Címke: Magvető 1 / 2 oldal

Molnár Gál Péter: Coming out

Dátum: 2020.06.28.

Sziasztok,

a mai bejegyzésben Molnár Gál Péterről és a Coming out című önéletrajzi kötetéről fogok nektek mesélni. És ez mindenképpen fura számomra. Én már az a generáció vagyok, akinek az MGP rövidítés már nem igazán mond semmit, hiszen nem éltem a rendszerváltáskor, 2004-ben pedig, amikor Molnár Gál Péter ügynökmúltja nyilvánosságra került, még csak 7 éves voltam. Az a generáció vagyok, aki viszonyul valahogy az ügynökmúltakhoz, de nem érzi ennek már igazán a súlyát, csak tudja, hogy ez egy fontos dolog. Mégis azt gondolom, hogy van mondani, mesélni valóm erről a kötetről, de ha valaki olyan emberek véleményére is kíváncsi, akiknek valóban jelent valamit a III/III-as ügynök múlt és ismeri MGP munkáját, azoknak hagyok lent a bejegyzés végi szövegdobozban majd további linkeket.

Molnár Gál Péter a rendszerváltás előtti színházi kritika egyik legvitatottabb, ugyanakkor minden kétséget kizáróan az egyik legelismertebb alakja. Kortárs színészek úgy nyilatkoztak róla, hogy vérbe mártott tollal írt, sok kárt okozott a kritikáival, tudták, hogy bizony elfogult, például azokkal a darabokkal szemben, amelyekben a felesége Ronyec Mária is játszott, mégis minden szavának súlya volt, figyelmet szenteltek neki. A rendszerváltás előtt MGP a Népszabadság kulturális szerkesztőségének egyik nagy alakja volt, neve vitatott, de erős lábakon álló intézménnyé vált az évek alatt.

Éppen ezért szólt hangosan, amikor 2004-ben fény derült ügynökmúltjára, miszerint Luzsnyánszky Róbert néven III/III ügynökként jelentéseket tett a színházi elitről és annak a működéséről. Azt mondhatjuk, hogy a közhangulat több évtizedes feszültsége robbant rá Molnár Gál Péterre. Egyszerre vitatták mindazt, amit írt, emberi és szakmai méltóságát is megkérdőjelezték, ismét téma volt Latinovits Zoltán öngyilkossága és MGP kritikája a színészről, miközben ekkor még érezhetően sajgott az ügynökakták további titkosításának sebe is a társadalomban.

Akkor MGP csak annyit nyilatkozott kioktató hangnemben, hogy ha ma fenyegetnék meg börtönnel a homoszexualitása miatt, akkor most is aláírná a saját beszervezését. A botrány után kezdett el dolgozni Coming out című emlékiratán, hogy az olvasó betekintést nyerjen a diktatúra színházi életébe, a homoszexuális férfi világba és az ember ügynök múltjába. A szöveg a szerző 2011-es haláláig nem készült el teljesen, ahogy a szerkesztők többször is jelzik, vannak megszerkesztetlen mondatok (ebből talán 2-3 feltűnőbb darabot találtam), és téves, nem visszaellenőrzött adatok, amelyeket az alapos lábjegyzetek és a hosszú névmutató javít ki vagy pontosít. A kötet most, tavasszal, a Magvető Kiadó múltfeldolgozással foglalkozó Tények és Tanúk sorozatában jelent meg, és három ilyen hosszú bekezdésnyi felvezető után ideje végre beszélni a könyvről.

Amikor ránézünk a tartalomjegyzékre, láthatjuk, hogy egy öt fejezetől álló könyvet kapunk, ám ezek a fejezetek összeérnek. Minden fejezet egy adott téma köré szerveződik, ugyanakkor a kötet fő kérdése kapcsán óhatatlanul van átfedés a témák között.

Kinyitva a kötetet a rövid előszó után azonnal a függeléknél találjuk magunkat. Persze nem véletlenül. Molnár Gál Péter dramaturgként végzett és dolgozott, így nyilván pontosan tudta, hogy ha az ügynökmúltjáról általában elítélően beszélő, őt személyében és munkásságában sértő írásokat közöl, akkor óhatatlanul kialakul valamiféle szimpátia, az őt kritizálókkal szembeni tartás az olvasóban. Másrészt azzal, hogy a fügelék a cikkekkel és a kis magyarázataival előre került, azt is kifejezi, hogy ez is erősen a szöveg része, el kell olvasnod, át kell magad rajta verekedned. Nem csak úgy, függelék módjára.

Az első tematikus fejezetben hosszabb-rövidebb anekdotákat kapunk, amin keresztül megértjük a kort, amelybe a hányattatott színházkritikus születni és létezni kényszerült. Televíziós műsorszerkesztés közben látjuk őt, és megismerünk néhány tipikus karaktert, a társalgási lap párthűsége és nem képessége miatt kinevezett főszerkesztőjét, vagy egy felszolgálót, aki jelent, néha azokat a badarságokat is, amiket a fülébe ültetnek.

A következő fejezetben a homoszexualitás tematizálódik. A magánügye, ami közüggyé vált, hiszen mint írta, az közigazgatási következményekkel is járt. Ebben a fejezetben beszél arról, hogyan ismerkedett meg más melegekkel, színházban, korzózva, külföldi színházi- és filmfesztiválokon, valamint ebben a fejezetben olvashatunk a beszervezéséről is.

A színházpolitika témája köré szerveződik a negyedik fejezet. Működés közben látjuk a diktatúrát, annak kultúráját, színházát és színházi kritikáját, és mindez az ötödik fejezetben csúcsosodik ki, ahol a maga színházi kritikusságát igyekszik megmérni, hogy aztán összefoglalja az egész kötetet. Amit egy névtelen kommentelő a kritikáiról ír ékezetek nélkül, az igaz erre az életrajzi könyvre is:

A kritikait is az utobbi evekben nem kritikanak neveztem, magamban, hanem „szinhazrol szolo irasnak” – sokszor nem a szo hagyomanyos ertelmeben vett kritikak (az mi?), hanem remek esszek, stilusgyakorlatok

Mivel mind a korrajz, mind a melegség, mind a színházi kritikussága, mind az ügynöksége nagy hangsúlyokat kap, azt gondolom érdemes úgy vizsgálni a kötetet, hogy kiderüljön, melyikről mit gondol.

MGP aktív éveiben diktatúra volt, amely a saját lágyságát és könnyűségét, már szinte szabadságát hirdette, mégis az élet minden területén kontrolálni szerette volna a polgárait. És miért is volna más a kultúrában ez. Azt mondhatjuk, hogy ez az a kor, amikor mindenki szem a láncban, a házmesterek, akik persze minden kornak a házmesterei, és a kávéházi asztalok körüli ügynökök kora ez, ahol az volt a legnagyobb imádság, hogy

Adjon az isten nekem olyan besúgót, aki azt jelenti, amit én mondtam.

A szerző bátran mondja a kötet elején, hogy ő nyugodt volt, hiszen pontosan tudta, hogy ha a párt nem akarja, neki úgysem eshet baja, ha pedig a párt akarja, úgyis baj fogja érni, és mint a csehovi puska, ez a mondat is óhatatlanul elsül majd, jóval az utolsó felvonás előtt. Az emberek egyszerre kedélyesek a diktatúra kapcsán, kinevetik azt, szórakoznak azzal, akivel lehet, de már az is elégtételt jelenthet, ha csak köszöntik az ügynököt is az eszpresszóba belépve.

Nem fülelt. Nem szólt bele. Nem szólt hozzánk semmit. Csak ült ott az állambiztonság szobraként. Emlékeztetett rá, mennyire ellenőrizhetetlen szabadságban beszélgethetünk egymással.

Ugyanakkor művészek dolgoztak ebben a közegben. Olyanok is, akik megvívták a maguk függetlenségi harcukat, és persze olyanok is, akik meghozták a maguk kompromisszumait. Molnár Gál külön kiemeli, hogy legkevésbé a cenzúra volt nagy hatással a színházi életre, bár ő maga is írja, hogy valahogy minden darab, minden író és minden színházi gesztus lehetett gyanús.

Mégis a kultúra legnagyobb kártevőinek azokat tartja, akik behízelgéssel és farokcsóválással igyekeztek eredményt elérni, hiszek ők elfogadták a másféle kultúra játékszabályait, kiszolgálták a rendszert és újratermelték azt a saját terükben. Acél György vezetése pedig békét akart a kultúrában, így igyekezett mindenkit megvenni, akit érdemes volt. Nem azt, akit lehetett, hanem akit érdemes volt, ahogy azt MGP is kiemeli.

Éppen ettől lesz érdekes az a nyílt gyűlölet, amit 2004-ben az ügynökmúltja nyilvánosságra kerülése után Molnár Gál Péter kap. Hosszan idézi a függellékben a Blikk egykori írását, amelyhez képest vet fel majd további kérdéseket a függellék további része, illetve a teljes könyv is:

Hiszen, ha ő az elnyomó rendszer oldalán állt, semmilyen joga nem volt, hogy a művészet mezején egyáltalán megvesse bakancsos lábait. Művészetről, színházról csak az írhat, aki szereti, sőt imádja, aki azért él, a színházért, a művészetért. Csak ilyen alapon fordulhat elő, hogy mind a nézők, mind a művészek, mind pedig a szerkesztők megbíznak benne olyan szinten, hogy olvassák, amiket ír. Így, hogy kiderült, MGP az elnyomók cinkosa volt, egyben az is kiderült, hogy mindaz, amit írt és mondott, semmilyen tekintetben nem volt érdemes arra, hogy az emberek olvassák, és komolyan vegyék.

Egy sajtótermék szavazásra vitte MGP ügyét, és a megkérdezettek 31%-a mondta azt, hogy a szerző többet soha sehol ne publikáljon, miközben más nagyvonalú fórum bejegyzés írók felteszik a kérdést: Van-e Magyarországon olyan ember, aki Molnár Gálnál többet tudna a színházról.

Sokak szemében ugyanakkor ez a végtelen tájékozottságra épülő életmű egy pillanatok alatt dőlt össze. Ha a kriktikus ugyanis a párt embere volt, akkor felmerül a kérdés, hogy mikor ír meggyőződésből és mikor feladatól, miközben összeolvasva a jelentéseit és a kritikáit pontosan láthatjuk, hogy mindig arról írt, ami őt érdekli ebben az egészben.

Egy színházeszményt képviselt és kért számon a színházon kritikáiban, és bízott benne, hogy a jelentésének a kivonatai akár egy picit is számítanak a kultúrában, miközben egyre többsör telefonált maga Acél György a Népszabadság szerkesztőségébe egy-egy kritika után arról érdeklődve, hogy azt a tetűt, kirúgták-e már.

Profi színházat kért minden alkalommal számon, sokszor tényleg vértől tocsogó tollal. Az az egyik álomszínházáról így ír:

Utolsó végvári vitézként őrzi a műveltséget, formaérzékenységet, a művészettörténeti tudást és a viselettörténeti ajánlásokat.

Kérdésként merült fel, hogy írhat-e valaki 2004-ben, akinek ilyen elvárásai voltak a színházról, de mérlegelnie kellett egy egymás mellett élő, de egymás ellen ható kényszert. Meg kellett mérnie, mi elviselhető és képviselhető. Ne értsük félre. Molnár Gál Péter tudja, hogy nem helyes az, amit tett, annak ellenére is, hogy ha tehetné újra megtenné. 2004-ben nem gondolták őt áldozatnak, hiszen akkor lett volna áldozat, ha nemet mond, és nem alkuszik meg.

De persze nem akart megalkudni sem. A szerkesztők nem véletlenül választották ezt a három mondatot a borító hátuljára:

Pletykás vagyok, bőbeszédű. A beszéd a gondolatok elrejtésére való. Mértéktelen pletykázás közben lehet legjobban titkot tartani.

Minden a történetben előkerülő tisztről megtudjuk azt is, hogyan lehet kijátszani. Van olyan, aki vonalas ember, az életét a legutóbbi párthatározatok mozgatták, aminek a kereteit Molnár Gál az MSZMP központi lapjának munkatársaként ő maga is igen jól ismert. Másokkal fecsegett. Olyanokkal, akikre azért bízták, mert otthonosan mozogtak a színházi közegben, de a fecsegés igyekezett a lehető legüresebb maradni, hiszen

Színházról fecsegni más, mint színházról referálni a titkosszolgálatnak.

És hogy akkor miért nem vállalta mégis ezeket a fecsegéseket a rendszerváltáskor? A kérdés a kötetben is felmerül. Persze nem titkolja el, hogy lapulni szeretett volna, hátha megússza, hiszen nehéz egy olyan dologgal előállni, amit az ember legjobb barátai, vagy az akkor már nem élt felesége sem tudott. Ugyanakkor vállalja a saját szavait:

Csak azt mondtam, amit gondoltam. Csak azt mondtam el, amit leírtam az újságba is, vagy leírthattam volna, ha átmegy a szerkesztőségi szűrőn. Azt írtam, amit gondoltam, és csak azt gondoltam, amit írtam. A szabadságát belül hordja az ember.

És az utolsó mondatot akkor is idéztem volna, ha nem sikerül ilyen jól beillesztenem, mert az az igazság, hogy állati izgalmas, ahogy egy diktatúrában egy zsarolással beszervezett ember beszél a szabadságról. Akár mint szellemi szabadságról, amelyről eddig olvashatunk, akár a megtűrt homoszexualitás adta szabadságával.

A könyv egyik legviccesebb jelenete az, amikor Béla bácsi arról beszél, hogy titokban meleg évtizedek óta, és nem lehet neki elmondani, hogy mindenki rajta és a homoszexualitásán nevet. És ez persze fanyar humor, de a diktatúra sem édes. Molnár Gál azt mondja itt döntötte el, hogy ő nem akarja, hogy gúny tárgya legyen, ezért kvázi mindenki tudott a melegségéről, miközben saját bevallása szerint szerelemből és véletlenül sem konspirációból vette el Ronyec Máriát. Hülyeség is lett volna, mert tudta, hogy sosem volt titok a melegsége.

És ezzel játszi könnyedséggel válik azonnal beszervezhetővé, aminek a történetet a maga teljes abszurditásában mesélte el. Kiderül belőle, hogy ha a hatalomnak valakire szüksége van, akkor azt megszerzi. Megrendezték azt az alkalmat, amivel zsarolni lehetett. Bár az 1961-es törvények szerint a homoszexualitás már nem büntetendő, mégis kiskorú megrontásáért és közszeméremsértés miatt akár 10 év büntetéssel is sújthatják, miközben csak vittek hozzá egy fiút, akit a belügy hosszas megfigyelés után választott ki. Érezzük a helyzet sajátos kelet-európaiságát, amikor MGP megjegyzi, ha a fiút ő megrontotta, hát akkor sokadjára rontották meg, vagy amikor azt firtatja, hogy a saját hálószobájából sikerült közszemérmet sértenie a 180 cm magasban lévő ablakkal:

Ha valaki nagyon meg akar botránkozni, mint a viccbéli öregasszony, akkor a konyhaasztalt az ablakhoz kell tolni, és rátenni a hokedlit, csak úgy lát be fölháborodni.

Ugyanakkor látjuk a melegségnek azt a romantikus k-európai voltát, amit a Kéjpartban vagy A szakállas Neptunban láthatunk. Megismerjük a Vén Diófát, ahol folyamatosak a rendőri razziák, találkozunk színészekkel és meleg barátokkal, színházi vendégjátékok vagy filmfesztiválok alkalmán nagyon elborult történetekkel, és közben, amikor behozzák a legutóbbi kalandodat, mint egy csomó történetben, itt is kiderül:

Ismerem, csak a nevét nem tudtam.

Én viszont megjegyeztem MGP nevét és monogramját. Egy életre. És az van, hogy szimpatikus lett az elmúlt 370 oldalban. Azt írták sokan erről a könyvről, hogy nem az a klasszikus magyarázkodás, önbevallás ez a könyv, amire számítunk, de közben így is baromi hiteles maradt, sőt. Utálom ezt a szót, de ha tényleg olyan alkotó volt, amilyennek tartották és tartja magát a kötet alapján, akkor csak így maradt legitim mindaz, amit képvisel. Szerettem ezt a könyvet, mert tényleg egy kornak a tanúja szólal meg benne, aki nagyon különc, de izgalmas nézőpontból mutatja a korát.

A színikritika nem közfelkiáltásos véleménykinyilvánítás. Nem elégíthet ki népszavazásnyi egyetértést.

MGP sem ilyen ebben a könyvben. És jól magyarázza ez az idézet a könyv végén mindazt, amit elmondott. Nem véletlenül az utolsó történetben van ez a két mondat.

Összegezve tehát egy izgalmas, más olvasmányélményt kaptam, mint amit szoktam és amit vártam. Egy elvei mellett kitartó, érzékeny szerzőről van szó, aki képes több tíz oldalon keresztül is érdekes dolgokat mondani a Hamletről, és nyilvánvalóan telis-tele van történetekkel, amik még elbeszélésre érdemesek, vagy azok lettek volna. Szerettem, megbarátkoztam ezzel az emberrel, tetszett a humora.

Kedvenc részem: Most éppen nagyon átgondolás alatt van a Hamlet dráma bennem (Március óta ez időről időre előkerül a blogon, érthetetlen, hogy hogyan.), ezért nagyon tetszett az a rész, amikor arról ír, hogy Hamlet, Horatio, Rosencrantz és Guildenstern végülis egy iskolába jártak, ugyanazt a nevelést kapták, és mégis mennyire más karakterek lettek. De tetszett az is, amikor arról beszél, hogy mennyire nem feltétlenül jelent további romlást, ha két király váltja egymást… A Hamlet tele van csodálatos lehetőségekkel, és szerettem, hogy ez a könyv tovább nyitotta számomra.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akiket érdekel valami a regényvilágon túl. Akik érdeklődnek a színház és a színháztörténet iránt, és akik olvasnának valami nagyon okosat. Meg persze azoknak, akiknek ez az értékelés felkeltette a figyelmüket.

Molnár Gál Péter: Coming out
Magvető, 2020, Tények és Tanúk
441 oldal
Így olvastam: Pár nap alatt, kellemesen olvasható kis sztorizgató fejezetekből áll, de érezhetően tényanyag, nem szépirodalmi szöveg, kevésbé gördülékeny.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.
A dilemmát jobban értők, megélők írták: Fáy Miklós, Kovács Bálint, Sándor Zsuzsanna

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet és megosztanátok a véleményeteket, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna, keressetek bátran hozzászólásban, igyekszem gyorsan válaszolni. A következő bejegyzésben már a summával jövök.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy az áprilisban létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és szintén áprilid óta patreonon is támogathatjátok a munkámat.

A következő találkozásig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Alternatív fülszöveg: Molnár Gál Péter: Coming out

Szerző: Szilvió

Dátum: 2020.06.22.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

ma egy rövid ajánló típusú bejegyzést hozok egy a blogtól egészen szokatlan könyvről. Régóta szemezek ugyanis a Magvető Kiadó Tények és Tanúk sorozatával, amelynek fő tétje a múlt feldolgozása életrajzokon és életinterjúkon keresztül. Nemrég jelent meg például ebben a sorozatban Radnóti Sándor esztéta, filozófus memoárja, de Réz Pál vagy Orbán Ottó is kapott egy-egy kötetet az életinterjújukkal, de Rajk László, Bertók László vagy épp Vajda Mihály köré is szerveződött egy-egy anyag. És akkor ezek csak az engem legjobban érdeklő kötetek.

Mégis az van, hogy sokáig nem mertem belevágni a sorozatba, mert nagyon komolyak a borítói, nagy nevek írtak hozzá, valamennyire idegenkedtem tőle. Aztán jött a hír, hogy Molnár Gál Péter, egykori színházkritikus eddig nem közölt életrajzát is hozzák, és akkor én már tudtam, hogy ezen a ponton el kell kezdenem a sorozatot. Mutatom, hogy miért. Először, tudjátok, csak egy kis ajánlóban, aztán napokon belül érkezik majd az értékelés is:

Molnár Gál Péternek a szekrénye tele volt titkokkal. A Kádár-rendszer vitriolos tollú színházikritikusa 2004 után kezdte el megírni az emlékiratát, amelynek középpontjában az abban az évben nyilvánosságra került ügynökmúltja áll.

MGP haláláig nem jelentette meg a botrány után megkezdett írását, szerkesztését is félbehagyta, a néhol pontatlan emlékiratot most mégis olvashatjuk, a Magvető Kiadó a Tények és Tanúk sorozatában 2020 tavaszán alapos lábjegyzetekkel és névmutatóval ellátva közli. Az öt fejezeben az olvasó betekintést nyer a Kádár-kori színházi élet kulisszái mögé és a napilapok kultúra rovatának szerkesztőségeibe. Működés közben láthatjuk Aczél György kultúrában működő diktatúráját, miközben mindvégig csak egy férfi beszél, aki gondol valamit színházról és kultúráról, és akit a homoszexualitásával fenyegetve beszerveznek, III/III-as ügynökként tett jelentéseket. Az elbeszélő pedig ebből nem bán semmit, és a jelentéseiből sem igazán szégyell semmit. Ahogy a jelentéseket 2004-ben sajtó alá rendező Fonyódi Péter nyilatkozta:

Azért nem volt aggályom, mert semmi olyat nem írt, ami durván bántotta volna azokat, akikről írt, egyszerű, megmaradt színikritikusnak.

Hamarosan érkezik róla az értékelésem!

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun

Szerző: Szilvió

Dátum: 2020.06.17.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

ma egy olyan friss könyvről fogok nektek mesélni, ami jókor talált meg. Éppen akkor, amikor úgy éreztem, nincs szükségem könyvre, hanem csak egy filmet akarok. Egyetlen szerencsétlen filmet, ami egy picit is rólam és a kríziseimről szól, de nem szupernépszerű. Végül egy német-osztrák filmet sikerült találnom (Aus der Haut, 2015) nehezen, pedig fizetni is hajlandó lettem volna. Aztán pedig jött ez a könyv, és ez visszavonhatatlanul rólam szólt. Meg a kríziseimről. És ez nagyon üdítő volt.

Nádasdy Ádám sokakkal együtt számomra is egy kulturális ikon. Szeretem a költészetét, ami a legújabb Jól láthatóan lógok itt címet viselő kötetében is meg tudott újulni. Szeretem, ahogy gondolkozik, legyen szó versekről, nyelvről vagy akár pont a melegségéről (a melegségével foglalkozó tárcáinak a kötetéről, A vastagbőrű mimózáról itt írtam). Szeretem, hogy polgári, mert jól áll a nagypolgári attitűdjének az, hogy titkokról beszél és hogy kimond dolgokat, tisztáz helyzeteket. Nádasdy új műfajban jelent meg 73 évesen. Novellákon keresztül beszél a melegségről és a ’60-as, ’70-es, ’80-as évekről. De ez ne tévesszen meg senkit. Ugyanazt csinálja, amit eddig: Beszél, szeretettel.

Ja, képzeld, még nem is mondtam.

– mondja Nádasdy hőse az első mondatban, aztán Nádasdy is mesélni kezd.

A 12 novellát tartalmazó kötetben nagyon különböző hősöket találunk. A kis leválasztott cselédszoba albérlőjétől középiskolás fiatalokon át önálló egzisztenciával rendelkező értelmiségiig vagy New Yorkban élő, néha hazautazó, a tapasztalatait csak egyes szám első személyben elmesélő férfiig mindenkivel találkozhatunk, akikkel érdemes találkozni.

A kötet talán fő szervező elve, hogy az identitáskrízisektől eljutunk egészen az életszervezésig. Az első novellában két szinte ártatlan kamaszt látunk, akik a rakparton néha egymáshoz érnek és esténként bemásznak egymás ablakán. Ők még keresik azt a módot, ahogy beszélhetnének kettejükről és megélhetnék a kapcsolatukat. Egyikük ódzkodik a buziság szótól, hiszen tudja, hogy a lányokat kell nézni, mert hát, ugye, őket kell, és tudja, hogy két fiú között nem lehet életre elegendő bármi is:

Különben is vedd már tudomásul, hogy két fiú között nincs olyan, hogy szerelem. Folyton ezzel jössz. Szerelem! Ahhoz egy fiú kell meg egy lány. Jó, parancsolj, akkor most melyikünk a lány?

A második novella hősei még mindig keresik a maguk útját a szexualitáson keresztül, a novella igazi tétje a bátortalanság egy szókimondásokkal teli világban. Ahogy haladunk a köteteben egyre inkább az elmondhatóság és a titok tematizálódik, olyan kapcsolatokat látunk, ahol már nem az első szerelmüket vagy viszonyukat gyepálják a szereplők, míg a végén már egy potenciális család képét látjuk magunk előtt. Az utolsó novella két hőse már akár alkalmas arra, hogy egymáshoz csiszolódjanak.

Persze ez az ív nem ennyire didaktikus, hiszen Nádasdy nem kevesebbet vállal, mint hogy körbevezet minket a rendszerváltás utáni meleg életen. És nem turistaként vezet minket, hanem mint aki tényleg meg akarja mutatni a mindennapokat.

Megismerjük a füstös meleg kocsmák öreg törzsvendégét, aki picit már a berendezés része, valami véletlen oknál fogva mégis mindent tudnak a világról, amit tudni érdemes, elkezdjük átlátni a meleg férfiak A-B kategóriáit, ezzel megcáfolva azt, hogy az internet által vált húspiaccá a társkeresés, de látunk értelmiségi meleget, aki a biztosan kitartott és talán szeretett egyetemista szeretőjét viszi Bécsbe, vagy látunk egyedül álló férfit, aki a szeretőjével beszél meg személyes dolgokat, hiszen egyébként egyedül van.

A kötetben olvasható novellákban a kapcsolatokon túl is széttartó szociális kapcsolatok látunk. Olyan családokat, amikben lehetetlen együtt karácsonyozni, olyanokat, akiknek nem lehet mesélni arról, hogy esetleg ketten élünk valakivel, és látunk elfogadó, vagy csak mindent tudó nagynéiniket, nő rokonokat, nekünk drukkoló szomszédokat, de egy novellában egy exkluzívra sikerült egyetemi KISZ kirándulásra is elmegyünk.

A széttartó tapasztatok helyszínei általában Budapesthez kötődnek, de járunk New Yorkban, Londonban, Rómában és a szívemnek elmondhatatlanul kedves Szegeden. Amerikába kell élnünk a nyolcvanas években, hogy olyan szomszédokkal éljünk, akik drukkolnak nekem és az exemnek. Csak Londonban mutathatja meg a rendőr merre is van a meleg kocsma. Nyugaton hallunk először nyíltan az AIDS-ről. És közben a magyar meleg csak igyekszik:

Nagyon remélte, hogy nem látszik rajta a szocializmus.

Az utazó, világjáró vagy akár csak a saját életükben kerengő karakterek közül vannak ugyan, akik inkább csak testiséget keresnek, de többségük mégis javíthatatlanul romantikus. Nádasdy azt mondta egyszer Szegeden, hogy a meleg férfiak többsége nem nőtte ki a kamasz szerelmet, és ez a történetekben is látszik. A címadó novella hősét csalódottan látjuk egy szobor előtt Rómában, ahová egy ígéretes szerelem után utazott, az első novella hőse a férfi kapcsolatban keresi társát, a Londonba utazó Gay-za (Imádom.) vár valakit:

Én is várok valakire! Tudod, szívem, mi mindnyájan várunk valakire, haha!

Amikor 2016-ban dedikáltattam Nádasdyval A vastagbőrű mimózát, azt mondta, biztosan egy nagyon helyes Szilveszter nevű srácnak viszem ajándékba a könyvet. Picit ilyen ez a könyv is, kedves, meleg, szeretettel teli. Akkor azt mondtam neki, hogy nem sajnos, mert ha így állna a helyzet, akkor két könyvet vittem volna. És most ez a könyv is olyan, amit nagyon el tudnék vinni két példányban.

És nem csak ebben a nagypolgári, finom, érzékeny gesztusokkal teliségtől lett vitathatatlanul Nádasdys ez a könyv, mint amilyen ez:

Két jóbarát így nem hallgat. Így csak egy pár hallgat.

vagy ez:

nincs szomorúbb, mint egy öreg transzvesztita férfiruhában

Hanem attól is, ahogy beszél a melegségről. A meleg közösségben akárkivel beszélek, tudjuk róla, hogy ő nem LMBT, hanem egy közönséges buzi. Ezt ő mondja magáról, így. És ez a kötet is ilyen. Vannak szereplők, akik köcsögnek becézik egymást, és ezzel kioltják az élét a szitoknak. Ugyanígy, amikor a sokat emlegetett első novella hős az identitását keresi, a buzi szóhoz talál. Én alapvetően tök támogatom a buzi szó visszafoglalását (erről például kellene írnom egy kibeszélős posztot), és értem Nádasdy törekvéseit is, és klassz, hogy olyan környezetben vetette fel ezeket a problémákat, ahol azok hitelesek, hiszen a múlt század második felében még nem igazán forgott közszájon a meleg szó, és nem feltétlenül identitást, hanem szexuális preferenciát jelentettet. Nem fogtok meglepődni, ha azt mondom, hogy ezt is tematizálja az első novella, ugye?

Nem tudom, hogy miért, de féltem ettől a könyvtől. Pedig tudtam, hogy Nádasdy nem ír dohszagúan, de mégis féltem, hogy az lesz. Féltem, hogy inkább egy letűnt világról fog beszélni, és hogy nem fog igazat mondani. Nem direkt, de az emlékek csalnak és az utókor egyébként is romantizál. Szerencsére egyik félelmem megalapozatlanabbnak bizonyult, mint a másik. Nádasdy mesélt, és rólam is beszélt. Könnyen bele tudtam helyezkedni a főszereplők kríziseibe és apró-cseprő ügyeibe. Olyan szituációk voltak, amiket ismerek vagy akár ismerhetnék. Emberi ez a novelláskötet, de hát rengetek féle ember van. És ez a könyv megmutatta.

Azt mondja, szépek vagyunk így négyen, és nagyon különbözőek. Mutassuk meg Neptunnak, hányféle emberfaj van.

Kedvenc részem: Egyrészt mondatok tetszettek. Mert Nádasdy szépen ír. Birtokában van a nyelv. Ezért igyekeztem sok idézetet hozni. Másrészt nagyon megkapott a KISZ kirándulásos novella, taxizással, erkölccsel, párttal, fiúkkal, lányokkal, párokkal, kis konfliktusokkal. Abból a novellából szívesen olvastam volna még. A második novellának pedig zseniális volt az aurája. Az angol-magyar diskurzus és Helga túlhangsúlyozott, de valójában értelmetlen kisnemesi származása, és az egész történet:

De ők élvezték, az angolt is meg a pózolást is, szabadságíze volt, más dolgokat lehetett angolul mondani, mint magyarul, más súlya volt a témáknak.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akik valami kedveset, de kétségtelenül érvényeset szeretnének olvasni. Akik szeretik Nádasdyt, azoknak nem kell, de azért mégiscsak nekik is. Akik lassú dolgokat olvasnánk lényegtelen dolgokról, amelyek aztán mégis összeáll valamivé, ami fontos, és nem is lehet másként elmondani. Akik keresik a szépirodalommal a fogódzókat, és akiknek ez már rég megvan. Szóval így, mindenkinek, akinek a bejegyzés felkeltette az érdeklődését.

Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun
Magvető, 2020
193 oldal
Így olvastam: Három nap alatt, egyenként a novellákat. Szerintem így nagyon jól működik. Lassú, megfontolt, figyelmes olvasással, de a nyelve megengedi, hogy gyorsan áthaladj rajta, de szerintem nem érdemes.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet és megosztanátok a véleményeteket, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna, keressetek bátran hozzászólásban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen érkezni a következő bejegyzéssel.

Igyekszem hamarosan jönni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Alternatív fülszöveg: Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun

Szerző: Szilvió

Dátum: 2020.06.16.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy szívemnek nagyon kedves novelláskötetről fogok mesélni. Mert nagyon szeretem Nádasdyt. Szeretem, ahogy a költészetről gondolkodik, szeretem, ahogy a nyelvről beszél, szeretem, ahogy a melegségéről nyilatkozik. És imádom, hogy 73 évesen megjelent az első prózakötete. Először egy rövid ajánló, aztán érkezik majd róla az értékelés is, tudjátok:

Ja képzeld, még nem is mondtam.

Így kezd el Nádasdy Ádám mesélni a szerelemről és a testi vágyról. Történetesen meleg férfiak szerelméről és testi vágyáról. Főszereplőik mind különböző emberek, nem csak egymáshoz, hanem hozzánk, gyanútlan olvasókhoz képest is. Melegek egy már letűnt világban, amikor megvolt a maga romantikája a melegségnek. Titok volt. Vannak szereplők, akiknek önmaguk előtt is. Kamaszok, felnőtt emberek és családok lelkébe kapunk betekintést, olyanokéba, akik könnyen lehet, hogy a családunk tagjai is, hiszen a hétköznapok tereibe látunk. Nádasdy igazat beszél.

Az igazság mindig szomorúbb. Ne mondd.

Mondja Gay-zának egy idős meleg férfi a Hyde park melletti meleg kocsmában. Nádasdy tollának mégis szép az igaza. Kedves, elfogad, mesél. Bárkinek ismerős érzésekről, tudva, hogy a sajátos közép-európaiság és az előző rendszer csak díszlete a melegség és egyáltalán a szerelem évődéseinek.

Hamarosan érkezik az értékelésem róla!

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő

Szerző: Szilvió

Dátum: 2020.05.23.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy gyönyörű nyelvű regényről fogok nektek mesélni, ami két összefonódó történetet mesél el. Egy reneszánsz festő szellemét, és egy anyja elvesztését gyászoló kamaszt követünk életük fontos szakaszaiban.

A regény tavaly novemberben jelent meg, én decemberben olvastam, és gyorsan került a kedvenceim közé, mégis nehezen vettem rá magam eddig, hogy írjak róla. Majd azt is leírom, hogy miért.

A regény két szála viszonylag elkülönül egymástól, bár mindkét szereplőnek fontos helye van a másik történetében. A könyv nagyon izgalmas húzása, hogy a két fejezet közül bizonyos példányokban Francesco történetével, míg másikakban George történetével kezdődik a regény, ami egy nagyon izgalmas gesztus. Mindkét esetben azt látjuk, hogy George igyekszik megérteni egy olyan festőt, akiről alig tud az utókor bármit is.

Ha Francesco történetét olvassuk először, azt érezhetjük, hogy a történet valódi, és George próbál közel jutni ehhez, ha viszont George történetét olvassuk először, akkor könnyen lehet, hogy úgy véljük, George konstruálja meg Francesco életét az anyjával való beszélgetései, és azon kevés dolog mentém, amit róla megtudott vagy tudni, a festményein látni vél. Az én példányomban Francesco története szerepel elsőként, és ez biztosan alapjaiban határozta meg azt, ahogy a könyvről írni tudok. Néhány év múlva biztosan elolvasom majd fordítva is.

Francesco története líraian indul. Egy szellem igyekszik megérteni a megváltozott világ dolgait, és szemügyre vesz egy fiút a galériában, ahol neki egy képe van kiállítva. Ez a fiú az egyetlen, aki elidőz igazán az ő festménye előtt, és érzi hogy követnie kellene, de a fiúról szóló igazi információk itt még elvesznek abban, ahogy Francesco értelmezni próbálja a jelen világot.

A fejezet a visszaemlékezésre épül. Francesco mai nyelven meséli el az életét, amin át óhatatlanul bevezet minket az akkori művészvilágba is. Francesco szülei Ferarában éltek a 15. század közepén. Ferara ebben az időben nem csak a képzőművészetnek volt egy nagyon aktív reneszánsz melegágya, hanem a téglaégetéshez is kiváló volt minden körülmény, így jutott a család a városba, és így kezdett el Francesco gyermekként a porba és a téglákra rajzolni. Az apja látta meg gyermekében a lehetőséget, és ő küldte el egy mesterhez, hogy tanuljon.

Majdnem teljesen egyszerű művészsors. Ahhoz, hogy valaki ma is kitűnjön nem elég tehetségesnek lenni, fontos, hogy észre is vegyék, de akkor fontos volt az is, hogy legyen férfi az illető. Francesco gyermekkorában egy bő ntői ruhában járkált, amit az édesapja kérésére vett le, hiszen azt ígéri, hogy tanítattja cserébe. Megtanítattja a színek keverésére, alakok rajzolására fákon és falakon. Ezért cserébe aligha lehet sok az az életnyi diszkréció, és hogy nem vetkőzhet le mások előtt.

Mégis az van, hogy Ali Smith nem mondja ki sosem, hogy Francesco lány vagy nő volna, és ez az, amiért nem mertem sokáig írni róla. Francesco identiáskrízisei alapvetően szörnyen izgalmasak, de azt hiszem túlgondoltam olvasás közben. Francesco azt mondja magáról, hogy

Minden másnál inkább festő voltam.

Mégis felmerül talán a regény egyetlen coming out szituációjában, hogy hogyan lehetne a két szereplő között ez után, annak a tág kontextusában amit ez igazán jelent, barátság. Egy idegen nyelvű vándor így írja körül a szót, aminek nem ismeri a megfelelőjét, de használhatta volna Francescóra:

Azt jelenti, mondja, hogy te, aki több vagy mind egy dolog. Te aki meghaladod a várakozást.

A nemiség azonban végig a ki nem mondottság terében van. És nyilván nem véletlenül, nem tudjuk, milyen következményei lettek volna a regény világában, ha ez másként történik. Ugyanakkor Francesco hagy nyomokat. Mindkét ismert festményén andogün alakokat használ, akiknek a nemük nem határozhatóak meg igazán. Nem férfiak, nem nők, de mégis nagyon karakteresek, nagyon valamilyenek.

Francesco két ismert festménye közül az egyik az, amit a halála előtt festett. Itáliában ebben az időben nagyon fontos volt, hogy mindenütt nagy paloták és nagy templomok épüljenek, csodás, tematikus freskókkal, amik mindig a gazdájuk nagyságát hirdetik, általában mitológiai, sőt sokszor biblikus alakok arcaiban látjuk viszont a megrendelők arcát például. Egy ilyen palotának a hónapok termén dolgozott legutoljára, ő volt megbízva a március hónappal.

A festő életének egyetlen bizonyítéka ebből a korszakból való. A Francesco tudta, hogy a munkája többet ér, mint a többi termen dolgozó festőé, ezért levelet írt a megbízójának, amire azonban nem érkezett válasz. A festményen hagyott egy félbemaradtnak tűnő arcot, aminek a tekintetét és alakját mindenki csodálja, de nincs az alaknak szája. Mintha lennének olyan dolgok, amiket nem lehet kimondani.

Francesco történetéhez képet egyszerre nagyon más, és egyszerre nagyon hasonló George története. De hogy is lehetne mindkettő, ugye. George egy állandó identitáskrízisben él. A szerzőnő ennek a kérdésnek az ifjúsági regényekből megszokott témáit hozza elő egy a lírai, személyes és igényes nyelvvel. George gyászol, és úgy érzi, hogy magára maradt a gondolataival, hiába beszélget az édesapjával, a nevelési tanácsadóval és a barátnőjével is. Az is csak sokára derül ki, hogy George valójában lány, aki szintén nem igazán reflektál a nemiségére, így a leszbikusság sem igazán tematizálódik.

George azt gondolja, hogy politikai aktivista anyját a titkosszolgálatok gyilkolták meg, és a regényben ezzel kapcsolatban nyomoz, leginkább az anyja kétes barátnője után. Az anya egy bankautomatánál találkozott a későbbi barátnővel, és elég furcsán alakultak a dolgok. Olyan volt, mintha valaki, aki tényleg ismeri az anyát, megrendezte volna. Az anya szinte első pillanattól tudta, hogy ez csak játék, és nem lehet szerelem, mégis élvezte a talán kém társaságát, mert élénken figyel rá, és tényleg szüksége lett volna egy barátra. És George úgy érzi, Francesco festményeinek köze kell hogy legyen az ügyhöz.

Ez a nyomozás azonban nem igazán áll erőt talajon, és senki nem hisz Georgnak. Megtévesztettnek, paranoiásnak tűnhet, mint aki nem ebben a világban él, hanem az emlékeiben, és a hipotéziseiben. Rajta keresztül ismerjük meg Francesco későbbi történetét, Visszaemlékezik arra, hogy az előző évben az anyjával Ferarába utaztak megnézni a hónapok termét, és elmesélik, hogy tényleg a márciusi freskók a legügyesebbek, amelyek megragadják és nem eresztik a tekintetet.

George történetének a nyelve sokkal szenvtelenebb, a kamasz világtól való eltávolodása és párhuzamosan élt életei, identitásai körüli bizonytalanságban látjuk őt, és erre erősít rá a szerző is azzal, hogy eltartja magától ezt az alakot. Izgalmas, ahogy a világirodalom most felfedezi a fiatalokat és a a kamaszokat. Ali Smith gesztusa nagyon hasonló, mint Sally Rooney-é a Normális emberekben. Kimozgat nem hétköznapi fiatalokat, és rajtuk keresztül mutat valami általánosat rólunk, amit fel tudunk venni. Érződik persze, hogy ez válságtéma, de a kamaszkor az mégiscsak mi, ha nem válság. Nagyon kíváncsi vagyok merre tart a világirodalom ezekkel a gesztusokkal és a kamasz témákkal.

Kedvenc részem: Két ilyen van. Az egyik: nagyon szerettem, amikor Francesco prostituáltaknál volt. Abban megmutatkozott az igazi művészet ereje. A másik: amikor George és az anyja beszélgettek, évődtek:

Az anya tehetetlen kétségbeesésében mindkét kezét leveszi a kormányról.
Hogy lehet, hogy én, aki a világ minden maxima antidokriner nője közül a legmaximább antidoktriner vagyok, egy ilyen doktrinernek tudtam életet adni? És mi a fenéért nem volt annyi eszem, hogy születésekor vízbe fojtsam?
Ez az erkölcsi dilemma?, kérdezi George.

Végezetül szeretettel ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik olvasnának valami tényleg szépet. A regény nyelve sodor és tényleg gyönyörű. Ez a regény is olyan, mint a szereplők, hogy sokkal többet kapunk tőlük azoknál a címkéknél, amiket visel. Nem hétköznapi történet egyik sem, de ismerősek, tanulságosak és érdekesek. Ajánlom azoknak, akik úgy érzik, hajlandóak belevágni valami tényleg szép szépirodalomba, akik keresik a kapaszkodókat a világunkban, és tudják, hogy ez nehéz. Olyanoknak, akik figyelemmel tudnak fordulni a mondatok, és a mondatokból összeálló regény felé. Ez a könyv megdolgoztatott, de én minden mondatát imádtam.

Ali Smith: Hogy lehetnél mindkettő?
Magvető, 2019
320 oldal
Így olvastam: Nagyon hullámzóan tudtam vele haladni, de érdemes inkább kivárni azokat a pillanatokat, amikor elkap. Mondtam már, hogy gyönyörű és sodró az egész történet?
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lett volna már ez a bejegyzés, köszönöm, hogy velem tartottatok, és külön köszönöm a Magvető Kiadótól a belém helyezett bizalmat és hogy elküldték nekem ezt a könyvet recenzióra. Ha olvastátok már a könyvet és megosztanátok a véleményeteket, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna, keressetek bátran hozzászólásban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen érkezni a következő bejegyzéssel, mert szeretném, ha még ebben a hónapban beleférne még egy.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

Tényleg igyekszem a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Anna Gavalda: Billie

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.08.28.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben meglepő módon egy fiú és egy lány kapcsolatáról fogok beszélni. De hogy ez a helyére kerüljön, a fiú meleg. A lány pedig mélyszegény, és ők a legjobb barátok. Anna Gavalda Billie című könyvéről fogok beszélni.

A fiú, Franck, anyja imádta Franck Alamo énekest, a lány, Billie, anyja pedig rajongott Michael Jeacksonért. Együtt jártak felsőbe, és az első napon észrevették egymást. De nem beszéltek egymással, mert látták, hogy nagy terhet cipel a másik.

Franck meleg, és a szülei nem biztos, hogy el tudnák fogadni. Sőt, egyáltalán a társadalom sem. Nem igazán van szociális élete. Billie a nyomornegyedből jár iskolába, ahol nagyobb érdem, ha valakinek pasija van, mint ha jó jegyet szerezne… És egy iskolai feladat kapcsán egymás mellé kerültek, ami lassan barátokká tette őket. De ez persze már a múlt. Amikor a könyv elindul, nem tudjuk meg sokáig, hogy mennyi idővel később egy igazi szakadék alján vannak, és éjszaka van. Billie ébren van, és tehetetlen és fél, mert mellette fekszik öntudatlanul, több töréssel Franck, és csak annyit tudunk a helyzetről, hogy Billie hibájából vannak itt. Billie pedig tehetetlenségében elkezdi mesélni a történetüket az ő kicsi csillaguknak.

És ez rendkívül aranyos, hogy végig kicsi csillagnak nevez minket, és azon túl, hogy nyilván leírja és jellemzi Franckot, néhány történetet elmesél az ő nézőpontjából is, vagyis úgy, ahogy ő látja Franck nézőpontját, és a drámaszerű párbeszédes forma is kipróbáltatik a regényben. Aztán lassan, közeledve a hajnalhoz, odaérünk a jelenhez, és megismerjük a kettejük gyönyörű, szívbemarkoló és kedves történetét.

A történet kiinduló helye a francia harmadik világ, ahogy Billie fogalmaz. Nagyon hasonló, mint amit a Leszámolás Eddyvel című könyvben olvashattunk, szintén a mélyszegény francia vidékiségről. Itt a generációk roncsolják egymást, nincs lehetőség kitörésre, a különbözőség messze nem fullad érdektelenségbe, a háttérszereplők isznak, dohányoznak, züllenek és várják a csodát, az oktatás nincs felkészülve a megjelenő problémákra, és csak kevés igazán jó embert ismernek.

Franck és Billie nem voltak mindig együtt, de mindig figyeltek egymásra, és mindketten tudták, hogy a másik ismeri őt a legjobban. Együtt tesznek meg hatalmas és fontos lépéseket az életben, és közösen kárpótolják magukat a gyermekkorukért.

Nem bánok semmit, és soha nem is fogok semmit megbánni az életben, mert már egy jó nagy szeletét elvették tőlem. Ráadásul egy olyan szeletét, aminek állítólag szépnek kellett volna lennie.

Anna Gavalda története csodálatos és kalandos történet, szinte mese a fiatal fiúról és a fiatal lányról, akik elindultak szerencsét próbálni, és nem találták mindenhol, de elindultak legalább, és így, mint a mesékben, egyszer csak meg kell találniuk a maguk boldogságát, miközben ők nem a maguk boldogságát keresték, hanem egymáséit, és ebben csodálatos igazán ez a regény. A barátság nagyon őszinte és tiszta formáját mutatja meg, amiben mindkét félnek szüksége van a másikra. És igazából csak ez számít.

Mindketten tudjuk, honnan jövünk, és valahányszor boldognak látjuk a másikat, az olyan frissítőleg hat ránk, mint a mentolos Fisherman’s Friend. Élvezzük a másik miatt, élvezzük magunk miatt, és a nagy öröm miatt, hogy leszarhatjuk az eredeti leosztást.

Kedvenc részem: Ez az idézet, szerintem óriási, és meg tudom bocsájtani az írónőnek, hogy nyilvánvalóan hatásvadász akart lenni, mert engem a hatása alá vont:

Komolyan, esküszöm, tényleg Jézus Krisztushoz hasonlított, és nagyon-nagyon szexi volt…

Végezetül szeretettel ajánlom mindenkinek, aki könnyed kikapcsolódásra vágyik, de szereti, ha azért figyelni is kell a szövegre. Ajánlom mindenkinek, aki hisz a mesékben vagy a csodákban egy picit, vagy legalább nyitott az akár valószínűtlenül életigenlő, mégis nehéz témát feldolgozó könyvekre. És végezetül ajánlom a rejtőzködőknek, mert az írónő is nekik, nekünk ajánlotta ezt a könyvet.

Anna Gavalda: Billie
Magvető, 2015
222 oldal
Így olvastam: Négy nagyobb ülésben, de könnyen, jól olvasható és lapozható, de nekem fáradt el a szöveg több ponton, mert alapos az írónő. Olyankor pihentetni kellett, de hagyott feszültséget, és könnyen megszerettem a szereplőket, így nem pihenhetett sokat.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. 🙂 Ha megjegyzésetek, kérdésetek volna, keressetek komment szekcióban. Hamarosan érkezem a következő poszttal.

Ha nem szeretnél lemaradni a következő bejegyzésről, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, vagy keress facebookon, ahol háttértartalmakkal is várlak titeket, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. 🙂 És a következő posztig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.08.21.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy menekült könyvről fogok beszélni. Két különböző generáció menekültjéről, akik szintén iszlám vallásúak, de két évtizeddel korábban, a délszláv háborúból, Koszovóból menekültek Finnországba. A Macskám, Jugoszlávia két generációja mindent másként élt meg, és mindenre másként tekint ugyanannyi idősen, húsz év különbséggel.

A Macskám, Jugoszláviában tehát két cselekményszálat követünk. Az első napjainkban játszódik, Finnországban. Egy fiatal srácról szól, aki kígyót vásárol, majd elmegy szórakozni, és szerelmes lesz egy beszélő és párkapcsolatot létesítő, kifejezetten rosszindulatú macskába, aki képvisel valami visszataszító európai gőgöt, és folyamatosan reflektál arra, hogy a srác meleg és bevándorló. Ugyanakkor ez a macska értelmezhető egyfajta migráns jugoszláv életérzésként, jugoszláv identitásként, amit nem lehet lekaparni, amihez viszonyulnia kell, ami nem mindig kedves, behatárolja a lehetőségeit, és vissza-visszatérően emlékezteti, ki is ő valójában.

A második történetszál az 1980-tól napjainkig tartó időszakot veszi végig, ami egy fiatal koszovói lány felnövését, szerelembe esését, pontos vallási szabályok és hagyományok szerinti házasságkötését, és az asszonnyá, anyává válásának mozzanatait követi. Nagyon alapos, és őszinte, naiv kislányos érdeklődéssel mesél az elbeszélő az esküvő körüli előkészületekről, és megmagyarázza a szokásoknak az eredetét, fontosságát, okát is, ami érdekes utazás volt ebbe a másként népi, és másként patriarchális, családcentrikus világba.

És az asszony nézőpontjából tekintünk a háborúra, ami a családja körül zajlik, és mint családanya tekint a menekülésre és a menekültség különböző formáira. A családja számára nem igazán ismert más társadalmi rend, mint a koszovói, vagy más világnézet, mint az iszlám. És ezzel persze nincsenek egyedül. A könyv egyaránt fog reflektálni, mindkettejük történetében az emberjogi kérdésekre, a befogadás kérdéseire, és nehézségeire, akár a bűnözés lehetőségére, és ezzel együtt nem is ad egyértelmű választ arra, hogy hogyan kezelendő egy ilyen válság, sokkal inkább új kérdéseket vet fel, és ránagyít fontos, de első ránézésre lényegtelennek tűnő részletekre.

A könyv fülszövege azt mondja, a könyv összeérő cselekményszálai között sorra dőlnek össze belső és külső világok, és épülnek is fel másmilyenek. Azt hiszem a könyv igazi cselekménye ez. A család és a házasság, majd a befogadó Nyugat-Európát megtestesítő Finnország illúziója is ledől, és a helyébe kénytelen épülni valami, amihez már talán két generáció kell.

A könyv fontos mozzanatai tehát a srác gyermekkorával és szocializációjával kapcsolatos mozzanatok. Az első oldalaktól fontos, hogy egy nem kiköpött finn srácról van szó, aki sokszor, például az online meleg húspiacon, különlegességnek számít. És közben az apja parancsa ellenére él valamiféle értelmiségi életet (ugyanitt megjegyzendő, hogy az apjának bizonyára az sem tetszene, hogy meleg), és mégis sokszor az apja tanácsa szerint cselekszik, ha az identitásáról van szó:

Soha ne mondd meg senkinek a neved, se azt, hogy hová valósi vagy, soha ne mondd meg nekik, kik a szüleid, kik a testvéreid, ne legyél senkinek sem az útjában, és ne beszélj, és ha kérdeznek tőled valamit, tudod mit kell tenned.

Kedvenc részem: Fontos hozzátenni, hogy irtózom a kígyóktól, és pont ezért a kígyós részek. Bár az érzéseimen nem hiszem, hogy változtattak, érdekes szembenézés volt, hogy a legrosszabbakat feltételezem róla, mert kígyónak született. Nagyon megkapó pillanat volt, még akkor is, ha rá két napra megcsípett két lódarázs, szóval lehet, hogy róluk továbbra is a legrosszabbat fogom feltételezni. Egyébként korábban Vasziljevtől olvastam ilyet, A hajnalok itt csendesekben:

Talán ő tehet róla, hogy farkasnak született? Ő tehet róla? Ne-em, barátocskám, csak mi vádoljuk érte. Megvádoltuk, de őt nem kérdeztük meg. Hát hol itt a lelkiismeret?

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki érdeklődik a balkáni iszlám kultúrkör felé, vagy szívesen olvasna a délszláv háborúról nem feltétlenül a Magyarországról ismert és a kortárs magyar irodalomban megjelenő nézőpontjából, és ajánlom minden kígyó szeretőnek, mert ők elégtételt fognak érezni, és minden bátor macskaszeretőnek, akik tudják, hogy a macskák nem, vagy messze nem tökéletesek, és ajánlom mindenkinek, akinek az értékelés felkeltette a figyelmét.

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia
Magvető, 2017
285. oldal
Így olvastam: 3 nap alatt, három nagyobb ülésben, és még néhány fél órás blokkban. Jól olvasható, rövid, két részre bontott fejezetekből épül fel.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran komment szekcióban. És hamarosan érkezem a következő poszttal.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.08.03.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

amikor megláttam, hogy könyvhétre megjelenik Krusovszky Dénes első regénye a Magvetőnél, tudtam, hogy be kell szereznem. Aztán amikor a kezembe vettem, tudtam, hogy ezt hamarosan el is kell olvasnom. És ahogy lapoztam és lapoztam, rájöttem, hogy írnom is kell róla. Mert hát nagyon tetszett, és talán érintős könyv, vagyis említ LMBT témát, talán egy picit több. Mindenesetre most írok róla.

Krusovszky Dénesnek először a kultúrpolitikai tartalmaival találkoztam, majd a verseivel (az Elégiazaj című kötetét rögtön ajánlom is mindenkinek), és végül a gyermekverseivel, amivel rögtön körbeajándékoztam a családom fiataljait. És most egy regénnyel állt elő, amivel kapcsolatban szintén nagyok voltak az elvárásaim.

Krusovszky regénye öt fejezetben négy idősíkon játszódik. Rögtön a történet elején egy autóbalesetet látunk pár oldalban, prológusként, az Egyesült Államokból, 1990-ből. Ezt követően ismerjük meg Bálintot és a magánéleti válságát, 2013-ból, ami a teljes regény cselekményének magja marad, és ezt egy 1986-os tüdőszanatóriumi fejezet vágja ketté. Az 1986-os fejezet hátterében szenzáció a csernobili atomkatasztrófa, és egy visszaemlékezést is megír egy alternatív ’56-ról, ahol a mesélő gyermek volt egy kisvárosban, Hajdúvágáson, és valahogy az események részesévé vált. A regény zárásaként pedig a 2013-tól 17-ig eltelt időt tekintjük végig, melyben kávék és teák mellett elvarródik a sok száll, ami egészen a könyv végégig szabadon kúszott.

Az autóbaleset rögtön az első 10 oldalon nagyon erős kezdés, berántja az olvasót, mégha tényleg csak villanásszerűen tűnik elő. Ezt követi egy kvázi meneküléstörténet, amiben Bálint megismerjük. Bálint hazamegy a volt osztálytársa esküvőjére, és ezen a kis eseményen át tekintjük végig az egész életét. Szüleit, családi és baráti kapcsolatait, munkásságát, és azt, ahogy a világról gondolkodik. Bálint ebben a pillanatban tele van kétségekkel. Párkapcsolatával az első oldalakban egy krízishelyzetbe kerül, amit egy hirtelen döntéssel kezel. Ez kiinduló helyzetnek merész, ugyanakkor izgalmas, és jól felépíti erre a két 2013-ban játszódó fejezet történetét, ami telis-tele van fordulatokkal, még úgy is, hogy közben minden következik az előtte lévő történetből.

A két 2013-as fejezetet egy 1984-es történet osztja fel, ami állati jól lett elhelyezve Bálint történetébe. A tartalomjegyzéket nézve nem igazán értettem, hogy mi lesz ez, de fantasztikus a fejezet, tényleg óriási bravúr ezt jól megcsinálni, és egyáltalán kitalálni, és nagyon elemi része lesz a hátralévő két történetnek is ez a fejezet. A fejezetben az azóta bezárt hajdúvágási tüdőszanatóriumban vagyunk, ahol egy súlyos, vastüdőre kötött beteget és az ápolóját ismerjük meg. A beteg pedig elmeséli a betegsége történetét, aminek kezdete történetesen egybeesik a hajdúvágási 1956-os eseményekkel.

A zárófejezetben 2017 van, és egy egész más életszakaszban tart Bálint. A zárófejezet zárófejezettsége pedig nagyon komolyan lett véve. Bátran itt hagyjuk a szereplőket, megválaszolódnak a kérdéseink, és elkerekíti a történetet.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet, féltem, hogy nehéz lesz a nyelvezete, de akik olvasták, azt mondják, letehetetlen, és igazuk van. Nagyon jól olvasható és gördülékeny a nyelvezete, és végig fenntartja az érdeklődésünket. Aki egy magánéletibb könyvet olvasna, az bátran megteheti ebben a könyvben, miközben az sem csalódik, aki elvárja, hogy reflektáljon a mi emberi és közéleti viszonyainkra. Magántörténetekben és magánmitológiákban nagyon ügyesen veti fel az alternatív történelemmel, a hatalommal, a jelenkori magyar politikai helyzettel, így a 2014-es választási eredménnyel vagy a migrációval kapcsolatos kérdéseket, vagy állít emléket a 71 áldozatot követelő halálkamionnak, például. És teszi mindezt a háttérben, az izgalmas és olvasmányos történet mögött.

Ugyanakkor nekem egy egészen kicsi hiányérzetem volt. De egyébként nem lett volna, csak eddig Krusovszky magasra emelte a lécet a nyelv szempontjából. Itt néha, hangsúlyozom, magához képest, elég pongyolácska volt. Értem ez alatt azt, hogy leíró részekben olykor bevett, általánosan ismert és használt szókapcsolatokban, amiknek, épp azért, mert együtt léteznek bennünk is, nem foglalkozunk a jelentésével, és meglepő volt, hogy itt kihagyott közlési lehetőségeket, és talán bátortalannak tűnt ezeken a pontokon a szöveg a korábbi Krusovszky szövegekhez képest. De ez bölcsészprobléma, és nem is kérhetem számon igazán az elvárásaimat, csak a teljesség kedvéért álljon ez itt.

Kedvenc részem: Nagyon szerettem a szülőket, mégha Bálint nem is mindig, és az ő szemén át látjuk végig őket. Fontosak voltak, és nem voltak ideálisak. Emberek voltak a történetükkel. És persze a búcsúbuli. Azt is nagyon szerettem.

Szóval ajánlom a könyvet annak, aki szívesen kezdene valamit szépirodalommal, érdeklik a történelemfelfogások, de nem retten el magánéleti zűrzavaroktól sem… És mindenkinek, akinek a bejegyzés felkeltette az érdeklődését.

Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Magvető, 2018
540. oldal
Így olvastam: Kb. egy üléssel 100 oldalt haladtam, de nagyon be tud szippantani, és gyorsan lehet olvasni. Sokan azt mondják letehetetlen, és valóban közel így voltam vele én is, így megragadtam a ritka fejezetvégeket.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran komment szekcióban. Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel.

Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, less be facebookra, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. És semmiképp ne feledd a következőá bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Rakovszky Zsuzsa: VS

Szerző: Szilvió

Dátum: 2017.09.30.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

mára szépirodalmat hoztam. Egy fantasztikus szépirodalmat a századforduló előtti transznemű létről, amit az Inside my head youtube csatorna augusztusi-szeptemberi molyos kihívására olvastam, és szerettem.

A kihívásnak négy nagyobb feladata volt:
– Készíts egy képet a választott könyveddel, ez lehet selfi, de lehet kompozíciós kép is.
– Társíts egy zenét a könyvhöz és oszd meg a többiekkel, hogy miért pont ez a választásod.
– Ajánlj egy könyvet a Rakovszky kötet alapján / kapcsán.
– Értékeld a könyvet.

A poszt első részében egy hosszabb értékelést írok, majd a kihívás többi feladatát. 🙂 Tartsatok velem. 🙂

Röviden: Vay Sándor gróffal és ismert íróval találkozunk a történetben, aki a tizenkilencedik század végének vidékén él, és haladószellemű, liberális neveltetéséből adódóan mindig a városba vágyott, ahol elemi részévé válik a kulturális életnek. Itt barátkozik, hibákat vét, szerelembe esik, heves és perzselő szerelmekbe, és börtönbe is kerül, ahol az olvasó számára is egyértelművé válik: Vay Sándor Vay Saroltaként jött világra, és létkérdéssé válik a beszámíthatósága.

És azok a gondolatok, ahol tudsz hozzájuk kapcsolódni, vagy ahol igazán elgondolkodtatott:

A könyv legelején láthatjuk az alapproblémát:

Nekem, bár bús bűnösként
E rendet tisztelem,
Szívembe másik törvényt
Írt az én Istenem.

Alapvetően végig van vezetve ez az isteni, természeti csapásként, törvényként való felfogás, amivel nem lehet szembemenni, és nagyon jó kérdést vet fel, úgymint: mi a különbség a felelősségre nem vonható ember, és a tüzelő kutya között? (Igen, ez most idiótán hangzik, de enélkül döglött az egész.)

Azt akarják rábizonyítani, hogy bolond, miközben ő is emészti magát ezen a kérdésen.

Végig azt mutatta magából, ami a „természet törvényei” szerint ő, és ettől válik igazán hitelessé. A könyv közepén hosszasan írja meg a saját történetét, és teljesen adja a kalandor, hősszerelmes férfi történetét. Egy kapcsolatot, egy nézést is tud férfiasan leírni: heves, sajgó, és lüktető, férfira jellemző izgalmat érzett, amikor például rabtársnőjére tekintett.

Emellett fontos szerepe van a történtben Andersen A vadhattyúk című meséjének, amiben a hercegeket vadhattyúkká változtatták, és csak a csalán páncéling mentheti meg őket, amiket egy hős lány sző.
Nagyon érzelmes pillanat, amikor arról ír, hogy milyen érzés lehet a hattyúknak először belenéz a tó tükrébe, és meglátják magukat.

És ő is kap egy képet a tükörből:

Egy idegen személy, sápadt, kicsike, eléggé finom vonású, inkább csúf, mint szép nézett szemközt velem a tükörből, és ezt a személyt minden porcikájában idegennek éreztem, még csak nem is hasonlított énrám, vagyis arra az alakra, akinek ábrándjaimban láttam magam.

Rómeó és Júlia

„mert mi a név? Se kéz, se láb, se arc…” Szeretnél akkor is, ha nem vagyok gróf?

És akkor mi a nem? Miközben legtöbb esetben öndefiniálásunk legfőbb alakja, és ahogy Vay gróf is fogalmaz később, lelkünk legelemibb része, amelyen át önmagunk vagyunk, és amelyen át élünk. Hisz se kéz, se láb, se arc…

Rakovszky Zsuzsa talált egy fantasztikus kort, és egy eléggé fantasztikus történetet ahhoz, hogy igazán, talán politikai inkorrektség nélkül lehet feltenni ezeket a kérdéseket: Vajon egy transznemű felelősségre vonható-e azért, mert nem szólt az állapotáról, vagy hibáztatható-e azért, mert így zsarolás áldozata lett?
Ma számomra is egyértelműek a válaszaim, de ebben az esetben elgondolkodtam rajtuk, mert Rakovszky Zsuzsa

nem foglal állást. Egy pillanatig sem. Pedig botlik meg VS. Nagyot. Akárcsak a világ.

Kedvenc részem: a kezelőorvos leírásából van:

…férfi vagyok, és az is akarok lenni! És ezt énnekem nem tilthatja meg senki.
Önkéntelenül elmosolyodhattam, mert tekintete sértetté és gyanakvóvá vált, s az arca fájdalmasan megrándult.
– Ön ezt mulatságosnak tartja?
– Azt éppen nem mondhatnám. Bocsásson meg, ha mosolyogtam: csak azért tettem, mert arra gondoltam, hogy megtiltani csakugyan nem tilthatja meg önnek senki, de mi értelme is volna? Azt sem tilthatja meg senki, hogy repüljön, vagy hogy a vízen járjon…

A kép róla: Az olvasók éjszakájára tettem ki egy posztot ezzel a könyvvel a facebook oldalra.

Sziasztok,
ma ötödször szervezik meg itthon Az Olvasás Éjszakája nevű olvasás és írott kultúra népszerűsítő rendezvénysorozatot, amelynek keretében az ország számos könyvesboltja hosszabb nyitvatartással és érdekes programokkal várja a betévedőket. Az idei azért különleges számomra, mert idén én is képviselem néhány vers erejéig az előadói oldalt, aztán jövök is haza olvasni, mert néhány könyv már vár szinte… bár valószínűleg a VS-t fogom folytatni.
Ti mivel tervezitek tölteni ezt az estét?
Szilvió

A könyv, amit ajánlok hozzá:
Jókai Mór: Az arany ember

1. mert benne van a könyvben ez pár sor:
„Olvasni próbáltam a könyvet, amit …i behozott nekem, nagy Jókaink Arany emberét, de nem ment – mily aranyfényű világ az övé, mennyivel nemesebb s magasztosabb nála a bűn és a bukás is, mint a mi sötét és kietlen világunkban!, és hol, ugyan hol találni ebben a valóságos világban egy olyan Senki szigetét, ahol a színlelésbe és a kettős életbe belefáradt, meggyötört lélek szabadon lehet?”

2. És mert tényleg érdemes összevetni a társadalomból kirepülés lehetőségeit, illetve a lehetőségek deficitjét. 🙂 Erős és sok mindent előre vetítő néhány sor, és lehet én is újraolvasom a nagy Jókaink regényét. 😉

A dal, ami nekem ez a könyv:

És a dal, amit szétadok VS olvasás közben is, és ugyanaz az alaptézisük:
„So tell me why you treat her, treat her like a fool”

És ezzel a boldog videóval búcsúzom is. 🙂 Nagyon szerettem ezt a könyvet, és ajánlom nektek is. Nagyon. 🙂 Meg az IMHO-t is. 🙂

Ha nem szeretnél a következő posztokról lemaradni, akkor iratkozzatok fel a blogra a jobb felső sarokban, ha több érdekel, mint amennyi a blogon megjelenik, akkor kövesetek be facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, akkor keressetek instagramon. 🙂

A következő posztig ne felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza (Írások melegekről, melegségről)

Szerző: Szilvió

Dátum: 2017.08.19.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

ma egy különleges ember, szerintem különleges tárcagyűjteményéről* hoztam értékelést nektek.

Nádasdy Ádám értelmiségi, aki tudja, hogy kell filmet nézni, és tudja hogyan kell ajánlani. Észrevette a különbségeket utca és utca vagy város és város között a melegélet tekintetében, akkor amikor még nem is volt (vagy legalábbis nem ennyire ismerten).

A kötet első felében külföldről ír főleg, meg filmekről, de interjút is találunk, Schakespearnek is szánt néhány sort, és a 2009-es Budapest Pride megnyitóbeszédét is kiadta.
A második felében az Élet és Irodalom című folyóirat felkérésére 2014-ben írt 13 tárcát olvashatjuk, általánosabban a meleg életről, de bővebben majd minderről később.

*A tárca (vagy a nemzetközileg elterjedt francia feuilleton) rövid terjedelmű, publicisztikai műfaj. Az újságok tárcarovatában közölt, rendszerint aktuális témájú, könnyed hangvételű kisesszé.
forrás: http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/Tarca.htm

Amikor eldöntöttem, hogy meleg aktivista leszek, kijött a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című interjúkötet és dokumentumfilm, amiben idős és már régóta fiatal meleg férfiakat, köztük Nádasdy Ádámot, kérdeztek a fiatalságukról, és főleg arról, hogy az átkos rendszerben milyen volt melegnek lenni. Aztán Szegedre kerültem, ahol nem sokkal az aktivizmusba helyezkedésem után volt a Vastagbőrű mimóza Szegedi könyvbemutatója (ezelőtt olvastam először ezt a könyvet). Majd rájöttem, hogy nyelvész szeretnék lenni, így tavaly nyáron elolvastam a Kálmán Lászlóval (szintén nyelvész) írt Hárompercesek a nyelvről című könyvét, amely alapdarabja a nem szakmai, de nyelvészet felé érdeklődésnek… És ha ez nem volna elég, Schakespeare-t fordít, így a Hamlet manga például az ő fordításával került kiadásra, vagy Dante Isteni színjátékának teljes anyagát is újrafordította (amiből én már vizsgára készültem), és mindemellett verseket is ír, nem is akár milyeneket. Szóval sok ponton lehet és érdemes kötődni Nádasdy Ádámhoz. 🙂

Az első fejezetben talán a legizgalmasabb a kor és a kontextusok pikantériája. 1995-ös a legkorábbi tárca, egy filmajánló, és 2009-es a pride beszéde, és ez a 14 év alatt is, de azóta különösen sokat változott a meleg élet, ma már nem feltétlenül külföldről szól, nem művészfilmekről, és talán annyira nem is a bujdosásról mint korábban, bár ma is igaz, hogy melegnek lenni elsősorban titok, és szeretem, mikor arról ír, hogy kilóg a lóláb, mert valaki elszólja magát, vagy mondjuk szembemenve a heteronormatív társadalommal, meleg fejjel gondolkozik. 🙂 Vicces, vagy legalábbis mosolyogtató.

A másik dolog, ami tetszik benne, hogy a kor művészeti, főleg filmművészeti teljesítményeiről is ír, amiket én gondosan bematricáztam első olvasáskor, és hozom be a lemaradásomat, hogy melegként ne csak Madonnából legyek vérprofi, hanem mondjuk értsem, hogy Derek Jarman angol filmrendező (olyan filmeket érdemes tőle nézni, mint a Blue, a II. Edward, A Kert vagy a Szent Sebestyén) hogyan gondolkodott az erotikáról, a halálról vagy épp az életről.

Külön kiemelném, hogy egy szuper cikke is helyet kapott a gyűjteményben, amelyet Allen Ginsberg halálára írt 1997-ben. Allen Ginsberg az amerikai és a világ beat irodalmának legkiemelkedőbb alakja, és aki nem olvasta volna az Üvöltés című versét, az ide kattintva pótolhatja. Pótolja. Ez volt a személyes kedvencem a tárcák közül. (Baszki ez az ember LÁTTA SZEMÉLYESEN ALLEN GINSBERGET, amikot Budapesten tartott előadást!)

A második fejezetben más sokkal személyesebb, és általában a melegekről, melegségről szóló cikkei vannak túlsúlyban. ír arról, hogy mindig a kisebbség alkalmazkodik a többséghez, hogy milyen az ember alapvető természete (Kíváncsi. Nagyon.), és alapjaiban a meleg életről. Mert időközben megismerősödött ez a szókapcsolat: Egy első fejezetbeli cikkben arról ír, hogy ha egy heteró pár bemegy a zöldségeshez (mondjuk dinnyéért, mert most nagyon kívánom) akkor az élet; ha két férfi megy be, akik egy pár, az szex, mert az embereket az érdekli legjobban… vagy nagyon max. életformának volt nevezhető. Nos, ebben fejlődés mutatkozik a 19 év után, még ha ez konkrétan nincs is kimondva.

Megválaszolásra kerül, hogy miért jó melegnek lennni, ha már így alakult:

Jó dolog melegnek lenni, ha már muszáj. Jó azért, mert az ember valamilyen. Jó dolog valamilyennek lenni. Sokan ezért irigyelnek minket. Titka van az embernek. Hiszen a mai világban melyik 18-20 éves fiatalnak van komoly súlyos titka?

Engem alapvetően érdekel a vallás, vagy inkább a hit, hogy milyen szabályrendszer szerint működhet a világ (Az ateistább olvasóim kedvéért jelzem, hogy a fizika is érdekel.), és Nádasdy hívő, amiről szintén ír, és van két olyan gondolata, amit fontosnak tartok annyira, hogy itt is kiemeljek:

A kereszténység eredetileg a éppen a szegények, a rabszolgák és a kicsinyek, a hátul álldogálók és a megvetettek vallása. Pont nekünk, melegeknek való. Jézusnak nem derogált az APEH-( vagy NAV-)dolgozókkal, prostituáltakkal, megszálló katonákkal szóba állni. Az tehát nem kérdés, hogy lehet-e homoszexuális ember ember hívő keresztény.

a Biblia halálbüntetés mellett tiltja a férfiak közösülését, de azt is mondja, „Jósnőt ne hagyj életben!” (2Móz 22,17) Legközelebb, ha a Bibliát emlegetik önöknek, tessék megkérdezni: „És a jósnőkkel már végzett?”

Kedvenc részem: Az egyik nyilvánvalóan az Allen Ginsberges, a másikban pedig megtudjuk, miért szuper, hogy II. Erzsébet részvéttáviratot küldött Peter Paersnek, Benjamin Pritten (az akkor élő legnagyobb angol zeneszerző) halála után, de ezt már olvasd el te is. 🙂

Ajánlom mindenkinek, aki gondolkodni vágyik, vagy egy picit jobban bele akar látni a meleg történetekbe, és az életbe úgy általában. Vicces, kedves, és klassz, miközben tűpontos és izgalmas.

Szintén egy nem egységes könyv, ráadásul tárcagyűjtemény, olyan, amitől félni szoktam, de remélem sikerült egy alaphangulatot mutatnom. Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.

Ha pedig nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂 A következő posztról nem tudok nyilatkozni, mivel elég vicces két hetem lesz, és értékelés illetve egy új #LMBT-t olvasunk sorozat rész is várható, de amíg nem jön, ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió