LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: ifjúsági 2 / 3 oldal

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj

Sziasztok,

azt tapasztalom, hogy egyre több meleggel találkozom nem kifejezetten LMBT témájú könyvben is. 🙂
És ennek nagyon örülök, még ha bizonyos könyveket csak a szórakozás kedvéért olvasnék, de közben megtalálom benne a meleg szálat, és akkor bizony el kell gondolkoznom rajta, hogy írok-e róla a blogon vagy nem. Nos, talán már egyértelmű: a Három dolgot mondjról írok, mert szerettem, és mert szerintem tanulságos.

harom_dolgot_mondj.jpg

A könyv középpontjában Jessie áll, és a története egy picit egyvelege a Kedves halottaknak és a Simon és a homo sapiens lobbinak. Tizenegyedikesként egy új gimnáziumban kezdi az életét, mert meghalt az édesanyja, édesapja pedig egy új hölgy mellett találja mg a boldogságot, akit az interneten ismert meg, egy gyászfeldogozással foglalkozó csoportban. A hölgy egy baromi gazdag lakberendező, aki Los Angeles gazadagnegyedében él, így evidens, hogy Jessie és az édasapja költözik az ország másik végébe a kis középosztálybeli életükből… És itt kezdődik.

Ez a változás elsősorban érdekes felvetéseket hoz. Jessie-nek megvolt a maga legjobb barátja a saját állami iskolájukban, most egy magániskolában kellene beilleszkednie. Jessie eddig diákmunkában dolgozott, és most sem akar és mer zsebpénzt kérni az apja új feleségétől. Jessie eddig egyke volt, és most egy olyan „család” jön létre, ahol egy egyke srác (aki egyébként meleg, de erről majd később) és egyke lány kerül a családi asztalhoz, megjegyzem ismét, a halott szüleik apropóján.

A társadalmi osztály váltás sem történik zökkenőmentesen, ugyanakkor nagyon izgalmasan és komikusan írja le a nem ebben a körben szocializálódott és frissen érkezett szemszögéből a gazdag sulit és a diákokat, illetve az őket körülvevő rendszert. Jessie elveszettnek érzi magát a suliban, és úgy érzi az első hét után, hogy ő képtelen beilleszkedni. Amikor is kap egy e-mailt Valaki/Senkitől, aki saját bevallása szerint fiú, és az ő sulijukba jár, és segíteni szeretne a Valley Gimi poklában eligazodni, ami egy picit betegnek tűnik elsőre (és Jessie így is reagálja le), de végül „mi veszteni valója volna” alapon elfogadja a segítséget. És jól teszi. Rajta keresztül ismeri meg az új legjobb barátait, elkezdenek egy új játékot (Ki nem találnátok…)

A három dolgot mondj

nevűt, ami szerint három random információt osztanak meg egymással magukról, és ez nagyon ügyesen ki van használva a könyvben. Jól adagolja az információkat, miközben kedves és vicces, bár a beszélgetésük általában ilyen, de szerencsére nem megy át a történet levélregénybe, hanem zajlik Jessie élete, és közben jönnek értesítések az üzenetekről. 🙂

telefon.gif

És persze Jessie elkezd találgatni, hogy ki lehet az, akivel beszélget, és ez a legmélyebb pontja a könyvnek. A könyv felétől 85%-ban biztos voltam benne, hogy az Valaki/Senki, aki valójában lett, és utána csak elkezdett idegesíteni, hogy Jessie miért nem látja végül, és hogy egyáltalán miért idióta ő meg a barátnői, és hogy miért is kellett elpazarolni a Simon és a homo sapiens lobbiban jól működő krimi vonalat.

why.gif

Tetszett még, hogy Jessie molynak van beállítva (még ha egy ponton sem látjuk olvasni), és hogy egy könyvesboltban dolgozott. Tetszett az Orgazmus nevű zenekar, és hogy mindenki benne volt, aki számított, és külön kiemelve, hogy baromi vicces szituációkat hozott ez a név. Szerettem, hogy az Átokföldje szóba került, és szerettem, hogy szóba kerültek olyan fontos témák, mint az iskolai zaklatás vagy a szüzesség elvesztése, vagy például a melegség, amivel a következő bekezdésben már tényleg fogok foglalkozni.  Összefoglalva elsősorban sok kis random dolgot tudtam szeretni ebben a könyvben, és szerintem az az erőssége a történetnek, hogy ezeket hitelesen, de kedvesen, jól tudja összefűzni. 🙂

És akkor a melegség: Jessie apja feleségének a fia meleg, és a fülszövegben őt beképzeltnek állítják be, ami nem tudom mennyire áll meg. Theo harsány, mint viselkedésében, mint megjelenésében, viszont nagyon ügyesen árnyalja az írónő a történetben. Először is meghalt az apja, másodszor kap egy „pótcsaládot”, amit nyilván baromi nehéz lehet megszokni, és egyébként is megvan a saját stílusa, amiben semmi kivetnivaló nincs.
Emellett pedig nagyon emberi és őszinte pillanatokban is láthatjuk, amelyek szinte kivétel nélkül függetlenek a melegségétől. Egyszer buzizták le, még általánosban, nem volt fontos előbújnia, mert a szülei elfogadták, és nem kellett megküzdenie vele, amiről azt gondolom, hogy hatalmas előnyt jelenthet. Egy ponton válik érdekessé a melegsége, egy vitában, amikor egy mondat nem fejeződik be, és Theo és az anyja számára is félreérthető, viszont ez is a helyére kerül, szóval melegségből is ötösre vizsgázott nálam a könyv, ráadásul Theót is megkedveltem, aminek szintén örülök. 🙂

wbn-rbw-mona-5.jpg

Kedvenc pont a könyvben: Nagyon sokat agyaltam rajta, mert sokáig azt hittem a könyves boltos nő, vagy az apa lánya beszélgetések, esetleg a pótanya, de nem, végül az új barátságot, és az új barátaival töltött pillanatokat emelném ki, mert egy csendes lányról van szó, meg arról, miből is lesz a cserebogár, és van egy pont a végén, ami nekem is fáj, hogy nem mondhatom el, mert spoiler lenne. 😉

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, aki ifjúságit olvas kikapcsolódásképpen, és szereti, ha egy könyv egyszerű nyelvezettel is tud adni és el tudja gondolkoztatni. 🙂

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj
GABO
2017.
360. oldal
Így olvastam: Könnyen olvasható, gördülő nyelvezetű, továbbolvasásra késztető, de van, hogy le kell tenni pihentetni, fel tudtam állni mellőle.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ennyi lettem volna mára. 🙂
Ha olvastad a könyvet, vagy kérdéseid volnának, akkor várom lent komment szekcióban. 🙂 Ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, ha nem szeretnél lemaradni a következő tartalmakról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, és véletlenül se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sally Gardner: A Hold legsötétebb oldala

Sziasztok,

a mai könyvben nem csordul túl a homoszexualitás, viszont beleírt valamit az írónő, amit simán kihagyhatott volna, de nem tette, így én most jól megírom róla a posztomat, amiben elmondom, mennyire szerettem ezt a tök izgalmas ifjúsági könyvet, és hogy mennyire érdekesen beszél a hatalomról és a képmutatásról, egy tizenéves srác szemszögéből, akinek van egy legjobb barátja. 🙂

covers_274753.jpg

A főszereplő Standish Treadwell tizenöt éves. A szemei különböző színűek és nem tud sem írni, sem olvasni. Diszlexiás. Az iskolában sokszor bántották, de lett egy barátja, aki kiállt érte. Ő Hector. Hector családja Standichék régi házában lakik, ami akkor volt az övüké, amikor még nem vitték el a szüleit, és nem kellett átköltöznie a nagypapájához. Most Hector és Standish szomszédok. Mármint azok voltak, mielőtt Hectort és a családját is elvitték volna abból a körzetből, ahol csak ők élnek, meg egy palota áll, ami mindig ki van világítva.

Standlish Anyaországban él. Anyaországnak vannak gyarmatai, és elnöknő uralja. Anyaországban senki nem tér el a másiktól, senki nem tesz rendkívüli dolgokat, senki nem rendkívüli, kivéve Standichot és még néhány embert, akiknek a száma folyamatosan fogyatkozik, és senki nem kérdezi, senki nem meri megkérdezni, miért. Anyaország azt akarja elhitetni a világgal és a gyarmataival, hogy ők az elsők, akik képesek a Holdra szállni, de a Holdnak a légköre ezt nem teszi lehetővé, Standlich és Hector pedig megtud valamit, amit nem lenne szabad tudniuk.

unrealisticcreativeavocet-size_restricted.gif

Anyaországból Hector és Standlich egy közös világba, közös bolygóra utaznak, amit Junipernek hívnak, a Croca-Colák lakják, és a képzeletükben csak az övüké. Juniper egy olyan kitalált bolygó, ahová el lehet menni gondolatban, ha a mi bolygónkon rossz, és nem léteznek az itteni társadalmi problémák. A Croca-Cólák mind énekelnek, boldogok, senki nem éhezik, a bolygójukon sok-sok színben pompázik, és ők egy fagylaltszínű Cadillackel járnak, és igazán boldogok tudnak itt lenni, feledve a földi gondokat, amiből egyre több lesz…

A könyv indulása maga a földi gond. A történet ott kezdődik, amikor már elvitték Hectort és a családját, így Standlich és a nagypapája kénytelen őrizni a házat és a titkokat, amiktől az életük minden pillanatban veszélyben van, és amiért ők maguk kénytelenek figyelni minden mozdulatukat. Itt derül ki, hogy Standlich nem buta, sőt, nagyon ügyesen olvas mozdulatokból, gesztusokból, és következtet ki nagy gondolati távolságokat. Minden pillanatot ural, és pontosan tudja mit kell tennie.

Ebből a kezdeti pontból visszakerülünk oda, hogy Hector és a családja beköltözött a szomszédba, és egy így alakult kis kommunában igyekeznek átvészelni Anyaországban, és megértjük azt is, hogy került ez a tudás és a titok az ő kezükbe, míg végül a titokra is fény derül, és egy potenciális megoldás is lehetőséget kap, amikről nem írok többet. 🙂

Kiderül az egész könyvről, hogy nem fantasy, hogy a száz rövid fejezet, ami rabul ejt és olvastatja magát, attól olyan baromi letehetetlen, hogy ismered. Ez a könyv őszintén vall arról, hogy milyen megfélemlítésben élni, hogy milyen az, amikor nem te döntesz, hanem az öncenzúrád, megmutatja, milyen feszültségek tombolnak ilyenkor mégis emberekben, és a szabadság hiányának egy egészen különös, leginkább félelmetes, nyomasztó, groteszk és idegőrlő elegyét adja. A könyv egy politikai és társadalomtörténeti telitalálat, azt hiszem kortól és földrajzi területtől függetlenül. A hatalom egy olyan működését mutatja, amitől talán mindig csak egy lépésre vagyunk. (Itt jegyezném meg, hogy sokáig nem tettem moly.hu-n a kedvenceim közé, de nem enged szabadulni, és ez fantasztikus.) Ez a könyv nem boldog. Ez a vég nem az a klasszikus boldog befejezés, szóval kell hozzá egy hangulat, de ha megvan, a száz rövid fejezet könnyen és csodálatosan olvasható. 

Végezetül szeretném kiemelni az illusztrációt, ami nagyon jól hozza a könyv hangulatát, és végigköveti a könyv cselekményét, mégha szervesen nem is kapcsolódik hozzá sehol. Nagyon érzékletesen vezet végig egy külön történetet, amiben mégis benne van minden. 🙂 Nagyon Ahw. 🙂

Ennyi lettem volna mára. 🙂 Nagyon szerettem ezt a könyvet, és nagyon ajánlom mindenkinek, akinek van kedve hozzá, bár készüljön, mert nem lesz egy könnyű menet, de azt hiszem, hogy mindenképpen megéri.
(Ezért is írtam róla. Meg mert van egy mondat.) 😉

Sally Gardner: A hold legsötétebb oldala
Kolibri
2012.
284. oldal
Így olvastam: 4-5 hosszabb üléssel, három napon át. Érdemes abbahagyni, ha egy olyan ponton vagy, ahol abba tudod, mivel nagyon könnyű beleragadni. Viszont rendkívül jól adagolja az információt, és nehéz engedni a feszültségnek.

Köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂 Ha kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, írjátok meg kommentben, ha nem szeretnél lemaradni a következő posztról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon.

És semmiképp se feledd a következő posztig: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Adam Silvera: Inkább boldog

Sziasztok,

a mai értékelésben egy olyan könyvről fogok nektek mesélni, amit tudok ajánlani mindenkinek, aki kereste már valaha a boldogságot. Adam Silvera megméri azokat az utakat, amin eljuthatunk hozzá, és az eredmény ebben az izgalmas, fordulatokkal teli és kedves könyvben ismerteti, amiben talán választ kapunk arra a kérdésre is, hogy miért olyan nehéz boldognak lenni.

inkabb_boldog.JPG

A könyv főhőse, Aaron tizenhat éves amikor megismerjük. Az apja meghalt. Öngyilkos lett. Aaron maga is próbálkozott öngyilkossággal, aminek az eredménye, egy mosoly alakú heg a karján. Mélyszegénységben él a bátyjával és az édesanyjával egy egyszobás panellakásban, és együtt lóg a többi sráccal a telepről. Mindezt talán ellensúllyozza, hogy boldog párkapcsolata van egy Genevieve nevű, festőnek tanuló lánnyal, és mondhatjuk, hogy boldog. Amennyire lehet, annyira biztosan. 🙂

A bonyodalom a boldogságban akkor kezdődik, amikor megismerkedik egy különc sráccal egy másik lakótelepről, akinek váratlanul és viccesen érett gondolkodása van, és elkezdenek egyre több időt együtt tölteni. Thomas és Aaeon kapcsolata nagyon izgalmas lesz, a maguk „no homo” módján. Thomas épp akkor szakított, mert mániákusan otthagy mindent, amiből úgy érzi, hogy nem épül, és azt gondolja, hogy Aaron mellett képes lesz megtalálni az élete igazi értelmét, ami viccesen hangzik, főleg, hogy Thomasnak ehhez táblázatai, ábrái és komoly tervei is vannak. Az együtt töltött időben pedig Aaron ráébredt, hogy szerelmes lett Thomasba, ami több szempontból problémákat jelenthet… (És akkor innen nem mesélek tovább, mert baromi jó, de baromi spoileres.)

ende.gif

A könyv első lapjain egy reklámot kapunk, a Letheo Intézet reklámját, mely azt ígéri, hogy egy új technikával ki tudja törölni az emlékeket.

MA MÉG ITT VAN,
HOLNAPRA ELTŰNIK.

A könyv első mondatában pedig

Kiderült, hogy a Leteo eljárása mégsem kamu.

És anélkül, hogy többet elmondanék a történetből: Itt is érvényesül a jól ismert „csehovi puska” elv, mely kimondja:

ha az első felvonásban, akár csak egy pillanat erejéig is, megjelenik egy puska a színpadon, akkor annak a darab végéig el kell sülnie, mert különben a puskának nincs helye a dráma történetében.

pisztoly.gif 

A könyv fő értéke a feszültség, amely nem adja magát könnyen, mert nagyon hosszan ágyaz meg neki, de mindennek meg lesz a magyarázata majd, és garantáltan padlót fogsz tőlük. Tényleg.

Nagyon izgalmas a cselekmény, az első nagyobb fordulattól kezdve érdekfeszítő beszélgetések zajlanak szereplők között, amik nagyon jól vannak kitalálva és hitelesek tudnak lenni, miközben én olvasóként képtelen vagyok belelátni ilyen helyzetekbe. És itt különösen Genevieve szerepét kell kiemelni, aki nagyon wáó, még akkor is, ha sokáig felfoghatatlan, hogy mit miért csinál. Sőt, igazából most is felfoghatatlan, viszont talán előjelet vált a történetben. De ilyen fontos mozzanat például egy nagyon kedves, de helyre nem rakott régi ismerős, aki nem véletlenül nincs pontosan a helyén, vagy egy másik véletlen találkozás is.

Ifjúsági a regény abban, hogy jobban kiemeli azokat a pontokat, amelyek a feszültséget, érthetetlenséget adja, de ez nem zavar, főleg mert, a feszültség alapvető fogalmából következően, ezeket így is képtelenség összerakni, még akkor is, ha visszanézve kifejezetten adottnak tarthatjuk.

És természetesen óhatatlanul ifjúsági a könyv a középpontba helyezett identitás és boldogságkereséssel, mert a életünk olyan,

Mint amikor gyerekként űrhajós akarsz lenni, míg végül elfogadod, hogy talán ez mégsem lehetséges, bár mindenki folyton azt hajtogatja, hogy semmi sem lehetetlen, és történelmi eseményekkel győzködnek arról, hogy mennyire tévedsz. De végül túlteszed magad a dolgon. Ismered a képességeidet és a lehetőségeidet, szóval elkezdesz azon agyalni, milyen jó is volna bokszolónak lenni, habár túlságosan gebe vagy hozzá. De nem gond, mert ki tudod gyúrni magad. De ez a lelkesedés csak addig tart, amíg kitalálod, hogy igazából írni akarsz egy újságba, és arról álmodsz, hogy majd egyszer saját rovatod lesz, szóval belevágsz. És egy napon, amikor éppen tanácsot írsz valakinek arról, hogyan legyen összeszedettebb, ismét eszedbe jut, hogy milyen jó is lenne mégis űrhajót vezetni.

viszont túl tud mutatni az ifjúsági kategórián, és ajánlom nem ifjúsági olvasóknak is. 🙂

Érdekes vizsgálati szempont lehet a főszereplőség kérdése. Már a fülszöveg is felveti, hogy egy Leteós kezeléssel az igazi önmagunkat is elveszthetjük, de nem feltétlenül érzek világrengető különbségeket, nem gondolom, hogy az események végigvezetésének az más volna az eredménye, ha alternatív univerzumokba helyezzük a történetet, és jól olvashatóan (visszaolvashatóan) a tudatalatti is egészen jól működik, de értem, mire céloz a fülszöveg, és ezzel jól passzol a könyv idegesítően jó és alapos utalásrendszerébe, de önmagában a felvetést érdemes volna valamilyen könyvre húzott modellként értelmezni. És ezt én most nem fogom megtenni.

A könyv gyenge pontja számomra a konkrét szöveg, vagy inkább a fordítás. Alapvetően a fordítónak nagyon nehéz dolga volt ott, ahol a szerző szlenget használ, mert ha ő maga nem követi az ifjúsági csoportnyelvek alakulását (És itt most kibújik belőlem a nyelvész egy mondat erejéig.), akkor mocskosul nehéz rekonstruálni azt, hiszen a fiatalok pontosan azért használják ezeket a formákat, hogy elkülönüljenek a felnőtt és norma követő nyelvhasználattól. Számomra ezt a fordítónak nem sikerült megugrania, így a fiatalok párbeszédei, különösen az elején itt-ott sterilre sikerült, ami különösen zavaró volt egy klasszikus lakótelepi környezetben.

A kedvenc részem: Főleg a Thomas tetőjén töltött jelenetek, azok a mozzanatok, amik feloldanak egy korábbi nem érthetőséget, és külön hálás voltam, hogy nem kifejezetten/csak a melegség állt a középpontjában, mégis nagyon sok aspektusát meg tudta mutatni, így a titkolózást, az előbújást, az elfogadást, az el nem fogadást, a társadalmi normákhoz való igazodást és még sok-sok-sok mindent. 🙂

Ajánlom a könyvet szinte kivétel nélkül mindenkinek. Nagyon sokat tud adni, és ezért is nem tudtam róla korábban írni, sőt, úgy érzem, még most sem ülepedett le teljesen. Nem vidám könyv, miközben egy nagyon szórakoztató főszereplőt ismerünk meg, tűpontos és reális könyv, miközben a középpontjában a memóriatörlés áll, kedves és könnyű, de letaglózó és tanulságos könyv arról, hogy folyamatosan a boldogságot kell keresnünk, és erre az üzenetre azt hiszem mindenkinek szüksége van. 🙂

Adam Silvera: Inkább boldog
Menő könyvek
2018
316. oldal
Így olvastam: Kvázi napokig, fejben nem enged a könyv, szóval sok kis egymást követő ülésben. A feszültség működteti. Könnyű a nyelve, idegtépően nagy a sorköze, de szerintem lehet és kell is pihentetni.

—————————-

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm a Menő Könyveknek, hogy elküldte nekem ezt a könyvet recenzióra! 🙂
Hamarosan érkezem a következő poszttal, ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. 🙂

És semmiképp ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Jandy Nelson: Neked adom a napot

Sziasztok,

ma egy szórakoztató, mély, kalandos, és sokat adó könyvet hoztam nektek, amiben egy ikerpárt, Noah-t és Jude-ot ismerhetük meg, akik azt játszották gyerekkorukban, hogy felosztják egymás között a világot.

neked_adom_a_napot.JPG

Jude és Noah egy művész anya és egy biológus apa gyermekei. Jude 16 éves amikor a történetét megismerjük, Noah 13, majd 14. A kettejük kapcsolata 13 éves korukban jó, sőt, úgy érzik, csak ketten együtt teljesek, összeölelkezve hallgatják egymás szívverését, nyitottak egymás előtt, és kő papír ollózáskor mindig mindketten ugyanazt választják.

Újra meg újra egyszerre veszünk levegőt. Megfogja a kezemet, és a vízen hanyatt úszó vidrákra gondolok, azok is pontosan így kapaszkodnak össze, nehogy éjszaka elsodródjanak egymástól.

16 évesen már elszakadtak egymástól. A 14 éves Noah egy művész srác, aki mindig fest a fejében. A 16 éves Jude művészeti iskolákba jár. A két állapot között a család összeomlott, és igazából senki sem tudja, hogy pontosan miért, mi mindenért, de mindenkinek vannak róla ötletei és mindenki felelősnek érzi magát, de ebből mit sem kommunikálnak, ami így a regény témájává lép elő. Jude és Noah a regényben megismerik a valóság szubjektivitását, és hogy a teljes igazság megismeréséhez mindenkinek el kell mondania a maga történetét. A könyv nagyon lassan indul, és nagyon tudatosan adagolja az információkat, ami alatt megismerjük azt a művészetpárti és babonás hátteret, ahol létezünk, és lassan, idegesítően lassan elkezdjük megszeretni. Ez nálam a 150. oldal előtt nem sokkal kezdődött, szóval érdemes kitartani. 🙂
(Kis hangulat mutatóként egy korábbi posztban listáztam a 7+1 kedvenc idézetem a könyvből, amit ide kattintva elérhettek.)

most_indul_be.gif

A könyv legfőbb értéke, hogy rendkívül szövevényes, akár érzelmi, akár gondolati, akár valóság, akár a történet síkján. A két testvér kapcsolata, mint két bármilyen testvér esetén, eléggé rapszodikus, vannak nagyon rosszban, és van a fent idézett pozitív viszony is, mégis sokáig együtt, közös szemmel, közös érzékeléssel és közös gondolatokkal szemlélik a világot. Izgalmas, hogy a 13 éves Jude-ot Noah-n, a 16 éves Noah-t pedig Jude-on keresztül ismerjük meg, különösen az utóbbi válik különössé, hiszen a testvérek eltávolodtak egymástól ekkor már, keveredik az elbeszélés emlékekkel és konkrét történetekkel a 14 éves koruk óta eltelt időből.

Érdekes,hogy kettejük ábrázolása élesen elkülönül, miközben maga az elbeszélés mindkét esetben nagyon lírai, intim és belső. Noah abszolút az elméiből közli a történeteket, érzéseket, és címeket ad nekik, olyanokat, amik egy festmény, egy arckép címei. Jude ezzel szemben megbeszél mindent a szellemeivel, az életét egy nagymamájától örökölt „Bibliának” nevezett babonáskönyv szerint szervezi, és hiszi, hogy jól látja a dolgokat.
A nembeli különbség jó lehetőség a könyvben, mert így a tizenéves fiúk és lányok problémáját egyaránt tudja reprezentálni, emellett kerül bele egy fontos igazi elhagyott életművész történet, Noah meleg és szerelmes lesz egy másik iskola leendő csapatkapitányába, és Jandy Nelsonnak ekkora kliséből is sikerült jól építkeznie. 

A történet viszonyrendszere eléggé sokoldalú, középpontjában az anya áll és mindenki vele áll kapcsolatban, hisz az anya ír is a művészetről, és komoly név, valahogy mégis magánemberként ismerjük meg. Különös, vicces, és érdekes egyúttal a könyvben, hogy minden konkrét valakik között játszódik, az utolsó új szereplő is nagyon hamar belép, és rajtuk gazdálkodik az írónő, ami életszerűtlen, még akkor is, ha csodálatos dolgot hoz ki belőle.
Mert ez a könyv, nagyon tudja, mi az a hatás, és pont ezért tartott sokáig megírni róla az értékelésemet.6a.gif

Érdekes a művészefilozófiai diskurzusok zajlanak kívül és belül, a művészet és a reális világ egyfajta ellentétes viszonyban állnak egymással, melyek egymás között átjárhatóak, és menekíthetőek, és vicces a reális világból olvasni mindezt. Görbe tükröt mutat, amiben meglátjuk a lényeget és az alapállításnak, axiómának tartott dolgainkat, és leginkább mosolyra húzódik a szánk…

De közben, értékekben stabilan áll, és stabilan hirdeti a miénket. Olyan értékek állnak benne, mint a család fontosságra, a szubjektum szabadsága, az alkotás ontológiája, élettana, vagy az igazsághoz való elidegeníthetetlen jog, és megmutatja, mennyire sérülékenyek ezek az értékek, és ahogy beszéltem másokkal is akik, nagyon szerették ezt a könyvet: ezektől a gondolatoktól nem hagy minket szabadulni a könyv, és ettől sokkal később is rájövünk dolgokra a könyvvel kapcsolatban. Ezt még én is csak épp érzem, friss olvasóként, de nagyon hiszem, hogy így lesz. 🙂

Eszembe jut, hogy anya azt mondta Noah-nak, a saját felelőssége, hogy hű maradjon önmagához, a szívéhez. Egyikünk sem maradt az.

Kedvenc részem: Egyértelműen az a pont, ahol Jude felismeri a saját múltját, és egy kősziklában látja meg.

Ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik elég nyitottak egy művészetet középpontban helyező könyvhöz, és hajlandóak egy csodálatos könyvet kezükbe venni, és egy csodálatos könyv belső rendszerét megismerni, rááldozva 120-150-200 oldalt. Mert nem adja könnyen magát, de érdemes. 😉

Ui.: Hol kujtorog Ralph? Na, hol? 😀

Mára ennyi voltam, köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂

Ha olvastátok már a könyvet, és van véleményetek, vagy kérdéseitek, megjegyzésetek volna, várom őket a komment szekcióban. 🙂 Ha nem szeretnél lemaradni a következő posztogról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress insagrammon. És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

20 ok, amiért neked szól az Aristotle és Dante a világmindenég titkainak nyomában

Sziasztok,

a Soha nincs végéhez hasonlóan ezt a könyvet is régóta rakosgatom, mert nem tudom, hogy írjak róla. Bár ott a spiler veszéllyel volt a gond, addig itt egyszerűen arról, hogy nem tudom leválasztani magamról, és arról, amit nekem adott, és talán ezzel a poszttal sem sikerül majd igazán. Mindenesetre a rövid fülszöveg után nézd meg, hogy miért is szól neked ez a könyv. Mert neked szól. 😉

ari.jpg

 

Dante ​tud úszni. Ari nem. Dante magabiztos és könnyen szavakba önti érzéseit. Ari nehezen boldogul a beszéddel és kétségektől szenved. Dante belemerül a költészetbe és a művészetekbe. Arit a börtönben lévő bátyjával kapcsolatos gondolatok nyomasztják. Dante világos bőrű. Ari árnyalatai sokkal sötétebbek.

Úgy tűnhet, mintha Dante lenne az utolsó ember, aki képes lebontani a falakat, amiket Ari maga köré emelt. Ám mindezek ellenére, mikor ők ketten találkoznak, különleges kötődés alakul ki közöttük. Rávilágít életük legfontosabb igazságaira, és segít rájönniük, milyen emberek akarnak lenni.

Azonban útjuk során hatalmas akadályokba ütköznek, és csak akkor tudnak megerősödve túljutni rajtuk, ha képesek hinni egymásban és a barátságuk erejében.

Neked szól az Aristotle és Dante a világminenség titkainak nyomában,

  1. ha aludtál már úgy el, hogy abban reménykedtél, a világ más lesz, mire felébredsz.
  2. ha szerinted a világ nem olyan egyszerű mint az egyszeregy.
  3. ha szerinted a világmindenség titkainak megoldásai mindenhol ott vannak, csak észre kell venned.
  4. ha volt már, hogy nem tudtad elmondani, mit érzel.
  5. ha volt már, hogy magadnak sem merted bevallani mit érzel.
  6. ha a saját titkaiddal sem tudsz leszámolni.
  7. ha nem tudsz beszélni a félelmeidről és a démonaidról.
  8. ha féltél már attól, hogy valaki igazán megismerjen.
  9. ha rettegtél már attól, hogy valaki elhagy.
  10. ha sejted már, hogy mindenkinek szüksége van egy barátra.bff.jpg
  11. ha volt már valami, amire nagyon nem akartál gondolni.
  12. ha érezted már azt, hogy sosem fogod magad megérteni, olyan igazából.
  13. ha nem tudod mit kezdenél az univerzum összes titkával.
  14. ha el sem tudod képzelni, hogy ismerd az univerzum minden titkát
  15. ha nézted már csak úgy a csillagokat. csillagok.jpg
  16. ha volt már olyan igazán jó egyedül.
  17. ha akartál már felpattanni, és belekiabálni a világba az összes csúnya szót, amit ismersz.
  18. ha néhány furcsa pillanatban érezted már azt, hogy mindent el tudsz érni.
  19. ha mindig is szerettél volna fura lenni, jó értelemben. 😉
  20. ha holnaptól szerinted is tiéd lehet a világ.

És persze biztosan neked szól ez a könyv, ha idáig eljutottál. 🙂
A részemről ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy olvastál. Ha nem szeretnél a következő tartalmakról lemaradni, akkor kövess be a jobb felső sarokba kattintva, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra. 🙂

No meg ami a legfontosabb, a következő posztig se felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Sziasztok,

a hétvégére egy hazai, és nem túl friss, 2014-es könyvről hoztam értékelést. Rácz-Stefán Tibor elő könyvéről, a Fogadj el!-ről van szó, ami az úgy érzem, mostanában felkapott, vagy legalábbis engem érdeklő iskolai zaklatás témáját veti fel, ami egy iskolai lövöldözésbe torkollik. És mielőtt azt hinnéd, elspoilereztem az egészet:  szerintem jól, és frappánsan az első oldalakban előrevetít, de ekkor még nem tudunk róla semmit.
(Nem mellesleg most jelent meg Mikrofonpróba címmel a könyv folytatása, ami a Fogadj el! ideje után három évvel játszódik, tehát aki 14-ben 14 évesen olvasta a könyvet, annak most 17-ben 17 évesen született egy folytatás. Én erről ár lecsúsztam, de kíváncsi leszek rá azért.)

fogadjelki.JPG

A könyv egy elit gimnáziumban játszódik, a Szép Reményekben. Két osztálytársnak, Dávidnak és Petrának kísérjük végig az első hónapjait. Dávid meleg, és 14 évesen elég jól elfogadta magát, de még nem bújt elő senkinek. Petra egy ambiciózus fiatal lányt, aki ösztöndíjasként került be az egyébként nagy tandíjat követelő iskolába, ahol szégyelli a szegénységét, és ezért úgy érzi, kénytelen hazudni. De persze mint bármi, ez sem maradhat sokáig titokban, és Petra iskolai zaklatás áldozata lesz.

Az iskolai zaklatás 2014-ben is aktuális volt, ahogy akkor is, amikor én jártam általános iskolába, és középsuliba, és biztosan tudom, hogy ma is. A könyvet a 2011-ben öngyilkosságot elkövető meleg, kövér, de legfőképpen 14 éves kissrácnak, Jamey Rodemeyer emlékének ajánlja, ami nagyon fontos, és világrengető hír volt (egy rövid összefoglalót a tragédiáról, és a körülményeiről itt találsz) akkor, és egy picit most visszagondolva is elkeserítő, különösen a tétlenség, ami az elmúlt hat évet jellemezte az iskolai erőszak témában, szóval minden adott volt, hogy egy örök érvényű, vagy legalábbis sokáig fennmaradó könyv maradjon.

Felveti azokat a kérdéseket, amiket fel kell vetni:

  • Hogyan lesz valaki áldozat?
  • Hogyan lesz valaki bántalmazó?
  • Mekkora a szülő és a tanár felelőssége? (Nagyon nagy hangsúlyt kap, és nem véletlenül.)
  • Milyen egy jó rendőrségi kihallgatás? Miben tud segíteni? Mennyit tud ártani, ha nem történik meg?
  • Nem a miértek a fontosak, hanem, hogy miért ne?

Ezek a legfontosabb kérdések, amik alapján jól elemezhető a könyv, és lélektanilag sok helyütt és jól vannak megragadva ezek a pontok. Egy izgalmas könyvet hoznak, és mindehhez, ha nem is mindig 100%-osak, de érdekesek a fordulatokat írt, jól ábrázoló lélektana van, de sok apró kis (első könyves? el akarom olvasni a Túl szépet, hogy ez kiderüljön) baki van a könyvben, amitől valahogy bent marad nekem az olvasmányélmény, és nem mindig tudok azonosulni a történettel sem.

  1. Nyelvezet. Annyira kellett volna egy erősebb szerkesztés, vagy korrektor vagy ki a jó isten, aki minden mondatot olvashatóvá tesz, hogy hihetetlen, nagyon sokszor akadtam fönt, de ez kezd kortünetté válni, mert minden harmadik könyvben tapasztalok ilyet.
  2. Mindenki megérez mindig mindent ami történni fog. A NASA-nak, a CIA-nek és az FBI-nak ott kellene topognia a frissen végzett Szép Reményesekért, hogy magukkal vigyék őket, és szupermegérzéseikkel nap mint nap megmentsék a világot.
  3. A borítón: Kizárólag felnőtt olvasóknak ajánlott. Belül pedig rájössz, hogy nem, baromira nem te, kedves 18 éves elmúlt vagy a célcsoportja. Pls.
  4. Petra túlírt. Dávidot első külső szemlélő által látjuk, míg Petra első szám első személyű elbeszélést kap, ami állatira indokolt, de sokszor rossz, didaktikus, hosszú, fölösleges, és szájbarágós (Update: Kezd ez is idegesítően szokásává válni az ifjúságiregény-íróknak.).
  5. A segítő karaktert Angélának hívják. Igen. Angélának. Milyen baromi eredeti, ugye? angala.jpg(Az unott mosoly az arcán jelzi, hogy már ő is utálja ezt a nevet.)
  6. És ha már a neveknél tartunk: Szép Remények
    Nos, ez egy Dickens mű, ami talán nem lett elolvasva. Kb. egy időben jelent meg Angliában Thackeraytől a hiúság vására, vagy a kontinensen a Bovaryné vagy a Bomlás virágai. Miért nem lett Elveszett illúziók a suli neve mégis?
  7. A facebook szerintem nem engedi a pornográf tartalmakat. (Nem néztem utána bocsi.)
  8. Az iskolai lövöldözésben haltak meg emberek (ez is kiderül az első oldalon, és én ezt még mindig szeretem, csak jelzem, hogy nem spoiler), és az egyiknek leírja a túlvilágképét, ami már olyan abszurd, és rossz és indokolatlan, hogy méltó helyet kap a rosszak közt a legutolsó helyen. Basszus.

De nem, nem tudom nem szeretni ezt a könyvet, mert fontos, mert van létjogosultsága, és mert el kell mondania a végén, hogy nem szabad ennek többször megtörténnie. Igen, vannak dolgok amiket újraírnék belőle, mert az üzenet nem tud mindig túlkerekedni a hibákon, de még ezekkel együtt is egy jó könyv, és olvasni kell. 🙂

Ajánlom azoknak, akik készek egy problematikus világból olvasni, vagy akik voltak már zaklatás áldozatai, és tudni szeretnék, hogy nincsenek egyedül. 🙂 Mert ennél történetesen nincs fontosabb.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, ennyi lett volna ez a poszt mára. 🙂 Ha nem szeretnél a következőkről sem lemaradni, a bal felső sarokban fel tudsz iratkozni, ha érdekelnének háttértartalmak, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra. 🙂

A következő posztig pedig ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

20 ok, amiért neked szól a Soha nincs vége Patrick Nesstől

Sziasztok,

alapvetően lassan a blog állandó tartalma lesz, hogy imádom ezt a könyvet, és Patrik, a Read That Book youtube csatorna vloggere a múlt hét szerdai videójában olyan könyvek közé sorolta, amikről nehéz írni és beszélni, ezért problematikusabb a fülszövege is. Ennek a könyvnek az esetében egyszerűen nem árul el semmit a cselekményről, egyébként helyesen, viszont annál inkább behúz. 🙂 De ez már a mínusz első pont lesz.

-1. Mert ilyen a fülszövege:

A fiú kétségbeesetten, magányosan merül el a háborgó tengerben.
Meghal.
Majd felébred, csupaszon, a testét zúzódások borítják, de életben van.
Hogy lehet ez? És mi ez a különös, elhagyatott hely?
Ahogy lassan megérti, hogy mi történik vele, a fiú egyre jobban mer remélni.
Talán ez nem a vég…
Talán még nincs vége…

0. És ilyen a borítója: soha_nincs_vege.jpg

És íme az okok, avagy:  neked szól a könyv,

1. ha érezted már azt, hogy ezzel nincs vége, hogy valahol, odaát, felfoghatatlanul, de létezik valami más, csak el kellene jutni odáig.

2. ha érezted azt, hogy elmenekülnél, mert nem tudtad akkor, ott feldolgozni az érzéseidet.

3. ha bántál már meg valami visszafordíthatatlant.

4. ha féltél már attól, hogy nincs választásod.

5. ha érezted már azt, hogy valami kilóg egy történetből.

6, ha érezted már azt, hogy kilógsz a történetből.

7, ha meg kellett tanulnod megbocsájtani.

8. ha van célod.

9. ha úgy érzed, van hová fejlődnöd.

10. ha azt hiszed, számít bármit is.

11, ha azt hiszed nem számít semmit.

12. ha nem tudod, miért érdemes igazából élni.

13. ha kellett valaha egy falatnyi remény.

14. ha volt már, hogy nem kerestél semmit, de jó lett volna találni valamit.

15. ha kerestél.

16. ha csak egyszer is mindent megtettél volna a válaszért.

17. ha hazudtál már a múltadról.

18. ha visszamennél oda, ahol életedben a legboldogabb voltál.

19. ha félnél visszamenni oda, ahol életedben a legboldogabb voltál.

20. ha egyszerre izgat és elrettent, hogy lehet, hogy Soha nincs vége.

 Jah, és igen, nekem szól, és ajánlom mindenkinek szívem összes szeretetével. 😀

Köszönöm, hogy velem tartottatok a posztban, ha kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha nem szeretnétek lemaradni a blog további tartalmairól, kövessetek be, ha több érdekelne, mint ami ide kikerül, akkor lájkolj facebookon, ha pedig az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, akkor instagrammon is megtalálsz. 🙂

A következő posztig se felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

John Green – David Levithan: Will & Will (Egy név, két sors)

Sziasztok,

már régóta szerettem volna újraolvasni ezt a könyvet, mert egy könnyed, humoros, öniróniával tűzdelt, vizsgaidőszakhoz illő olvasmány, klassz történettel, szeretni való szereplőkkel és vicces felütéssel. Két srác teljesen véletlenül találkozik egy chicagói szexshop előtt, ahol igazából egyikük sem érzi jól magát, és mindkettőről kiderül, hogy Will Graysonnak hívják. És ez nem csak a könyv történetét teszi érdekessé, hanem az értékelést is megnehezíti. Viszont a két Will ezen kívül talán minden másban különböznek.

willeswill.jpg

Már bizonyára többen észrevettétek, hogy szeretem azokat a regénybeli kapcsolatokat, amik nehezen fordulhatnának elő az életben, mégis kényelmesen és hitelesen tudnak működni, és ebben a Will & Will is élen jár. A négy főszereplő sokban különbözik egymástól, de fontos helyeken kapcsolódnak, és ettő a regény teljesen természetes lesz. A könyv fülszövegének értékelése szerint a fő üzenete, hogy a szeretet minden formáját meg kell ragadni, és tényleg ebben erős a könyv. Barátságról szól, heteroszexuális és meleg párkapcsolatról, a vágyott buziboszi szerepről, és mindenről, ami szeretet tud lenni esendő kamaszok között. Mert ahogy egy másik értékelés fogalmaz a fülszövegben: Mindegyik szereplője esendő és csodálatos.

Nézzük először a két Will Graysont, akiknek az első szám első személyű, váltott nézőpontú narrációján keresztül megismerjük a történetet. Közös tulajdonságuk, hogy mindketten várják a tanítás végét, és nem kimondottan barátkozós típusok. (De ki nem várta a tanítás végét, és ki nem barátkozott nehezen?)

  • Will Grayson Chicagóból: Őt úgy ismerjük meg, mint egy robotot, de legalábbis biztosan hadilábon áll az érzelmek terén. Cinikus és realista, és bár ez az egész művet körüllengi, az ő karakterében összpontosul valahogy a humor.
    Életét két szabály között éli: 1. Befogni a számat! 2. Leszarni mindent! Arra a következtetésre jut, hogy az élete legnagyobb hibái mind ezek a szabályok megszegésének a következményei. Már itt látszik, hogy ő a realitás talaján áll. És ezen a talajon állnak ők a fizikus Schrödingerrel, hogy bipolárisan kezeljék a dolgokat: akar valamit, és nem akarja ugyanazt egyszerre. Aztán valami lesz ezzel a Schrödinger macskája fizikai gondolatkísérlettel is.
  • Will Grayson: Meleg. Meg van győződve róla, hogy az élete abszolút értelmetlen. Az ő délutáni elfoglaltsága a hazasétálás. És nem szereti Madonnát. (Érthetetlen, de talán bocsánatos.) Soha senkinek nem bújt elő, viszont szerelmes egy srácba, Isaacbe, akit egy chatoldalon ismert meg, és sosem találkoztak. Aztán egy nap randira hívja Isaac Chicagóba, ahol a két Will találkozik.
  • A legjobb barátnője, vagy legalábbis az egyetlen kortárs kapcsolata a világgal Maura. Maura és közte a fő kapcsolóelem a komorság. A lány nagyon szeretne egy barátot, és azt hiszi, Willnek is arra van szüksége. És mindent meg is tesz, hogy információt kapjon Willről és a barátja legyen, és ez valahogy fel is menti a szememben.

A két másik szereplő a chichagói Will barátai, akik nagyon hangsúlyosak a regényben.

  • Mini Cooper: Ő érthetetlen oknál fogva a chicagói Will legjobb barátja. Mini Cooper egy kőgazdag meleg srác, akin kövér, és halmozza a szerelmeket. Ő vezeti az iskolai meleg és heteró diákszövetséget, és ír egy darabot egy meleg srác életéről, amit az iskolában fog előadni. Ő áll a színdarab középpontjában és persze ő játssza a főszerepet is. Meg ő rendezi, világosítja, ő a producere, díszlettervezője, és a lelke is az egésznek. (És David Levithan megírta konkrétan a darabot, és a Születésnapi kívánságlistámon már említettem is, hogy szeretném elolvasni egy éven belül.) Szerinte

Színház az egész világ, és Mini benne a legnagyobb sztár.

Mini az első megjelenéseiben eléggé felületesnek és teátrálisnak tűnik, azonban ennek lesz helye a könyvben és valahogy ez a karakter is a helyére kerül. Meg kell hogy mondjam, amikor először olvastam, ő volt az abszolút kedvenc karakterem, és bár ez a második olvasásra sem változott, jelentősen újraértékelődött bennem, a meleg kövér művészetkedvelő srácban.

A barátságuk Willel nagyon izgalmas, minden alkalommal ott van köztük az, hogy ennek a kapcsolatnak nem lenne szabad megtörténnie a dolgok rendes folyása szerint, hiszen a két srác egészen más karakter, és Will is hivatkozik rá az első oldalakon: ha a barátainkat mi választanánk, akkor valószínűleg Mini nélküli lenne ez a történet. Aztán meg még is milyen jó lesz így. Érdekes formája a szeretetnek, az biztos. 🙂

  • Jane Turner: Egyetlen helyen említik a vezetéknevén, és megtaláltam azt. Jane az iskola meleg és heteró diákszövetségének a tagja, és a szexuális hovatartozása egy ideig nem is ismert. (Nálunk miért nincsenek ilyen szövetségek?) Viszont tudjuk róla, hogy rajong a költészetért, fantasztikus zenei ízlése van, és egy ponton, csak említés színtjén a slam poetry is előkerül, aminek a vitatható kontextusa ellenére kifejezetten örültem.

ksp.png

Ezt a könyvet is nagyon szerettem, de itt is akad egy kis észrevétel, egy pont, ahol le kellett tennem a könyvet egy pillanatra (Lehet, hogy kellene egy ilyen állandó rovat az értékelésekbe, mert mindig van valami, ami böki a csőröm.): Miért kellett a Maybe Dead Cats (majdnem halott macska – utalva Schrödinger macskájára) zenekar ímélcímét lefordítani? Kérlek? Miért? Ahw. Nagyon. AHW.

Kedvenc részem: Amikor a két Will Grayson chatel, annál fantasztikusabb és groteszkebb beszélgetést még nem írtak. És persze állati tartalmas, és mély, és elolvadós. És Gideon karakterét is szeretem még, de róla nem árulhatok el semmit. 🙂

A könyv történetéről nehéz spoiler nélkül beszélni, mert elég fordulatos izgalmas, így ez a bejegyzés talán egyszerűbbre sikerült, mint ahogy szoktam a kis hangulatjelentéseket, de mindenképpen ajánlom nemtől, kortól, olvasási preferenciáktól függetlenül mindenkinek. Könnyen, pihentetően olvasható, és jó a humora. 🙂

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

Hét közepére várhattok egy új könyves kihívást izgalmas kérdésekkel, és a héten megjelennek végre a Newkids kiadó új könyvei, amikről már a Születésnapi kívánságlistában meséltem, így annak függvényében, hogy mikor érkezik meg a futárszolgálat, azokat is elkezdem olvasni.

A következő posztig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Sziasztok,

ma egy eléggé érzékeny témáról szeretnék egy jó, és őszinte könyvet mutatni nektek. A könyv főszereplője egy 16 éves fiú, Solomon, aki agorafóbiás, azaz pánikrohamot kaphat minden olyan helyzetben, amiből nem tud elmenekülni, vagy ahol nem kap segítséget. Ennek következtében Solomon otthon marad, és amikor megismerjük, már három éve nem járt a lakásukon kívül. Szóval meleg, és otthon a négy fal között meleg, de erről is majd részletesebben:

nagyonlogikatlanki.JPG

A cím nagyon találó, mert olyan alaposan kidolgozott karakterek találkozását mutatja be, akik az életben ritkán vannak együtt, mégsem különös, sőt, szinte természetes, hogy megtalálták egymást.

  • A különcök közül nyilván Solomon esete a legkézenfekvőbb, hiszen ő otthon van a biztonságos kis világában, amikor betolakodik Lisa. Szerintem a legfontosabb tulajdonsága Solnak, hogy oldott, mert otthon van. Vicces, olykor szarkasztikus, és pontosan tudja, hogy pánikbeteg, aki a rohamaival él. Talán ez a legfontosabb a műben, mert amellett, hogy megmutatja, hogy a betegség nem folyamatos feszültség (mégha az oldottság házon belül marad mégis), azt is megtanuljuk, hogyan viselkedjünk valakivel, akinek épp pánikrohama van.
  • Lisa egy olyan lány, aki tudja mit akar. El kell mennie a kisvárosból egy egyetemre, különben megszürkül, így kiválasztja magának az államok második legjobb pszichológusképzését, ahová kevesen kerülnek be, és ahol évente csak egy ösztöndíjast vesznek fel. Két év múlva pedig Lisa akar az lenni. Remek esszét akar írni egy mentális betegségről. Remek esszét akar írni arról, hogy megmenti Solt. Ő egy törtető (iskolai évkönyvszerkesztő, diákönkormányzatis… nem kell bemutatnom ezt a karaktert), de el semmiképp nem ítélhető, ami egy hatalmas bravúrja az írónak.
  • Clark Lisa barátja. Vízilabdázik, videojátékokat játszik, és imádja a Star treket, ami komoly kapcsolóelemmé válik majd közte és Sol között. Alapvetően eléggé felületesnek gondolnánk, de nagyon izgalmas karakterré válik a műben.

Solomon melegsége is megér néhány karaktert. Lisa az első, akinek előbújik, hiszen otthon a négy fal között (ha csak nem él párkapcsolatban, amiről itt nyilván nincs szó) semmi jelentősége nincs annak, hogy meleg. Úgy kezdődött, hogy másként látta a fiúkat és a lányokat, és jobban szerette nézni az egyik nemet, mint a másikat. Ez ilyen egyszerű, amikor az ember még nagyon fiatal. És Solomon biztos volt benne, hogy számára ez már mindig ilyen magától értetődő lesz – miért is kellene kételkedni a szexualitásában, ha soha többé nem szándékozik kitenni a lábát otthonról?

A könyv egy pontján mégis csak pánikbeteg és meleg srácként definiálja magát, és valahogy a coming out-ok is előkerülnek, szóval szembetűnő a kérdés, hogy mégis mennyire kevésnek gondolta ezt a kérdést a 80. oldalon, és mennyit fog változni mondjuk a 230. oldalra, de spoiler nélkül csak ennyit.

elszolas.gif

A történetet két szemszögből ismerjük meg. A kinti világot Lisán keresztül, az otthont, és az ott töltött időt pedig Solomonéból, és hiába a két szempont, meglepő módon első szám harmadik személyű az elbeszélő, ami nagyon jót tett a cselekménymesélésnek. Az író mindent tud, és bár ez egy unalmas középiskolai irodalmi frázis, itt nagyon működik. Pontosan leírja, hogy milyen cselekedetet mi hajt, hogy hol, ki mit gondol, és mi történik ennek hatására. Megírja, hogy Lisa ideologizálja magában a kihasználást: Solnak segít kijönni az otthonából, ő kikerül a kisvárosból, és mindenki megkapja azt, amit akar. Ez az író könnyen adhatna feloldozást vagy ítéletet, de maga mégis objektív tud maradni a leírásban, csak a cselekményszálakat mozgatja, és minden szereplőnek megadja a lehetőséget, hogy maga hozza meg a jó döntéseket. És itt ez szuperül működik.

Érdekes még a helyszín maga, és a szereplők ahhoz való viszonya. Hajlamosak vagyunk mi befogadók a lakás börtönnek tekinteni, és a szereplők még azt is felajánlják, hogy hoznak dolgokat be kintről, ha Sol kéri… Amit nem lehetett volna humor nélkül kezelni, de Solnak szerencsére van humora. Az otthon három év alatt ki tud üresedni, valahogy mégsem teszi, és ez az, ami engem mint olvasót, és Lisát mint szereplőt egyaránt meg tudott lepni, mert igazából

Nincsenek unalmas helyek, csak unalmas emberek.

és Sol nem unalmas ember, és nem unalmas az élete. Mégis vannak a szokásos menetrendjei, amiket a tipikus unalmas ifjúsági regényekből ismerünk: átmentek, játszottak, együtt vacsoráztak a szüleikkel… de ezek kapnak mélységet Solomon betegségében és lehengerlő személyiségében, Lisa játszmájában és Clark barátra vágyásában, szóval valahogy túllép ezeken a trendeken. Egyébként pedig kell is a lassú felvezetés ahhoz, hogy megértsük majd mi történik a könyv utolsó negyedében, ahol felpörögnek az események. Nagyon.

nagyon_logikatlanangol.jpg

Egy bajom van a könyvvel, és az a borító, ami azt hiszem az eredeti második kiadásának a borítója, de sok problémám akad… Értem a kint csábítását és a bent sötétségét, és figyelemfelkeltő is, de közben elüt az egész mondanivalójától. Az első kiadás borítója jobban tetszik, mégha nehezen is kötődik, de nem akar sarkított és didaktikus lenni. Ez az egy dolog húz csak le egy csöppet. Mert az első szép volt. Nagyon. És mutat egy külvilágot, egy bent létet, egy határt, de mégsem didaktikus. Miért kellett lecserélni mégis? Miért?

Kedvenc részek: Most ez szereplőhöz kötődik. Alapvetően nagyon szerettem a könyvet a humoráért, amit megtestesít a fiatalos, ingatlanközvetítő, gazdag nagymama, aki szavaival felkorbácsolja a hangulatot. Szeretem a felfogását, a kis alkuikat és a talpraesettségét. 🙂

A könyv története egyszerű volt, így most ez egy picit kritikaibbra sikerült, mint ahogy szoktam a hangulatjelentéseket, de érdemes róla beszélni és érdemes elolvasni. Könnyen olvasható és klassz.

Ennyi lett volna ez a bejegyzés mára, ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. 

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám Instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

Most tanulmányok és kötelezők között lavírozom, így nem tudom, hogy mikor érkezik a következő bejegyzés, és hogy milyen tartalmú lesz, de addig, míg kiderül ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

David Levithan: Nap nap után sorozat

Sziasztok,

ezt a két könyvet az idei könyvfesztiválon vásároltam meg, és talán a legjobban vártam a beszerzettek közül, mert eddig nagyon szeretem David Levithan írói stílusát és ötleteit, és elég érdekes, kalandos könyvnek tűntek, amik azóta beváltották hozzájuk fűzött reményeimet. De nézzük részletesebben:

nap_nap_utan_1.jpg

A Nap nap után a sorozat első része, amiben megismerünk valakit, akit később A-nak fogunk hívni. A-ról azt érdemes tudni, hogy születése óta nap nap után más és más, vele azonos korú testbe ébred, amelyek körülbelül azonos térségben élnek és minden másban különbözhetnek. A ebben az életben megtanul nem kötődni, vágyak nélkül élni, amíg egy napon (szám szerint életének 5994. napján) egy kezdetben még átlagos középiskolába járó fiú, Justin testében nem ébred. Justin és a barátnője, Rhiannon kapcsolata eléggé egyoldalú, ami később árnyalódik. A Justin testében megadja Rhiannonnak azt, amit a legjobban szeretne: figyelmet szentel neki, és egy csodálatos délutánt töltenek együtt a kora őszi tengerparton. Ezen a délutánon A bele is szeret a lányba, elkezd kötődni hozzá, majd kialakul, fejlődik a kapcsolatuk, és tele lesz a könyv izgalmas és embert próbáló fordulatokkal.

A második kötetben Rhiannon szempontjából ismerjük meg a történetet, ami erősen rávilágít arra, hogy hogy is működik az ő kapcsolatuk Justinnal, milyen kétségek gyötrik A-val kapcsolatban, pontosan milyen háttérből szakad ki ő, és az egyik barátján keresztül kapunk egy nagyon erős meleg szálat is. Ebből a meleg szálból egy nagy rész ott bujkál mind a két könyvben, és kifejezetten alaposan vannak megírva a srác jelenetei, így a beszélgetésekben egy abszolút hiteles mai meleg kamasz képét kapjuk, aki azért mégsem lép ki annyira a szokásos szerepből, néha egyszerűen csak van, hiszen minden magára valamit is adó lánynak egy magára valamit is adó ifjúsági regényben kell, hogy legyen egy legjobb meleg barátja, ami alól Rhiannon sem lehet kivétel.tenor_3.gif

Amiben szerintem óriási ez a könyv, az a nemek kérdése. Én Szilvió vagyok, meleg férfi. A melegségem a férfiságomból adódik, mert férfiakhoz vonzódom. De mi van valakivel, aki minden nap új testben ébred? És úgy váltogatja a nemeit, ahogy nekem például sosem lenne lehetőségem? Valahogy a könyv elejétől mégis heteroszexuális fiúként tekintek a 16 éves A-ra, és David Levithan állati alaposan nyitja fel az olvasó szemét, hogy ez nem biztos, hogy így van:

  • A egy Ian nevű srác testében volt, amikor először volt szerelmes, meglepő módon, egy srácba.
  • Az első csók A és Rhiannon között egy lány testben csattan el.
  • Az 5023. napon A egy transznemű fiú testében ébred, aki egy lánnyal jár. És az ő kapcsolatuk az egyik legcsodálatosabb dolog ebben a regényben:

Mikor Dawn Vicre néz, pontosan azt a fiút látja benne, akinek maga Vic is szeretne látszani.

  • Aztán egy napon még egy meleg srác testében is ébred, aki a barátjával épp Pridera megy. Mondanom sem kell egész más ott az ünnepi felvonulás mint nálunk, de azért sokat javultunk mi is az utóbbi két évben (erről még lesz bejegyzés). 😉

Egyetlen dologgal nem voltam megelégedve, az pedig a második kötet vége. (Kezdem egyre erősebben hinni, hogy a regények vége és köztem nem lehet jó viszony, és szeretném eloszlatni ezt a tévhitet, de volt valami nagy segítség az Egy másik nap ebben.) Nyitva lett hagyva, ami valamelyest feleslegesíti az első kötet végét, és szerintem baromira káros, de közben értem, hogy miért, és végül is szép, és három hete nem jutok dűlőre ebben a kérdésben. Csak idegesít.

A Jó lenne, ha… kihívásban arra a kérdésre, hogy „Jó lenne, ha más lenne a borítója.” ezt a két könyvet választottam:

Nem tudom mit akar kifejezni, de ha a szerző neve nem középen lenne (és nem az lenne, aki), akkor semmi nem szólítana meg rajta, színekben semmitmondó, képben nem várok semmit tőle, és folytatódik a sorozat második részénél is… Bár még nem olvastam őket, szóval lehet, hogy valami nagyon elemi utalás a műre, de nem szerencsés szerintem, semmi esetre sem.

Ezt az állításomat azóta is tartom, mert bár értem: tehetetlenül eső srác, aki egyre távolabb kerül egy lánytól, és egy lány, aki egyedül áll, mégis fenntartom, hogy ez nem volt a legszerencsésebb, és adjatok esélyt a könyvnek, hogy második és további benyomásokat szerezzetek, mert egyébként érdemes. 😉

Kedvenc részem: 6005. nap a Nap nap utánban. Annyira egyszerű, és mai és velünk élő, és szerintem állati sokat tanít az olvasóknak az olvasók világáról.

—————————-

Ez most egy ilyen vizsgaidőszak beli poszt, remélem sikerült átadnom a hangulatát, vagy felkelteni az érdeklődéseteket. Ha bármilyen kérdésetek, véleményetek van, ne habozzatok megírni a poszt alatt a komment szekcióban. 

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám Instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

Hét vége felé jövök a Felelj, ha mersz! kihívással, amiben az olvasási szokásaimról, könyvekhez fűződő viszonyomról tudtok majd meg többet.

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

2 / 3 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén