Sziasztok,
az előző posztban meséltem róla, hogy ebben a tanévben az egyetemre kell koncentrálnom, és ezért kevesebb értékelés, és több tag lesz a blogon, így az iskola első hetében hozok is egyet. 🙂
A kihívásban az iskolai dolgokhoz kell könyveket rendelni. Az első héten, amikor még nem igazán sikerült beszoknom a pad mögé, ez a kihívás remélem nekem is segít majd, ha másért nem, azért, hogy a más szemmel nézzünk az adott tárgyakat. 🙂
A kihívást a Jankától, a Könyvek a polcon bloggerinájától hoztam, az ő válaszait is megnézném a helyetekben. 🙂
1. Radír – Egy könyv, amelyet legszívesebben kitörölnél az emlékezetedből
Azt hiszem erre azt kellene írni, hogy nyilván ilyen nincs, de hogy a viharba ne volna. Rendkívül szívesen feledkeznék meg Rácz-Stefán Tibor Túl szép című, felületes és szélsőségekben mozgó pusztítását, vagy Mészáros Dorka Én vagy senki című csalódása sem a kedvenc emlékeim közül való.
2. Füzet – Egy naplószerű könyv, amely valamiért megragadta a figyelmed
Nagyon szeretem az egyes szám első személyű elbeszéléseket, és egy picit mindet ilyen naplószerűen képzelem, de két kedvencem a műfajból, mert nem tudok választani, és mert minek is: a Szólíts a neveden és az Egy különc srác feljegyzései.
3. Fizikatankönyv – Egy tudományos könyv, amely tetszett
Ajánlom rendkívüli figyelmébe mindenkinek Takács Judit Meleg század című könyvét, ami a múlt század budapesti meleg életével foglalkozik. Nagyon izgalmas szociológiai, LMBT történeti monográfia, rendkívül olvasmányos és olykor vicces tartalommal. Nem kérdés, hogy itt a helye. 🙂
A könyvről szóló értékelésemet itt olvashatod,
itt pedig a néhány kedvenc történetem közül mazsoláztam.
4. Nyelvóra – Egy könyv, amit nem magyarul olvastál
Szóval nagy szégyenem, hogy nem beszélek úgy idegen nyelvet, hogy olvasni tudjak bármelyiken. Viszont elkezdtem a napokban olvasni a Harry Potter és a bölcsek kövét németül, és siralmasan megy, de kell egy német nyelvvizsga szóval lehet, hogy ez lesz az első. 🙂
5. Ünneplőruha – Egy könyv, amelynek lenyűgözött a borítója
Mutatom az első könyvet, amit a borítójáért vettem meg:

6. Házi feladat – Az első könyv a várólistádról, ami eszedbe jut
Jeanette Winterson: Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?
Nagyon régóta kötelezőnek érzem újraolvasni, mert júniusban lett saját példányom, és szerettem régen. 🙂
Jeanette Winterson ebben a könyvében a saját fiatalságát és leszbikusságát, önfelvállalását írja meg, egy kicsit novellaszerűen. 🙂
7. Évnyitó – Egy könyv, amit egy eseménynek köszönhetően fedeztél fel
Már sokszor meséltem, hogy nagyon szeretem a Kóborló Könyvesboltot, ami egy ténylegesen kóborló könyvesbolt Szeged, Kecskemét körül, és most már Kecskeméten saját boltjuk is van. Egy Bödön piac nevű kézműves kirakodóvásáron a Szeged Plázában az eladólány nyomta a kezembe Zsolmár János: Hibiszkuszherceg című könyvét, ami egy igaz történet, és magánkiadással jelent meg az ezredforduló előtt, és még nem olvastam.
8. Őszi szünet – Egy könyv, amit már alig vársz, hogy elolvashasd
Hát persze, hogy nem sikerült feleleveníteni a kérdéseket, ezért ez kb. már ellőttem. De mégsem. Nagyon régóta szeretném újraolvasni Alice Walker Kedves Jóistenjét, részben mert az Európa Kiadó újra kiadta Bíborszín címmel. 🙂

9. Osztálytársak – Egy könyv, amelyről egy barátodtól hallottál
Szólíts a neveden. A könyv imádatát csodálatos csoporttársam és barátosném csepegtette belém, aki a filmnek és a könyvnek is egyaránt nagy rajongója, és nagyon besózatott, és hát maradtam boldogan besózva. Na. 😀

10. Sticky notes – Egy sorozat, amelyre felhívnád az emberek figyelmét
Szeretném mindenkinek figyelmébe ajánlani a Nap nap után sorozatot, David Levithantól. Igen, azt, amelyikből a nagyon jó és kedves, romantikus film készült. Nos, azért tenném ezt bátran, mert amellett, hogy a filmnek sikerült elkapnia a könyv lelkét, mégis a fontos társadalmi, lélektani részt kihagyta, és sokkal személyesebb élmény ezeket a két szereplő nézőpontjából végigolvasni. És csak két részes, szóval kezdd el! 😉
Ennyi lett volna a mai bejegyzés. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. 🙂 Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. 🙂
Ha megjegyzésetek, kérdésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran komment szekcióban, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám intsagramra. 🙂
És semmiképp ne feledd a következő posztig:
Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió