Címke: leszbikus 2 / 3 oldal

Anne Choma: Gentleman Jack

Dátum: 2019.12.29.

Sziasztok,

a mai bejegyzésben Anne Lister történetéről fogok mesélni, aki a XIX. század elején élt Angliában kisbirtokos nemesként. Anne leszbikus volt, bár amikor élt, ezt a szót még nem használták. A ma tárgyalt könyv felől a legfontosabb szokása, hogy megrögzötten leírt mindent, amit fontosnak tartott, és a fennmaradt rengeteg oldalnyi naplóbejegyzés tanúskodik a sokféle értelemben vett különcségéről. Ebből a nagy anyagból bő másfél évet emelt ki a HBO, hogy tavaly elkészítse a Gentleman Jack című sorozatát, a november óta magyarul is olvasható könyvben pedig Anne Choma igazgat el minket Anne Lister nem hétköznapi életében.

Anne Lister különleges karakter. Talán elég lenne csak annyit mondanunk, hogy még őt fiatalon érő haláláig, 49 éves koráig, 27 kötetnyi naplót írt tele a lehető legváltozatosabb és legmeglepőbb témákkal, de ez a könyv ennél sokkal többet mond el Anneról. Anne egy fiatal földbirtokos az angliai vidéken azokban az időkben, amikor férjes asszonyoknak még nem lehetett saját vagyonuk. Anne azonban nem volt férjnél, és soha nem is álmodott arról, hogy férjhez megy. Ő egy erős és független nő volt, és tudta, hogyha társa lesz, az csakis egy másik nő lehet. Szóval Anne, mondhatjuk, felvilágosult nő volt.

Ugyanakkor tudta, hogy pénz pénzhez, rang pedig ranghoz megy nőül ebben a társadalomban, így ő maga is a saját köreiből keresett szeretőket és szerelmet, sőt társat. Anne úgy képzelte, ahogy ez általában megy. Képzelt maga mellé egy csinos úri kisasszonyt, akit az oltár elé kísér, együtt vesznek úrvacsorát, és házastársaknak nyilvánítják őket, majd együtt élnek. Egy olyan partnert keresett maga mellé, aki mellett nem kellett titkolóznia, és a naplóból kiemelt évek alatt ennek az útját láthatjuk. Mármint ennek az útját is.

Ez az út pedig könnyen indul: Már az első percekben nagyon érett és felvilágosult család veszi őt körül, elsősorban szintén Anne nevű nagynénjével az élen. Egyrészt nem tiltották és nem rótták fel kapcsolatait, számíthatott a diszkréciójukra, és egy erős bástyák tudtak lenni a későbbi pletykák és szívfájdalmak idején. Anne néni ugyanannyira szívén viselte és fontosnak tartotta Anne szerelmi életének a tisztázását egy nő mellett, amennyire Anne húgának a férjhez adását, és valóban segítség volt Anne leszbikussága, hisz a családi vagyont sem szerették volna kiadni a kezükből egy esetleges férjnek, férfi örökös pedig nem volt.

Anne Lister pedig érti a kérdés gazdasági és érzelmi okait is. Nem igazán szenvelgő széplélek. Sőt. Nem véletlen, hogy nagybátyja és nagynénje őt bízzák meg a birtok igazgatásával, hiszen rendkívül határozott fellépésű, arisztokratikus, aki ugyanakkor nem ijed meg a munkától sem, és ha kell bátran a bérlők körmére néz. Van víziója, lát más nemesi bírtokokat, és rengeteg mindent átépít a kastélyban főúri kastélyok, paloták mintájára, hogy emelje a saját és családja régi lakhelyének a rangját. Utazott, társalgott tudományos és művész körökkel, lassan a három év alatt megtanult viselkedni a főúri szalonokban is, a kötet végére az egyik legkeresettebb meghívott lett. Mindeközben pedig vágyott a szerelemre.

A szerelemre, amely ebben a regényben nem idealizált. Nem szalonképes, és ezt nagyon erősen szimbolizálja, hogy mindent, amit ebben a témában ír, azt titkosírással teszi. Amellett, hogy leírja abéli gyötrelmét, hogy korábbi szerelmei mind férjhez mentek, és próbálnak valahogy mégis Anne életének a részei maradni beszél azokról az időszakokról is, amikor Anne kvázi udvarolt. Leírja a nehézségeit: nagyon nehéz megkeresni azokat, különösen az ő elvárásaival, akik vevők volnának az általa nyújtani tudott szeretetre. Ha pedig talál valakit, ő maga próbálja meg a lejegyezhetőség nevében megnevezni az akkor még mélyen tabuizált női szexualitást és női gyönyört. Mai szemmel olvasva vicces, hogy matatásnak hívja a szexet (bár a nővérem legjobb barátjának úgy van elmentve a nőgyógyász telefonszáma, hogy túrkálós, de ez most a blog történetének legzárójelesebb része volt) és megfeszülésnek az orgazmust, ami valljuk be, egy baromi leleményes szó. (Ha belefeszülnék se találnék ki jobbat – és itt azt hiszem abba is hagyom a zárójelezést ebben a bejegyzésben.) És persze ezen el-elmosolyodhatunk, de a helyzet tényleg az, hogy nem volt szó ezekre a helyzetekre, és baromi menő, hogy teremtett. Csak az értelmes közbevetés és a szemléltetés kedvéért jegyzem meg, hogy a magyar irodalomban ezt Erdős Renée teszi meg az XX. század elején A nagy sikoly című regényével.

Nagyon izgalmas, ahogy a regényben összeolvashatóvá válik az a két Anne kép, amit elvárhatunk tőle. Egyrészt egy vidéki földbirtokos, aki a saját területének gazdasági működéséért felel, másrészt egy leszbikus nő, aki művelt, nem marad apolitikus és van véleménye. A keresztény konzervatív Anne szerint felháborító, hogy a férfi bérlőinek lehet szavazati joga, neki pedig nem, bár nem ért egyet a nők szavazati jogával, sőt, ha már itt tartunk ebben a társadalomban fel sem merül. Anne ekkor még férfiaknak ítélt princípiumokat vár el: utazni szeretne, kiadatni útinaplóit, saját maga rendelkezni az anyagi helyzetével… és közben megélni a szerelmet valaki mellett, akit ő megvédhet, és akinek a számára biztonságot tud szolgálni.

Anne mindenképpen deviáns ebben a rendszerben, de nem tartja a rendszert rossznak, és ebbe akar élni, csak egyszerűen a saját dobozát találja szűknek és kényelmetlennek, akárcsak a női ruhákat. Anne tudja magáról, hogy különc, mégis mélyen megveti azt a társadalmat, amely őt annak tartja. Be akar illeszkedni. Ebben a beilleszkedésben véli megtalálni a boldogságot, és nem kell szeretnünk őt ahhoz, hogy megértsük a motivációit.

Anne egy picit ilyen és olyan karakter is, akinél el kell olvasnunk az érthető és a titkosírással született bejegyzéseit is ahhoz, hogy teljes képet kaphassunk róla. Egy olyan teljes képet, ami nem akar reprezentatív lenni, nem akar többet kifejezni magánál, egyszerűen működni akar, be akarja mutatni azt a társadalmat, ahová ő igyekszik beilleszkedni, és örülök, hogy egy olyan társadalomban élhetek, ami ezt érdekesnek tartja.

Kedvenc részem: Szóval a Koppenhágai fejezet, az odautazással és az ottléttel együtt. Egyrészt tele van feszültséggel, hiszen mégiscsak az utolsó előtti fejezet, másrészt nagyon összeáll benne az a picit rosszindulatú, de a szerettei felől aggódó világlátott Anne, akit nekem sikerült megszeretnem a könyv olvasása közben.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik úgy érzik, nem találják a dobozaikat. Azoknak, akik valami kedvesen humorosat olvasnának arról a világról, amit végülis, kénytelenek vagyunk kívülről látni. És ajánlom azoknak persze, akiket érdekel a történelem, a feminizmus, a leszbikus témák, és azoknak, akik olvasnának egy menő nőről, akinek most értjük csak meg a menőségét.

Anne Choma: Gentleman Jack
Anne Lister titkos élete
HVG Könyvek, 2019
337 oldal
Így olvastam: Nagyon tényleíró szöveg, ami miatt több idő olvasni, mint egy regényt, de ezzel együtt is visz a lendület a könyvvel, nem volt időm hosszú ülésekban olvasni, tanulás közben fél-fél órákra szakított ki a taposómalomból. Könnyen ki lehetett lépni a fejezetek végén, bár néhány fejezet már-már sorozatszerűen zárult.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm a HVG Könyveknek a bizalmat és hogy elküldték nekem ezt a könyvet recenzióra. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, igyekszem gyorsan válaszolni.

Éppen így igyekszem érkezni a következő, már év végéket summázó blogbejegyzésekkel. Ha nem szeretnél róluk, vagy a további értékelésekről lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Laura Steven: Minden, csak nem oké

Szerző: Szilvió

Dátum: 2019.11.26.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

ma az ideji év egyik legizgalmasabb young adult regényéről fogok nektek mesélni, ami politikailag aktív, nagyon intenzíven beszél a társadalomról, benne van sok minden azokról a mai fiatalokról, és közben vicces, könnyű, szórakoztató, és komoly is. Izzy O’Neill ribancá válásáról olvashatunk, aki csak túlélni akart, de ha már így alakult, írt egy botránykönyvet is. És hát… igen, így alakult.

Izzy egy békés gimnazista árva lány, aki ismeri a szegénységet és az igazi munkásosztálybeli létet. Egy helységben él együtt a nagymamájával, épp most nincs lakáshátralékuk, de ha szükség van rá, könnyen a zaciba vágják Izzy kameráját. Tudja, hogy nem tartogat számára nagy lehetőségeket az élet. Nem gondolkodik az egyetemi keretekben sem. Leginkább komikus lenne, de nincs a felsőoktatásban ilyen képzés. Érdekli még a színház és az írás is. Szinte véletlenül van egy kész forgatókönyve, amit a tanára támogatásával elindít egy forgatókönyvíró versenyen. Könnyen lehet, hogy Izzy megkapja élete nagy lehetőségét.

Aztán egy házibuliban egy éjszaka több fiúval is lefekszik. Szerencsétlenségére az egyik fiú a híres republikánus szenátornak a fia, és nem vet rá jó fényt, amikor kiderül, hogy a kerti padon töltött néhány percnyi akcióról sokat mutató fényképek is készültek. Mindez kampányidőszakban. Izzy körül egyre jobban szűkülnek a terek. Először csak az iskola és a helyi sajtó foglalkozik a dologgal, aztán az országos média és a politikai közbeszéd figyelme is kezd Izzy felé fordulni, hiszen szerintük Izzy egy generációs metafora is lehetne(erről még fogunk is beszélni).

Izzy végigblogolja az eseményeket, és az egyébként is nagyon szókimondó, fanyar, ironikus, gúnyt használ, de ebben a botránykönyvben ezekhez a blogbejegyzésekhez ír állati erős ironikus és önironikus megjegyzéseket. A könyv nagyon erős helyzetkomikumot használ így, két Izzyvel átszűrve az eseményeket, akik közül az egyik most él a cselekményben, a másik pedig már ismeri a végkifejletet.

Nagyon izgalmas kortárs nyelvet használ, beszél csúnyán is, és káromkodik, ami tovább emeli a kötet republikánus, konzervatív értékrenddel való szembenállását. Vannak mondatok, amik után odaírja, hogy ilyet mondani rasszista, törvénybe ütköző vagy egyszerűen istenkáromló, viszont nem érzi, hogy korlátok közé szoríthatná őt bármilyen nyelvhasználatot szabályozni akaró intézmény.

És ebben Izzy igen is lehet generációs metafora. Izzynek van szexuális élete és ezt nem leplezi. Aztán már nem is tudná leplezni. Követ el hibákat, és felelősnek tartja magát. És emellett baromi vicces, határozott, őszinte, bátor és talpraesett. Egy igazi harcos jellem ő, aki túl akar lépni a jóság beszabályozott kategóriáin. Tudja, hogy mindent elnéznek neki, mert árva, és ki is használja a #nehézéletevolt kártyát, ami persze nem jó, de az önmegvalósítás és a bemerevedett rendszerrel való szembenállásból teszi, amit én baromira imádok.

Mert a rendszer mégiscsak republikánus és konzervatív. Izzyhez képest biztosan. A republikánus világképet legerősebben a szenátor képviseli, akitől retteg a fia, tabuizálja a női szexualitást és Izzyt a mai fiatalok legrosszabbikának tartja, akinek semmi sem szent, aki önálló, szókimondó és nem utolsó sorban van szexuális élete. Izzy maga is megkérdezi a kötetben, hogy miért csak a fiúk kapják meg a kamasz években a begerjedt címkét, és hát ez valóban nem kifejezetten republikánus kérdés.

Ez a regény pedig beszél a szexualitásról, éppen olyan leplezetlenül, ahogy bármi mást. Beszél a szüzesség, ráadásul a fiúk szüzességének elvételével, és a szűz fiúk alacsonyabb státuszával kapcsolatban, beszél arról, hogy zavarja, hogy tárgyiasítják, hiszen a róla készült képeket más férfiak az ő akarata ellenére nézik, és hogy úgy érzi, a férfiak bármit megtehetnek vele.

És ez a regény terét adó társadalomból, a mi társadalmunkból következik is. A legtöbben középosztálybeliek, míg Izzy a munkásosztály tagja, a telefonjának a feltörése és a bosszúpornó terjesztése is ebből a helyzetből következik. Mert az uralkodó osztály könnyen gondolhatja azt, hogy ő neki ehhez joga van, akár csak kétségbeesésében is. És ebben szintén baromi ügyes a regény, nagyon erős osztálytudatot épít belénk feltűnés nélkül, így valóban értjük és felháborítónak tarjtjuk, ami Izzyvel történt.

Szóval Izzyvel szemét a világ, de vannak barátai, akik kitartanak mellette, még akkor is, ha Izzy követ el hibákat velük szemben. Izzy egyik barátnője leszbikus, viszont ezt még csak a legjobb barátnőjének osztotta meg, és Izzy is csak egyetlen barátjának adta tovább chaten, majd innen az egész nyilvánossá válik. Nyilvánvaló, hogy a barátnője még nem állt készen arra, hogy ez nyilvánosságot kapjon, pláne országosat, és Izzy valóban hibázott, tudja, hogy nem mérte fel a kockázatokat és nem gondolkodott az adott szituációban. Nem keres mentségeket, amit én továbbra is nagyon szerettem.

Összefoglalva tehát ez nem egy sírós könyv. Nem is nehéz olvasmány, mégis nagyon sok kérdést tud mozgatni. Egyszerre tud egy árva kislány története lenni, és egy velejéig romlott botránykönyv. Szerettem, simán adnám a középiskolás lányok kezébe, miközben egy felnőtt, közélet iránt nyitott olvasó számára is izgalmas lehet, és ezt nagyon szerettem. 🙂

Kedvenc részem: Nincs egy konkrét, de Betty, a nagymamája karaktere nagyon működött ebben a történetben. Egyrészt egy olyan megértő és mindenek felett szerető hátteret biztosít öregségére is Izzynek, ami engedi Izzyt lélegezni és bátornak, hebrencsnek lenni. Másrészt jól érezhető, hogy Izzy tőle örökölte a humorát és a világszemléletét, és a regényben is megfogalmazódik, hogy Betty korában egy nő még nem mesélhetett politikai vagy disznó vicceket. Szerettem azt az állandó aurát, amit ő von Izzy köré, jó volt létezni benne.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik bátrak és szívesen olvasnának egy bátor lányról, aki hibázik, botlik, sőt, zuhan hatalmasak, de végül mindig feláll. Olyan embereknek való ez a könyv, akiknek van véleménye a világról, és hajlandóak különbözni. Akik szerint a világot igenis ki kell forgatni a négy sarkából. Azoknak, akiket érdekel, hogy mit jelent, ha egy lánnyal rosszul bánik a média és a társadalom. Azoknak, akik gondolkoznának erről egy könnyed olvasmány felett. Azoknak, akiknek ez a bejegyzés felkeltette az érdeklődését.

Laura Stevenson: Minden, csak nem oké
Maxim, Dream válogatás, 2019
303 oldal
Így olvastam: Két nap alatt, három nagyobb ülésben olvastam el. Könnyen olvasható szöveg, de néha ki kell lépni belőle, mert tud nehéz lenni, amikor az egész világ a szereplőre borul. Ezzel együtt könnyen vissza is lehet kerülni, nagyon jó, szellemes, karakteres, hangulatos nyelve van.
Ha ide kattintasz, elolvashatod, a hozzá írt alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm a Maxim kiadónak a bizalmat, hogy elküldték nekem ezt a könyvet recenzióra. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem hamar válaszolni. Épp így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, ha minden igaz egy év végére hangolódó bejegyzés lesz az. 🙂

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattinst a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Szerencsés Dániel: A 13. emelet

Szerző: Szilvió

Dátum: 2019.09.27.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

egyre gyakrabban mondom el a blogon, hogy a krimi általában nem az én műfajom. Ez persze azért van, mert egyre több krimit olvasok, és kezd bennem ledőlni az a fal, ami elválaszt ettől a műfajtól. Mindig azt gondoltam, hogy nem ad többet a világomhoz egy-egy Poirot történet például, magán a rejtélyen túl, ami engem nem igazán érdekel. A mostanában olvasott krimikben többről van szó ennél. Szerencsés Dániel például egy egész világot épített fel a regényhez, és megoldott benne egy gyilkosságot. Maga a nyomozás a konstruált világ bemutatásának az eszköze is, és én ezt nagyon bírtam. Mutatom is, mennyire:

A 13. emelet tehát egy gyilkosság története. Az áldozat Dr. Birtalan András, az Európai Bizottság magasrangú magyar tisztviselője, aki az EB székház 13. emeletéről lezuhan, közvetlenül az ázsiai turistacsoport közelébe. Persze már ez a leesés sem egyértelmű. Leesett? Levetette magát? Lelökték? Ledobták? Nagyon sok különböző forgatókönyv lehetséges, ami közül egy majd bizonyítást nyer.

A regény egy izgalmas detektívet sodor elénk, akinek a detektívség nem igazán dolga. Tóth Tamást rendeli ki az EB biztonsági szolgálata, aki a hét végén nyugalmazásba vonul, és éppen egy ppt-n kellene dolgoznia, hogy probléma nélkül át tudja adni a helyét a zajló projekteben. Tóth Tamást egyszerre nagyon magyar karakternek képzeltem, egy olyan embernek, aki nehezen alakít ki kapcsolatokat, és aki bele tudna süllyedni a műanyag kerti székbe biztonsági őrként, mégis nagyon európai karakter ő, aki azonnal átlátja a hatalmi struktúrákat, tudja, hogy kinek mi az érdeke, érti, hogy mit várnak tőle, és rendben van az értékrendszerrel. Egy olyan karakterré válik konfliktusvállalásaival, aki az európai értékek utolsó védőbástyája.

Európa lelke pedig a méltóság, a szabadság és az egyenlőség,
az emberi jogok és a sokszínűség tisztelete.

Persze ilyen szép szavak mögül még nem írtak krimit, szóval ennek az értékrendszernek sérülnie kell ahhoz, hogy valaki meghaljon. Birtalan András egy olyan projektet felügyelt, ami kifejezetten érzékeny a mai európai politikában, ez pedig a kelet-európai térségek felzárkóztatása. Izgalmas terület ez, ahol folyamatosan előkerülnek a nők, a romák, az LMBT emberek vagy akár a menekültek kérdése, és civil szervezetek is segítik a hivatalok munkáját, így a civil NGO lobbinak is szerepe lehet a döntéshozatalban.

És erről már lehet krimit írni. Arról, hogy a hatalomért és a pénzért zajlik a versengés. Ebben a könyvben nem mindenki az európai értékeket képviseli. Ez a könyv benéz a lehetséges Európai Bizottság nagy elveinek a háttere mögé, és velejéig korrupt gyakorlatokat talál, amiket lehet, hogy jobb nem is bolygatni. Ebben a regényben mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti, és a gyilkosság a korrupt rendszer sajátos belső logikájából következik. Ebben kifejezetten erős a könyv.

A korrupció színtere nem pusztán az Európai Bizottság lesz, hanem brüsszeli melegbárok is, ahol Tóth Tamás bizony segítségre szorul. A könyv leszbikus főhőse, Tamás bájos szárnysegédje, Leonora, akit kapcsán sokáig a falat vakartam. Szóval a regény első 100 oldaláig utáltam a könyv LMBT reprezentációját, mert úgy ábrázolja Leonorát, ahogy a tankönyvben a leszbikus le van írva. Rövid haj, katonaruha, fekete bakancs… Viszont a krimi itt is működik.

Leona minden attribútuma megmagyarázódik a regény egy-egy pontján, és ez zseniális. A legkevésbé személyesebb történet például a rövid hajával kapcsolatos. Egyszerűen amikor rendőr volt, egy könnyen elérhető és annál fájdalmasabb támadási felületet adhatott volna a hosszú haja. És ez csak a prózaibb magyarázata a megjelenésének. Leonora nagyon személyes és mély karakter lesz a könyvben, aki kiismeri magát a meleg életben, de különcként könnyen csapódik oda Tamás mellé.

És ez a csapódás baromi különleges. Tamás nem igazán tudja, hogy hogyan gondoljon Leonorára. Utal rá, hogy úgy kell beszélgetniük, mint férfi a férfival, de udvarias vele, ami Nyugat-Európában már általában elég konzervatív gesztus, ugyanakkor viccelődik is az egyenlő házasság intézményével:

Ti harcoltátok ki, miért legyen nektek jobb, mint nekünk?

vagy épp a politikai korrektséggel:

Most meg az a szégyen, ha valaki nem buzi.

És ugyan ezek fontos kérdések, amik fajsúlyosak és kifejezetten támadónak tűnhetnek, de közvetlenül utánik hangzik el, hogy lehet, hogy hagyni kellene mindenkit a saját tempójában elfogadóvá válni. Mert Tamás is az lesz.

És ez a könyv ettől lopta be magát a szívembe. Szerencsés Dániel egy első kötetes szerző, aki néha még fogalmaz eggyel bonyolultabban, de szerencsére nem gyakran, és nem nagyon ahhoz, hogy ezt ne lehessen elnézni. Ugyanakkor egy világot épít a jó és a rossz tengelyére, és az igazság végül a jó oldalon áll, akármilyen emberek építik azt fel. Épít a klasszikus krimi műfajából, egy erős nyomozópárost állít ki, a prostitúció, füstös kocsmák és a mély emberi jellemek is előkerülnek ebben a szövegben. A jó emberek éreznek, meg lehet bennük bízni, és lehet őket szeretni. Ennek a kriminek van szíve, ami hisz valami egyetemesben szemben az aktuális pragmatikus helyezkedéssel és a kiszámított hideg, korrupt rendszerrel. És ez nagyon jó.

Kedvenc részem: Leonora jelenetei. Nagyon különleges történet kerekedik a lány köré, és nagyon érzelemdús volt beavatva lenni. A történetei egyszerre megrázóak és motiválóak, és minden pillanatukban hitelesek tudtak maradni. Jó volt. Szerettem.

Végezetül biztosan ajánlom a könyvet azoknak, akiknek van közéleti kíváncsiságuk és ismerkednének a krimi műfajával. Nekik biztosan tetszeni fog, mert én is ilyen vagyok. Ajánlom azoknak, akik olvasnának a sajátos magyar furfangról, mert ebben nagyot alkot a regény. Ajánlom persze krimiolvasóknak, a feszültség kedvelőinek, és mindenkinek, akinek az értékelés felkeltette a kíváncsiságát.

Szerencsés Dániel: A 13. emelet
XXI. Század Kiadó, 2019
304 oldal
Így olvastam: Másfél nap alatt sikerült. Az első 100 oldal picit nehezebben csúszott, és ellenérzéseim is voltak, de a maradék kétszáz oldal darálható. 🙂 Nyelvileg működik, a feszültség visz, megkedveled a szereplőket.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen a XXI. Század Kiadónak, a belém helyezett bizalmát, és hogy elküldte nekem recenzióra ezt a könyvet, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, vagy kövessetek facebookon gyakoribb háttértartalmakért. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra.

A legfontosabb pedig, hogy semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Alice Walker: Kedves Jóisten / Bíborszín

Szerző: Szilvió

Dátum: 2019.09.11.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy régi, de most újra felfedezett klasszikusról fogok beszélni, amit először 1987-ben adtak ki magyarul, az angol megjelenés után 5 évvel. A könyv akkor nagy sikernek örvendett, Steven Spielberg rendezte az adaptációját, Whoopi Goldberg játszotta a főszerepet, és az USA-beli dél egy fontos filmjévé vált. A könyv másodvirágzását a feminizmus új törekvései, a kisebbségi helyzetekben élő nők hangjának megszólaltatása hozta el. Emma Watson szerint a könyv a világirodalom tíz legfontosabb nőregényeinek egyike, és bár nem szeretem azt, ha hírességek akarnak egy szöveget kanonizálni, ebben az esetben Emma Watsonnak azt hiszem igazat kell adnom.

A regény négy nagyon különböző afroamerikai nő életutat mutat be a dél valóságában. Olyan történeteket, amiket nem szokás elmesélni, mert nem szépek. És ennek egy különleges megszólalásformát, a levélregényt választotta a szerző, hogy egy nagyon személyes sorson keresztül érezzük mindazt, ami történik. Ez a regény levelekből áll. Levelekből a Jóistenhez egy olyan néger lánytól, akinek az egyetlen vigasza, hogy ki tudja betűzni: JÓISTEN. Levelek egy lányról, akinek sem jogi, sem szexuális önrendelkezése nincs. Egy csúnya és buta lányról, aki helytelenül ír, tájnyelvien és élőbeszédszerűen, mert nem járhatott iskolába, rendben kellett tartania a háztartást.

Ez a lány, Celie, akinek nagyon sokáig neve sincs a regényben, végtelenül kihasznált. Fenntart anyja halála után egy háztartást, az apja folyamatosan megerőszakolja, majd a vérfertőzött aktusokból született gyermekeket elveszi tőle. Úgy tud megházasodni, hogyha jár hozzá a tehén is, de férjével nem lesznek megesküdve, csak a házat cserélik ki Celie alól, amit takarítania kell, és új feladatként az özvegy férje gyermekeire kell vigyáznia. Mert asszony a férjének igazából a gyermekek mellé kell, és Celie jó cseléd, tiszta házat tart. A férje megcsalja. Másba szerelmes, Shug Averybe, akiről még lesz szó a bejegyzésben. Veri Celie-t és a földön is dolgoztatja, a nő mégsem érez dühöt, mert neki azt nem lehet.

És neki nem lehet semmit. Vagyis hát semmi olyat, ami identitást ad neki. A templomban nőket néz meg, ő maga is vonzódik Shug Averyhez, de sokáig nem válik identitássá a leszbikussága sem. És nem is rajta múlik, hogy identitássá válik-e valaha. A szexet nem élvezi, felnőttként is felvilágosításra szorul, de az első valódi szexuális kapcsolódás és érzékeny érintés egy nőtől rendkívül felszabadítóan hat rá. Mert ő csak segítséggel tud felszabadulni. A szó sok értelmében.

A szó szintén sok értelmében felszabadultságot és igazi identitást Celie a szabad Shug Avery megjelenésével kap. Shug egy fekete énekesnő, aki gint iszik és mások férjét csábítja el. Celie férje szerelmes belé, mindig is az volt, és ez a szerelem kölcsönös. Shug az egyetlen karakter a könyvben, aki az idősödő férfire hatni képes. Shug egyszerre egy gyenge karakter, aki fél attól, hogy nem tartják szépnek, egyszerre erős forradalmi nő, aki méltósággal tűri, ahogy a pap kiprédikálja, a szülei megtagadják és elveszik tőle a gyerekeit, és egyszerre érzékeny bohém. Egy olyan nő, aki tisztába van a testével és szexusával. Tudja, hogy kell neki a férfi, mert ki kell élnie rajtuk magát, miközben ő maga is:

néha úgy beszél és viselkedik, mint egy férfi.

Rajta keresztül oldódik fel ez a macsó dél. Ő ad kiugrási lehetőséget, akár mintát, akár konkrét esélyt az itt élő nőknek, azonban, és ezt nem hallgatja el, ez az út rögös és a társadalommal szemben vezet.

A regény megtört szereplője Sofia, Celie neveltfiának a felesége, aki egész életében harcolt a bátyai ellen. Megtanult ütni és megtanult kitartani is. Ő szerelemből házasodott be ebbe a családba, és egy más család képét tárta Celie elé. Ők szeretetben éltek, az első elcsattant pofon után pedig visszaütött. Mert erős nő volt, a férfimunkát is el tudta végezni, és úgy érzi, harcolt már eleget a férfiak ellen. Ő fogalmazza meg a regényben elsőként Celienek, hogy a nőknek össze kellene tartaniuk, de Celienek az önrendelkezés ekkora mértéke sem volt járható. Sofia sorsa azt mutatja meg egyrészt, hogy milyen színesbőrű-fehérbőrű szereplehetőségek vannak még a délen. Sofia függetlenségére való igényét még nem tudta megélni, és megtört sorsának az a tanulsága, hogy a fekete nő meghunyászkodó és szolgálatkész legyen, mint amilyen Celie.

A regény negyedik, de a többitől lényegesen különváló szálát Nettie, Celie húga hozza, aki több nőiségében való megalázás után Afrikába kerül misszionáriusként. Nettie ezen utazás közben tudja meg, hogy Afrikában is feketék élnek, a történet Nettie megismerésén keresztül mutatja be azt, ahogy az őseiket rabszolgakereskedők Amerikába viszik hajókon, és vele együtt lepődünk meg azon, hogy feketék is nyomnak el feketéket, miközben a teljes fekete társadalom ki van szolgáltatva a gyarmatosító gumitermesztőknek és útépítőknek.

Az afrikai fekete társadalom további szintre emeli, de semmi esetre sem relativizálja a nők elnyomását. Az afrikai feketék meglepődnek, amikor fekete nő misszionáriusok is érkeznek hozzájuk, mert az ő társadalmukban a lányok nem tanulhatnak. A lányokból kvázi szolgaként élő feleségük lesz, és ha szerencséjük van, a törzsfőnök feleségei lesznek, ami a legnagyobb nők által megszerezhető kegynek számít. A női testet a nővé váláskor rituálisan megcsonkítják illetve arctetoválással rondítják el. És ezeket a szokásokat csak azért tartják, mert mindig is így tartották, dacára annak, hogy a legtöbb nő ezen erőszakkal vesz részt. Az író könyvhétre kiadott regényében egy ebben a regényben megismert, stigmával élő néger lány történetét meséli el.

És végezetül beszélnünk kell még, tényleg csak pár szóban, a regény hitéről. Celie úgy képzeli az istent, mint aki az utolsó remény kis cérnáját tartja és akadályokat görget Celie elé, a regény végén viszont van két fontos meglátása a regénynek. Egyrészt az, hogy ha Isten szeret minket, akkor azt akarja, hogy boldogok legyünk… Jó ez még nem annyira izgalmas, de ez: Ha isten fehérnek és férfinak képzeljük el, akkor nem hallgatja meg a néger nők imáit. És én azt hiszem erről szól ez az egész regény.

Nagyon szerettem olvasni ezt a könyvet, mert ez tényleg fontos regény. Nagyon erős tablóját mutatja a kemény dél női szereplehetőségeknek. Mutat egyfajta kitörési mintát, és megmutatja, hogyan változnak a következő nőgenerációk lehetőségei. Megmutatja a családot, amiben szinte mindig bármi megtörténhet. És megmutatja Celie-t, aki sokáig nem tudja, hogy élhetne másmilyen életet. Ahogy kezdtem is, ez nem egy szép történet, még akkor sem, ha jókor van vége. De ez egy fontos történet, amiről sokat kell olvasnunk, mert még sok mindent meg kell értenünk.

Kedvenc rész: Amikor ülnek a verandán ketten, akik szerelmesek Shug Averybe. Az fontos.

Alice Walker: Kedves Jóisten
Európa, 1987
256 oldal

Alice Walker: Bíborszín
Európa, 2018
344 oldal

Így olvastam: Néhány napba telt. Több üléssel. Pedig könnyen olvasható, csak felkapom a vizet néha. És vannak pontok, ahol nem is kötnek le igazán, és ilyenkor le kell tenni egy picit, mert ez a könyv megéri a figyelmet, és megérdemel egy figyelmes olvasót.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok a könyvet, vagy kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet. Én hamarosan igyekszem a következő poszttal. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

5 LMBT regény menő nőkről, nem csak nőnapra

Szerző: Szilvió

Dátum: 2019.03.08.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

ez a nap más, mint a többi. A virágboltosok megtermelik ma az éves profitjuk egy nagyobb részét, a legtöbb női táskában estére szétolvad egy-egy Melba kocka, és igen, úgy tűnik, most ide sem tudsz felnézni anélkül, hogy ne a nőnap jöjjön veled szemben. 🙂 De mivel is szeretnék többet adni egy Melba szeletnél? Olyan nő főszereplőket szeretnék mutatni nektek, akikről érdemes volna az év többi napján is beszélni, ráadásul, ha az oldalszámokat összeadjuk kisül, hogy ez a kupac nem is falható be egy este alatt, míg egy csomó csoki, mint tudjuk…. 🙂 De nézzük is.

Naomi Alderman: Engedetlenség
Ki mással is kellene kezdeni egy nőnapi, könyvekről szóló posztot, mint Naomi Aldermannel, akinek a magyarul tavaly megjelent A hatalom című munkája berobbant a könyvpiacra, és hamar tényezővé is vált. Mégsem A hatalomról beszélek most, és ennek nem az az egyetlen oka, hogy nem LMBT. Az Engedetlenség igazán arról beszél, ami miatt fontos a nőnap. A főszereplő egy olyan társadalomból menekült el, ahol nincs tere a női önmegvalósításnak. Mindez napjainkban, Nyugat Európában. Ez a könyv egy mélyen vallásos ortodox zsidó közösség és egy a közösségből elszármazó leszbikus nő egymáshoz való viszonyát, konfliktusos kapcsolatát mutatja be, miközben egy nő arra is ráébred, hogy sokkal több tud lenni a ráaggatott szerepeknél, és tud ezen túl is hasznos tagja lenni a társadalomnak, csak újra kell gondolni ezeket a kereteket. Fontos szöveg, tavaly novemberben írtam róla, itt.

Taylor Jenkins Read: Evelyn hét férje
Evelyn az a nő, aki ment az álmai után, és mindent képes volt megtenni érte. Evelyn egy olyan nő, aki tudja, hogy mire képes a testével, és hollywoodi karrierre vágyik, amit rövid úton el is ér, pedig a mélyszegénységből, amibe született, ez az út mindenbizonyal hosszabbnak tűnhet. És Evelyn nem szégyell semmit. Feljut a csúcsra, hatalmas vagy hatalmasnak tűnő magánéleti kanyarokkal, és tudja azt is, hol kell abbahagyni. Aztán ismét csak évtizedek múlva ad interjút, egy fiatal zöldfülű újságírónőnek. És ekkorra is maradt neki valami az egykori szexszimbólumságából, ízlések és gesztusok, amik nem válhatnak semmivé, és őszinteség, az eddigi legleplezetlenebb. Az idős Evelyn nem bán semmit az életében. Végig magáért harcolt, hogy élhessen és szerethessen, és tudja mit jelent mindeközben egyre többet akarni. Evelyn egy olyan nővé vált, akiről fontos beszélni. Az első idei olvasásomról van szó, januárban írtam róla, itt.

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Cameron Post 12-14 éves, amikor megismerjük először 1989-ben majd 1992-ben. Egy lány ezekben az években kezd el nővé válni, ekkor nő melle, ekkor kezd el ismerkedni a saját szexualitásával, így Cameron is ekkor döbben rá saját leszbikusságára. Ami nagyon finoman és pillanatról-pillanatra alakul ki nála, és erről így is tudósít a regény. És amiért ez nagyon szuper volt, hogy eddig ilyet csak a melegséggel kapcsolatban olvastam, illetve nyilván azzal is kapcsolatban éltem meg, de jó volt olvasni, mennyire hasonló folyamatok zajlanak le bennünk. Olyan kérdéseket foglalkoztat a regény ezen a téren, mint az első szerelem, a tapasztalatszerzés lehetőségei, mértékadó példaképek akár nőként, akár leszbikusként, vagy hogy mi mindent kell titkolniuk. És a regény második felében egy átnevelő táborban találjuk magunkat, ahol a leszbikus Cameront igyekeznek visszavezetni Krisztushoz. Szóval elég fontos könyv. Alig egy hónapja olvasható magyarul, néhány hete írtam róla, itt.

Anna Gavalda: Billie
Ha erről a könyvről beszélek, mindig az jut eszembe, hogy mennyire mocskosul a példaképem Billie. Billie egy lány, aki Franciaország egyik lemaradó körzetében kénytelen felnőni és ez nagyon sok terhet jelent neki. Egy iskolai előadás közben ismerkedik meg Franckkal, aki nem a szerelmi, hanem az LMBT szálat mozgatja a regényben. Ettől a ponttól kezdve erősödik fel a kettejük kitörni vágyása, közös álmokat szőnek, akár Párizsról, és ahogy halad előre a regény, tesznek is érte. Főleg Billie. De ez a regény mégsem a konstans előre haladás regénye. Billie nagyon mély árkokon veri keresztül magát, és igen, van hogy szüksége van Franckra, ahogy Francknak is rá. Ők két ember, akik emlékeztetik egymást arra, honnan is jöttek, és miért fontos boldognak lenniük, különösen boldognak.
A könyv szerepel a még futó 22 könyv, amit el kell olvasnom, mielőtt betöltöm a 22-t listámon, és tavaly augusztusban írtam róla.

Laurie Frankel: Mindig ez van
A Mindig ez van egy kislányról szól, aki kisfiú testbe született, de már az ovi előtt tisztázódott a kérdés. A könyv azt járja körül egyrészt, milyen nehéz, különös vagy épp vicces helyzeteket hoz a transzneműség egy olyan családban, ahol a nehézség a különcség és humor már eddig is ismert fogalom, és ahol a nemi szerepek önmagában nem is jelentenek sokat. Anya dolgozik ebben a családban, sürgősségi orvos, az apjuk pedig író, aki otthon marad a gyerekekkel, és biztos hátteret nyújt a feleségének. És egy ilyen családban érkezik egy transznemű zseni, akinek át kell mennie a maga krízisein, és meg kell ismernie a világot, ahol a nők van hogy kevesebbet keresnek, van hogy kevésbé megbecsültek, miközben ő maga mást igyekszik gondolni róla. Ez a regény állati nagy merítést ad kérdésekből neveléssel, gyerekséggel, társadalommal kapcsolatban, miközben egy vicces, szórakoztató, kedves, esetenként megható fontos olvasmány, amit mindenkinek bátran ajánlok. Tavaly szeptemberben írtam róla, és azóta is imádatom egyik tárgya. 🙂

Ennyi lettem volna mára. 🙂 Szeretnék még egyszer mindenkinek boldog nőnapot kívánni, és megköszönni, hogy velem tartottatok ma. 🙂 Ha kérdésetek, hozzászólásotok akad, keressetek bátran komment szekcióban. 🙂

Ha nem szeretnél a következő posztokról lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. 🙂

Hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése

Szerző: Szilvió

Dátum: 2019.02.21.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az első magyar nyelven is megjelenő, átnevelőtáborról szóló könyvről hoztam értékelést, amelyben Cameron Postot ismerjük meg, a fiatal, 12, majd 14 éves Egyesült Államok béli lányt, aki épp ismerkedik a saját szexualitásával, és a történet bizonyos pontján az Isteni Ígéret bentlakásos nevelőprogramjába kerül. De nézzük is.

A könyv első fejezetei 1989 nyarán játszódnak. Cameron szülei szokásos nyári utazásukat töltik, Cameron pedig otthon marad engedékeny nagymamájával, aki hagyja, hogy minden időt a legjobb barátnőjével, Irenevel töltsön. Irene és ő ténylegesen össze vannak nőve, ők a legjobb képességű lányok az osztályban, és folyamatos versengés jellemzi a kapcsolatukat. Ilyen versengés közben kerül sor az első érintkezésekre és az első csókokra is. Egy kihívás, ami jellemzi a kapcsolatukat, mégis mindketten érzik, hogy ez több ennél, valami, amit titkolni kell.

Épp egy ágyban fekszenek, órákkal az első csók után, amikor egy telefonhívás mindent megváltoztat. Cameront haza kell vinni, és Cameron biztos benne, hogy lebuktak. Amikor megtudja, hogy a szüleik autóbalesetben meghaltak, az első érzései a megmaradt titok köré szerveződnek, amit a nagyanyja meglepetésnek és gyászreakciónak vél, és úgy is kezeli. Nagy szeretettel, amire Cameron nem tartja méltónak magát, és folyamatos fájdalmat érez. A regény legvégigvezetettebb mozzanata ez, ami az egész cselekményen átkíséri Cameront.

A gyász összekeveredik ebben a regényben, a társadalom szemében abszolút elfogadhatatlannal és titkolni valóval, ami mégis működteti magát. Elkezd Bibliát olvasni, hogy egyfajta válaszokat találjon az új, alakuló identitása által felvetett kérdésekre, és rengeteg filmet néz, szinte mindent, amiben bármiféle leszbikus vagy meleg reprezentáció található, és abból próbál ellesni viselkedésmintákat.

És aztán a történetben három évvel később találjuk magunkat, 1992 nyarán, amikor egy, már kialakult, másfajta családot látunk Cameron nagymamájával és nagynénjével. Cameron a középiskola előtt áll, és az úszóversenyeken megismert Lindseyt látják vendégül, amíg a kis városukban úszóversenyt tartanak. Lindsey Seattle-ben él, ami már ekkor egy sokkal befogadóbb nagyváros saját meleg kultúrával. Lindsey mondhatni felvállalja a saját leszbikusságát, úgy érzi a leszbikusság egy politikai, forradalmi és ellenkulturális akció is, és ő mesél először a Pride-ról is. Nagyon izgalmas kontraszt ő Cameronnal szemben, aki azt mondja:

Egyszerűen csak azért szeretem a lányokat, mert semmit sem tudtam tenni ellene.

A középiskolában érkezik az első igazi nagy szerelem Coley Taylor személyében, aki egy ideális kamasz kapcsolatban van a barátjával. Egy erős baráti, testvérszerű kapcsolat alakul ki a két lány között, ami Cameronnál vonzalommá majd szerelemmé válik, és ami egy szép hétvége hatására be is teljesül. Coley karaktere állati izgalmas, és érdekes lehet, mint a nő, aki megérti, hogy volna más lehetősége a klasszikus vidéki lányon túl, de megrémül tőle egy ponton, és visszazuhan. Nagyon sok érvényes kérdést vethet fel, de ezekre nem kapunk választ, hiszen a regényben Cameront követjük, aki a beharangozott átnevelő táborba kerül.

A homoszexualitás bűnének ellentéte nem a heteroszexualitás, hanem a szentség.

állítja az Isteni Ígéret Keresztény Iskola és Gyógyítóközpont prospektusa. És kvázi ebben a szellemben is működteti egy Krisztushoz visszatért férfi és a pszichológus nagynénje. A bentlakás első fél évében nem lehetséges a látogatás, csak ellenőrzött leveleket és csomagokat kaphat három hónap után, és sok csoportterápián illetve négyszemközti ülésen kell részt venniük. Az intézmény célja, hogy a tanulók egészségesen viszonyuljanak a nemükhöz, megszilárdítsák a szerepeit, és ezzel együtt erősítsék bennük, hogy a társadalomban mennyire fontos az azonos neműek közti egészséges barátság.

Hiszik, hogy a homoszexuális identitás csak mítosz, amit az úgy nevezett melegjogi mozgalmak szilárdítanak meg, és nem von mérleget bibliai értelembe vett bűn és bűn között:

Ha valaki a gyilkosság bűnét követi el, talán azt mondjuk rá, hogy tagja egy csoportnak, amelyiknek az identitásában ez a közös vonás? Hagyjuk, hogy a gyilkosok felvonulásokat rendezzenek és gyilkosklubbokba járjanak, ahol berúgnak, és áttáncolják az éjszakát, és aztán együtt elmennek gyilkolni? Ezt egyszerűen az identitásuk egyik aspektusának nevezzük?

Ezzel együtt ez a tábor nem rémisztő úgy, ahogy más nem fikciós táborról hallunk. Nagyon erősen reflektál a könyv arra, hogy jót akarnak nekik, ahogy jót akart Coley és a nagynéni is, amikor ide juttatták. És a gondozók is azt hiszik, hogy a legjobb dolog, amit tesznek, hisz így a gyermekek visszakerülhetnek Krisztushoz. Ez persze nem legitimálja őket, ahogy nem oldozza fel a társadalmat sem az alól, hogy nem fékezi meg az ilyen híveket. De a könyvben valahogy ez mégis sokszor kerül előtérbe. Talán mert ez a remény utolsó szála. Meg általában szeretjük hinni, hogy a világ összességében mégiscsak jó.

Cameron nem tanítható szívvel érkezett az intézménybe, azaz kritikus volt vele, nem hitt benne, de így hamar kiismerte a rendszert, és ráérzett, hogyan kell túlélni benne. Lindsey hangján szólalnak meg cinikus gondolatok a rendszerszintű logikátlanságokkal szemben, aki erős szimbóluma lesz így a regénynek, mint valami védekezési mechanizmus.

Ugyanakkor a tanítványok nem kerülnek ki a gyógyulás lehetőségéből így sem. Az intézmény célja kifejezetten az, hogy az ember belássa, hogy a múltja nem a helyes múlt. De a melegségen kívül még állati sok minden van a múltban, például mindaz, amit identitásnak gondolunk. Úgy mondják, eltűnsz, láthatatlanná tesznek vagy elfejeted önmagad. Mert minden sokszor hangzik el, és mindig ragad valami belőlük a tanítványokra.

Két hasonló tanítvánnyal Adammal és Jane-nel kialakítanak valami véd- és dacszövetséget a rendszer ellen, mert tudják, hogy szívás itt lenni, és ők igazából nem is akarnak. Sokat beszélgetnek, de ezek a beszélgetések az idő előrehaladtával egyre üresebbek, csak életben tartó szituációs komédiák, amik állati erős válságtünetek. Mert nem maradt más.

És persze sokkal jobban eltűnsz, ha komolyan veszed az egészet. Adam szobatársa ki akar gyógyulni, és mintadiák is. Betéve tudja a Bibliát, és megtört. Sikerült meggyűlöltetni vele saját magát, az embert a bűnös gondolatok mögött, aki nem elég erős legyőzni azokat, és drámai következményei voltak ennek, és nagyon erősen kiemeli, hogy ki nem alakult személyiségek lelkére megy a játék az ilyen intézményekben. És ezt nem lehet elégszer aláhúzni.

Állati erős kötetről van szó, nagyon örülök, hogy végre magyarul is olvashattunk ebben a témában, abszolút hiánypótló volt. Nagyon fontos beszélnünk erről, mert ez egyszerűen emberjogi, sőt, gyermekjogi kérdés, amiből nem volna szabad engedni. Mindig nagyon örülök, ha valahol betiltják az ilyen intézményeket, és bízom benne, hogy az ilyen könyvek, és azt azokat körülvevő hírverés segítségével kevesebb gyermek kerül ilyen válságokban, az egyébként sem könnyű LMBT kamaszkorban, vagy egyáltalán.

Kedvenc részem: A személyes ülések, de ez belőlem táplálkozik. Mindig állati izgalmas megtapasztalni, hogy különféle logikák élnek egymás mellett, akár hamis kiindulásokból, és ennél a regénynék abszolút ez volt az élményem.

Szeretettel ajánlom a könyvet mindenkinek, mert mindenki meg fogja benne találni a saját érdeklődését.Cameron poszt ebben a regényben megismeri a saját szexualitását, viselkedésmintákat les el, beszélget róla, aztán a táboron keresztül felnő. Hatalmassá és emberivé, olyanná, aki érzi már a felelősségét a dolgokban. És közben a regény pszichologizál, és beszél a táborról, gondolkodik Istenről, és működik az egész, teljes egységben.

Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése
Athenaeum, 2019
439. oldal
Így olvastam: 5 nap alatt, napi két ülésben, kb. 40-50 oldalával. A könyv szedése és a történet is nagyon sűrű, kell neki a pihentetés, és könnyebb is úgy, ha van időd átgondolni a dolgokat. Én verset olvastam mellette.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen az Athenaeum Kiadónak a példányt és a megtisztelő bizalmukat. Nektek pedig köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. 🙂 Ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

Hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sofi Oksanen: Baby Jane

Szerző: Szilvió

Dátum: 2019.02.07.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben a huszonegyedik század egyik legjelentősebb finn írónőjének fontos, leszbikus témát használó, és a depresszió mélységét bemutató, nagyon érzékeny regényéről fogok beszélni, ami az év vége egyik jelentős olvasása volt számomra.

A könyv főhőse Kormi, és a névtelen elbeszélő. Kormi a belevaló leszbikus csaj, aki pusztán a jelenlétével meghatározza Helsinki éjszakai meleg életét, az elbeszélő pedig egy lány, aki vidékről érkezett, és szívesen volt Kormi barátnője. A könyv elején nincs igazán tapasztalata, nem ismeri ki magát, miközben Kormi ismer minden meleg helyet, és mindenki mindenhol tudja, ki is ő. Voltak ügyei persze, kinek nem, de most csak falja az éjszakai életet. Van pénze, megteheti, így mindenhová taxival megy, mindent fizet a csajának, és mindig otthon alszik, nyitott ablaknál, akkor is, ha beesik a hó.

Mindketten depressziósok, de ez egy ideig tét nélkül lebeg a könyvben. Együtt vannak, boldogok, élnek valamiféle szappanbuborékban, ami véd, álmodoznak. Hogy nagy sétát tesznek majd az első hóban, és vidámparkba mennek, és állatkertbe. Aztán csak nem mentek. Sok dolguk volt. Csak járták egyrecsak a leszbi partikat, éjszakáról éjszakára, ahol együtt lehettek, szerethették egymást, és szórakozhattak kedvükre. Aztán egyszercsak elfogy a pénz.

Mert a pénz olyan. Nem ad élményeket, nem ad jó életet, de lehet belőle venni, és Kormi vesz, falja az életet, és elvárja azt magától, amit megszokott. És minek is adna alább. Fényűző élethez szokott, tudja, hogy lehet pénzhez jutni, és is pénzhez jutnak, egy közös vállalkozásban. Amiről nem is írnék most többet. Mert spoiler.

A pénzszűkével viszont erőre kap Kormi pánikbetegsége, amitől egyre kevésbé lép ki az utcára a lakásából. Üzletekbe már régóta nem jár, az exe vásárol be neki, hetente többször, és ő is mos rá. Kormi szerint jó batárok lehettek volna, ha nem járnak, de így alakult. Legalább bevásárol, és mos. A kapcsolatuk után is. Miközben Kormi az elbeszélővel jár.

Az elbeszélővel, akinek a depressziója mellett még van valamilyen személyiségzavara. Követ el dolgokat, ritkán ahhoz, hogy feltűnjön neki ez rendszerben, amik erőszakosak, és nem emlékszik rájuk. Csak egyszerűen egy-egy környezetben találja magát, ahol a környezete fél tőle, vagy ahol hibáztatják. És nem sajnálja a történteket, mert nem emlékszik semmire belőle, neki is össze kell raknia mozaikokból, hogy mi is történt.

És igen, ez így egy diszfunkcionális kapcsolat. Persze. Amiből nem következik semmi. Két ember egyre mélyebbre kerül a depressziójukban, és egyre sötétebbé válik az egész regény. Mi történik egy kapcsolattal, ha nem történik vele semmi? Mi történik két emberrel, ha képtelenek megosztani a saját terhüket a másikkal? Kormi élete valamennyire tipikus. A kor baszta tönkre, ami minden depressziós emberbe Prozacot tömött, mert ez volt az új csodaszer. Nem kapott megfelelő kezelést, és senki nem szembesítette, hová vezet az a segítségnyújtás, hogy még a szemetet sem kell levinnie, mert leviszik helyette.

Az elbeszélő pedig szerelmes. Vagy csak ragaszkodik, Kormihoz kötötte magát, ami egyre kényelmetlenebb. Míg a regény elején Körmi ölelése meleg, és körülvesz, mint a víz, addig a végére fojtogatóvá válik. Elviselhetetlenné, amibe mégis élni kényszerül. Végignézzük, ahogy egy élet élhetetlenné válik, és ez nagyon kemény.

Oksanen pedig éles. Úgy ír, ahogy Karafiáth Orsolya írni szeretne. Maróan és realisztikusan. Élően. A regény stílusa rendkívül olvasmányos, miközben oldalanként terheli a lelked az átlátszó és hasogató nyelvvel és a történettel. Ez a két nő egy-egy emberi roncs. Akik számára nincs remény. És nem csak együtt, hanem egyáltalán. Oksanen megmutatja, hogy milyen mély a lélek, és az elnyel mindent. És ez a regény közben csodálatos. Pont ezért.

Kedvenc részem: Az eleje. Nagyon erősen építette fel a karaktereket, nagyon tetszett, nyilvánvaló volt, hogy itt valami nagy fog történni, és igen. Az első bekezdéstől nagyon alapos, elegáns, kimért és fekete ez a könyv. És agyon jól építkezett.

Ajánlom a könyvet nektek, ha szeretnétek mélyet olvasni, és valamikor épp hangulatotok is van hozzá. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a depresszió és a pánikbetegség, mélyen, és azoknak, akik nem szoktak megrökönyödni. Ajánlom a könyvet azoknak, akiknek az értékelésem felkeltette a figyelmét. 🙂

Sofi Oksanen: Baby Jane
Scolar, 2016
196. oldal
Így olvastam: Kell hozzá nagyon egy hangulat, de nekem mindkétszer megvolt, így egy-egy délután alatt sikerült elolvasnom, egy ülésben. Nagyon vitt a regény nyelve, nem fáradtam el benne, tényleg csak az időzítésen múlik ennél a regénynél minden,

Ennyi lettem volna mára, de szeretném nektek hirdetni a még zajló születésnapi nyereményjátékot, ahol pihepuha plüss könyvjelzőt nyerhettek, ha válaszoltok néhány kérdésre a blog működésével kapcsolatban. Katt a képre. 🙂

Most már tényleg ennyi lettem volna, hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek két nagyobb bejegyzés között, keressetek bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod. 🙂

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje

Szerző: Szilvió

Dátum: 2019.01.12.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy nagyon menő könyvről fogok beszélni. Nagyon menő, pedig semmi nem determinálja ezt. És ez benne a csodálatos. Romantikus, ponyva. Olyan igazi, nagy szedéssel, puha borítóval és figyelemfelkeltő címmel. Egy kitalált hollywoodi életrajz. De még milyen, baszki… És bár általában elég semleges vagyok az ilyen könyvekkel, megvettem, mert minden második ember, akit követtem, imádta, és elolvastam, mert nem volt nálam más a téli hazaúton. És milyen jól tettem. Mert imádtam. Én is. 🙂

Szóval vegyünk egy színésznőt a nyolcvanas éveiben, aki a legnagyobb volt a maga korában. Legyen ő mondjuk Evelyn Hugo. Evelyn Hugo Kubából származik, a szüleivel New York nyomornegyedében nő fel, majd az anyja halála után megszökik az első férjével, hogy nagy színésznő legyen. És nagy színésznő lesz. Szőkére festeti a haját, olyanra, amilyen nem lehetne kubai származására utaló arcszíne mellett, és szexszimbólummá válik. Szépen lassan, különböző férjek mellett.

Aztán, egy teljes életművel és néhány évtizednyi hallgatással később Evelyn Hugo egy interjút akar adni egy pályakezdő újságírónőnek. És csak neki. Az újságírónő Monique Grant. Vegyes házasságból született, afroamerikai, fényképész apja fiatalon meghalt. Azt gondolja, hogy az álmai munkája felé tart, és elhivatott újságíró, de kezdő még, és van még mit tanulnia. Az életről és az újságírásról egyaránt.

A regény egyik szálában Evelyn tollba mondja az életét, kendőzetlen nyíltsággal, a másikban a kettejük kapcsolatát vizsgáljuk, azt, hogy mit is jelent, ha egy ilyen dőzsölt és tapasztalt ember megjelenik az életükbe, és a regény ezen kettőssége fennmarad egészen addig, amíg ki nem derül, mi az oka annak, hogy Evelyn ragaszkodik Moniquehez.

És ez a feszültség már a regény elején el van vetve bennünk, és egyre csak erősödik. Mert Evelyn egy olyan nő, aki mindig megkapja amit akar, és nem válogat az eszközök között. Evelyn a regény elején úgy gondolja, hogy elégedett lesz, ha minden este egy jót ehet, aztán rájön, hogy jó volna egy nagy ház, vagy kettő, és így kergeti a gazdagságot és a sikert. Mert Evelyn, a szegénynegyedből tudja, hogy többre hivatott, tudja, hogy mindenre hivatott. És ez fantasztikus benne. Azonnal feltalálja magát, és tudja, mit kell tennie, hogy maximalizája a profitot, tudja kivel kell beszélnie, tudja kinek az asztalára kell felülni és tudja kihez kell férjhez mennie ahhoz, hogy ő a lehető legjobban jöjjön ki.

És az egészből sok év után nem bán semmit, vagy ha bán is, nem érzi, hogy bárkinek bocsánatkéréssel tartozna. Mert mindennek volt oka. Az ok pedig gyakran az, hogy ő lehessen a legnagyobb, és ő lehessen a legboldogabb. És ezért házasodni is hajlandó volt, sokszor. De persze volt, hogy szerelemből és szeretetből tette, sőt, volt olyan is, hogy más szerelméért házasodott… Evelyn számító díva. És ezzel együtt kell megkedvelnünk, és meg fogjuk tenni, ó igen, meg.

Megérted Evelynt, mert megmutatja az embert a ragyogó hollywoodi sikerek mögött. Az erős nőt, akit létrehozott magából, hogy védje őt, és törje közben az utat előre. Előre, ki a saját nyomorából, előre a következő nagy sikerig, előre, hogy megmutathassa magát, előre, hogy szerethessen. Attól sokkal több ez a könyv, hogy nem hangoztatja túl, hogy ezek az emberek mennyire mi is lehetnénk. Nem a hétköznapi dolgok közben mutatja meg Evelynt, ahogy az ilyen könyvektől elvárnánk. Evelyn ebben a könyvben extravagáns és szexszimbólum, akit olyan vágyak hajtanak, mint téged vagy engem. És ettől lesz fantasztikus.

Megérted Evelynt, mert olyan, mint a mesékben, hogy a szegény lány érzi, hogy ő többre hivatott, és elmegy szerencsét próbálni, és lesznek segítői és lesznek akadályai, mégis az a szegény lány mindenen keresztül megy, mint a gép, és ez neked és nekem és Monique-nak baromira tetszik, mert felnőtt fejjel is hiszünk a mesékben, főleg, ha tudjuk, hogy megtörtént.

És ez a könyv tényleg egy mese. Egyrészt mindenki szereti. Másrészt játszva nevel. Olyan témákat vet fel, mint a biszexualitás, a bevándorlás, az akkor még elítélt vegyesházasság, leszbikusság (az a baj, hogy a szexuális kisebbségi létről nem lehet nagyon többet írni, mert a könyv egyik legnagyobb spiolere, de fantasztikus, és valószínűleg már így is többet mondtam, mint amennyit lehet), az eutanázia, a halál méltósága, és közben relativizálja mindazt, amivel kapcsolatban nekünk határozott értékelésünk van, és rájövünk, hogy neki van igaza, és mindezt tényleg játszva csinálja. És ez a könyv legnagyobb erénye.

Illetve nem biztos. Most írtam beadandót Erdős Renée A nagy sikoly című könyvéből, ami az első magyar regény, ami a női orgazmust tematizálja, és a könyv rendkívül érzékeny ezen a ponton. Evelyn sokáig a szexet csupán mint eszközt látja, amivel el lehet jutni Hollywoodba, és amivel filmet lehet csinálni, és csak egy későbbi pont lesz, ahol rájön, hogy nőként lehet élvezni a szexet, sőt kívánni is. Bár ezt ma már sokan evidensnek tartjuk, állati szemléletes, ahogy Dóra A nagy sikolyban, vagy Evelyn itt rájön, és még szemléletesebben, ahogy Evelyn leforgatja ennek az imitálását, és filmtörténetet ír, amit persze csak később értékel az ekkor még prűdnek bizonyuló közönség. És ez nagyon alaposan van végigvezetve a könyvön, ahogy azt egy bátor női regényben kell. Szerettem.

Kedvenc részem: Stonewall, 1969. A pillanat, amikor a melegek megmutatják magukat, és kiderül, hogy ha meleg vagy, nem vagy egyedül. Mert nekem is ezt jelenti a Pride, és ez a Pride elődje.

Ajánlom a könyvet annak, aki olvasna valami pihentetőt, könnyűt, amiben mégis végig történik valami. Annak, aki szereti a könnyed limonádé regényeket, és bátran ajánlom azoknak is, akik nem, mert a téma és a csavarok elviszik az egész regényt. Ajánlom azoknak, akik olvasnának valami menőt, valami mást, ami fordulatos, és amit könnyű szeretni. Ajánlom mindenkinek, akinek felkeltette az értékelés a figyelmét. 😉 Tényleg, bátran, mert nagyon jó.

Taylor Jenkins Reid: Evelyn hét férje
Lettero, 2017
456. oldal
Így olvastam: Egy nap alatt, három nagyobb ülésben, és egy négyórás buszút alatt. Nagyon könnyen olvasható, és nagy a szedése.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. 🙂

Ha nem szeretnétek lemaradni róla, kattintsatok a jobb felső sarokban található Követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod!

És semmiképp se feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Cate Woods: Bárcsak ismernélek

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.12.19.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben a nagy testvérről mesélek, aki megfigyel minket, aki konstruál rólunk egy képet az online viselkedésünk alapján, és aki kiválaszt nekünk a világon 10 embert, akivel a legjobban összeillünk, és akivel a legtöbb közös van bennünk. Mert ugye, mindenkinek megvan a lelki társa, de mi van, ha a tiéd épp Timbuktuban kapál napi nyolc órában, és nem ér rá téged keresni. Nos, a Bárcsak ismernélek! ezt a helyzetet hidalja át a történetében. Nézzük is:

Percy Jamensnek nincs rossz élete. Egy fiatal nő egy pasival, akinél jobbat önteni sem lehet, egy munkahelyen, ahol megbecsülik őt, mindezt egy angol kisvárosban, biztos egzisztenciával. A könyv felütésekor ugrana ebből egy nagyot, egy új munkahelyre jelentkezik, ahová végül nem veszik fel, pedig könnyen lehet, hogy az ideális állás lett volna. Hazafelé a vonaton mégis rájön, hogy nem baj, hogy így történt, és lehet elégedett a maga életével.

A napokban kapott egy levelet az EROS TECH-től, amiben azt ígérik, hogy gyökeresen megváltoztathatják Percy életét. Pedig Percy épp elégedett vele. Aztán kap egy ímélt. Aztán felhívják, majd meglátogatják, és elmondják neki, hogy egy új algoritmus képes meghatározni, ki az ideális partner számára. És itt kezdődik a bonyodalom, amiről többet nem mesélek el.

A könyv fő szála az első oldalakon megkezdődő, Percy személyiségében és éltében fellépő feszültség, ami azt tematizálja, hogy mennyire kell beérni egy jó élettel, és ez a beérés hová vezet hosszú távon. És nagyon érvényes, fontos, 21. századi konklúziót von le az írónő ebben. A könyv viszont emellett nagyon sok fontos kérdést érint még, mint a leszbikus pártalálás, a szülés utáni depresszió, a munkahelyi kiégés, a szüléssel kapcsolatos társadalmi elvárások (és ha már itt tartunk, a macskás vénlánnyá válás fenyegettsége) a házaséletbeli problémák, az idol építés a mai, interneten és bulváron alapuló világunkban, vagy akár az elköteleződés. És mindezt rendkívül könnyen teszi.

A komoly dolgok ellenére ez egy romantikus regény. Nyilván elsősorban női olvasóknak. Az előző bekezdésben felsorolt problémákat pedig ebben a keretben mozgatja. Beszélget róluk, női szemszögekből és érzékenyít. Az egyes szám első személyű elbeszélés miatt kapunk sokszor egy álláspontot, amiből azonban könnyen kimozgat minket a történet, és segít, hogy mi gondolkozzunk el problémákon, és hogy mi saját álláspontot alakítsunk ki, ami számomra a könyv egyik legnagyobb előnye.

A másik pedig az, hogy menthetetlenül vicces. Könnyeden vicces. Ami kikapcsol. Egyrészt Percy gondolataiban lenni, állati izgalmas, másrészt tele van a regény félreértésekkel, amiket az olvasó sem fejt fel feltétlenül, és hazugságokkal, amik persze további hazugságokat szültek. És ezek végzetesen elkevernek minket, és mókás megoldásokhoz vezet. Nem biztos, hogy kellett volna ez a terjedelem ehhez a könyvhöz, mert néhol kimerült, de összességében egy társadalom- és önkritikára hajlamos, valamennyire egyedi hangot kaptunk, amibe az olvasó mégis bele tudott helyezkedni.

Nagyon szerettem a könyvben, hogy nem direkt romantikus. Hogy csak Percyről szól. Így van időnk megismerni a barátait. A munkahelyi barátnőjét, és a gyerekkori barátait is, akik, ahogy az már lenni szokott, az életük más-más szakaszaiban járnak. Egyrészt nagyon érdekes volt, hogy valódi reakciókat adtak a történet cselekményeire, másrészt pedig, hogy az életük nem volt alávetve Percy életének. Nekik megvolt a saját regényük, amibe bele-bele tekinthettünk, ha úgy tetszik, néhány gócpontot összesűrűsítettek nekünk, de összességében mégis működtek, mégha azért a könnyebb romantikus komédiák szereplőtípusai, így a színésznő vagy az otthon maradó anya sémáiban maradtak. Mégis működtek.

És elsősorban ezt gondolom erről a könyvről, és az értékelések többsége is erre fut ki. Hogy ez egy korrekt könyv. Jól van megírva. Működik. Izgalmas. Tele van feszültséggel, mert végig nem tudod meg, hogy mi lesz a könyv végén (sőt, tovább megyek, rendesen meglepődsz a végén, hogy mennyire elképzesztően kézenfekvően vezeti le az eddigiekből az írónő, és imádod, hogy mekkora csavart tett bele)… De nem lesz több. Őszintén meglepődnék, ha valaki számára ez volna a kedvenc könyv, de egynek érdemes elolvasni.

Ajánlom a könyvet, aű romantikus zsáner szeretőinek, ha valami többre vágynak, valamire, ami nem a klasszikus sémákra épít, van eleje, van közepe és van vége. Ajánlom a bizonytalan romantikus olvasóknak, akik kikacsintanának a műfajból, vagy akik épp be. Nagyon jó kapukönyv lehet mindkét irányba. Ajánlom azoknak, akik valami kényelmeset olvasnának, vagyis valamit, amibe bele lehet feledkezni, ha eltűnnél a világ elől, de nem feltétlenül figyelnéd végig mind a 400 oldalát. És ajánlom mindenkinek, akinek felkeltette az érdeklődését a bejegyzés.

Cate Woods: Bárcsak ismernélek!
Lettero, 2018
392. oldal
Így olvastam: Villamoson, meg 50-60 oldalas ülésekkel, kb. napi 100 oldalt haladtam, de meg lehetett volna jobban is küldeni.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok a könyvet, vagy bármivel kapcsolatban kérdésetek, kommentetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet. Az ünnepek után pedig érkezem a következő bejegyzésekkel.

Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, vagy meglesnéd az advent alatt tartó #ugyanazaszeretet kampányt, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be nyugodtan instagramra.

És persze semmiképp ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

(És persze áldott ünnepeket kívánok!)

Szilvió

Naomi Alderman: Engedetlenség

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.11.13.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan írónő könyvéről beszélek, akinek már a második könyve forgatja fel a magyar könyvpiacot idén. Naomi Alderman nevét így azt hiszem már senkinek nem kell bemutatni. Könyvfesztiválra jelent meg a XXI. Század Kiadó gondozásában a Hatalom, ami egy női hatalomra épülő társadalmat mutat be, az Engedetlenség pedig néhány hete jelent meg, és egy ortodox zsidó közösségből mesél, és annak kapcsán a leszbikusságról.

A könyv napjainkban játszódik. A fő helyszíne London, azon belül egy ortodox zsidó közösség, Hendon, ami egy kis zsidó faluként értelmeződik a városon belül, ami önfenttartásra rendezkedett be. A közösséget Ráv Krushka vezeti. Ráv egy idős, rendkívül bölcs rabbi, igazi vezetője a közösségnek, és a közösségen túl is ismertségnek, általános elismertségnek örvend. Ráv már évek óta nem beszélt a lányával, Ronittal, aki New Yorkban él, és nem tartja az ortodox zsidóságnak megfelelő, szigorú vallási szabályokat. És leszbikus. Bár most épp a házas férfi főnökével van viszonya.

Ebből az alapfelállásból, évek óta zajló egymás mellett élésből az rántja ki a szereplőket, hogy a Ráv meghal, és Ronit úgy dönt hazamegy. Ott találkozik gyermekkori barátjával, unokatestvérével, Doviddal, akit a közösség a következő rabbinak tarthat, és Dovid feleségével, aki, és ezt Ronit a regény elején nem tudja, Esti, Ronit egykori szerelme.

És a regény maga ezeken a feszültséggócokon mozog. Egyrészt a zárt, szigorú szabályok szerint működő zsidó közösség ütközik benne a világgal, másrészt pedig a baráti konfliktust ismerjük meg mélyebbről, és azt árnyalja a szerző. Először a két világról, aztán a szereplőkről fogok hosszabban írni.

A két világot jól felépíti Alderman már a fejezetekben is. Minden fejezet egy mottószerű idézettel kezdődik valamilyen zsidó kultúrához kötődő szövegből, a Tórából, imádságokból főleg. Ezt követi a fejezetek első fele, ami a közösségben történteket, a hozzájuk tartozó emberek életét mutatja be, erősen reflektálva a fejezetek mottójára, van, hogy szinte már példabeszéd szerűen. Nyelvileg is egy mitikusabb, körülményesebb szöveget kapunk itt, ami felerősíti a konzervatív környezetet. Ezzel szemben a fejezetek második, kurzívval, dőlttel szedett része egy E/1 személyű elbeszélés Ronit szemszögéből, ami sokkal könnyebb, köznyelvibb, és nehezebben, vagy egyáltalán nem figyelhető meg, hogy párbeszédbe lépne a zsidó hagyományt szimbolizáló, fejezetnyitó szöveggel.

A világok ütközését elsősorban Roniton, az elhunyt Ráv lányán keresztül érezzük, aki a könyv lapjain keresztül átél egy melegségével és zsidóságával is kapcsolatban lévő identitásválságot. Melegségét elsősorban a főnökével kapcsolatos viszony rengeti meg, miközben ortodox zsidóságát számos más pont is. Ugyanis ő ortodox zsidó származású, és bár nem gyakorolja, álmodik éjszaka arról a félelemről, hogy késésben van a szombati előkészületekkel, ami egy hagyományosan feszes munkarend. A regény egy korai pontján maga is rádöbben arra, hogy mennyire nem él kóser életet, és meglepi a társaságát azzal, hogy fel tudja sorolni a tíz parancsolatot, vagy hogy mennyire ismeri az otthon hagyott közösség szociális rendszerét.

De ezzel együtt ő egy ízig vérig dolgozó new yorki nő, aki nadrágkosztümöt vagy hosszú szárú csizmát hord, ha akar, van névjegykártyája és kezet fog a férfiakkal. Mindez nehezen képzelhető el a londoni közösségben. Az ottani női szerepek a feleséggé válásra ás az anyává válásra korlátozódik. A nő szüljön gyereket, és ne olvassa (véletlenül sem) a Tórát, miközben Ronit például élete első 18 évében az akkor élő legnagyobb Tóratudóssal vitatkozott egészen életszerű dolgokról, történetesen az apjával. Még sincs több női szereplehetőség ebben a kultúrában. A leszbikusság sem, hisz az az „egyiptomi nők szokása”, amitől minden zsidó nagyon törekszik megkülönböztetni magát. Nagyon figyelemfelkeltő volt erről olvasni, mert szeretem a zsidó, haszid kultúrát, de a nőket érintő kulturális elnyomásról eddig nem igazán olvastam, és meglepő volt, hisz ez az Európai kultúra része, és a 21. században azt várnánk, hogy legalább az öreg kontinensen élő emberek gondolkodásában nem születnek meg az itt hosszabban, de szemléletesen leírtak:

Kétségtelen volt, hogy ezeknek a nőknek a szemében én már elkéstem, túlságosan is elkéstem. Nem egyszerűen csak arról volt szó, hogy sosem megyek férjhez, hanem arról, hogy mivel sosem megyek férjhez, sosem válok felnőtté, sosem növök bele önmagamba, olyan maradok, mint a tőkén maradt, elöregedett szőlőszem, amely megfonnyad anélkül, hogy leszüretelték volna. A házasság ezen a közösségen belül nem csupán vallási aktust vagy jogi köteléket jelent, még csak nem is olyasvalamit, amit azért vállal az ember, mert szeret valakit, és vele akar élni; ez átmeneti rítus, amely a gyermekkor és a felnőttkor határát jelöli ki. Akik nem házasodnak meg, sosem nőnek fel. Amikor azt mondtam, hogy nem mentem férjhez, azzal mintha azt mondtam volna, hogy még nem váltam teljes emberré.

A könyv nagyon kedves mozzanata, amikor felveti a melegség és a zsidóság közti hasonlóságokat, ami rendkívül élesszemű egység volt, és megvilágító erejű. Mármint általában úgy képzeljük, hogy vannak zsidók, és vannak melegek, miközben ez nyilván interszekcionális, vagyis a két csoport hat egymásra, van köztük átfedés, és vannak szociológiai, kulturális hasonlóságaik. A holokauszttraumatizáltságon is bőven túl.
Elsősorban az, hogy nem te választod azt, hogy zsidó vagy meleg vagy. De mindkettővel kapcsolatban megvan a lehetőséged arra, hogy ezt leplezd vagy felvállald. A szerző ezt valamiféle játékként fogja fel, amivel nehéz vitába szállni, ha az ember meleg fia olyan emberek között mozog, akik tudják, hogy meleg, és olyan emberek között is, akik nem.
Szintén ehhez kapcsolódik, hogy nem múlik el, ebből következik, hogy ha nem gyakorlod, akkor is veled marad. Nem kell meleg, nem kell zsidó életét élned ahhoz, hogy meleg, vagy zsidó legyél, így az életedben sem kell feltétlenül változtatnod.
Ronit ezt a regény egy sokkal korábbi pontján úgy fogalmaz:

arról le tudok mondani, hogy ortodox legyek, arról azonban nem tudok lemondani, hogy zsidó legyek. Ettől nem tudok szabadulni.

Ezekhez a pontokhoz megfelelően választ egy egészen más utat Esti, a gyerekkori szerelem, aki nem veszített a szerelméből és a vonzódásából Ronit iránt, és egyébként is kizárólag nők érdeklik, mégis férjhez ment Dovidhoz, és csendes, esetenként zavaróan csendes zsidó asszonyi életet él, miközben Ronit leginkább az ő szabadságcentrikusságára emlékezik vissza. Ezzel szemben most egy másik kapcsolatban Esti nyugalmat talált, valamiféle boldogságot. Ott, ahol felnőtt, és ahol így folyamatosan ki volt szolgáltatva a vele élő emlékeknek.

Estin keresztül nagyon sok mindent tudunk meg Istenről is. Például azt, hogy önkényesen tiltja meg, hogy két nő szerethesse egymást, hiszen ha isten önkénye alkotta a teremtést, akkor Isten önkényéből következik, hogy az, hogy két nő nem foganthat gyermeket, az csak is az Isten felelőssége. De ez nem hoz létre benne Istennel való szembefordulást. Azt gondolja, hogy ő megalkudott az Istennel:

De én úgy gondolom, ha Isten büntetni akar engem, hát tegye; ehhez Neki joga van. Nekem viszont jogom van nem engedelmeskedni.

Míg Ronitnak adott egy engedetlen pozíció, addig Estinek küzdenie kell érte, és ez a küzdelem nem akármi. Egyfajta engedetlenség kilépni egy közösségből, ami nem tűr meg, és egy másik benne maradni, és megváltoztatni. Esti minden kétséget kizáróan a másodikat választja, és bár azt gondolom, hogy elnagyolt, vagy, vállaltan légből kapott ennek a történetnek az elvarrása, minden kétséget kizáróan szép, és nagyon pozitív olvasmányélménnyé tette az egyébként is erős könyvet.

A könyv közben mindvégig egy helyezkedésregény. A három fiatal szereplő, Ronit, Esti és Dovid megígérik egymásnak kamaszkorukban, hogy vagy mind elmennek, vagy mind itt maradnak, és Ronit elment. Ez a feloldhatatlannak tűnő probléma sokszállról magyarázódik a regényben. Egyrészt a Dávid és Jonatán történetben, amiben Dávid kvázi szerelmet vall Jonatánnak, aki később meghal, Dávid pedig feleségül veszi Jonatán nővérét, Michaelt, akivel boldogtalan házasságban élnek, mégis közel álltak Jonatánhoz, és Michael hasonló volt hozzá. Másrészt pedig szó esik a világivá válásról, és a világ kinyitásáról, elsősorban Esti számára, és végül kialakult egy harmadik, talán váratlan, talán elnagyoltan ideális állapot, amit mégis nagyon lehetett szeretni. Mint a mese végét.

Ajánlom a könyvet szeretettel annak, aki olvasna valamit, aminek sok kis tétje van, aki nyitott az európai kultúrában maradva, de valami mást olvasni. Ajánlom azoknak, akik egy jó zsidó hátterű történetre vágynak, és ajánlom azoknak, akik tudják, hogy szét kell feszíteni az általunk kreált társadalmi kereteket, hogy mind kényelemesen elférjünk benne. Nekik ajánlom elsősorban.

Naomi Alderman: Engedetlenség
XXI. Század Kiadó, 2018
302. oldal
Így olvastam: 10 napig, rövidebb etapokban. Egyrészt elfoglalt is voltam, másrészt viszont a szöveg is tele volt. Nagyon sokat tanultam belőle a kultúráról, így elsősorban én is a lasabb, befogadó olvasást ajánlom hozzá. 🙂 Megéri. 🙂

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen a XXI. Század Kiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, írjatok bátran kommentet, vagy keressetek facebookon további háttértartalmakért. 🙂 Ha az is érdekel, ki áll a blog mögött, akkor pedig less be instagramra.

A következő posztig pedig semmiképp ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió