Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom

Sziasztok,

a könyv, amit a mai posztban értékelek, végigmeséli a múlt századot, ami alatt egy Birmingham melletti kisvárosban megöregedett egy generáció. Ők azok, akik ott voltak, amikor két nő nyitott egy Feltételes Megálló nevű kávézót, közel a vasútállomáshoz, ami az egész életet jelentette akkor.

A Sült zöld paradicsom egy étel. Egy étel, amit Mrs. Cleo gyermekkorában sokat evett, mert Sipsey, a néger szolgálójuk készítette a legjobban. Mrs. Cleo a Rózsaterasz Idősek Otthonában van, és beszél egy hölggyel, akinek a férje szombatonként bejár az anyjához. Ez a nő Evelyn, aki hallgatja Mrs. Cleót, és szombatról szombatra megkedveli az idős hölgyet, mert ahogy az életről mesél, észrevétlenül megtanít minket is élni, amire Evelynek, nekünk is szükségünk van rá.

Evelyn a menopauza korában van, és rájön, hogy soha nem is értette a vicceket, még sosem ejtette ki a száján, hogy baszd meg, mindig, gyermekkora óta, jó kislány volt, aki most ébredt rá, mennyi felesleges időt ölt abba, hogy házasságig őrizze az ártatlanságát, majd akkor gyermeket szüljön, jó anya és jó feleség legyen.

A női emancipáció túl későn jött nekem… Már kétgyerekes férjes asszony voltam, amikor rájöttem, hogy nem is kötelező férjhez menni. Addig azt hittem, hogy muszáj. Mit tudtam én az életről? Most meg már túl késő a változásra… Úgy érzem, elment mellettem az életem.

Ezzel szemben állítja fel a könyv Mrs. Cleo az alabamai Whistle Stopot, és a boldog 20-as, 30-as éveket, sőt még a háborút is, amiben a hatalmas Threadgoode család él, és túl rajtuk, mintha családtag lenne az egész világ.
A könyv középpontjában helyileg a Feltételes Megálló kávézó áll, amit Idge Threadgoode és Ruth Jamison nyitott 1929. júniusának elején, és a két nő tartotta fent végig, és bárki betérhetett egy tál meleg ételre.

Idgie egy leszbikus nő, úgy, ahogy a leszbikusságot klasszikusan elképzeljük, de hamar túl tud mutatni, és túl tud nőni mindenen, amit ez jelent. Gyermekkorában eldöntötte, hogy soha többet nem vesz fel lány ruhát, és felvette a bátyja kinőtt ruháit és fára mászott, halászott, vadászott, és tette mindezt a századforduló után húsz évvel Dél-Amerikában, a családja teljes támogatásával.

Ruth élete ezzel szemben nehezebb volt. Ruth az egyetlen dolgot választotta, amit lehetett, hazament és férjhez ment önként, és egy erőszakos és kicsapongó férfi mellett kötött ki, akitől Idgie hozta el, hogy boldogan éljenek egymás mellett. És ebben csak annyi idill van, mint bármiben Whistle Stopban Mrs. Cleo emlékein keresztül. Ruth támogatta Idgiet, vevő volt a tréfáira, és egy erős csapattá váltak hárman, Ruth gyermekével, akiket egy erős család és egy erős közösség támogat.

Apus és én azt akarjuk, hogy tudd, hogy családtagnak tekintünk, és aranyosabb társat képzelni sem tudunk a kislányunk mellé.

Ismét hangsúlyozom, hogy 1928-ról van szó, és ezt csodálatosnak tartom.

Mrs. Cleo visszaemlékezésein túl megismerjük még a városi életet A Színes Vegyesből, Az Alabamai Whistle Stop Hetiújságjából, amit Dot Weems szerkeszt és ír a postahivatalban, és tényleg színes vegyes. Mármint nem ír soha semmilyen nagy dolgot, de mindig megtudjuk, mi történt a Savanyú Uborka Klubban, épp mi van kiállítva a kávézóban, vagy, hogy mi van vele és a férjével Wilburttel.

Férfifak! Lehetetlenség velük élni, de nélkülük is…

Nagyon vicces, jól elkapott, jól kimerevített pillanatai ezek egy olyan közösségnek, ahová mindig vágyunk, de a könyv végére elérhetetlenné is válik, még ha a helyszínek ismerősek is maradtak. A vonat egy idő után nem állt meg Whiste Stopban, aztán lassan költöztek el az emberek, zárt be a szépségszalon és a kávézó, és gyorsétterem nyílt a helyén, és nem is tudja már a Birminghambe haladó utazó, hogy itt valamikor mennyire jó közösség működött. Egy olyan, amit nagyon tudnék élni, és amitől nagyon kedvencem lett ez a könyv. 🙂

Viszont meg kell említenem a könyv egy problémáját, ami nem tudom mennyire tud hiba, vagy negatívum lenni. A kis közösségben való létezés törvényei nagyon sok mindent relativizálnak ebben a könyvben, így az eutanáziát, a hamis tanúzást és a bíróság pártszimpátiáját, vagy épp a gyilkosságot, és a mérleg másik oldalán, az emberekről beszél általában, akik a kávézóban menedéket találnak. A néger korszaknak nem éljük a fénykorát, beszél a Klu-Klux-Kanról, és a megkülönböztetésről, amik szintén nehéz témák, de a regény szövetében mind fel tudnak oldódni, és ezt nem tudom, hogy el kell, lehet-e tépni.

Kedvenc rész: Vesta Adorck az abszolút kedvenc szereplőm, és sokáig azt gondoltam, hogy róla fogok itt írni, de végül egy történetet hoztam, ami a legelején ad egy hangulatot.

– Látja ott azt a nagy, üres rétet?
A férfi arrafelé nézett. – Látom asszonyom.
 – Évekkel ezelőtt ez volt a legszebb tavacska, itt Whistle Stopban… Nyáron úsztunk és horgásztunk benne, és csónakázhatott is, aki akart. – Idgie szomorúan ingatta a fejét. – Mennyire hiányzik!
Smokey az üres földdarabot nézte.
 – Mi történt vele, kiszáradt?
Idgie meggyújtott a férfinak egy cigarettát.
 – Nem, annál is rosszabb. Egyik év novemberében nagy csapat réce szállt le rá, úgy negyven, vagy még annál is több, pontosan a kellős közepére, és ahogy ott úszkáltak, fura dolog történt. A hőmérséklet olyan hírtelen esett, hogy az egész tó befagyott, kemény lett, akár a szikla, nem több mint három másodperc alatt. Egy, kettő, három és kész.
 – Komolyan mondja? – hitetlenkedett Smokey.
 – Persze.
 – Gondolom, a récék odalettek.
 – Nos, téved – mondta Idgie. – Egyszerűen szárnyra kaptak, és magukkal vitték a tavat. Azóta valahol Georgiában van, mind a mai napig…

A könyv közel elérhetetlen, de ajánlom mindenkinek, akinél van a könyvtárban, mert nagyon sokat tanulunk magunkról és az emberekről, a társadalomtól, miközben szórakoztató, mély és egy végtelenül kedves alaphangulatú könyvet lapoztam. Könnyed, kikapcsol, és betelíti a szívedet, ez bármennyire idiótán is hangzik.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂 Hamarosan érkezem a következő poszttal.
Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. 🙂

És semmi, de semmi esetre ne feledd a következő posztig: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió