Sziasztok,
a mai bejegyzés nagyon különleges számomra, mert régi vágyam, hogy elkezdjem jól használni a Kibeszélős sorozatot, és most úgy érzem, hogy tisztábban látom, mit várok tőle, és bele merek vágni. Az, hogy ezt a témát válasszam első bejegyzésnek, a leginkább Andi videójának az érdeme (katt ide), aki a hónap elején egy új könyves taget hozott a könyves tartalomgyártásba, és közben a saját könyvmoly életútjáról mesélt negyven percen át. Jó volt ezt hallgatni, és elgondolkodni rajta, hogy nálam mik voltak azok a szövegek, amik annyira fontosak voltak, hogy meghatározzák az életemet is. Mert voltak. Első próbálkozások, könyvek, amik végül rátettek az olvasás pályára, és persze a blog kapcsán is van néhány kötet. Ezek nem lesznek feltétlenül kedvenc könyvek, csak valamiért fontosak. Jókor voltak jó helyen. Mutatom is, hogy melyik, hol, mikor.
Erich Kästner: A két Lotti
Alapvetően olvasó családból jövök. Rengeteget láttam az édesanyámat olvasni, apukám pedig nem olvasott már, de nála is sok könyv volt. Anyukám mindig olvasott fel nekem elalvás előtt, járt nekem a Disney Könyvklub, és apa régi mesekönyveit is sokat forgattam. Az első igazi, nem mesét olvasok és végigolvasok egy egész könyvet könyv számomra mégis a Két Lotti volt, ami negyedikben volt nekünk kötelező olvasmány. Megkértem apát, hogy vegye meg nekem (úgy érzem a harmadik szülős példa után fontos elmondanom, hogy elvált szülők gyereke vagyok), mert ugyan a tanítónénink felolvasta nekünk, de nagyon lassan haladtunk, és engem meg ennél jobban érdekelt. Nem ez volt az a könyv, ami rátett az olvasásra, de tudtam, hogy szeretem csinálni. Sok mindent olvastam ezután is, össze-vissza, de nem emlékszem, hogy belekezdtem volna utána egyetlen regénybe is. Viszont ötödikben ennek az első néhány bekezdését vittem szépkiejtési versenyre, és annyit gyakoroltam, hogy még mindig tudom az első mondatait:
Tulajdonképpen ismeritek ti Tó-Bühlt? Tó-Bühlt, a hegyi falut? A Bühl-tavi Tó-Bühlt?
Padisák Mihály: Éljen a száműzetés!
Ezt talán ötödikben vagy hatodikban olvastam. A sulinkban is volt a KMK-nak a Jonatán olvasmánylista nevű játéka, amin mindig részt akartam venni, de végül sosem vettem, viszont egyszer rendeltem könyvet. Ezt a könyvet. Mert tetszett a címe, de tök másról szól, mint gondoltam. Egy kis srácról, Kanócról, akit a nővérével kitesznek a szülei egy horvát szigeten élő családhoz, és Kanóc a családban élő lánnyal elhatározza, hogy a nyáron kifogják a nagy halat a tengerből. Nagyon kedves, vicces, aranyos történet. Ez volt az első, ami igazán megfogott, mert arról szólt, hogy kell nagyot álmodni, és le kell küzdeni az akadályokat. Azt hiszem a regényekkel kapcsolatos igényeim nem sokat változtak azóta.
Richard Yates: Egy jó iskola
Ezt a könyvet a középsuliban olvastam, elsősként. Akkor suli után sokat jártam be az Alexandrába, ahol a bolt közepén le lehetett ülni olvasni, és én szépen lassan suli után olvastam végig. Emlékszem, hogy a telefonban jegyeztem le azt, hogy hol tartok. Egy bentlakásos fiúiskoláról szólt, aminek megvan a maga belső működése, és amit Pearl Harbor teljesen átrendez egyszer csak. A fiúkból férfiakká és hazafiakká kell váljanak. Emlékszem, hogy nagyon szerettem, de tavaly nyáron megvettem a könyvet, és egy gyors olvasás után túl is adtam rajta, mert borzalmasnak találom most. Talán az tetszett akkor benne, hogy elsőben még én is kollégista voltam… Vagy fene tudja.
Francis Carco: Villon
Faludy György: Francois Villon balladái Faludy György átköltésében
Emiatt a két könyv miatt voltam magyar szakos. Vendéglátóipari szakközépiskolába jártam, ahol minden év májusában volt egy DÖK nap, és tizedikben volt tanár-diák verseny, ahol nekünk lehetett előadni egy órai anyagot, a tanárok és a diáktársak közül néhányan pedig bent ültek. Én Villonból tartottam, mert egy punk osztálytársunk az előző évben nagyon lelkesedett Villonért, és érdekelt, hogy miért van ez. A történetben a kedvenc dolgom, hogy akkor már elkezdtem járni a Pécsi Tudásközpontba, és amikor a könyvtáros nénihez odamentem anyagot kérni, csillogó szemmel pattant fel, és adta oda Carco Villon életrajzát, valamint a Faludy fordítást, mert azt mondta, ez a legjobb, ha előadást tartok belőle. Én nyertem a versenyt, és rájöttem, hogy talán van közöm az irodalomhoz.
Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Tizedik nyara. A középsulis magyartanárnőnk azt mondta, hogy igen, van az úgy a klasszikus regényeknél, hogy inkább nőknek, vagy inkább férfiaknak szólnak. (Ma már tudom, hogy ez mekkora blődség.) Aztán pedig azt mondta, hogy igen, bár mondjuk az Anna Karenia mindenkinek szólhat. És én ezt felírtam a füzetembe, és év végén ki akartam kölcsönözni a könyvtárból a könyvet, mert tök érdekelt, hogy mi ez a regény, ami mindenkinek szól. Ugyanakkor nem készültem fel erre a kölcsönzésre, csak ott jutott eszembe, hogy igen, van egy ilyen könyv, de a füzetem otthon van. Nem estem kétségbe, kiírtam gyakori kérdésekre, hogy melyik regényről van szó? Női név a címe és orosz. Egyrészt megtudtam belőle, hogy nem való mégsem annyira mindenkinek az Anna Karenina, bármennyire is szerettem, másrészt ezzel kezdtem el klasszikus szövegeket olvasni. Sokáig Anna volt a kedvenc regényhősnőm, de erről majd még fogok mesélni.
Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
Mivel a pécsi Tudásközpont az egyetemi könyvtárnak is helyet ad, ezért gyakran vettem el ott az ingyenes egyetemi lapból, és abban ajánlották ezt a könyvet. Nem tudom, már mivel győzött meg, de a címe biztosan segített. Abban az időben tetszelegtem ebben a különcségben, és talán az is segített, hogy azt írták a borítóra, hogy a Modern Zabhegyező, de közben meg van egy olyan érzésem, hogy a Zabhegyezőt csak később olvastam. Mindenesetre ez volt az első könyv, amit a saját pénzemen vettem saját magamnak a már említett Alexandrában, és sajnos Szegeden egy költözés közben eltűnt, viszont tavalyelőtt kaptam belőle egy új példányt, amiért elmondhatatlanul hálás vagyok. Ez az a könyv, amit mindig újraolvasok, vagy csak kinyitom a fontos részeknél, ha azt érzem, újra szorongatnak a határaim, vagy csak egyszerűen át kellene ismételni, hogy pontosan mit is jelent nem menekülni az élet elől.
Ryan Loveless: Ethan és Carter
Ez az első LMBT könyvem. A könyvtárban találtam a szabadpolcon, és jó első könyv volt. Az elfogadásról beszélt. Arról, hogy valaki Tourette-szindrómával vagy baleset okozta agykárosodással is lehet csodálatos ember, aki megtalálja a boldogságot, és az egész rendkívül magától értetődik. Pont két férfi között, de ez szinte nem is fontos.
Oscar Wilde: Dorian Gray képmása
Dorian Gray az az antihős, akiről tudom, hogy elpusztítana, de bármikor járnék vele, és kiélvezném a pár pillanatnyi csodát. Bármikor, ha meglátom valahol adaptációban, újra és újra beleszeretek. De ez ebben most kevésbé fontos. Ez a könyv azt hiszem az örök klasszikus kedvenc regényem, mert tele van olyan metaforikus síkokkal, amiből még csak néhány fedte fel magát, de érzed a jelenlétét, és ez borzongató, miközben egy tiszta helyzetet mutat arról, hogy felszín alapján ítélünk, hogy a szerelem és a művészet igenis képes csodára, és hogy az ember elveszne a bűn mocsarában, ha lehetősége adódna. Dunajcsij Mátyás csodálatos fordításában olvastam, míg az egyik osztálytársam a klasszikus fordítást, és jól megbeszéltük.
Indra Sinha: Valamikor ember voltam
Ezt amúgy szerintem még soha nem meséltem el senkinek ilyen kereken, de most itt az idő. Ezt a könyvet egy Alexandrás könyves akción vettem. Elég kapitalizmusellenes és ökotudatos regény volt ez már akkor, amikor ez nem volt slágertéma annyira, és én sem feltétlenül ezért vettem meg. Csak tetszett a címe. Egy ázsiai elzárt közösségről van szó, aminek egy vegyipari mérgezés tönkretette az életterét, és egy Állat névre hallgató emberről, akinek meggörnyedt a háta a baleset következtében. Amiért ez fontos nekem, hogy ez a szöveg volt az, amit magammal vittem az első Pride Fesztiválomra, ahol (két percre a Blahától) egy hintában ülve megírtam azt a verset, ami végül az első slam poetry szövegem alapja volt. 2015-ben járunk.
Gustave Flaubert: Bovaryné
Egy kedves ismerősöm az Anna Karenina olvasásom után azt mondta, hogy nekem szerinte a Bovaryné jobban tetszene, és ez évekig a tudatomban volt, de nem olvastam el a regényt egészen sokáig. Aztán elsőben volt egy kurzusom, ahol előadástémát kellett választanom, és ott volt a lehetőégek között a Bovaryné, és igen, azt hiszem, tényleg jobban szeretem mint az Anna Kareninát, bár nagyon rokon nősors az övék Annával. Mindketten szerelmes életet akartak élni, de Anna élete tényleg tragikus véget ért, amivel megkapta azt a regényes életet, vagy hát, halált, amire vágyott, Emma Bovary lassú halála sokkal metaforikusabb volt, és nagyon szeretem Móricz Isten háta mögöttjét, ami ügyes görbe tükröt mutat már ennek a történetnek is. Szóval, mindenesetre ez volt az első szemináriumi dolgozatom tárgya, és szerintem okos dolgozat volt.
Ava Dellaira: Kedves halottak!
A konkrét könyv, amiért létrehoztam a blogom. Egy szegedi lány árulta a könyvet molyon, és nekem tetszett a címe, jó volt a fülszövege, ottvolt az LMBT címke, és igazából ennyi. Nem tudtam, hogy mitől is lett LMBT könyv. És nem azt mondom, hogy ez volt az a könyv, ami létrehozta az egészet, de egy utolsó csepp volt, ami tényleg rámutatott arra, hogy szükség van egy olyan platformra, ami megmutatja, hogy egy könyv valójában mivel érdemelte ki az LMBT címkét. Ha valami megváltoztatta az életemet, akkor az ez volt.
Becky Albertalli: Simon és a homo sapiens-lobbi 
A Simont ugyanazon a napon vettem, mint a Kedves halottak!-at. Egy nappal a blog létrehozása előtt. És aztán egy hónapon belül elolvastam, és nem tudtam, hogy hogyan írjak róla. A hatása alá kerültem, és az alatt vagyok most is, bármikor, ha a kezembe veszem. Arra jutottam ekkor, hogy nem vagyok jó blogger, kevés vagyok ahhoz, hogy ilyenekről írjak. Aztán írtam róla. És azóta is blogolok.
Radclyffe Hall: A magány kútja
Az első recenzióm. Emlékszem, hogy facebookon keresett meg a Park Kiadó marketingese, és nagyon büszke voltam magamra, hogy fél év alatt egy olyan blogger lettem, akit keres valaki. Nagyon sok önbizalmat adott, hogy csináljam, azóta merek én is kiadókat keresni, van olyan PR-os, akivel kifejezetten kellemes, félhivatalos, baráti viszonyban levelezünk már, és nem tudom, mennyi időnek kellett volna enélkül a megkeresés nélkül eltelnie, hogy én merjek kezdeményezni. Köszönöm nekik a belém helyezett bizalmat.
Bari Károly: A holtak arca fölé
Bari Károly a magyar roma irodalom egyik vezető alakja, a ma élő irodalmárok legnagyobbja. Egy szemináriumon kellett előadást tartani ezen első kötetéből, és az utánajárás, témafelvetések, további olvasások közben jöttem rá, hogy én szívesen foglalkoznék ezzel a témával bővebben is. Most jelentkezem mesterképzésre, és már van egy fél/háromnegyed kutatásom ezügyben, és lelkes vagyok.
Szegő János (szerk.): Szép versek 2019
Szóval a Szép versek. Szerintem a legtöbben ismeritek ezt a sorozatot. Mégpedig az iskolai könyvtárakból. Tudjátok, ezek azok a könyvek, ahol így egymás mellett van a borítón sok kis bélyegképnél is kisebb arckép, de soha senki nem nyúl hozzá. Na. Ez a sorozat ma is van. A kortárs lírapublikációk előző évnyi terményéből válogat, és tavaly két verssel én is benne lehettem, ami hatalmas megtiszteltetés számomra.
Seth Godin: Minden marketinges sztorizik
A TEDx előadásra készülés. A személyes blogom létrehozásakor meséltem arról, hogy még nem kezdtem el úgy blogot, hogy tisztázzam magamban a miérteket. Ez a kérdés ennek a blognak a kapcsán a TEDx előadásra készülve jött elő igazán, és Seth Goldin könyve segített, hogy felépítsem a blog történetét, fő hangsúlyait. Nagyon sokat tanultam magamról és a blogról ennek a könyvnek hála, sokkal strukturáltabban látom azt, hogy ki vagyok én, milyen változást várok a világtól a blogom hatására, és miért is akarom elmondani mindenkinek a történetét. Sokkal bátrabb és céltudatosabb vagyok azóta. Tudom, hogy minek kell beleférnie, és azt is időben észreveszem, ha valami nem működik annyira. És akarom azóta csinálni a blogot. Nagyon. Mert már történetünk van.
Moskát Anita: Irha és bőr
Az első nem online zajló #LMBT-t olvasunk interjú kötődik ehhez a könyvhöz. Moskát Anita és Brandon Hackett közös könyvbemutatót tartottak Szegeden a Próza Nostra Irodalmi Estek szervezésében, és én a bemutató után beszélgethettem Anitával. Nagyon kínosan indult, mert bár megbeszéltük, hogy beszélgetünk majd, az est előtt vagy után sem jelentkeztem nála, csak láttattam magam (azóta elméletben is megtanultam, hogy ezt sajtómunkatársként nem szabad), de Anita ezt nagyon jól kezelte, és a kezdeti inkább számomra fontos jégtörés után egy izgalmas beszélgetés alakult ki. Azt érzem, hogy a vele való beszélgetésben vállaltam a leginkább kockázatot, sikerült nem konzerv kérdések mentén dolgoznunk, és nagyon megtisztelő volt abban az alázatban részesülni, amivel ő nyúlt az interjúhoz. Emellett pedig nagyon tanulságos volt a vele való munka, ezentúl jobb tisztázatot fogok küldeni, bátrabban fogok kérdezni, és megtanulok szociális helyzeteket kezelni a következő ilyen esetekre.
William Shakespeare: Hamlet
És elérkeztünk a jelenhez. Elég furán került elő ez a Hamlet. Már többször olvastam Arany János és Nádasdy Ádám fordításban is. Mindig is szerettem olvasni. Hamletet egy jó figurának tartottam, olyannak, akibe benne láttam azt az el nem fogadást, amit én gondolok, gondoltam sokáig a felnőttségről és a felnőttséggel járó kompromisszumokról. Most viszont újra kellett olvasni Dramaturgia órára házinak, és a Hamletben mást is észrevettem. Hamlet most élete első felnőtt döntése előtt áll, és habozik. El kell döntenie, milyen ember akar lenni, de a bizonytalansága áldozatokat követel. Én most megyek mesterszakra. Volt két évem arra, hogy átgondoljam, hogy ki vagyok én, és milyen ember szeretnék lenni, aztán majd el kell kezdenem olyanná válni. Hamlet már két hónapja ennek a metaforája a fejemben, és azt hiszem nem szégyen a legnagyobb mesterek egyikétől tanulni.
Ennyi lettem volna mára. Azt hiszem ezek voltak a legfontosabb könyves pillanatok az életemben. Nehéz volt kiválasztani és leszűkíteni ezt a 18 könyvet, de az élet is nehéz, szóval muszáj volt. (Így is csak utolsó pillanatban fejeztem be ennek a megírását.) Ha vannak olyan könyvek, amik valamiért számotokra is ilyen fontosak, hagyjatok bátran kommentet, jó az ilyenről olvasni. 🙂
Ha egyéb kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek akkor is bátran komment szekcióban,
háttértartalmakért lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.
Igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:
Könyvekkel a szivárványig:
Szilvió
A könyvben két ikertestvért követünk, akiknek egy ponton megromlik a kapcsolata 14 évesen. Jude 16 évesen meséli el a történetét, Noah 13 évesen. Jude egy művészeti iskolába jár, Noah megfesti a világot gondolatban, és a festménybe helyezi magát.
elyik az a könyv amit folyamatosan mondogatsz magadnak, hogy elolvasod, de valószínűleg nem fogod?
ó lenne, ha lenne folytatása.
