LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: amerikai

John Green – David Levithan: Will & Will (Egy név, két sors)

Sziasztok,

már régóta szerettem volna újraolvasni ezt a könyvet, mert egy könnyed, humoros, öniróniával tűzdelt, vizsgaidőszakhoz illő olvasmány, klassz történettel, szeretni való szereplőkkel és vicces felütéssel. Két srác teljesen véletlenül találkozik egy chicagói szexshop előtt, ahol igazából egyikük sem érzi jól magát, és mindkettőről kiderül, hogy Will Graysonnak hívják. És ez nem csak a könyv történetét teszi érdekessé, hanem az értékelést is megnehezíti. Viszont a két Will ezen kívül talán minden másban különböznek.

willeswill.jpg

Már bizonyára többen észrevettétek, hogy szeretem azokat a regénybeli kapcsolatokat, amik nehezen fordulhatnának elő az életben, mégis kényelmesen és hitelesen tudnak működni, és ebben a Will & Will is élen jár. A négy főszereplő sokban különbözik egymástól, de fontos helyeken kapcsolódnak, és ettő a regény teljesen természetes lesz. A könyv fülszövegének értékelése szerint a fő üzenete, hogy a szeretet minden formáját meg kell ragadni, és tényleg ebben erős a könyv. Barátságról szól, heteroszexuális és meleg párkapcsolatról, a vágyott buziboszi szerepről, és mindenről, ami szeretet tud lenni esendő kamaszok között. Mert ahogy egy másik értékelés fogalmaz a fülszövegben: Mindegyik szereplője esendő és csodálatos.

Nézzük először a két Will Graysont, akiknek az első szám első személyű, váltott nézőpontú narrációján keresztül megismerjük a történetet. Közös tulajdonságuk, hogy mindketten várják a tanítás végét, és nem kimondottan barátkozós típusok. (De ki nem várta a tanítás végét, és ki nem barátkozott nehezen?)

  • Will Grayson Chicagóból: Őt úgy ismerjük meg, mint egy robotot, de legalábbis biztosan hadilábon áll az érzelmek terén. Cinikus és realista, és bár ez az egész művet körüllengi, az ő karakterében összpontosul valahogy a humor.
    Életét két szabály között éli: 1. Befogni a számat! 2. Leszarni mindent! Arra a következtetésre jut, hogy az élete legnagyobb hibái mind ezek a szabályok megszegésének a következményei. Már itt látszik, hogy ő a realitás talaján áll. És ezen a talajon állnak ők a fizikus Schrödingerrel, hogy bipolárisan kezeljék a dolgokat: akar valamit, és nem akarja ugyanazt egyszerre. Aztán valami lesz ezzel a Schrödinger macskája fizikai gondolatkísérlettel is.
  • Will Grayson: Meleg. Meg van győződve róla, hogy az élete abszolút értelmetlen. Az ő délutáni elfoglaltsága a hazasétálás. És nem szereti Madonnát. (Érthetetlen, de talán bocsánatos.) Soha senkinek nem bújt elő, viszont szerelmes egy srácba, Isaacbe, akit egy chatoldalon ismert meg, és sosem találkoztak. Aztán egy nap randira hívja Isaac Chicagóba, ahol a két Will találkozik.
  • A legjobb barátnője, vagy legalábbis az egyetlen kortárs kapcsolata a világgal Maura. Maura és közte a fő kapcsolóelem a komorság. A lány nagyon szeretne egy barátot, és azt hiszi, Willnek is arra van szüksége. És mindent meg is tesz, hogy információt kapjon Willről és a barátja legyen, és ez valahogy fel is menti a szememben.

A két másik szereplő a chichagói Will barátai, akik nagyon hangsúlyosak a regényben.

  • Mini Cooper: Ő érthetetlen oknál fogva a chicagói Will legjobb barátja. Mini Cooper egy kőgazdag meleg srác, akin kövér, és halmozza a szerelmeket. Ő vezeti az iskolai meleg és heteró diákszövetséget, és ír egy darabot egy meleg srác életéről, amit az iskolában fog előadni. Ő áll a színdarab középpontjában és persze ő játssza a főszerepet is. Meg ő rendezi, világosítja, ő a producere, díszlettervezője, és a lelke is az egésznek. (És David Levithan megírta konkrétan a darabot, és a Születésnapi kívánságlistámon már említettem is, hogy szeretném elolvasni egy éven belül.) Szerinte

Színház az egész világ, és Mini benne a legnagyobb sztár.

Mini az első megjelenéseiben eléggé felületesnek és teátrálisnak tűnik, azonban ennek lesz helye a könyvben és valahogy ez a karakter is a helyére kerül. Meg kell hogy mondjam, amikor először olvastam, ő volt az abszolút kedvenc karakterem, és bár ez a második olvasásra sem változott, jelentősen újraértékelődött bennem, a meleg kövér művészetkedvelő srácban.

A barátságuk Willel nagyon izgalmas, minden alkalommal ott van köztük az, hogy ennek a kapcsolatnak nem lenne szabad megtörténnie a dolgok rendes folyása szerint, hiszen a két srác egészen más karakter, és Will is hivatkozik rá az első oldalakon: ha a barátainkat mi választanánk, akkor valószínűleg Mini nélküli lenne ez a történet. Aztán meg még is milyen jó lesz így. Érdekes formája a szeretetnek, az biztos. 🙂

  • Jane Turner: Egyetlen helyen említik a vezetéknevén, és megtaláltam azt. Jane az iskola meleg és heteró diákszövetségének a tagja, és a szexuális hovatartozása egy ideig nem is ismert. (Nálunk miért nincsenek ilyen szövetségek?) Viszont tudjuk róla, hogy rajong a költészetért, fantasztikus zenei ízlése van, és egy ponton, csak említés színtjén a slam poetry is előkerül, aminek a vitatható kontextusa ellenére kifejezetten örültem.

ksp.png

Ezt a könyvet is nagyon szerettem, de itt is akad egy kis észrevétel, egy pont, ahol le kellett tennem a könyvet egy pillanatra (Lehet, hogy kellene egy ilyen állandó rovat az értékelésekbe, mert mindig van valami, ami böki a csőröm.): Miért kellett a Maybe Dead Cats (majdnem halott macska – utalva Schrödinger macskájára) zenekar ímélcímét lefordítani? Kérlek? Miért? Ahw. Nagyon. AHW.

Kedvenc részem: Amikor a két Will Grayson chatel, annál fantasztikusabb és groteszkebb beszélgetést még nem írtak. És persze állati tartalmas, és mély, és elolvadós. És Gideon karakterét is szeretem még, de róla nem árulhatok el semmit. 🙂

A könyv történetéről nehéz spoiler nélkül beszélni, mert elég fordulatos izgalmas, így ez a bejegyzés talán egyszerűbbre sikerült, mint ahogy szoktam a kis hangulatjelentéseket, de mindenképpen ajánlom nemtől, kortól, olvasási preferenciáktól függetlenül mindenkinek. Könnyen, pihentetően olvasható, és jó a humora. 🙂

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

Hét közepére várhattok egy új könyves kihívást izgalmas kérdésekkel, és a héten megjelennek végre a Newkids kiadó új könyvei, amikről már a Születésnapi kívánságlistában meséltem, így annak függvényében, hogy mikor érkezik meg a futárszolgálat, azokat is elkezdem olvasni.

A következő posztig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

John Corey Whaley: Nagyon logikátlan barátság

Sziasztok,

ma egy eléggé érzékeny témáról szeretnék egy jó, és őszinte könyvet mutatni nektek. A könyv főszereplője egy 16 éves fiú, Solomon, aki agorafóbiás, azaz pánikrohamot kaphat minden olyan helyzetben, amiből nem tud elmenekülni, vagy ahol nem kap segítséget. Ennek következtében Solomon otthon marad, és amikor megismerjük, már három éve nem járt a lakásukon kívül. Szóval meleg, és otthon a négy fal között meleg, de erről is majd részletesebben:

nagyonlogikatlanki.JPG

A cím nagyon találó, mert olyan alaposan kidolgozott karakterek találkozását mutatja be, akik az életben ritkán vannak együtt, mégsem különös, sőt, szinte természetes, hogy megtalálták egymást.

  • A különcök közül nyilván Solomon esete a legkézenfekvőbb, hiszen ő otthon van a biztonságos kis világában, amikor betolakodik Lisa. Szerintem a legfontosabb tulajdonsága Solnak, hogy oldott, mert otthon van. Vicces, olykor szarkasztikus, és pontosan tudja, hogy pánikbeteg, aki a rohamaival él. Talán ez a legfontosabb a műben, mert amellett, hogy megmutatja, hogy a betegség nem folyamatos feszültség (mégha az oldottság házon belül marad mégis), azt is megtanuljuk, hogyan viselkedjünk valakivel, akinek épp pánikrohama van.
  • Lisa egy olyan lány, aki tudja mit akar. El kell mennie a kisvárosból egy egyetemre, különben megszürkül, így kiválasztja magának az államok második legjobb pszichológusképzését, ahová kevesen kerülnek be, és ahol évente csak egy ösztöndíjast vesznek fel. Két év múlva pedig Lisa akar az lenni. Remek esszét akar írni egy mentális betegségről. Remek esszét akar írni arról, hogy megmenti Solt. Ő egy törtető (iskolai évkönyvszerkesztő, diákönkormányzatis… nem kell bemutatnom ezt a karaktert), de el semmiképp nem ítélhető, ami egy hatalmas bravúrja az írónak.
  • Clark Lisa barátja. Vízilabdázik, videojátékokat játszik, és imádja a Star treket, ami komoly kapcsolóelemmé válik majd közte és Sol között. Alapvetően eléggé felületesnek gondolnánk, de nagyon izgalmas karakterré válik a műben.

Solomon melegsége is megér néhány karaktert. Lisa az első, akinek előbújik, hiszen otthon a négy fal között (ha csak nem él párkapcsolatban, amiről itt nyilván nincs szó) semmi jelentősége nincs annak, hogy meleg. Úgy kezdődött, hogy másként látta a fiúkat és a lányokat, és jobban szerette nézni az egyik nemet, mint a másikat. Ez ilyen egyszerű, amikor az ember még nagyon fiatal. És Solomon biztos volt benne, hogy számára ez már mindig ilyen magától értetődő lesz – miért is kellene kételkedni a szexualitásában, ha soha többé nem szándékozik kitenni a lábát otthonról?

A könyv egy pontján mégis csak pánikbeteg és meleg srácként definiálja magát, és valahogy a coming out-ok is előkerülnek, szóval szembetűnő a kérdés, hogy mégis mennyire kevésnek gondolta ezt a kérdést a 80. oldalon, és mennyit fog változni mondjuk a 230. oldalra, de spoiler nélkül csak ennyit.

elszolas.gif

A történetet két szemszögből ismerjük meg. A kinti világot Lisán keresztül, az otthont, és az ott töltött időt pedig Solomonéból, és hiába a két szempont, meglepő módon első szám harmadik személyű az elbeszélő, ami nagyon jót tett a cselekménymesélésnek. Az író mindent tud, és bár ez egy unalmas középiskolai irodalmi frázis, itt nagyon működik. Pontosan leírja, hogy milyen cselekedetet mi hajt, hogy hol, ki mit gondol, és mi történik ennek hatására. Megírja, hogy Lisa ideologizálja magában a kihasználást: Solnak segít kijönni az otthonából, ő kikerül a kisvárosból, és mindenki megkapja azt, amit akar. Ez az író könnyen adhatna feloldozást vagy ítéletet, de maga mégis objektív tud maradni a leírásban, csak a cselekményszálakat mozgatja, és minden szereplőnek megadja a lehetőséget, hogy maga hozza meg a jó döntéseket. És itt ez szuperül működik.

Érdekes még a helyszín maga, és a szereplők ahhoz való viszonya. Hajlamosak vagyunk mi befogadók a lakás börtönnek tekinteni, és a szereplők még azt is felajánlják, hogy hoznak dolgokat be kintről, ha Sol kéri… Amit nem lehetett volna humor nélkül kezelni, de Solnak szerencsére van humora. Az otthon három év alatt ki tud üresedni, valahogy mégsem teszi, és ez az, ami engem mint olvasót, és Lisát mint szereplőt egyaránt meg tudott lepni, mert igazából

Nincsenek unalmas helyek, csak unalmas emberek.

és Sol nem unalmas ember, és nem unalmas az élete. Mégis vannak a szokásos menetrendjei, amiket a tipikus unalmas ifjúsági regényekből ismerünk: átmentek, játszottak, együtt vacsoráztak a szüleikkel… de ezek kapnak mélységet Solomon betegségében és lehengerlő személyiségében, Lisa játszmájában és Clark barátra vágyásában, szóval valahogy túllép ezeken a trendeken. Egyébként pedig kell is a lassú felvezetés ahhoz, hogy megértsük majd mi történik a könyv utolsó negyedében, ahol felpörögnek az események. Nagyon.

nagyon_logikatlanangol.jpg

Egy bajom van a könyvvel, és az a borító, ami azt hiszem az eredeti második kiadásának a borítója, de sok problémám akad… Értem a kint csábítását és a bent sötétségét, és figyelemfelkeltő is, de közben elüt az egész mondanivalójától. Az első kiadás borítója jobban tetszik, mégha nehezen is kötődik, de nem akar sarkított és didaktikus lenni. Ez az egy dolog húz csak le egy csöppet. Mert az első szép volt. Nagyon. És mutat egy külvilágot, egy bent létet, egy határt, de mégsem didaktikus. Miért kellett lecserélni mégis? Miért?

Kedvenc részek: Most ez szereplőhöz kötődik. Alapvetően nagyon szerettem a könyvet a humoráért, amit megtestesít a fiatalos, ingatlanközvetítő, gazdag nagymama, aki szavaival felkorbácsolja a hangulatot. Szeretem a felfogását, a kis alkuikat és a talpraesettségét. 🙂

A könyv története egyszerű volt, így most ez egy picit kritikaibbra sikerült, mint ahogy szoktam a hangulatjelentéseket, de érdemes róla beszélni és érdemes elolvasni. Könnyen olvasható és klassz.

Ennyi lett volna ez a bejegyzés mára, ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. 

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám Instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

Most tanulmányok és kötelezők között lavírozom, így nem tudom, hogy mikor érkezik a következő bejegyzés, és hogy milyen tartalmú lesz, de addig, míg kiderül ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

David Levithan: Nap nap után sorozat

Sziasztok,

ezt a két könyvet az idei könyvfesztiválon vásároltam meg, és talán a legjobban vártam a beszerzettek közül, mert eddig nagyon szeretem David Levithan írói stílusát és ötleteit, és elég érdekes, kalandos könyvnek tűntek, amik azóta beváltották hozzájuk fűzött reményeimet. De nézzük részletesebben:

nap_nap_utan_1.jpg

A Nap nap után a sorozat első része, amiben megismerünk valakit, akit később A-nak fogunk hívni. A-ról azt érdemes tudni, hogy születése óta nap nap után más és más, vele azonos korú testbe ébred, amelyek körülbelül azonos térségben élnek és minden másban különbözhetnek. A ebben az életben megtanul nem kötődni, vágyak nélkül élni, amíg egy napon (szám szerint életének 5994. napján) egy kezdetben még átlagos középiskolába járó fiú, Justin testében nem ébred. Justin és a barátnője, Rhiannon kapcsolata eléggé egyoldalú, ami később árnyalódik. A Justin testében megadja Rhiannonnak azt, amit a legjobban szeretne: figyelmet szentel neki, és egy csodálatos délutánt töltenek együtt a kora őszi tengerparton. Ezen a délutánon A bele is szeret a lányba, elkezd kötődni hozzá, majd kialakul, fejlődik a kapcsolatuk, és tele lesz a könyv izgalmas és embert próbáló fordulatokkal.

A második kötetben Rhiannon szempontjából ismerjük meg a történetet, ami erősen rávilágít arra, hogy hogy is működik az ő kapcsolatuk Justinnal, milyen kétségek gyötrik A-val kapcsolatban, pontosan milyen háttérből szakad ki ő, és az egyik barátján keresztül kapunk egy nagyon erős meleg szálat is. Ebből a meleg szálból egy nagy rész ott bujkál mind a két könyvben, és kifejezetten alaposan vannak megírva a srác jelenetei, így a beszélgetésekben egy abszolút hiteles mai meleg kamasz képét kapjuk, aki azért mégsem lép ki annyira a szokásos szerepből, néha egyszerűen csak van, hiszen minden magára valamit is adó lánynak egy magára valamit is adó ifjúsági regényben kell, hogy legyen egy legjobb meleg barátja, ami alól Rhiannon sem lehet kivétel.tenor_3.gif

Amiben szerintem óriási ez a könyv, az a nemek kérdése. Én Szilvió vagyok, meleg férfi. A melegségem a férfiságomból adódik, mert férfiakhoz vonzódom. De mi van valakivel, aki minden nap új testben ébred? És úgy váltogatja a nemeit, ahogy nekem például sosem lenne lehetőségem? Valahogy a könyv elejétől mégis heteroszexuális fiúként tekintek a 16 éves A-ra, és David Levithan állati alaposan nyitja fel az olvasó szemét, hogy ez nem biztos, hogy így van:

  • A egy Ian nevű srác testében volt, amikor először volt szerelmes, meglepő módon, egy srácba.
  • Az első csók A és Rhiannon között egy lány testben csattan el.
  • Az 5023. napon A egy transznemű fiú testében ébred, aki egy lánnyal jár. És az ő kapcsolatuk az egyik legcsodálatosabb dolog ebben a regényben:

Mikor Dawn Vicre néz, pontosan azt a fiút látja benne, akinek maga Vic is szeretne látszani.

  • Aztán egy napon még egy meleg srác testében is ébred, aki a barátjával épp Pridera megy. Mondanom sem kell egész más ott az ünnepi felvonulás mint nálunk, de azért sokat javultunk mi is az utóbbi két évben (erről még lesz bejegyzés). 😉

Egyetlen dologgal nem voltam megelégedve, az pedig a második kötet vége. (Kezdem egyre erősebben hinni, hogy a regények vége és köztem nem lehet jó viszony, és szeretném eloszlatni ezt a tévhitet, de volt valami nagy segítség az Egy másik nap ebben.) Nyitva lett hagyva, ami valamelyest feleslegesíti az első kötet végét, és szerintem baromira káros, de közben értem, hogy miért, és végül is szép, és három hete nem jutok dűlőre ebben a kérdésben. Csak idegesít.

A Jó lenne, ha… kihívásban arra a kérdésre, hogy „Jó lenne, ha más lenne a borítója.” ezt a két könyvet választottam:

Nem tudom mit akar kifejezni, de ha a szerző neve nem középen lenne (és nem az lenne, aki), akkor semmi nem szólítana meg rajta, színekben semmitmondó, képben nem várok semmit tőle, és folytatódik a sorozat második részénél is… Bár még nem olvastam őket, szóval lehet, hogy valami nagyon elemi utalás a műre, de nem szerencsés szerintem, semmi esetre sem.

Ezt az állításomat azóta is tartom, mert bár értem: tehetetlenül eső srác, aki egyre távolabb kerül egy lánytól, és egy lány, aki egyedül áll, mégis fenntartom, hogy ez nem volt a legszerencsésebb, és adjatok esélyt a könyvnek, hogy második és további benyomásokat szerezzetek, mert egyébként érdemes. 😉

Kedvenc részem: 6005. nap a Nap nap utánban. Annyira egyszerű, és mai és velünk élő, és szerintem állati sokat tanít az olvasóknak az olvasók világáról.

—————————-

Ez most egy ilyen vizsgaidőszak beli poszt, remélem sikerült átadnom a hangulatát, vagy felkelteni az érdeklődéseteket. Ha bármilyen kérdésetek, véleményetek van, ne habozzatok megírni a poszt alatt a komment szekcióban. 

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám Instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

Hét vége felé jövök a Felelj, ha mersz! kihívással, amiben az olvasási szokásaimról, könyvekhez fűződő viszonyomról tudtok majd meg többet.

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

James Lecense: Trevor

Sziasztok,

ez a poszt egy 96 oldalas kisregényről fog szólni, amihez különösen kötődöm. Életem harmadik meleg vonatkozású megvásárolt könyve volt, és az iskolából hazafelé menet olvastam el Pécs és Szigetvár között a vonaton, alig egy óra alatt. Egy érzelmi hullámvasút volt, és szeretném, ha mindenkihez eljutna, mert a Trevor, ahogy az író is írja az utószóban: 

Bárkiről szólhat, aki valaha érezte, hogy senki sem érti meg, és nem tud sehová beilleszkedni, bárhogy is próbálja.

trevorki.JPG

 

Trevor egy 13 éves fiú, akinek Lady Gaga a példaképe. Ezt nem tudom bírálni. Trevor egy 13 éves fiú, aki Lady Gagának szeretne öltözni Halloweenkor, és vannak, akik lebeszélnék róla, mert fiú és mégiscsak… Trevor egy 13 éves fiú, aki ebben a könyvben ismerkedik meg a barátság fogalmával, ebben a kisregényben lesz először szerelmes, ebben a kisregényben csalódik először, miközben épp megtalálja magát, például egy szakmában. Trevor egy 13 éves srác, aki megtestesíti a mi útkereséseinket, a mi lelkesedésünket és a mi csalódottságunkat.

Mert a Trevor egy tényleg rövid könyv, aminek megvan a maga bája. Trevor egy olyan srác, aki szeret hullát játszani az udvaron az anyja nagykésével. Egy olyan srác, aki nem teljesen biztos benne, hogy azért vonták be az LMBT katonákat korlátozó Ne szólj szám, nem fáj fejem törvényt, mert Lady Gaga húsruhában demonstrálta, hogy a halott hús csak halott hús, mégis bátornak és fontosnak tartja ezt a kiállást. Egy olyan srác, aki vágyik az elismerésre és a barátságra, a rövid, kedves, akár vicces történeteken keresztül, miközben szenvedéllyel dolgozik egy iskolai színjátszó projekten, és  a tudta nélkül sétál úgy, mint a lányok.

A Trevor projekt az USA-ban azért jött létre, hogy eljusson hozzánk, meleg fiatalokhoz. Például hozzám, aki a tenyerével letakarta a borítót a vonaton, mert senki nem tudta róla, hogy meleg, és aki most a kollégiumi szobában előlappal lefelé rakta le a könyvet, pedig már sok kérdést válaszolt meg magának és másoknak. Ennek megfelelően elég jól elérhető az ára (1990 Ft), könnyen és gyorsan olvasható, és ad annyi elfogadást, hogy azzal új szemmel tudsz nézni magadra, vagy a környezetedben élőkre. A moly.hu-n egy értékelő azt írta, hogy ez a könyv egy lépés egy olyan világ felé, ahol mindenki az aki. A könyv szerzője az utószóban azt írta, abból az élményből indult ki a mű, hogy a kamaszkori öngyilkosság háromszor jobban veszélyezteti az LMBT gyerekeket, és szeretne egy üzenetet küldeni nekik, hogy melegnek lenni nem gáz…

…én mindig akkor olvasom újra, amikor azt hiszem, hogy kezdem elfelejteni ezt. Aztán befejezem, és akkor nekem is újra kedvem támad élni. Legalább szombatig. 😉

Kedvenc részem: Jack, ő kedvenc szereplő, és nyilván ő az író szócsöve, de spioler nélkül nem tudok róla többet mesélni.

—————————

Ez most egy rövid, mesélős poszt lett, mert különben spoileres lett volna, de várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, vagy ha olvastátok már a művet, várom a véleményeteket is. 🙂

A következő posztig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens lobbi

Sziasztok,

a ma hozott könyvet már egy hete befejeztem, de csak mostanra sikerült kiheverni. Az eddig olvasott, kifejezetten meleg témájú könyvek közül ez volt rám a legnagyobb hatással. A befejezés utáni könyvmásnap hosszú volt és gyötrelmes, mert mostanában én is sokat gondolkodom arról, hogy párkapcsolatban létezzek, és ennek dacára (sőt, főleg épp ezért), a legnagyobb kedvencem lett most épp, mert olyan őszinte és hihető (talán még egy picit platonikusnak is mondható) szerelmet ír le, amit fantasztikus lehet érezni.

simonki.JPG

Amióta láttam a borítót és a címet, azonnal tudtam, hogy meg kell vennem, mert biztató volt. Viccesnek ígérkezett, aminek van mondanivalója, és befejezve a könyvet azt mondhatom, hogy nem okozott csalódást. A könyv legnagyobb bája, hogy a főszereplő, Simon egy teljesen hétköznapi, átlagos srác, aki nem menő, aki nem lúzer, aki nem különc, akinek nem váltak el a szülei, akit nem vernek otthon, akinek nem halt meg senkije, és akinek kizárólag a melegségével kapcsolatos önelfogadással kell küzdenie és élnie kell a szuperátlagos kamasz életét.

A fejezetek nagyon jól olvashatóak. Simon hétköznapjainak leírása és az interneten megismert, vele egy iskolába és egy évfolyamra járó, a való életben nem ismert sráccal való ímélezések váltják egymást a szövegben. Kedvesek és viccesek ahogy az ímélekben egymást húzzák, de nagyon fontosak a barátai is, akiket lassan megismerük a regény előrehaladtával a könyv másik történetszálán. Egy jól működő közösség az övüké, ahol megismerhetjük a világlátásukat és akár direkt az LMBT közösségről vagy pont a barátságról való gondolataikat. Pár a regény terében ők is sok mindenen mennek keresztül, igazi nagy jellemfejlődés Simonnál nem jön létre, ahogy ezt az ímélváltások is taglalják. Bár Simon vitathatatlanul jobb barát lesz, miután mindent tisztáz a hozzá közelállókkal, mégis állati fontos üzenete az egész regénynek, hogy az előbújás semmin nem változtat, és hogy a kapcsolataink jelentős részében nincs relevanciája a szexuális irányultságunknak.

Alapvetően a könyvben felmerülő problémák a hétköznapi meleg fiatalok a problémái. Az előbújás úgy, hogy a barátaid és a családod biztosan elfogad, a párkapcsolat keresés, a bizonytalanba való szerelem, és az, hogy mindeközben élnünk kell a magunk kis életét, szerepelni kell a színházi előadáson, teljesíteni kell az iskolában, jópofizni kell a családunkkal (akik amúgy fantasztikusak), és…

…ja, igen, foglalkoznunk kell azzal, hogy egy viccesen stréber srác megfenyegetett minket, hogy ha nem hozom össze őt az egyik legjobb barátommal, akkor nyilvánosságra hozza a suli közösségi hálóján a szerelmünkkel való levelezésünket. Alapvetően ezzel a felütéssel indul a könyv, és Martin karaktere nagyon fontos lesz a regényben. Nagyon klassz felvetések válnak így láthatóbbá a melegséggel és a meleg élettel kapcsolatban, mint például a másik outolása, előbújtatása, vagy a másikról való érzékeny információ kihasználása, de összességében mégis az teszi különlegessé a könyvet, hogy ezt nagyon hétköznapian és kedvesen tálalja, és így a könyv végén könnyen lehet, hogy szükséged lesz a papírzsebkendőre is.

Kedvenc részem: Amikor megmagyarázásra kerül a cím. Azzal nagyon egyetértek. Azt mondja, hogy a világon alapbeállítás fehér, hetero, középosztálybeli, keresztény férfinak lenni. Ez fontos tanulság.  És az egész zenekaros póló ötlet.

—————————

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom… Vagy ha olvastátok már a művet, várom a véleményeteket is. 🙂

A következő posztig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései és Ava Dellaira: Kedves halottak!

Sziasztok,

mint ahogy a címben is olvashatjátok, ebben a posztban két könyvről lesz szó. Két olyan ifjúsági könyvről, amik a molyon a meleg címkét is megkapták, mert egy, illetve két fontos mellékszereplője meleg. És persze, mindkettő ifjúsági könyv, azok közül pedig kiemelkedőek. Két olyan főszereplőről mesélnek, akik most kezdi a középiskolát, és leveleket írnak olyan címzetteknek, akik nem válaszolnak, mert ahogy a Kedves halottak! hátlapján olvashatjuk:

Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz.

És ezekben a levelekben mindkét regény főszereplője elmond mindent, ami a kis kamasz szívüket bántja. Írnak a félelmükről, hogy nem lesznek barátaik, arról, hogy mégis lettek, a halott rokonukról, az apró, vagy nagyobb stiklijeikről, és arról, hogy lassan megtanulnak élni. Vagy csak egy picit nem menekülni az élet elől.

 

ksfj.jpg

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzési

Már az elején szeretném leszögezni, hogy ez a könyv már akkor a kedvencem volt, amikor még el sem fogadtam magam melegként, tehát (bár alapvetően törekszem a szubjektív hangvételű írásra) itt nagyobb dózisban is elcsöppenhet egy-két imádat csepp.

Szóval: Charlie egy különc srác, aki most kezdi a gimnáziumot, és elkezd levelet írni egy teljesen lényegtelen valakinek, vagy talán épp neked, aki az ő sulijába jártál, ott volt azon a bizonyos bulin, és kikezdhetett volna azzal a lánnyal azon a bizonyos bulin, de nem tette.

Az első leveleiből tudomást szerzünk az eddigi legjobb barátja öngyilkosságáról, és az évekkel korábban meghalt, szeretett Helen néniről, akiről sokat ír Charlie és nagyon kemény történeti síkok nyílnak meg vele kapcsolatban a regény végéig. Megismerkedünk egy fantasztikus irodalomtanárral, aki felhívja Charlie figyelmét arra, hogy nem ír rosszul, próbálja terelgetni, és olvasónaplókat írat vele, amelyek tárgyai mindig a kedvenc könyvei lesznek, mert mindig a legutóbb olvasott könyve a kedvence, amelyet kétszer olvasott el, mert mindig mindent kétszer olvas el.

Megismerjük a családját, akik talán egy picit a klasszikus amerikai szitkom családmodell mintapéldányai, és megismerjük a frissen szerzett barátait, akik mostohatestvérek. Két végzősről, Patrickről és Samről  és az ő baráti körükről beszélünk, akik bevezetik a középiskolai életbe az elveszettnek tűnő Charliet. Sambe Charlie hamar szerelmes lesz, miközben tudja, hogy érdemes távolságot tartania tőle, Patrickkel osztozik nagy közös titkokon, hogy aztán a baráti társaságban legyen kapcsolata, és először csókolják meg úgy igazán, szeretetből, és mindemellett megtanuljon „nem menekülni az élet elől”, ami azt hiszem a legfontosabb. 

A meleg téma benne: Patrick, Charlie középsuliban szerzett legjobb barátja meleg, akiben egy laza, velem hasonlóan gondolkodó, „nem fogok szégyenkezni a szexuális irányultságom miatt” srácot ismerhetünk meg, aki kapcsolatba kerül a focicsapat egyik tagjával, és a kettejük megismerkedéséről és titkos viszonyáról is olvashatunk a levelekben, később megpofozva az egészet egy homofób apával… Semmiképp sem mellékszál.

Kedvenc részem: Az egyik, az a karácsonyi buli, verssel, csókkal, írógéppel, mindennel… a másik pedig az, amikor arról ír, hogy nincsenek határok. Mert néha azt hiszem, hogy érteni vélem.

Ava Dellaira: Kedves halottak!

A leveleket író lány, Laurel szintén most kezdte a középiskolát, azonban egész más a családi háttere. Édesapja és édesanya elváltak, nővére tisztázatlan halála után pedig az édesanyja elutazott, hogy lássa a tengert, és egy éve csak ritka telefonbeszélgetésekben él a gyermeke életében. Laurel hetente költözik nagynénje, és apja lakása között, hogy ne abba a középiskolába keljen járnia, ahová a nővére, May járt.

A levelek címzettjei, egy iskolai feladatot folytatva, halott hírességek, közéleti szereplők, mint például Kurt Cobain, Judy Garland, Elisabeth Bishop, Amelia Earhart, Amy Winehouse vagy Janis Joplin. Az ő életükből húz abszolút kellemes, kifejezetten élvezetes párhuzamot a sajátjával, gyakran beszél az adott emberek életéből kiragadott ismert fordulatok kapcsán a saját életéről, vagy megmutatta, miben motiválták őt az adott hősök.

Ebből a szituációból indul a regény, és nem is tudok sokkal többet hozzáfűzni. A lány karaktere elég jellemtelen marad a könyv végéig, bár vannak nagyon szerethető pillanatai, de leginkább a May iránti rajongása viseli a nagy fókuszt. A zenei ízlését abszolút a nővére kamaszévei határozzák meg, és az eddig kiforratlan személyiségét is, amelyről nem tudom eldönteni, hogy frappáns írói húzás, amivel a kamasz lét önmagáról való gondolkodásának bizonytalanságát hivatott bemutatni, vagy csak borzasztóan unalmasan sikerült. Ezt mindenki döntse el maga. Viszont a könyv végén világosabban látunk May halála körül, és kap valami mélységet Laurel, ami abszolút nem magyarázza meg a korábbi oldalakon olvasható üres jellemet, de kérdéseket vet fel, ami majdnem olyan fontos.

Charliehoz hasonlón ő is barátokat szerez, ő is átél nagyobb, és zűrösebb dolgokat, akár magában az életben akár a párkapcsolatában, az év végére pedig ő is megtanul „nem menekülni az élet elől”, ami az ő esetében a néma, May emlékébe bújástól való megszabadulást jelenti.

Alapvetően nem gondolom rossz könyvnek, és tekintve, hogy elsőkönyves, figyelni fogom az író munkáit. Maga a levél halott emberekhez nagyon izgalmas téma, és sajnálom, hogy itt-ott elcsúszott, de egy könnyű, akár vizsgaidőszak előtti vagy utáni el/lelazító olvasmánynak érdemes előszedni.

A meleg téma: Két lány Laurel baráti köréből szerelmesek egymásba, de közülük az egyik küzd a saját elfogadásával, majd a családjával. Alapvetően az író azt hiszem csak May karakterét dolgozta ki részleteiben, így a lányok sem jellemhősök. A történet általuk a szerelem nehézségeiről beszél és a nehezen megtett apró romantikus gesztusokról, amelyek ugyan tovább érzékeltetni szolgálnak, de a meleg téma  nagy hangsúlyát mégis az egyik barátnő, Hannah megrendítő és valóságos családi háttere kapja.

Kedvenc részem: Ebben is egy parti, ezúttal az újévi, és abból is ez:

Oké, az én terveim a következők – mondta Hannah. – Mert nekem több is van. – Olvasni kezdte. – Nagyi legyen jobban. Ne legyenek hosszabbak az árnyékok. Hagyják abba a dühöngést az emberek. Lehessen nyugodtan szeretni bármiféle szerelemmel. Legyek olyan bátor, hogy egy nap kiállok magamért.

—————————

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom… Vagy ha olvastátok már valamelyik regényt, várom a véleményeteket is. 🙂

A következő posztig pedig ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

5 / 5 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén