Sziasztok,

a mai könyvet 2015 őszén vásároltam meg, elsős egyetemistaként az első hazautazásomkor, és azonnal elolvastam a többórás buszúton, mert valami nagyon más volt, mint amit a  meleg regényektől általában megszoktam. Alapvetően (és ez a buzilobbi egyik nagy hátránya) a városi, középosztálybeli férfiakról, fiúkról szólnak meleg témájú tartalmak, így a regények is, azonban a társadalomnak korántsem csak ez a területe érintett, és korántsem az övüké a legnagyobb probléma. Erre világít rá ez az önéletrajzi regény.

Beszéljünk a falusi létről, arról az igazán falusiról, ahol mélyszegénység van, patriarchális berendezkedés, képmutatás, egymás kibeszélése, és végtelen konzervativizmus. Beszéljünk a faluról, ahol

az egymást követő nemzedékek tökéletesen megismételték, amit az előzők éltek át, nem akartak semmilyen változást.

Ebben a faluban él ez a fiú, Eddy, aki nem focizik úgy mint az apja, nem olyan kemény gyerek mint a bátyja, affektál és nem barátkozik fiúkkal, majd nem ismerkedik lányokkal, hacsak alibiből nem, miközben mindenki ismeri, vagy ismerni véli Eddy szexuális irányultságát. Kivéve persze Eddyt, aki azt írja, hogy

Ebben az időszakban egyre inkább hittem abban, hogy lány vagyok fiú testben. Mindenütt és mindig azt hallottam, hogy a lányok szeretik a fiúkat. Mivel én is a fiúkat szerettem, csakis lány lehettem.

De persze a mélyszegény konzervatív közegtől megkapja a címkéit:

Köcsög, buzi, buznyák, buzzancs, buzzantyú, homokos, homokzsák, homokhuszár, homár, homcsi, seggbebaszott, ratyi, kanibaba, fartúró, gizigéza, öcsigörl, zacsipacsis.

Mindeközben Eddynek hallgatnia kell az anyját, aki csak mondja a magáét, arról, hogy nem lehet úrinő, és inkább kacag hangosan. Arról, hogy a gyermeknevelésért feladta az életét (ahogy a mélyszegénységben minden nő), és arról, hogy sosem volt jó tanuló, mert nem fektetett bele energiát.

Nézte az apját, aki megromlott egészségügyi állapota miatt nem tudott dolgozni, és alkoholista, magára semmit nem adó, de a család szentségét a maga módján fenntartó férfi lett a kicsi folyamatosan romló házukban.

Eddyt és családját szituációk mentén ismerjük meg. A regény sok kis fejezetből áll, amik egy-egy szeletét mutatja be az életének. A szövegben az affektáló kis Eddytől iskolai erőszakon, családi perpatvarokon, az első szexuális élményeken, apai pofonokon, és alibi kapcsolatokon át a kiszakadásig, annak a lehetőségéig jutunk, amelyet drámatagozatos városi gimnázium ad meg számára.

És ezt a kiszakadást a regény nyelve is szimbolizálja, sokkal igényesebb polgári nyelvet használ az elbeszélő, dőlt betűkkel és póribb nyelvhasználattal idézi meg a falu szavait. Nyelvész hallgatóként odavagyok ezért a megoldásért.

Kedvenc részem: Amikor az apja kiviszi a vasútállomásra. Abban van valami nagyon őszinte emberi, ami visszaköszön majd a színházban is.

És a színházi adaptáció: Leszámolás velem

Ma pedig megtekinthettem (köszönet az Orlai Produkciós Irodának a kedvezményes jegyért) színházi előadásban is. Erről is szeretnék pár szót, szintén nem színházkritikus szemmel, hanem csak úgy, ahogy szoktam:

Rába Rolandról volt némi előismeretem, mint rendezőről, hiszen az Alföldi féle Nemzetiben kezdte a rendezést, és tudtam, hogy jól nyúl nem kőszínházi társulattal is érzékenyebb témákhoz, és ez ennek a darabnak az esetén is bejött.
A monodráma szereplője Nagy Dániel Viktor tűsarkú szandálban kezdte a darabot, egy fantasztikusan működött a díszlet előtt. A színpad képét a szereplők kartonból készített absztrakt, sematikus ábrázolása adta, amit a főszereplő folyamatosan mozgatott, és ezzel valamiféle bábjáték hangulatot idézett az egész előadás idejére. A kartonokat kreatív megoldással legitimálta a rendezés, nem a drámatagozatos gimnázium nyújtott neki kiszakadási lehetőséget, hanem a képzőművészeti. Ami hatalmas ötlet volt. 🙂

Szövegében és színészi munkában is erős darabról van szó. Alapvetően főleg a könyvből ismert részletek kerültek előadásra, esetenként magyarabb példák, megoldások kerültek elő, de nem volt zavaró. Nagy Dániel Viktor pedig játszott a testtartásával, kezével és hangjával, így a monodráma nem igazán monológszerű volt, sokkal inkább úgy tűnt, hogy minden szerepet Eddy játszik. Nagyon erős jellege lett a darabnak a megőrzött többnyelvrétegűség, mert nyilván nem csak szavakban, és dőlt betűkben került kifejezésre. Menő volt.

Külön tetszett a darab vége: A kötetben az epilógus a városba érkezésnél lezárja a cselekményt, és a fiatalságban a darab sem megy tovább, viszont mesél a könyv otthoni, falusi fogadtatásáról, amelyek szintén megfelelnek a szerző életrajzának (későbbi nyilatkozatokból). Elmondja, hogy sokkal később a szülei elváltak, és hogy amikor kiadta a könyvet, az édesapja nagyon büszke volt rá, és 25 db-ot vásárolt, amit szétosztogatott a barátai között, és tette mindezt úgy, hogy előtte sosem vásárolt könyveket. Elmondja, hogy az édesanyja máig tagadja, hogy így történt volna bármi is, és a darab nem pozitív, és szerintem nem is feltétlenül életrajzi zárása, hogy végül is mindegy, mert sosem szerette az anyját…

És ezzel valahogy nem tudok megbarátkozni, mert baromi pragmatikusan ki van fejtve az anya jelleme, és élveznie kellene szerintem valamiféle felmentést a körülményei miatt. Ez a nő sosem kapott más lehetőséget az élettől, minthogy anya és egy alkoholista felesége legyen. A körülményei tették őt gyengévé és tagadóvá. Én azt hiszem Eddyről, hogy szerette az anyját, mert ott van abban a 180 oldalban, vagy abban az egy órás darabban az is. Tudni vélem, de persze ez egy értelmezés. Vagy hát kettő. Egy rendezői és egy olvasói.

—————————

Alapvetően ma elég izgalmas napom volt, mert vidéki lévén, ha már Budapesten jártam, kilátogattam a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, ahol sikerült örökbe fogadnom rengeteg könyvet, amik között vannak meleg témájúak is, de az egész szerzeménykupacról szeretnék egy haul posztot írni némi hangulatleírással. Illetve hazafelé belefutottam a CEU mellett tüntetők elleni tüntetésbe, ami eseménytelen volt, de azért meglepett.

Mindezzel együtt továbbra is várom a véleményeteket, hogy mit lehetne másként, vagy ha olvastátok a regényt vagy láttátok a darabot, várom a véleményeteket is. 🙂

Mindenesetre a következő posztig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig! 

Szilvió