Emberek, testvéreim, elmesélem, hogyan is történt. Maga nem a testvérünk, vágnának vissza, és nem akarjuk tudni. Igaz, ami igaz: sötét történet ez, ugyanakkor épületes is, valódi erkölcsi tanmese, higgyék el nekem.
El akarok olvasni egy könyvet, aminek ezek az első mondatai, még ha 1100 oldalas is, nehéz, és három hétig kell cipelni, mert bevonz. Mind az ezeregyszáz oldal. Nem bírod abbahagyni.
Hogyan is történt?
Van egy férfi. Kitalált, de akár élhetett is volna. Vagy az is lehet, hogy élt, csak nem Maximilian Auenek hívták. Homoszexuális a már jól kiépült náci Németországban, és csak a korábbi szerencséinek köszönheti, hogy nem ölték meg azonnal, vagy nem kerül koncentrációs táborba, ahogy a többi meleg. Megfenyegetik, és a túloldalra lesz kénytelen állni. SS alezredes lesz, találkozik a második világháború legfontosabb személyeivel, vitázik az eszmékről, gondolatokról, és bejárja a teljes keleti frontot.
Sötét történet ez
Igen, ez egy baromi sötét történet. Amikor olvastam, bevonzott a világa, de külön kellett kezelni a mi történelmünktől, mert még mindig libabőrzöm, ha belegondolok, hogy ez a mi világunk volt valaha:
A könyv az első pillanattól az utolsóig naturalisztikus. Nem kertel. Sokat mesél Platónról, hogy az ember alapvetően szereti nézni a szenvedést és a borzalmat. Ír a családjáról. Az apjáról, aki az első világháborúból hazaért, majd magukra hagyta őket. Ír az anyjáról, és az anyja új szeretőjéről, arról, hogy megölte őt. Ír az ikernővéréről, akit minden férfiban keres, és persze ír a háborús borzalmakról is. Magáról a holokausztról és az endlösungról, kivégzésekről, akasztott emberekről, a saját szarjukban élő katonákról, a kórokról és az akadozó ellátásról, amelyek több áldozatot követeltek, mint egy-egy ütközet, és amelyek még borzalmasabbá teszik a helyzetet. Ez a könyv lassan bemutatja azt az őrületet, ami ezt az egész II. világháborút átszövi.
A főhőst maga az SS arra alkalmazta, hogy jelentéseket írjon különböző helyzetekről, különböző feletteseknek, és mi kezünkbe vesszük ezt a könyvet, mint egy végső jelentést arról, hogy a náci ideológiában élő világ mennyire mocskosul logikus, és mennyire igaz, az, amit már mindannyian olvashattunk náci tisztektől, akik a bíróságon nem érzik bűnösnek magukat, mert azt mondják:
Parancsra cselekedtem.
Csakhogy Maximilian Aue nem akarja felmenteni magát, és nem akar magyarázkodni sem. A mű teljes egészében arról szól, hogy a fióknak ír mindenféle társadalmi elvárás nélkül. Nem tagad semmit, ami megtörtént, csak el akarja mondani, mennyire is áldozat minden ember, és hogy az áldozat ernyő alatt mennyire testvérek is vagyunk mindannyian…
És olyat tud, amit eddig senki, akitől eddig olvastam: Minden naturalista és lélektani leírás között én ezt elkezdem elhinni neki mindezt.
Kedvenc részem: Egyértelműen Sztálingrád, maga a bekerülés, a kijutás, az ott tapasztalt helyzet, és a városi állóháború megoldásai mind nagyon érzékenyen és terjedelmesen voltak leírva, és ahogy a történelemben, úgy szerintem a könyvben is van egy jól körülhatárolható Sztálingrád előtti és utáni rész, és az utáni, az kész őrület.
—————————
Nem fogok ez a poszt kapcsán azzal takarózni, hogy ez egy korai poszt, mert ezt a hangot szeretném valamennyire továbbvinni. Ennek a könyvnek a kapcsán is csak egy hangulatot szerettem volna adni, és felkelteni a figyelmeteket, de ha szeretnél róla elemzést, vagy részletesebb körültekintést kapni, ajánlom még:
http://mult-kor.hu/20090930_a_pokolba_vezeto_ut_is_joakarattal_van_kikovezve?pIdx=1
http://magyarnarancs.hu/konyv/amitol_a_valosag_megvaltozik_-_jonathan_littell_joakaratuak-71511
Ezzel együtt szívesen fogadom továbbra is a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, vagy ha olvastátok már a regényt, várom a véleményeteket is. 🙂
A következő posztig pedig ne felejtsétek:
Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió
