Sziasztok,

a mai bejegyzést azzal a vallomással kellene talán kezdenem, hogy szemérmetlenül rákaptam a listaírásra. Egyszerűen rajongok ezért a műfajért, különösen, ha örömökről tudok bennük gondolkodni. Azt hiszem végsősoron az ennek az oka, hogy 2022 elképesztően nehéz év volt számomra, sokkal jobban megviseltek pozitív változások is, mint ahogy arra számítottam volna, és egyébként is, nagyon-nagyon más helyzetben talált az év vége, mint az előző év eleje, és a listaírás segít, hogy megértsem, mi minden történt bennem, velem 2022-ben. Merthogy rengeteg könyves és kulturális dolog történt például: Írtam, lediplomáztam, moderáltam, időközben az én könyvem is megjelent, indítottam egy jelenléti olvasóklubot szuper könyvekkel és klassz beszélgetésekkel, egyelőre kisebb létszámmal és érdeklődéssel, de máris telis-tele vagyok örömökkel. Szóval 2022 nehéz év volt, sok tanulnivalóról rántotta le a leplet, de tele volt nagyszerű helyzetekkel, amikre jó visszagondolni, és amiket veletek is meg szeretnék osztani.

Annyisok cigány mesét olvastam, hogy csak na!
Ennek szellemében indult az előző tél a számomra, és elképesztő örömöm van még mindig azokban a lehetőségekben, ahová a cigány mesék visznek. Februárban megjelent a második tanulmányom, amelyben azzal foglalkoztam, hogy az 1970-es évek első roma írói a meseírásban annak a lehetőségét is látták, hogy egy önálló és alacsonyküszöbű, jól érthető irodalmi kultúrát teremtsenek, és hogy ezek a törekvések abszolút kimutathatóak a született szövegekben is. A kutatás kapcsán részt vehettem A nyelvkeresés etikája című mesterszakos konferencián a Károlin, ami a legizgalmasabb tudományos műhelyezés volt, amin valaha részt vehettem, most pedig a Choli Daróczi József Alkotói Támogatás keretében gondolkozom ezekről, de már nem tanulmányokban, hanem versekben. Tényleg csak örömöm van ebben az anyagban, és azt szeretem nagyon benne, hogy álmomból felriadva is tudok lelkesedni érte. Legyünk szerencsések, ahogy egy mesélő mondaná a története végén!

Felléptünk a város legnagyobb galériájában
Egy hatalmas lehetőséget kaptunk néhány slamerrel a Szegedi Nemzeti Színháztól és a REÖK Palotától. Dr. Fráter Loránd kiállítására kellett egy különleges tárlatvezetéshez szövegeket írnunk, miközben a kiállítótérben aligha volt bármi is szokványos. Játszottunk a fényekkel, alattunk zenéltek, teremről teremre járva szövegeket írtuk és együtt alkottunk, és bár még mindenki maszkban volt körülöttünk, örültünk, hogy együtt lehetünk ebben az alkotásban. Ez is igazi ajándéka volt az évnek, rögtön az elején, naivan és tele alkotói kedvvel, nem tudva semmiről. Másnap háborúra ébredtünk, és nem is tűnt helyénvalónak bármi másnak örülni, talán ezért is marad ki mindig az éves dolgok visszagondolásából, pedig öröm volt készülni rá, és nagyon jól is sült el.

Lediplomáztam
Veszprémi Szilveszter vagyok, és megszereztem a mesterszakos diplomámat is alkalmazott irodalomtudomány szakirányon, két olyan év után, ami tele volt küzdelmekkel, feszültségekkel, de közben elképesztően sokat fejlődhettem és tanulhattam, amiért sosem lehetek elég hálás. Jeles lett a diplomám, a szakdolgozatvédésem és a záróvizsgám is, és minden nehézség ellenére a jó érzések vannak bennem az egészről, végső soron azt remélem, hogy ez a lényeg.

Írtam az utolsó nyomtatott Humenbe
Ez egy inkább szomorú hír, nyilván, különösen, hogy az utolsó lapszám után először a szakdolgozat, aztán az őszi pörgések miatt nem maradt időm írni az online portálra. De közben mégis az van, hogy a Humen számomra egy baromi fontos intézmény. Kamaszkorom óta az első módszeres és profinak ható újság és portál, ami foglalkozik az LMBT+ témákkal. És noha vannak nyilvánosan is vállalt kritikáim egy-egy tartalommal kapcsolatban, mégis az a helyzet, hogy elképesztően fontosnak tartom azt a munkát, amit ezek az emberek elvégeznek nap mint nap a portálon, vagy amit havonta végeztek a lapszerkesztéssel, és öröm, hogy néhány cikkel ennek a része tudtam lenni. Az utolsó szövegben a Csellengő gyerekek című könyvsorozatról meséltem, ami azt ígéri, mindenkinek van helye a világban, jó lenne ez is egy igazabb metaforának.

Én moderálhattam a Fordulat 30 lapszámbemutatóját Szegeden
Az egész úgy kezdődött, hogy sírtam, amikor olvastam a Kultúra és kapitalizmusról szóló lapszámnak a tartalomjegyzékét. De tényleg. Mert baloldali fiatal költőként nagyon-nagyon tud frusztrálni rengeteg minden, különösen, ha alapból frusztrált elsőgenerációs értelmiségi vagy, és hát én az vagyok, na. És akkor random jött egy e-mail, hogy moderálnám-e ezt a lapszámot. Nem hiszem, hogy tudták, de a helyzet az, hogy én addig sosem moderáltam semmit, egyszerre nagyon féltem ettől a vállalástól, meg nagyon lelkesített is, tudtam, hogy képtelen lennék visszautasítani. És a helyzet az, hogy csodás volt, és a legkevésbé miattam volt az. Három olyan gondolkodó beszélgetett ott, akik őszintén lenyűgözőek és lángolóak. Voltak helyzetek, ahol elvesztettem a szerepemet, de vitt a lelkesedésük és örömük, én tudtam vicces lenni egy-egy ponton, tudtam kérdeni kritikailag is, gondolkodtuk a lapszám vállalt és megvalósított kereteiről is, jó volt, hogy kritikusak voltak a beszélgetőpartnereim, őszintén értettük egymást, csodás estének éreztem.

Megjelent a könyvem, és írtak róla kritikát is
Nem tudom, hogy mit lehet erről a fajta örömről amúgy őszintén megosztani. Rengeteg kiadói, szerkesztői munka végén megjelent a könyvem. Az első könyv, amin az én nevem van, és az én eddig írt verseim vannak benne összeszerkesztve. Egyszerre felfoghatatlan, és egyszerre nagyon valódi is az egész, miközben költőként nyilván szinte elkerülhetetlen volt, hogy legyen egyszer kötetem. És persze ezzel egy csomó minden jár is: Volt két nagy bemutatóm – Szegeden a legjobb barátom kérdezett egy nagyobb baráti, ismerősi körben, ahonnan az egész költészetem indult, Pesten a mindig csodálatos Pion István moderált, de voltunk az őszi Margó Fesztiválon is a Prae friss versesköteteivel Hoorváth Florencia kérdező és figyelő kezei alatt. A Budapesti Könyvfesztiválon öt-nyolc méterre dedikáltam egyidőben Marie Auberttel, ami persze nem jelent semmit, de mégis; és emberek olvassák a verseimet, csak úgy, amiket én írtam, sőt, van, aki ír is róla, ami tök nagy öröm. Az első kritika az Alföld Online-on érkezett Szűcs Anna Emília dicsérte a koncepciót és a megoldásokat is, a téli szabadságom első reggelén olvastam, egy pihenős kirándulós nap elején, tényleg nagyon jó az egészben benne lenni, Mohácsi Balázs is dicsérte a Literán, ezt otthon olvastam ébredezve, és ezek valahogy tök valóságossá teszik ezt az egészet.

Andival háromszor is beszélgettünk, ráadásul kétszer élőben!
Andival nemrég arra jutottunk, hogy bár 2017 óta sokat beszélgetünk, valahogy 2022 volt az az év, ami nagy áttörést jelentett, rengeteg hangüzenettel, sőt, év végére már közös olvasással is, és ez valahogy nagyon szervesen kapcsolódott a tartalmainkhoz is, ami szintén igazi öröm. Nyár elején Andi potcastjének voltam a vendége, majd nyár közepén egy nagyobb csapatban beszélgettünk klasszikus és kortárs versekről egy élőben, később pedig a kötet kapcsán a szerkesztőmmel, Péczely Dórával kiegészülve a versekről, és egyáltalán a versszerkesztésről, állati izgalmas és fontos beszélgetés volt számomra, ahogy egyébként bármelyik reggeli, napközbeni, esti hangüzenetcunami is öröm számomra, Andi igazi ajándék lett idén számomra az olvasó, tartalomgyártó énemtől, noha már nem inflenszerként, hanem költőként hivatkozik rám vicceskedve, ha vicceskedve hivatkozik rám valamikor.

Moskát Anita novelláskötetének a bemutatóját moderáltam, és nagyon-nagyon-nagyon jó volt
Már többször találkoztam Anitával (először például akkor, amikor interjút kértem tőle az Irha és Bőr kapcsán, katt ide), de most először tudtam vele úgy beszélgetni, hogy nem szorongtam szét a helyzetet, sőt. Idén már több alkalommal moderálhattam Szegeden, de talán ez volt az első olyan alkalom, ahol a szorongásaimat letettem már a beszélgetés elején, és önjavítás meg pózolás nélkül tudtam megkérdezni azokat, amik tényleg foglalkoztatnak ezeken a szövegeken keresztül. Érdekel a globális és személyes figyelem a novellák körül, érdekel, hogy az író inkább varázsló-e, vagy inkább jogász, lenyűgöz, hogy az író sem tud mindent a világáról, amit elképesztően elmésen épít, és hát, tényleg az a helyzet, hogy érdekelt, hogy hogyan lesz valaki az egyik legnépszerűbb magyar zsánerszerző pár év alatt. Nagyon nagy ajándék számomra, hogy Anita nagyon oldott és nagyon igazi válaszokat adott a kérdésekre, és tényleg az van, hogy az az este hetekre feltöltött.

A jövő olvasóköre – ökológiai olvasókört indítottunk Szegeden!
2022 egyik nagy személyes megélése az az, hogy mennyire baromi fontos is már kis közösségeken, kis kezdeményezéseken is számonkérni a fenntarthatóságot és a törekvést. 2022-ben elkezdtem komposztálni, mert a közösségi házba, ahol dolgozom jelentkeztek önkéntesek, akik elvakult hívei a komposztálásnak, és szeretnék ezt elérhetőbbé tenni panelban élők számára is. Ezért komposzt-futár pályázatot indítottunk, és emellett még sok-sok egyéb zöld programot. Az egyik kedvencem ebből az olvasókör, ahol eddig két könyvet, az Egy jegesmedve emlékiratait és a Ránk bízott kertet, most pedig a Hová lettél szép világgal készülünk. Kevés látogatót vonz még ez a program, de a beszélgetések nagyon szuperek és előremutatóak. Okos, izgalmas emberekkel beszélgetünk havonta egyszer egy csésze tea mellett. Jó érzés, hogy belevágtunk ebbe, és várom, hogy mégtöbbet beszélgessünk még többen.

Dolgozom két kamasz srác történetén, akik amúgy iszonyatosan okos és klassz emberek
Beninek és Tibinek hívják őket, Beni épp ráébred arra, hogy a melegsége elfogadható, és ismerkedik azzal mit is jelent a melegség, mint kulturális, szociológiai helyzet. Persze nem ezeket a keresőszavakat írja be a Google-ba, bár sokat használja a keresőmotort, hanem tényleg csak a megélésein és látott sztereotípiáin gondolkozik. Tibi pedig egy igazán király legjobb barát, aki tele van kérdésekkel, és nagyon törekszik arra, hogy megértse mi van Beniben. Ez a két srác rengeteget beszélget, és furcsa módon sokkal királyabb logikájuk van, mint nekem egyedül. A tavaszi tanévben egy egyetemi kurzus keretében dolgozhattam a szövegen egy fontos szépíró mentorálásával, ahol sokszor megakadtunk abban, hogy mi is a történet cselekménye azon túl, hogy a srác egyre mélyebbre ás a melegség helyzeteibe, év végére lettek válaszaim, és az első blogbejegyzéseket – mondtam már, hogy Beni elkezd blogolni magának? – már át is írtam mindennek a tudatában. Ez egy 2023-as munka lesz, de 2022-ben megtaláltam, hogy miből kell építkezzen, talán ez az egész évemnek is a metaforája.

És akkor, ezzel a bejegyzéssel most ennyit szerettem volna, de lesz még szó az év végéről, szeretnék mesélni nektek a kedvenc tavalyi olvasmányokról, és arról is, hogy miket kellett volna tavalyról egy felelős LMBT+ bloggernek olvasnia, hogy a friss és izgalmasnak tűnő megjelenésekről tudósítson. Picit ilyen TBR lesz, könyvekről szól, amiket el akarok olvasni, csak eggyel önostorozósabb, feladatvállalósabb.

Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben a bejegyzésben, igyekszem érkezni a következővel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió