Sziasztok,

az elmúlt tíz évben számos médiában dolgozó írt saját könyvet, így olvashattam D. Tóth Krisztát, Szentesi Évát, Jakupcsek Gabriellát, Alföldi Róbertet, Kálmán Olgát, vagy épp olvashatott Stohl Andrást, Szalai Vivient, Zámbó Krisztiánt, Demcsák Zsuzsát és Friderikusz Sándort, ha valakinek ahhoz van kedve.

És ebben a felsorolásban talán helye volna Steiner Kristófnak is, akiről nem volt meg a véleményem a könyv előtt. Állatira gyermek voltam, állatira kint játszottam, és bár a létezéséről tudtam (sőt, meg merem kockáztatni a melegségéről is), nem ismertem a munkásságát, és nem marasztaltam el, vagy nem növeltem a hírét. Szóval elég közömbös voltam vele, amíg néhány éve szembe nem jött velem ez a könyv a szép emlékű, de csúf végű Alexandrában, ezzel a címmel és fülszöveggel, úgy, hogy a könyv bevételének 10%-át még egy muszlim-zsidó-keresztény békeprogramnak is ajánlja… És akkor még nem olvastam bele.

gumimatrac.jpg

A Gumimatrac a Gangeszen Steiner Kristóf saját műfajbesorolása szerint 27 novellát tartalmaz, amiben az eddigi éltét, munkásságát mutatja be. Megismerjük az egész családot, akik

A hedonista életmód elkötelezett híveiként mindenféle-fajta vegyes házasság, számos világvallás és politikai nézet csereberéje után leginkább keverék kutyákra hasonlítanak.

Mesél a fiúról, Erdődi Kristófról, akitől a nevét kapta, a szüleivel való kapcsolatáról, a válásukról, és szülei új partnereiről, barátairól, és mesél arról a médiahackről, amit ő képviselt a magyar televíziózásban.

És tényleg mesél. Nem kioktat, nem bizonygat, hanem mesél, mintha egy kedd délután kiültünk volna egy pohár teával, és elkezdenénk az életünkről beszélgetni. Felhozzuk a vicces rokonokat, és családi ügyeket, megemlékezünk régi barátainkról, és mesélünk a nagy útjainkról, az elviselhetetlennek tartott és később benne mégis otthont találó Indiáról, ahová az ember visszavágyik, buddhizmusról és zsidó miszticizmusról, és teszi mindezt mérhetetlen nyugalmat sugározva.

És hogy mitől meleg ez a könyv nagyon?

  • Attól, hogy a mesélés közben olyan melegesnek tulajdonított hasonlatok vagy személyek fordulnak elő csak úgy, hogy megáll az ész. Bármikor előjön egy Cortney Love-s vagy Spice Girlsös hasonlat, vagy csak úgy beugrik Angelina Jolie a szövegbe.
  • Mert Madonna. És mert ikonként tartja számon, sőt, a tökéletes önazonosság manifesztációjának.
  • És mert Paris Hiltonnal együtt pontosan tudják, mi kell nekünk, és nekünk is el kell ismernünk, ha mélyen magunkba nézünk:

Nyalókát és cirkuszt a népnek.

Kedvenc rész: Erdődi Kristóf története, a harmadik novella. Nagyon.

Miért ajánlom? Mert ez a könyv jó. Sőt szívmelengető, kellemes nyári olvasmány, és mert olyan fontos dolgokról beszél, mint a szeretet, az élet vagy épp a halál, könnyen és viccesen, és mert azt üzeni, hogy ismerjük meg egymást. Vagy ahogy ő írja, Kipling szavaival:

Egy vérből valók vagyunk, te meg én!

Alapvetően mindig félve állok neki egy nem egységes könyv ajánlásába, mert tudom, hogy nem sikerülhet úgy átadni, vagy megkritizálni, vagy írni róla, ahogy általában szoktam. Itt tudtam, hogy így lesz de nem zavart, mert azt hiszem érteni fogjátok.

Ha mégsem, vagy bármilyen más kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. A következő posztban egy értékelést hozok, bár egy tag is nagyon készülőben van, szóval még bármi lehet, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió