Sziasztok,

OlvaZsófi a booktube-ról kihívott az Évvége tag-re, és egyébként is terveztem hasonló bejegyzést, hiszen könyörtelenül ráfordultunk az év végi hajrára, amiben nálam a némi vizsgaidőszakkal elegyedett alaphangulat önmagában megérne egy misét.. 🙂 A bejegyzést ennek a keretében kell majd értelmezni. 😀

evvege7.JPG

1.) Milyen könyvet kezdtél el, amit még be kell fejezned?

Allan Hullinghirst: Más apától
jó könyv, csak október elején szinte véletlenül félbe maradt. 🙂 Idén szeretném befejezni, méghozzá a karácsony körüli blogszünetben. Szóval idei olvasás lesz, de jövőre jön bejegyzés róla. 🙂

Viszont biztosan idei bejegyzés lesz: Novák Andor: Szegregált pokol című könyve, és Timoty Kurektől a Kereszt a szekrényben. Őket olvasom most felváltva aszerint, hogy melyik van nálam. 😉

2. Van úgy nevezett őszi könyved, amivel könnyebben átlépsz az év végi időszakba?

Ritkán olvasok kétszer, de a Zabhegyező egy ilyen nekem, ami sok mindent megvalósít amit szeretnék (egy picit aktuálisan meg is lépnék a suliból, mondtam már, hogy ráfordulok a vizsgaidőszakra? :D), és szerintem igenis jó a fordítás, és tök újrakezdés és ünnepek érzésem van tőle. 😀 A másik ilyen (és ezt a Libri eltalálta nagyon) az Oscar Wilde mesék, amik mindig elhitetik velem, hogy érdemes jónak lenni, és van szeretet a világban, és közben könny fakasztó és gyönyörű. 🙂 Szóval igen, megvan már két példányban, mert a Helikon zsebkönyv mellé kellett ez a díszkiadás. Kellett. 😀

3. Milyen új megjelenést vársz még?

Igazából nagyon nagyon várom és a körmömet lerágom, és előrendelve várom már nagyon és idén megjelenő könyv nincs a piacon, de kíváncsi vagyok, és jövőre (legkésőbb könyvfesztiválon) biztosan beszerzésre kerülnek:

Hayden Moore: Csendkirály
Csalok, mert a héten jelent meg, de nem akarom most beszerezni, mert túl sok akció volt mindenhol, és most nem veszek könyvet direkt. NEM! De Hayden Moore első önállóan megjelent regényéről van szó, meleg, erotikus, szuper a borítója, és a Nem játék óta kíváncsian várom, mit fog csinálni egy teljes regény terjedelemben.

A másik két könyv nem LMBT, de a címük alapján érteni fogjátok, hogy miért izgatnak annyira:

Michelle Cuevas: Egy képzeletbeli barát kalandjai

L.J. Wesley: Egy űrállomás-takarítónő naplója

4. Mi az a három könyv, amit idén még el szeretnél olvasni?

Igazából négy ilyen van még, de ismerem a korlátaimat: egy, ami azon barátnőmnek a kedvence, akivel végig messengeren beszélgettem, miközben a blog született, és nagyon kíváncsi vagyok rá, egy ami könyvtári, és még egy, ami friss, Magvetős könyv, Margóra jött ki, és nagyon jó a fülszövege meg a borítója, és Egy, ami frissen érkezett, bár a könyvfesztiválra jelent meg: kortárs, szépirodalom, és érdekel, szóval ugorni fogja a TBR-t, bár most Iskola a határont kell olvasni, és azután szerintem rögtön jön. 🙂

David Vann: Akvárium, Rácz-Stefán Tibor: Túl szép, Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia, Szerényi Szabolcs: Éhség

evv1.jpg

5. Van-e könyv, ami még esélyes az „év könyve” címre?

Nos, ezt két részre szeretném bontani: Az év olvasása címre, és az év megjelenése címre.

  • Az év olvasása díjat elviszi a Soha nincs vége, amit mindenkinek el kellene olvasni. Ha találok ennél jobbat, arról biztosan beszámolok. 😉
  • Az év megjelenése és olvasása díjat versesköteteknek adnám, de mivel nem tudnék választani, hiszen rengeteg szuper kötet zúdult idén a könyvpiacra, és ez amúgy is egy LMBT olvasós blog, ezért, és mert szuper könyv, eddig A magány kútjának adnám, de a fenti négyből kettő friss megjelenés, éppen ezért messze nem érzem még ezt lejátszva. 😀

6. El kezdted-e már a jövő évi tervezést?

Igen, de mivel elég random módon választom ki, hogy mit olvasok, ezért főleg listáim vannak, amiken nagyon elől szerepelnek

Szépirodalom: Tompa Andrea Omerta, Dunajcsik Mátyás: Balbec Beach, Jeanette Winterson Szenvedély, Jeanette Winterson: Az időszakadék, Vida Gábor: Ahol az ő lelke freegreatpicture_com-23209-color-books.jpg

LMBT témában: oldalt látható a TBR-om a beszerzés és olvasás alatt fülben, de a kedvetekért bevágom ide gyorsan:

És szeretném könyvfesztiválra a tavalyi könyvfesztiválos szerzeményeket kiolvasni, így Rut Oslah: Minden ami szép és Julie Buxbaum: Három dolgot mondj című könyve. 

Szóval vannak nagy terveim, majd kiderül mi valósul meg belőle, de már tarthatnánk ott. 😉

És végezetül szeretném kihívni a szociális médiában példaértékűen jelenlevő Missreaderst, Esztert az Egy könyvfüggő vallomásaitól, aki szerintem a legfelkészültebb könyves blogger, és biztosan remekül fogja megválaszolni a kérdéseket, és végül a HaBár, a könyves kocsma kezelőjét, Rétát, szintén azért, mert imádom amit csinál. 😉 Kíváncsian várlak titeket. 🙂

Nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok a bejegyzésben, ha nem szeretnétek lemaradni a következő bejegyzésekről, iratkozzatok fel a jobb felső sarokban, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ahol most egy új sorozat fut az adventben #ugyanazaszeretet címmel, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagrammon. 😉

És ami a legfontosabb, a következő posztig se feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió