LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: meleg 6 / 8 oldal

Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Sziasztok,

a hétvégére egy hazai, és nem túl friss, 2014-es könyvről hoztam értékelést. Rácz-Stefán Tibor elő könyvéről, a Fogadj el!-ről van szó, ami az úgy érzem, mostanában felkapott, vagy legalábbis engem érdeklő iskolai zaklatás témáját veti fel, ami egy iskolai lövöldözésbe torkollik. És mielőtt azt hinnéd, elspoilereztem az egészet:  szerintem jól, és frappánsan az első oldalakban előrevetít, de ekkor még nem tudunk róla semmit.
(Nem mellesleg most jelent meg Mikrofonpróba címmel a könyv folytatása, ami a Fogadj el! ideje után három évvel játszódik, tehát aki 14-ben 14 évesen olvasta a könyvet, annak most 17-ben 17 évesen született egy folytatás. Én erről ár lecsúsztam, de kíváncsi leszek rá azért.)

fogadjelki.JPG

A könyv egy elit gimnáziumban játszódik, a Szép Reményekben. Két osztálytársnak, Dávidnak és Petrának kísérjük végig az első hónapjait. Dávid meleg, és 14 évesen elég jól elfogadta magát, de még nem bújt elő senkinek. Petra egy ambiciózus fiatal lányt, aki ösztöndíjasként került be az egyébként nagy tandíjat követelő iskolába, ahol szégyelli a szegénységét, és ezért úgy érzi, kénytelen hazudni. De persze mint bármi, ez sem maradhat sokáig titokban, és Petra iskolai zaklatás áldozata lesz.

Az iskolai zaklatás 2014-ben is aktuális volt, ahogy akkor is, amikor én jártam általános iskolába, és középsuliba, és biztosan tudom, hogy ma is. A könyvet a 2011-ben öngyilkosságot elkövető meleg, kövér, de legfőképpen 14 éves kissrácnak, Jamey Rodemeyer emlékének ajánlja, ami nagyon fontos, és világrengető hír volt (egy rövid összefoglalót a tragédiáról, és a körülményeiről itt találsz) akkor, és egy picit most visszagondolva is elkeserítő, különösen a tétlenség, ami az elmúlt hat évet jellemezte az iskolai erőszak témában, szóval minden adott volt, hogy egy örök érvényű, vagy legalábbis sokáig fennmaradó könyv maradjon.

Felveti azokat a kérdéseket, amiket fel kell vetni:

  • Hogyan lesz valaki áldozat?
  • Hogyan lesz valaki bántalmazó?
  • Mekkora a szülő és a tanár felelőssége? (Nagyon nagy hangsúlyt kap, és nem véletlenül.)
  • Milyen egy jó rendőrségi kihallgatás? Miben tud segíteni? Mennyit tud ártani, ha nem történik meg?
  • Nem a miértek a fontosak, hanem, hogy miért ne?

Ezek a legfontosabb kérdések, amik alapján jól elemezhető a könyv, és lélektanilag sok helyütt és jól vannak megragadva ezek a pontok. Egy izgalmas könyvet hoznak, és mindehhez, ha nem is mindig 100%-osak, de érdekesek a fordulatokat írt, jól ábrázoló lélektana van, de sok apró kis (első könyves? el akarom olvasni a Túl szépet, hogy ez kiderüljön) baki van a könyvben, amitől valahogy bent marad nekem az olvasmányélmény, és nem mindig tudok azonosulni a történettel sem.

  1. Nyelvezet. Annyira kellett volna egy erősebb szerkesztés, vagy korrektor vagy ki a jó isten, aki minden mondatot olvashatóvá tesz, hogy hihetetlen, nagyon sokszor akadtam fönt, de ez kezd kortünetté válni, mert minden harmadik könyvben tapasztalok ilyet.
  2. Mindenki megérez mindig mindent ami történni fog. A NASA-nak, a CIA-nek és az FBI-nak ott kellene topognia a frissen végzett Szép Reményesekért, hogy magukkal vigyék őket, és szupermegérzéseikkel nap mint nap megmentsék a világot.
  3. A borítón: Kizárólag felnőtt olvasóknak ajánlott. Belül pedig rájössz, hogy nem, baromira nem te, kedves 18 éves elmúlt vagy a célcsoportja. Pls.
  4. Petra túlírt. Dávidot első külső szemlélő által látjuk, míg Petra első szám első személyű elbeszélést kap, ami állatira indokolt, de sokszor rossz, didaktikus, hosszú, fölösleges, és szájbarágós (Update: Kezd ez is idegesítően szokásává válni az ifjúságiregény-íróknak.).
  5. A segítő karaktert Angélának hívják. Igen. Angélának. Milyen baromi eredeti, ugye? angala.jpg(Az unott mosoly az arcán jelzi, hogy már ő is utálja ezt a nevet.)
  6. És ha már a neveknél tartunk: Szép Remények
    Nos, ez egy Dickens mű, ami talán nem lett elolvasva. Kb. egy időben jelent meg Angliában Thackeraytől a hiúság vására, vagy a kontinensen a Bovaryné vagy a Bomlás virágai. Miért nem lett Elveszett illúziók a suli neve mégis?
  7. A facebook szerintem nem engedi a pornográf tartalmakat. (Nem néztem utána bocsi.)
  8. Az iskolai lövöldözésben haltak meg emberek (ez is kiderül az első oldalon, és én ezt még mindig szeretem, csak jelzem, hogy nem spoiler), és az egyiknek leírja a túlvilágképét, ami már olyan abszurd, és rossz és indokolatlan, hogy méltó helyet kap a rosszak közt a legutolsó helyen. Basszus.

De nem, nem tudom nem szeretni ezt a könyvet, mert fontos, mert van létjogosultsága, és mert el kell mondania a végén, hogy nem szabad ennek többször megtörténnie. Igen, vannak dolgok amiket újraírnék belőle, mert az üzenet nem tud mindig túlkerekedni a hibákon, de még ezekkel együtt is egy jó könyv, és olvasni kell. 🙂

Ajánlom azoknak, akik készek egy problematikus világból olvasni, vagy akik voltak már zaklatás áldozatai, és tudni szeretnék, hogy nincsenek egyedül. 🙂 Mert ennél történetesen nincs fontosabb.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, ennyi lett volna ez a poszt mára. 🙂 Ha nem szeretnél a következőkről sem lemaradni, a bal felső sarokban fel tudsz iratkozni, ha érdekelnének háttértartalmak, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra. 🙂

A következő posztig pedig ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

David Leavitt: Arkansas

Sziasztok,

a mai könyv a nyár utolsó hetére volt eltervezve, de egy jól definiálható és bánja a fene oksorozat miatt most sikerült újraolvasni ezt a három novellából álló rövid kis könyvet.

img_20170915_232416.jpg

Itt jegyzem meg, hogy a borítóról nincs normális kép sehol online, és egyébként is borzalmas, leszámítva ebből az Oscar Wilde idézetet. 🙂 Az tetszik. 😀 De nézzünk be a borító alá, ahol három történetet találunk. 🙂

Fizetés természetben

A történetet egy David nevű meleg író narrálja, akit most a múzsa az istenért sem csókol homlokon. Egy apjánál történt vacsorát követően egy srác felajánlja neki, hogy leszophatja, ha megírja neki az egyik beadandóját, majd ahogy ez lenni szokott az ilyen könyvekben, fű alatt elterjed a pletyka, és kis mini iparág épül rá. 🙂 Jó, vicces jelenetek indulnak ki ebből, és klassz befejezést kap. 🙂 Szerethető egyszerű kis novella.

A dolgozatok kapcsán folyamatosan visszatér a homoszexualitás. Hasfelmetsző Jack kiléte ma is titok, de számos homoszexuális, királyi családot érintő összeesküvés elmélet kapott lángra, és a fő hangsúlyt Eddy herceg homoszexualitása kapta, ami jó ok lehet arra, hogy (sikertelen próbálkozása apropóján) kibelezzen prostikat. Persze.
A másik téma James Forster homoszexualitása és a hatalomhoz való viszonya. Miközben megemlítődik, hogy aláírásokat gyűjtött a magyarul épp most, szeptember végén frissen frissen megjelenő, és nagyon várt Radclyffe Hall A magány kútja című regény bezúzatása ellen (ahogy egyébként Virginia Woolf és Ernest Hemingway is), de eltávolodik Oscar Wildetól a perei idején. 

Átemelődik egy kis gondolatmorzsa a homoszexualitásról a második részbe is. Az első novellában mindegy véletlenül megemlíti, hogy az olasz fiatal pasik közül bárkit meg lehet kapni néhány líráért, és utána boldog heteroszexuális családfők lesznek.

Házassági évforduló

A történetet Lizzie meséli el, aki nemrég vált el férjétől, és iskoláskori meleg barátjával Nathannal meglátogatják harmadik társukat Celiát, aki Olaszországban él férje birtokán és egy főzőiskolát üzemeltet Mauróval, az olasz macsóval. 🙂 Alapvetően nagyon érzékeny ez a novella a szó legtöbb értelmében. Ügyesen vannak kidolgozva a jellemek.

A novella fő szála egy többéves történet manifesztációja, avagy szerelem-e az, ha a hátunkra rúgj meg táblát ragasztottak, valaki mégsem rúg meg. Celia és Nathan között felfoghatatlan kapcsolat van, amiben kiteljesedik a jellemábrázolás, de sokszor mi sem értjük. Akárcsak a érzéseinket általában. 😉

Jelezve, hogy a két történetnek köze van egymáshoz, itt Forster a Leghosszabb út című könyve is megjelenik, annak kapcsán, hogy vajon létezik-e a tehén, amit nem látunk, vagy ha kimegyünk a szobából, akkor eltűnik-e a szoba.

Ebben a novellában a legcsodálatosabb, hogy tökéletesen abszurd, és egy csomószor kacsint ki rám.
Amikor valaki egy történetet mesél, az biztosan a legtűpontosabb és legérzékelhetőbb elbeszélés. Olyan, amiket nem tudsz megteremteni az újramesélésben, és nem tudsz memorizálni, hogy aztán újra leírd. 😀 És be akarja velünk etetni, és ha nem megy, csak cinkosan ránk mosolyog.
Emellett megszólal, mennyire nevetséges, ha suttogva veszekednek emberek, vagy hogy neki kellene állni esni az esőnek, ha azt mondjuk, lehetne rosszabb a helyzet, például eshetne az eső.

Szaturnusz utca

A Szaturnusz utca elbeszélője egy fiatal srác, akit azért fizetnek, hogy forgatókönyvet írjon Los Angelesbe, ahová egy színész után jött, de nem igazán jön az a múzsa. Megint. Ezért AIDS-es embereknek szállít ételeket, és megismerkedik Philel, aki miatt a Szaturnusz utca állandó körzete lesz. 🙂 Philen keresztül látjuk a betegséget, a keresztülvágott emberi sorsot, amit a HIV+ státusz 1997-ben, a könyv megjelenésekor jelentet.

Annak idején, egy merevebb egészségügyi rendszer korában, az első fertőzötteknek a betegségeknél sokkal többet kellett elviselniük: a félelmet, elzártságot, hogy soha többé nem találkozhattak olyan emberrel, aki nem viselt maszkot, papucsot és gumikesztyűt. Az előző generáció tagjai mind a Kennedy-gyilkosságra emlékeznek: én arra emlékszem, mikor először hallottam a betegségről.

A kedvenc részem ebből a részből való: 

Nagyon szerette a fügés szeletet – és engem. Fityiszt mutattunk a szabályoknak.

fityisz.jpg

És amiért ez tetszik: a füge latin, növénytani neve a fikusz, aminek valamilyen népetimológia során (ennek olyan dolgokat köszönhetünk, mint a 7ap – Zup, e-mail – emil szópárosok, vagy az agyonhajszolt  marijuana – Mari hónalja szóvicc) fityisszé alakult. 🙂

—————————-

Köszönöm, ha velem tartottatok ebben a posztban. Ha kérdésetek, vagy megjegyzésetek volna, akkor keressetek komment szekcióban. 🙂 Ha nem szeretnétek lemaradni a következő posztokról, kövessetek be, ha háttértartalmakra is kíváncsiak vagytok, keressetek facebookon, ha pedig az is érdekel, hogy ki áll a blog mögött, akkor keressetek bátran instagrammon. 🙂

A következő posztig se felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Ryan Loveless: Ethan és Carter

Sziasztok,

ma egy számomra különleges könyvről hoztam értékelést. Amikor 16 éves voltam és kezdtem felfogni, hogy meleg vagyok, akkor valahogyan logikusan jött, hogy szeretnék erről olvasni. Az első könyvek között találtam meg az Ethan és Cartert, és ez volt az első, amit kikölcsönöztem… Szóval újraolvastam az én első meleg olvasmányomat.

eathanki.JPG

A könyv a Könyvmolyképző Kiadó Szivárvány kör sorozatának első darabjaként jelent meg, és tényleg egy nagyon más szerelmet ír le. Eathan traumás agysérüléssel él, mióta fiatalon balesetet szenvedett. Ez sok különböző tünettel járhat, ahogy az a könyv történetében is hangsúlyt kap. Ethan nem ismeri a társadalmi tabukat, és bipolárisan látja a világot. Valaki vagy jó, vagy gonosz szerinte és ha jó, akkor a barátja is, és látja mindenben a zenét, így különösen Carterben. Mert Carter Turette-szindrómás. Ez nála elsősorban tikkelésben, irányíthatatlan mozdulatokban és dadogásban jelenik meg, ami miatt igyekszik kizárni magát a társasági életből. Ezért is költözik egy kisvárosba, Eathan szomszédjába. 

És itt most álljon a kedvenc idézetem erről a szomszédos viszonyról, meg a zenéről:

– Tudtam, hogy te meg fogsz érteni. Mert a te lelkedben is ott van a zene. – Ethan kibontakozott az ölelésből, és megpaskolta Carter mellkasát. – Akiében nincs, az nem érti. Ez a baj. – Ethan ismét belekarolt Carterbe, és elindult a parton. – Sőt, valójában minden ember lelkében ott a zene, de van, aki nem hallja. Te meghallottad – mosolygott rá Carterre.
– De csak miután megmutattad – felelte Carter. – Köszönöm.

Ez a könyv egy olyan szerelemről szól, ami valahogy visszásabb, és mégis őszintébb. Valljuk be, ezekkel a betegségekkel (főleg melegként) nehéz lehet párkapcsolatban élni, így talán ez is egy kapocs köztük, viszont emiatt lehet egymás kihasználása is, és ettől erősebbé is válhat egy kapcsolat… Szóval nem tudom. 
Mert Carternek szüksége van Ethanre, mert Ethan nélkül, aki a betegségében a zenét látja, nem tudná magát elfogadni és egyébként is a belső mindent felemésztő magánytól retteg a legjobban, és hát Ethannek is szüksége van valakire, aki figyel rá, és akivel ő törődhet a maga módján. Szóval mindketten szeretetéhesek. Nagyon. És ettől szeretjük meg őket nagyon azt hiszem.

Miért imádom ezt a könyvet én?
Legőszintébben mindig egy betegség kapcsán beszélhetünk szerintem sorsfordító pillanatokról, és az AZ ELŐTT itt elég nagy fókuszt kap Ethan életében. Nekem személy szerint azt adta, hogy mindenkinek van egy AZa, és mindenkinek van egy AZ UTÁNI élete. Erről csak úgy eszembe jut, amit a KMK Vörös Pöttyös sorozatának a borítóin lehet olvasni, és egyszer általánosba kiírtam magamnak, de fontosnak tartom ma is:

Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz.
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
Egy pont ahol kiborulsz.
Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen.
Egy pont, ahol már nem agyalsz.
Egy pont, ahol erősnek kell lenned,
és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
Egy pont, ahol az extázis kezdődik.
Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van,
és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.
Mindig van egy pont…

Amik idegesítenek a könyvben:

  • Borító: Szép, de a két szereplő nem egy magas, és Ethan vörös. PLS.
  • A borító hátán a felirat: „A könyv leplezetlenül szókimondó.” Nem tudom, hogy másként lehet egy traumás agysérülésről beszélni, ha az egyik tünete épp a leplezetlen szókimondás.
  • „Az ágynemű friss volt. Talán Liz húzta fel, még mielőtt hírt kapott volna.” Egy meleg témájú könyvtől nagy elvárás, hogy ne legyen szexista? Vagy kellett ez a mondat így? Mindenképp?
  • Ethan testvére Eliot és legalább kétszer cserélték fel a nevüket. Egyszer Liz Ráparancsolt Ethanre és Eliot ugrott rá, korábban pedig Eliot mondta Carternek, hogy ha hazaérnek, szeretkezzenek. LOL. Vagy hát ciki, na.

Kedvenc rész: Most is egy karaktert emelnék ki, Eliotot. Alapvetően ő egy kamasz srác, akit hajlamosak vagyunk félreérteni, mert hol feszült, hol haragos, hol semleges, hol pedig végtelenül kedves. Idegesített, hogy sokszor emlegették, hogy nem lehet rajta kiigazodni, és tetszik az a mélység, amit megkap.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki olvasna egy meleg romantikust, vagy ismerkedne a beteg karakter a könyvben (egyébként egyre populárisabbá váló) témával. 🙂

—————————-

Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel nem tudom, milyen hét előtt álok és értékeléssel is adós vagyok, tuti biztosra egy nyári olvasási tervekkel kapcsolatos összefoglaló várható vasárnap, de amíg nem jön se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

borítókép a moly.hu-ról

John Donovan: New Yorkban minden más

Sziasztok,

ma egy olyan ifjúsági regényt hoztam, ami 1987-ban jelent meg a Pik-nik könyvként, akárcsak az Adrian Mole sorozat első tagjai vagy a Bocsáss meg, Madárijesztő!, és valami nagyon retrót képvisel. 🙂

nkl.jpg

A főszereplő fiú, David 13 éves és vidéken él, közel a tengerhez, a nagymamájával és Freddel a kutyájával, aki talán a legjobb barátja is. David Freddel és a nagymamájával mindent meg tud beszélni, bár a mamája nem arra számított, hogy idős korára ismét gyermek fog nevelni, mégis jól megvannak. Aztán a nagymamája hirtelen meghal, és Davy nem tud vidéken maradni, New Yorkba kell költöznie, ahol valóban minden más. Nem csak mert nem vidék, nemcsak mert nagymamátlan, hanem mert 1969-ben jelent meg a könyv, és vitathatatlanul végig szerves része, hogy a könyv születésekor tombolt az antikonformista, nagyváros ellenes hippi kultúra ami egy rövid időre egy androgün alak képében konkrétan is megjelenik, miközben persze ott az ígéret, hisz

New York a világ legremekebb városa gyerekeknek. Nincsen a világon még egy olyan hely. Ott minden van, még annál is több. Érted? Mindenből a legtöbb. Olyat álmodni sem tudsz, amit New Yorkban meg ne találnál.

Az élet azért van, hogy szép legyen.

Szóval ebben a városban kell új életet kezdenie neki és Frednek, új barátot szerezni, új iskolába járni, és persze beilleszkedni ebbe a new yorki működésbe. Vicces, hogy a Central Park valamiért nem tölt ki nagy teret a könyvben, pedig egy new yorki kutyás ifjúsági könyv eléggé adná, viszont itt tetten érhető a már a Természettudományi Múzeum (ami ugyan végül is ott van a Central Park mellett) unásig ismételt képe, de érdemes megemlíteni ismét: 1969 van, a mai klisés tömegfilmek előtt.

museum.jpg

És mégis benne van az egészben a boldogság, mint egy olyan klisés tömegfilmben, hisz vidéken Davy elbúcsúzik és örök hűséget fogad egy Mary Lou nevű lánynak, és persze az elesett Altschuler nevű srác szimpatikus lesz, neki és Frednek, és nekünk olvasóknak.

Szóval ez egy király történet, még ha a fülszöveg el is spoilerezi az egészet (kevesebb információt írtam, mint amennyi a borítón van) tud olyan karaktert ábrázolni, akiért érdemes, hisz

Nem hiszem, hogy két olyan srácnak mint Altschuler meg én affelől kéne aggódnunk, hogy netán buzik vagyunk. Még mit nem.

Ami böki a csőröm viszont: A Zabhegyező (amit ugyan nagyon szeretek) után hajlamos vagyok azt érezni, hogy a fordítás felelőssége, hogy felnőttes. Sőt, itt ott öreges a nyelve, de néha a gondolat is azzá válik:

Csak te nem lennél boldog, mert akkor aztán nem lenne egy perc nyugtod. Ha elkezded etetni, te magad nem jutsz egy falathoz sem, mert úgy néz rád, mintha az ő szájából vonnád el. Igaz-e, Fred? Ismerlek én, öreg.

Na, ilyet tuti nem mond egy 13 éves.

Némelyik republikánus például titokban el van keseredve, ha egy barátjáról kiderül, hogy a demokratákhoz húz; egyes katolikusok azt szeretnék, ha a barátaik is mind katolikusok lennének és így tovább. Az ilyen emberek szűk látókörűek, azonkívül nevetségesek is, persze nem akkor, amikor éppen dührohamba lovalták magukat, mert nem sikerül elérniük, hogy mindenki egyforma legyen. Abban az esetben ugyanis veszedelmesek lesznek. Elvakultan vallásosak, vagy nacionalisták vagy akármi, ugye értem. Azt hiszem, igen, mondom, de miért nem tanulják meg az ilyen emberek, hogyan kellene megérteniük a többit? Éppenséggel meg tudnák tanulni, véli apám, csak nem akarják.

Ezzel pedig nem tudtam dűlőre jutni, bár vitathatatlanul szép és okos gondolat az apjától, csak nekem kilógott, pedig apa elég okos, és jól ismeri fel a helyzeteket.

Kedvenc rész: 16. fejezet, ez baromi előremutató posztmodernszerű. Valóságsíkot lép át, és az álmáról kezd mesélni, és ez első mondata:

A következő rész nem tartozik a történethez, úgyhogy akár át is lehetne ugrani.

Ajánlom mindenkinek, aki régi könyv illatra vágyik, vagy egy picit egy 13 éves, öndefiniálással küzdő, de a boldogságra nyitott és a világ szabályszerűségeit jól ismerő srác helyzetébe élné bele magát. 🙂

Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel elég vicces két hetem lesz, és értékelés illetve egy új #LMBT-t olvasunk sorozat rész is várható, de amíg nem jön, ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza (Írások melegekről, melegségről)

Sziasztok,

ma egy különleges ember, szerintem különleges tárcagyűjteményéről* hoztam értékelést nektek.

Nádasdy Ádám értelmiségi, aki tudja, hogy kell filmet nézni, és tudja hogyan kell ajánlani. Észrevette a különbségeket utca és utca vagy város és város között a melegélet tekintetében, akkor amikor még nem is volt (vagy legalábbis nem ennyire ismerten).

A kötet első felében külföldről ír főleg, meg filmekről, de interjút is találunk, Schakespearnek is szánt néhány sort, és a 2009-es Budapest Pride megnyitóbeszédét is kiadta.
A második felében az Élet és Irodalom című folyóirat felkérésére 2014-ben írt 13 tárcát olvashatjuk, általánosabban a meleg életről, de bővebben majd minderről később.

*A tárca (vagy a nemzetközileg elterjedt francia feuilleton) rövid terjedelmű, publicisztikai műfaj. Az újságok tárcarovatában közölt, rendszerint aktuális témájú, könnyed hangvételű kisesszé.
forrás: http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/Tarca.htm

vastagboru_mimoza.jpg

Amikor eldöntöttem, hogy meleg aktivista leszek, kijött a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című interjúkötet és dokumentumfilm, amiben idős és már régóta fiatal meleg férfiakat, köztük Nádasdy Ádámot, kérdeztek a fiatalságukról, és főleg arról, hogy az átkos rendszerben milyen volt melegnek lenni. Aztán Szegedre kerültem, ahol nem sokkal az aktivizmusba helyezkedésem után volt a Vastagbőrű mimóza Szegedi könyvbemutatója (ezelőtt olvastam először ezt a könyvet). Majd rájöttem, hogy nyelvész szeretnék lenni, így tavaly nyáron elolvastam a Kálmán Lászlóval (szintén nyelvész) írt Hárompercesek a nyelvről című könyvét, amely alapdarabja a nem szakmai, de nyelvészet felé érdeklődésnek… És ha ez nem volna elég, Schakespeare-t fordít, így a Hamlet manga például az ő fordításával került kiadásra, vagy Dante Isteni színjátékának teljes anyagát is újrafordította (amiből én már vizsgára készültem), és mindemellett verseket is ír, nem is akár milyeneket. Szóval sok ponton lehet és érdemes kötődni Nádasdy Ádámhoz. 🙂

n0.jpg

Az első fejezetben talán a legizgalmasabb a kor és a kontextusok pikantériája. 1995-ös a legkorábbi tárca, egy filmajánló, és 2009-es a pride beszéde, és ez a 14 év alatt is, de azóta különösen sokat változott a meleg élet, ma már nem feltétlenül külföldről szól, nem művészfilmekről, és talán annyira nem is a bujdosásról mint korábban, bár ma is igaz, hogy melegnek lenni elsősorban titok, és szeretem, mikor arról ír, hogy kilóg a lóláb, mert valaki elszólja magát, vagy mondjuk szembemenve a heteronormatív társadalommal, meleg fejjel gondolkozik. 🙂 Vicces, vagy legalábbis mosolyogtató.

A másik dolog, ami tetszik benne, hogy a kor művészeti, főleg filmművészeti teljesítményeiről is ír, amiket én gondosan bematricáztam első olvasáskor, és hozom be a lemaradásomat, hogy melegként ne csak Madonnából legyek vérprofi, hanem mondjuk értsem, hogy Derek Jarman angol filmrendező (olyan filmeket érdemes tőle nézni, mint a Blue, a II. Edward, A Kert vagy a Szent Sebestyén) hogyan gondolkodott az erotikáról, a halálról vagy épp az életről.

Külön kiemelném, hogy egy szuper cikke is helyet kapott a gyűjteményben, amelyet Allen Ginsberg halálára írt 1997-ben. Allen Ginsberg az amerikai és a világ beat irodalmának legkiemelkedőbb alakja, és aki nem olvasta volna az Üvöltés című versét, az ide kattintva pótolhatja. Pótolja. Ez volt a személyes kedvencem a tárcák közül. (Baszki ez az ember LÁTTA SZEMÉLYESEN ALLEN GINSBERGET, amikot Budapesten tartott előadást!)

A második fejezetben más sokkal személyesebb, és általában a melegekről, melegségről szóló cikkei vannak túlsúlyban. ír arról, hogy mindig a kisebbség alkalmazkodik a többséghez, hogy milyen az ember alapvető természete (Kíváncsi. Nagyon.), és alapjaiban a meleg életről. Mert időközben megismerősödött ez a szókapcsolat: Egy első fejezetbeli cikkben arról ír, hogy ha egy heteró pár bemegy a zöldségeshez (mondjuk dinnyéért, mert most nagyon kívánom) akkor az élet; ha két férfi megy be, akik egy pár, az szex, mert az embereket az érdekli legjobban… vagy nagyon max. életformának volt nevezhető. Nos, ebben fejlődés mutatkozik a 19 év után, még ha ez konkrétan nincs is kimondva.

Megválaszolásra kerül, hogy miért jó melegnek lennni, ha már így alakult:

Jó dolog melegnek lenni, ha már muszáj. Jó azért, mert az ember valamilyen. Jó dolog valamilyennek lenni. Sokan ezért irigyelnek minket. Titka van az embernek. Hiszen a mai világban melyik 18-20 éves fiatalnak van komoly súlyos titka?

Engem alapvetően érdekel a vallás, vagy inkább a hit, hogy milyen szabályrendszer szerint működhet a világ (Az ateistább olvasóim kedvéért jelzem, hogy a fizika is érdekel.), és Nádasdy hívő, amiről szintén ír, és van két olyan gondolata, amit fontosnak tartok annyira, hogy itt is kiemeljek: 

A kereszténység eredetileg a éppen a szegények, a rabszolgák és a kicsinyek, a hátul álldogálók és a megvetettek vallása. Pont nekünk, melegeknek való. Jézusnak nem derogált az APEH-( vagy NAV-)dolgozókkal, prostituáltakkal, megszálló katonákkal szóba állni. Az tehát nem kérdés, hogy lehet-e homoszexuális ember ember hívő keresztény.

a Biblia halálbüntetés mellett tiltja a férfiak közösülését, de azt is mondja, „Jósnőt ne hagyj életben!” (2Móz 22,17) Legközelebb, ha a Bibliát emlegetik önöknek, tessék megkérdezni: „És a jósnőkkel már végzett?”

Kedvenc részem: Az egyik nyilvánvalóan az Allen Ginsberges, a másikban pedig megtudjuk, miért szuper, hogy II. Erzsébet részvéttáviratot küldött Peter Paersnek, Benjamin Pritten (az akkor élő legnagyobb angol zeneszerző) halála után, de ezt már olvasd el te is. 🙂

Ajánlom mindenkinek, aki gondolkodni vágyik, vagy egy picit jobban bele akar látni a meleg történetekbe, és az életbe úgy általában. Vicces, kedves, és klassz, miközben tűpontos és izgalmas.

Szintén egy nem egységes könyv, ráadásul tárcagyűjtemény, olyan, amitől félni szoktam, de remélem sikerült egy alaphangulatot mutatnom. Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.

Ha pedig nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂 A következő posztról nem tudok nyilatkozni, mivel elég vicces két hetem lesz, és értékelés illetve egy új #LMBT-t olvasunk sorozat rész is várható, de amíg nem jön, ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Steiner Kristóf: Gumimatrac a Gangeszen

Sziasztok,

az elmúlt tíz évben számos médiában dolgozó írt saját könyvet, így olvashattam D. Tóth Krisztát, Szentesi Évát, Jakupcsek Gabriellát, Alföldi Róbertet, Kálmán Olgát, vagy épp olvashatott Stohl Andrást, Szalai Vivient, Zámbó Krisztiánt, Demcsák Zsuzsát és Friderikusz Sándort, ha valakinek ahhoz van kedve.

És ebben a felsorolásban talán helye volna Steiner Kristófnak is, akiről nem volt meg a véleményem a könyv előtt. Állatira gyermek voltam, állatira kint játszottam, és bár a létezéséről tudtam (sőt, meg merem kockáztatni a melegségéről is), nem ismertem a munkásságát, és nem marasztaltam el, vagy nem növeltem a hírét. Szóval elég közömbös voltam vele, amíg néhány éve szembe nem jött velem ez a könyv a szép emlékű, de csúf végű Alexandrában, ezzel a címmel és fülszöveggel, úgy, hogy a könyv bevételének 10%-át még egy muszlim-zsidó-keresztény békeprogramnak is ajánlja… És akkor még nem olvastam bele.

gumimatrac.jpg

A Gumimatrac a Gangeszen Steiner Kristóf saját műfajbesorolása szerint 27 novellát tartalmaz, amiben az eddigi éltét, munkásságát mutatja be. Megismerjük az egész családot, akik

A hedonista életmód elkötelezett híveiként mindenféle-fajta vegyes házasság, számos világvallás és politikai nézet csereberéje után leginkább keverék kutyákra hasonlítanak.

Mesél a fiúról, Erdődi Kristófról, akitől a nevét kapta, a szüleivel való kapcsolatáról, a válásukról, és szülei új partnereiről, barátairól, és mesél arról a médiahackről, amit ő képviselt a magyar televíziózásban.

És tényleg mesél. Nem kioktat, nem bizonygat, hanem mesél, mintha egy kedd délután kiültünk volna egy pohár teával, és elkezdenénk az életünkről beszélgetni. Felhozzuk a vicces rokonokat, és családi ügyeket, megemlékezünk régi barátainkról, és mesélünk a nagy útjainkról, az elviselhetetlennek tartott és később benne mégis otthont találó Indiáról, ahová az ember visszavágyik, buddhizmusról és zsidó miszticizmusról, és teszi mindezt mérhetetlen nyugalmat sugározva.

És hogy mitől meleg ez a könyv nagyon?

  • Attól, hogy a mesélés közben olyan melegesnek tulajdonított hasonlatok vagy személyek fordulnak elő csak úgy, hogy megáll az ész. Bármikor előjön egy Cortney Love-s vagy Spice Girlsös hasonlat, vagy csak úgy beugrik Angelina Jolie a szövegbe.
  • Mert Madonna. És mert ikonként tartja számon, sőt, a tökéletes önazonosság manifesztációjának.
  • És mert Paris Hiltonnal együtt pontosan tudják, mi kell nekünk, és nekünk is el kell ismernünk, ha mélyen magunkba nézünk:

Nyalókát és cirkuszt a népnek.

Kedvenc rész: Erdődi Kristóf története, a harmadik novella. Nagyon.

Miért ajánlom? Mert ez a könyv jó. Sőt szívmelengető, kellemes nyári olvasmány, és mert olyan fontos dolgokról beszél, mint a szeretet, az élet vagy épp a halál, könnyen és viccesen, és mert azt üzeni, hogy ismerjük meg egymást. Vagy ahogy ő írja, Kipling szavaival:

Egy vérből valók vagyunk, te meg én!

Alapvetően mindig félve állok neki egy nem egységes könyv ajánlásába, mert tudom, hogy nem sikerülhet úgy átadni, vagy megkritizálni, vagy írni róla, ahogy általában szoktam. Itt tudtam, hogy így lesz de nem zavart, mert azt hiszem érteni fogjátok.

Ha mégsem, vagy bármilyen más kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. A következő posztban egy értékelést hozok, bár egy tag is nagyon készülőben van, szóval még bármi lehet, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Michael Cunningham: Otthon a világ végén

Sziasztok,

a nyári szünetben újraolvastam az Otthon a világ végént, és nem voltam annyira elbűvölve, mint amennyire az első olvasásomból emlékszem rá, pedig egy remek történet a nyolcvanas évekből, amit érdemes elolvasni.

Az Otthon a világ végén egy fantasztikus történet egy őszinte, mély barátságról, szeretetről, poliamoriáról (többszerelműség – igen, ezért használja mindenki a latin eredetű szót), az anyai aggódásról, és persze a hippikorszak végéről, a végig és kimondatlanul jelenlevő AIDS fenyegetésének kezdetéről.

otthone.jpg

A könyv elején két családot ismerünk meg Clevelandből, két fiú, Bobby és Jonathan szemszögéből. Mindkettejük családja kispolgári életet él, Bobby szülei tanárok, Jonathan édesapjának pedig mozija van. A két srác egyidős, és ugyanabba a középiskolába járnak, ahol megismerkednek egymással a büfé előtti sorban. Innen követjük az életüket bő egy évtizeden keresztül még négy szereplő egyes szám első személyű, folyamatos elbeszélésében. Alapvetően szerintem legtöbbször sok a négy nézőpont, de ebben a könyvben hosszú éveket kell leírni, amiket nem feltétlenül együtt élnek le, és sikerült ügyes, jól elkülönülő karaktereket kiválasztani. A hősök megjelenési sorrendben a kiinduló helyzetükben:

  • Bobby: Ő egy mély, és sodródó karakter, aki gyermekkorában nem talált magának otthont és nem talált magának társat. Azt hiszem a mű abszolút főhőse ő, mert nélküle nem működne a történet, de közben csak egy társat keres, egy barátot, amit megnehezít nyíltan antikonformista viselkedése, hallgatása és hippi gondolkodása. A mű rajta keresztül válik hippi irodalommá, Woodstock központúvá, és zeneileg összetetté. A nyolcvanas és korábbi évek azóta klasszikussá váló dalaiból és előadóiból válogatott a szerző, amikor Bobby világát felépítette, és minden szociális zűrjét figyelembe véve is menő lett.
  • Jonathan: Él boldogan a szüleivel. Eléggé jellegtelen srácként ismerjük meg, aki remekül mesél. Csatlakozik Bobby világához, zenéihez, és valamelyest meg is szelídíti őt.
  • Alice: Jonathan anyja. Rajong a főzésért, és kétségei dacára él a saját kis családjával, megfelelve az anyai, feleségi elvárásoknak. Kis szövegei ellenére szerintem a leginkább lélekben megformált karakter, akinél pontosan ismerjük a tetteinek előzményeit, okait, gondolatait. Megosztó, esendő ember remekül ábrázolva.
  • Clare: Ő egy extravagáns nő, aki mindig tudja, hogy mit akar, és mindenről megvan a véleménye. Dizájnerként keresi a kenyerét és egy örökségből él. Céltudatos, de elég lezser csaj, aki tudja hol akar élni, és tudja hogyan, de el tudja engedni a szorongásokat.

Három fő fejezetből áll a regény, ezek külön helyszínen játszódnak, és ezek mentén szerkesztették meg a történetet, ami nagyon jól működik. 🙂 Nagyon jól felépített, kitalált, izgalmas karakterek izgalmas cselekményei.

Viszont nagy problémáim vannak a szöveg nyelvével és a fordítással, aminek talán egy része betudható annak, hogy a kétezres években jelent meg magyarul, de nem vagyok naiv ennyire, ráadásul még ezen kívül is vannak problémáim.

  • A legnagyobb problémám, hogy a HIV vírus és az ennek következményében kialakuló AIDS állapot, bár benne van a könyvben, egyszer sincs nevén nevezve, és ez a tabusítás kifejezetten káros lehet.
  • Clare első történetében megkapjuk az előtörténetét. Semmi előzménye vagy következménye, csak így belecsapva puff néhány oldal.
  • Kétszer vagy háromszor is olvashatjuk azt, hogy „akkor úgy gondoltam, és ma is így gondolom”, de nincs tisztázva ez a ma? Mi a kontextusa az elbeszélésnek? Hol mondja el? Néha úgy tűnik, hogy az egész történet a végéről van elmesélve, viszont ennek nincsenek megadva a keretei, a legtöbbször csak zajlik a történet, és egyszer Clare is kiszól magázódva. Alapvetően nehezen kezelem a kiszólást, ha nem ilyen az egész regény, és itt nagyot tört az olvasásélményen az, hogy az egésznek a kontextusa nincs tisztázva.
  • Nagy dugásként azonosít valakit. Így hivatkozik rá, mintha főnév volna, és teljesen magyartalan a mondat, ami feltűnhetett volna valakinek. (És többször akadtam meg hasonló magyartalan szerkezeten.)
  • A „Szerető” szó. Nem ismerem a kétezres évek szótárát, de biztos vagyok benne, hogy a lelki és vagy testi kontaktusok kifejezésének már akkor is bővebb szókincse volt, a fordító mégis kizárólag erre a szóra hagyatkozik minden esetben, amitől következetlen és idegesítő lesz.
  • Én a kazettás generáció végén élek, bár életem első 18 évének meghatározó része volt a magnó, és biztosan nem mondanám, hogy felteszem, ha magnóról van szó.

Kedvenc rész: Erickel a tetőn. 🙂 Így akarok élni.

Sok mindenben erős a könyv, nem fordulatos, nem rágod le a körmöd, nyugodt, és lassan indul be, de ajánlom mindenkinek a szerkesztési problémáim dacára.

Nem tudom, hogy miért, de kezdem megszeretni a pontokba szedett dolgokat, és lehet, hogy állandó jellegű marad, de lehet, hogy csak ennél a könyvnél kellett ez a mód. Viszont gondolkodom konkrét listás posztokban a jövőben is. Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztban egy értékelést vagy taget hozok, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Paul Burston: Szégyentelen

Sziasztok,

ma talán az eddigi legkülönösebb újraolvasásomról fogok nektek mesélni, ugyanis ez a könyv volt az első saját meleg témájú könyvem, amit még az Alexandrában vásároltam 500 Ft-ért évekkel ezelőtt. És azért lett ez az első regényem, mert nem volt meg még a könyvtárban, és egyébként is 500 Ft volt a napi uzsonnapénzem. 😀 Nem tudom mi fogott meg benne, mert a borítója ocsmány, a címe szimplán szar, de a tartalma és a stílusa fantasztikus, amiről persze semmit sem tudtam még akkor. Valószínűleg csak kétségbeesetten kerestem meleg könyveket. Szóval így. Hölgyeim és uraim: Paul Burston Szégyentelen című regénye.

covers_68516.jpg

A könyv középpontjában Martin áll. Martin egy harminchoz közeledő meleg srác Londonból, aki egy igazi Fiúk a klubból karakter lehetne. A könyv elején szakít a barátjával, Cristopherrel, így a legtöbb idejét a munkával, amellett pedig Johnnal, a szintén meleg légi utaskísérő barátjával vagy hát haverjával, és Carolinnel, a buziboszijával tölti.

Bulikba jár, vagy legalábbis melegbárokba, hisz Londonban van ebből választék még azokban az időkben is, amikor már létezik a mobiltelefon, de még nincs mindenkinek (Para volt ezzel szembesülni olvasás közben.).

Johnon meg a baráti társaság többi részén, illetve egyáltalán az egész meleg közegen keresztül egy mocskosul hiteles szociológiai leírását kapjuk a meleg társadalomnak. Beszél kasztokról, bennfentesekről, a mosolyok fajtájáról, és mindezt olyan belső és az egész könyvön át kitartó humorral, amit megfejel izgalmas, esetenként már fekete humorig érő fordulatokkal, amiket imádtam.

A mű szuper drogkatalógus is, és bár ez nem pozitív, de cserébe korrekt és reális. A partidrogok megjelenése előtt játszódik, és mindent megtudunk a kokain, ketamin és az extasy használati szokásairól és hatásairól, amik fontos részei ma is a meleg szórakozóhelyeknek (is).

A regény cselekménye egyszerű, szakítás, és azutáni kis leírások három fejezetre bontva. Izgalmas történet, de spoiler nélkül nem tudnék sokat mesélni róla. Annyit szeretnék róla elmondani, amit már a Jó lenne ha… könyves kihívásban írtam róla:

1. Jó lenne, ha lenne folytatása.

Paul Burston: Szégyentelen

Ez a könyv egy srácról szól, aki szakított egy másikkal Londonban, és éli a harminchoz közeli meleg szingli férfiak életét. Klubokba jár, kis kapcsolatokat épít, rengeteg időt tölt el a barátai között, és futó kalandjai is vannak, amelyekből lassan kialakul valami.

És a sok kaland meg a kis történetek után két dolog történik velünk. Az egyiket elmondhatom spoiler nélkül. Nagyon megszereted a főhős fiút, és kíváncsi vagy, hogy hogyan folytatódik az élete. De sosem fogod megtudni. Köszi Paul.

Ami böki a szemem: 245. oldal lap teteje. Két órára abbahagytam az olvasást, és még egy moly.hu-s karcot is szenteltem neki:

szegyentelen.JPG

Kedvenc rész: Catrine egyértelműen a kedvenc karakterem. Egy vidéki lány, aki próbálja hermetikusan elzárni a múltját, és boldog akar lenni. Mint én. Imádtam, különösen amikor fodrásznál volt.

Alapvetően ez egy szórakoztató regény, aminek több mint kiváló. Kis epizódokban is olyan fordulatok vannak, amiknél letettem a könyves, és magamban áldottam a szerzőt, hogy baszd meg, ezt így is lehet. Lelkesen ajánlom.

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

Holnap érkezik a #LMBT-t olvasunk sorozat új része Leventével, majd szerdán a következő OlvaZsófival, kedden jön a szünet előtti utolsó ajánló, és végül jön majd egy meglepetés kihívás a szünet kezdeteként csütörtökön. Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Hayden Moore: Nem játék

Sziasztok,

az előző posztban értékeltem Becca Prior: Talált celEB című regényét, ami a múlt héten jelent meg a newkids kiadó gondozásában a mai művel egy kötetben.
Elöljáróban: egy nagyon szórakoztató, könnyű, de fordulatokkal teli románcot olvastam, megspékelve egy hatalmas adag tudatos média és hírfogyasztásra való felhívással (AMIT NEM LEHET MA ELÉGGÉ HANGSÚLYOZNI), aminek egy melegekkel játszó Nagy Ő televíziós műsor hazugságai, játszmái, és egyáltalán a világa áll a középpontjában. És eléggé szerettem.

nemjatek.jpg

A regény fókuszában két főhős áll, akik egyes szám első személyben, váltott narrációval mesélik el a történetet:

Wesley Sullivan egy fiatal musicalénekes és színész, akiről egy szemét újságíró lehozta, hogy meleg, és mondhatni derékba tört a karrierje. Fontos a karaktere szempontjából, hogy kócos, hosszabb hajú, alacsony, és nagyon kék szemei vannak, és nagyon hajaz Pán Péterre, nem csak megjelenésben, hanem viselkedésben is. (Bár vicces módon én a felnövő Pán Pétert magas vékony srácnak gondoltam eddig.) A legjobb barátja nevezte, hogy szálljon ringbe a nagy ő kegyeiért, és ha egy tv társaság kiválaszt, akkor nincs visszaút.

Anthony Woodward egy lecsúszott pop énekes és dalszerző, aki maga vállalta melegségét (Egyszerre több médiumon. Wow.), majd szakítottak a pasijával, amitől ő teljesen padlóra került. Mint érzelmileg, mint szociálisan, mint énekesként. A menedzsere egy utolsó kapaszkodó lehetőséget látott abban, hogy ő legyen a következő széria meleg Nagy Ő-je, és szintén kész tények elé lett állítva.

Mindkét szereplő az esélytelenek nyugalmával, kezd neki a műsornak, és egyébként sincs már vesztenivalójuk. Csak játéknak fogják fel az egészet. Egészen addig, amíg nem találkoznak. 

A történet nagyon jól játszik az idővel. Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy kidobom a könyvet, ha nem történik meg most azonnal az, amit vártam. A találkozás, és a szerelem első látásra elég hamar megtörténik, de részben a showműsornak betudhatóan, részben a saját, egyébként jól megindokolt és alátámasztott baromságaikból elég sokat kell várniuk, hogy egyáltalán ki legyen mondva ezekből az érzésekből bármi. És ez az időhúzás többször tér vissza és kivétel nélkül fantasztikusan van kidolgozva.

A világról még szeretnék egy picit beszélni. Alapvetően eléggé hollywoodi hátteret kapunk, amiben valószínűleg nem ismerjük ki magunkat, de mindannyiunknak van egy képe egy Nagy Ő forgatásról, és az enyém eléggé idilli, mert igazából még sosem gondoltam bele, hogy mi folyik ott. (Kivéve amikor Benkő Dániel nem Edit asszonyt választotta, azt a mai napig nem értem.). Például, hogy miként tud a Nagy Ő egy este alatt 20 nevet megjegyezni. És én ennél a pontnál jöttem rá, hogy egy baromi alapos íróval van dolgunk. Nem biztos, hogy így épül fel egy ilyen műsor, de egy nagyon reális és hihető alternatíváját mutatja meg.

Ebben a világban élnek szemét producerek, forgatókönyvírók, akik egyik pillanatról a másikra újra írhatnak mindent, és ezzel tényleg nagyon nehezen megsaccolhatóvá válik a végkifejlet, amiben nem az együtt maradásuk, vagy együtt nem maradásuk lesz a legnagyobb csavar, mert végül is minden a pénzről és a hatalomról szól.

Ami böki a szemem: Cím. Beírom a googleba szerző nélkül, és a „medve nem játék” székely viccet hozza fel végtelenítve (véletlenül találtam meg, de lehet, hogy ezentúl lesz egy ilyen tesztem címekkel), és egyébként sem hiszem, hogy nem volt jobb ötlet ennél. ENNÉL. Nem túl kifejező, és elég sok történetre húzható rá, egyáltalán nem specifikus.

Kedvenc rész: A kondis jelenet az elejéről Wesley szemszögéből. Az a leírás nagyon wow.
És van egy kedvenc idézetem is máshonnan: 

Egy rózsaszín pónilovon ült, nyerített, iszonyatosan nézett ki, hányástól bűzlött, és én szerettem.

Ajánlom mindenkinek, egy letehetetlen, fordulatos, üdítő nyári olvasnivaló, ami után biztosan figyelni fogom a szerzőt is. 🙂

Bár azt ígértem, hogy Karafiáth Orsolya értékeléssel jövök, de kicsúsztam egy picit a saját határidőmből, ezt a könyvet viszont nem akartam csúsztatni. 🙂 Így valószínűleg jövő héten fogom a Kicsi Lilit hozni, és beállunk a heti egy poszt átmeneti korszakra, mert most végeztem a vizsgákkal, jövő héten viszont elkezdek dolgozni, amitől még nem tudom, hogy mennyi időm és energiám marad olvasni és tartalmat gyártani, de igyekszem majd nem eltűnni. 🙂

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztom most már tényleg a Kicsi Lili értékelés lesz, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Becca Prior: Talált celEB

Sziasztok,

ahogy a hét elején ígértem, a frissen megjelent, még ropogós Becca Prior Talált celEBjéről hozom ma az értékelésemet. A fülszöveg egy izgalmakban bővelkedő, kellemesen bizsergető történetet ígér, a szerzőnőtől tényleg megszokott nyers stílussal, humorral és erotikával. És ezzel a csodálatos borítóval: talaltceleb.jpg

A történetét szeretném először méltatni: egy szövevényes,  jól felépített történetben mutatja be az újságírás fellegvárának a világát, olyan karakterekkel, akiknek vitathatatlan helye van a csúcson: egyediek, sok oldalról látják a problémákat, és profik. Arthur Chapman egy újságíró, aki a piacvezető hírorgánum feje, a titkárnője, Sheila McCarty, egy majdhogynem robot, aki mindent meg tud oldani, és közben egy felépített, működő személyiség, mint egy igazi lelki támasz a megszokott szuperhősök mellett. Arthur helyettese Montague StJames, aki a húgával Veronával megkapja majd a helyét és mélységét. Arthur és munkatársai az állatvédők közül is a legállatvédőbbekkel találkoznak, így Zacary Monroewval és Charles Aubreyjel.

A cselekményről pár szót: Arthur Chapmanől megszámlálható ember tudja, hogy meleg, és ezt ő jónak is gondolja így. Akkora hatalom összpontosul a kezében, amit nem szeretne eljátszani, és ezzel meg is ideologizálta a titkolózást. Egy napon, ami nagyon hasonló az összes eddigihez, Art elindul a munkahelyére, Sheila közben olvassa fel telefonba a napi teendőit, amikor kivág elé egy kóbor kutya, amit azonnal bevisz egy állatkórházba. Ezen keresztül megismerkedik a metropoliszuk állatvédelmének gyatraságával, és elkezd egy cikksorozaton dolgozni, aminek az adatgyűjtése kapcsán ismerkednek meg Zackel és a munkatársaival. És innen kezdődnek az izgalmak, amikről csak annyit fogok elmondani, hogy én egy picit vaníliábbra számítottam a fülszöveg alapján, de örülök, hogy nem lett az.

Nagyon tetszik még a regényben, hogy sokszor nevettem fel. Megvan  a szereplők karaktere, amihez szabva van a saját, de egyébként hasonló humoruk. Jó, hogy az erotikus, vagy akár pornográf tartalmak, amikkel egyébként nincsen semmi baj, hisz ez egy vállaltan ilyen jellegű könyv, nincsenek túlsúlyban, sőt, kifejezetten elegánsak.  Szerettem a könyvben, hogy nagyon jól épül fel. Tele van fehér foltokkal, amiknek vagy lesz feloldásuk vagy nem, de nagyon jó feszültséget adtak a regény végéig.

Örültem, hogy olyan karaktereket kaptunk, akik nem new adult szereplők, hanem saját életük van, amiket már jól kiépítettek, saját ügyekkel és értékrendszerekkel. Ez hatalmas lépése szerintem az írónőtől, mivel a korábbi könyveiben főleg őket mozgatta (korábbi könyveiről is írtam:Tanítvány I.-II.-III., Stocholm-szindróma).

A new adult műfaj Dóri Online Olvasónaplója szerint:

  • a szereplők a felnőttkor küszöbén állnak, már nem tinik (young adult), de még nem is teljesen felnőttek, a 18-26 éves korosztályról van szó

  • a főbb élményeik: egyetem, elköltöznek otthonról, először munkába állnak vagy komoly párkapcsolatba kezdenek (eljegyzés, házasság)

  • persze ezek az a műfaj is kombinálódhat más műfajokkal, pl. fantasyvel, stb.

  • az alábbi témákat dolgozzák fel a leggyakrabban: személyiségkeresés, szexualitás,drog-alkohol használat,  családi gondok, az ártatlanság elvesztése, a kudarctól való félelem.

Viszont voltak vele komoly problémáim, amik főleg a szerkesztést érintik, és nem dühítene nagyon, ha nem tudnám, hogy Becca jól tud írni, de így kifejezetten rosszul kezelem.

  • Cím: A nyolcvanas kilencvenes évek költészetében volt ennyire nyelvkihasználó a költészet, és szerencsére nekik is leáldozott. A talált szó indokolatlan, hisz ha elütök valamit, akkor azt a legkevésbé sem megtaláltam, maximum kifejezetten ironikusan, beszélt nyelvi formákban használjuk így. A celeb szó talán kétszer fordul elő a könyvben, mindkétszer az indokoltan negatív kontextusban.És: Alapvetően gyakori és visszatérő problémám az, ha magyar vagy kelet-európai írók nyugati környezetben játszódó cselekményeket írnak, de Becca történeteinek nagyon jól áll ez a háttér, álltai jól használja ki a lehetőségeket, de most abban a pillanatban, amikor indokolttá válik a cím (vagy hát kiderül a miért), hatalmasat esik ez az illúzió. Angol neve van az újságoknak, a szereplőknek, az intézményeknek, mindennek, és erre jön a CelEB. Basszus.
  • Az első 70 oldal: Valamiért nagyon nehezen találja meg a hangját a történet, és ezt be akarom tudni annak, hogy új terep a felnőtt szereplők felnőtt életének ábrázolása, de a szerkesztőt semmi nem mentesíti. A második oldalon egy mondaton belül kétszer szerepel a gyors jelző, és több példa van erre a figyelmetlenségre, mint amin említés nélkül át tudnék siklani, és néha a soktagmondatos mondatok sem sikerültek olyan jól, hogy ne szakítson meg olvasás közben, és ez tényleg fájt.
  • Nevek: A StJames testvéreknél még megérthetem, sok szülőpár nyomorék, és választ szar nevet a gyerekének, van Csongor és Tünde testvérpár ismerősöm (Basszus, a színdarabban szerelmesek lesznek egymásba, és legalább kétszer szexuális aktust létesítenek metaforikusan.), szóval a Montagoe – Verona testvérpárral nincs is nagy probléma.
    Van viszont ez az Arthur Chapman nevű főszereplő, és ez a kis vizslaszerű kutya, akinek kapcsán eszébe jut, mennyire fontos az állatvédelem. És most vessünk egy rövid pillantást a Garfield című film állatkínzó karakterére: Happy Chapmanre. Remélem, hogy csak véletlen volt, és akkor egy picit kevésbé kínos.happy_chapman.jpg
  • Újágcikkek: A könyv végén találhatóak olyan újságcikkek, amiket az epikus befejezését adják a történetnek a narráció mellett, ami egyébként remek ötlet volt, és volt ahol jól is sült el. Viszont ezek közül kettőben nagyon médiátlan cikkek vannak: Az egyik cikk egy díj kiosztása kapcsán szakmabélibbnek akart tűnni, de borzasztóan bulváros lett. Én nyilván a saját szakterületemről olvasok tudományos ismeretterjesztő sajtótermékeket, de nem találtam szinte sehol semmit pl. É. Kiss Katalin magánéletéről amikor megkapta két hónapja a Bolyai-díjat, és én azt akarom gondolni, hogy más tudományterületeknél is így van ez. (Mellesleg szerintem ez a normális. És gratulálok É. Kiss Katalinnak, aki egy fantasztikus nyelvész.). A másik ilyen pedig egy Forbes cikk, ami szintén összeollózott, bulváros és rossz volt, mert sokkal igényesebb és sajátabb tartalomgyártást képvisel a Forbes, és ezt mindenki láthatja, ami már olvasott az oldalról, vagy kinyitott egy folyóiratot.

Kedvenc rész: Amikor Shaila lakásán beszélgetnek a videó kapcsán. A kedvenc karakterem pedig egy mellékszereplő, akiben pontosan megmutatkozik Becca Prior nagysága: Anna Fischer. Imádom ezt a nőt. Gratulálok hozzá. Wow. 🙂 És majdnem elfelejtettem egy Kimmel nevű emberre bármikor rábíznám az életem. Kemény hangzású, de magasnak, és szeretetreméltónak hangzik. Egy picit mindig elolvadtam, amikor ezt a nevet olvastam.

Végezetül szeretném elmondani, hogy ajánlom ezt a könyvet egyébként mindenkinek. Fontos gondolatok és üzenetek vannak benne mindannyiunk számára, tele van feszült, és izgalmas helyzetekkel, hitelesek a karakterekkel, és egy erős szerkesztéssel nagyon széttömjéneztem volna, mert megérdemli.

Ha túljuttok a nyolcvanadik oldalon, imádni fogjátok. 🙂

A regény egy kötetben jelent meg Hayden Moore Nem játék című regényével, aminek majd külön posztot szentelek, de most Karafiáth Orsolyától olvasom a Kicsi Lilit, mert egy picit hardabb dologra van szükségem, de heteken belül érkezik a Nem játékról is a poszt. 🙂 Eddig részleteket olvastam, és kíváncsivá tett. 🙂

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztom valószínűleg egy Kicsi Lili hangulatfestés lesz, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

6 / 8 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén