LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: Magvető

Jonathan ​Littell: Jóakaratúak

Emberek, testvéreim, elmesélem, hogyan is történt. Maga nem a testvérünk, vágnának vissza, és nem akarjuk tudni. Igaz, ami igaz: sötét történet ez, ugyanakkor épületes is, valódi erkölcsi tanmese, higgyék el nekem.

El akarok olvasni egy könyvet, aminek ezek az első mondatai, még ha 1100 oldalas is, nehéz, és három hétig kell cipelni, mert bevonz. Mind az ezeregyszáz oldal. Nem bírod abbahagyni.

Hogyan is történt?
Van egy férfi. Kitalált, de akár élhetett is volna. Vagy az is lehet, hogy élt, csak nem Maximilian Auenek hívták. Homoszexuális a már jól kiépült náci Németországban, és csak a korábbi szerencséinek köszönheti, hogy nem ölték meg azonnal, vagy nem kerül koncentrációs táborba, ahogy a többi meleg. Megfenyegetik, és a túloldalra lesz kénytelen állni. SS alezredes lesz, találkozik a második világháború legfontosabb személyeivel, vitázik az eszmékről, gondolatokról, és bejárja a teljes keleti frontot.

Sötét történet ez
Igen, ez egy baromi sötét történet. Amikor olvastam, bevonzott a világa, de külön kellett kezelni a mi történelmünktől, mert még mindig libabőrzöm, ha belegondolok, hogy ez a mi világunk volt valaha:
A könyv az első pillanattól az utolsóig naturalisztikus. Nem kertel. Sokat mesél Platónról, hogy az ember alapvetően szereti nézni a szenvedést és a borzalmat. Ír a családjáról. Az apjáról, aki az első világháborúból hazaért, majd magukra hagyta őket. Ír az anyjáról, és az anyja új szeretőjéről, arról, hogy megölte őt. Ír az ikernővéréről, akit minden férfiban keres, és persze ír a háborús borzalmakról is. Magáról a holokausztról és az endlösungról, kivégzésekről, akasztott emberekről, a saját szarjukban élő katonákról, a kórokról és az akadozó ellátásról, amelyek több áldozatot követeltek, mint egy-egy ütközet, és amelyek még borzalmasabbá teszik a helyzetet. Ez a könyv lassan bemutatja azt az őrületet, ami ezt az egész II. világháborút átszövi. 

A főhőst maga az SS arra alkalmazta, hogy jelentéseket írjon különböző helyzetekről, különböző feletteseknek, és mi kezünkbe vesszük ezt a könyvet, mint egy végső jelentést arról, hogy a náci ideológiában élő világ mennyire mocskosul logikus, és mennyire igaz, az, amit már mindannyian olvashattunk náci tisztektől, akik a bíróságon nem érzik bűnösnek magukat, mert azt mondják:

Parancsra cselekedtem.

Csakhogy Maximilian Aue nem akarja felmenteni magát, és nem akar magyarázkodni sem. A mű teljes egészében arról szól, hogy a fióknak ír mindenféle társadalmi elvárás nélkül. Nem tagad semmit, ami megtörtént, csak el akarja mondani, mennyire is áldozat minden ember, és hogy az áldozat ernyő alatt mennyire testvérek is vagyunk mindannyian…

És olyat tud, amit eddig senki, akitől eddig olvastam: Minden naturalista és lélektani leírás között én ezt elkezdem elhinni neki mindezt.

Kedvenc részem: Egyértelműen Sztálingrád, maga a bekerülés, a kijutás, az ott tapasztalt helyzet, és a városi állóháború megoldásai mind nagyon érzékenyen és terjedelmesen voltak leírva, és ahogy a történelemben, úgy szerintem a könyvben is van egy jól körülhatárolható Sztálingrád előtti és utáni rész, és az utáni, az kész őrület.

————————— 

Nem fogok ez a poszt kapcsán azzal takarózni, hogy ez egy korai poszt, mert ezt a hangot szeretném valamennyire továbbvinni. Ennek a könyvnek a kapcsán is csak egy hangulatot szerettem volna adni, és felkelteni a figyelmeteket, de ha szeretnél róla elemzést, vagy részletesebb körültekintést kapni, ajánlom még:
http://mult-kor.hu/20090930_a_pokolba_vezeto_ut_is_joakarattal_van_kikovezve?pIdx=1
http://magyarnarancs.hu/konyv/amitol_a_valosag_megvaltozik_-_jonathan_littell_joakaratuak-71511

Ezzel együtt szívesen fogadom továbbra is a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, vagy ha olvastátok már a regényt, várom a véleményeteket is. 🙂

A következő posztig pedig ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig! 

Szilvió

Michal Witkowski: Kéjpart

Sziasztok,

kedves Queer as folk sorozat rajongótársak: Megtaláltam a szívünknek oly kedves sorozat kelet-európai, kommunista, strandra, sikátorokba és bokrok mögé megbújt változatát és az a nagy büdös igazság, hogy imádom, imádtam minden sorát.

Mert ez az a könyv, amiben mindenki meleg valahogy a maga kelet-európai szubkultúrájában, és megfogalmazza a világ egyik legbölcsebb életigazságát, és ezzel kiérdemel minden figyelmet:

A világból csak annyi a tied amit kiszopsz magadnak.

Szóval, ha ez az idézet nem veri ki nálad a biztosítékot, akkor ez a könyv neked szól.

Az összetevők: Vegyél egy nagy adag lengyel valóságot, fűszerezd meg némi szovjet elnyomással, és rotyogtasd jól egy kiválasztott társadalmon kívüli nézőponton.

Az eredmény: Az igazi keleteurópai passzív meleg élet kiszolgáltatottsága és groteszksége egy kisregényt, jó néhány novellát és egy verset tartalmazó kötetbe sűrítve. A főhősök faszra éhesek, és mindent megtennének érte, mert tényleg ennyi a világuk. A szerző nyanyusokként hivatkozik rájuk, és egymás között ők is nőként mesélnek magukról… és miután az egész vad rendszert megszokod, meglátod ebben a természetest, az őszintét, a humorost, és talán a romantikust is…
Mert ezek a történetek csak emberekről szólnak. Emberekről, akik közül valakinek (például a szerzőnek) bejött az élet, és emberekről, akiknek nem. Van benne minden, ami az életben is. Szerelem, vágy, törődés, szeretet, halál, gyász, csend, remény és benne van a reménytelen is (az az egész könyvet körüllengő nyomorban ott van)… A legüdítőbb az volt, amikor rájöttem, hogy ezek a kis rövid történetek rólam (is) szólnak, csak a keret más, meg (talán) a szexualitáshoz való hozzáállás, de könyvben megírtak szintjén én is csak egy nyanyus vagyok, aki hisz az istenben, mert…

hogy ne hinnének a nyanyusok istenben? Sőt, több istenben is hisznek. A sarkon bármikor befordulhat egy férfiisten.

Kedvenc részem: Nagyon sok kifejezetten „szerethető” karaktere és története van a könyvnek, és részek szintjén nem tudnék választani… Maga a rendszerváltás vesztesei gondolat tetszik a legjobban a könyvben, a könyv egész történetében, mert szokás társadalmi csoportokra a rendszerváltás veszteseiként hivatkozni, de egészen rendkívüli, ahogy és amiért ez a könyv a nyanyusokat nevezi annak úgy, hogy a rendszerváltás után jelennek meg az igazi meleg szórakozóhelyek és lát egyáltalán napvilágot a meleg téma.

—————————

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom… Vagy ha olvastátok már a művet, várom a véleményeteket is. 🙂

A következő posztig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Kis Tibor Noé: Inkognitó

Sziasztok,

a második posztomban egy olyan könyvről mesélek, aminek egy másik szexuális kisebbségi lét áll a középpontjában: A transzneműség. A regény arról beszél, hogy az, hogy a születésedkor a férfi nemhez soroltak, még nem jelenti azt, hogy férfi vagy. De ha nem férfi vagy, akkor nő vagy? Merthogy ez tényleg ennyire bipoláris? Ezek között tényleg választanunk kell? Muszáj? Szükségszerű? Ezeket mind megkérdezi Kis Tibor Noé az Inkognitó című regényében.

inkognito1.jpg

Képzelj el egy napot. Egy teljesen unalmas napot, amikor semmi érdekes nem történik. Csak vagy. Mennyire vicces szó ez a vagy. Statikusságot feltételez. Létezést. Biztonságot. Pedig annak, hogy vagyunk, van múltja, ami nem látszik rajtunk, ha kilépünk az utcán. Vagy néha látszik. De biztosan együtt kell élnünk azzal, ami volt. Ez a helyzet a transznemű főszereplővel, akinek jelenén keresztül ismerjük meg a múltját. Vagy hát, lehet ez két szereplő is, akik közös múlton osztoznak? Hiszen két nevük van: Tibor és Noémi. Ez a regény az ő identitását járja körül. Mondhatni a szerzőjét, de persze a szerző nem teljesen azonosítható a főhőssel, de azért az új kiadás kapcsán elmondta, hogy könnyen adta ki a kezéből újra ezt a munkát, mert már túl van az élete azon időszakán, amiből ez a könyv nagyban merít, és túl van az ebben leírtakon. Vagyis, akárcsak a regény főhőse, megtanult élni vele.

Szóval van ez a nap, ami ugyanolyan, mint a többi, és ezen a napon, bizonyos lépéseid felidéznek bizonyos emlékeket. Pillanatokat, amik gyökeresen változtatták meg az életét. A mű elején nagy hangsúlyt kapnak a sminkcuccok, és a ruhák. Túl nagyot, de aztán ír az első parókájáról, az első női ruháiról, az első utakról, ahol a jelen képkockái teljesen új és új értelmet nyernek. Ír a névválasztásról, ami általában nem a mi feladatunk, de most mégis, vagy arról, hogy milyen szituációkban hogyan reagál a szervezetünk (egyetlen negatívum: Arról egy picit sokat is talán.)… És minderről úgy ír, mintha görcsösen leülne melléd, és azt mondaná beszélnünk kell. Ott van mindkettőtökben a nyomás, hogy igen, beszélnünk kell arról, hogy mi van vele, és állati nehéz kávézás áll előttetek, de bármikor felállhatsz, és elmehetsz, ha már túl kényelmetlen, én visszavárlak. De te nem fogod tudni elodázni sem.

…és ebben tud hatni, szeretnéd olvasni a vallomását, mert érdekel, mert különös, és nem tudsz vele azonosulni, mégis annyira őszinték, és hidegek ezek a mondatok. Nem több, és nem kevesebb. Mindennek helye van, és mindennek ideje. Minden üzen. Dalok, életélmények és utak váltják egymást, amelyek végül, és bármennyire regény ez a mű, a lírai énben fut össze…

Kedvenc részem: Sok van, nagyon szeretem, ahogy Noé más műveiben is megragadja a pillanatot. Nagyon képekben leíró karcos nyelve van a regénynek. A kedvenc jelenetem talán a ruhaégetés vagy a szomszéd néninek való előbújás volt. (Utóbbi talán azért, mert már többször hallottam élőben is tőle, vagy talán csak azért mert mókás.)

————————— 

A szerzővel januárban a hvg beszélgetett a könyv tematikájáról is, és a 2016-os Budapest Prideot ő nyitotta meg.

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom… Vagy ha olvastátok már a regényt, vagy mást Noétól, várom a véleményeteket is. 🙂

A következő posztig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

2 / 2 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén