Címke: recenzió

Vidra Szabó Ferenc: Uszadékfa

Dátum: 2018.10.28.

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan könyvről fogok mesélni, amelynek a főhőse a könyv borítóján azt írja magáról, hogy „Ami velem van, az egyszerre szívás és ajándék.” Konkretizálva a regény főszereplője interszex, vagyis született kétnemű. Vidra Szabó Ferenc Uszadékfa című regényéről van szó.

Ha arra vállalkoznék, hogy megírom az első magyar nyelven is elérhető, kimondottan interszex regényét, egy felnövésregényt írnék. Olyat, ami megmutatja, hogy hogyan tudom szocializálni a hősömet. Vidra Szabó Ferenc sem gondolta másként.

A könyv középpontjában a kezdetekkor egy névtelen, nem beszélő asztmás gyermek áll, aki nem jár óvodába, és levegőváltozásra van szüksége. Így kerül falura, Boriszhoz és édesanyjához, Béla nénihez (ahogy a faluban mondják), az egyébként a nagyon kedves Annabellához, akinek van ideje megbeszélni a megbeszélni valót egy finom kávéval, és szívesen lát még egy gyermeket maga mellett. Itt kapja meg a gyermek a Beng nevet, amit megszeret, és amit sokáig visel, és itt lesz boldog gyermek és itt nő fel Borisszal, akivel elválaszthatatlan szövetségeseknek tűnnek.

Két különc gyerekről beszélünk. Az egyik városban érzi otthonosan magát, a másik el sem tudja képzelni dombok nélkül az életét. Az egyiknek egy távolságtartó apja és egy, a gyermekéért mindent beáldozó anya jutott, míg a másikat az anyja egyedül neveli, és nem tudni semmit az apjáról. Az egyik olyan légkörben él, ahol bármi lehet, a másik környezetében pedig generációk határozzák és keserítik meg egymás életét. (Hasonlóan a Billie és a Leszámolás Eddyvel hátteréhez.) És valami érthetetlen oknál fogva a nyáriszünetekre a gyermekség burka kizárja őket ezekből a szerepekből és megvédi őket a különbségektől, egy ideig.

Ám ezzel együtt van, hogy megdöccen a szöveg a két világ ütközésében, hisz a fiatal bár olvasott Borisz szájából idegenül hat, ha gondolati síkon átlép a „szürreális irrealitásba”, ami számomra (is) nehezen dekódolható, és hasonló a helyzet, amikor részeg emberek a koncentrációs táborral kapcsolatban filozofálgatnak. Nem szeretnék vidéki parasztozni, bár tudom, hogy (vidéki első generációs értelmiségiként) hajlamos vagyok rá, de ezek kilógtam számomra a szöveguniverzumból.

Ősszel ki-ki a saját családjukhoz kerül haza, ahol a csontvázak lapulnak a szekrényekben, és nagyon eltérő, hogy melyik szülő hogyan kezeli őket. Beng édesanyja egy kitárulkozó pozíciót vesz fel, vállalva a hibái felelősségét, és az édesapa hasonlóan. Ő érdekes karakter, bár nem jár be rendkívül nagy utat, elhidegült ember, aki nem tudja kezelni a családját.
Velük szemben az egyébként rendkívül tiszta, ideálisan falusi, ámde, talán akár boszorkányosan titokzatosság leng körül. És ezt Annabella nem képes feloldani, mert, elmondása szerint, az ember nem meztelenedik le a gyermeke előtt. Ugyanakkor van valami elhallgatás is a regényben, a többi rokonnal kapcsolatban, amit egy bizonyos pontig felfed a regény, és az rendkívül megvilágító. Ámde Annabella szerepe nem tisztázódott számomra teljesen, ami pár mondattal elvarrható lett volna. Sajnálom, hogy mégsem történt meg. Azonban nem lehet elvitatni, hogy ami történt, az nagyon váratlan és érdekes megoldás az inteszexséggel, illetve sokkal inkább a prűd konzervativizmussal kapcsolatban.

Mivel ez a fő vonal a könyvben, nagyon sok szempontból mutatja be az interszex életet. Mivel az interszexség egy születési rendellenesség, a szülők is hajlamosak a felelősségüket vagy a másik felelősségét kutatni, és miközben hoztak egy állati jó döntést, azt az egyszerű helyzetet, hogy „Mi legyen a neve a gyereknek? A gyerekünknek?” nem képesek feloldani. Ebben a témában az elbeszélő is sokkal ügyesebb, amit egyébként is értékeltem, de úgy különösen, hogy én is keresem a gendernonkonform szavakat most, hogy a bejegyzést írom, és kaptam már magam rajta, hogy a hímnemű jelzőket használom, mondjuk én végig egy maszkulinabb karaktert képzeltem, talán mert a meleg narratívához szoktam.

És akkor rá is térhetünk a könyv magvát adó interszexségre. Sok szempontból alapos munkát végez az író. Körüljárja, hogy milyen értelmezései lehetnek az interszex témának, így pszichológiai, emberjogi és leginkább emberi tényezőket is elemez. A legkézenfekvőbb melyik mosdót használja a gyerek kérdésektől a komplexebb hogyan tanul meg nemi szerepeket valaki, akit nem helyeznek el egy bipoláris nemi közegben kérdésekig. És vicces szembesülni ezzel a kérdéssel, amikor arról kell beszélnie, hogy buzi-e, vagy felesége vagy férje lehet majd valakinek, miközben ő nem igazán érzi magát különcnek:

Számomra ez nem téma. Nekem ez a természet. Csak a többieknek érdekes. Olyan ez, mint a kétfejű borjú. A borjúnak az a természetes, hogy két feje van, el sem tudná képzelni magát egyfejűnek. A többiek meg ámuldoznak: Jé, ennek két feje van! Azt pedig végképp nem képes felfogni, és tiltakozik is ellene, amíg az erejéből futja, hogy miért akarják levágni az egyik fejét. Hiszen hogyan lehetne választani, hogy melyikről mondjon le?

Különösen érzékeny, és erősen ezzel kapcsolatos, pontja a könyvnek, amikor arról beszél, hogy van forgatókönyve arra az esetre, ha megerőszakolnák. Ez nagyon mély része volt a könyvnek, mégis érdekes pszichológiai kérdéseket vetett fel a főszereplő saját magában, amiktől sokkal élőbb, és sokkal valószerűbb lett az egész elbeszélés.

A kedvenc részeim viszont a számomra is megvilágító LMBT-séget, LMBTQIA+-séget érintő kérdések voltak, ahol egy érdekes összehasonlítását kaptuk az LMBT és az I betűk közösségének. Ezek rendkívül ésszerű egységei voltak a történetnek. Nagyon hasonló a szexuális kissebbség többi tagjával az interszexség abban, hogy azt hisszük egyedül vagyunk a világban ezzel a problémával, és vicces sorközösség az enyém és Bengé abban az értelemben, hogy mindketten a könyveken keresztül tudtuk meg, hogy ez nincs így. De nem biztos, hogy beszélhetünk sorsközösségről abban a témában például, hogy nem kell előbújnia a szüleinek, vagy nem kell újraszocializálnia magát, és nem rájön az ember, hogy meleg, biszexuális, transznemű, hanem „egyszerűen” interszex.
Szerettem, sőt általában szeretem, ha a szerző felelősséggel nyúl egy egész LMBT csoporthoz, közösséghez, jelen esetben egy önsegítő körhöz, és ez nagyon pozitív élmény volt itt.

A könyv talán azt a célt tűzte ki maga elé, hogy eljusson egyébként kevesebb olvasmányélménnyel rendelkező, éritettekhez, vagy fiatalokhoz, ezért egy egyszerűbb, mindent kimondó nyelvet használt, amit lehetett szeretni, de nem szeretni is a könyv bizonyos túl kifejtő, akár túlmagyarázó részein.
Rendkívül idegesítő volt, és nem igazán értem, hogy a könyvekben jól megszokott gondolatjel (–) helyett miért használ (legalább következetesen) a szerző idézőjelet („”). Ezen sokáig nem sikerült túltennem magam, és addig sem a könyvre figyeltem.

Tartalmi szempontból sokszínűre sikerült, és működően sokszínűre, de nekem alapvető kérdések nem voltak tiszták a könyvvel kapcsolatban, úgy, mint: Mi került a születési anyakönyvi kivonatba? Milyen ruhákat hord egy interszex? Melyik társadalmi nemre jellemző külsőségeket viseli? Ezek azok a kérdések, amikre nem igazán kaptam választ a könyvben, de valahogy nem a szövegegészből hiányzott, csak azt vártam, hogy erről egy interszex regény nyilatkozni fog, mert hétköznapi dolgok, de ettől még szinte teljes volt a szöveg maga, és abszolút olvasható.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki nyitott az interszex témára, mert mégiscsak ez az első, ami magyar nyelven olvasható, és elgondolkodtatóra sikerült. Ajánlom mindenkinek, aki hozzám hasonlóan szeretne szembenézni azzal a ténnyel, hogy mennyire bipoláris nemi szerepekben élünk és gondolkodunk, és ajánlom mindenkinek, akinek felkeltette az értékelésem a figyelmét. 🙂

Vidra Szabó Ferenc: Uszadékfa
Aposztróf Kiadó, 2018
168. oldal
Így olvastam: Mivel elég jól olvasható, ifjúsági nyelve van, jól haladtam vele, két kb. két-két és fél órás üléssel megvolt.

Ennyi lettem volna mára! Köszönöm Vidra Szabó Ferencnek a bizalmat, és hogy elküldte nekem a könyvét, nektek pedig köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran a komment szekcióban. Ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. És persze, ha a következő posztokról sem szeretnél lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra!

Én pedig hamarosan érkezem a következő poszttal, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Laurie Frankel: Mindig ez van

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.09.17.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai értékelésben egy olyan könyvről fogok nektek mesélni, aminek a középpontjában egy család áll. Egy család, ahol anya orvos, a legügyesebb a sürgősségin, és ahol az apa író, aki otthonról dolgozik, és ellátja a lassan gyarapodó fiú gyermekeit. Merthogy öt fiúgyermek született ebbe a családba, de az utolsó, Claude, szereti a mogyoróvajas szendvicset, szeret lány ruhában lenni, és arról álmodozik, hogy ő egy hercegnő lesz.

Amikor először olvastam erről a könyvről, hogy az a címe, hogy Mindig ez van, és a GABO-nál jön ki, az volt a képzetem, hogy sok helyzetről fog szólni, és egy könnyedebb, ifjúságibb nyelven. És ez valamennyire meg is történt. Bár azt hiszem nem sok kis helyzetről szól. Azt hiszem ez a könyv egy nagy történet arról, hogy mi mindent tesz meg egy család a legkissebbért.

A könyv felütése olyan, mint a meséké: Egyszer volt, hol nem volt, megszületett Claude, Rosie és Penn első látás előtti szerelméből, amiből Claude előtt már négy gyermekük született. Végigolvassuk, ahogy ehhez felépítik az életüket, melyben apa marad otthon, anya pedig imádja a munkáját, de főleg éjszaka dolgozik a sürgősségin, hogy minél több időt tudjon a családjával tölteni, és már egy ilyen jól megszokott akolmelegbe születik meg Claude, akiről azt remélték, hogy lány lesz, a legkisebb, de nem az lett, és ez semmilyen fennakadást nem okozott.

Mert ebben a könyvben semmi nem okoz fennakadást. Rosie és Penn úgy alakítják az életüket, hogy minden problémát a helyén kezelnek, és mégis boldog családi élet burjánzik körülöttük a burjánzó mondatok között. Az egész könyv hangulata nagyon hasonlít a Szívek szállodája egyszerű szituációs komédia stílusára, ahol foglalkoznak az adott problémával, de minden viszonyítva lesz, és mindent kimozgatnak az átlagos perspektívából, ami egyrészt üdítően szórakoztató, másrészt igényel némi olvasói agymunkát, harmadrészt pedig hihetetlenül gyorsan bevonz befogadóként a sajátos logikája a könyvnek, és aurát von körétek.

És akkor ebben a világban bújuk elő három-négy évesen Claude, aki nagyon gyorsan fejlődik egyébként, hihetetlenül intellektuális és jól szocializált kisgyerek, aki tudja kezelni a család dolgait, és hamar megtalálja a maga helyét a családban, ahol mindenki különc, és ahol minden gyermek felnövése, átváltozásai egyformán csodálatosak és egyformán ijesztőek.

De nem csak ez a világ van ebben a könyvben. Nagyon érzékelhető, ha a burkot, amiben élnek, támadás éri. Mert egy fiúnak nem lehet egy transznemű vagy buzi barátja, mert egy lánynak nem lehet egy fiú a legjobb barátnője, mert egy fiú nem mehet bikiniben a strandra, és mert nem lehet titokban élni. Nem lehet titokban élni szorongások, önfeladás és folyamatosan figyelem nélkül.

Ebben a könyvben a szerző felépített egy nagyon puha, meleg, és csodálatos teret, ahol a társadalmi szerepektől, és egyáltalán az egymástól való különbözés a normális, ahol egy fiú ragaszthat harmadik szemet a homlokára, lehet bármilyen jelmezben, vagy lánynak öltözhet, és képzelheti magát éjszakaitündérnek.

Mégis arra tanítjuk a gyermekeinket, hogy az a fontos, ami belül van, amikor az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy ki mit visel, és hogy néz ki.

Egy másik térben viszont az öltözködés, és azon át az önkifejezés lehetősége, korlátokba ütközik, és krízishelyzetek alakulnak ki. A polcról pedig vagy babát vagy autót vesz le, valakik mellé leül ebédelni, és ha az óvónéni azt mondja, a fiúk és a lányok álljanak külön sorba, akkor neki sort kell választania. Definiálnia kell magát. Kénytelen. És ez még mindig nem biztos, hogy elég. Lehet, hogy össze fogják verni, lehet, hogy senki nem választja a csapatába, sőt az is, hogy egyedül eszik, és nem fog tudni mit tenni, nincs eszköze.

És a könyv mégsem erről szól. Azt hiszem a könyv utolsó két mondata tézisszerű:

Tudom, hogy ez a könyv vitákat fog kavarni, de őszintén? Folyton elfelejtem, hogy miért is.

Először is rögtön azzal kezdem, hogy nem biztos, hogy legitim ez a mondat, egyrészt mert nem hiszem, hogy transzfób emberek százai veszik meg a könyvet (bár vegyék, és támogassák a könyvpiacot, hogy minél több LMBT könyv jelenjen meg), hogy aztán jól kivitázzák magukat, másrészt, és ez már szövegközpontúbb lesz (bár a saját életemből is tudok hozni példákat, főleg kövérként és melegként): Rosie és Penn sokszor sokkal intenzívebben élnek meg transzneműséggel kapcsolatos problémákat, és sokkal jobban félnek potenciális problémáktól, mint amennyire ez releváns volna, de nyilván a narratívában ezt a szülőség megmagyarázza. Hogy a könyv tekinthető-e az ember gyermekének, ezt pedig az irodalomfilozófiára hagyom. Harmadrészt azt gondolom, hogy ez a könyv valóban gerjeszthet fel vitákat. Vitákat a gyermeknevelésről és a transzságról. Nagyon építheti mindkét témában a párbeszédet az érdekes és értékes nézőpontjaival és a releváns nézőpontjaival. És én ezt rendkívül üdvözlöm.

Viszont nyilván nem ezekért tézis. A könyv tétje az utolsó két szó. A miért is. Ebben a könyvben születnek gyermekek egy férfitól és egy nőtől, akik a legjobb tudásuk szerint nevelik és támogatják őket, mindenben. Mérlegelik, hogy mi jó nekik most, és mi lenne jó nekik hosszú távon, és igyekeznek keveset hibázni, mert rettegnek a következményektől. Ebben a könyvben hét szereplő azon dolgozik, hogy megválaszolja azt a kérdést: Ki is ő valójában, és kipróbálják a lehetőségek legtöbbjét. És a transznemű gyerek csak apropó, hogy ezekről beszéljen az elbeszélő. A transznemű gyerek csak egy ablak, amin át benézve rájöhetünk: Mindig ez van.

És nagyon sok egyéb kérdést mozgat nagyon hitelesen a regény. Mivel öt nagyon más gyermeket nevel fel, szintén két nagyon más világból jövő szülő, így elég sok területet lefednek a problémafelvetéseik, és sikerül őket az írónő pihepuha, kedves és otthonos burkában tartani.A kézenfekvő transzneműségen, a nemi szerepek abszurditásán túl beszél egy iskolai feladat keretében például arról, hogy milyen problémákkal kerül szembe az amerikai fegyveres erők, ha LMBT katonák szolgálnak, és amik léteznek attól, hogy kitakarják a szolgálat jogi lehetőségeivel. A nyugati orvoslás eszközei nélkül orvoslással, illetve az alternatív gyógyászat lehetőségeivel is találkozhatunk, de a nemi egyenlőtlenségről, és a szülőségről is ír nekünk. Rendkívül fontos dolgokat.

Kedvenc részem: Az, ahol a szülőségről beszél egy nagyon extrém példán keresztül. Azt hiszem az volt a könyv egyik tetőpontja, és nagyon szerettem ezen át nézni a könyvet, és ebből levezetni a megoldásokat.

Végezetül szeretném ajánlani mindenkinek a könyvet, aki valami egyszerűre, de rendkívül olvasmányosra, feltöltőre, szeretettel telire vágyik. Ajánlom azoknak a fiataloknak, akik nem biztosak a világ és a saját dolgaiban, ajánlom a fiatal felnőtteket, akik gyereknevelés előtt állnak, és nem szeretnének mindent úgy csinálni mint a szüleik, ajánlom azoknak, akik szeretik, ha reflektálnak a világukra, ajánlom azoknak a szülőknek, akik szeretnének szabadabban gondolkozni, és jobban érteni a mai világot, és persze mindenkinek, aki idáig olvasott.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmeteket, és hogy ma velem tartottatok, hatalmas köszönettel és hálával tartozom a GABO kiadónak, bizalmukért, hogy eljuttatták ezt a könyvet hozzám, és nem utolsó sorban, türelmükért. Nagyon nehezen írtam erről a könyvről, mert nagy hatással volt rám. 🙂

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel.

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagramon is megtalálsz.

És végezetül arra kérlek titeket, ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Hanya Yanagihara: Egy kis élet

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.07.29.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai könyvről a fülszövege azt írja, hogy a barátságról, a családról, a szerelemről, a sikerekről és a kudarcokról, a boldogságról és a mély sötét fájdalomról szól, azaz Egy kis életről. És ennél jobb felvezetőt nem tudtam volna kitalálni én sem Hanya Yanagihara Egy kis élet című könyvéhez.

Hanya Yanagihara nem viccel. Egy nagyon komoly terjedelemmel, egy nagyon komoly borítóval jelent meg első regénye az év végén végre magyarul is. Az Egy kis élet. Benne négy fiatal srácot követünk egyetemi éveiktől kezdve, majdnem 800 oldalon keresztül.

A négy barát Malcolm, JB, Willem és Jude, akik az egyetemen kollégiumi szobatársak, és úgy hozza az élet, hogy azon túl is barátok maradnak. Malcolm és JB jó családból származnak, értem ez alatt a körülményeiket és a biztos háttért, míg Willem előélete problémákat hordoz, Jude-éről pedig nem tudunk meg sokáig semmit. És ennek ellenére, vagy talán éppen ezért ez a titokzatos, helyes, matematika szakos, sántító srác lesz a barátságuk fókuszában. Vagyis a narrátor őt követi leginkább.

Azon túl, hogy fiatal felnőttként ismerjük meg őket, végig követjük az életüket. A fiatalok különböző időpillanatokban, az életük különböző pontján sikeresek lesznek. Malcolm építészetet tanul, és művészi szinten fogja űzni. Éleslátó, ugyanakkor tapintatos. JB képzőművész arc és nagy partiállat, aki körül mindig sokan vannak. Willem színész lesz, remek színházi és filmes munkákkal, amik mellett a legjobb barát szerepében is helyt kell majd állnia. Jude legjobb barátjaként. Mert Jude nem csak sánta, de néha erős fájdalmai is vannak, mindig hosszú ujjú ingbe jár, és izgalmas a múltja, és szomorú, és terhelt. Jude küzd. Az egész könyvön keresztül küzd. A matematika után jogot is végez, hátha így megtudja, hogyan lehet képes az embereket távol tartani magától.

És igazából erről szól a könyv. A miértekről és a hogyanokról. Jude-ról, a barátairól, a múltjáról, a jelenéről, és az életéről úgy egyáltalán. Anélkül, hogy többet elmondanék: Judenak nem volt boldog a gyermekkora, és Jude maga sem hiszi, hogy megérdemli egyáltalán a boldogságot. És eközben mi olvasóként, egy beavatott szereplőként tehetetlenül állunk felette, hogy a szereplők képesek-e megmenteni valakit, aki nem hiszi, hogy meg lehet őt menteni.

Jude-nak vannak barátai, amikor megismerjük. Nem sokkal később családja is lesz. Vagy valami olyasmi. Sikeres lesz abban, amit csinál, és ezt pontosan tudni fogja, de ezzel jár egy fajta szorongás is, hogy mi van, ha elveszíti. A könyv igazi témája ez. Ennek kapcsán beszél a családról és a barátságról, ennek kapcsán beszél fájdalomról, ennek kapcsán beszél szakmai és magánéleti sikerekről, és ennek kapcsán beszél az életről.

Az értékelésemben főleg egy érzést szeretnék átadni, ami alapján el tudod dönteni, hogy kell-e neked ez a könyv. Mert ez a könyv nagyon mélyre megy, amikről konkrétumokat mondani állati nagy spoiler lenne. Nem realista a szó azon értelmében, hogy nem egy reális terhelt karaktert látunk, hanem egy akár eltúlzottan terheltet, viszont annak minden terhe és minden következménye nagyon következetes, őszintének és igaznak hat a könyv világában. És ez megdöbbentő, sokkoló, és hatásos.

Ez a könyv hat. Állatira. Amikor befejeztem, csak álltam felette, és nem hittem el, hogy vége. Mert imádtam, de talán sosem gyűlöltem ennyire olyan könyvet, amit ennyire szerettem, és sosem szerettem ennyire könyvet, amit ennyire gyűlöltem. Ez a könyv nem szeret téged, azt hiszem ez a lényeg. Jude olyan, mint ez a könyv, hogy el akarja mondani a történetét, mert végre képes rá, és nem fogod tudni letenni. Nem lesz szíved félbehagyni és bele fogsz szakadni.

Az ókori görögöknél volt egy szó, aminek volt régen a magyarban is megfelelője, a csodálatos, ami valami rendkívülit jelent. Szophoklész Antigonéjában a kar azt mondja:

Sok van, mi csodálatos,
De az embernél nincs semmi csodálatosabb.

A csodálatos itt az értelmen túlit jelenti, annak negatív és pozitív jelentéseivel egyaránt. Azt hiszem ez a könyv pontosan ennyire csodálatos.

Nagyon könnyű megretteni az egyébként nagyom megkapó borítótól. Könnyű megretteni a terjedelemről, és a könyvet néhány ponton érezhetjük is túlírtnak, de ez azt hiszem szintén tétje a szövegnek. Hogy a szerző direkt, nyelvileg kifejezve, egyértelműen spoilerez, hogy túl ír bizonyos pontokon, azt hiszem ezek kiszámítva idegesítőek. Azt hiszem ezek is hozzá adnak a szövegegészhez, mert nekem végül ez is része a nagy hatáshalmaznak, amit a könyvvel kapcsolatban érzek, és amivel kapcsolatban azt gondolom, örülök, hogy nem a könnyebb utat választottam. Mert ez a könyv megérte.

Kedvenc részem: Alapvetően elméleti és bölcsész ember vagyok, és nagyon érdekesek voltak a matematikai és a jogi-etikai témákat érintő beszélgetések. Érdekesek voltak, elgondolkodtattak, de nagyon elemi részei a szöveguniverzumnak, így, ha nem érdekelne ez egyébként, akkor sem dob ki a szöveg.

Végezetül szeretném azt mondani, hogy ajánlom a könyvet mindenkinek. De persze tudom, hogy nem mindenki fogja elolvasni, és azt hiszem nem is való mindenkinek. Viszont, ha eljutottál idáig, és felkeltettem az érdeklődésedet, akkor vedd le a polcról. 🙂 Azt hiszem nem fogsz csalódni.

Hanya Yanagihara: Egy kis élet
Maxim (Mont Blanc válogatás)
2017
oldalszám: 784. oldal
Így olvastam: Két turnusban vizsgaidőszak előtt és után, nagyjából 80-120 oldalt haladtam egy ülés alatt, mivel alapvetően a történet is terhelő, és a margók, sorközök is kicsik, így több szöveget is tartalmaz, mint más 80 oldal. Volt olyan is, hogy nem lehetett abbahagyni, és volt, amikor pihentetni kellett.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen a Maxim kiadónak a belém helyezett bizalmat, és hogy eljuttatták hozzám ezt a könyvet, és köszönöm szépen nektek, hogy velem tartottatok.

Hamarosan érkezem a következő poszttal. Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, kövess bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. 🙂

És semmi esetre se felejtsd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilivó

Hat múlt századi meleg történet

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.07.24.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

az előző posztban írtam nektek Takács Judit: Meleg század című könyvéről, ami egy érthető, ugyanakkor informatív tanulmánykötet a 20. század Magyarországának melegséggel kapcsolatos társadalmi változásairól. A mai posztban pedig hat olyan történetet mesélek el, amik szerintem különösen izgalmasok, és további információkat találsz a könyvben róluk.
Kezdjük is. 🙂

1. Budapest, mint világváros

Budapesten a századfordulón már kialakultak azok a csomópontok, ahol férfiak könnyen férfitársaságot találtak maguknak. Ezek elsősorban nyilvános fürdők, nyilvános vizeldék, illetve forgalmas terek köré épültek, és például a hosszas kirakatnézés és a körbe-körbe járkálás volt része a pávatáncnak. A századforduló társadalomtudósai szerint ez minden nagyvárosban így volt, így Budapest központtá és azon túl nagyvárossá válásának egyértelmű tünete. Ugyanakkor a helyzet pikantériája, hogy (főleg vallomásokból) ezekkel a helyekkel a rendőrség is tisztába volt.

2. Az első magyar nyelvű könyv

Az első pontban felvetett problémával is foglalkozik Dr. Pál György A homoszexuális probléma modern megvilágításban című könyve, amely a homoszexualitást a természet „művészi impotenciájaként” értelmezi, és a homoszexualitás dekriminalizálását is felveti, tehát a homoszexualitást valamiféle betegségként értelmezi, és mint ilyet, nem tartja büntethetőnek. Ez 1926-ban kifejezetten előremutató gondolat volt.

3. A listázandó adatok és a listák megszüntetése

Az 1870-es 80-as években rendőrségi feljegyzések, a 30-as évekre félhivatalos jellegű listák készültek meleg férfiakról. A nyilvántartásba bekerültek a következő adatokkal szerepeltek:

név
születési hely és év
vallás
családi állapot
foglalkozás
lakás
hol találkozott
állampolgársága
nyelvismerete
női neve
hajlama
társasága
beszéde
szeme
szája
orra
füle
arca
termete
keze
haja
bajusza
szakálla
további különösebb ismertetőjele
büntetései

Az 1988-ban alakult Magyar Homoszexuálisok „Homeros-Lambda” Országos Egyesületének az egyik fontos célja volt a homoszexuálisok listázását lehetővé tevő jogi környezet és jogalkalmazói gyakorlat megszüntetése volt, amivel belügyminisztériumi szinten is lobbiztak. Mindezt a homoszexualitás büntethetőségének megszüntetése után (1961) 27 évvel.

4. A dán lány

Az Est az egyik legolvasottabb magyar közéleti napi periodika 1910 és 1939 között, és végig kísérte Lili Elbe, az első nemhelyreállító műtét alanyának történetét, ahogy egyébként a kontinens teljes sajtója. Európa szerte keresték Lili sorstársait, így az Est is megtalálta az Újpesti sorstársát, aki azonban nőből lett férfi.

25-legstilusosabb-noi-karakter-a-filmvaszonrol_0437b0088a9d2d850c7f3fc9f209bd60.gif

5.Karthy Frigyes sem maradhatott csendben

Az író karcolata 1933-ból, Szintén az Est hasábjairól

Most a nővé válás van divatban. A század elején kezdték ezekkel az endokrin mirigyekkel a tudósok. […] Előbb csak a fiatalságot akarta konzerválni Steinach és Woronoff a mirigyes beavatkozással, ami végre is nem rossz dolog, ha az ember szereti a hölgyeket, és ezt a jó szokását nem akarja abbahagyni. De legújabban a tudósok megirigyelték a dicsőséget és most olyanfélét kezdenek hirdetni: nézd, ha te úgy szereted a női nemet, miért kell neked ahhoz drága pénzen fiatalnak maradni, még drágább pénzen megnősülni? – mi egyszerűen átváltoztatunk téged magadat nővé egy kis endokrin miriggyel, aztán izé… elveheted sajátmagadat, családban marad a hozomány, átteszed egyik zsebedből a másikba.

6. Egy teljesen könyves a végére

Szintén az Est figyelemmel kísérte Radclyffe Hall: A magány kútja című könyvének bezúzását is (a könyvről itt, a bezúzásról és a történetről pedig itt írtam bővebben.) 1928-ban.

Az angol könyvpiacon a minap egy könyv jelent meg, amelynek szerzője Miss Hall név mögé rejtőzködik, a regény meséjének szövése s stílusa pedig erőstollú elbeszélőt árul el. A „Daily Telegraph” és a „Sunday Express” módfölött fel volt háborodva az állítólagos Miss Hall regényén, amelynek tárgya a lesbosi szerelem és a legkirívóbb színekben van megfestve. Mindkét lap felhívta a belügyminisztérium figyelmét, hogy az ilyen regény, különösen, ha hivatásos és tehetséges író tollából származik, még inkább terjeszti a mételyt, amely, fájdalom, Angliában nagyon elszaporodott. A támadások következtében a belügyminisztérium utasította a rendőrséget, hogy Miss Hall regényét vonassa vissza a könyvkereskedések forgalmából, ami meg is történt. Maga a kiadó sietett a regényt eltűntetni a könyvkirakatokból, mert különben súlyosabb büntetés várt volna rá.

Takács Judit: Meleg század
Pesti Kalligram – MTA TK
256. oldal
Így olvastam: Két turnusban olvastam, a vizsgaidőszak előtt és a vizsgaidőszak után. Mivel tanulmánykötetről van szó, így több ülésben, de könnyen tudtam olvasni, az informatvitás ellenére is könnyen olvasható, jó tempójú (ha pihenni akartam, a szöveg is olvasmányosabb volt).

Köszönöm szépen a Kalligram Kiadónak a bizalmat, és hogy eljuttatták hozzám ezt a könyvet recenzióra, és persze köszönöm nektek, hogy velem tartottatok.

Ha tetszett a poszt, vagy megjegyzésed volna a történetekkel kapcsolatban, írj bátran a komment szekcióban. Ha a következő posztról sem szeretnél lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be az instagram profilomra. Igyekszem hamarosan érkezni, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Takács Judit: Meleg század

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.07.18.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai posztban egy tanulmánykötetről szeretnék nektek mesélni. A tanulmánykötetet Takács Judit szociológus jegyzi, aki régóta foglalkozik az LMBT témával, és ebben a kötetben a 20. század Magyarországának melegséget érintő társadalmi tényezőit veszi számba, olvasmányosan, érdekesen, de tudományos igénnyel.

A könyv alaptézise, hogy a múlt századot nevezhetnénk akár meleg századnak is, ugyanis ekkor jelenik meg a szó, ami hosszas jelentésváltozásokon fog átesni mai alakjáig, ekkor dekrimizálják, vagyis innentől nem büntethető önmagában a homoszexualitás, és még ebben a században alakul meg az első magyar meleg egyesület is.

A könyv által vizsgált korszak kezdetén, még arról kell beszélnünk, hogy az azonos neműek közötti kapcsolat pusztán kizárólag az aktusban merül ki, amit bárki elkövethetett, és ezen túl, a homoszexuális szó megjelenésével a 19. században már személyiségekről beszélhetünk, akik társadalmilag megkülönböztethetők, és ennek tudatában is vannak.

1878-tól nem volt bűntetendő a nők közötti fajtalan cselekmény, mivel az az ember szellemi és physikai egészségének aláásását tekintve távolról sem bír azzal a morális és bűntetőjogi jelentőséggel, mint a férfiak között űzött fajtalanság, amelyet 1961-ben dekriminalizáltak csak, de akkor sem volt együtt kezelhető a heteroszexuális viszonyokkal, mert a beleegyezési korhatár lényegesen korlátozóbb volt a fiatalok esetében. És ez már csak a 21. században változott meg.

A könyv azt az utat mutatja meg, amely eltelt azóta, hogy a 1878-as Magyar Büntetőtörvénykönyv 241.-242. szakasza a természet elleni fajtalanságot büntetni rendeli. A könyv első fejezetében egy jogi és társadalmi bevezetőt kapunk, majd rátér a listázásokra.

A homoszexuálisokat különböző szinten, értem ez alatt, hogy rendőri, rendőrégi, minisztériumi szinteken listázták Magyarországon. Volt, hogy legálisan, volt, hogy etikátlanul és volt, hogy a joggyakorlat megengedte. Végig bemutatja Takács az utat a századfordulós rendőri noteszek és háborúk közötti rendőrségi listákon át, egy bizonyos minisztériumi levelezésig, majd azokig az aktákig bezárólag, amik a beszervezés lehetőségeit tartalmazták a Kádár rendszerben, amikor már egyébként önmagában a melegség nem is volt bűntetendő. Érdekes adatokkal és számokkal dolgozik a könyv, és beszél arról is, mennyire nehéz adatot szereznie a kutatásához, ami Takács Judit kutatói és emberi arcát egyszerre mutatja, és óhatatlanul egy picit exkluzívabbnak érezzük a könyvet, amit a kezünkbe fogunk.

A következő fejezetben az századforduló egyik legolvasottabb napi periodikáját, az Estet szemlézi nemiszerep-áthágás és homoszexualitás tárgyú cikkek után kutatva, amelyből érdekes, kedves, és sokszor meglepő vagy akár sokkoló történeteket idéz. A híres alföldi sorozatgyilkosról, Pipás Pistáról, vagy például egy jósról is beszél, aki szerint nőnek öltözve sokkal kifizetődőbb jósolni. De emellett fel feltűnnek rendőrségi szituációk, és hétköznapibb esetek is, ami elég nagy kuriózum volt az Est idejében, így elég nagy hírértékűnek, és elég érdekesnek, különlegesnek, mutogatni valónak tűnnek. Ezzel együtt bizonyos dolgokat az Est sem írt meg. Érdekes dolgokat, és nem véletlenül. 😉

Tovább lapozva arról olvashatunk, milyen okok vezettek az 1961-es dekriminalizációhoz, hogy állt ehhez a jog, a társadalom és a rendőrség, majd néhány interjún keresztül megismerhetjük a rendszerváltás előtti meleg élet lehetőségeit és útjait. A heteroszexuális homlokzat, azaz a látszat fenntartásának lehetőségeit, útjait, illetve a fontosságát, és az állambiztonság kompromitálásáról is olvashatunk a 60-as évekből.

A könyv utolsó ötven oldalában függeléként leveleket, interjúkat, illetve egy kihallgatás jegyzőkönyvét is megtaláljuk. Egy olyan férfiét, aki szerette a férfiakat, és nem igazán volt hosszabb kapcsolata. A jegyzőkönyvben arról vall, kivel hogyan ismerkedett meg, és kivel mit csinált, ami önmagában vicces mai szemmel visszanézve, de a jegyzőkönyvi tömörség is szórakoztatóvá teszi.

A függelékek után pedig találunk egy alapos hivatkozás listát, amit szintén érdemes átböngészni annak, akit részletesebben érdekel a meleg történelem. Én biztosan olvasok még onnan cikkeket.

Összefoglalva egy mérhetetlenül precíz és alapos, tudományos ismeretterjesztő könyvet kaptunk, olvasmányosan. Nekem személyesen hiányzott a holokauszt kérdés egy picit, ha már 20. század, de ettől eltekintve nagyon klassz könyvnek tartom, amit bátran ajánlok, ha kezdesz érdeklődni a melegség története iránt.

A kedvenc részeim: A sajtószemle. Abszolút. Érdekesnek találtam, hogyan tekintett a sajtó 70-100 éve a melegség vagy bármi melegséggel kapcsolatos megírni valóra. Bár nekem a sajtótörténet egyébként is gyengém, különösen, ha vannak konkrét cikkek. És itt voltak.

Köszönöm szépen a Pesti Kalligram Kiadónak a megtisztelő bizalmat, hogy elküldte nekem ezt a könyvet, nektek pedig azt, hogy velem tartottatok. A következő bejegyzésben érkezem hat számomra érdekes történettel, amiről ebben a könyvben részletesen is olvashattok. 🙂

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Sarah Winman: Bádogember

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.05.22.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

1939-től, az Óz, a csodák csodája bemutatója óta tudja a világ, hogy a bádogembernek van szíve, és tud szeretni. Sarah Winman második magyar nyelven megjelent műve ugyan csak a címben reflektál a világunk eme apró alapigazságára, mégis képes megmutatni mennyire igaz. És így ez egy nagyon bátor, értékes és klassz könyvet kapunk. 🙂

A Bádogember az emlékekkel dolgozik. Kezdetben nem történik benne semmi azon túl, hogy van egy Ellis nevű férfi, aki emlékezik az elmúlt ifjúságára, halott édesanyjára, Judera, szintén halott gyermekkori barátjára, Michaelre, és halott feleségére, Annie-ra. És a narratíva szintjén sokáig itt is maradunk. Aztán valami megnyílik. Egy füzet, amin át megértjük azokat a dolgokat, amiket sosem beszéltek meg ők hárman, és amin át kapcsolatuk egy egész más minőséget kap.

Könnyű lenne azt mondani, hogy ez a könyv két fiúról szól, akik talán együtt lehettek volna boldogok, de ez a könyv nem erről szól. A könyvben benne kell lennie a nőnek, Annie-nak, és nekik hárman kell valami olyan érzelmeset és tisztát őrizni, amire a világnak hatalmas szüksége van.

A két fiú szövetsége adja ugyanakkor vitathatatlanul a könyv törzsét. Ha felütjük a könyvet, mégis először Dora Judd-dal találkozunk, aki egy pillanatban meglátja a szépséget, a lehetőséget, és azt a szabadságot, amit a gyermekének mindenképpen szeretni megadni. Jude ekkor egy festményt néz, egy olcsó reprót, amit valaki felajánlott egy tombolán, és látta egyszer az eredetijét egy galériában. Napraforgókat ábrázol, amik a regény alap motívumai lesznek, Van Goghé, a művészeté, a szabadságé, és Dél-Franciaországé, ahol a festő jól érezte magát, és ami ezen át valamilyen paradicsomszerű, mégis reális képet kap.

Dora és a festmény története után találkozunk Ellisszel, aki Dora fia. Idős már, és a helyi autógyárban dolgozik éjszakákon át. Senkije nincs, csak néhány munkahelyi kapcsolata, az édesapja, akivel eddig nem sikerült megoldani a kapcsolatukat, és az édesapja barátnője. Egy este Ellis elszökött a munkahelyéről, majd megsérül egy balesetben, és hat hét betegszabadságra kényszerül. De ebben a betegszabadságban nem csak ő sérül bele, hanem ez egész gondosan felépített világképe. Nem tud dolgozni járni, és az otthonlétben észreveszi az elhanyagolt kertet, amit a felesége gondozott, szociális kapcsolatokat alakít ki a szomszédokkal, tisztázza a saját tüskéit, rendbe teszi az édesanyjával, a feleségével és Michaellel való viszonyát és nyit a lehetőségek felé. Ellis a négy karakter egyike, aki többre hivatott, de ő még él, és neki még meg vannak a lehetőségei, hogy eljusson Dél-Franciaországba az utalásrendszer legtöbb értelmében, és ez válik hamar a könyv tétjévé.

Michael egy fiú, aki fiatalon kerül a városba, Oxfordba, mert az anyja elhagyta, az apja pedig meghalt. Michael az első pillanattól nagyon értelmes, a művészetre nagyon nyitott, intellektuális kis srác, aki könyveket olvas, megengedi Ellisnek, hogy lefesse és elmélyült beszélgetésekbe kavarodik Doraval, akinek osztja ars poeticáját is:

A férfiaknak meg a fiúknak képeseknek kell lenniük csodálatos dolgokra.

És végig emlékezünk arra, ahogy ők ketten felnőttek. Ott vagyunk a barátság nagy fordulóinál, majd az első csóknál, és majd egy kilenc napos utazást is látunk, amiben mindenki boldog. Aztán látjuk őket fiatal férfiakként, Ellist szerelmesként, ahogy az első pillanattól fogva egymáshoz kötődtek Annie-val, és aztán követjük Annie-t is a társaságban, amelyben hárman adtak ki egy egészet.

Ellis és Michael barátságát vagy kapcsolatát többen hasonlítják a Szólíts a neveden kapcsolatrendszeréhez, ami nekem döcög. Valóban egy nagyon tiszta, őszinte és megkapó szeretetről van itt is szó, ez három ember kapcsolata a teljes elfogadásra és a feltétel nélküli szeretetre épül, de Ellis és Michael küzd az öndefiniálással, ami a Szólíts a neveden kapcsán nem probléma. Michael további kapcsolatai férfiakkal lesznek, és ő maga melegként utal magára majd a könyv egy későbbi részén.

Hét év alatt Franciaország megváltozott az elbeszéléseinkben. Most már külön ágyak és külön srácok nyaralása, napozás és francia szépségek. Most már titkaink vannak egymás előtt, titkaink a szexuális kalandjainkról, ki mit csinál. Titkok, mert nem tudjuk, mihez kezdjünk azzal, amik voltunk. Úgyhogy távol tartjuk magunkat tőle, nem nyúlunk hozzá, nehogy fájjon. Az elkerülés a lórom a csípésre.

Michael elszabadul Oxfordból, és Londonba kerül, ahol irodalommal foglalkozik, mert jó a történetek megváltoztatásában, vagy talán tényleg csak kiszabadul. Megromlik a hármójuk kapcsolata, és Michael felelősnek érzi magát, de aki elmegy, orvosolni tudja hibáját, ha visszatér, és megadja a boldogság lehetőségét. Amíg Michael meg nem hal.

Michael után marad egy doboz, ami nagyon kevés dolgot tartalmaz, de azok fontosak. Teljes terjedelmében olvashatunk egy leírást az Oxfordtól távol töltött időről, melyben ő is visszaemlékezik, például a találkozásukra:

Ott van Mabel, és öregnek látom, pedig így visszatekintve nem az. És magányos vagyok, és félek, amíg meg nem látom mögötte Ellist. A könnyűlovasság. És emlékszem, arra gondoltam: Te a barátom leszel. A legjobb barátom. És emlékszem, hogy kinyílt a kocsi ajtaja, és Mr. Khan azt mondta: Egy tékozló unoka és két bőrönd könyv. És akkor kiléptem a hóesésbe.

De megtudjuk belőle a francia utazás igaz történetét, és hogy elfogadta Anniet, és megtudjuk milyen a viszonya a nővel, akit valami fontos dologért az első pillanattól szeret, de megtudunk még történeteket emberekről, akiket még szeretett. Őszintén beszél az AIDS-ről, és nagyvárosi meleg élethelyzetekről, és elég sokat sugall arról, hogyan kell készülődni a halálra. Michael lakása letisztult volt, nem volt benne semmi plusz, és végül visszatért az övéihez, miközben felvet egy baromi fontos kérdést majd, amire nem ad sem ő, sem a könyv választ, és igazság szerint én sem tudnék.

Ellis élete távol van a könyv elején attól az élettől, amit élni szeretett volna gyerekkorában, és talán nem is ehhez közeledik, de közel kerül ahhoz, amit élnie kell egy olyan embernek, aki megtapasztalta Annie és Michael kapcsolatát, akit Dora nevelt fel, és aki igazán hitt a regényben mindvégig. Mert Ellis tényleg egylényegű a bádogemberrel, csak el kell mozdulnia ahhoz, hogy ez ő maga előtt is világos legyen. És nekem emiatt is nagy kedvencem ez a könyv.

Viszont van egyetlen kis pont, ami a könyv kézbevételénél már feltűnt. Ez egy csodálatos könyv. Fantasztikusan szép a borító, jól áll neki a kemény kötés, szép a címlap belső oldala, sőt, gyönyörű, tehát nagyon jól áll ennek a könyvnek ez a formátum, és elég rövid így is, és teljes az egész, szóval egy picit tényleg faramuci helyzet ezt felhozni, de állati nagyok a betűk, és furcsa volt ilyen gyorsan lapozni, és távolabbról is jól olvasni, amit annyit azért nem vett le az élményből, hogy ne került volna be a kedvenceim közé. 🙂

Kedvenc rész: Túl azon, hogy az egészet imádtam, a két nagyon nagyon kedvenc jelenetem közül az egyik az volt, amikor Michael mindenképpen szeretett volna írni Judy Garlandról, a másik pedig az, ahol Michael azt mondja, hogy a szerelem annak a felismerése, hogy soha nem találkozol olyan emberrel, mint amilyen ő.

Én két hónapja ezt érzem ezzel a könyvvel kapcsolatban, ezért is nem tudtam írni róla hamarabb. Egy nagyon rövid, de velős történet, ami nagyon könnyen belopja magát a szívedbe, és valami nagyon esszenciálisat fogsz kapni, és talán sosem találkozol olyannal, mint az. Ajánlom mindenkinek, aki úgy érzi fel van készülve két csodálatos belső utazásra, és egy picit átszűrné a lelkét. 🙂

Sarah Winman: Bádogember
XX. Század Kiadó
2018.
Oldalszám: 270. oldal
Így olvastam: Két nagyobb ülés alatt, nagy betűi vannak, és könnyű a nyelvezete.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és külön köszönöm a XXI. Század Kiadónak, hogy megkaphattam ezt a csodálatos könyvet, ígértem nagy becsben fogom tartani. 🙂

Ha olvastátok már, vagy kérdésetek volna, írjatok bátran kommentet, vagy keressetek a facebook oldalon, ahol izgalmas háttértartalmakkal is igyekszem érkezni, és a személyes instagram profilomon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött. 🙂 Ha tetszett a poszt, és szeretnétek még ilyeneket olvasni, akkor kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra. 🙂

És semmiképpen ne feledjétek a következő posztig:
Könyvekkel (például a Bádogemberrel) a szivárványig és azon túl:

Szilvió

Krausz Emma: Osztálykép

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.04.28.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai posztban egy könyvfesztiválra megjelent könyvről fogok beszélni, amit már nagyon vártam. Egy olyanról, amit magyar szerző írt, a magyar piacra, és bátran nyúl a melegség és a biszexualitás kérdéséhez. Emellett pedig ifjúsági regény, amelyik érinti a mai fiatalok problémáit, könnyen olvasható, és nem utolsó sorban nagyon szerethető.

Krausz Emma Osztálykép című könyve azt ígérte nekünk, hogy két srác, és néhány érdekes barát történetét kapjuk. A két srác közül az egyik, Levente, nem szeretne mások életében aktívan részt venni, de rányit a másikra, Ákosra, aki titokban rúzst kent a szájára az öltözőben. És persze így, óhatatlanul része lesz egy titoknak, és azon át Ákos életének is. Élete egy fontos és kardinális részének.

A könyv hátterét egy iskola, egy osztály adja, az újpalotai Arany László Általános Iskola és Gimnázium 11.B osztálya. Azon belül pedig 5 szereplő fejlődéséről, változásáról olvashatunk: a két fiúén kívül Dorináét, Idáét és Márkét, illetve Dávidét, aki fel-fel tűnik, bár ő másik iskolába jár.

Leventét követi leginkább az elbeszélő, aki egy hálás karakter, mert eléggé belül létezik, jó megfigyelő, ki akar maradni a dolgok folyásából, de elég okos ahhoz, hogy gondolkodjon. Mivel ő a legtöbbet szerepeltetett karakter, például vele megyünk haza, ezért az ő változásának a tétjét érezhetjük a legnagyobbnak. Meghalt az édesanyja, és az édesapjával nem találják meg egymást a gyászukban. Levente elzárkózik mindenkitől a könyv elejéig, a könyv végére, nagyon mély vallomásokon keresztül tiszta, őszinte kapcsolatoknak lesz részese, ami hatalmas út, és hitelesen, következetesen vezeti ezen a történet. Valamennyire ő az a karakter, aki az író szócsöve, mert ő mond okosakat, néha ironikusan nagy élettapasztalatokat sejtetőket, de tud hibázni és a súlya lesz a tetteinek, amit nagyra értékeltem.

Ákosról nem tudunk meg sokat az elején. Kiegyensúlyozott focista srácnak tűnik, aki egyetlen titkot őriz, amiről a történet elején azt sem tudjuk, hogy létezik-e egyáltalán. A lányok bomlanak érte, a fiúk csodálják, focizik és sok időt tölt legjobb focista barátjával, Dáviddal. Dávid egy nehéz eset. Leventén keresztül mindig érzünk valamiféle ellenszenvet iránta, amire Gaborják Ádám azt mondta a könyvbemutatón, hogy ő az, akit utálni lehetne, de a történetben ő is megkapja az indítékait. Őt alapvetően egy pontból ismerjük meg, de bátran mozgatja a könyv.

Ida egy kövérkés lány, akit Magolónak gúnyolnak az osztálytársai, mert szeretne kitűnő lenni, hogy megfeleljen a szülői elvárásoknak. A könyvben meg is fogalmazódik, hogy ő Dorina ellentéte, aki menő véleményvezér szerepében van, nem tanul jól, az iskolai dolgok sem kötik le kifejezetten. Ez az ellentét aztán teljesen elmélyül a könyvben. Megtudjuk, hogy mennyire a felszínen gondolkodnak egymás személyiségéről, és hogy tudnak-e kezdeni bármit a különböző szemléletükkel és neveltetésükkel. Nagyon szerettem kettőjüket.

És végül Márkról mondanék pár szót, aki régóta Dorináék szomszédja és legjobb barátja. Márk izmos, nagydarab és minden körülmények között megvédi Dorinát. Ő az első szereplő, akiről megtudjuk, hogy van szíve, és a kezdettől szimpatikus, még ha Erényövnek is csúfolják a társai.

A könyv eddig úgy tűnhet, hogy átlagos középiskolás filmek karaktereit mozgatja, de túlnő ezen. Jól ábrázolja, talán szimbolizálja, a korra jellemző változó identitást, amikor egyik pillanatból a másikba átváltozhat az ember bármivé, úgy, hogy hiteles tud maradni. A változások és maga a történet nagyon erősen ok-okozati, következnek egymásból a cselekmények, és nem igazán borult meg sehol számomra.

Nagyon őszintén ragadja meg az identitáskeresést. Akár Idán, akiből még tényleg bármi lehet, akár Leventén és Ákoson keresztül. A fiúk esetében fontos pont a szexuális irányultság, az előbújás, viszont sok átgondolni valót jelent egy kapcsolat valamiféle felvállalása vagy egyenesen a mindenki előtt felvállalása, aminek a megoldását nagyon szerettem a könyvben, mert nagyon magamra ismertem. (Általában az emberek sokkal szabadabbak, ha olyan helyen vannak, ahol nem ismerik őket, és én is használom azt a szerkezetet, hogy „soha többet nem találkozom velük”, szóval adom nagyon ezt a véget, anélkül, hogy bármit mondanék róla.)

Fontos, hogy ezek a szereplők mind idomulnak egymáshoz, akár összejönnek a végén, akár nem. Nagyon erős, összezárt csoport marad bent a regénytérben, aminek a sorsáról szívesen olvastam volna többet. Akár arról, ahogy kialakul, akár arról, ahogy működtetik egyes személyek, akár összevetve azzal, ahogy az osztályban, vagy egy másik csoporthoz képest létezik. Szerettem volna még arcokat az osztályképhez, és szerettem volna még tulajdonságokat a szereplőknek, akiket elsősorban az énjük instabil részéről ismertük meg. Nagyon szívesen olvastam volna, és benne lehetett volna, mert elég vékonyka könyv, nagy betűkkel, de ha már így alakult, a folytatás lehetőségét potensnek látom és gondolom, mert lett egy megszeretett csapatunk. 🙂

Szerettem, hogy magyar gimnázium ez az Arany László, és szerettem, hogy szocreál. Szerettem a rozsdás vasoszlopait, szerettem, hogy rohadnak a padok, szerettem, hogy át kellett alakítani a tornatermet ahhoz, hogy egy focimeccset nézők is tudjanak követni, szerettem Dezsőkét és a poros szertárat. A tanárok viszont furcsák voltak, talán mert valószerűtlenül tiszta felnőtt szereplők voltak, akik mindig tudták mi a helyes. Ez az igazgató a helyén van, ismeri minden diákját, empatikus és jól kezeli a váratlan helyzeteket, akár egy előbújást is. A tanárok mindig tudják mikor kell odamenni a diákhoz, érzékenyen kommunikálnak, fel lehet rájuk nézni, és talán az egyetlen pillanat egy tantermi rosszullét volt, ahol azt éreztem, hogy egy picit bekacsint a magyar valóság. Ezeknek a szereplőknek van elég gondja, de én élveztem volna egy olyan fizika tanárt, aki mondjuk ott ül az igazgató mellett, és megveti a fiút, aki egy fiúhoz vonzódik vagy csak szemét azzal a diákkal, aki nem figyel…

A könyv nyelvileg egy diáknyelvi regisztert akar megengedni, ezzel együtt tehát például káromkodnak benne (amit kifejezetten üdvözlök, mert a káromkodás a nyelv része, én pedig egy jövőbeli nyelvész vagyok), viszont nem volt ez mindenütt következetes. A két kedvenc példám az itallal kapcsolatos (ezt csak most vettem észre, nem szándékos, de a tudat alatti működés ijesztő): koccintásra emelte a bögrét, a másik a lőre szó, ami annyira random és öreges volt számomra, hogy teszteltem társaságban hasonló ironikus felhanggal, mint amilyen a könyvben volt, és durván nagy sikerem volt, mert meglepő szó, ami kitűnik… Ami még furcsa volt, az az édesanya édesapa szó,mert nem emlékszem, hogy rajtam kívül bárki használná, és az enyém is egy tudatos döntés volt, mert 10 évesen egy tanárom azt mondta, nem használja így senki…

Kedvenc részem: Igen, azért, mert Leventét követtük végig, de nagyon szerettem minden olyan momentumot, ahol megnyílt. Ahol egy picit közelebb kerültünk mi is, és a szereplők is hozzá… És nagyon szerettem a kezdő szituációt, amivel kapcsolatban elhangzott a könyvbemutatón, hogy az volt meg először. Belevaló volt, és jól volt használva, végigvezetve a könyvön. 🙂

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, aki könnyen olvasna. Ajánlom annak, aki nem érti, mi a baj a heteronormatív társadalommal, és nagyon ajánlom annak, aki meg szeretné érteni. 🙂

Krausz Emma: Osztálykép
Twister Média, 2018
256. oldal
Így olvastam: Néhány óra alatt könnyen, nagyok a betűi, és könnyen olvasható, gördülő nyelvezetű.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Twister Médiának, hogy megkaptam recenzióra ezt a könyvet. 🙂

Hamarosan érkezem a következő tartalommal! Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. 🙂

És semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Könyvfesztiválról jelentem

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.04.23.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

tavalyhoz hasonlóan idén is kint voltam szombaton a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Nagyon menő programokon vettem részt, és nagyon menő könyveket szereztem, bár a tervezett listából mindössze három könyv került a nap végéig a táskámba… De majdnem nem bánok semmit.

Hat órakor felkerekedtem Szegeden, kivillamosoztam a vasútállomáshoz, majd két és fél óra zötykölődés és Rejtő (jelentem: nem kell Rejtőt olvasnom többet) olvasás után a Nyugatiban találtam magam. Itt legurítottam egy kávét (a korai indulásra való tekintettel), és indultam a négyeshatoshoz, amire talán most először, elsőre jó irányba szálltam. A Széna téren leszállva elsétáltam a Mamut II. mellé, amerre tavaly közelítettem meg a Milenárist, de építései terület lett, így a két Mamut között közlekedtem, mint mindenki más. És akkor ott voltam.

Programok, amiken részt vettem, és amiken akartam

Workshop könyves bloggereknek a Twister Média szervezésében
Nagyon tanulságos volt, bár főleg megerősítést kaptam én személy szerint, hogy jól csinálom. Kaptunk tanácsokat arra nézve, hogy hogyan használjuk a recenziós, vagy támogatott bejegyzéseket (amiket a google algoritmusa előrébb sorol), és biztosan várható lesz egy kis változás is a blogon. Nyáron elején, amikor lesz időm az összes eddigi értékelést átnézni, a bejegyzések alján egy kis szövegdobozba beleírom a könyvek legfontosabb adatait, és az olvasás szubejktív körülményeit, mert ezek olyan infók, amik nekem is jól jönnek.
És érkezik majd egy bejegyzés arról, hogy ki vagyok, milyen képzettséggel nyúlok a könyvekhez, kit szeretnék megszólítani, és mi is akar lenni egy bejegyzés, amihez egy nagyon jó vázat adott az előadás.

LMBTQ irodalom az iskolában:
Krausz Emma: Osztálykép (Twister Média) című regényének bemutatója
Túl azon, hogy megtudtuk, hogy az írónőnek is a Simon és a homo sapiens-lobbi az egyik kedvence a zsánerben, még nagyon sok mindenről volt szó. Beszélgettek arról, hogy mennyire terhelt egy személyiség, szóba került, mennyire kicsi a hazai LMBTQ reprezentáció, és még számos dologról szó esett, amire majd a könyv értékelésében szeretnék reflektálni. 🙂

Krausz Emma dedikál
Nem volt fent a blogon a listában, és ehhez mérten el is felejtettem visszamenni, ezzel együtt nagyon kíváncsi vagyok a kötetre, és talán még lesz alkalmam dedikáltatni is.

Daniel Kehlmann Tyll (Magvető) című regényének bemutatója helyett
Ennek maga a programokba való beemelése is fakultatív volt, és én ki is hagytam. Ettem helyette, és erről nem gondoltam volna, hogy írni fogok, de a Mamut I.-ben található Jóasszony étterembe ugrottam be, noha féltem, hogy kifőzde jellegű lesz, de beállt mögém a sorba Péterfi-Novák Éva írónő, aki híresen figyel arra, mit eszik, így meg is nyugodtam, és tényleg nagyon finomat ettem… Az írónőtől 5 méterre, a következő asztalnál. 😉 És ez ilyen tök nagy élmény volt, szóval meg akartam írni. 😀

Kortárs-író-lét: Fiatal írók a visegrádi országokból
Ez a beszélgetés nagyon korrekt volt leginkább. Fehér Renátó alaposan felkészült, és a fiatalság szerepét firtatta, akik mind valamiért fontosnak tartották, hogy egy földrajzi területet járjanak körbe. Többen elég komolyan foglalkoztak kisebbséggel, mind a négy kötet szervező elve az a közép-európai régió, ami történelmileg elég terhelt, és nagyon izgalmas volt ez a felvetés. Emellett pedig természetesen szó esett az elsőkötetességről és az irodalmi szocializációról is, illetve a kötetek vízhangjáról. Izgalmas beszélgetés volt, talán itt éreztem a leginkább, hogy szűkös az idő keret.

Karafiáth Orsolya dedikál
Karafiáth Orsolya dedikált, fantasztikus volt, mosolygott, kedves volt, és szeretem a Kicsi Lilit, még mindig. 😉

És ezután hazamentem
Rettenetesen fáradt voltam, és eléggé eredményesnek éreztem a napot így is, így nem vettem részt a Lázadó lányok kerekasztal-beszélgetésen, és bár érdekelt volna, annyira nem bánom most.

Könyvek, amiket hazahoztam

Alapvetően a legtöbb könyvet nem olvastam még, így csak az impulzusaimat tudom megosztani, amiért megvettem, meg az árukat, meg hogy mennyire örültem nekik. 🙂

A tervezett listából végül három könyvet sikerült beszereznem: Mészáros Dorka: Én vagy senki című könyvét, és recenzióban megkaptam Laurine Frankel: Mindig ez van című könyvét a GABO kiadótól és Krausz Emma: Osztálykép című könyvét a Twister Médiától, amikért nagyon hálás vagyok.

Az Európa Kiadótól korábban megérdeklődtem, hogy nem lesznek kint az én listás könyveim, ezért megnéztem, mi van a kívánságlistámon a Magvető kiadótól, és úgy döntöttem, hogy Anna Gavaldának adok egy esélyt (vagyis rögtön hármat) és megvettem minden fellelhető könyvet az írónőtől, így büszke tulajdonosa lettem az Életre kelni, az Édes életünk és az LMBT vonatkozású Billie című regénynek.

És véletetlenül megláttam a Kalligram pultján Blénesi Éva Cigánynak lenni, költőnek lenni, Közelítések Bari Károly alkotói világához című tanulmánykötetét, aminek nem tudtam ellenállni, mert most szerdáig aktívan foglalkozom a költővel, legalábbis az első kötetével (Holtak arca fölé). Viszont nagyon nem érzem jónak a tanulmánykötetet, nincs igazán tisztázva, hogy kinek szól ez, és bár elég alapos kutatómunkát végzett, az első fejezet (ami engem érdekel) lényegileg semmitmondó. Sajnos. Valószínűleg felajánlom az egyetemi könyvtárnak szerda este.

És akkor kezdődtek az impulzus vásárlások, amikre amúgy tök büszke vagyok.

Tipotex: Két könyvet vettem, együtt 1300 Ft-ért.
Polona Glavan: Éjszaka Európában
Egy romantikus utazós könyvet ígér a fülszöveg, amiben egy fiatal fiú és egy fiatal lány elmereng az élet dolgain, amit az tesz különlegessé, hogy a vonat egy senki földje terület, ami igazán sehová sem tartozik. Érdekes tétjei lehetnek a könyvnek, így nagyon kíváncsi vagyok rá.

David Szalay: Az ártatlanság
A történet szovjet rendszerben játszódik, ahol minden és mindenki gyanús, érdekes szereplőgárdát mozgat, és a fő kérdése, hogy lehet-e valaki ártatlan egy olyan rendszerben ahol az ártatlanság nem létezik.

Palatinus: A kiadóhoz véletlenül mentem, de tele volt olcsó könyvekkel. Én 3 db 500 forintosat vettem, amik engem érdekeltek, és ez volt a legolcsóbb árkategória, és így sikerült beszereznem azt a könyvet, amire a legbüszkébb vagyok mind közül:

Joseph Oslah: Éjszakai fürdés
A könyv egy férfiról szól, akinek a barátját elragadta az óceán, és nem tudja, hogy mi történt. Lehet, hogy a szakításnak egy ilyen durva módját választotta? 10 évvel később vagyunk, amikor a férfi megismerkedik egy másik férfival, aki szintén nagy tragédiát hordoz, és egy érzelmes, bonyolult, fanyar humorú és szívbemarkoló történetet kapunk a borító szerint. Mint LMBT könyv, már régóta tudok a létezéséről, és 500 Ft-ért még egy hölgyet is rávettem, hogy vegye meg a második példányt.

Szálinger Balázs: Első Pesti Vérkabaré
Nem igazán tudok semmit a kötetről, de Szálinger jól ír, és kíváncsi vagyok ezekre a versekre is. 🙂

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…
Nagyon sokáig az egyik kedvenc könyvem volt. Nagyon őszinte felnövés történet, hátterében az egészségügyi klónozással. Érdekes az identitás kérdése a könyvnek, megvalósul benne a szerelem, aminek meg kellett volna valósulnia, és őszinte, emberi kiáltvány (és még sokkal sokkal több) az önzőségünkkel szemben. Eddig nem volt saját példányom, most szeretem egyet az első kiadásból, és erre vagyok a legbüszkébb. Külön kiemelném, hogy a szerzője nem méltatlanul idén kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. 🙂

Bestseller Box: Ezen nagyon sokat gondolkodtam, hogy beleírjam-e, és végül beleírtam. Alapvetően ez az Athenaeum Kiadó és a General Press készletkisöprő akciója, és én vettem egy dobozt, és maga a doboz egyébként nagyon jó, és nagyjából ez az utolsó pozitívum, amit el tudok mondani, illetve kaptunk mellé egy nagyon jó fidelió magazint, amit beledobtak egy nájlonba a dobozzal együtt, pedig nem szeretek nájlont használni (és sehol máshol nem is kértem, itt pedig későn kaptam észbe). És ugyanezt érzem a Magvető kiadó ajándékaival szemben is, de az legalább ingyen volt. Szóval most van öt könyvem elcserélni a Kreatív Könyvtárosok Társasága könyvcsere programjain, amiket nagyon várok. 🙂

Összességében nagyon jól éreztem magam, valószínűleg azért is, mert kevesebben voltak kint, mint tavaly, és mert szuperebb könyveket sikerült szereznem. Egy picit sajnáltam, hogy a líra kimaradt szinte az egész rendezvényről, de ez csak kis észrevétel. 🙂 Szerettem, és jövőre találkozunk. 🙂

Most csütörtökig zsúfolt lesz a hetem, nem tudom, hogy mikor fogok tudni új poszttal érkezni, ha péntekig nem, akkor egy kihívást fogok kitenni, mert rég volt, és kevesebb idő megcsinálni, de két könyv várja az értékelést, és még sok-sok könyv az olvasást. 🙂

Ha nem szeretnétek lemaradni a korábbi posztokról, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha véleményed, megjegyzésed volna, hagyj kommentet, ha háttértartalmak is érdekelnek, kövess facebookon, ha pedig az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. 🙂

A következő posztig pedig semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

Adam Silvera: Inkább boldog

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.03.06.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai értékelésben egy olyan könyvről fogok nektek mesélni, amit tudok ajánlani mindenkinek, aki kereste már valaha a boldogságot. Adam Silvera megméri azokat az utakat, amin eljuthatunk hozzá, és az eredmény ebben az izgalmas, fordulatokkal teli és kedves könyvben ismerteti, amiben talán választ kapunk arra a kérdésre is, hogy miért olyan nehéz boldognak lenni.

A könyv főhőse, Aaron tizenhat éves amikor megismerjük. Az apja meghalt. Öngyilkos lett. Aaron maga is próbálkozott öngyilkossággal, aminek az eredménye, egy mosoly alakú heg a karján. Mélyszegénységben él a bátyjával és az édesanyjával egy egyszobás panellakásban, és együtt lóg a többi sráccal a telepről. Mindezt talán ellensúllyozza, hogy boldog párkapcsolata van egy Genevieve nevű, festőnek tanuló lánnyal, és mondhatjuk, hogy boldog. Amennyire lehet, annyira biztosan. 🙂

A bonyodalom a boldogságban akkor kezdődik, amikor megismerkedik egy különc sráccal egy másik lakótelepről, akinek váratlanul és viccesen érett gondolkodása van, és elkezdenek egyre több időt együtt tölteni. Thomas és Aaeon kapcsolata nagyon izgalmas lesz, a maguk „no homo” módján. Thomas épp akkor szakított, mert mániákusan otthagy mindent, amiből úgy érzi, hogy nem épül, és azt gondolja, hogy Aaron mellett képes lesz megtalálni az élete igazi értelmét, ami viccesen hangzik, főleg, hogy Thomasnak ehhez táblázatai, ábrái és komoly tervei is vannak. Az együtt töltött időben pedig Aaron ráébredt, hogy szerelmes lett Thomasba, ami több szempontból problémákat jelenthet… (És akkor innen nem mesélek tovább, mert baromi jó, de baromi spoileres.)

A könyv első lapjain egy reklámot kapunk, a Letheo Intézet reklámját, mely azt ígéri, hogy egy új technikával ki tudja törölni az emlékeket.

MA MÉG ITT VAN,
HOLNAPRA ELTŰNIK.

A könyv első mondatában pedig

Kiderült, hogy a Leteo eljárása mégsem kamu.

És anélkül, hogy többet elmondanék a történetből: Itt is érvényesül a jól ismert „csehovi puska” elv, mely kimondja:

ha az első felvonásban, akár csak egy pillanat erejéig is, megjelenik egy puska a színpadon, akkor annak a darab végéig el kell sülnie, mert különben a puskának nincs helye a dráma történetében.

A könyv fő értéke a feszültség, amely nem adja magát könnyen, mert nagyon hosszan ágyaz meg neki, de mindennek meg lesz a magyarázata majd, és garantáltan padlót fogsz tőlük. Tényleg.

Nagyon izgalmas a cselekmény, az első nagyobb fordulattól kezdve érdekfeszítő beszélgetések zajlanak szereplők között, amik nagyon jól vannak kitalálva és hitelesek tudnak lenni, miközben én olvasóként képtelen vagyok belelátni ilyen helyzetekbe. És itt különösen Genevieve szerepét kell kiemelni, aki nagyon wáó, még akkor is, ha sokáig felfoghatatlan, hogy mit miért csinál. Sőt, igazából most is felfoghatatlan, viszont talán előjelet vált a történetben. De ilyen fontos mozzanat például egy nagyon kedves, de helyre nem rakott régi ismerős, aki nem véletlenül nincs pontosan a helyén, vagy egy másik véletlen találkozás is.

Ifjúsági a regény abban, hogy jobban kiemeli azokat a pontokat, amelyek a feszültséget, érthetetlenséget adja, de ez nem zavar, főleg mert, a feszültség alapvető fogalmából következően, ezeket így is képtelenség összerakni, még akkor is, ha visszanézve kifejezetten adottnak tarthatjuk.

És természetesen óhatatlanul ifjúsági a könyv a középpontba helyezett identitás és boldogságkereséssel, mert a életünk olyan,

Mint amikor gyerekként űrhajós akarsz lenni, míg végül elfogadod, hogy talán ez mégsem lehetséges, bár mindenki folyton azt hajtogatja, hogy semmi sem lehetetlen, és történelmi eseményekkel győzködnek arról, hogy mennyire tévedsz. De végül túlteszed magad a dolgon. Ismered a képességeidet és a lehetőségeidet, szóval elkezdesz azon agyalni, milyen jó is volna bokszolónak lenni, habár túlságosan gebe vagy hozzá. De nem gond, mert ki tudod gyúrni magad. De ez a lelkesedés csak addig tart, amíg kitalálod, hogy igazából írni akarsz egy újságba, és arról álmodsz, hogy majd egyszer saját rovatod lesz, szóval belevágsz. És egy napon, amikor éppen tanácsot írsz valakinek arról, hogyan legyen összeszedettebb, ismét eszedbe jut, hogy milyen jó is lenne mégis űrhajót vezetni.

viszont túl tud mutatni az ifjúsági kategórián, és ajánlom nem ifjúsági olvasóknak is. 🙂

Érdekes vizsgálati szempont lehet a főszereplőség kérdése. Már a fülszöveg is felveti, hogy egy Leteós kezeléssel az igazi önmagunkat is elveszthetjük, de nem feltétlenül érzek világrengető különbségeket, nem gondolom, hogy az események végigvezetésének az más volna az eredménye, ha alternatív univerzumokba helyezzük a történetet, és jól olvashatóan (visszaolvashatóan) a tudatalatti is egészen jól működik, de értem, mire céloz a fülszöveg, és ezzel jól passzol a könyv idegesítően jó és alapos utalásrendszerébe, de önmagában a felvetést érdemes volna valamilyen könyvre húzott modellként értelmezni. És ezt én most nem fogom megtenni.

A könyv gyenge pontja számomra a konkrét szöveg, vagy inkább a fordítás. Alapvetően a fordítónak nagyon nehéz dolga volt ott, ahol a szerző szlenget használ, mert ha ő maga nem követi az ifjúsági csoportnyelvek alakulását (És itt most kibújik belőlem a nyelvész egy mondat erejéig.), akkor mocskosul nehéz rekonstruálni azt, hiszen a fiatalok pontosan azért használják ezeket a formákat, hogy elkülönüljenek a felnőtt és norma követő nyelvhasználattól. Számomra ezt a fordítónak nem sikerült megugrania, így a fiatalok párbeszédei, különösen az elején itt-ott sterilre sikerült, ami különösen zavaró volt egy klasszikus lakótelepi környezetben.

A kedvenc részem: Főleg a Thomas tetőjén töltött jelenetek, azok a mozzanatok, amik feloldanak egy korábbi nem érthetőséget, és külön hálás voltam, hogy nem kifejezetten/csak a melegség állt a középpontjában, mégis nagyon sok aspektusát meg tudta mutatni, így a titkolózást, az előbújást, az elfogadást, az el nem fogadást, a társadalmi normákhoz való igazodást és még sok-sok-sok mindent. 🙂

Ajánlom a könyvet szinte kivétel nélkül mindenkinek. Nagyon sokat tud adni, és ezért is nem tudtam róla korábban írni, sőt, úgy érzem, még most sem ülepedett le teljesen. Nem vidám könyv, miközben egy nagyon szórakoztató főszereplőt ismerünk meg, tűpontos és reális könyv, miközben a középpontjában a memóriatörlés áll, kedves és könnyű, de letaglózó és tanulságos könyv arról, hogy folyamatosan a boldogságot kell keresnünk, és erre az üzenetre azt hiszem mindenkinek szüksége van. 🙂

Adam Silvera: Inkább boldog
Menő könyvek
2018
316. oldal
Így olvastam: Kvázi napokig, fejben nem enged a könyv, szóval sok kis egymást követő ülésben. A feszültség működteti. Könnyű a nyelve, idegtépően nagy a sorköze, de szerintem lehet és kell is pihentetni.

—————————-

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm a Menő Könyveknek, hogy elküldte nekem ezt a könyvet recenzióra! 🙂
Hamarosan érkezem a következő poszttal, ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. 🙂

És semmiképp ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Címke: recenzió

1. Budapest, mint világváros

2. Az első magyar nyelvű könyv

3. A listázandó adatok és a listák megszüntetése

4. A dán lány

5.Karthy Frigyes sem maradhatott csendben

Az író karcolata 1933-ból, Szintén az Est hasábjairól

6. Egy teljesen könyves a végére

Programok, amiken részt vettem, és amiken akartam

Könyvek, amiket hazahoztam

MA MÉG ITT VAN,HOLNAPRA ELTŰNIK.

MA MÉG ITT VAN,
HOLNAPRA ELTŰNIK.