Sziasztok,

az a könyv, amiről ma beszélni fogok, az egyik elsők közül való. Azok közül, amiket jóval azelőtt olvastam, hogy ez a blog megtörtént volna velem. Arra emlékszem, hogy nagyon sokat kaptam tőle, már akkor, mert megmutatta, hogy mennyire nem érdemes normálisnak lenni. Persze ez így hülyén hangzik, és a könyv nem is igazán erről szól, de a 16-17 éves Szilvió, akiről mesélni szoktam, hogy keresi az LMBT könyveket és mintákat, nos, ő éppen ennyire hülyén gondolkozott. Ez a könyv sokkal több, mint aminek akkor tűnt, de ezzel nincs is semmi baj. Régóta tartogattam, köszönöm egy kedves olvasónak, hogy felhívta rá a figyelmem. 🙂

Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?covers_262740.jpg

Amikor Jeanette Winterson 16 évesen meghallotta az anyja szájából ezt a mondatot, pontosan tudta, hogy mit jelent, és menekülőre fogta. Csak most, egy sikeres írói pályával a háta mögött képes arra, hogy visszanézzen, és megpróbálja feldolgozni mindazt, ami gyermekkorában történt.

Jeanette vallásos munkásosztálybeli szülők örökbefogadott gyermeke. Hagyományos családban él, az apja soha nem főzött, az anyja pedig nem végzett az otthonán kívül munkát. Mrs. Winterson mióta rátalált Krisztusra, leginkább az Apokalipszist várja, csak a jobb napjain próbál szeretni, és Jeanette pontosan tudja, hogy ez a legtöbb, amire az anyja képes. Csak felnőve látja magán, hogy emiatt gondjai vannak a szeretet kifejezésével.

Jeanette Winterson leszbikusságának és az anyjával való harcának a történetét írja le. Az elsőgenerációs értelmiségi tekintetével néz vissza és elemzi azt az élethelyzetet, amibe a szülei élni kényszerültek, és ami ellen Jeanette Winterson az első pillanattól kezdve lázad.

Több évtizedes lázadást próbál meg feloldani ez az alig 250 oldal, amiben betekintést kapunk a munkásosztály helyzetébe, a Thatchar kormány politikai igéreteibe és annak sikertelenségeibe, és a 70-es 80-as évek mélyszegény angol valóságába, amely elől a későbbi író csak az otthonából kitiltott könyvekhez menekülhet.

Hamarosan érkezik róla egy értékelés!

Addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió