Egy meleg srác olvas

LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: Előbújós

#Előbújós: Az első előbújás napja teljes szabadsággal

Szerző:

Dátum: 2021.10.11.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

azt hiszem, hogy egy picit mindig nehéz téma ez az előbújás napja egy meleg blogger számára. Jellemzően hetekkel előtte elkezdünk beszélgetni arról a barátainkkal, hogy miről kellene írnunk idén, mi jelentene újdonságot, mást, így, ha az Előbújós bejegyzések közé lesel, nagyon különböző posztokkal találkozol. De idén ez a probléma fel sem merült, elképesztően egyértelmű volt, hogy kvázi egy kibeszélőst hozok arról, mi minden változott az elmúlt évben bennem az előbújással, és persze a bloggal kapcsolatban.

A nemzetközi coming out napot mindig egy elképesztően fontos dolognak tartom, mert alapvetően ünnepli a sokszínűséget, példákat tud mutatni, és itt most nem megemlékezünk dolgokról, mint egy-egy a közösség számára fontos emléknapon, nem együtt vagyunk, ahogy mondjuk egy Pride vonuláson, hanem ezen a napon tényleg a bátorságot, a kiállást, a vállalásokat ünnepeljük. Azokat az LMBT+ emberek életében (és itt a blogger persze csupán a saját életéből indul ki) fontos eseményeket, helyzeteket, amelyek hozzájárulnak, hogy ő maga ebben a világban önmagukként élhessenek, elmesélhessenek egy vicces történetet a kollégáiknak, amiben a szerelme is szerepel, beszélhessenek közéleti, politikai aggodalamikról, vagy egyáltalán, mismásolás nélkül válaszolhassanak családi, baráti kérdésekre.

Amikor először láttam a Milk című filmet, amely Harvey Milk LMBT+ aktivista és politikus pályáját és halálának történetét meséli el, az a jelenet hatott rám a legjobban, amikor a Briggs-indítvány elleni kampányában (amely szerint a homoszexuális pedagógusok elbocsájthatóak volnának munkájukból), arra kéri a meleg közösséget, hívják fel a barátaikat és családtagjaikat, és mondják el, hogy amikor a melegekről gondolkodnak, róluk is gondolkodnak. És ennek az üzenete 2021-ben sem lett kevésbé időszerűtlen.

Az elmúlt egy év számomra személyesen, szakmailag és közérzetileg is egy hatalmas sikertörténet, és tehet a politikai hatalom bármit, ez így van. De nézzük, hogy pontosan miről van szó.

Idén úgy kezdtem el az évet, hogy előbújtam a családom számára is. Vagy hát, megbeszéltük, hogy tudjuk, és hogy ez nem igazán számít. Nincsenek többé olyan bejegyzések, amiket valakinek nem kellene meglátnia, nincsenek többé bátortalan posztok, elmaradt kiállások, akár csak kommentek, olyan helyzetekben, amikor azok fontosak lettek, lehettek volna. Nincsenek többé azok a szorongások, hogy ki mit lát, ki mit láthat az életemből. Nincsenek eltitkolt, nem viselt kitűzők, és nincsenek másként fogalmazások sem. Nincsenek. Szabad vagyok. A kimondás és a családom, a barátaim szeretete felemel és tart. Nem lehet bajom, és ezért elmondhatatlanul hálás vagyok.

És tulajdonképpen ez a premisszája mindennek. Minden ebből következik. Hogy amúgy egyszerre merek pályakezdő költő, kritikus lenni, egyszerre merek slamelni, és egyszerre merek az a könyves blogger lenni, aki az Egy meleg srác olvas blogon ír, és amúgy az LMBT+ témákban próbál képben lenni. Amíg nem tudtam, hogy milyen felszabadító lesz a melegséget úgy vállalni, hogy nincs olyan helyzet, amiben nem mismásolnám el, azt hittem, hogy ezek szigorú korlátok. Hogy a Veszprémi Szilveszter nevű költőnek és a Szilvió nevű bloggernek, noha ugyanaz a személyiszáma, nem azonosak a platformjai, molyon inkább a könyves blogger énem jön ki jól, instagramja Veszprémi Szilveszternek van, a blog facebook oldala viszont csak Szilvióé.

Na, ma már ez nem így van, és hülyeség volna azt mondani, hogy ez csak belső eredmények mentén született meg, mert erről szó sincs. Irodalmi emberek elkezdték megosztani és lájkolni a tartalmaimat (persze azért nagyrészt, mert címverseny van, mindenki örül, ha írnak a könyvéről, ilyesmi – az irodalmi intézményrendszer toxikus működéséről talán majd egy másik bejegyzésben néhány Jägermeister után), úgy, hogy vagy tudják, vagy nem, hogy én állok mögötte. És ez a blogos megosztás annyira nem bevett szerzői gyakorlat valójában, itt valamiért mégis működik (valószínűleg mert az eszerint működő rendszer könyveit olvasom), és bár cinikusan beszélek erről, azért elképesztően hálás is vagyok.

Miközben mindenkinek azt mesélem, hogy 2021 az az év, amikor megértettem, hogy az a nagyon sokféle feladat és szöveg, amivel dolgozom, mind az én érdeklődésemnek egy darabja, de valójában még tanulom megérteni.

Szóval nem tudom, hogy annak, hogy meleg vagyok, van-e köze a verseimhez vagy a slam poetry szövegeimhez. Nem tudom, hogy van-e köze a kritikáim figyelmének ahhoz, hogy meleg blogger vagyok. Nem tudom, hogy van-e köze a melegségemnek ahhoz, hogy roma meséket kutatok. Nem tudom, hogy minek mihez van köze, de nem is érdekel. Túl vagyok ezen a problémán, és tanulom ezt megszokni. Valószínűleg a bloggal meghatároztam valamennyire az irodalmi szocializációmat (bár így kívülről tudok mindent a kiadókról, friss megjelenésekről, kiadói sorozatokról például), pláne úgy, hogy gondolkozom valamiféle LMBT+ tematikájú szövegen is (ami talán évek múlva egyszer realizálódik is majd), bár az eddig született verseknek ez abszolút nem áll a fókuszában, nem tudom, hogyan lehet poétikailag megfogni ezt a kérdést, és a versírással kapcsolatos figyelmemet sem ez köti le, nem ez érdekel.

A múlt héten egy egyetemi órán arról kellett gondolkoznunk, hogy kikhez érünk el. Én egyszerre érek el azokhoz, akik a szegedi slam poetry közösséget figyelik, azokat, akik a fiatal kortárs líra felé nyitottak, és azokat – akiknek akár fogalmuk sincs az irodalmi intézményrendszerről, de – érzékenyek az LMBT+ témájú olvasás iránt. És szeretek ennek a figyelemnek a középpontjában lenni, nem akarom eltakarni vagy letagadni egyik irányt sem. A slam színpadon álló srác néha közöl irodalmi folyóiratokban, portálokon, amúgy van egy városi blogja, és vágod, amúgy meleg is, és ír a könyvekről, amiket LMBT+ témában fontosnak tart. Ezeknek a szerepeknek nem csupán a személyi száma közös, hanem az ember is mögötte, aki történetesen én vagyok.

Melegnek lenni nem azt jelenti, hogy mindenhez köze van a melegségemnek, amit csinálok, de melegnek lenni azt jelenti, hogy szerves része ez az életemnek, a gondolataimnak és a figyelmemnek. Azt hiszem nem leszek jobb nagybácsi attól, hogy meleg vagyok, de meg tudja velem beszélni az unokahúgom, hogy Tom Felton mennyire jól néz ki a Harry Potter filmek utolsó részeiben. Nem leszek jobb kutató attól, hogy meleg vagyok, de talán érzékenyebben látok hatalmi és (szintén – úgy tűnik ma beragad ez a szó –) intézményrendszeri helyzeteket a roma mesék körül. Nem leszek jobb blogger attól, hogy meleg vagyok, de talán tényleg sikerült megtalálnom valamit, ami nem csak nekem hiányzik.

Nem tudom, hogy mi volna, ha nem lennék meleg, és nem is akarom megtudni. Jó, hogy így van, jó, hogy teljesen szabad tudok lenni ebben, és jó, hogy egyre több embert látok ebben a szabadságban, és bánt, hogy még mindig rengetegen lehetnek olyanok, akik számára ez a helyzet nem adott, vagy úgy érzik, ez a helyzet nem lehet adott. Az előbújás napja ezekről az adott és az elérhetetlennek tűnő helyzetekről is szól. Helyzetet teremt ünnepelni a sokszínűséget, és helyzetet teremt kibeszélni a strukturális gondokat, amelyek ezeket a vállalásokat nem teszik lehetővé. A Harvey Milk szájába adott szavak erről a munkáról szólnak, és úgy éreztem, hogy mára így osztom meg a tanulni valómat.Köszönöm szépen, hogy velem tartottál.

Ha volt a posztban olyan gondolat, ami megfogott, és szeretnéd támogatni a munkámat, akkor megköszönöm, hogyha megteszed a blog Donalby oldalán.

Én biztosan rövidesen érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Kibeszélős: Szabad lettem?

Szerző:

Dátum: 2021.01.08.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

még egy picit el vagyok úszva jövő hét közepéig, de mindenképpen szerettem volna elkezdeni az évet, és egy nagyon klassz új helyzetet tudok elétek tárni az első bejegyzésben. Január 1-én én ugyanis végeztem a kínos előbújásokkal, a ki nem mondott helyzetekkel, az üvegszekrényekkel, és rájöttem, hogy valójában mennyire voltam korábban szabad, és hogy mennyire vagyok most.

Otthon nem beszéltünk eddig arról, hogy meleg vagyok. Nem jött fel hat év alatt, mondhatnánk, de persze feljöhetett volna egy csomószor. Nem akartam felhozni. Nem mertem felhozni. Szegeden élek, 250 km-rel távolabb, nincsenek otthoni barátaim, az otthoni életemből néhány középiskolás barátom, ismerősöm maradt, akikkel időről időre összefutunk, és akikkel meg tudunk beszélni mindent. De ők sem olyan otthoniak, hiszen a többségük elköltözött, és egyébként is, Pécsről, középsuliból ismerem őket, nem a kis falukból, ahol a családom él. Ők a középsulis éveim alatt lassan megtudták, hogy meleg vagyok, van, akivel már direkt az LMBT+ aktivizmus hozott össze minket.

Régen azt gondoltam, hogy elég lesz majd akkor előbújnom otthon, ha már haza akarok vinni valakit, hiszen a melegség csak annyit jelent az életemben, hogy majd egy fiút fogok hazavinni. Persze ez akkor sem volt igaz. A melegség például azt jelentette az életemben, hogy depressziós kamasz voltam, hogy érdekeltek az emberi jogok, hogy kerestem ennek a másféleségnek a kulturális nyomait. És ez még csak a kezdet volt.

Aztán elkezdtem slamelni. Meg lett ez a blog is. És az irodalom is. Mindez azt jelentette, hogy nem osztottam meg a saját közösségi oldalamon szinte semmit, ami a bloghoz vagy a melegséghez kötődne, mert nem akartam, hogy észrevegyék. Nem csak ők, a család barátai is.

Nem azért, mert magamat akartam megvédeni, hanem azért mert őket. A családomat. Legalábbis azt magyaráztam magamnak. Nem akartam, hogy azt gondolják a nővéremről, hogy neki van a meleg öccse, vagy hogy hozzájuk jár az a meleg rokonuk Szegedről. Persze ez nem erről szólt, hanem arról, hogy nem bíztam bennük és magamban ahhoz, hogy elmondjam: meleg vagyok.

Létrehoztam Facebookon egy olyan láthatósági beállítást, amiben mindenki látja a megosztásomat az otthoniakat leszámítva. Az Instagram történeteimet otthon nem látta senki, mert oda gyakrabban esik be egy-egy meleg kontent. Minden meleg témájú tartalom megosztásánál el kellett gondolkoznom azon, hogy lett-e új otthoni az ismerőseim között, és be kellett állítanom a láthatóságot. Nem éreztem azt, hogy szabadon posztolhatok, noha a kezemet én saját magam fogtam le.

És ebben az egészben ez a legdurvább. Hogy nagyon nagy szerencsém van, mert veszélytelen lett volna bármelyik pillanatban kimondani ezt. Tudták, és én tudtam, hogy tudják, mégis egy üvegszekrényben ültem. Átláttunk rajta, de én nem voltam elég bátor kimászni belőle, pedig azt gondolom, hogy az elhallgatások és a másképpen fogalmazások nem építették a kapcsolatunkat.

Úgy kezdtem el beszélgetni erről, hogy azt mondtam, mind tudjuk, de legyen kimondva, hogy meleg vagyok. Mert nem akarom ezt tovább elhallgatni, nem szeretném ezt takargatni, nem szeretném, ha erről csak sugdolózva lehetne beszélni, amikor valaki, akár én, kimegy a szobából.

Én nem így tekintek a melegségemre, és nem így tekintek magamra. Büszke meleg vagyok. Persze nem a melegségemre vagyok büszke, hanem arra, hogy ma szabadon tudok élni vele. Hogy építettem belőle valamit, hogy gondolataim, érzékenységeim lettek belőle. Meleg vagyok, és még egy csomó minden egyéb. Amíg titkolom ezt egy picit is, vagy amíg én megkülönböztetem a meleg tartalmaimat a nem meleg tartalmaimtól, addig viszont hagyom, hogy ez határozzon meg, és ez uralja az életemet.

Mindig azzal nyugtattam magam, hogy ugyanaz az ember vagyok, csak én a fiúkat szeretem, amihez viszont csak nekem és az esedékes másik fiúnak, fiúknak van köze, de ez nincs így, ha a családodnak beszélni akarok erről, vagy pláne nincs így, ha el akarom ezt rejteni.

Most szabadon posztolhatok. Ez az első blogbejegyzés ebben a helyzetben. Nem hiszem, hogy olvasni fogják, de ez már az a bejegyzés, amit akár olvashatnának is, nem zavarna, hogy rájöttek, hogy észrevették. Tudom, hogy így is szeretnek, és elfogadják azt, amit írok, és amit gondolok.

Mindig úgy gondoltam erre a Szegeden levésre, blogolásra, hogy szabadon lehetek bennük. És ez így is volt. Nem jutott haza semmi. De nem akarom azt, hogy ha szóba jön a blogom, akkor soha semmiről ne tudjak beszélni. Készülök az első verseskötetemmel, amivel kapcsolatban remélem nem fog az előjönni, hogy a melegségemből olvassák (Erről majd gondolok írni egy következő kibeszélőst, hogy miért nem.), de közben mégis csak fennáll ez a veszély, és nem akartam, hogy innen-onnan tudják meg. Nem akarom tovább takargatni azokat a munkákat, amikre egyébként büszke vagyok, és 2021-től nem is kell. És ez sokkal nagyobb szabadság, mint eddig bármi, amit megtapasztaltam.

És ez most jó.

A mai bejegyzésben csak erről az újfajta élményről szerettem volna nektek vallani, mert úgy gondoltam, hogy erről jó volna beszélni veletek, mert egyrészt ez fontos számomra, másrészt pedig már négy éve az előbújásról (is) papolok itt nektek. Szóval ennyi voltam mára.

A jövő hét közepe után biztosan érkezem majd a decemberi summával, azt hiszem a januári 1 és 6 is kimarad, de jó volna egy éves tervező dolgot kiírni, remélem a jövő héten már erre is futja, és az első értékelés is megszülethetne a következő két hétben. Ezek most kő kemény ígéretek, új év, új én, rendszer a blogban, ilyenek…

Bízzatok, és ne felejtsétek a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Előbújós #S4E1: A szabadság ára

Szerző:

Dátum: 2020.10.11.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

elég nagy fejtörést okozott az, hogy mivel bújak most ismét elő, hiszen ez a negyedik év, amikor együtt töltjük így bloggerként-olvasóként ezt az egyébként tényleg fontos napot. Merthogy a nemzetközi előbújás napja egy nagyon klassz nap, amely lehetőséget teremt arra, hogy felhívják a figyelmet egy egyre láthatóbb közösségre, tematizálja azt, hogy vannak emberek, akik számára problémát jelenthet megélni a saját identitásukat, és teret enged annak, hogy az érintettek és az ügy támogatói láttathassák magukat, akár olyan emberek számára is, akiknek szükségük van a segítségre.

Az évek során elég sokféleképpen sikerült nyúlnom ehhez a témához, volt, hogy a kedvenc könyvekben szereplő előbújásaimat meséltem el, volt, hogy életem legfontosabb előbújásáról meséltem, volt, hogy megnéztem, mi az a rengeteg minden, ami miatt hálás vagyok azért, hogy meleg lettem… Most viszont arra gondoltam, hogy egy picit viccesen, picit komolyan megnézem, milyen pillanatokban kell fizetnem a szabadságomért, mi az, amit érdemes lett volna tudnom kezdő előbújóként, és leírom, hogy milyen dolgok is következnek az első előbújás után…

Az első előbújás után elsősorban sok-sok-sok-sok-sok… rengetegsok előbújás következik.

Ráérzel arra, hogy milyen szabadnak lenni, úgy megnézni srácot miközben egy ismerősöddel vagy, hogy nem kell elkapnod a fejed, nem kell félned a lebukástól. Elmesélhetsz egy jó történetet a tegnapi randidról, a barátodról, vagy épp a legutóbbi olvasmányodról. Nem azt mondom, hogy a melegség olyan, mint a vegánság, aminek mindig szóba kell kerüljön, ha valaki vegán a környezetünkben, de közel olyan. És szóba fog jönni. Egy csomószor úgy is, hogy olyan emberek is vannak a társaságban, akik nem tudták korábban rólad.

Most egy friss helyzet az, hogy új kollégiumi szobatársat kaptunk, és végig kellett gondolnunk, hogy mi a teendő ezzel. Végül úgy fogtuk fel, hogy nincs ezzel dolgunk, random szóbakerült, ahogy máskor is szóba szokott, kiderült, megértette a helyzetből, és ennyi. Viszont nem hiszem, hogy fogok tudni valaha úgy beszélni valaki előtt a melegségről, hogy ne érezzem jelölten, hogy igen, vele most beszélek először erről.

Az, hogy ma már igyekszem aszerint élni, hogy nem vagyok hajlandó szorongva előbújni embereknek, még nem jelenti azt, hogy ne volna rá valahogy másként szükség. Őszintén, biztos vagyok benne, hogy néha még Concita is találkozik olyan emberekkel, akik nem tudják róla, hogy meleg, nekünk halandóknak pedig ezzel valamit mindig kezdenünk kell.

Ha pedig már tudják, akkor tudni is fogják…

Az egyik legjobb barátommal, aki hívő liberális gondolkodású ember, sokat gondolkozunk azon, hogy sok embernek ő a házi liberálisa vagy házi hívője, akiről így megjegyzik emberek liberális vagy hívő közegekben, hogy igen, ő ilyen fura hívő, vagy fura liberális. És szerintem valamelyest a melegség is egy ilyen szerep. Van olyan barátom, aki nekem bújt elő elsőként, egy másik tök nyíltan tud velem beszélni a szexualitásáról, mások, ha felmerülnek kérdéseik a melegséggel kapcsolatban, akkor azonnal hozzám fordulnak, vagy megosztják a saját felismeréseiket.

Én fürdőzöm ebben a szerepben, nyilván ezért is blogolok, ezért is teszem ki a témát a slam poetry színpadára. Iszonyú nagy szerencsém van abban, hogy korábban voltam LMBT+ aktivista, mert ott megtanultam komplexen foglalkozni a témával, megismertem a fontosabb kifejezéseket, jelenségeket, és azokat könnyen érthető magyarázatát, így én általában tudok felelni. Ugyanakkor tudom, hogy ez a házi meleg lét tud terhes lenni, és nem is várható el mindenkitől az, hogy válaszoljon ezekre a kérdésekre. Meg kell tanulnunk nemet mondani bizonyos helyzetekben, és meg kell húznunk azt a határt, amin túl már nem avatunk be embereket az életünkbe.

Mégis, melegek leszünk.

Mármint, ha kimondják egy híradóban a meleg vagy a homoszexuális szót, mi fogunk bizonyos embereknek az eszébe jutni. Harvey Milk, amikor a homoszexuális tanárok katedrától való elbocsájtása ellen kampányolt, arra kérte a melegeket, hogy hívják fel az ismerőseiket, barátjaikat, családjukat, és mondják el nekik, hogy melegek, hogy ezzel a homoszexualitás ne csak egy nem ismert és démonizálható csoport legyen, hanem egy olyan dolog, akik közül ők is ismernek legalább egyet.

A másik megvilágító erejű példám az alábbi nem túl kedves hippi vicc, ami állati vicces számomra és a beteg humor kedvelőinek:

Két ápolatlan, koszos csöves hippi ácsorog az aluljáróban, amikor arra sétál egy pap, akinek a keze be van gipszelve. Az egyik hippi megkérdezi a papot, mi történt a kezével.
– Megcsúsztam fürdés közben a kádban – feleli a pap, és továbbmegy.
– Te – kérdezi a társát a másik hippi. – Azt mondta, megcsúszott a kádban… Mi az, hogy kád?
– Honnan a fenéből tudjam? – morog a másik. – Nem vagyok katolikus!

Szóval valahogy melegként lehetsz fura, hiszen meleg vagy, és sokszor ha valamit csak másként csinálsz, megszületik a tanulság: a melegek így csinálják. A melegek vegánok, mert ismerünk vegánokat, akik pont melegek is, a melegek büszkék, mert én felemelt fejjel megyek végig a falunkon. Azt hiszik, hogy képviselek, képviselünk. Ez persze megint olyan kérdés, ami vicces szituációkat szül a legtöbbször, de közben értenünk kell, hogy nem csak mi reprezentálunk, hanem másként élő melegek is, és az ismerőseinknek is meg kell értenie, hogy nem vagyunk tipikus melegek. Mármint a „tipikus melegek”, akik ugye, nyilván léteznek.

Most dolgozom az első verseskötetemen, és kifejezett célom az, hogy ne lehessen majd melegkötetnek nevezni, tartani, mert egyszerűen nem szánom annak. Nem érdekel a melegség, mint a poétika tárgya, mégis tudom azt, hogy melyikek lehetnek azok a pontok, ahol ezt beléjük lehet olvasni… Nem akarok meleg költő lenni, nem akarok meleg költészetet csinálni, nem akarok ilyesmit cipelni, mert művészként nem ez érdekel. És ezt tök sok munka lesz megértetni.

És ha értenek is, azért, máshogy fognak nézni rád

De ez nem szűken csak az identitásod miatt lehet így. Egy lány ismerősöm például mindig azért dicsér, mert nem nézem a mellét, egy fiú ismerősömnek pedig imponál, hogy egyszer megbeszéltük, hogy egyébként jó srácnak tartom. Ez a kettő persze két olyan példa, ami közelebbi viszonyt hoz két ember között, de, tudom, ne legyünk naivak, nem csak erről van szó.

Arról is beszélnünk kell, hogy vannak emberek, akik különösnek fognak tartani, lehet, hogy fognak elsütni néhány buziviccet a közeledben, sőt, az is lehet, hogy valaki nem fog foglalkozni veled, hanyagolni kezd, majd kikopik az életedből. Ezek olyan emberek lesznek, akikre általában nincs szükséged, hiszen nem fogadna el, de olyan szomorú esetek is vannak, amikor olyan embereket vesztenek el melegek, akik fontosak számukra, akár a létfenntartásunkat segítette.

Nagyon sok meleg ismerősöm vagy csak az egyetemre kerülésük után, vagy még mindig nem mondta el a szüleinek, hogy meleg. Sokan különválasztják az otthoni, családi életüket a megélttől, nálam is játszik az, hogy oké, hogy elfogadnának, de nem akarom, hogy otthon az emberek a családomon köszörüljék a nyelvüket. Az én döntésem az volt, hogy nem viszem haza ezt a témát, és működni látszik, de minden helyzet más, nincsenek egyértelmű receptek. Egyszerűen az van, hogy érdemes ezen gondolkoznod, mielőtt előbújsz, de azt is fontos tudnod, hogy legtöbbször az, amit mi képzelünk, a lehetséges forgatókönyvek legrosszabbika.

És végül: egy szociális rendszer része lettél

Melegnek lenni azt jelenti, hogy nagy esélyjel fogsz találkozni más melegekkel is. Meg más emberekkel, akik ismernek más melegeket. És ez így lesz. És te tudni fogsz olyan emberekről is, akik egyébként nem vállalják nyíltan a melegségüket, meg pletykákat mindenféle szél által összehordott információk alapján közel félidegenekről. Persze, nem állítom, hogy ebből nem lehet kimaradni, mert biztosan ki lehet valahogy, de azért nem az a tipikus.

Egy jó ismerősöm cserkész, és folyamatosan megáll az utcán, mert ismerősökkel találkozik. Valahogy ilyen a melegség is, csak az nem egy szabadon választott hobbi, és a legritkább esetben állunk meg egymással smaltalkolni, hiszen, ha van mondanivalónk, azt majd jól megírjuk egymásnak online. Mégis az van, hogy mindenki tud mindenkiről, és ez a közös tudás nem rossz és nem jó. Felelősséget jelent minden használónak. Nem élünk vissza az onnan szerzett információval, igyekszünk véletlenül sem előbújtatni senkit, hiszen nem vagyunk illetékesek, és bízunk benne, hogy rólunk sem tesznek ilyet. De tudunk egymásról, beszélünk egymásról egymás között, járunk egymás házavatóira és esküvőire, és kávézunk egymással önkényes időpontokban.

Az egésznek a felelősség az értelme. És nem csak az utolsó pontnak, hanem ennek az egésznek, és annak, amit az előbújásról próbálok elmondani.

Felelős vagy magadért!

Tök jó, ha eljutottál ahhoz a ponthoz, ahol képes vagy előbújni. Tudom, hogy ez hatalmas dolog, de én biztatlak, hogy gondold át mégegyszer. Nem azt mondom, hogy várj egy megfelelő pillanatra, mert nincs olyan. Tényleg nincs. De legyenek valamilyen válaszaid a fent vázolt problémákra, készülj arra, ha esetleg valakivel megszakadna a kapcsolatod, tudd megválaszolni azt a tök ártatlan, megérteni vágyás szándékával feltett kérdést, hogy „És akkor ez most mit jelent?”, és aztán élj át egy csomó nagyszerű élményt és elmesélni való történetet azzal a szabadsággal, amelyet te teremtettél magadnak.

Köszönöm, hogy velem tartottatok ma ebben a bejegyzésben, én most boldogan és feltöltve megyek aludni, hogy holnap posztolhassam még délelőtt, aztán akad még majd dolgunk ébredés után is.

Lelkesen, vidáman és szabadon megyünk:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Előbújós #S3E1: Ezekért mind hálás vagyok, hogy meleg lettem

Szerző:

Dátum: 2019.10.11.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

ez a nap más mint a többi. Ma van a Nemzetközi Coming Out nap, vagyis ma ünnepli az LMBT társadalom a láthatóságát, ami nagyon sok szempontból fontos. Ma már több szociológiai kutatás is kimutatja, hogy aközött, hogy van-e valakinek LMBT ismerőse, és aközött, hogy homofób-e fordított arányú összefüggés van, vagyis azoknak, akiknek LMBT ismerőseik vannak, ritkábban homofóbok. Szintén fontos az előbújás személyes szinten. Sok leszbikus, meleg ember hivatkozik a párjára párként, és mesél el akár történeteket teljesen uniszex szavakkal, mert sem hazudni, sem előbújni nem akar az adott helyzetben. És persze egyedülálló emberként is fontos lehet, ha párt keresünk, vagy ha csak a randinkról, olvasmányélményeinkről, az életünkről mesélünk valakinek… Aztán arról sem érdemes megfeledkezni, hogy csak egy olyan kisebbség tudja az érdekeit képviselni a mindenkori hatalommal szemben, ami jól látható és meghatározható.

A mai bejegyzésben arról lesz szó, hogy miért vagyok hálás, amiért ehhez a közösséghez tartozom. Miért örülök, hogy nyíltan megélhetem és meg tudom élni a melegségemet. Mit jelent ma számomra melegnek lenni ma, amikor boldog vagyok. Mutatom:

s3e1.JPG

1.: Van az identitásomnak egy fontos része, amiért meg kellett küzdenem.
És erre a küzdelemre büszke lehetek.

Nagyon hosszú utat kellett bejárnom onnantól, hogy azt kezdtem érezni, hogy a fiúk tetszenek, addig, hogy ki tudtam magamról mondani, hogy meleg vagyok. És ez az út nem volt könnyű, pedig nagyon sok olyan ismerősöm volt, akiről tudtam, hogy ez biztosan nem jelentene problémát, és szakmai segítséget is tudtam volna kérni, de nem voltam rá képes, amíg bennem le nem dőlt valami. Valami, amit én döntöttem le. Lassan, egy hatalmas falat egy parányi kis vésővel.

Mindezt egy olyan világban, ahol az LMBT fiatalok sokkal veszélyeztetettebbek a depresszióval és az öngyilkossággal szemben, persze nem véletlenül. Ma melegnek lenni krízist jelent számos fiatalnak, akik olyan dolgokat éreznek, amire eddig nem láttak példát, és ami szembe megy azzal, ahogyan nevelték őket.

Amikor arról beszélünk, hogy büszke melegek vagyunk, akkor arra az útra vagyunk büszkék, amit az első felismeréstől a jelenig bejártunk, mert egy nehéz út ez, amire teljesen legitim büszkének lenni.rainbow.gif

2.: Van titkom.

Nádasdy azt írja, ma melegnek lenni elsősorban titok, és ez sokkal értékesebb a mai világban, mint elsőre gondolnánk. Van valamink, ami valamilyenné tesz:

Jó dolog melegnek lenni, ha már muszáj. Jó azért, mert az ember valamilyen. Jó dolog valamilyennek lenni. Sokan ezért irigyelnek minket. Titka van az embernek. Hiszen a mai világban melyik 18-20 éves fiatalnak van komoly súlyos titka?

titok.gif

3.: Tudok nevetni a heteronormatív gondolkodáson.

A világban vannak férfiak és nők, akik együtt vannak, vagy együtt lehetnének. Nagyon sokan gondolkodnak így. És nem feltétlenül kirekesztésből, csak a társadalomban ezt a mintát látják. Félve mondjuk ki, hogy ez a normális, szóval mondjuk inkább, hogy ez az átlagos. És ez jelenik meg, amikor emberek gondolkoznak, vagy beszélnek. És ez nagyon gyakran szül vicces szituációkat.

Az egyetemi csoporttársaimnak úgy bújtam elő, hogy a lányok beszélgettek a barátaikról, mikor odaültem hozzájuk, az egyik lány megszólalt viccből, hogy És akkor most te mesélj a barátodról. És akkor én elmondtam, hogy épp nincs pasim, de amúgy lehetne, merthogy a fiúkat szeretem. És már sok ilyen történet van, és ezek baromi jó helyzetek olyan emberekkel, akikkel lehet együtt nevetni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#üzenjükadevianciánakhogyőismegértse

Szilveszter Veszprémi (@v.sziszii) által megosztott bejegyzés,

4.: Adottak azok az emberek, akikkel sorsközösségünk van.

Persze nem minden meleg jó fej, ahogy nem minden heteró, nem minden nő, nem minden férfi, és egyáltalán… De ha két meleg elkezd barátkozni, egyszer csak szóba fog kerülni, hogy min mentünk keresztül, előbújás, család tudja-e, és nem kell túlmagyarázni, ami csodálatos. És kapunk persze más stratégiákat, élettapasztalatokat is más melegektől. Hogyan bújt elő, vagy nem bújt elő a legutóbbi munkahelyén, ilyenek. És ezt nagyon jó olyannal megbeszélni, aki nem csak nagyon akarja érteni az életednek ezt a részét, hanem át is élte.team.gif

5.: Megismerkedtem csodálatos, nyitott emberekkel.

Ez most az új kedvencem. Akár a melegaktivizmusban töltött másfél évemre, akár a blogra, akár most a TEDx előadásomra gondolok, mindig arra jutok, hogy azok az emberek, akik nyitottak az LMBT téma felé vagy ismerik a történetemet, mindig nagyon nyitottak, kedvesek, és nagyon jókat tudunk velük beszélgetni. Nagyon kemény és fontos történetek állnak mögöttem, és nagyon jó emberek, akiknek a bizalmukért és a barátságukért hálás vagyok, és ezek közül többet tényleg a melegségemnek köszönhetek. kozosseg.gif

6.: Átgondolhattam, hogy hogyan szeretném megvalósítani magamat.

Ha végignézel ma ismert melegeken, nagyon sokan nagy önmegvalósítók, és bár nem merném magam más téren velük egy lapon említeni, azért ebben a sorban mégis látom magam. Ma melegnek lenni azt jelenti, hogy nagyon sok minden hiányzik. Felfoghatatlan, hogy nincs az országban LMBT könyvesbolt, és könyves blog sem volt három évvel ezelőtt. Felfoghatatlan, hogy egy olyan városban élek, ahol nincs nappali nyitvatartású LMBT közösséget célzó vendéglátóüzem. Nagyon hiányzik a médiában és közéletben a korrekt LMBT reprezentáció. Ezek arra várnak, hogy emberek betöltsék őket. És a bloggal megtettem, és életcélt kaptam vele. Akarom csinálni, és jó akarok lenni benne. Ezen keresztül szeretném megvalósítani magamat. És azt hiszem ezt sokkal nehezebb lett volna heteróként megtalálnom, és könnyen lehet, hogy most egészen más álmokat kergetnék.

tumblr_e2f271fcbee8bc0ae20f1f06f2ae49ba_c413ef9a_400.gif

7.: Ma már tudom, milyen nem melegnek lenni.

A TEDx előadásomon arról meséltem, hogy 16 évesen a két legfontosabb tulajdonságom az volt, hogy meleg vagyok, és hogy nagyon szeretek olvasni. Ma már nem tudom, hogy a meleg benne van-e a két legfontosabb tulajdonságom között. Talán azt kell gondolnom, hogy nincs. Nem úgy megyek ki az utcára, hogy meleg vagyok, még srácokat sem úgy nézek meg, hogy meleg vagyok. És nem úgy veszek könyveket, és nem úgy olvasok, hogy meleg vagyok. Egyszerűen vagyok. És néha eszembe jut, hogy ja, igen, amúgy meleg vagyok. Mert úgy érzem, „amúgy meleg” vagyok. Nem tudom mikor alakult ez át bennem, de most már határozottan így érzem.

ferfi.gif

Ennyi lettem volna mára. Ezzel a poszttal szerettem volna ünnepelni a láthatóságomat, és megmutatni, picit viccesen, de azért komolyan, mennyire sokat jelent számomra az, hogy megélhetem a hétköznapokban önmagamat, akár melegként is. Bár nem gondolok nap mint nap erre, de fontos végiggondolni néha, mennyire fontos is az, hogy nem kell titkolóznom, csak egyszerűen lenni tudok. 🙂

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok! Ha kérdésed, megjegyzésed volna, keress bátran komment szekcióban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppen így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel.  Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon háttértartalmakért. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

A következő posztig pedig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Előbújós #S2E2 Életem legfontosabb coming outja

Szerző:

Dátum: 2018.10.11.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

tavaly elég jól sikerült körbeí a nemzetközi előbújás napját, ami történetesen ma van, de nem szerettem volna önismétlő lenni, és nem szerettem volna, ha a korábbi, meleg szereplők, akikbe szerelmes lehetsz, poszt szólna csak az előbújásról idén. Mert tavaly elég jól sikerültek ezek a tartalmak. Írtam Vas Maya: Kapcsolatok szivárványa című riportkönyvéről, összegyűjtöttem nektek a 7+1 kedvenc könyves előbújásomat, és a saját előbújásomról is meséltem nektek.

A mai poszt abban lesz különleges, hogy másként mesélek magamról. Akik régóta követnek, tudhatják, hogy slam poetryvel is foglalkozom, ami egy előadó költészeti versenyműfaj. Ennek a szegedi versenyén adtam elő a fent látható szövegemet, aminek az egyik tétje az előbújás. És ez nagyon sok értelemben. Egyrészt nyilván arról szól, hogy édesanyám sosem tudhatta meg, legalábbis tőlem nem, hogy meleg vagyok, és ez baromira bánt.

Másrészt, és nyilván erről szól az egész tartalom, hogy ez egy előbújás volt számomra több száz fős szegedi slam poetry közönség, közösség előtt, és a youtube nézői előtt is. És, ha már megvolt az, hogy végig bírom mondani a szöveget megakadás és elcsuklás nélkül, nekem az önfelvállalás ezen fokának meglépése volt a nagyobb feladat, vagy amire jobban fel kellett készülnöm. Nagyon biztos voltam a szövegemben, mert legalább háromszor-négyszer annyit dolgoztam rajta, mint amennyit egyébként, de pár sorral azelőtt, hogy kimondtam volna azt a bizonyos három szót, eszembe jutott, hogy mit csinálok itt, és miért akarom ezt. És míg mechanikusan mondtam a szöveget, lejátszottam magamban, hogy nem hagyhatom félbe. Mert nem volna korrekt. Nem a közönséggel, nem anyámmal, nem a helyzettel szemben, hanem magammal.

Mert megcsináltam magamnak a megfelelő pillanatot, és mert tényleg megfelelő volt. És mert nem követhettem el még egyszer ugyanazt a hibát.

És életem legnagyobb szabású előbújásán csak pozitív visszaigazolást kaptam. Mielőtt megkaptam a pontokat, láttam, hogy a közönségben két lány megöleli egymást. Lehet, hogy ez egy hasonló történet. Aztán megkaptam a pontokat, és a show ment tovább, majd az eredményhirdetés után, és azt követően még napokig sokan jöttek oda hozzám gratulálni. Abban bízom, hogy azért, mert úgy érezték, közük van a történetemhez, ami elsődlegesen a célom is volt, mégis nagyon kedves, ugyanakkor váratlan gesztus ez. De persze köszönöm mindenkinek. 🙂

Nem szeretném megmondani, mit jelentsen nektek a videó, mert nyilván nem dolgom ez, de remélem elfogadjátok és magatokkal viszitek ti is ezt a szöveget, úgy, ahogy én az élményt, mert ennél az őszinteségnél azt hiszem, sosem fogok tudni többet adni nektek. 🙂

Szóval végezetül csak szeretnék boldog előbújás napját kívánni nektek, és arra biztatni titeket, hogy legyetek önmagatok, ma, és holnap, és holnapután, és az összes elkövetkezendő napon, mert őszintének lenni állati felszabadító. 😉

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, akár a videóval, akár a témával, akár mással kapcsolatban, keressetek bátran, igyekszem gyorsan válaszolni, reagálni, az egymásra figyelés nevében.

Hamarosan jelentkezem, addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Előbújós #S2E1 Kitalált barátok könyves kihívás

Szerző:

Dátum: 2018.10.09.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

csütörtökön ünnepli a világ a Nemzetközi előbújás napját, ami igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az LMBT+ emberek nincsenek egyedül a világban, és fontos a láthatóságunk, miközben lassan évek óta egyre nagyobb közösségépítő ereje is van az eseménynek.

Ma, már ünnepibe öltöztetve a lelkem, a fikciós szerelmekről hoztam egy kérdéssort, amit nagyon régóta szerettem volna kitölteni, de azt hiszem valamiféle gátlás mindig elnapolta bennem. De úgy érzem, bemutatni, hogy milyen meleg szereplőkkel találkozhatunk a könyvekben, akik ráadásul annyira jó karakterek, hogy még szerelmes is lehet belé az ember, na, az igazán vállalható ügy. 🙂 A kihívást legutóbb Barby a Barby és a könyvek blog bloggere felületén láttam, így most onnan hozom. 🙂

kie.JPG

Viszont mielőtt belecsapnánk, le kell szögezni, hogy nem szoktam beleszeretni olvasás közben könyvhősökbe (Ebből egy ponton lesz kivétel, de ott csoportos beleszeretés történt, és felosztottuk egymás között a szereplőket, ahogy azt az ügyes óvodások is csinálják.), de persze nem ítélek el senkit, aki igen. 😀

Ezzel együtt nagyon izgalmas volt úgy nézni most ezekre a meleg srácokra, hogy mi az, ami vonzó bennük, és hogy egyáltalán kik azok, akik szóba jöhetnek egy adott kérdésnél.

Most már remélem eléggé húztam az idegeiteket, kezdjük! 🙂

1. A legromantikusabb férfikarakter

Ellis, a Bádogemberből
Szóval Sarah Winman megmutatta milyen az, amikor valakinek van szíve, és fel kell fedeznie, vagy újra fel kell ismernie magában ezt. Ellis már idősebb, özvegy, egyedül él, szakmunkás, de egy olyan ember, aki egy bizonyos ponton fel tudja ismerni, hogy egy helyzet nem teszi őt boldoggá, és képes felállni onnan. Ellis egy olyan férfi, akinek a szíve elég nagy ahhoz, hogy két embert tudjon tiszta szívből szeretni, és tudja, hogy sosem késő rájönni: A fiúknak is képesnek kell lenniük csodálatos dolgokat létrehozni. És Ellisben az a csodálatos, hogy felismeri, hallgatnia kell a szívére, és hogy tényleg sosem késő.
Ellis nem az javíthatatlan romantikus, de javítottan rendkívül az, és ezért megérdemli tőlem ezt a címet.

A Bádogemberről szóló értékelésemért katt. ide.

2. A sötét és melankolikus rosszfiú, akinek azért van jó oldala is

Augusten, a Kiszáradvából
Augusten fiatal, meleg, marketinges, sikeres és alkoholista. A főnökei beutalják őt egy elvonóra, és ő megpróbál leszokni. És közben megtudjuk róla, hogy vicces, hogy különlegesen látja ezt a mocsok nagy eladható világot, és társadalomkritikus. Megjárja a könyv alatt a mélységeit, a sajátját és a világét, közelebb kerül magához, és mi is megismerjük. Megismerjük, hogy van jó oldala is. 🙂

A Kiszáradváról szóló értékelésemért katt. ide.

3. A természetfölötti pasi

Oké, oké. 😀 Szóval nem olvasok Fantasy-t és itt most ez kiütközik, de választottam valakit. Aki talán természetfeletti dolgokra képes: Standlich Treadwell, A Hold legsötétebb oldala című könyv főhőse.
Standlichnek különböző színűek a szemei, és diszlexiája van, amivel különbözik az egyformák világában, és bátran elindul azért, hogy ő is érvényesülhessen, és ezzel talán még a világot is meg tudja menteni. Ez elég természetfölötti, nem? 😀

dasuopb.gif

A Hold legsötétebb oldaláról szóló bejegyzésemhez katt. ide.

4. A srác, akit megszelídítenél

Szóvalhogy. Igencsak érzem, hogy a meleg könyveknek behozandó hátránya van a romantikus könyvekkel szemben, mivel ide is csak bemagyarázni tudok egy szereplőt. De! Miért lennék bölcsész, ha már bemagyarázni se volnék képes. Naugye!

Szóval a választottam Noah a Neked adom a napot című könyvből. Az a Noah, akit csak a testvére leírásából ismerünk. Mert hatalmas titkokat őriz, és mert emiatt kurvára nem önmaga. Pedig mocskosul csodálatos lehetne, és azt hiszem érdemes volna érte tenni, és felelősséget vállalni érte, és annak is örülnék, ha fontos lennék számára, mert A kis hercegben azt mondja a róka:

De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…

5. A barát zónába tett szerencsés/szerencsétlen

Dante, az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában című könyvből
Nagyon vicces, hogy ebben a könyvben Arival tudtam rendkívül azonosulni, és ennél jobban azt hiszem nem is tudnám megmagyarázni, mit keres Dante a listán. Azt hiszem rengeteget beszélgetnénk, és néha okosakat hallgatnánk, mondjuk a csillagok alatt. Dante egy olyan srác, aki nagyon könnyen megnyílik, aki vágyik a figyelemre, akit minden érdekel, és aki vevő volna a kérdéseimre. Ugyanakkor egy olyan szertelen és vadóc srác, aki mellett nem kötnék ki szívesen. Azt hiszem Dante tipikusan a „szeretem, de nem élnék vele” karakter.

Itt összegyűjtöttem húsz jellemzőt, amiért szerintem el kellene olvasnod a könyvet. Ide kattintva találod.

6. A lelki társad

És itt jön a srác, akibe tényleg bele vagyok esve, és a moziplakátja alatt írom ezeket a posztokat, mert elkértem a mozitól:

original.gif

Elio a Szólíts a neveden mesélője. Ez a srác kibaszott okos, rendkívül művelt és olvasott. Egy olyan családban nőt fel, ahol a sárgabarack szó etimológiáján lehet gondolkodni, és nagyon mélyen érez, és nagyon okos meglátásai vannak, miközben szereti ezerfelé cincálni a dolgokat. Már a könyvben is nagyon szerettem, de Timothée Chalamet alakítása sem segített kizúgni belőle.

Az értékelésemet itt;
A filmváró bejegyzésemet itt;
A mozis élménybeszámolómat itt;
A filmről írt slam poetry szövegemet pedig itt találod.

7. Akivel megszöknél

Billie a Billie-ből.
Anna Gavalda nagyon csodálatos regényének meleg főszereplője épp szökésben van a barátnőjével, és ketten megkeresik maguknak a saját életük értelmét, azt hiszem. És most egy olyan időszakban vagyok, ahol egy ilyen szökés, állatira hasznomra válna. Szóval fognám a hátizsákomat, átugranék Billie-hez, és megkeresnék a pásztort, aki Jézusnak néz ki, és nagyon szexi. 🙂

A Billie-ről szóló értékelésemet ide kattintva találod meg.

8. A férfi, akiért kockára tennél mindent

Seth, a Soha nincs végéből.
Mert Patrick Ness megírta a legjobb LMBT könyvet, és a legjobb barátot. Seth fantasztikus srác, azzal együtt is, hogy követett el hibákat, viszont képes bármit megtenni egy olyan világban, ahol az élete, az élet lehetősége a tét. Rendkívül imponáló és magával ragadó, talán példát mutató az önzetlensége, szóval megérdemelné. 🙂

Ha szükséged van 20 okra, amiért a Soha nincs vége neked való, akkor csak ide kell kattintanod. 😉

9. Akivel szívesen ragadnék egy lakatlan szigeten

Két alaptézisem, hogy nem érezném magam jól abban a helyzetben, és hogy rendkívül béna vagyok, és meghalnék. Ez alapján a választásom Malcolm-ra esett az Egy kis életből.
És önző vagyok, mert azért választottam őt, mert önzetlen, eredendően. Mert azt nézi másnak mi a jó, és tudja, hogy mikor kell hallgatni, de képes a jó beszélgetésekre is. Nekem a lakatlan szigeten erre volna szükségem. Sajnálom.

Az Egy kis életről szóló értékelésemért kattints ide.

10. Kedvenc badass rosszfiúd

A badass szó szerintem sírni valóan fenszi, de legyen. Itt szintén azt érzem, hogy nem bővelkedtünk a lehetőségekben, és az igazi rosszfiúk még megírásra várnak, de én most Dávidot választanám Krausz Emma: Osztálykép című könyvéből. De azért mert nem önmagáért rossz, és mert egy picit külső szemlélő. Utólagos belegondolással nagyon meg tudtam érteni az ő szemszögét, ami nem látja a regényben közölteket, csak következtet, szerelmes és fél. Nagyon kíváncsi lennék egy vele kapcsolatos spin-off folytatásra az ő szemszögéből. Vagy akár a többiekéből.

Az Osztályképről szóló értékelésemet itt találod.

Ennyi lett volna mára ez az tag, nagyon szépen köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂 Ha megjegyzésetek vagy kérdésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂 Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra,

és a következő posztig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Előbűjós #3 Én, az előbújásaim és a blogger lét

Szerző:

Dátum: 2017.10.15.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

az előbújás hetének záróakkordjaként szeretnék mesélni egy picit magamról, mert nekem sokat jelentett valamikor idegen emberek előbújás sztorijait olvasni. Meg mert már vagyunk olyanban, hiszen ez lesz az ötvenedig poszt, és nem tudok ügyesebbet kitalálni. 🙂

Nem szeretném a poszt végét most szennyezni, szóval ha lesz majd olyan megjegyzésetek, kérdésetek, amiket szeretnétek elmondani, a poszt alatt megtaláltok a komment szekcióban. (És most ennyi is a hirdetésből.)

cod3.JPG

Az elején kezdve egy mélyszegény vidéki családból származom. A szüleim már korán elváltak, édesanyám nevelt. Büszke katolikussá nőttem, az elsőáldozással, bérmálkozással, ministránskodással együtt. Tizenhárom évesen költöztünk be egy kisebb városba, ahonnan a közeli megyeszékhelyen kezdtem el a középiskolát.

Körülbelül 6-7 éves korom óta tudom, hogy a fiúk (azon belül akkoriban a fiú osztálytársaim) érdekelnek, ami így lehet, hogy durván tud hangzani, de szexuálisan eléggé oldott légkörbe születtem bele. És magamnak tudtam, hogy ez így van… de ez nyilván nem jelentett még akkor semmit. Amikor elkezdődött a kamaszodásom, valahogy beszivárgott az életemben, hogy ez rossz, és titkolnivaló, ezért nem is beszéltem róla senkinek, csak bámultam az osztálytársaimat.

14 évesen, amikor a megyeszékhelyre kerültem, maradt ez a helyzet. Mivel elég nagy létszámú iskola volt az enyém, ezért persze ismertem melegeket, akik nyíltan vállalták, de furcsák voltak, senki nem tudta őket kezelni. Hozzáteszem, 2011-et írunk. Mikor harmadéves, negyedéves lettem, már volt számos pozitív kép előttem, és persze online is létezgettem. Az első komoly, és nagyon pozitív élményem az Élni és élni hagyni – meleg fiú blogja volt. (Ami nem sokkal azután, hogy olvasni kezdtem, fagyasztotta magát.) Innen kezdtem el meleg filmeket nézni, és valahogy onnan jöttek a meleg könyvek.,, Letakart borítóval, elsősorban a vonaton, könyvtárból.

16 voltam az első előbújásaimkor. 2013. szeptember 23-án írtam egy verset (egy nagyon rosszat), aminek, ha a sorok első betűit összeolvassuk, a Martin szeretlek jött ki. A Vallomás címet adtam neki. Kinyomtattam. Nagyon-nagyon-nagyon sok példányban, és osztogattam nekem fontos embereknek. Nagyon kevés embernek, főleg néhány szociális munkás ismerősömnek esett le az összeolvasós trükk, és hatalmas köszönettel tartozom nekik azért, hogy beszélhettem velük erről akkor, amikor még senki sem tudott róla.

Aztán már nem tudom a sorrendet, de a barátaim jöttek. Egy srác, akiről tudtam, hogy a nővére leszbikus, és jól fogadná, a padszomszédom, akivel ma is nagyon jó viszonyban voltunk, és persze Martin, aki csak sok évvel később tudta meg, hogy létezett egy ilyen vers, és hogy egyáltalán szerelmes voltam belé.

Általában ülve beszéltük meg ezeket a dolgokat, és hagytam bent időt kérdezni, még ha nem is volt rá általában szükség. Jól fogadták, és ma is hatalmas kövek tudnak leesni a szívemről, ha kimondom a két szót:

Meleg vagyok.

A családomnak nem mondtam el még, talán vissza van, majd talán, ha olyan kapcsolatom lesz, ami már rájuk is tartozik. Alapvetően a családomnak nincs köze az életemhez, ezt részben édesanyám, és részben azt hiszem a melegségem váltotta ki belőlem.

És akkor elérkeztünk egy fontos ponthoz: 17 éves voltam, amikor édesanyám meghalt, és igazából a felsőbb pontokból levezetve nem függtem innentől senkitől. Persze nagyon fáj ma is az elvesztése, és bedobnék minden így elért dolgot, ha visszakaphatnám, de szépen ment el, beszélgettünk előtte délután. És tudtam, hogy azt szeretné, hogy boldog legyek.

Néhány hét múlva bekopogtattam a helyi LMBTQ szervezethez, azt hiszem az Imák Bobbyért filmvetítésére, és valahogy elkezdődött az önfelvállalással teli meleg életem. 🙂

Azon a nyáron, érettségi után, részt vettem egy nagy országos LMBT+ szervezet videó és fotókampányába, több fesztiválon voltam kint mint a helyi LMBT+ szervezet képviselője, és az Itt vagyunk kampány keretein belül egy másik városban beszélgettünk az utca emberével, végigprájdoztam a Budapest Pride rendezvényeit, és életemben először vonultam is. Fantasztikus volt. Az egész nyár. 🙂

Akkor szerettem melegnek lenni. Ha már így alakult. 😉

Aztán elkezdődött az egyetem. 2015. Szeged. Elhatározásaim szerint senkinek nem fogok hazudni arról, hogy meleg vagyok, ha szóba jön, és beszereztem egy hatalmas mappát, amit teleragasztottam különböző szivárványos, meleges, qveeres matricákkal. Így csaptam bele az új életembe.

Nos, a szobatársaim, akikkel két évet éltem nem tudták, hogy meleg vagyok (ettől függetlenül volt életem, és őket is sikerült kemény konzervatív buzizókból, semleges álláspontúvá tennem, amire tök büszke vagyok), most pedig egy olyan szobában élek, ahol ez nem probléma.

A viccesen kemény diók a csoporttársaim voltak. 😀 Elfogadtak, és imádom őket, de futottunk köröket. Viszonylag korán, a második héten találkoztunk egy olyan szerelmes szövegrészlettel, ahol nem voltak egyértelműek a nemek, és míg mindenki a fiú lány kombóban indult el, én fejtegetni kezdtem, hogy nem mindegy-e ez igazából. (Mai fejjel is mindegy a szövegolvasás szempontjából ott, szerintem, maximum nagyobb ereje lehet a titkolózásnak, ha LMBT+ érdekeltségű a szöveg.)

Aztán szóba kerültek a lányok barátai egy óra előtt, és mikor odacsatlakoztam hozzájuk, egy csoporttársam megjegyezte, hogy gyere nyugodtan, mesélj te is a barátodról. Közben az arcán nyilvánvalóan látszott, hogy viccel, és fel sem merült benne, hogy meleg volnék, de ez egy olyan helyzet volt, ami eléggé adta.

Így lett kimondva, hogy meleg vagyok.
Pedig prideos karkötőben, a mappámmal, és kis textilszatyorral azt hihetné az ember, hogy nem kell, de mégis örülök, hogy egy ilyen, tisztább lappal indulhattam.

És most néhány szó a blogról, ami egy picit utolsó stáció:

2013 óta olvasok meleg könyveket, és mindig fel kellett túrnom mindent, hogy címeket találjak. Aztán elolvastam néhány olyan könyvet, amiben kint volt az LMBT címke, de nem volt benne, vagy nem volt benne nagyon…
Az áttörés idén február 14-én érkezett, amikor megvettem a Kedves halottak! című könyvet, amin szintén ott az LMBT címke, de kurvára sehol nem találtam semmit arról, hogy mitől volna ez LMBT ezért reggel kiírtam gyakorikérdésekre, hogy ki mit gondol róla, és délután létre is hoztam. Saját szórakozásomra.

Aztán valahogy több lett, mint felesleges hobbi. Szerettem volna, sőt, szeretném, ha a blog hatására az olvasó emberek LMBT témákat olvasnának és az LMBT emberek olvasnának egyáltalán, ezért instagrammon a leírásba kitettem a blog linkjét, ami szerintem menő lépés volt, úgy hogy a családom hivatalosan, vagy hát tőlem nem tudja, hogy meleg volnék. Majd május 31-én (ha valakit meglep, hogy mindent dátumosítok, akkor jelzem, hogy ezeken a napon több dolog történt, de engem is meg tud lepni néha) délelőtt, egy vizsga után létrehoztam a facebook oldalt, ahová ki lehet tenni, hogy kik a „csapattagok”, azaz oldalkezelők, és ez az adatlapomon is megjelenik, mint nyilvános információ, hisz a blog igazából tényleg hozzám tartozik, és büszke is vagyok rá.

És rátok, mindannyiótokra, akik ezt olvassátok. Köszönöm, hogy együtt megyünk könyvekkel a szivárványhoz!

Szilvió

Előbújós #2 A Top7 előbújás könyvekből

Szerző:

Dátum: 2017.10.11.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,
ma, október 11-én ünnepeljük a Nemzetközi Előbújás Napját, amelyen azokat az embereket ünnepeljük, akik ki mertek lépni a metaforikus szekrényből, és vállalják, hogy valamilyen szexuális kisebbséghez tartoznak. Ez ma egy nehéz kiállás, de szerencsére egyre többen vagyunk. 🙂

Ebben a posztban a kedvenc előbújós jeleneteimet gyűjtöttem össze a kedvenc könyveimből, és azon túl, hogy mindenkinek ajánlom, külön ki szeretnék emelni néhány csoportot. Tehát ajánlom:

  • Azoknak a heteroszexuális, cisznemű embereknek, akik szeretnék egy picit megérteni, miért kell kimondanunk, és miért is lehet büszkének lenni rá.
  • Azoknak az embereknek, akik ezt olvassák, és épp az előbújáson gondolkoznak. Keressetek egy embert, akiben mindennél jobban megbíztok, és indítsátok el a csodát!
  • És persze azoknak, akik már elindítottak csodákat. Tudnotok kell mennyire fantasztikus dolgot tettetek egy szebb világért.

cod2.JPG

7. Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili
Főnök, beosztott, és valami barátszerű viszonyban, egy semmit sem csinálós, nyugodtan fekvős, beszélgetős pillanatban:

És hogy hívták azt a valakit, kérdezte Lili, mire én azt mondtam, Tibornak hívják. Majd ki tudja miért, talán egy hírtelen ötlettől vezérelve kimondtam az igazi nevet, egy nő nevét. Lili csak nézett. Sokáig nem szólalt meg. Majd elmosolyodott, hát neked aztán vannak titkaid, jó kis izgi titkaid, mondta, nem is tudtam, hogy leszbi vagy. Nem vagyok leszbi, pontosítottam, azt hiszem, ha mindenáron kell egy meghatározás, akkor inkább biszex vagyok, azt hiszem, sőt inkább úgy mondanám, mindig a rossz emberbe szeretek bele, de mindig az emberbe szeretek bele, nem a férfiba vagy a nőbe, nekem lényegtelen, hogy ki milyen nemű úgy gondolom. És mondd, belém szerelmes vagy, kérdezte Lili, és kezébe fogta az arcomat.

6.-5. Becky Albertally: Simon és a Homo sapiens lobbi

A nagyobb családnak egyszerre, karácsonykor:

– Terhes vagyok – mondom.
– Sejtettem, fiam – mondja apu. – Csak úgy ragyog a bőröd.
A szemébe nézek.
– De komolyan. Meleg vagyok.
Két szó.
Mindenki néma csendben ül.
Aztán anyu szólal meg.
– Kicsim. Ez… Istenem, ez… Köszönöm, hogy elmondtad nekünk.
Aztán Alice azt mondja:
– Hűha Bubi. Nem semmi.
Apu következik.
– Meleg, hah?
Anyu veszi át a szót.
– Nos, beszéljük át. – Ez az egyik kedvenc pszichológusi mondata. Ránézek, és megvonom a vállam. – Büszkék vagyunk rád – teszi hozzá.

És a legjobb barátodnak, szép, kedves, ironikus, egyszerű következő mondatokkal:

– Szóval, a helyzet az, hogy meleg vagyok.
Ez az első alkalom, hogy hangosan kimondtam. A kezem nem mozdul a kormányon, várom, hogy valami különlegeset érezzek. A lámpa zöldre vált.

4-3. John Green, David Levithan: Will & Will 

Visszaemlékezős, csakúgyprájdolós, és Minis. 🙂

Emlékszem arra, amikor Mini meg én elmentünk a melegfelvonulásra, ahol végre kibökte nekem:
– Grayson, meleg vagyok.
Mire én:
– Csak nem? És csak nem kék az ég? Csak nem keleten kel a nap? Csak nem katolikus a pápa?
Mire ő:
– Csak nem Mini Cooper a legnagyobb sztár? Csak nem rínak a gyönyörűségtől a dalos pacsirták, ha énekelni hallják?

És a Top3-ban egy újabb. Édesanyával, aki egyedül nevelte, és nagyon különleges kapcsolat van köztük

anya: milyen volt chichago?
én: anyu, figyelj, totál meleg vagyok, és örülnék, ha túleshetnénk most a kiakadásodon, mert még előttünk az egész élet, hogy megbirkózzunk a dologgal, de a gyötrelmes részt jó lenne minél hamarabb letudni.
anyu: a gyötrelmes részt?
én: tudod, hogy imádkozol a lelkemért, és hogy megátkozol, amiért nem fogok neked unokát gyártani az asszonykámmal, meg hogy elmondod, milyen borzasztóan nagyot csalódtál bennem.
anyu: tényleg azt hiszed, hogy ilyeneket mondanék?
én: hát, gondolom minden jogod megvan rá, de ha ki akarod hagyni ezt a részt, én igazán nem ragaszkodom hozzá.

2. Becca Prior: Stockholm-szindróma

Ha apád az alvilág feje volna, de épp lelkizős pillanatában van.

– Azért mentem el, mert nem mertem bevallani, hogy meleg vagyok – szólalt meg Bry egy fél perces csend után. Úgy érezte ez a nagy vallomások estéje, ezért ha fájnia kell, akkor hadd fájjon mégjobban.
– Azért? – kérdezett vissza az öreg, és könnyeit letörölve lassan a szemébe nézett.
– Igen. Azt hittem, így nem vagyok elég jó ahhoz, hogy a nagy Morgen Hayes fiának mondhassam magam.
– De miért? Mi köze ennek ahhoz, hogy a fiam vagy?
– Mit gondolsz erről egyáltalán? – kérdezte Brian, mert tudni akarta az igazat.
– Arról, hogy a fiúkat szereted? – jött zavarba az öreg, amin Brian meglepődött.
– Igen, arról, hogy meleg vagyok.
Megnyomta a meleg szót, ezzel is sarokba szorítva az apját.
– Ha azt mondom, semmi közöm ahhoz, hogy kivel bújsz ágyba, azt fogod mondani, azért mert nem érdekelsz. Nem tudom, mit akarsz hallani. De ha a lányokkal csinálnád, arról sem számolnál be, és tulajdonképpen nem is értem, mi ez a nagy felhajtás most a szex körül.
– Nem csak a szexről van szó – mondta Brian indulatosan.
– Nem, persze, hogy nem. De a miénk nem éppen hagyományos apa-fiú kapcsolat. Lehet, hogy én is hibás vagyok, de ha jól emlékszem, soha nem beszéltünk ilyenekről… – nézett félre Morgan.
– Nem azért lettem meleg – mondja Bry, enyhe sértettséggel a hangjában.
– Eszembe sem jutott! – kontrázott rá az Öreg. – Az, hogy meleg vagy, veleszületett dolog, nem hiszem, hogy az apai felvilágosítás hiánya okozta volna – állapította meg.

És végül a kedvenc:

1. John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság
Ha a nagymamád a legkirályabb nagymama.

–  Tizennégy éves korod óta nem hívtál el ebédelni. Szóval mi nyomja a begyedet?
– A mimet?
– A lelkedet fiacskám, a lelkecskédet.
– Ja, bocs. Öö… azt hiszem szerelmes vagyok.
– Ez komoly? – ugrott fel az asszony, és a tányérjába dobta a hamburgerét. – Lisába?
– Clarkba – felelte Solomon remegő hangon.
– Csitt! – szólt rá a nagyi izgatottan. – Alig várom, hogy elmondhassam a barátaimnak. Én vagyok köztük az első, akinek meleg unokája van. – Annyira fognak irigykedni rám.

Köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂 Ha van olyan könyves előbújás, ami nem szerepel a én szubjektív top7-emben, de ti hiányoljátok, írjátok meg nyugodtan kommentben, ahogy szívesen várok saját történeteket is, meg igazából bármit, amit ti szeretnétek megosztani velem. 🙂

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő posztokról, iratkozzatok fel a jobb felső sarokban, ha több is érdekel, keress és lájkolj facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, kövessetek instagrammon. 🙂

Ma különösen ne felejtsétek: Könyvekkel (is) a szivárványig!

Szilvió

Előbújós #1 Vas Maya: Kapcsolatok szivárványa

Szerző:

Dátum: 2017.10.09.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

ma elstartol az Előbújós minisorozat, amelynek középpontjában a szerdai előbújás napja van. Ennek keretében ma egy izgalmas, 14 interjút tartalmazó kötetről szeretnék nektek mesélni, amelyben melegek, biszexuálisok, leszbikusok mesélnek magukról. Izgalmas, még ha nem is szerettem annyira mindig. 🙂

cod1.JPG

Kezdjük a legelején. Életemben nem pirultam el könyvolvasás közben, és ez volt az első. A villamosra várva olvastam az első történetet és ilyen volt. Nagyon. Balázs vallásos srác volt, aki sokáig küzdött a saját melegségével. Számomra abban a történetben nagyon sok volt, valószínűleg azért, mert hasonlít az enyémhez, és ennyire az én történetemet az én érzéseimmel ijesztő és arcpirító volt olvasni. De elvártam ezt a szintet továbbra is.

A könyv fő értéke, hogy tényleg megmutatta, milyen sokszínűek a leszbikus és meleg emberek, megismerhetünk, vagy legalább egy kis betekintést kapunk leszbikus párok, idősebb megözvegyült, és idősebb elvált családos férfiak életébe, akik gyerekeket nevelnek, az Egyesült Államokban élő újságírónő munkahelyére és családjába, vagy, ami nekem a legmeredekebbek, és talán a legizgalmasabbak, egy poliamor kapcsolatba, amiben három férfi él, és egy lány, aki Krisna tudatú hitébe és életébe, aki feladja az egész szexualitás témát. Wow.

És, ahogy Lakatos Márk mondja a könyv hátán:

Lenyűgöző, hogy megismételhetetlen életeink mennyire összeforrnak a többiek sorsával,
mások történetével. Ez villanyozott fel igazán! Mert eszembe jutott az első „barinőm”
az oviból, meg az „ikernővérem” a gimiből, akivel csókolóztam, és megrémültem, mert
tudtam, hogy egészen másra gondolunk csók közben. És bevillant a tornaöltöző, ahol hideg
verejtékben fürödtem kövér kisfiúként, miközben a nyolcadikos srácok előttünk öltöztek át,
és disznó vicceket mesélve röhögtek.

És nagy előnye és egyben nagy hátránya a könyvnek, hogy bemutatja, mennyire heterogén a meleg, leszbikus közösség. Jó, mert igyekszik egy nagy spektrumot lefedni, kap helyet aktivista és kevésbe meleg barát, de közben olyan dolgok kerülnek leírásra, amik nem feltétlenül tesznek jót az LMBT+ ügynek: Elég erős kritika éri a Budapest Prideot, és alapvetően az egész meleg társadalmat, amit nem biztos, hogy annak is olvasnia kellene,
aki először találkozik a kultúránkkal, márpedig elsősorban őt akarja megszólítani.

Mindenesetre ajánlom neked a könyvet, ha épp ismerkedsz a meleg kultúrával, érdekelnek a szexuális kisebbségek problémái, vagy csak kötődni szeretnél valahogy. 🙂 Fogsz tudni. 🙂

Ennyi lettem volna mára. 🙂 Szerdán érkezem egy meglepetés poszttal a Előbújós sorozatból, pénteken pedig magamról mesélek majd. Ha nem szeretnétek lemaradni, kövessétek a blogot, a bal felső sarokba kattintva, ha háttértartalmak is érdekelnek, keressetek facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra. 🙂

És persze a héten különösen ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén