Sziasztok,

ma egy olyan témáról szeretnék szigorúan pár szót ejteni, ami a melegek közt is megosztó, de azt gondolom, hogy fontos volna beszélnünk róla. Ez pedig nem más, mint a Budapest Pride rendezvénysorozat és maga a vonulás. Igen, ez nem könyves téma, de érdekel, és tényleg hiszek benne, hogy fontos. 🙂

Alapvetően osztanom kellene azoknak az embereknek a véleményét, akik szidják a fesztivált, mert eléggé aktivizmusellenesen gondolkodom, de ennek, mint kevés dolognak a buzilobbiban tényleg látom értelmét. Én 2015-ben voltam először pride-on, és akkor a megnyitótól a vonulásig kint voltam számos programon. Mert a Pride nem csak a vonulás, hanem egy azt megelőző többnapos kulturális fesztivál, ahol tavaly előtt például jogi képzést tartott a Háttér Társaság, nyitott eseményt rendezett a Mozaik Közösség (az egyébként szomorú aktualitású Aurórában), egy meleg-keresztény, felekezet nélküli gyülekezet, akik együtt gondolkodnak istenről és hitről, vagy voltam sámán dobolni, és közösen készítettük el a vonulásra a saját transzparensünket. (Ez az enyém tavaly előttről.)

transzparensem.JPG

A Pride az akkori 18 éves magamnak rengeteget adott. Ki tudom mondani azóta, hogy meleg vagyok, mert tudom, hogy legalább húszezer ember áll mögöttem, akik akkor ott vonultak velem.

Mert mégiscsak a vonulás volt számomra a legfelszabadítóbb. Az, hogy húszezer ember gyűlik össze, pontosan azért, amiért én, és az ország egy parányi területén egy rövid ideig akárki lehettem, így akárki akármit kérdez, én őszintén válaszolhatok. Ez akkora szabadság, amit mindenkinek át kellene élnie, és hiszem, hogy minden Pride közelebb visz eggyel egy ilyen világhoz. 🙂

Sajnos idén nem tudok részt venni a rendezvényen, részben szándékbeli, részben rajtam kívülálló okok miatt, de tök fontos, hogy idén végre, ha sikerül a szervezőknek felülkerekedniük a rendőrségi nyomáson

Kordonok nélkül zajlik majd,

amit a következő adandó alkalommal én is ki akarok próbálni, és ha tudtok és akartok, ti már most kipróbálhatjátok. 🙂

Keressétek a Budapest Pride programjait ide kattintva.

Hasonló témákat boncolgatott egy tegnapi posztjában az Uranista, és tegnapelőtt a melegedő is itt, lessetek be hozzájuk is, ha még gondolkoznátok rajta, hogy kimenjetek-e. 😉

Könyvekkel és transzparensekkel mindig közelebb a szivárványhoz!

Szilvió