Sziasztok,
a mai rövid ajánlóban Kalapos Éva Veronika második felnőttregényéről, az ősszel megjelent Ezek voltak az apák című könyvről lesz szó. A regény egy elszakadt apa-lánya kapcsolat közeledési kísérleteit mutatja be úgy, hogy lélegeznek az alakjai, és a bonyolultnak tűnő krízist az egyszerű karakterábrázolás könnyen bogozza szét. Várom, hogy minderről majd az értékelésben olvassatok, de előtte, tudjátok, egy rövid ajánló:
Kezdetben ott egy tökéletesen eltáncolt darab, amelynek az érzései mégis a táncosban ragadnak. Később derül csak ki, hogy az érzések összetettebbek és a harag, amelyet érezni vél, nem uralja egészen Alexa lelkét. Bár kimondhatatlannak tűnik, hogy az apa tíz éve hiányzik az életéből, és vágyik arra, hogy ezt a helyzet megértésére.
Bitter Bálint élete legnagyobb hibájának tartja, hogy elszakadt a lányától. Nagyon szeretné elmesélni, hogyan élte meg ő maga a válás után eltelt időszakot, vágyik rá, hogy levetkőzve a biztonságot nyújtó apa képét, beszélhessen a pánikbetegségéről és a bűntudatáról, amiért nem tudott jó apa lenni.
A kimondhatatlannak tűnő valóságok alig közelednek egymás felé ebben a regényben, Kalapos Éva Veronika a lehetséges változás előkészületének pillanatait ragadja meg. Két büszke, nehezen nyíló ember áll az olvasó előtt, akiknek megtört a valóságaik elől és a gondolataiba menekülnek. Bambi távolról látja csak a hatalmasnak tűnő apját, de egy felnőtt regényben néhány e-mail és néhány beszélgetésnél több kell ahhoz, hogy tíz éven át őrzött sérülések gyógyulásnak induljanak, Kalapos Éva Veronika regényében mégis van remény.
Dolgozom a könyvről szóló értékelésen, remélem hamarosan olvashatjátok majd.
Szilvió