel, de nem lett annyira különleges olvasmány, mint vártam volna. Miközben az első rész dob fel annyi izgalmat, kérdést, dilemmát, hogy ne hagyd abba ott, a második rész már nem pörög így. Sajnálom, rettenetesen, higgyétek el, de, persze, örülök, hogy ez a könyv is megtörtént velem.

Kedvenc részem: A szembesülés azzal, hogy Zoe apja jó fej, és hogy van olyan apa is. Rémítően emberi, így élek, felkacagtam. És Finn nadrágja amúgy nagyon menőre lett rajzolva végig. Egész kamaszkoromban olyan nadrágot szerettem volna.

Sophie Schönhammer – Anna Backhausen: Csillaggyűjtő 2.
Fumax, 2023
200 oldal
Így olvastam: Az első részt bármikor bárhol bárhányszor el tudom olvasni, és ezt vártam volna ettől a könyvtől is, de többször le kellett tennem minden olvasásnál, mert tényleg eluntam, ezzel együtt nyilván egy-két órás olvasásidő lehet, de a részletes és szép rajzolás be is tud szippantani hosszabban.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok! Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Amikor nem blogolok, akkor sokszor máshová olvasok és máshová írok, hogy megteremtsem magamnak azt az anyagi biztonságot, ami mellett képes vagyok blogot írni, de ahogy láthatod is, a blog el-elcsúszik a friss megjelenések követésének és a folyamatos értékelések vágyában. Hogy ez ne így legyen, kérlek, ha teheted, támogasd a munkámat a blog Donalby oldalán.