Sziasztok,

2019 nagy év volt számomra, ez már szinte biztos. Olyan, amire emlékezni fogok. Egyaránt tele volt nehézségekkel és jó dolgokkal. Vannak dátumok, amiket egy életre meg fogok jegyezni, és ehhez az évhez kötnek. A nagyon személyes sikerek és nehézségek mellett nagyon erős, többfrontú szakmai visszajelzést kaptam. Végeztem magyar alapszakon, elkezdtem televíziós műsorkészítést tanulni, ami nagyon erősen épít arra, hogy tudatosak legyünk. Verseim jelentek meg a Litera költészet napi ajánlójában, a Szép versekben vagy az ART7 portál verstag rovatában, elkezdtem dolgozni az első igazi kritikáimon, az első tanulmányomon, és tisztáztam magamban, hogy mi is szeretnék lenni. És ennek része a bloggerség. Fontos és elidegeníthetetlen része. Ma arról fogok mesélni, hogy mi mindenre jöttem rá a bloggerséggel kapcsolatban idén.

209n.JPG

  1. Blogger vagyok

Ezt a szót biztosan használtam már korábban is magamra, de most már érzem, és mások is hivatkoznak rám így. Futottunk össze már más bloggerekkel vagy olvasókkal például a Líra raktárvásáron vagy az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon, és kezdem ebben otthonosan érezni magam. Jó, igazából nem, még mindig egy picit kínosan beszélgetek, de közben élvezem és örülök neki. VargAda a 2018-as könyvfesztiválon azt mondta, hogy nagyjából a harmadik évtől kezd elkezdeni az ember biztosan könyves bloggerré válni, és azt hiszem lehet ebben valami… Bloggernek lenni számomra azt jelenti, hogy egy nem hivatalos fórumon dolgozom, és az én véleményem valami érthetetlen oknál fogva fontos másoknak. Azt jelenti, hogy a világ egy pontján azt mondok, amit akarok, és annak adok teret, aminek akarok. És én szeretek teret adni a nekem fontos dolgoknak.

  1. Van egy történetem, ami másokat is érdekelhet

Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy idén felléptem a TEDx Szeged konferenciáján, és össze kellett szednem azt, ami a blogról másoknak is érdekes, inspiráló, releváns lehet. A felkészülés közben jelentkeztem egy szakkollégiumba, ahol a szóbelin szóba került a TEDx, és el tudtam mesélni a történetemet pár szóban. Jó volt. Büszke tudtam lenni rá. Aztán a TEDx után hetekig kihúzva magam, boldogan sétáltam minden felé, és büszke voltam rá, hogy van egy jó történtem a blogról. Ezt jó volt megélni.

  1. Nagy elérések, és ami ezzel jár

Nagy pánik volt az év első felében a bloggerek között, amikor a bloggerek számára kivásárolhatóvá váltak az index és index2, ma blog.hu címlap felületek. Én arról tudok beszámolni, hogy bárminemű anyagi befektetés nélkül került ki nagyon sok bejegyzésem az index kezdőfelületére vagy a blog címlapra. És ez baromi jó. Nagyon sok olvasót hoz, vannak, akik maradnak és persze a blog maga is láthatóvá válik. Szeretem, hogy így van, és köszönöm az indexnek.

Ezzel együtt idén nagyon sokan jelentek meg a komment szekcióban olyan kifejezésekkel és érvekkel, amiknek nem szeretnék teret, felületet biztosítani. Az év számotokra kevésbé látható részében emberjogi harcot vívó kommentelőkkel küzdöttem, akik a szólásszabadság mindenekelőttiségét hangsúlyozva kérték számon a moderálást, egy pillanatig sem gyanakodva, hogy ha az előző kommentjeiket töröltem, akkor ezeket is fogom. (Egy ilyen kérdésből egy másik blogon bejegyzést is írt a kommentelő, és én is tervezek írni. Arra gondoltam, előkeresem majd a régi #kibeszélős sorozatot. Mit gondoltok róla?) Összegezve év végére kialakult a szokásrend. Ha lehet vele vitatkozni, marad, ha nem, repül. Nem akarok homofóbiának felültet adni, van elég a számukra másutt. És örülök, hogy rendeződött magamban is.

  1. Meg tudom csinálni, valahogy

A blog indulásakor mint serény meleg könyves blogger elindítottam az #LMBT-t olvasunk sorozatot, amiben először négy booktuber, majd Uranista vett részt (nem mellesleg, Uranista ismét blogol, aminek nagyon nagyon nagyon örülök). És ez tök jó volt. Szerettem ezt csinálni, büszke voltam arra, hogy létezik a blognak ez az oldala, de amikor félbemaradt nagyon-nagyon sokáig ígérgettem, hogy újrakezdem… És ezek az ígérgetések annyira jól mentek, hogy elkezdtem unni, hogy ja, igen, meg van az #LMBT-t olvasunk sorozat, amit jó volna újrakezdeni, és idén januárban már meg sem ígértem. November 1-én viszont beindult újra, sokkal komolyabban, és négy részig el is jutott.

Azt hiszem azért nem akartam megcsinálni, mert féltem, hogy kevés vagyok hozzá. Hogy nem vagyok elég, és nem tudom jól hozni. Az első részek még bájosak voltak, de sokkal többet vártam magamtól… És elárulom, hogy baromi sok mindent nem csináltam jól. Erről bizonyára az interjúalanyok is tudnának mesélni. Három nagyon különböző interjút csináltunk, és mindháromban voltak hibáim, és tudom őket, tanulok belőlük, de az isten szerelmére: megcsináltam, és baromira örülök nekik.

Három nagyon különböző íróval tudtam beszélgetni a blogon, és azt hiszem nem látszott az interjú közbeni zavartság esetleg félreértés, ami néha be tudott lopózni helyzetek mögé, de jó volt a végeredmény. Valid interjúk lettek, érdekességeket tudhattatok meg és szerettem őket megosztani veletek, amikor elkészült, mert meg tudtam csinálni. Jó volt, és ígérem, hogy lesz még. 🙂

  1. Néha jó, néha nem…

Volt négy hónap az évben, amikorinoman szólva is akadoztak a blogbejegyzések. Az egyik a március-április, a másik pedig a november-december időszaka volt. Mindkettőnek megvan a maga oka, nagyon nehéz helyzeteken mentem át, és nem is erről szerettem volna mesélni. Ezekben az időszakokban, bár érződött a blog látogatottságán a kiesés, nem csappantunk meg, és amikor újra volt tartalom, akkor újra jöttek az ismerős számok és az ismerős nevek. És ez baromi jól esett… Ha van valami, ami nagyon jót tett nekem és a bloggerré válásomnak, az az, hogy nyilvánvalóvá vált számomra, hogy vannak olvasóim. Állandó olvasóim. Akikkel együtt építjük ezt a blogot, és akik várnak rám, ha épp megcsúszom valahol.

Szóval ez volt ez az egy év. Vagy hát ez is volt. Meg olvasással és szerkesztéssel töltött órák, bejegyzésötletek, amiknél könnyen fellelkesültem, beszélgetések, amikor jó volt mesélni a blogról, felismerések, amikor rájöttem, hogy blogger vagyok, pillanatok, amikor rájöttem, hogy hibázhatok, és helyzetek, amikor jó volt ebbe az egészbe beledőlni. 2019-ben nagyon nagy szükségem volt valamire, ami mellett ki tudok tartani, és köszönöm, hogy segítettétek azzá tenni, ami.

Szóval köszönök mindent, hogy a társaim vagytok ebben az útban:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió