Címke: Szerelem_nyara

Sziasztok,

a hétvégén Budapesten voltam, elsősorban a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár apropóján, de ha már ott voltam, igyekeztem kihasználni az ott töltött három napot. Szervesen a hétvégém így könyv és kultúra közelben telt, amiről instagramon és a facebook oldalon igyekeztem rendszertelenül, de tudósítani egy-egy pillanatot, a nagy bejegyzés viszont még hátra volt róla. Egészen eddig.

A Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár évente kétszer, ősszel és a könyvhéttel egyidőben kerül megrendezésre, és most ősszel először köszöntötte a látogatókat a Várkertbazárban, ami egy a korábbi helyszíneknél nagyobb, és azt hiszem felhasználóbarátabb tér. A programok itt csütörtökön kezdődtek, én viszont péntektől követtem az eseményeket, és vasárnapig, az utolsó napig voltam a fesztiválon. Hétfőn hazautaztam, pihentem, kedden írtam a bejegyzést végeláthatatlanul, és ma végre be is szeretném fejezni, hogy még délután olvashassátok. De kezdjük az elejétől. Vagyis nem teljesen.

Mondjuk kezdjük onnan, hogy 11:30 van, leszállok a Nyugati Pályaudvaron, és tudom, hogy még nagyon sok dolgom van, de izgatottan várom, hogy elnyeljen a nyüzsgő főváros.

Ennek első állomásaként megváltottam egy 72-órás BKV bérletet, és felszálltam a villamosra (életemben először elsőre a jó irányba), és elmentem az Astoriáig, hogy egyek valamit, mert 11:30 is elmúlt, mindjárt dél, és hogy beugorjak a Könyvudvarba, hogy átvegyek olcsón olyan könyveket, amiket már régóta szerettem volna beszerezni. (Korábban már írtam a könyvvásárlási szokásaimról, amiben a könyvudvarról is meséltem.)

Így most beszereztem párszáz forintos tételben:

Géczi János: Kívül
Géczi Jánosról nem igazán tudok sokat. Ő dolgozza át Likó Marci szövegeit Vad Fruttik slágerré, írt egy könyvet Likó Marciról, és most egy újat Csányi Vilmosról (Akitől szeptemberben olvastam A kentaúr kultúra című könyvet), amit még a délután folyamán be is szereztem, és arra gondoltam, beszerezhetnék egy csak Géczi könyvet is.

Jean Mattern: Király Fürdő
Jean Mattern egy másik könyvéről hamarosan érkezik az értékelés. Az a könyve tetszett, de voltak mozzanatai, amikről nem tudom, hogy tetszik-e nekem vagy nem. De valami írói alűrnek tűnnek, és hátha benne van ez másik regényében is. Kíváncsi vagyok rá.

Németh Gábor könyvei
Németh Gábor egy kortárs magyar szerző, akinek nagyon érvényes gondolatai vannak, bár eddig csak kisprózákban és interjúkban olvastam. A múlt hónapban beszereztem a legfrissebb, 2017-es Ez nem munka című kisprózagyüjteményét, aztán antikváriumból az Egy mormota nyarát, és most beszereztem a Zsidó vagy? és A tejszínről című szövegét.

Lux Terka: Budapest
A havi summában fogok beszélni egy tanulmánykötetről, és Erdős René A nagy sikoly című regényértől, amik elméleti és szépirodalmi szinten taglalják a nők, a női irodalom századforduló utáni helyzetét a magyar irodalomban. Lux Terka könyvére itt akadtam rá, és bár nem tudtam, hogy ott lesz a Könyvudvarban, nyilvánvaló volt, hogy velem jön.

LMBT könyvek
Ezekről a könyvekről most nem igazán tudok sokat. Patrick McCabe: Reggeli a Plútón című könyvéből film is készült, amit szintén nem ismerek, viszont sokan szeretik, és meg akarom tudni, miért. Helen Cross: Szerelem nyara című könyvét eddig nem vettem meg, mert nagyjából senki sem szereti, de egy egynyári leszbikus szerelemről szól, és végül Martin C. Putna: János nevében című könyve a kereszténység, katolicizmus és a melegség ellenségeskedését hivatott vizsgálni történeti, szociológiai jelleggel. Valami érthetetlen oknál fogva mindig visszatettem eddig. Eddig. 😉

És aztán elmentem metróval a Keleti Pályaudvarra, POKET-et venni.

Aki esetleg nem ismerné, ez egy idei kezdeményezés Budapesten. Zsebkönyveket árulnak, automatákból, jól felismerhető desingnal, és jelenleg 10 címmel, de folyamatosan bővül. Olyan könyveket találhatunk itt, mint a Pál utcai fiúk, az Utas és holdvilág vagy az Utazás a koponyám körül. Én pedig beszereztem Virginia Wolf: Orlando című könyvét, ami elvileg egy nemét folyamatosan váltó, Orlando nevű karakter narrálásában meséli el a történelmet, és A kis herceget is beszereztem, mivel Dunajcsik Mátyás fordítását használták, és tavaly nyáron én is abban olvastam, és tetszett. 🙂
A kiadványokkal kapcsolatban még vannak kérdéseim, kíváncsi vagyok mennyire lesznek felhasználóbarátok, mert az ismerőseim be vannak zsongva tőle, de engem még távol tart tőlük a frissen bontott műanyag szaga, amik áradnak a könyvből. Mindenesetre 1000 forintért nagyon jó dolognak tűnnek. 🙂

Aztán elmentem a szállásra. A februári debreceni kirándulásomhoz (arról itt írtam) hasonlóan Budapesten is egy olcsó hostelban szálltam meg, viszont velük már volt tapasztalatom, így tudom, hogy nagyon korrektek és világi cukik, így tök bátran vágtam neki az egész útnak.

A hostelben megnéztem, milyen útvonalon jutok el a Várkertbazárhoz, hogy két nap múlva már rutinosan tudjak ingázni, és elindultam a Margó eseményeire, végig a Király utcán és a Körúton, át az általam rendkívül imádott Erzsébet-hídon, hogy aztán az első megállótól rendkívül gyorsan és könnyen a fesztiválon találjam magam.

Az első program, amin részt vettem, egy beszélgetés volt, Yuval Noah Harari, történész, író, gondolkodó: 21 lecke a 21. századra című, frissen megjelent könyvéről. A beszélgetést az Athenaeum vezetője, Szabó Tibor Benjámin vezette, és Hahner Péter történésszel, szórakoztató ismeretterjesztő íróval, és Konok Péter balolfali aktivistával, szintén történésszel beszélgetett, főleg Harariról. A 21. lecke Harari korábbi könyveinek a recenziójából és következményeiből épült, így például arról, hogy hogyan alakul át az identitás, ha algoritmusok egyre jobban ismernek minket, vagy hogy mit jelent a felismerés, hogy a múlt század végén bejósolt, eljön a történelem vége élmény elmarad. Mit jelent a technológia korában az emberi élet végessége, és milyen civilizációs tanulságok lesz kénytelen levonni az emberiség, legalábbis a nyugati kultúra a 21. században… Ezek a tétjei a leckéknek, és a beszélgetés szerint mégis valami optimista kicsengése lesz Harari könyvének. A beszélgetés külön kiemelte, hogy Harari rendkívül könnyen olvasható, és ez nem megy a tudományosság kárára, és hogy tele van a könyv popkulturális utalásokkal, amik érdekes és meglepő felismerésekhez vezetnek.

Aztán elmentem, és megvettem a könyvet. És fellelkesülve elmentem a többi kiadó standjához is, és ott is beszereztem a friss, frissebb megjelenéseket.

Így az Animus kiadónál megvettem Yuval Noah Harari: 21 lecke a 21. századra című könyvét, majd átmentem szembe a Libri kiadói csoporthoz:

Itt megvásároltam Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik című könyvét, illetve Susan Faludi: Előhívás, Mindent apámról című könyvét, amikről még lesz szó.

Majd megáltam a Scolar standjánál, ahol a Scolar live sorozat legújabb könyvei közül a még hiányzót, Fenyvesi Orsolya: A látvány/Kommentárok meg nem írt versekhez című könyvét, amiről nem igazán tudok többet, de nagyon tetszik a borítója, és biztosan a könyv is nagyszerű, hasonlóan a két másik megjelent kötethez. A három könyvnek egyébként csütörtökön volt a bemutatója a Margó keretein belül, és sajnálom, hogy nem vettem részt rajta.

A másik könyv ennél a kiadónál, ebből a sorozatból a korábban, talán könyvhétre, megjelent Juhász Tibor novelláskötet: a Salgó blues, amiről szintén keveset tudok, de sokan szeretik a közelemben, és hajt a kíváncsiság. A borítója szintén nagyon adja.

És végezetül megérkeztem a könyvvásárlásom harmadik állomására, a Líra csoporthoz, ahol először a nemrég megjelent, Géczi János, Csányi Vilmos interjúkötetet, élettörténet konstrukciót, az Őszi kéket amiben Géczi János kérdezi Csányi Vilmost írót, biológust, etológust, humánetológust. Most ezt olvasom, eddig rendkívül inteligens kötetnek tűnik, és azt hiszem ezt a szintet végig tartani fogja.

Majd levettem a polcról Szvoren Edina: Verseim című novelláskötetét, ami szintén idén, talán szintén könyvhétre jelent meg, és a Pertut, az írónő korábbi novelláskötetét, amiből eddig csak könyvtárit olvastam. Aztán egy polccal lejebb levettem Szálinger Balázs 361° című verseskötetét, ami a korábbi, 360° című kötetének a folytatása, és ha már a köteteknél járt a kezem, megvettem Rakovszky Zsuzsa: Történések című könyvét (Az írónő VS című regényéről itt írtam.), majd a sorból még visszaszaladtam Neszlár Sándor: Egy ács nevelt fiának lenni című könyvéért, amiről szintén lesz még szó. 🙂

Akinek elege van a vásárlásaimból, mint ahogy nekem volt már ekkor, ne nyúljon már a nyugtatóiért, most már csak egy könyvet veszek, azt is csak vasárnap.

Ezután, mivel a következő program még sokáig kezdődött, gondoltam beülök Cathrine Millet írónő beszélgetésére. Az írónő hírhedt a Cathrine M. szexuális élete című könyvéről, de most a felolvasott részletekből ítélve egy másként komolyabb, de ugyanannyira meredek témájú Mesés gyerekkor című regényét mutatta be. A beszélgetést a rendkívül fantasztikusan és inteligensen kérdező Winkler Nóra vezetett, aki megfogható, de irodalmi, és még elegáns, de bulváros kérdésekkel is készült. És a beszélgetésről nagyjából ennyit tudok elmondani. Mivel tudtam, hogy késve ülök be a beszélgetésre, gyorsan leállítottam a srácot, aki szegény csak a tolmácsképet szerette volna rám sózni, arra az esetre, ha nem tudnék franciául, mint ahogy nem is tudok, és elég arculatvesztő lett volna visszamenni, ráadásul az utolsó sorból. A tanulságokat mindenki vonja le, mert van mit. Meg okos ember mások hibáiból tanul, tudjátok.

A fesztivál pénteki záróprogramja egy Pion & the unicors koncert volt, ami gyakorlatilag egy még nem teljesen létező, slam, spoken word, rap formáció, és ez volt a harmadik vagy negyedik koncertjük. A happening végül is több volt, mint mondjuk egy Pion István szerzői est, de igazán koncertélménynek sem mondanám. Egyrészt a jól ismert slam poetry szabályai vezették fel az estét, szomorúbb, vidámabb, komolyabb, könnyebb szövegekkel, és azokat összekötő történetekkel, közönséglelkesítéssel, majd Pion teamslamtársával Csider István Zoltánnal már igazán rap-esebb zenei formáció született. Érdekes volt, hogy Pion az előadás nagy részében ült egy széken, ami maga, mármint a szék maga, de igazából ez az ülős formáció is, valami múltszázadibb, könnyebb külsőségként hatott. És Pion mesélt, néha rímmelt, néha megírta előre, és néha csak úgy átkötésként. Most nagyon izgalmas volt, és néhol még érződött volna a férc, ha nagyon erősen végighúztuk volna az ujjunkat, de nagyon jó dolog volt születőben, és Pion tudott erős pillanatokat teremteni, a várakozásaim ezzel beteljesültek.

És, ahogy az obi-ugor mesék mondják: Este lett és reggel lett.

Szombaton elég korán, 10 órakor elkezdődött a Margó, de én csak 15:30 után találtam olyan programot, ami nagyon érdekelt. Viszont elkezdtem volna jegyzeteket írni a fesztiválról (nem írtam), de rájöttem, hogy nem hoztam semmit a telefonomon kívül, így egy reggeli után, délben, felkerekedtem, hogy bebuszozzak a belvárosba, és felleljem a hosszúhétvége szombatján az első legközelebbi papírboltot. De bár ilyen könnyen ment volna. Szereztem füzetet végül, de útközben a Gozsdu udvarban találtam magam (Király utca-Dob utca). Itt egy nagy kézműves vásár volt, amit meg kellett néznem, mert nem láttam még ilyet nyilván, de vettem végül 5-6 egész jó, és 4-5 tűrhető kitűzőt, és hát eléggé szeretem a kitűzőket, ahogy ezt például ez a hangulatos kép bizonyítja:

Aztán sétáltam és gyönyörködtem a Madách téren, aminek imádom a nagy U alakú épületét, és mindig meg kell néznem, mert rendkívül gyönyörű. Majd átsétáltam a Deák tér, Erzsébet tér közé, ahol megnéztem egy kis konténerkiállítást a #CAPA105-öt, ami Robert Capa lényegretörő ismertetése, de sajnos csak vasárnapig volt megtekinthető. Néhány képet persze csináltam instagramra, nézzétek:

Ezt követően hazamentem, kisföldalattival, és egy, másfél óra pihenés után elindultam, hogy odaérjek Neszlár Sándor: Egy ács nevelt fiának lenni című könyvének bemutatójára. A könyvet Szilágyi Zsófiával mutatta be, aki egy fantasztikusan okos, de rendkívül közérthető modern magyar irodalom kutató, aki jól használja az iróniát, ügyesen kérdez bele a dolgok közepébe, és egyébként tanított egy fél évig, amit nagyon szerettem. A könyvbemutató egészen érdekes volt. A könyv tétje, hogy Neszlár Sándor lefutott 1000 km-e mellé állít valamiféle irodalmi teljesítményt, ami végül 1111 kilométer lett és ugyanennyi mondat. Egyrészt érdekes volt maga a konstrukció, hogy futás közben be tud ragadni egy gondolat, Szilágyi rákérdezett vendégszövegekre is, és hogy miért nem lett 1000 mondat végül mégis, miért ragaszkodunk ehhez a referenciához. Neszlár elmesélte, hogy a könyv gondolata abból ált, hogy elkezdett futónaplót írni, elsősorban a kilométerekről és a futás körülményeiről, és ebben látta meg a szerző a regénye lehetőségét. Merthogy ez az 1111 mondat regényként van tálalva, és nem tudom elképzelni, hogy a beszélgetés általam nem látott részében Szilágyi Zsófia erre ne kérdezett volna rá. De nekem mennem kellett Csernára.

Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Cserna új könyvét a posztban már megemlegetett Németh Gáborral mutatta be, és egy nagyon jó beszélgetés kerekedett belőle. Csak szőr mentén a könyvről, inkább két ember beszélgetett a színpadon, semmint, hogy valódi bemutató lett volna, de ez rendkívül jól ált a programnak. Cserna a Helikonhoz igazolt, ahol újra kiadják az életművét, erről is beszélt, beszélgettek arról, hogy két féle író van, az egyik, aki az életről ír, a másik, aki arról, hogy okos, és hogy Cserna igyekszik okosan írni az életről, és ebben a könyvben változó nézőpontokból igyekszik végigírni a történelmet. És persze szó esett Martinovics Ignácról, aki felkelt az osztrák ház ellen, majd beárulta magukat, és valóban a fejével játszott.

Ezután kiültem olvasni a vásártér színpadhoz, amit konkrétan lépcsőként kell elképzelni, és ott maradtam a következő beszélgetésen, amiben az új magyar női antológia, a „És boldogan éltek?” című meseátiratokat tartalmazó könyv volt a beszélgetés tárgya. Ott Anna kérdező elsősorban az ott helyet foglaló írók, Berg Judit, Ugor Zsolna, Rakovszky Zsuzsa és a szerkesztő meseélményeiről, és arról, hogy milyen lehetőségek vannak, az általában passzívnak beállított hercegnőknek, és milyen női szerepek vannak a hercegnőkön túl. A kedvenc megoldásom a könyvből talán Berg Judit Hófehérke újraírása, ahol azt boncolgatja, hogy a herceg miért szeretett bele egy halott lányba, és hogy ez fetisizálódik a kapcsolatukban később is, de az Óz megoldása is érdekes (ezt Halász Rita munkája, aki a közönségben foglal helyet), amiben felveti, hogy Dorothy hogyan érezheti magát jól, úgy, hogy ismeri a színes világot, illetve Kemény Zsófi a Hókirálynő gyerekszereplőit emelte a folytatása tárgyává. Az ő olvasatában, meg egyébként az enyémben is, ez egy megcsalás történet, és a novellája tárgya az volt, lehetséges-e folytatni, mintha mi sem történt volna.

Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlant – A nemi erőszak Magyarországon a II. világháború alatt
Ez az a beszélgetés, amire nem igazán akartam beülni, mert nem érdekel, de valahogy volt kitölteni való időm, és volt ez a program. Stumpf András, elsősorban a beszántott Heti Válasz újságírója, vezette a beszélgetést, így mégis rávettem magam. És jól tettem, mert ebből a beszélgetésből rengeteget tanultam. Arról, hogy a nemi erőszak elmondhatatlan, és hogy ha nem születik belőle gyermek, akkor igazából nyoma sem maradt, a beszélgetés első fele, amin részt vettem, mégis arról szólt, hogy ez olyan dolog, amiről mindenki tudott, és mégsem beszélt erről senki. És ezt a nők elsősorban maguknak érezték, és nem volt kimondva, de ez mérgezte a családi életet, és teszik mindezt generációk óta. És emellett beszéltek még statisztikai számháborúkról és az állapotok különbségeiről, a náci propagandáról, és még sok-sok témáról ennek kapcsán. Sajnálom, hogy nem maradhattam a beszélgetés végéig.

Simon Márton: Rókák esküvője
Simon Marci könyvbemutatója két részre bomlott. Először Valuska László kérdezte öt idézet kapcsán, Japánról, amivel akárhogy igyekszik is, mindig külső nézőpontot fog felvenni, a slam poetry és a kötete párbeszédéről, arról, hogy mit tanult a Polaroidok sikeréből, és arról, mit keres a kötetben a hűtőmágneskészítés. Marcit érdekelte. Ezt követően egy keleties hangzásúbb, elektronikus performansz jött, aminek a magja nyilván a kötet anyaga volt, de iamyankkal igazán különleges zenés könyvbemutatóra sikerült, más nem zenei, audio felvételekkel, és persze Simon Marci is olvasott fel. Ezt követően dedikált, ahol én egy órát álltam sorba (addig olvastam, és kaptam csokit a sorbaállás megkönnyítésére), de megérte, mert rendkívül pozitív volt, mindenkihez volt pár jó szava, és bár valószínűleg elég fáradt volt már, ezt egyáltalán nem éreztük.

És ha már szóba került, valószínűleg az egész rendezvényt a Kinder Schoko-Bons támogatta, amiből valószínűleg minden látogató fogyasztott rendesen, de ráébresztett, hogy a cukorkapapír csörgése nem csak színházban zavaró, és ez vicces volt egy picit mind a három napon.

És este lett és reggel lett, és eljött a Margó utolsó napja.

Vasárnap leginkább nem volt kedvem kikelni az ágyból, így, bár nagyon ráértem volna csavarogni, csak boltban voltam kint a hostel területéről. Egészen délutánig, amikor elindultam, mert hívott a lelkesedés.

A lelkesedésem első tárgya Fehér Boldizsár: Vak Majom című könyve volt, amit már beszereztem a könyvbemutató előtt, és amit kiolvastam hazafelé a vonaton. Egy elég izgalmas könyv, abszurd szituációból próbál valami fontosat mondani az emberiségről, ahogy a könyvbemutatón elhangzott, talán azt, hogy

Vagyis hogy döntenünk kell. És ezt egy nagyon passzív szereplőről tudjuk meg, aki a világ legfiatalabb milliárdosából körözött bűnözővé vált, és ezt az egészet egy valamiféle megvilágosodott nézőpontból olvassuk, és nagyon jó könyvecske lett belőle. Sajnos a könyvet nem sikerült dedikáltatnom, mivel akkor kezdődött a dedikálás, amikor Susan Faludi előadása, és Susan Faludi eléggé fontos előadást tartott.

Szóval Susan Faludi egy ameriakai, ám magyar származású, feminista újságíró, akinek 76 évesen írt az apja egy ímélt, miután évekig nem beszéltek, hogy nővé operáltatta magát, és írja meg a történetét. Ez volna a tárgya az Előhívás című regénynek, de erről sokkal többről van szó, ahogy azt a Mindent apámról alcím is sejtetni engedni. Az apja mesél arról a nagypolgári zsidó életről, amit a háború előtt éltek, majd arról, hogy hamis nyilas karszalaggal megmentette a családja életét, de beszéltek az amerikai emigrálásról, az ott történt családalapításról, a családapaként elkövetett hatalmas hibákról, és a hazautazásról, arról, hogy nem adták vissza az elkobzott házakat, és eljutunk egészen napjainkig. De Susan Faludi mesélt még a munkásságáról, arról, hogy az apjával történtek csak mégjobban megerősítették, hogy a gender, azaz a társadalmi nem fluid, folyékony, nem elvágható, és beszélt az Egyesült Államok és a magyar belpolitikai, emberjogi helyzetről is.

Ezután dedikáltatott, és nekem eléggé az első között sikerült sorra kerülnöm. Rendkívül kedves volt, érezte, hogy nem igazán tudok angolul, de áthidalt minden problémát, és emberileg is egy nagyon kellemes élmény maradt meg utána.

Még tartott a Szücsinger, amikor kijöttem a dedikáló szobából, és végül az volt az utolsó program, amin részt vettem. Ez az előadás Szűcs Krisztián, a pár éve feloszlott Heven Street Seven énekese, Szálinger Balázs pedig költő mivoltában volt jelen a produkcióban. Ez elsősorban egy könnyed, vidám, öniróniával teli előadás akart lenni, és a vége, amin ott voltam, ilyen is volt. Az előadás végén dedikáltattam az új verseskötetét Szálinger Balázsnak, és elhúztam enni, majd pakolni, és végül aludni.

Ennyi volt a hétvégém, és én is ennyi lettem volna mára, bár ez nem kevés. Remélem valaki eljutott azért idáig. 🙂 Én hamarosan érkezem a következő poszttal.

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattinst a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra. Ha kérdésed, megjegyzésed volna, keress komment szekcióban, ha háttértartalmak is érdekelnek, kövess facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió