Sziasztok,

tudom, tudom, tizenötödike van, ráadásul 30 napja nem volt bejegyzés, deszóval: most van, és az istennek az áldásából van most. A november nagyon zsúfolt volt, decemberre lebetegedtem, de most összeszedtem magam, és mivel a beköszönést írom meg mindig utoljára, látom, hogy két átolvasás után ez a bejegyzés már kész is lesz, szóval, hölgyek, urak, ez a novemberi summa, amiben arról a 12 könyvről mesélek nektek, amit beszereztem, és arról a hatról, amelyet elolvastam, nézzük is őket bővebben:

12 könyvet sikerült beszereznem ebben a hónapban:

Max Porter: Lanny
Max Potternek nagyon megragadó volt az előző könyve, A bánat egy tollas állat. Nagyon lírai, személyes szöveg volt az a gyászról, két fiúról és egy apáról, akik nem tudják, hogyan gyászolják az édesanyjukat, feleségüket, és egyáltalán, hogy hogyan éljenek tovább. Mondatok, versek, rövid bekezdések követték egymást az apáról, a hollótól, a gyermekektől vagy az anya emlékétől, tényleg megkapott. Ősszel jelent meg a szerző új könyve, legalább kétszer olyan vastag, mint az előző, sűrűbben szedett is, azt hittem gyorsan és pihentetően el tudom olvasni a beszerzés után, de nem így alakult. A Lanny egy kedvesnek ígérkező történet egy kislányról, aki nemrég került a kisvárosba, és egy kísértetről, akitől a gyerekek a környéken évszázadok óta félnek. Csak néhány mondat erejéig belekapva is érződik, hogy ez a regény is nagyon szépen gördül majd egy nagyon váratlan nyelven, várom, hogy olvassam.

Szilasi László: Tavaszi hadjárat
Szilasi új könyvét is sikerült beszereznem, ami nagyon izgalmas dolgokat ígér, bár lehet, hogy nem én vagyok az ideális olvasója, de közben meg mégis bízom benne. Két szorosan-kevésbé szorosan összefüggő történetet mesél el, az egyik az utolsó Rodosdóban maradt magyarokról, akiknek talán csak Mikes Kelemen levelei jelentik az utolsó kötődést az anyaországhoz, a másik pedig a kiegyezés utáni Tiszaszabályozás története sok szerelmes emberen keresztül. Ha minden igaz, a nemzet fogalma áll majd a könyv középpontjában, és nagyon várom azt, hogy mit tud kezdeni ezzel.

Zadie Smith: Sugallatok
A szerző nagyon finoman fogalmaz, amikor Sugallatok címet adja a kötetének, valójában 2020-ban írt esszékről van szó, amelyek abból a traumából születnek, hogy fél év alatt egy vírus felszámolja a világ addig ismert működését. A világhírű szépíró azt teszi, ami számára adott, művelődéstörténeti fogódzókat keres, tudósít az egyének személyes megéléseiből, és teszi mindezt a le nem zártság gesztusával, a bennelevésből, amikor még nem látszik, milyen válaszok lesznek adottak az egyén és a globalizmus számára. Az érzékeny író pontos és érdekes könyveként beszélnek erről a barátaim, picit szégyellem, hogy még nem olvastam bele az író munkáiba, így bízom benne, hogy ez a vékony könyv jó betekintést ad a szerző általuk is sokszor dicsért figyelméről.

Bökös Borbála: Szmirkó
Ez a könyv egy antikváriumban bukkant rám, és nagyon szükségem volt abban a pillanatban rá. Először is azért, mert nagyon szép. Egy ifjúsági fantasy, ami a szeretetről és a figyelemről szól egy félvér varázstalan tündér-ember kamaszsrácon keresztül. A fiú gyerekkora óta várja vissza az édesapját az emberek világából, és egyszer csak úgy dönt, elindul felkeresni, azonban varázstalansága és különc születettsége megnehezíti azt, hogy távozhasson a varázsvilágból. Nagyjából, de itt most nagyon spoilermentesen fogalmaztam. Nagyon jó ebben a könyvben, hogy elképesztően szép, mint megjelenésében, mint történetében. Az ifjúsági fantasyknak arról a típusáról van szó ennek a regénynek a kapcsán is, ahol a szeretet mindig győz, de ez nem véletlenszerűen épül fel, tényleg klassz, jól megírt, kedves regény, ami azonban egy picit közelít Lázár Ervin mesevilágának debilizációjához (főleg azt értem alatta, amilyen neveket használ a két szerző), ami tudom, hogy sokaknak tetszik (szerencsére többen közülük kiváló barátom is), de nekem nagyon nem, és ez ki tudott dobni néha az olvasásból, de ezzel együtt is, egy kedves, aranyos, jól felépített varázsvilággal dolgozó szöveg ez, amit bátran merek ajánlani, és amire tényleg szükségem volt a kötelezők után.

Bódis Krisztina: Carlo Párizsban
Volt egy nagy leárazás a Pagonynál, a fennmaradó könyveket így onnan szereztem be. Carlo egy cigány srác története, aki itt él a jelenkor Magyarországán,épp fát kell lopnia a családjának, de a rendőrök elkapják. Párizs egy gettó, ami ezt a nevet kapta, van mellette egy nagy villanyoszlop, ami akár az Eiffel-torony is lehetne. Carlónak és barátjának a foci lehet az egyetlen esélye a kitörésre, de lehet, hogy ez a rendőrségi ügy alapból elvágja a fiút bármiféle lehetőségtől. Bódis Kriszta figyelmes szerző és ismeri ezt a világot, nagyon várom, hogy olvassam ezt a könyvet, és kitaláljam, hogy hogyan írhatnék róla, meg a még néhány roma ifjúságiról.

Erdős István: Rajkó

Például a Rajkóról is szeretnék majd, ami szintén egy roma ifjúsági, ami az 1920-as évekbe kalauzolja el az olvasóit. A haramiák megtámadnak egy nemesi családot, az előlük elmenekülő kisfiút pedig vándorcigányok fogadják be, ahol egyként nő fel a többi gyerek között, elsajátítja a vándorló közösség saját babonás hagyományait, ő maga is zenélni tanul, barátokra talál ezáltal, és megtanulja a szabad élet néha kemény világának működését. Van bennem félelem ezzel a könyvvel kapcsolatban, de a lelkesedés az erősebb itt is.

Mán-Várhegyi Réka: A szupermenők
Ha már zene, akkor itt egy másik ifjúsági regény, ami zenével kísérletezik, egészen pontosan egy középiskolai lánybandával. A naplóregény írója egy lány, aki a szülei válása miatt most másik iskolába kényszerül járni, ahol sokáig nem tud beilleszkedni. Oké, tudjuk, a szokásos, csakhogy Mán-Várhegyi nagyon jól ír szépirodalmat, meg nagyon állat, ahogy világot épít, és kíváncsian várom, mi történik majd ebben az ifjúsági regényében.

Péczely Dóra (szerk.): Szevasz
Péczely Dóra szeret antológiákat szerkeszteni, de ebben nyilván nincs sok új információ. Azt hiszem az is van ezekkel a kötetekkel, hogy egyrészt fontos űrt, űröket töltenek be azzal, fiataloknak mutat igényes irodalmat, másrészt pedig tényleg jó olvasni őket, noha (az antológia műfaj ellenzőinek visszatérő érveivel egyetértve) nyilván hullámzóak a bennük megjelent szövegek minősége, pláne, hogy nyilván sok-sok szöveg tök különböző olvasókat várhat, szólíthat meg. A Szevasz már nem versekkel, hanem novellákkal jön, a korábbi könyvek 150, 160 verséhez képest itt 25 novellát kellett megtalálni, amelyek egyszerre jók és egyszerre világosan érthetőek a kamasz olvasók számára is, és a 25 szöveg sokkal egyenletesebb, stabilabb minőséget tudott hozni, mint a korábbi antológiák (Már csak a kis számok törvénye szerint is, amiről amúgy nem tudom, hogy létezik-e egyáltalán). A fura dolog a könyvvel és az olvasásával kapcsolatban, hogy rájöttem, én a tipikus novellákat szeretem jobban, amikor valakivel történik valami, és ez fontos változást eredményez, talán ebben a műfajban lelkesítenek a legkevésbé az öncélúbb (művészibb?) vagy végtelenebb szövegek.
+1 gondolat, és ez lehet, hogy tök butaság is, de én lehet, hogy nyitottam volna a fantasy irodalom felé is valamennyire, Moskát Anita, Sepsi László vagy Veres Attila 1-1 novellája lehetett volna üde színfolt ezek között, és megírtságukban sem maradtak volna el a bekerültekből. +mégegy: Tudom, butaság szerzőket sorolni meg számonkérni, de Molnár T. Eszter Számozottak című kötete szerintem a legerősebb kortárs novelláskötet, amit olvastam és nem a klasszikus novellaírók (Bodor Ádám, Szvoren Edina) kötetei közül valóak, sajnáltam, hogy ő pont kimaradt ebből, valószínűleg véletlenül.

Kovács Bálint: Lehetne, hogy csak aludjunk?
Kovács Bálint kulturális újságíróval a decemberi Humen magazinban készítettem interjút, nagyrészt a szerzővé válás folyamatáról volt szó jelen megjelent első novelláskötete kapcsán, amelybe vannak LMBT+ szereplők is, de beszélgettünk egyáltalán a kulturális világ hazai krízishelyzeteiről, vagy épp a magány és az vágyakozás világtapasztalatáról is. Szerintem egy egész jól sikerült interjú lett, és a könyvvel kapcsolatban is ez a véleményem, különösen, hogy egy első könyvről van szó (Oké, Kovács Bálint írt már riportkönyvet a #metoo mozgalom kapcsán, de ez az első szépirodalmi könyv). Azt hiszem egy tudatosabb nyelvválasztás szerencsésebb lehetett volna a kötettel kapcsolatban, parttalanul hosszúak sokszor a mondatok, de ez nem tudatos szerzői allűr, vagy üzenettel bíró gesztus (Pedig érdekes kérdés az, hogy mit lehet hosszú mondatokban megírni, Krasznahorkai itt talán klisés példa, de közben tényleg nagyon találó), és lehet, hogy mérsékletesebben érdemes bánni a hasonlatokkal meg a jelzőkkel, azokat jobban rendezni, de ezek tényleg elsőkönyves hibák, amikből egyrészt a szerző kijön majd, másrészt ismeri az ilyet a szépirodalomolvasó, érti, elnézi. A vágyakozásra épült karakterek pedig tényleg jól fűzik egésszé a kötetet.

Szabó Marcell: A zseb vallási karaktere
Végre a polcomon van ez a kiváló verseskötet, amiből már sok-sok részletet olvastam korábban. Kvázi az egész könyv egy hosszú vers, kitakart részletekkel egy apokaliptikus valóság után, ahol a nyelvnek már nem a jelölés a fő funkciója, hanem a hangzás és az esztétika, a minél nagystílűbb, de még nem önkényes képek. Nagyon szeretem Szabó Marcell tobzódását, túlzás, hogy értem, de visz magával, sokszori olvasással. Azt hittem novemberben lesz időm elolvasni, de, ugye, az a baj, hogy mindig azt hisszük, hogy van időnk.

Olga Tokarczuk: Az elveszett lélek
Ezzel együtt két könyvét olvastam a lengyel Nobel-díjas írónak, mégis az van bennem, hogy elképesztően szeretem a világát és az érzékenységét. Az Őskor és más idők egy fantasztikus történet volt a háborúról tudósítani próbáló térből, ahol minden megszólalásnak ideje és fontossága van (a falu végi bolond asszony megélése abszolút kedvenc ebben), ez pedig egy rövid könyv, néhány oldalnyi illusztráció, alig több, mint másfél oldalnyi mese, ami arról szól, hogy az ember a nagy rohanásban el tudja hagyni a lelkét, és oké, ez majdnem giccses, de Tokarczuk nem giccses, tudja, hogy hol kell nem giccsesnek lenni, és szép, ahogy ezt a történetet az egészet a könyvtárgy is újratermeli. Ahhoz képest, hogy másfél oldalas, nyilván ez egy drága könyvtárgy, de szerettem volna, hogy nekem meglegyen, és hát, meglett.

Takács Zsuzsa: Spirálfüzet
Takács Zsuzsa, áldassék a neve, milyen csodálatos megint. Ebben a könyvében korábbi és frissen írt versek szerepelnek, melyek kamasz lány hangon vallanak a rendszerváltás előtti kamaszvilág ma is mélyen átélhető valóságáról, diskurzusaiból, illetve a mostani koronavírus helyzetéről. Takács Zsuzsát nagyon sokáig nehezen értettem, megközelíthetetlennek tűnt a pompás, nagy szavakkal épülő poétikája, és ezek a kamaszhangra írt szövegek abszolút tudták segíteni számomra is a kapcsolódást, neoavangardok is voltak éppen azzal, hogy ezek a versek mégiscsak azzal a kérdéssel is kezdenek valamit, hogy mi írható meg. Nem mellesleg a könyvet Turi Lilla rajzai díszítik, akinek a munkáját már nagyon szerettem a nyáron olvasott A Mikulás rakétájában is. Szóval ja, ez egy jó vásár volt, örülök, hogy megvan, örülök, hogy már olvastam, biztosan sokat fogom még forgatni.

6 db könyvet sikerült befejeznem novemberben:

Stephen King: Az írásról
Nem hittem volna, hogy ezt a könyvet el fogom olvasni, azt meg pláne nem, ahogy ez végül megtörtént. Egy egyetemi tanárunk hozta be órára, hogy most akkor ezt jól elolvassuk, és a félévben regényt fogunk írni, mert mesterszakos magyarosok vagyunk, meg kell próbálnunk. Szóval, fogtuk ezt a könyvet, ami egyébként talán inkább önéletrajz, mint írásgyakorlatot segítő könyv, és megnéztük, mit tudunk belőle kiszedni. Egyrészt alapvetően egy jól megírt szövegről tudok mesélni, nyilván ez nem meglepetés, mégis sok íráskönyv elhasal rögtön itt. Másrészt ezt a jól megírt szöveget szórakoztató is olvasni. Az írásról beszél benne, de úgy, hogy azt meséli el, ő maga hogyan vált sztárszerzővé, miközben tanítóként és mosodai alkalmazottként is vergődött a pályája elején. Másrészt viszont nem tett jó íróvá, és azt hiszem senkit nem is tenne azzá. Arra jó a könyv, hogy tudatosabban állj hozzá az íráshoz, reflektáltabb gyakorlatban dolgozz, akár annak ellenében is, amit King ír, hogyha az a meggyőződésed, de nem nyújt ennél tényleg sokkal többet. Ha szemezel vele, nyilván nem én foglak meggyőzni, de vedd meg és olvasd el nyugodtan, nem lesz bajod belőle, de nem baj, hogy nem ezt olvassa mindenki.

Tatiana Tibuleac: Üvegkert
A moldovai rendszerváltás sokkal-sokkal bonyolultabb volt, mint ahogy mi a rendszerváltásról gondolkodunk. Az addig a szovjet rendszerben működő állam ismét függetlenségre vágyott, de ezért meg kellett küzdenie Romániával is, és nyilván ezt az egészet leegyszerűsítem most, de csak azért mert ebben a regényben sem ez fontos. A főhős egy felnőtt nő, aki az árvaházból való kikerülését és felnevelkedését meséli el. A nevelője azért veszi ki őt az árvaházból, mert segítség kell neki az üveggyűjtéshez, de a lány jó tanulmányi eredményei mögött meglátja az orvosi egyetem, és ezzel az asszony békés öregségének lehetőségét. Nagyon önzőnek hangzik ez, és a visszaemlékező narrátor küzd is ezzel, a nevelőanyát mindvégig a birtoklás és a vagyon felhalmozás vezette, de ezzel képes volt kiemelni a lányt is az árvaságból, és egyáltalán, szülővé lett úgy, ahogy az őt elhagyó szülők nem tudtak azok lenni. Egy szépen működő regény ennek az életnek a dilemmáiról, amely mögött ott az egész moldáv rendszerváltás, a Tiszatáj online-nak írtam róla a múlt hónapban, a hónap elején meg is jelent.

Bökös Borbála: Szmirkó
(Fent már írtam róla.)

Olga Tokarczuk: Az elveszett lélek
(Fent már írtam róla.)

Kovács Bálint: Lehetne, hogy csak aludjunk?
(Fent már írtam róla.)

Orcsik Roland: Fantomkommandó
Orcsik regénye megkerülhetetlen volt a számomra, azt hiszem, és nem baj, hogy már olvastam. A délszláv háború nagy történetét meséli el úgy, hogy a háborús működés egésze csak kis dolgokban, megélt közönyökben, érzékekben vagy épp tettre kész érzékekben megmutatható legyen. Egy kamasz srác vasakat dugdos az apja elől a pajtába, amelyekkel zenélni tudna, de amelyet a csend háborús parancsa szerint nem mer megszólaltatni – ez a regény hosszú kinyújtott kezdetének a nagy helyzete. Később kerülnek be ebbe a családi közegbe más barátok és a telek határán túli történetek, amik sajátos helyzeteket hoznak, egy lány ápolja az állatkertből megszökött állatokat az egykori állatorvosi rendelőnél, egy fiú az utolsó nácinak képzeli magát, és társakat keres világhódító akciójához, egy fiú puszta koncentrációval tud zenét hallgatni… Szerettem ezeket az alakokat meg helyzeteket, és valamennyire érthetőbb, befogadhatóbb lett számomra Orcsik művészeti világa is, és noha számomra sok volt a nézőpont, és néhol artisztikusra sikerültek (vagy hát, ily módon nem sikerültek) a nézőpontváltozásokkal való kísérletek – erről amúgy beszéltünk a szerzővel is egy véletlen vonatúton –, jó könyvnek tartom, noha tök mást nyújt, mint Márai Zendülőkje, ami referenciaregény volt nálam, és amiről amúgy ezen a blogon is kellene már írnom, mert milyen szép könyv.

És hát, blogoltam a hónapban?

Hát, persze, hogyne, végülis került ki egy bejegyzés. A novemberi vállalásom 1 és 6 helyett az volt, hogy elolvasom a molyon elkezdettnek jelölt olvasmányokat, vagy, ha ez nem sikerül, törlöm őket olvasások közül. Szép, idealisztikus terv arról, hogy nem nyomasztom magam, mutatom, hogy mi sikerült ebből. A hét könyv közül kettőt olvastam el, ez az Üvegkertet és a Fantomkommandót, illetve most hétvégén biztosan be fogom fejezni A szerencse kovácsait. Egyetlen olvasást töröltem, a Hazát, Tompa Andrea regényét, hatalmas kötet és izgalmas, ahogy sokterületen foglalkozik a haza témával, jó volt olvasni, de most nagyon-nagyon nincs időm rá sajnos. És nem töröltem, mert remélem rövidesen lesz rájuk időm, de már nem is nyomasztanak annyira: Sally Hines: Mi a gender?, Nagy Boldizsár (szerk.): Meseország mindenkié, Babiczky Tibor: Szapphó-paradigma, ezekre szeretnék is időt szakítani. Novemberben elvitt az egyetem, decemberben eddig beteg voltam, és élveztem a HBO Go nyújtotta semmittevést, remélem most még fel tudom magam pörgetni.

Írtam-e máshová?

Igen, bár az új megjelenések nagyrésze korábban leadott anyag. A novemberi Humen magazinba is került tőlem anyag, már online is olvasható, arról írtam benne, miért jó nekünk, hogy mások önéletírást írnak, kritikám jelent meg a Tiszatájban Halász Rita tavaly megjelent Mély levegő című könyvéről, illetve Tatiana Țîbuleac Üvegkert című könyvéről a Tiszatáj online-on, szintén ott megjelent egy interjúm H. Balogh Gyulával az Alsóvárosi hitregék című kötete kapcsán. Emellett írtam az Eközben Szegeden blogra a bejegyzéseimet, az elsőt arról, hogy elképesztően szeretem Szegedet és az őszt, a másodikat pedig arról, hogy a homlokzatokra írt mottók olyanok-e, mintha valami kocsmának a megnevezései volnának.

Szóval a december, ami marad.

Nem tudom, hogy mennyi energiám marad, de biztosan több tartalom mint ami eddig volt. Most kiment a summa, egy értékelés még biztosan megy majd ki, lehet, hogy kettő, sőt, lehet, hogy tíz, de egy biztosan. Aztán szeretnék majd 1-1 évzáró bejegyzést arról, hogy milyen volt ez az év, és arról, hogy mik voltak a kedvenc olvasmányaim, ilyenek. Nem ígérek, mert látom, hogy nem is tehetem meg, szóval a minimumprogram, hogy rövidesen érkezem a következő bejegyzéssel!

Ha volt a posztban olyan gondolat, vagy könyvajánlás, ami megfogott, és megteheted, hogy támogatod a munkámat, akkor megköszönöm, hogyha megteszed a blog Donably oldalán.

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió