LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: meleg 2 / 7 oldal

André Aciman: Találj rám!

Sziasztok,

ma az év egyik legvártabb megjelenéséről, a Szólíts a neveden folytatásáról hoztam nektek értékelést, amit sokan már a Margó Irodalmi Fesztivál után is olvashattak, viszont úgy gondoltam, hogy mindenképpen megvárom a hivatalos megjelenést, amin már bőven túl is vagyunk, így ideje belecsapni a lecsóba.

talaljramxdxdxdxd.JPG

Nagyon vártam ezt a könyvet, és rettenetesen féltem is tőle. Azt gondoltam, hogy csak a piaci érdek diktál a Szólíts a neveden mellé egy újabb kötetet. És bár ezzel most is egyetértek, olvasva a könyvet már meg tudtam nyugodni. André Aciman ismeri a Szólíts a neveden lelkét, és egyszerűen továbbírta azt. Három szereplő életét követjük végig, négy fejezeten keresztül, amikben öt-öt évvel kerülünk egyre távolabb a Szólíts a neveden idejétől. A regény szereplőinek dilemmái nagyon hasonlóak a Szólíts a nevedenben olvasottakhoz. A szereplők az első pillanattól kezdve érzik egymás között a kémiát, mégis van valamiféle bizonytalanság, kerülgetés bennük.

A szerelem az egész regény alapmotívuma vagy alapkérdése lesz. A tiszta szerelem, amiben együtt tudunk úgy önmagunk lenni valakivel, mint sosem. Az a szerelem, amelyik egyértelmű. Ami a legkézenfekvőbb, legmagátólértetődőbb dolog a világon. Amikor úgy érezzük, hogy nem éltünk korábban. És ez nagyon áthatja az egész regényt. Nem csak ír a szerelemről, hanem nagyon gyakran beszélgetnek és gondolkodnak róla, és ez mégsem válik giccsé, csak szép. És ezt nagyon szeretem a Szólíts a neveden univerzumban, akár a könyvekről, akár a filmekről van szó.

A négy fejezet címeit zenei terminusok adják. Az első fejezet Tempo címmel az édesapa. Samuel történetét írja le. Öt évvel a Szólíts a neveden után Rómába utazik egy felolvasásra és az ott élő fiához, már elvált férfiként. Amikor Elio kirepült rájöttek a feleségével, hogy ők tulajdonképpen barátok, és nem tudnak mihez kezdeni egymással. Az anya már új kapcsolatban él, és a vonatúton Samuel is találkozik valakivel. A nála sokkal fiatalabb, szomorúnak látszó Mirandával.

A kötet leghosszabb fejezete ez, és ez nem is véletlen. Nagyon fontos a történetben Samuelnek az Elioval és Mirandának az apjával való kapcsolata, mert ezen át őrlődő apákat látunk, akiknek alapvetően jó kapcsolatuk van a gyermekükkel, de félnek, hogy a terhükre vannak. Miranda esetében ez már realizálódott is, úgy érzi a mostani kapcsolata már csak valami helyett van, és hiányt mutatja, még akkor is, ha külső szemmel egy vidám apa lánya kapcsolatot látunk.

És emellett nagyon hasonló helyzetben látjuk Samuelt, mint amiben Eliot láttuk korábban. Csodál valakit, gyermeki lelkesedéssel. Mindenben jeleket keres, és tele van bizonytalanságokkal. Mint az ember, aki először érez szerelmet. Nem hisz abban, hogy valósággá válhat az, amit annyira remél, és nem tagadja el a testi vágyat sem. Tudja, hogy szerelmes, de nem gondolja magáról, hogy a szerelem tárgya lehet. Nagyon gyakran beszél arról Miranda, hogy mostantól ketten vannak, ketten akik az első pillanattól kezdve ismerik egymást, és Samuel lassan, bizonytalanul helyezkedik ebbe a helyzetbe bele, de kényelmesnek találja.

És ez leginkább az a szerelem, amit mi el akarunk képzelni. Nagyon filmszerű, de lassú, még akkor is, minden néhány óra leforgása alatt történik. Két magányos ember megismerkedik egy vonaton, és egymás magányában felismerik saját magukat. Nagyon hasonló Miranda és Samuel személyisége, gyakran el is hangzik, hogy tudom, mert ismerlek. És ebben jó hátradőlni, még akkor is, ha Aciman itt még egy picit elfészkelődött. A fejezet nagyon hozza az apa megszokott bölcsességét és a fiatalos áradó érzelmeket, de nekem elfáradt az utolsó 20 oldallal, egy feszesebbre húzás itt jól tudott volna esni.

 A második fejezetben Elio ismerkedik meg egy nála idősebb arisztokrata férfivel, Michellel. Elio továbbra is ugyanolyan esetlen és zavart, mint ahogy korábban megszerettük, de már sokat tanult az apja bölcsességéből és emberiességéből. Ebben a kapcsolatban a szerelem leginkább úgy néz ki, mint valaki által megtalálni a lelkünket, amiről nem is gondoltuk, hogy elveszhet. A jelen időben a két szereplő nyomoz Michel apjának egy régi titka felől, amiben a történelem felé tekintenek a szereplők és egy régi melegszerelem lehetséges története tűnik fel előttünk, amiben ismét Előkerül Elio zsidósága is. Nagyon jót tesz a regénynek, hogy sokat beszélgetnek akár ennek kapcsán is az életükről, így megtudjuk, mi is történt Elioval az elmúlt tíz évben, és hogy hogyan gondol vissza az Oliverrel való kapcsolatára.

Ugyanakkor ezek a történetmesélések gyakran érezhetően nekünk szólnak, és kiugranak a regény teréből. Nádasdy Ádám egyszer azt a példát hozta, hogy “Hogy van édesapánk, az öreg gyógyszerész?”, és nyilván ez egy paródiamondat, de több hasonló gesztussal találkozunk a fejezetben. Van, hogy érezhetően kötni akar a Szólíts a nevedenben történtekhez, vagy megmagyarázni az azóta történt változást, de például Elio nem megáll és elgondolkozik a szobor mellett, hanem mesél nekünk arról, hogy milyen a viszonya ahhoz a szoborhoz Rómában. És ez mindig furcsa, mert amúgy meg nem direkt az elbeszélés ennyire. És ez tudott zavaró lenni, mert nagyon intim közegben is járunk így.

A harmadik fejezetben Olivert látjuk, aki épp befejezi vendégprofesszorként való munkáját egy egyetemen, és búcsúbulit tartanak a bedobozolt lakásban. Az erkélyen Paul, egy kollégája és Erica, egy jógatársa beszélgetnek, és Oliver szerelmes tudna lenni beléjük, és otthonra találna köztük. Bár ők eddig nem találkoztak soha sem, szinte végig egymással beszélgetnek, szóval lehet valami a kémia kérdésben. Oliver rájön mellettük állva, hogy szerelmes akar lenni, és nem kompromisszumokat akar hozni.

Az egész regény fő üzenete, hogy mi bánjuk meg azt, ha úgy döntünk, szerelem nélkül élünk, és mégis nagyon könnyen dönthetünk úgy. Ezeknek a szereplőknek el kell számolniuk minden nap a lelkükben lévő hiányérzettel, egészen addig, amíg ezt be nem töltik. A negyedik fejezet a korábbi háromból következik, ezért nem mesélhetek róla többet, csakhogy tovább építi az univerzum lelkét. Ezek a férfiak érzékenyek, filozofikusak, érzők, követnek el hibákat, és nagyon tudnak szeretni. Ez teszi nagyon érvényessé és működővé az egész szöveget.

Kedvenc részem: Szóval két idézetet írtam ki a moly.hu-n a Szólíts a nevedenből. Az egyik az apa beszéde, a másik pedig ez:

Azt hittem, értem, miért esküszik mindenki a Sant’Eustachio kávéjára, vagy talán csak szerettem volna azt hinni, hogy értem, noha biztos nem voltam benne. Még azt sem tudtam biztosan, ízlik-e valójában. talán mások sem, de nem akartak kilógni a sorból, így lelkesen hangoztatták, hogy nem élhetnek a Sant’Eustachio kávéja nélkül.

És benne van ez a Találj rám!-ban. A kávézó Samuel és Elio kedvence lesz, és Elio egyszer csak azért szakított egy lánnyal, mert nem tartotta különlegesnek ott a kávét. És a Sant’Eustachio kávézó egyébként is nagyon különleges hely lesz Elio számára, mert itt ismerkedik meg azzal a városi értelmiségi polgári léttel, ami annyira Rómába vonzotta. És én ezt nagyon-nagyon-nagyon szerettem. 🙂

Végezetül nem tudom kinek lehet a Szólíts a neveden folytatását ajánlani. Azt hiszem a legtöbben, akik már olvasták a Szólíts a nevedent úgyis elolvassák ezt. Talán azoknak ajánlom itt a végén különösen, akik hozzám hasonlóan féltek, hogy nem lesz jó. Nos, nekik azt üzenem, hogy de, jó lett, olvassák bátran!

André Aciman: Találj rám!
Atheneaum, 2019
296 oldal
Így olvastam: 3 nap alatt. Az első fejezetet két hosszabb ülésben, mert lefárasztott, a vége pedig már sodort és vitt és működött.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran nyomot a komment szekcióban, ha tetszett a bejegyzés és nem szeretnél a következőkről sem lemaradni kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon háttértartalmakért. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less br bátran instagramra.

A következő bejegyzésig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Cloe Benjamin: A halhatatlanok

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy különleges könyvről fogok mesélni, amely 2018-ban a megjelenésétől berobbant a nemzetközi sikerlistákra, és nem sokkal a megjelenés után, az idei Könyvfesztiváltól már magyarul is elérhető. És azért különleges ez a könyv, mert nem egyértelműen tűnik sikerkönyvnek, nem használja a megszokott sémákat, sőt, nagyon mást hoz: negyven évet mesél el onnantól kezdve, hogy 1969-ben négy testvér bekopog egy jósnőhöz, és megtudakolják, mikor fognak meghalni. Az életről mesél ez a könyv, és nem ad megmikrózható, előfőzött válaszokat.

covers_539216_1.jpg

A regény elején megismerjük a Gold család nagy egységét. A magyar-lengyel zsidó bevándorló család legfiatalabb tagjait, a szabó Sault és a család összetartásáért felelős Gertie-t, aki korán vált anyává és az egyetemet is fel kellett adnia akkoriban azért, hogy családanya lehessen. Lassan születnek meg a gyerekek. Először Vayra, a szófogadó nagylány, majd Daniel, aki már egy igazi férfi, amikor megismerjük, a rumlis Klara, aki mindig saját utakat keres, és Simon, a gondtalan legkisebb, akire az anyja igazán támaszkodik. Ebben a családban úgy alakul, hogy előre le vannak osztva a szerepek. Vayra és Daniel egyetemre mennek, a zsidó kultúra szerint Daniel venné át a családfő szerepét, Klara valahol kiesne, lázadásból, Simon pedig átveszi az apja szalonját… Persze ez nem volna igazán érdekes, bár Benjamin biztosan ezt is jól meg tudná írni.

A regény prológusában megkapjuk a történetet a Jósnővel 1969-ben. Ekkor Vayra és Daniel kamaszok, Klara és Simon még szinte gyerekek. A prológus után rögtön bele is csapunk Simon életébe az apjuk halálától kezdve. A regény izgalmas felosztású, a négy testvért követjük végig, akik nagyon különböző utakon teljesítik be a sorsukat. Merthogy bár nem beszélnek róla, és nem osztják meg egymással a gondolataikat, ez a jóslat dolgozik bennük. Van olyan karakter, aki azért él belevaló életet, mert rövid életet jósol neki a jósnő, van aki az öregedés meggátolását kutatja, és van, aki menekül a jóslat elől. Ezt én különösen parának találtam, mert nagy paradoxon az, hogyha hiszünk egy jóslatban, amit tehát megvalósul majd a hitünk szerint, akármi történik, akkor elkezdünk ellene tenni, vagy menekülni ellene… Erre már az Oidipusz királynál rájöttem elsősként, és nagyon büszke voltam magamra érte. 😀

A regény első részében Simont követjük tehát, és vele fogok különösen hosszan foglalkozni, mert a legfiatalabb testvér bizony melegnek bizonyul. Nagyon fiatalon elsősorban a Klarával való beszélgetéseiből ismerjük meg. Először a nővérének vall a melegségéről, és arról, hogy ezt 10.-es kora óta tudja. Együtt döntenek arról, hogy lelépnek, megszöknek közösen, bár Klara bárhová mehetne, mégis San Fransiscóba, ahol már ebben az időben is könnyebb megélni a melegséget. (Három évvel évvel vagyunk túl a Stonewall után.) És Simon bele is veti magát a meleg életbe. Találkozik bárokkal, drogokkal és szexszel, mindazzal, amit San Francisco egy meleg számára tartogathat 1972-ben. Gyors munkát szerez a Lilu nevű bárban, táncosként, majd beiratkozik egy balettakadémiára is, hogy ott képezze magát. Látszólag persze a tánc csupán kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy ne a nővére nyakán kelljen élnie, azonban ez sokkal többé válik. Önigazolássá. Nagyon ki akar tartani mellette, mert ez nagyon szembe megy a családja értékrendszerével. Azzal a családjával, amitől látszólag csak egy egyszerű buszút, mégis egy hatalmas üvegfal választja el.

Azt választottad, hogy elhagysz bennünket, hát élj együtt ezzel a tudattal.

Simon pedig mindig úgy gondolta, hogy ez nem a neki való élet. Karrier. Ház. Család. Neki nem ezek az értékek fontosak. Ha már egy jósnő rövid életet jósolt neki, ő úgy gondolta, betartja Janis Joplin másik két parancsát is az “Élj gyorsan, szeress szenvedélyesen és halj meg fiatalon!” mondatból.

Egészen addig jól is halad, amíg meg nem ismerkedik Roberttel a balettcsoportból. Ő lesz Simon barátja, és nagyon hasonló helyzetben élnek. Két gyökértelen, sehová nem tartozó meleg férfi. Szép, ahogy egymásra találnak. Robert vegyesházasságból született, így igazán sem a fehérbőrű sem a fekete társadalomban nem tud érvényesülni. Aztán melegként nem tudott az amerikai fociban, és végül már nehezen illeszkedett be a baletttársulatába és a melegbárok világába is.

Kettejük kapcsolata önmagában is izgalmas, megvannak a működő mechanikák: Simon főzi a kávét, Robert ágyaz meg például, kialakul a baráti társaságuk, és együtt ünnepelnek, mert a melegek nem nagyon szoktak hazamenni a családjukhoz karácsonyozni ebben az időben. És persze izgalmas ez a kapcsolat abban az értelemben is, hogy az LMBT történelem központjában játszódik akkor, amikor az igazi dolgok történnek. Beszámol rendőri túlkapásokról a Stonewall után is, beszél a pride mozgalommá válásáról vagy megemlékezik Harvey Milk haláláról is, amikor a melegbárok zárva tartottak. És korán és baromi erősen tematizálja az AIDS-et is, ami a nyolcvanas évek elején üti fel a fejét, elsősorban a melegek között. Beszél a személyes oldaláról, miközben a tájékoztató mozgalmak működésébe is betekintést kapunk, amik nem tudják nevén nevezni a kórt, mert nincs neve sokáig, csak a melegek rákjaként tartják számon, é polaroid képekkel meg kézzel írt szórólapokkal próbálják felhívni a lakosság figyelmét a veszélyre… Rettenetesen erős és izgalmas történetet kapunk tehát Simonén keresztül, ami rögtön behoz a kötet terébe, csakhogy aztán egy tragikus női sorsot is lássunk rögtön utána.

Klara sorsa szintén nem illeszkedik az otthon, férj, család, gyerekek modellbe, bár próbálkozik. Talán pillanatokig el is hiszi, hogy szerelmes. A nagymamája életét akarja újraélni, aki híres bűvész volt, és a fogával képes volt tartani magát városok felett. Tőle örökölte Klara a nevét, és az azzal járó lázadását. Nagyon izgalmas karakter az övé, mert hamar megtalálta azt, hogy mit is szeretne, de sokáig csak állandó munkahely mellett tehetett érte. Ismerte a társadalmat, általában ismerte az embert, és ez nem csak pozitív tulajdonság az ő esetében. Klara távolodik el legjobban a családjától, és az ő története talán a legtragikusabb is. Vagy legalábbis hozzám ő állt a legközelebb, mint karakter és mint személyiség.

Daniel katonaorvos, akit nyugalmaztak. Az egész életét arra tette fel, hogy nyugodtan élhessen, és ezért néha konfliktusokat is vállal a családtagjaival is. Ő mond ki ítéleteket, és ahogy a zsidó hagyomány is elvárja, ő tölti be a családfő szerepét is az apjuk halála után. Ennek a racionalatiásnak az ellenpólusaként ő őrül bele a leginkább a jóslatba, és erőn felül próbálja megakadályozni az egyre inkább közeledő végzetét.

Vavya, a legkorábban született és legtovább élő testvér nagyon különösen reagál a jóslatra majd a testvéreinek az elvesztésére. Elzárkózik mindentől, az egyetlen szociális tevékenysége az anyja meglátogatása. Egy laborban dolgozik, ahol az öregedés megelőzésének, kitolásának a lehetőségeit kutatják főemlősökön. Ezen túl nem is igazán kapcsolódik a világhoz. A regény folyamán megismerkedik egy férfivel, aki újságíró és a kutatóintézetről szeretne írni, de nem igazán marad szakmai jellegű a kapcsolatuk. Már ha az is volt valaha. Szintén izgalmas történet, amiben végre szóba kerül a jóslat is, és a sokat látott idős anya a véleményét is kifejezi:

Hogy hihettétek el azt a marhaságot?

És végül is sok marhaság van ebben a regényben, amik mind a hit és a mágia valamiféle arányáról beszélnek. A szereplők olyan helyzetekbe keverik magukat, amikből következik a sorsuk, mégis maguktól értetődőek ezek a szituációk, a szereplők személyiségükből, igazi önfelvállalásukról mesél. Nem tudjuk, hogy a sorsról beszélünk-e, a hit erejéről, döntésről, vagy döntések sorozatáról… Nem tudjuk melyik volna jobb. Van, aki próbálja kimaxolni az életét, míg mások egy egész életen át próbálnak meglapulni. Van, akinek lehetőséget és bátorságot adott ez a jóslat, mást pedig legyengített és kiszolgáltatott. Jó szám ez a négy a testvérek között. Sikerült nagyon különböző alternatívákat megmutatni, amik nagyon különlegessé teszik ezt a regényt.

Kedvenc rész: Amikor beszűrődik a történelem a lapok sorai közé, legyen szó, 2001-ről, vagy a meleg történelem nagy eseményeiről. Jó szemtanúkról és hétköznapi emberekről olvasni mindig, de nagyon érzékenyen bánt ezzel a szöveg.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik nyitottak valamire, ami egészen más, mint amit a könyvpiacon megszoktak. Már a regény nyelvhasználata is beszédes, nem szól jól akárkinek. Ajánlom azoknak, akik néha csak úgy elgondolkodnak az életen, és hajlandóak letenni a saját korábbi gondolatait. Ajánlom azoknak, akiket érdekel, milyen különféleképpen lehet élni. Ajánlom azoknak, akik nem csak olvasni szeretnek, hanem új kérdéseket keresni is. Azoknak akik gondolkoztak már azon, tudni szeretnék-e, mikor hallnak meg, és nincs még egyértelmű válaszuk. Ajánlom azoknak, akiknek a bejegyzés felkeltette az érdeklődését.

Cloe Benjamin: A halhatatlanok
Maxim, Mont Blanc válogatás, 2019
384. oldal
Így olvastam: Lassan, mert baromi szép a nyelve a szövegnek. Egyrészt a négy szereplőnek is változik a beszédmódja, másrészt viszont maga a nyelv is az elbeszélés részévé válik, van benne valami, ami emlékeztet a zsidó misztikára, vagy a filozófia nyelvére, és ezzel is kiemeli a történetet. Nagyon jó volt olvasni, de kellett egy idő, amíg megszokod. Nekem elég volt a prológus, utána vitt Simon története, de ezt melegként szinte mondanom sem kell.

 Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm a Maxim Kiadónak a bizalmat és hogy elküldték nekem ezt a könyvet. Ha kérdésed, megjegyzésed volna, keress bátran komment szekcióban, ha nem szeretnél a következő bejegyzésről sem lemaradni, katinst a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Előbújós #S3E1: Ezekért mind hálás vagyok, hogy meleg lettem

Sziasztok,

ez a nap más mint a többi. Ma van a Nemzetközi Coming Out nap, vagyis ma ünnepli az LMBT társadalom a láthatóságát, ami nagyon sok szempontból fontos. Ma már több szociológiai kutatás is kimutatja, hogy aközött, hogy van-e valakinek LMBT ismerőse, és aközött, hogy homofób-e fordított arányú összefüggés van, vagyis azoknak, akiknek LMBT ismerőseik vannak, ritkábban homofóbok. Szintén fontos az előbújás személyes szinten. Sok leszbikus, meleg ember hivatkozik a párjára párként, és mesél el akár történeteket teljesen uniszex szavakkal, mert sem hazudni, sem előbújni nem akar az adott helyzetben. És persze egyedülálló emberként is fontos lehet, ha párt keresünk, vagy ha csak a randinkról, olvasmányélményeinkről, az életünkről mesélünk valakinek… Aztán arról sem érdemes megfeledkezni, hogy csak egy olyan kisebbség tudja az érdekeit képviselni a mindenkori hatalommal szemben, ami jól látható és meghatározható.

A mai bejegyzésben arról lesz szó, hogy miért vagyok hálás, amiért ehhez a közösséghez tartozom. Miért örülök, hogy nyíltan megélhetem és meg tudom élni a melegségemet. Mit jelent ma számomra melegnek lenni ma, amikor boldog vagyok. Mutatom:

s3e1.JPG

1.: Van az identitásomnak egy fontos része, amiért meg kellett küzdenem.
És erre a küzdelemre büszke lehetek.

Nagyon hosszú utat kellett bejárnom onnantól, hogy azt kezdtem érezni, hogy a fiúk tetszenek, addig, hogy ki tudtam magamról mondani, hogy meleg vagyok. És ez az út nem volt könnyű, pedig nagyon sok olyan ismerősöm volt, akiről tudtam, hogy ez biztosan nem jelentene problémát, és szakmai segítséget is tudtam volna kérni, de nem voltam rá képes, amíg bennem le nem dőlt valami. Valami, amit én döntöttem le. Lassan, egy hatalmas falat egy parányi kis vésővel.

Mindezt egy olyan világban, ahol az LMBT fiatalok sokkal veszélyeztetettebbek a depresszióval és az öngyilkossággal szemben, persze nem véletlenül. Ma melegnek lenni krízist jelent számos fiatalnak, akik olyan dolgokat éreznek, amire eddig nem láttak példát, és ami szembe megy azzal, ahogyan nevelték őket.

Amikor arról beszélünk, hogy büszke melegek vagyunk, akkor arra az útra vagyunk büszkék, amit az első felismeréstől a jelenig bejártunk, mert egy nehéz út ez, amire teljesen legitim büszkének lenni.rainbow.gif

2.: Van titkom.

Nádasdy azt írja, ma melegnek lenni elsősorban titok, és ez sokkal értékesebb a mai világban, mint elsőre gondolnánk. Van valamink, ami valamilyenné tesz:

Jó dolog melegnek lenni, ha már muszáj. Jó azért, mert az ember valamilyen. Jó dolog valamilyennek lenni. Sokan ezért irigyelnek minket. Titka van az embernek. Hiszen a mai világban melyik 18-20 éves fiatalnak van komoly súlyos titka?

titok.gif

3.: Tudok nevetni a heteronormatív gondolkodáson.

A világban vannak férfiak és nők, akik együtt vannak, vagy együtt lehetnének. Nagyon sokan gondolkodnak így. És nem feltétlenül kirekesztésből, csak a társadalomban ezt a mintát látják. Félve mondjuk ki, hogy ez a normális, szóval mondjuk inkább, hogy ez az átlagos. És ez jelenik meg, amikor emberek gondolkoznak, vagy beszélnek. És ez nagyon gyakran szül vicces szituációkat.

Az egyetemi csoporttársaimnak úgy bújtam elő, hogy a lányok beszélgettek a barátaikról, mikor odaültem hozzájuk, az egyik lány megszólalt viccből, hogy És akkor most te mesélj a barátodról. És akkor én elmondtam, hogy épp nincs pasim, de amúgy lehetne, merthogy a fiúkat szeretem. És már sok ilyen történet van, és ezek baromi jó helyzetek olyan emberekkel, akikkel lehet együtt nevetni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#üzenjükadevianciánakhogyőismegértse

Szilveszter Veszprémi (@v.sziszii) által megosztott bejegyzés,

4.: Adottak azok az emberek, akikkel sorsközösségünk van.

Persze nem minden meleg jó fej, ahogy nem minden heteró, nem minden nő, nem minden férfi, és egyáltalán… De ha két meleg elkezd barátkozni, egyszer csak szóba fog kerülni, hogy min mentünk keresztül, előbújás, család tudja-e, és nem kell túlmagyarázni, ami csodálatos. És kapunk persze más stratégiákat, élettapasztalatokat is más melegektől. Hogyan bújt elő, vagy nem bújt elő a legutóbbi munkahelyén, ilyenek. És ezt nagyon jó olyannal megbeszélni, aki nem csak nagyon akarja érteni az életednek ezt a részét, hanem át is élte.team.gif

5.: Megismerkedtem csodálatos, nyitott emberekkel.

Ez most az új kedvencem. Akár a melegaktivizmusban töltött másfél évemre, akár a blogra, akár most a TEDx előadásomra gondolok, mindig arra jutok, hogy azok az emberek, akik nyitottak az LMBT téma felé vagy ismerik a történetemet, mindig nagyon nyitottak, kedvesek, és nagyon jókat tudunk velük beszélgetni. Nagyon kemény és fontos történetek állnak mögöttem, és nagyon jó emberek, akiknek a bizalmukért és a barátságukért hálás vagyok, és ezek közül többet tényleg a melegségemnek köszönhetek. kozosseg.gif

6.: Átgondolhattam, hogy hogyan szeretném megvalósítani magamat.

Ha végignézel ma ismert melegeken, nagyon sokan nagy önmegvalósítók, és bár nem merném magam más téren velük egy lapon említeni, azért ebben a sorban mégis látom magam. Ma melegnek lenni azt jelenti, hogy nagyon sok minden hiányzik. Felfoghatatlan, hogy nincs az országban LMBT könyvesbolt, és könyves blog sem volt három évvel ezelőtt. Felfoghatatlan, hogy egy olyan városban élek, ahol nincs nappali nyitvatartású LMBT közösséget célzó vendéglátóüzem. Nagyon hiányzik a médiában és közéletben a korrekt LMBT reprezentáció. Ezek arra várnak, hogy emberek betöltsék őket. És a bloggal megtettem, és életcélt kaptam vele. Akarom csinálni, és jó akarok lenni benne. Ezen keresztül szeretném megvalósítani magamat. És azt hiszem ezt sokkal nehezebb lett volna heteróként megtalálnom, és könnyen lehet, hogy most egészen más álmokat kergetnék.

tumblr_e2f271fcbee8bc0ae20f1f06f2ae49ba_c413ef9a_400.gif

7.: Ma már tudom, milyen nem melegnek lenni.

A TEDx előadásomon arról meséltem, hogy 16 évesen a két legfontosabb tulajdonságom az volt, hogy meleg vagyok, és hogy nagyon szeretek olvasni. Ma már nem tudom, hogy a meleg benne van-e a két legfontosabb tulajdonságom között. Talán azt kell gondolnom, hogy nincs. Nem úgy megyek ki az utcára, hogy meleg vagyok, még srácokat sem úgy nézek meg, hogy meleg vagyok. És nem úgy veszek könyveket, és nem úgy olvasok, hogy meleg vagyok. Egyszerűen vagyok. És néha eszembe jut, hogy ja, igen, amúgy meleg vagyok. Mert úgy érzem, „amúgy meleg” vagyok. Nem tudom mikor alakult ez át bennem, de most már határozottan így érzem.

ferfi.gif

Ennyi lettem volna mára. Ezzel a poszttal szerettem volna ünnepelni a láthatóságomat, és megmutatni, picit viccesen, de azért komolyan, mennyire sokat jelent számomra az, hogy megélhetem a hétköznapokban önmagamat, akár melegként is. Bár nem gondolok nap mint nap erre, de fontos végiggondolni néha, mennyire fontos is az, hogy nem kell titkolóznom, csak egyszerűen lenni tudok. 🙂

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok! Ha kérdésed, megjegyzésed volna, keress bátran komment szekcióban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppen így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel.  Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon háttértartalmakért. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

A következő posztig pedig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Kim Leine: Kalak

Sziasztok,

rögtön azzal kezdem, hogy ma egy kemény kötetről lesz szó. Egy olyanról, aminek az első húsz oldalán több erős dráma van, mint amennyit egy átlagos könyvben találunk. Egy olyat, ami ledob magáról minden tabut, és a meztelen császár nem szép, de igaz. Kim Leine a saját életéről beszél, szép nyelvvel, jó olvasni, még akkor is, ha néha fel kell emelni a fejünket, hogy kibaszdmegozzuk magunkat. kalak.JPG

Kim Leine ott kezdi, ahol igazán érdesem egy történetet kezdeni. 17 évesen minden előzetes tervezés nélkül meglép a Jehova Tanúi által épített kis norvég faluból, és felkeresi az apját. Bejelentés nélkül toppan be Koppenhágába üres zsebbel és minimális városismerettel. A meleg apja ekkor egy férfival él, és már számít az érkezésére, mert Leine anyja odatelefonált. Leinének fogalma sincs ekkor az apja melegségéről, de nem zavarja később sem. Nem helyezi igazán kontextusba, hogy az apja a melegsége miatt hagyta el, és a melegsége miatt nem vett részt a nevelésében a vallásos kis közösségben.

Aztán az apja kikezd vele. Többször. Akkor még a 17 éves Leine ezt élvezi is. Elhiszi amit az apja mond, hogy ez is csak a szeretet kifejeződése, és végül az első ellenkezésére az egész abba is marad, tehát látszólag nincs is semmi baj. Sokáig Leine sem gondolja ezt problémának, az olvasóban pedig végig megmarad a feszültség. Továbbra is együtt élnek. Hárman, egy családként. Leine tanul, rengeteget olvas, felszippantja a kultúrát, nagyokat vitatkoznak és sokat sétálnak. Évekkel később Leine már ápolóként és drogfüggőként Grönlandra kerül. Vagy hát menekül. És néha vissza kell mennie Koppenhágába, ahonnan mindig Grönlandra vágyik vissza. Közben felesége lesz. Nem szerelemből, hanem kényelemből, egymáshoz szokásból, praktikusságból. Gyereke is születik. Végig szeretőkhöz jár, különbözőkhöz, akik bele-beletipornak az életébe, Leine ugyanis a feleségének sem akar hazudni.

És ez történik az egész regényben. Egyre fokozódik Leine gyógyszerfüggősége, egyre több egészségtelen szexuális kapcsolaton lépdelünk át, egyre nagyobb Leine démona. De persze erről nincs szó. Leine nem elemez. Sem főszereplőként, sem narrátorként. Csak regisztrál. Sodródik a szerző az életében, és ez kitartja a leíró feszültséget az egész szövegben, csak az olvasó akad meg, mert ő a saját valósága szerint olvassa, Leine szövegében azonban minden következik valamiből. Leginkább a tehetetlenségből.

És ez a tehetetlenség egyszerre egy rémisztő olvasmányélmény, ugyanakkor nagyon szép is. Ezt a tehetetlenséget őszintén írja le. Realistán, sőt naturalistán. A szexuális aktusok erotikus leírások. A szerelemben poshadó tehetetlenség, valóban büdös. A motivációk valóban önzők. A szétkapart arc kinézete ijesztő. Ha a feleséged előtt tépnek szét, mert szakítottál a barátnőddel, az is.

Grönland szép. Az örök tél borítja, szép szánhúzó kutyák vannak, és távol van a legközelebbi város. Ezen a szép helyen csak meghalni lehet, Megölni egymást, és megölni saját magunkat.

Itt a nők lövik főbe magukat, és a férfiak vesznek be gyógyszert. Itt nem ismerik az öngyilkosokra jellemző viselkedés fogalmát.

Kim Leine tobzódik az identitások között. Az anyja a vallásos közegből képtelen bármilyen életben komolyan vehető hasznos útravalót adni, és az apja melegségét éppen úgy képes eltagadni, mint bármit amiről érdemes volna beszélni. Ezen prűdség, korlátozottság elől menekült Koppenhágába, ahol idegen volt. Idegen, mint aki a városban kószál, vagy aki most tanulja a dán kultúrát, miközben nem értik, nem akarják érteni, amit mond, hiába van kölcsönös érthetőség a dán és a svéd nyelv között. És persze Koppenhágában minden más. Mégiscsak egy főváros. Egy kinyílt világ.

Úgy érzem, kifeszítettek két világ közé. Az egyiket értem és megvetem, a másiktól rettegek, mégis csodálom.

Ehhez képest lesz újabb lázadás Grönland, és az apja polgári értékrendjéhez képest lesz lázadás ápolónak lenni. Leine ugyanis ápoló lesz, de egy kis faluban például szinte orvosként és gyógyszerészként működik. Könnyen fér hozzá gyógyszerekhez, így lesz gyógyszerfüggő. Egyre több kell neki belőle, és az egészségügy kiszolgálja. Becsületesen elvégzi a dolgát, nem lehet rá panasz, csak megtalálja a kis lyukakat, ahol a gyógyszert el lehet könyvelni. Csak ez nyújthat neki kiutat. Már csak ez maradt.

Mert ha szerelem nélkül házasodsz, az nem bűn. Csak el kell tudnod viselni, hogy egyszer csak szerelmes leszel, és akkor már nem csak magadért felelsz. Leine családja ebben az értelemben is a racionalitások mentén mozog. A feleség elengedi szeretőkhöz és szerelmekhez is. Elválnak, ha úgy érzik, de mindig megmarad egy kanapé, ami a démonok elől átmeneti menedéket tud nyújtani. Mert nem lehet már másba menekülni. Leine érzései, akár szerelme már nem az, amiben feloldódik az ember, hanem olyan, amitől irracionálisan függ. A szexus utoljára az apjánál szólt igazán a szeretetről, a szeretők már egy üres férfit kapnak, aki nem érez.

Ezek a nők azonban még ennél is nagyobb ajándékot adnak nekem. Meggyőznek róla, hogy apámon kívül mások is vonzónak találnak.

És ez a regény egyik legdurvább pontja. És nagyon örülök, hogy végre kezembe került ez a szöveg. Az Arthur Less kapcsán már beszéltünk arról, hogy azok a könyvek számítanak igazán a meleg irodalomban, ahol pozitív a meleg szereplő, és könnyen tudunk vele azonosulni. Ez után egy picit keresem a rohadék meleg szereplőket, és nyilvánvalóan nincs nagyobb rohadék meleg szereplő annál, mint aki megerőszakolja a saját gyerekét. Úgy, hogy Leine évekig nem gondolja azt, hogy az, ami az apjával történt, különösen rendhagyó lenne, vagy hatással volna az életére. Leine nagyon izgalmasan mutatja be, mi játszódik egy megerőszakolt ember lelkében és hogy miért hallgatnak sokan évekig.

Egy nap rádöbbenek, hogy levelet írok apámnak. A levelet. Évek óta fogalmazódik bennem. Gyűlölettel teli mondatok, gúnyos, megsemmisítő kijelentések és megértő, barátságos megjegyzések kavarogtak a fejemben. De minden alkalommal elodáztam. Hiszen még mindig a hallgatáshoz értek a legjobban.

Ezt persze ellensúlyozza az apa élettársa, aki az erőszakról sem tud semmit, és kifejezetten emberi karakter, aki nem akar apja lenni a srácnak, csak partner a beszélgetéseikben. A férfi, Svend hálás Leine apjának, és nem kérdés, hogy szereti-e. Felnéz rá, de látja a hibáit, és képes beszélni róla, amikor már az apa-fia kapcsolat megromlott. Egy nagyon mély, őszinte és klassz karakter ő, őrülök, hogy az élet helyrehozta vele a meleg reprezentációt, még akkor is, ha ez nem várató el tőle, és nem is relativizálja az apja bűneit.

Leine egy önéletrajzi regényt írt. Annak is azt a fajtáját, amiben a szerzőnek a démonaival kell szembenézni. Lehet, hogy terápiás is a gesztus, hiszen a szerző a regényben fel-felcsuklóan is írni akar, de ennek a regénynek szépirodalmi tétje van. Nem a szembenézés a fő gesztusa a szövegnek, hanem a pillantás kitartása és az alapos megfigyelés. Leine nem akarja megúszni ezt, ahogy az életet sem sikerült neki. A Kalak azt jelenti grönlandiul, hogy koszos, a szerző pedig magára veszi, és belakja, megérti. Erről szól igazából ez a regény.

Kim Leinének ez a második magyar nyelven megjelent regénye. A következőt, A szellemidéző és a tiszteletest a Margó Irodalmi könyvvásáron mutatja be a szerző személyesen október 12-én a Várkertbazárban. 🙂

Kedvenc részem: Amikor felfedezi Koppenhágát és megismerkedik a nagybetűs kulturális beágyazottsággal. Alapvetően nagyon érdekel a városi lét, a főszereplő pedig egy városi bámészkodó, csavargó pózát vette fel, ami az irodalomban nagyon beágyazott dolog Baudelaire párizsi versei óta.

Végezetül ajánlom a szöveget mindenkinek, aki valami szépet olvasna, mert ez a könyv szép és igényes. Olyan embereknek, akit érdekel a függés. Függés szülőktől, szeretettől, szerektől. Olyan embereknek, akiket nem zavar, hogy egy könyv nem jut el A-ból B-be, csupán ráközelít a mocsokra. Ajánlom a könyvet mindenkinek, akiknek felkeltette az értékelés a kíváncsiságát. Fontos szöveg, tényleg bátran ajánlom. 🙂

Kim Leine: Kalak
Scolar, 2016
272 oldal
Így olvastam: Lassan jöttem bele, így napokig csak 20-20 oldalakat olvastam, ráadásul kötelezőm is volt benne, de a második felétől nagy levegőkkel lehet olvasni. Nem kuckózós könyv, mert nem melegíti fel a lelked, de mégis jól olvasható, és tényleg, szép. Grönland baromi szép, és ez a szöveg is. 🙂
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm a Scolar Kiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet. 🙂 Ha kérdésed, megjegyzésed volna, keressetek bátran a komment szekcióban, igyekszem hamar válaszolni. 🙂

Épp így igyekszem majd érkezni a következő poszttal. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattinst a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók

Sziasztok,

a mai értékelésben a kedvenc szerzőm legújabb regényéről fogok mesélni, ami rólunk szól. Rólunk, akiknek nincs igazán dolga a világ megmentésével. Akiket nem választottak varázslóvá, és akiknek nincs világmegváltó küldetésük. A muglikról, akik érzik, hogy valami nincs rendben a világunkkal, de azt is tudják, hogy ezzel nincs teendőjük. Patrick Ness most ír egy regényt a mellékszereplőkről, aminek a hátterében, mindegy mellesleg, megmentik a világot, megint.

mi.jpg

Patrick Ness zseni. Tudom, hogy unalmas ezzel kezdeni, de már csak két olyan könyv van a magyar piacon, amit nem olvastam tőle, és eddig mindenét nagyon imádtam. Alapvető élményem vele kapcsolatban, hogy az általunk megtapasztalt, megtapasztalható világot forgatja majd állítja meg egy rendkívül váratlan ponton, és ez ebben a regényben sincs másként. Mégsem épít most klasszikus értelemben egy másik világot. Most a mi tapasztalatainkból, és az ifjúsági irodalom kliséiből merít. A főszereplők végzős gimnazisták, akik előtt lassan kinyílik a világ és akiknek megvannak a maguk sajátos, későkamaszos problémáik. A főszereplők egy baráti kört alkotnak, és egy srác, Mikey szemszögéből, gondolataiból olvashatjuk a regényt.

Mikey egy jó narrátor, figyelmes, és ismeri a közeget, amiről mesél hiszen az a legjobb barátaiból és a családtagjaiból áll. A regény kezdetén a nővérével Mellel, és a barátaikkal Hennával és Jareddel ülnek kint a réten, és egy különös fényjelenség után ők látják utoljára élve a nemsokára holtan megtalált indie srácot. És majdhogynem pusztán ennyire a résztvevőik ők a cselekményeknek.

A kisvárost, ahol élnek, minden generációban el akarja pusztítani valamiféle földöntúli jelenség, amit az indie srácok minden alkalommal legyőznek. De azért van, hogy felrobbantják az iskolát. Ez a regény világában természetes. És ez nagyon furcsa. Hogy nem kezdenek el kérdezősködni, utánajárni, hanem tudják a helyüket, és amennyire csak lehet, ki akarják ebből húzni magukat. Hiszen ez nem is az ő dolguk, hanem az indie srácoké. És ezek leosztott szerepek. A másik nagyon izgalmas felvetése a regénynek, hogy van valami Öt legenda szerű ezekben a támadásokban, mert a felnőttek nem hisznek abban, hogy a halálesetek mögött bármilyen transzcendens entitás állna, pedig az ő korukban is megvoltak ezek a transzcendens jelenségek, amelyekre külön-külön talán még emlékeznek is, de a kollektív tudat nem őrzi ennek a felidézhető emlékeit.

Ebben a tekintetben tehát értelmezhetjük ezt a támadást, ami jelen esetben a halhatatlanok támadása egyfajta generációs élménynek, egy nagy metaforának, ami a gyermek lét mesei világát, és a felnőtt lét realitását mossa össze. Különösen érdekes, hogy ennek a metraforának az áldozatai a külön szubkultúrát alkotó indiek, akik nem vegyülnek és nem illeszthetőek be egyértelműen a társadalomba. Izgalmas felvetés lehet, hogy a most észlelt halhatatlanok vajon mennyiben reflektálnak a most felnövő “egyszer élünk, de akkor nagyon” címkével ellátott generációra, miért támadnak erősebben a korábbi vámpíroknál például, és hogy miért lehet az iskola minden generációban elpusztítva. Ezek persze csak felvetések, nem szeretnék kéretlen (és nem tanult) pszichológusként beszélni erről, de jó volna ezekről nálam okosabbaktól olvasni.

Mert, ha ezen olvasatok valamelyikén elgondolkozunk, újra kell gondolnunk azt, hogy miért a mellékszereplők a főszereplők. Hogy míg minden fejezet elején elmondja a szerző pár sorban, hogy mi történik a regény cselekményével párhuzamosan zajló kvázi fantasy világban a világ megmentése érdekében, addig mi majdhogynem egy klasszikus ifjúságit kapunk, minimálisra szorított átfedéssel a két cselekményszál között.
Mert ők csak srácok, akik túl akarják élni ezt a világvégét is, és ha már úgy van, érettségizni, elballagni és egyetemre menni sem volna rossz.

4bl.gif

Mikey és Mel egy olyan családból jönnek, ahol az apa alkoholista, az anya pedig a karrierjét egyengeti a regény cselekményén át zajló szenátori kampányában. Mel korábban evészavarral küzdött, és néha most sem eszik, de Mikey figyel rá. Mikey kényszeres, folyamatosan megszámol dolgokat, és gyakran nem tud kiszállni rutinszerű cselekményekből, mint amilyen például a kézmosás. És szorong. Szorong azon, hogy mi lesz velük. Mi lesz a barátaival, és hogy mi lesz vele, a társaság legpótolhatóbb, leglényegtelenebb láncszemével, a teherrel, akit egyszer csak elhagyhatnak. Mert ő így látja magát, és nagyon valóságosan vannak leírva a kétségei.

A társaságuk további tagja Henna, aki neve ellenére nem indie, és Mikey úgy érzi szerelmes belé, de megélve kiderül, hogy talán ez mégsem az. A társaság negyedik, legkülöncebb tagja Jared, a regény meleg szereplője, aki amellett, hogy meleg, még negyedisten is, ugyanis a nagymamája a macskaisten, fő hatalma pedig, hogy képes gyógyítani. És persze érkezik egy új srác is, Nathan, akinek a bátyja indie volt és azóta eltűnt.

És persze nem azt akarom kifejezni ezzel a felsorolással, hogy ezek a szituációk unalmasak és üresek volnának, mert erről persze nincs szó egy Patrick Ness szövegben. Ha mégis lesz, elsőként fogok felháborodni. Csak azt mondom, hogy ennek a szövegnek a tétje nem a túlélés, mint a nagy világmegváltás történetekben. Ha mindenáron a túlélés szót szeretnénk használni, akkor a szöveg tétje a felnőtté válás, a felnőttként való továbbélés, a meggyógyulás és a felelősségvállalás. Felelősségvállalás azokkal a dolgokkal szemben, amikért felelősek vagyunk. Önmagunkért, a barátainkért, és igen, vannak, akik a világért.

Kedvenc részem: Amikor Mikey a pszichológusnál és Jareddel beszél a szorongásairól. Egyrészt nagyon ismerős volt számomra, aki szintén a végtelenségig tud szorongani helyzeteken, másrészt egy picit olyan volt, mintha a másik kedvenc ifjúsági szerzőm, Benjamin Alire Sáenz besegített volna a lélek legmélyének a leírásában. És ezt jó elképzelni.

Végezetül pedig ajánlom én is mindenkinek, aki egy könnyű ifjúságit olvasna kimaxolt gondolkodnivalóval. Így ajánlom a Patrick Ness rajongóknak, akiknek persze nem kell ajánlanom, és éppen így a leendő Partick Ness rajongóknak, akik gondolnak valamit a világról, és nagy továbbgondolók. Mert ez a könyv olyan.

Patrick Ness: Mi, hétköznapi halandók
Vivandra, 2019
272 oldal
Így olvastam: Két ötórás buszúton olvastam ki, úgy, hogy mellette olvastam egy nehezebb verseskötetet, amit ezzel pihentettem. Nyelvileg könnyen olvasható, feszültségteli helyeken van vége az egyébként rövidebb fejezeteknek.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet, ha nem szeretnétek lemaradni a következő posztokról, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keressetek facebookon hátértartalmakért, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra,

és semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sarina Bowen – Elle Kennedy: Ez a srác

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy régóta várt könyvről írok értékelést. Egy olyanról, ami szintén a young adult, new adult világból érkezik, felveti a számos melegséggel kapcsolatos problémát, de ezt egy erős, férfias közegbe, az amerikai jéghoki első osztályába helyezi, tele erotikával. Nagyon nagy várakozásaim voltak, és hát… Nézzük:

ez_a_srac.JPG

Jamie Canning és Ryan Wesley a középiskolás évek alatt együtt edzőtáboroztak hat héten át minden nyáron. Mindig szobatársak voltak és az évek alatt legjobb barátok lettek, majd az utolsó évben ez a kapcsolat megszűnt, mintha elvágták volna. Egy részeg hülyülésnek tűnt az utolsó este. Ryan leszopta Jamie-t, mert vesztett egy versenyen. Csakhogy Ryan ezt nagyon szerette volna, mert ő ekkor lassan ráébred, meleg, és szerelmes a legjobb barátjába, akit, úgy érzi, most kihasznált azzal, hogy egy kihívást, bátorságméregetést font az egész köré.

És a kapcsolatuk következő pontján mindketten 22 évesek. A négy év alatt nem történt semmi, és volna mit megbeszélni kettejük között. Először a főiskolások közti verseny negyeddöntőjében találkoznak, majd együtt edzősködnek a gyermekkorukban fontos szerepet játszó edzőtáborban. És, mint ahogy sejthetjük a romantikus erotikus műfajmegjelölésből, a két srác összejön, és a nadrág is hamar lekerül. Sőt, a nadrág előbb kerül le. A kötet nagy részét aztán ezen kapcsolat minőségének megállapítása és továbbformálását teszi ki.

A regényben így olvashatjuk a világot egy tapasztalt meleg, és egy önmaga szexualitását és a melegség közegét most megismerő biszex szemszögén keresztül is. Egyrészt sokszor már komikus volt olvasni azt, hogy mennyire más kérdéseket vet fel Jamie magában, hogy a biszexualitását tisztázza, másrészt izgalmas volt, ahogy először gondol rá egy meleg férfi melegként, először gondolják őket randizó párnak, vagy ahogy először találkozik homofóbiával, miközben, mivel Ryan tudja kezelni a helyzeteket, ezekben a szituációkban neki valamiféle beavató szerepe is lesz.

A kapcsolatukat azonban bonyolítja, hogy Ryan Wesleynek lehetősége és szándéka van folytatni a hokikarrierjét egy elsőosztálybeli csapatban, és ezt nem szeretné kockáztatni azzal, hogy egy férfival kapják rajta, így az első évben, vagy amíg pótolhatatlannak nem érzi magát a csoportban, cölibátusba kényszerítené magát, így a kettejük kapcsolata sem tud kiteljesedni:

Mert mindig véget ér – sóhajt fel. – Kapunk úgy két-három hónapot belőle, aztán már észbe kapunk, már újra lefagy a tökünk a jégeralsóban. A nyár csak szórakozik velünk – von vállat. – Mindig véget ér. – ismétli.

Ryan korábban gyakran élt egyéjszakás kalandokban, a csapattársai tudtak a melegségéről, az amerikai seregből már ismert „Ne kérdezd, ne mondd” szabály szerint nem híreszteli a melegségét, de ha megkérdezik, nem is titkolja. Viszont ez az első osztály teljesen más világ, és ő is máshogy készül rá.

És ezen a dilemmákban mentén nehéz ezt a könyvet egyértelműen elhelyezni a young adult és a new adult kategóriák között. 22 éves srácokról van szó, akik most kezdik az életüket, komoly kapcsolatuk lesz, amiért felelősséggel tartoznak. Ebben az értelemben abszolút new adult. Wes már out, bőséges szexuális tapasztalata van, kialakult stratégiái és tervei vannak az élet számos területére. Viszont erősen dolgozik a regényben a young adult száll. A két srácnak nincs igazán jelleme néhány markáns vonáson kívül. Mint a kamasz fiúkról, szinte csak kanos és álmos állapotról olvashatunk. A fő témái a szerelem, a barátság, nagyon izgalmas és érdekes előbújáshelyzeteket olvashatunk… és azt tapasztalom, hogy az olvasói is elsősorban a young adult könyvek közönségéből áll össze.

És ez a regény kapcsán szerintem állati fontos felvetés. A regény körül a legnagyobb visszhang, hogy végre egy LMBT könyv, ami kemény, férfias közegbe helyezi és problematizálja a szexuális kisebbség témáját. És igen, lehet, hogy ez egy keményebb könyv. Sokkal szókimondóbb a nyelve, humoros, tele van szexuális utalással, és ha már itt tartunk, aktussal, és hát hoki. És a hoki, mint tudjuk, egy férfias, tesztoszteronszagú sport, ezzel együtt egyetlen igazi, a közegből adódó konfliktus van a regényben, amit az intézményrendszer megoldott. Nincs tétje ennek a tesztoszteronszagú háttérnek. Veszélytelennek bizonyul.

És hasonló a helyzet Ryannel és Jamievel is, bár a testi rajongás általában Ryan körül forog. Mert pornószerűen heterós a külseje. Kidolgozott, tetovált teste van, a hoki a mindene… És azért főz kávét reggel, csinál reggelit, figyelmes, még akkor is, ha úgy lakberendez, mintha barlanglakó volna és főzni sem tud. És azt érzem, hogy ez a regény tök nem igaz. Hogy azoknak a heteroszexuális lányoknak és asszonyoknak szól, akik számára érdekes az, hogy sem az ágyban, sem az életben nincsenek leosztva a nemi szerepek. Azt érzem, hogy valótlanul ki akar szolgálni egy réteget, és bár a hokiban a két író számára alapos utánajárással találkozunk, addig az LMBT témában nem igazán hoz újdonságot vagy érdekeset.

Kedvenc részem: Ebben a regényben írtak egy tipikus kedvenc részt, amit én is nagyon szerettem. Jamie kaliforniai családja a világ legcukibb, legszeretetreméltóbb dolga, ami létezhet. Ezzel együtt az én kedvenc részem az, amikor a gyermekkori edző kiáll mellettük. Mert ott elindulhatott volna a regényben a keményebb, téttel bíró regény.

Végezetül ajánlom a regényt annak, aki egy könnyed pihentető, erősen erotizált olvasmányra vágyik, vagy érdekli a férfi társadalmi nemnek egy izgalmas konstrukciója. Egy klasszul megírt regény ez, ami nem bontja le a ház falát, nem lesz tele újdonságokkal, de egy kényelmes buszút alatt simán újraolvasnám egyszer.

Sarina Bowen – Elle Kennedy: Ez a srác
Könyvmolyképző, Rubin pöttyös könyvek, 2018
348 oldal
Így olvastam: Másfél nap alatt. Jól megírt szöveg, pár oldalanként szemszöget és fejezeteket vált, nem fárad el, másfél nap alatt pörgettem ki.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdéseid, megjegyzéseid volnának, keress bátran a komment szekcióban.

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. És semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Andrew Sean Greer: Arthur Less

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy komikus könyvről fogok nektek mesélni, ami Pulitzer-díjat nyert. Egy olyan főszereplőről, ki nem találnátok, Arthur Lessről, aki már sokat élt és sok mindent látott, és mégis azt mondhatjuk róla, hogy szerencsétlen. Szerencsétlenke. Tesszük hozzá, mert szeretjük. Nem az esetlensége ellenére, hanem pont azért. Mert a világ dolgait úgy is meg lehet tapasztalni, ha átesünk rajta vagy futunk előle. És ez egy egészen másféle tapasztalat lesz.

less.jpg

Arthur Lessnél már a B oldal pörög, ahogy a lassan kiveszni látszó lemezek és kazetták nyomán a mondja a magyar, picit viccesen, picit keserűen. Azt jelenti, hogy valószínűleg, túl vagyunk az életünk felén, amivel bizony jár a kapuzárási pánik, amiben igen is meg akarjuk valósítani magunkat, mielőtt túl késő lesz… És hát ez van Arthur Lessel, aki 49 éves, amikor megismerjük, és a regény során, visszavonhatatlanul betölti az 50-et és talán meg is valósítja magát, mielőtt túl késő lesz. De ne szaladjunk ennyire előre.

Arthur Less amikor megismerjük egy órát figyel egy szálloda lobbijában, ami nem jár, de Arthur erről mit sem tud. És nyilván az író, tudja, hogy kell elkezdeni egy regényt, hogy az érvényes legyen. Arthur Lesst ekkor már elhagyta egy nála fiatalabb srác, akivel kilenc évig se veled, se nélküled kapcsolatban volt, hogy hamarosan házasságot kössön egy másik férfival, amire Arthur is meghívást kap. Ezen még nem akadunk ki, ez meleg körökben szokás, mert kevesen vagyunk, és gyakran jó viszonyt ápolunk az értelmes exeinkkel. Nádasdy Ádám ír ilyen esküvői jelenetről is. Csakhogy Arthur Less nem olvasta Nádasdy könyvét, és kiakad. Mert rájön, hogy a nem szerelmen alapuló kilencéves kapcsolata Freddy Peluval, nos, mégis szerelmen alapult.

Szóval igazából ez a regény egy szerelmes férfi története. Egy nagyon szerelmes férfié, aki majdnem 50 évesen tanul meg egyedül lenni. Két nagy, hosszú szerelem volt az életében, és mindkettő meghatározza a regény cselekményét. A korai Robert Brownburnhoz fűződik, aki egy híres költőgeneráció kiemelkedő költője a regény terében. Ő igazi zseni volt, és évtizedeken keresztül élettársa és múzsája volt Less, akinek nevéhez bizonyos körökben hozzátapadt, hogy ő él Robert Brownburnnal, miközben egy kevésbé zseniális, sőt, inkább bevallottan középszerű író arcát igyekszik felépíteni magának a lényegesen idősebb és tehetségesebb élettársa életműve mellé. A másik kapcsolat pedig a már említett fiatal középiskolai tanárhoz fűzi: Freddy Peluhoz.

A regény fő szála egy utazás. Less világkörüli útra indul, hogy ne kelljen jelen lennie Freddy esküvőjén. Mexikóban vendége lesz egy spanyol nyelvű konferenciának, amit Robert alkotói csoportja köré szerveznek, és ahol ő maga mint múzsa és mint élő tanú vehet részt. Olaszországban díjazzák az alkotói munkásságát, és megtudja, miért nem válnak igazán közönségbaráttá a könyvei (Erről majd később, mert fontos.). Berlinben kreatív írás kurzust tart, amire Arthur Less nyilvánvalóan nem alkalmas, de kreativitással és lelkesedéssel igyekszik leplezni ezt.Futólag részt vesz egy párizsi estélyen, ahol tovább szőhette volna bonyolult szerelmi életét. Marokkóban tevegel egy szintén 50 éves hölggyel, át az egész sivatagon, majd Indiában balesetet szenved ő és a kedvenc kék öltönye. És bár (a regény végéig úgy tűnik, hogy) ez adja a regény igazi komikumát, igazából ez mind nem fontos.

Ezek csak szórakoztatóan kitöltik a teret, miközben Less megtanul élni valahogy. Mert ez az utazás, ne hazudjuk el, problémák elől menekülés, éppen történik időben és lélekben is. A regény folyamán betekintést kapunk Arthur múltjába, mindkét kapcsolatába, amivel megismerjük azt a buborékot, amiben élt. Például sosem volt még szingli igazán, és nem tudja milyen. És igazából rettenetesen esetlen egyedül ebbe a világban. És persze igen, ez kapuzárási pánik is, de a regény során rájövünk, hogy ez az egész élethelyzet és a sok különböző környezet csak alkalmat teremt arra, hogy erről az ötven éven át kitartó, nagyon védett pozícióról beszéljünk. És ezt a szöveg nagyon jól csinálja, miközben egy percig sem komolykodik nagyon.

De ha már a védett környezet. Állati fontos megemlíteni, hogy egy picit olyan élmény ezt a könyvet olvasni, mint ha a Fiúk a klubból-t néznénk, mert ebben a regényben is meleg mindenki. Ami persze így kijelentve nyilván túlzás, de hogy nagyon-durván nagy arányban melegek a véletlenszerű szereplők, és bár már láttunk ilyet máshol is, és amúgy jót is tesz a komikumnak, én nem szeretem ezt egy könyvben. És persze ez tök az én személyes problémám, csak hát ez meg az én blogom. 😀

Kedvenc részem: A meleg irodalomról szóló részek. Arról beszélnek benne, hogy milyen a meleg kánon, és hogy lehetséges-e, hogy egy regény a meleg irodalmi kánon részévé váljon úgy, hogy nem szerethető a főszereplője és rossz, vagy csak negatívabb képet fest a melegekről. Én nem akarok erre a kérdésre egyértelmű választ adni. Talán csak azért, mert nem volna kényelmes, de a kérdésfelvétel fontos.

Ajánlom a könyvet végül azoknak, akik igényes humoros szépirodalmat szeretnének olvasni, érdekli őket egy idősödő kamasz fejlődésregénye, esetleg egy jót szórakoznának, vagy csak az értékelésem felkeltette az érdeklődését. Bátran forgassátok!

Andrew Sean Greer: Arthur Less
Álomgyár, 2019
366 oldal
Így olvastam: 2-3 nap alatt. Könnyen olvasható, nem fáraszt a szöveg, folyamatos figyelmet generál magának, és jó is olvasni, felnevetni rajta.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok a könyvet, vagy csak kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet, igyekszem gyorsan válaszolni.

Éppígy igyekszem hamarosan a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, keress bátran facebookon háttértartalmakért, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. 🙂

És ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Garrard Conley: Eltörölt fiú

Sziasztok,

ma egy nehéz könyvről fogok beszélni. Egy olyanról, ami tök olvasmányos, nagyon sok mindent mond el a világunkról, és arról, hogy különböző emberek mennyire másként látják. Egy olyanról, amiben a szerző nagyon őszintén tárja elénk azt, hogy milyen tapasztalatokat szerzett a majd egy éven át tartó hétvégi terápiás beszélgetéseken, és azon a kilenc napon, amit egy ex-meleg terápián töltött, ahol meg akarták gyógyítani a melegségét.

eltorolt_fiu.JPG

Ha kezünkbe vesszük a regényt, az első oldalakon olvashatjuk az ex-meleg mozgalom, és azzal együtt a melegség kezelésének a történetét, onnantól, hogy 1973-tól a melegséget kiveszik a mentális zavarok közül, egészen 2004-ig, ahol Garrard Conley története elindul.

És ezt az utat a szerző rögtön egy vallomással kezdi. Az ex-meleg terápián való részvétel a saját döntése volt. Már amennyire ez a saját döntése lehet bárkinek. Egy ultimátum elé állították szülei, ami szerint ha nem változik meg, elveszti a családját és az otthonát, és persze Isten is elfordul tőle. A saját bigott keresztény világnézetéből nézve melegként csak drog- és szexfüggőségre, hajléktalanságra, szegénységre, és persze AIDS által bekövetkező halálra számíthat valahol az út szélén, mert minden általa ismert melegekkel kapcsolatos történetnek ez volt a vége. Szóval, igen, ezen a terápián önként vett részt, mert úgy érezte, hajlandó volna megtenni bármit, hogy a melegséget kitörölje magából. És ezt most elmeséli nekünk. Abból a családból, ahová most csak mint egy idegen jár vissza, és ami sosem lehet már olyan, mint amilyen lehetett volna.

A regény két szálon fut. Egyrészt megismerjük a főszerelő terápia előtti életét, ahogy először küzdött a lassan megfogalmazott melegségével, ahogy kinyílik számára a világ a főiskolán, aztán ahogy kénytelen előbújni, majd hétvégi terápiás beszélgetésekre járni. A regény másik fejezeteiben a konkrét bentlakásos központban járunk. És egyik sem lesz kutya.

A főhős édesapja autókereskedő, aki élete egy szakaszán megvilágosodott, és hamarosan baptista lelkésszé avatják. Az életükben így már nagyon fontos szerepe van a vallásnak, illetve az apja közösségvezetői, térítői ambíciójának. A gyülekezetében aláírásgyűjtést szerveznek az LMBT-méltóság menete ellen, amit csak azok nem írnak alá, akik nem Krisztus igazi katonái. Amikor a gyülekezet egy fiatal fiú tagját a szülei egy másik sráccal találják félre nem érthető helyzetben, akkor szintén a főhős édesapját hívják, és amikor az édesapát hónapokkal később lelkésszé szentelik, akkor megesküdik, hogy mindent megtesz a melegség ellenes küzdelemért.

Garrard ezzel az apával próbál egy mintagyermek lenni, de nem képes erre. Nem örökölte az apja szónoki, térítői és közösségszervezői tehetségét, és hát… történetesen meleg is. Először csak úgy kezdődött, hogy gyermekkorában kalózkincseket és ékszereket aggatott magára (megjegyzem ezt tuti a heteró kisfiúk is csinálják, csak abból nem lesz ennyire releváns emlék végül), és az egész el is felejtődik, hiszen Garrardnak barátnője lesz. Mert Garrard próbálja elfojtani a melegségét. Barátnője volt, akivel kapcsolatban úgy érezte, be tudná érni a barátságával, és hogy esetleg később a többi is kialakulhat, de erősebb pillanataiban az is felmerült benne, hogy egyszerűen kinövi majd, vagy az első szex meggyógyítja.

A családból és a gyülekezetből való kiugrásra igazi lehetőséget a felsőoktatás nyújt számára, számos új tapasztalattal, amelyek kétkedő, eretnek gondolatokat ébresztenek benne. Itt kérdőjelezi meg mindazt, amit eddig megismert. Szerez barátokat, akik egy újfajta támaszt jelenthetnek az életében, megismer általuk egy másféle kisebbségi helyzetet, az afroamerikaiat, és persze megismeri magát, az eddig ráerőltetett idealizált konzervatív fiú képén túl.

És, ez nem lesz túl pozitív, de a felsőoktatásban nemi erőszak áldozata lesz, amelyet egy fiú hallgatótársa követ el, és ez a cselekmény nagyon erős lakmuszpapírja annak, ahogy ő konzervatív baptista srácként a melegekre, és a melegszexre gondol. Merthogy ez volt az első szexuális tapasztalata. És szégyellte magát, mint sokan, akik nemi erőszak áldozataivá váltak. Szégyellte magát, és úgy gondolta, hogy az erőszak és ez a fajta szégyen a melegszex sajátja, hiszen milyen férfi hagyja, hogy más férfi ilyet tegyen vele. És ez a baromi erős bűntudat és öngyötrés úgy önti el a gondolatait, hogy magára az aktusra nem is emlékszik. Alapvetően nem igazán jó érzés erről olvasni, nyilván, nagyon sok érzelmet közvetít, de maga a téma már egy korábbi slam poetryből ismerős volt. Ezt nagyon ajánlom hozzá, de nagyon kemény szöveg.

Ugyanezen az egyetemen azonban  megismerkedik más melegekkel is, akik vállalni tudják magukat, és itt hangzik el azt hiszem a könyv egyik legerősebb pozitív mondata:

Minek adna nekem Isten ennyi érzést, ha nem akarja, hogy érezzem őket? Miért lenne ilyen szemét Isten?

És persze van ezzel szemben az a másik élet. A terápiáé. Ami arra törekszik, hogy megerősítse Garrardot a férfiasságában, és ezért minden pillanatát szabályozni szeretnék. Az öltözködését, a testtartását, a viselkedését, amik mellett figyelniük kellett arra is, hogy ne ébresszenek véletlenül sem a többiekben kísértést, és persze kerüljék az úgynevezett Hamis Képeket. A hamis képek (HK-k) ruhák, tárgyak, szokások, múltbeli dolgok, amelyek a gyógyulás ellen hatnak, mert a terápia előtti, bűnös énjükre emlékezteti. Hamis kép például a csípőre tett kéz, bizonyos hangsúly vagy a humor maga is.

A terápia nagyon sokat épít a nyelvhasználatra. Rögtön ilyen már a hamis kép szó is, vagy fogok még írni az erkölcsi leltárról. Munkafüzeteikben didaktikus, életszerűtlen feladatokat találunk, amelyek erősítik a megoldó félelmét és a homoszexualitás bűnösségének az üzenetét. Minden cselekményt az önzés, a félelem és a függőség keretében mesélnek el, ami alapjaiban befolyásolja az ember gondolkodását. Így minden apró mozzanat az erkölcsi leltárba vehető, amit valaha egy meleg férfi megtapasztal, legyen az akármilyen kicsi, így folyamatos bűnbánatra ösztönzi a résztvevőket. És mindez történik egy mindentől elzárt, mobiltelefontól és naplóírástól is eltiltott környezetben.

A terápia engedelmes, tisztességes, erényes embereket akar kinevelni, azonban az erényesség olyan, mint az ünneplő ruha. Hogy nem kényelmes hétköznapi viselet, hogy valahol szűk, szorít, és az is a dolga, hogy feszélyezve érezzük magunkat benne. Hogy nem tehetünk meg akármit. És annál erényesebb leszel, minnél többet veszítesz magadból. Magadból. Az identitásodból, a múltadból, mindabból, amit hamis képeknek tekintenek, pedig csak a személyiséged az. Az tesz téged azzá, ami vagy.

Ki voltam én a Love in Action előtt? Egy tizenkilen éves fiú, akinek mindene az írás, a humorérzéke, meg az a sokféle szarkazmus és nyeglesék, amit el tudott lesni az irodalomprofesszoroktól egyetlen év és nem túl sok találkozás alatt az apró művészeti főiskolán kétórás autóútra az otthonától.

És hiába törekszik úgy átvészelni a terápiát, hogy a szíve viszonylag sértetlen maradjon. Hiába menekül ki kilenc nap után, anélkül, hogy a terápia “sikeres” lett volna, már csak idegenként tér vissza, és az anyja éveken keresztül nem tud elszámolni a lelkiismeretével.

Kedvenc rész: A nyelvvel kapcsolatos dolgok, mert nyelvész vagyok. És van benne egy potenciális romantikus szál, ami egy picit emlékeztet arra, amikor Kertész Imre azt mondja “Szeretnék még élni kicsit ebben a szép koncentrációs táborban“, hogy talán itt is lehet valami értékes. Mert javíthatatlanul romantikus is vagyok.

Ez egy nehéz olvasmány volt. Sokkal kézikönyvszerűbben, technikaibban mutatja be a központbeli dolgokat, mint a Cameron Post rossz nevelése, de ez a könyv informatívabb volt, nyilván azért is, mert nem fikciós szövegről van szó, hanem önéletrajzról. Ezzel együtt is bátran ajánlom azoknak, akiket érdekel ez a téma, mert tök fontos erről beszélni, hiszen még számos nyugati országban is működnek akár legálisan ilyen átnevelőközpontok, és tök fontos sok ilyen történetet elmesélni, elolvasni, és nyilvánosságot adni nekik.

Garrard Conley: Eltörölt fiú
Európa Kiadó, 2019
345 oldal
Így olvastam: Lassan. Nagyon lassan. Sok fejezet végén könnyű volt kilépni, és volt is min gondolkozni. De alapvetően könnyen olvasható szöveg.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Európa Kiadónak a bizalmat, és hogy elküldték nekem ezt a könyvet. Ha olvastad már, tervezed, vagy bármilyen kérdésed van, hagyj bátran nyomot a komment szekcióban. És igyekszem hamarosan érkezni a következő poszttal, ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, keress facebookon folyamatosabb háttértartalomért, vagy keress instagramon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött. 

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Olty Péter: Heteró közegben

Sziasztok,

ma egy nemrég megjelent verseskötetről hoztam értékelést nektek, amit nagyon sok szempontból nagyon vártam. Nyilván mert ez egy meleg könyvnek is ígérkezett, ami több utat is bejárhatott volna. Beszélhetne a társadalomról, mint heteró közegről, amiben, ahogy a fülszövegben Nádasdy Ádám is írja: minden meleg él. Beszélhetne az irodalmi életről, ahová végül megérkezik ez a kötet egyfajta előbújás gesztusként. És talán azt is gondoltam, lehet, hogy a szerző a címmel megússza ezt a bátorságot.olty.JPG

Aztán kezembe vettem a kötetet, és arra jutottam, hogy egy picit mindháromról szó van. Tudniillik ez egy olyan kötet, amiben nem szerepel a meleg vagy a homoszexuális szó vagy annak valamilyen képzett kifejezése. Kihasználja, hogy a hetero egy előtag, ami különbözőséget jelöl, eltérést, és a címben megadott közelséghez képest valami idegenséget. Olyat, amihez mégis viszonyulnunk kell.

És persze ez jelenti egyrészt a meleg-heteró viszonyulást. Hogy először van merevedésed férfire, vagy hogy leszegett fejjel odapillantgatva nézed a tesiöltözőben a másik kockahasát. A meleg radart a delfinek ultrahangos érzékeléséhet hasonlítja. Megmutatja a nevelőapát, a durva férfiképet, miközben a vers elbeszélője feminimen mutatja be magát:

úgy emeltem fel a csészét
mint egy parányi üvegtojást,
melyből az élet vizét iszom.

Beszél a rushról és annak használati módjáról, beszél arról, hogy milyen kérdéseket vet fel, ha bejössz egy heteró csajnak. Pedig neked csak férfiakkal menne. Előkerülnek testnedvek, nyál, izzadtság, vér és persze ondó. Ír le aktusokat. Van hogy egy állati primitív szimbólumot, például a virgácsot emeli a művészete tárgyává. Provokál, miközben állati konzervatív nyelvet használ, és felteszi azt a kérdést, hogy provokatívan írni, az provokáció-e, vagy a művészet, amelynek tárgyává emelte, felmentést ad. Mert néhány vers már-már pornográf, de pornó-e, ha az antikvitás tógáit és lakomáit is ráfestjük, vagy ha egy számítógépes játékról beszélünk, és érezzük, ennek annyi a célja, hogy leírja a karakteréről:

farom valótlanul kemény.

 Van a kötetben ugyanakkor egy másféle széttartó, heteró közeg. Egy európai, egy kulturális. Olty szövegei nagyon különböző világmagyarázatokból merítenek, amik együtt építik fel azt a kulturális közeget, amiben élünk. Rögtön a második szövegben megidézi a vers Jonatán és Dávid bibliai homoromantikus kapcsolatát, annak az elevenen továbbélő emlékét ragadja meg. A biblikus elemek mellett találkozunk antik helyzetekkel és antik motívumokkal, így a görög Pán istennel motívummal a pásztorélet kapcsán, akinek a sípjához fallikus értékeket rendel. Majd, ha a világmagyarázatok jelentést tágan értelmezzük, nyugodtan ide vehetjük a különböző verssé alakított tudományos kérdéseket. Így találkozunk a kötetben filozófiával, kijelentéslogikával, biológiával, vagy a költészetben kifejezetten konzervatívnak tartott formákkal, időmértékes és rímes versekkel, vagy gnómával például:

Olyan szexről álmodj,
mit tényleg remélhetsz,

A heteró közeg harmadik olvasata a heteróság maga. Az ember saját maga különbözősége mindattól, ami körülveszi. Egyfajta kívülállás, amelynek persze a melegség vagy a kulturális hagyomány utániság is része. Ebben az ember nem lesz katona, mint mindenki más. Ebben páncélt növeszt a külvilággal szemben. Ebben iglut épít, és az igluépítő tulajdonképpen bezárja magát, majd alszik. Alapvetően sokkal kevesebb konkrét szöveghelyet találni ezzel a belső heterósággal kapcsolatban, mégis ez tűnik a legrelevánsabbnak számomra, talán mert az igluépítéssel foglalkozó vers az Altató a kötet első verse. Talán csak nekem szimpatikus ez a kötetolvasat.

Kedvenc versem: Stigma. Mert nagyon szeretem a kijelentéslogikának azt a filozófiai részét, amit ez a versindítás használ, és tök klassz szöveg. 2016-ban jelent meg a Műúton, szóval ide kattintva ti is el tudjátok olvasni. Bár egy szót változtatott a kötetszerkesztés. 🙂

Ajánlom a kötetet azoknak, akik már ismerősen mozognak a kortárs líra világában, mert szerintem ez nem lett igazán kapukötet, de persze ha bátor vagy, lesd meg úgy is. A különcöknek tök ajánlom, ők nagyon sok helyen magukra fognak ismerni. És persze ajánlom mindenkinek, aki idáig elolvasta az értékelésem, és felkeltette az érdeklődését.

Olty Péter: Heteró közegben
Scolar, scolar l!ve, 2019
62. oldal
Így olvastam: Furcsa, mert ahogy Nádasdy is írta, ezek gazdag szövegek, de nem az olvasásban jelenik ez meg, lehet vele haladni, nem kell igazán bogarászni hozzá, de tovább kell gondolni, azt az időt nem lehet megspórolni. Szóval kortárs verseskötethez képest gyorsabban tudtam olvasni, de egy-egy problémát vittem magammal azután is, hogy letettem a könyvet, és volt, hogy vissza kellett néznem.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. 🙂 Ha olvastátok már a kötetet, vagy kérdésetek, megjegyzésetek volna, hagyjatok bátran kommentet. Ha szeretnétek értesítést kapni a következő posztokról, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keressetek facebookon. Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be instagramra.

És ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy nagyon klassz ifjúsági könyvről fogok nektek mesélni, amihez nem tudok nem kötődni. Mert, ha Patrick Nessről azt mondom, hogy a tudatomnak ír mindenről, ami érdekel, akkor Sáenz a lelkemnek ír. Mindarról, amit valaha éreztem. És tudja mit kell mondania. Mindig. Korábbi könyvéről, az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomábanról nem tudtam értékelést írni, mert nagyon mélyen érintett az egész regény, és nem állok készen ennyire kiadni magam, de ez a regény szerencsére nem ért annyira intimen. Ez is szinte nagyszerű regény, de nem ért annyira hozzám. Szóval írok róla. 🙂

eletem_kifurkeszhetetlen.JPG

Benjamin Aire Sáenz új regénye az egyik legjobban várt idei megjelenés számomra, mert tudtam, hogy nagyon jó lesz, és nem kellett csalódnom. Azonban amíg a korábbi regényében Sáenz elsősorban a múlt okozta traumákról és az elhallgatásról beszél, addig ez a regény sokkal inkább a jelen pillanatban traumatizált kamaszokkal dolgozik.

Salvador (becézve: Sally) legjobb barátnője azt mondja, hogy a gimnázium utolsó évének első napján megváltozik az életük, elkezdenek felnőni. És mi itt vesszük fel a szálat. Hogy egyszer csak már nem ugyanazt gondolja Sally a világról, és verekedésbe bonyolódik az egyik iskolatársával, aki lebuzizza az édesapját. Pedig Sally sosem verekedett, most mégis gondolkodás nélkül cselekszik, .és ezt nem tudja kezelni. Megkérdőjelezi mindazt, ahogy eddig élt a nevelőapjával, aki történetesen tényleg meleg, és egyedül neveli Sallyt. Jól élnek, mindene megvan, csak autója nincs, mert van lábuk, és tudnak azzal menni. Sokáig ennyit látunk belőle. Hogy egy jó apa, aki tudja kezelni a helyzeteket, kedves, következetes és nem akar elkényeztető szülő lenni, és jól kezeli Samet, a fia legjobb barátnőjét, aki sokat van náluk. Sally életére azt mondhatjuk, hogy rendben van. Hogy kiegyensúlyozott. Nincs az életében szerepe sem annak, hogy örökbefogadott, sem annak, hogy meleg az apja, csak létezik egy ismerős könnyebbségben, amit a verekedés megkérdőjelez vagy berepeszt.

A legjobb barátját, Samet az édesanyja egyedül neveli, és nem a klasszikus szerető családban élnek ketten. Mármint szeretik egymást Silviával, de sokat vitatkoznak, a legtöbb fontos szabályt vagy megbeszélni valót rúzzsal a fürdőszobai tükörre írják, és egyikük sincs igazán sokat otthon. Sam általában Sallyéknél van, vagy az aktuális barátjával. A rossz fiúk az esetei. Az Egy különc srác feljegyzéseiben azt mondja a tanár, hogy azt a szerelmet viszonozzuk, amit megérdemlünk. és Sam azt hiszem ilyen. Pedig csinos, jól tanul, versengő szellem, aki jó egyetemre akar bekerülni és nagyon vág az esze. Ismeri az embereket, és nagyon frappánsan válaszolgat.

giphy_7.gif

Kettejük kapcsolatát első látásra az határozza meg az ominózus tanévkezdésig, hogy nem volt titkuk egymás előtt, és hogy folyamatosan együtt voltak. És valahogy erről is van szó, csak közben ott vannak azok a közös viccek és játszmák, akár egymással, akár másokkal, például Sally édasapjával, Vincentével szemben. És persze a játékok, mint az ANSZ, vagyis a nap szava, vagy a Mi lenne, ha…? játékok, amin nagyon sokat gondolkodtam az olvasás közben:

– Mi lenne, ha soha nem találkoztunk volna?
– Akkor nem lennénk legjobb barátok.
– Nem – feleltem.
A nem azt jelentette, hogy a választ nem fogadom el. Csak háromszor kaphattál nemet, azután kiestél. Mint a baseballban.
– Te szemét! – Utálta, amikor nemet kap. Aztán elmosolyodott. Tudtam, hogy mindjárt előrukkol valamivel. – Ha sosem találkoztunk volna, akkor csak három évszak lenne.
– Hmm. Most ki kéne találnom, hogy melyik nem lenne? – kérdeztem.
– Aha.
Egy pillanatra elgondolkodtam, aztán elmosolyodtam.
– A tavasz. Akkor nem lenne tavasz.
– Tavasz – ismételte.

Ebbe az intim és szeretettel teli, egymást ismerő barátságba érkezik meg a mindig éhes Fito, akit az aktív szerhasználó anyja szintén egyedül nevel. Márha ez nevelés. Szóval együtt élnek. Fitonak két munkahelye van, hogy egyetemre tudjon menni, és kitörjön abból a kiszolgáltatott sorból, ahová került. Fito jó srác, aki nem tudja kezelni a szeretetet, mert nem tanulta meg. A családjában sem, de barátai sem igazán voltak, és az egyetlen kapcsolata sem alakult valami jól. Fito szintén meleg. Egyszer csak beszélgetni kezdenek Sallyvel, aztán a következő pillanatokban Sam és Sally között találja magát, akik megpróbálják megértetni vele, hogy ő igen is értékes ember, aki megérdemli, hogy szeressék, mégha ezt nehéz is számára elképzelni.

tenor_2.gif

A regény folyamán mindhárom szereplő felnő, talán ezt mondhatjuk. Mindhármuk olyan traumákkal találkoznak ebben a 460-70 oldalban, amik az egész életükre hatással lesz, és amit nagyon fontos jól kezelni, és amivel kapcsolatban Sáenz igazán tudja, hogy mit kell írnia. Tudja, hogy mi kell annak a kamasznak, aki alól egyik pillanatról a másikra kihúzzák a talajt. Nagyon gyakran kell újradefiniálnia a szerzőnek a barátságot, a családot és egyáltalán a szeretetet, és jelentem, hogy jut valahová. Valami olyanná, amire szüksége van ennek a világnak.

Szüksége van rá, mert beszél a könyv a hitről. És nem csak az egyházhoz köthető, hitről, hanem egyáltalán, az emberbe vetett hitből, vagy arról, hogy hinnünk kell, hogy minden jobbra fordul. Beszél a halálról, a hirtelenről és a lassan felzabálóról, és azokról, akik itt maradtak. Szexuális irányultság és nemzetiségi alapúan (az USA-ban élő mexikóiak identitása kapcsán) beszél a megkülönböztetésről, és mindenek feletti értéknek tartja az emberi méltóságot, és ez kibaszott fontos.

És az ügy érdekében persze legalább két szereplő nagyon idealizált, és nagyon támogató a közege a regény három szereplőjének. Olyan, ami segít nekik átvészelni és egyáltalán megélni a válsághelyzeteket. Nagyon erős barátságokról, és könnyebb, középosztálybeli élethelyzetről beszélünk, és igen, lehet, hogy fontos volna, hogy arról beszéljünk, hogy ezeket a helyzeteket mélyszegénységben vagy más  nem támogató közegben is megélik emberek, de enélkül is működött a könyv.

Ezzel együtt a könyv telis-tele van elvarratlan szálakkal, mintha a szorító határidő miatt a fontosabb mozzanatokat Sáenz mestermunkával összeállította volna, de az ambíciói nagyobbak lettek volna. Csak néhány eközül: Salvador igazi apjának megkeresése végig mozgatja a regényt, és hirtelen megoldása lesz, amit nem igazán vártunk. A legtöbb kihallgatott információból sem következik semmi. Sam és a srác kapcsolata sem tisztázódik, és nem építő jellegű kérdések is maradtak bennem a kötet lezárásakor. Ezzel együtt persze sikerült kipucolnia a lelkem, csak érzem, hogy lehetett volna ez egy jobb könyv. Egy jobb Sáenz könyv. 🙂

Kedvenc rész: A már megemlegetett Mi lenne, ha játék…? ismertető fejezete, és az, amikor Fito telefont kap, de az azért, mert az abban a fejezetben elmondottakkal még nekem is van dolgom az életben.

Végezetül szeretettel ajánlom a könyvet azoknak, akik egy kis csodára vágynak nagyon olvasmányosan. Olyanoknak, akiket érdekel egy nem szerelmes ifjúsági, akiket érdekel a szülő gyermek kapcsolat, és azoknak, akiknek könnyű, vízben oldható, de utánozhatatlanul kellemes lelki fröccsre van szüksége. Nekik Sáenzzel meg kell ismerkedniük. 🙂

Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája
Könyvmolyképző, 2019
472. oldal
Így olvastam: Egy oda-vissza vonatút alatt, és két rövidebb elalvás előtti ülésben. Nem sűrűn szedett, és nagyon sűrűnk kezdődnek új fejezetek, így nem kell megijedni az oldalszámtól sem. A nyelvezete pedig gördül.

.Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdéseitek, megjegyzéseitek volna, hagyjatok bátran kommentet. 🙂 Ha szeretnétek további értékeléseket, könyves tartalmakat olvasni tőlem, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig arra vagy kíváncsi, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És a következő posztig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

2 / 7 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén