LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: Osztálykép

Előbújós #S2E1 Kitalált barátok könyves kihívás

Sziasztok,

csütörtökön ünnepli a világ a Nemzetközi előbújás napját, ami igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy az LMBT+ emberek nincsenek egyedül a világban, és fontos a láthatóságunk, miközben lassan évek óta egyre nagyobb közösségépítő ereje is van az eseménynek.

Ma, már ünnepibe öltöztetve a lelkem, a fikciós szerelmekről hoztam egy kérdéssort, amit nagyon régóta szerettem volna kitölteni, de azt hiszem valamiféle gátlás mindig elnapolta bennem. De úgy érzem, bemutatni, hogy milyen meleg szereplőkkel találkozhatunk a könyvekben, akik ráadásul annyira jó karakterek, hogy még szerelmes is lehet belé az ember, na, az igazán vállalható ügy. 🙂 A kihívást legutóbb Barby a Barby és a könyvek blog bloggere felületén láttam, így most onnan hozom. 🙂

kie.JPG

Viszont mielőtt belecsapnánk, le kell szögezni, hogy nem szoktam beleszeretni olvasás közben könyvhősökbe (Ebből egy ponton lesz kivétel, de ott csoportos beleszeretés történt, és felosztottuk egymás között a szereplőket, ahogy azt az ügyes óvodások is csinálják.), de persze nem ítélek el senkit, aki igen. 😀

Ezzel együtt nagyon izgalmas volt úgy nézni most ezekre a meleg srácokra, hogy mi az, ami vonzó bennük, és hogy egyáltalán kik azok, akik szóba jöhetnek egy adott kérdésnél.

Most már remélem eléggé húztam az idegeiteket, kezdjük! 🙂

1. A legromantikusabb férfikarakter

Ellis, a Bádogemberből
Szóval Sarah Winman megmutatta milyen az, amikor valakinek van szíve, és fel kell fedeznie, vagy újra fel kell ismernie magában ezt. Ellis már idősebb, özvegy, egyedül él, szakmunkás, de egy olyan ember, aki egy bizonyos ponton fel tudja ismerni, hogy egy helyzet nem teszi őt boldoggá, és képes felállni onnan. Ellis egy olyan férfi, akinek a szíve elég nagy ahhoz, hogy két embert tudjon tiszta szívből szeretni, és tudja, hogy sosem késő rájönni: A fiúknak is képesnek kell lenniük csodálatos dolgokat létrehozni. És Ellisben az a csodálatos, hogy felismeri, hallgatnia kell a szívére, és hogy tényleg sosem késő.
Ellis nem az javíthatatlan romantikus, de javítottan rendkívül az, és ezért megérdemli tőlem ezt a címet.

A Bádogemberről szóló értékelésemért katt. ide.

2. A sötét és melankolikus rosszfiú, akinek azért van jó oldala is

Augusten, a Kiszáradvából
Augusten fiatal, meleg, marketinges, sikeres és alkoholista. A főnökei beutalják őt egy elvonóra, és ő megpróbál leszokni. És közben megtudjuk róla, hogy vicces, hogy különlegesen látja ezt a mocsok nagy eladható világot, és társadalomkritikus. Megjárja a könyv alatt a mélységeit, a sajátját és a világét, közelebb kerül magához, és mi is megismerjük. Megismerjük, hogy van jó oldala is. 🙂

A Kiszáradváról szóló értékelésemért katt. ide.

3. A természetfölötti pasi

Oké, oké. 😀 Szóval nem olvasok Fantasy-t és itt most ez kiütközik, de választottam valakit. Aki talán természetfeletti dolgokra képes: Standlich Treadwell, A Hold legsötétebb oldala című könyv főhőse.
Standlichnek különböző színűek a szemei, és diszlexiája van, amivel különbözik az egyformák világában, és bátran elindul azért, hogy ő is érvényesülhessen, és ezzel talán még a világot is meg tudja menteni. Ez elég természetfölötti, nem? 😀

dasuopb.gif

A Hold legsötétebb oldaláról szóló bejegyzésemhez katt. ide.

4. A srác, akit megszelídítenél

Szóvalhogy. Igencsak érzem, hogy a meleg könyveknek behozandó hátránya van a romantikus könyvekkel szemben, mivel ide is csak bemagyarázni tudok egy szereplőt. De! Miért lennék bölcsész, ha már bemagyarázni se volnék képes. Naugye!

Szóval a választottam Noah a Neked adom a napot című könyvből. Az a Noah, akit csak a testvére leírásából ismerünk. Mert hatalmas titkokat őriz, és mert emiatt kurvára nem önmaga. Pedig mocskosul csodálatos lehetne, és azt hiszem érdemes volna érte tenni, és felelősséget vállalni érte, és annak is örülnék, ha fontos lennék számára, mert A kis hercegben azt mondja a róka:

De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra…

5. A barát zónába tett szerencsés/szerencsétlen

Dante, az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomában című könyvből
Nagyon vicces, hogy ebben a könyvben Arival tudtam rendkívül azonosulni, és ennél jobban azt hiszem nem is tudnám megmagyarázni, mit keres Dante a listán. Azt hiszem rengeteget beszélgetnénk, és néha okosakat hallgatnánk, mondjuk a csillagok alatt. Dante egy olyan srác, aki nagyon könnyen megnyílik, aki vágyik a figyelemre, akit minden érdekel, és aki vevő volna a kérdéseimre. Ugyanakkor egy olyan szertelen és vadóc srác, aki mellett nem kötnék ki szívesen. Azt hiszem Dante tipikusan a „szeretem, de nem élnék vele” karakter.

Itt összegyűjtöttem húsz jellemzőt, amiért szerintem el kellene olvasnod a könyvet. Ide kattintva találod.

6. A lelki társad

És itt jön a srác, akibe tényleg bele vagyok esve, és a moziplakátja alatt írom ezeket a posztokat, mert elkértem a mozitól:

original.gif

Elio a Szólíts a neveden mesélője. Ez a srác kibaszott okos, rendkívül művelt és olvasott. Egy olyan családban nőt fel, ahol a sárgabarack szó etimológiáján lehet gondolkodni, és nagyon mélyen érez, és nagyon okos meglátásai vannak, miközben szereti ezerfelé cincálni a dolgokat. Már a könyvben is nagyon szerettem, de Timothée Chalamet alakítása sem segített kizúgni belőle.

Az értékelésemet itt;
A filmváró bejegyzésemet itt;
A mozis élménybeszámolómat itt;
A filmről írt slam poetry szövegemet pedig itt találod.

7. Akivel megszöknél

Billie a Billie-ből.
Anna Gavalda nagyon csodálatos regényének meleg főszereplője épp szökésben van a barátnőjével, és ketten megkeresik maguknak a saját életük értelmét, azt hiszem. És most egy olyan időszakban vagyok, ahol egy ilyen szökés, állatira hasznomra válna. Szóval fognám a hátizsákomat, átugranék Billie-hez, és megkeresnék a pásztort, aki Jézusnak néz ki, és nagyon szexi. 🙂

A Billie-ről szóló értékelésemet ide kattintva találod meg.

8. A férfi, akiért kockára tennél mindent

Seth, a Soha nincs végéből.
Mert Patrick Ness megírta a legjobb LMBT könyvet, és a legjobb barátot. Seth fantasztikus srác, azzal együtt is, hogy követett el hibákat, viszont képes bármit megtenni egy olyan világban, ahol az élete, az élet lehetősége a tét. Rendkívül imponáló és magával ragadó, talán példát mutató az önzetlensége, szóval megérdemelné. 🙂

Ha szükséged van 20 okra, amiért a Soha nincs vége neked való, akkor csak ide kell kattintanod. 😉

9. Akivel szívesen ragadnék egy lakatlan szigeten

Két alaptézisem, hogy nem érezném magam jól abban a helyzetben, és hogy rendkívül béna vagyok, és meghalnék. Ez alapján a választásom Malcolm-ra esett az Egy kis életből.
És önző vagyok, mert azért választottam őt, mert önzetlen, eredendően. Mert azt nézi másnak mi a jó, és tudja, hogy mikor kell hallgatni, de képes a jó beszélgetésekre is. Nekem a lakatlan szigeten erre volna szükségem. Sajnálom.

Az Egy kis életről szóló értékelésemért kattints ide.

10. Kedvenc badass rosszfiúd

A badass szó szerintem sírni valóan fenszi, de legyen. Itt szintén azt érzem, hogy nem bővelkedtünk a lehetőségekben, és az igazi rosszfiúk még megírásra várnak, de én most Dávidot választanám Krausz Emma: Osztálykép című könyvéből. De azért mert nem önmagáért rossz, és mert egy picit külső szemlélő. Utólagos belegondolással nagyon meg tudtam érteni az ő szemszögét, ami nem látja a regényben közölteket, csak következtet, szerelmes és fél. Nagyon kíváncsi lennék egy vele kapcsolatos spin-off folytatásra az ő szemszögéből. Vagy akár a többiekéből.

Az Osztályképről szóló értékelésemet itt találod.

Ennyi lett volna mára ez az tag, nagyon szépen köszönöm, hogy velem tartottatok. 🙂 Ha megjegyzésetek vagy kérdésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂 Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra,

és a következő posztig semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

2018 áprilisi summa

Sziasztok,

akárki, aki ma a naptárra néz, észrevehette, hogy ma bizony elkezdődött ez a hónap, így én is felrajzoltam a havi naptárat a falra, és sok-sok nem túl kedves zh időpontját is beírtam, és most elkezdem az április könyves summázását, ami szintén komoly feladat, de sokkal hálásabb. 🙂

aprilisi.JPG

Szóval hogy számos könyves fogadalom közül, amit idén tettem, az egyik az volt, hogy idén a könyvespolcomról olvasok, volt néhány téma, amiben szerettem volna erősíteni, és azt is megígértem, hogy havonta summázom az eddig történteket. Kezdjük el. 🙂

1, Eddig a könyvespolcomról fogok olvasni

Köhög a vizibolha, ha ránéz az áprilisi gyűjteményemre, és mindezt okkal teszi, mert most felborult a tartom magam bármihez is elv, és sok-sok-sok könyvet szeretem, de ezek közül kaptam is, recenzió is van, de nézzük részletesen.

  • moly.hu-n vettem, használtan, de nagyon jó állapotba:

    Steven Rowley: Lili és a polip
    Értékelés várható róla hamarosan, de elöljáróban: egy 42 éves meleg férfi és a kutyája nagyon szívbe markoló és sokszor ijesztő kapcsolatát mutatja be, egy nagyon csodálatos könyvön keresztül. 🙂 Szeretnivaló volt az egész. 🙂

  • Kóborló Könyvesbolt

Zsolmár János: Hibiszkusz herceg (LMBT címkés)
Nem tudom, hogy azért érdekel-e ez a könyv, mert meleg vagyok, vagy azért, mert meleg blogger, de megvettem elég olcsón, használtan, pedig soha nem hallottam róla. Elvileg egy párkapcsolatról szól, és naplószerű, és nyolcvanas kilencvenes évek körül játszódik, és kíváncsi vagyok rá, bár most egy ideig nem lesz rá időm.

Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia
Még nem olvastam Esterházytól, és ezt cikinek érzem, ezért egyel közelebb kerültem, hogy elolvassam ezt az alap darabot tőle, ami elég vékony és kicsi, bár azt nem gondolom, hogy könnyű lesz.

Dragomán György: A fehér király
Dragomán szintén olyan, akitől még nem sikerült olvasnom, de régóta szerettem volna. Gyermekperspektívából mutatja a kommunista diktatúrát, ami most valamiért nagyon bekattant nekem, és szintén nagyon várós.

  •  Elköltöttem a jegyzettámom

    Nálunk Szegeden van egy nagy és több karhoz kötődő jegyzetbolt, ahol tanulmányainkhoz kötődő és nem kötődő könyveket lehet venni. Itt van egy félévi keret, 6500 forint, amit az egyetem garantál neked, és csak az 1/3-át kell kifizetned a vásárolt könyveknek. Én nem tanulmányaimhoz kötődő könyveket választottam most:

    Nadia Murad: Az utolsó lány
    Nagyon friss Libris megjelenés és egy valós történetet dolgoz fel, Nadia Murad történetét, aki szexrabszolga az iszlám államban, és szeretné, ha ez a könyv akkora hatással lenne, hogy ő legyen az utolsó lány, akinek ezt át kell élnie. Főleg impulzusvásárlás volt, bár tudtam a könyvről, de örülök, hogy így alakult, és amint olyan pillanatban leszek, hogy el tudjam olvasni, azonnal el fogom, de egy picit tartok is tőle, mert például a Tízezer könnycsepp vagy az Egy gésa emlékiratai nem tetszettek, szóval nagy reményeim vannak a könyvvel és az üzenettel kapcsolatban is, de a félelmeim sem kicsik.

    Thomas W. Hodkinson – Hubert van den Bergh: Művelt társalgók könyve
    Ez a könyv egy geg, miközben tényleg tanulsz belőle. Nagyon keveset olvastam, főleg bele bele kaptam, de sok témában sok nevet említ, akiket csak úgy be lehet dobni egy beszélgetésbe, és nagyon izgalmas, vicces történeteket ír le róluk. Általában nem vagyok csevegő szituációkban, de úgy érzem szegényebb lennék enélkül a könyv nélkül, és nagyon várom, hogy magamba döntsem ezt a hatalmas, feleslegesnek tűnő, de szórakoztató tudásanyagot.

  • Április elején mindig sok verseskötet jelenik meg

és nekem ennél a pontnál sikerült bebuknom a 25% kedvezmény minimumát, mert elfelejtettem őket előrendelni, és mivel nem tudok verseskötetekről beszélni, illetve mert csak bele-belekaptam még a kötetekbe, és nem ültem le velük, így csak felsorolás szinten beszereztem:
André Ferenc: Szótagadó
Fehér Renátó: Holdidény
Mohácsi Balázs: Hungária út, hazafelé
című köteteket. 

  •  Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

    Erről már nagyon nagyon részletesen írtam a Könyvfesztiválról jelentem nevű posztomban, így itt is csak skicc szerűen:
    Corman McCarty: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen
    Polona Glavan: Éjszaka Európában
    David Szalay: Az ártatlanság
    Mészáros Dorka: Én vagy senki (LMBT címkés)
    Joseph Olshan: Éjszakai fürdés (LMBT címkés)
    Szálinger Balázs Első Pesti Vérkabaré
    Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…
    Anna Gavalda: Édes életünk
    Anna Gavalda: Életre kelni
    Anna Gavalda: Billie (LMBT címkés)

kon.JPG

  • Kaptam

    Tokaji Tamástól megkaptam a Csöndnapló című verseskötetét, amibe sajnos szintén csak belelapozni volt időm, de tetszik eddig, bár még nincs teljes képem a kötetről (a beleolvasgatások átka),de köszönöm nagyon.

  • Recenzió

Hanya Yanagihara: Egy kis élet
a Maxim kiadótól kaptam ezt a kisebb téglát, és a középpontjában Jude áll, és egy baráti társaság, akiket Jude köt össze, és testvéri kötelék alakul ki közöttük, és évtizedeken át vezetik egymást. Nem olvastam még, és azt hiszem ez lesz az a könyv, amit a vizsgákra készülés mellett fogok olvasni, mert egy elég hosszú sajátos világot ígér a kötet, sikerekkel és kudarcokkal, boldogsággal és mély fájdalmakkal.

Krausz Emma: Osztálykép
A Twister Médiától kaptam, és egy magyar szerzőnő első regénye, amely bátran operál az ifjúság gondjaival és sokszínűségével. Már olvastam és meg is kritizáltam: itt találod. 🙂

Laurine Frankel: Mindig ez van
Őt a GABO kiadótól kaptam és eddig a 40%-át olvastam el ennek a majd 500 oldalas könyvnek, és erősen pályázik a kedvenc könyvek közé. A középpontjában Cladue, Rosie és Penn, Cladue szülei állnak. Clode születésekor már valamelyest ismerjük a családját, ami egy nagyon különleges ötgyermekes család. Claude felfedezi, hogy ő igazából lány, és a szülei viszonyulnak ehhez a helyzethez. Talán hibákat is követnek el, de szeretik a gyermeküket, és ebben tud valami nagyon tisztát mutatni a könyv, miközben végtelenül bátran él a helyzetkomikumok lehetőségével. Nagyon szeretem eddig. 🙂

  • Kreatív Könyvtárosok Társasága Könyvcsere

    A könyvfesztivál kapcsán meséltem róla, hogy nekem mekkora mellényúlások voltak a zsákbamacskák, és ezeket, illetve korábbi kevésbé kedvelt olvasmányaimat elcseréltem az egyetemen könyvtárnak tanulók szervezte könyvcseréken, és így hozzájutottam:

    Gustave Flaubert: Bovaryné
    Szóval hogy ez a kedvenc világirodalmi könyvem a Dorian Gray képmása mellett. Emma karakterét nagyon szeretem, bár szerintem a sorsa determinált. Nagyon szerettem az egész történet finom szimbolikáját. Nagyon sokat jelent nekem ez a könyv, és igazából csak azt nem értem, miért nem volt ebből eddig saját kötetem. 🙂
    (Itt jegyezzem meg, hogy a Dorian Gray képmásából sincs… még.)

    Láng György: A Tamás-templom karnagya
    Bachról szól, és nem igazán tudok róla többet, és eléggé hátra került a kívánságlistámon, de majd. 😀

    Voltaire: Candide vagy az optimizmus
    Oké, itt megint ciki dolgot kell bevallani, de én még nem olvastam a Candide-ot, és azt gondolom, hogy addig had ne kapjak magyar diplomát, amíg ez nem történik meg, szóval megvettem. 🙂

    E. R. Braitwaite: Tiszteletbeli fehér
    Ez most furán fog hangzani, de vannak időpillanataim, amikor olvasnék valamit a fekete kultúrából, és ez azokra az időkre van. Főleg a címe fogott meg, de nagyon el akartam cserélni a könyveimet, és ezt hoztam el, nem tudom túlmagyarázni.

2. 70 könyvet el fogok olvasni idén

Amiből kilencet sikerült elolvasnom, amikkel együtt 30 könyvvel zárom az év első harmadát, de nézzük:

Szépirodalmi egyetemi kötelező olvasmányok

Mészöly Miklós: Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról
A könyv kisebb terjedelmű prózákat tartalmaz, és rájöhettem a kapcsán, hogy nekem a figyelmemmel volt baj az eddigi Mészöly olvasásaim kapcsán, mert a rövid szövegeit értem. Az első novella fontos az életműben, kezdő olvasónak viszont kevésbé ajánlanám, de a címadó szöveg, vagy a videoclippek nagyon jól hozzák a mészölyi világot, viszont nem kell túl sokáig figyelni. Remélem ez a problémám megoldódik bennem, mert érdemes volna.

Rejtő Jenő: A szőke ciklon
Ez a klasszikus Rejtős nyelven született, viszont sokkal egyszerűbb a cselekménye. Egy nő egy örökölt gyémánt nyomába ered, és magával ragad (véletlenül) egy angol urat, akivel egymásba szeretnek. Ez a kapcsolat engem tényleg szórakoztatott és tudtam szeretni. 🙂 Vicces volt, és talán kaptunk is valamit.

Rejtő Jenő: Csontbrigád
Szudánban egy katonai alakulat a poklok poklát járja át magában is, viszont vannak, akiknek ennél is rosszabb, az elítéltjeiknek, akik a csontbrigádot alkotják. Nagyon szemléletes szociológiai leírást kapunk, de nem nélkülözzük a Rejtős humort, ami itt azon túl, hogy vicces, átcsap valamiféle részvétté vagy valami elgondolkodtatóvá. Hosszú volt, de érdemes volt várni… Valami emberit ragad meg és mondd el nekünk.

Rejtő Jenő: Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam
Ez egy váratlan Rejtő könyv volt, aminek az utazás és az európaiság áll a középpontjában. Az a kultúra, amire már nincs igény. A könyv egy klasszikus csavargó regény. Egy olyan ember csavargását írja le, aki kiszorul a kávéházból, ahová determináltan való volna. Rejtő regényében a fiziólógiai igények a majd lesz valahogy szerint elégülnek ki, miközben az egészben van valami beat. Azáltal, hogy úton vagyunk, talán nem vagyunk sehol, és talán nem tudjuk majd sehol odavalónak érezni magam. Vagy legalábbis ezeket a kérdéseket veti fel számomra a szöveg.

Kortárs szépirodalom

Kis Tibor Noé: Inkognitó
Már olvastam, de azt éreztem egy délután, hogy muszáj újra olvasnom, és tényleg muszáj volt. Nagyon szeretem továbbra is, de talán már nem csak olvasó szemmel. Nagyon szerettem, ami történik a regényben az identitással. Nagyon éltem a nyelvét és a megfigyeléseinek az apróságát. Még biztosan nyúlni fogok hozzá

Szórakoztató irodalom, csak úgy

Janne Teller: Ha háború lenne nálunk
Ez igazából egy rövid esszé a migrációról a migrációs válság előttről és nagyon szeretném szeretni.
Szerettem, hogy át lett írva magyar helyzetre, szerettem, hogy alapos volt, de az alapszituáció néhol nagyon kibontott, néha pedig nagyon elnagyolt vagy valószínűtlen. Elgondolkodtatott, és erre nagyon jó.

LMBT címkés könyv

Már írtam róluk a poszt elején és hamarosan mindkét könyv értékelése olvasható lesz a blogon, így csak skicc szerűen:
Steven Rowley: Lili és a polip (értékelés hamarosan)
Krausz Emma: Osztálykép (értékelés itt.)

Ennyi lett volna az április, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok.
Hamarosan érkezem az ígért értékelésekkel, és más posztokkal. Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig:
Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Krausz Emma: Osztálykép

Sziasztok,

a mai posztban egy könyvfesztiválra megjelent könyvről fogok beszélni, amit már nagyon vártam. Egy olyanról, amit magyar szerző írt, a magyar piacra, és bátran nyúl a melegség és a biszexualitás kérdéséhez. Emellett pedig ifjúsági regény, amelyik érinti a mai fiatalok problémáit, könnyen olvasható, és nem utolsó sorban nagyon szerethető.

osztalykepkep.jpg

Krausz Emma Osztálykép című könyve azt ígérte nekünk, hogy két srác, és néhány érdekes barát történetét kapjuk. A két srác közül az egyik, Levente, nem szeretne mások életében aktívan részt venni, de rányit a másikra, Ákosra, aki titokban rúzst kent a szájára az öltözőben. És persze így, óhatatlanul része lesz egy titoknak, és azon át Ákos életének is. Élete egy fontos és kardinális részének.

A könyv hátterét egy iskola, egy osztály adja, az újpalotai Arany László Általános Iskola és Gimnázium 11.B osztálya. Azon belül pedig 5 szereplő fejlődéséről, változásáról olvashatunk: a két fiúén kívül Dorináét, Idáét és Márkét, illetve Dávidét, aki fel-fel tűnik, bár ő másik iskolába jár.

Leventét követi leginkább az elbeszélő, aki egy hálás karakter, mert eléggé belül létezik, jó megfigyelő, ki akar maradni a dolgok folyásából, de elég okos ahhoz, hogy gondolkodjon. Mivel ő a legtöbbet szerepeltetett karakter, például vele megyünk haza, ezért az ő változásának a tétjét érezhetjük a legnagyobbnak. Meghalt az édesanyja, és az édesapjával nem találják meg egymást a gyászukban. Levente elzárkózik mindenkitől a könyv elejéig, a könyv végére, nagyon mély vallomásokon keresztül tiszta, őszinte kapcsolatoknak lesz részese, ami hatalmas út, és hitelesen, következetesen vezeti ezen a történet. Valamennyire ő az a karakter, aki az író szócsöve, mert ő mond okosakat, néha ironikusan nagy élettapasztalatokat sejtetőket, de tud hibázni és a súlya lesz a tetteinek, amit nagyra értékeltem.

Ákosról nem tudunk meg sokat az elején. Kiegyensúlyozott focista srácnak tűnik, aki egyetlen titkot őriz, amiről a történet elején azt sem tudjuk, hogy létezik-e egyáltalán. A lányok bomlanak érte, a fiúk csodálják, focizik és sok időt tölt legjobb focista barátjával, Dáviddal. Dávid egy nehéz eset. Leventén keresztül mindig érzünk valamiféle ellenszenvet iránta, amire Gaborják Ádám azt mondta a könyvbemutatón, hogy ő az, akit utálni lehetne, de a történetben ő is megkapja az indítékait. Őt alapvetően egy pontból ismerjük meg, de bátran mozgatja a könyv.

Ida egy kövérkés lány, akit Magolónak gúnyolnak az osztálytársai, mert szeretne kitűnő lenni, hogy megfeleljen a szülői elvárásoknak. A könyvben meg is fogalmazódik, hogy ő Dorina ellentéte, aki menő véleményvezér szerepében van, nem tanul jól, az iskolai dolgok sem kötik le kifejezetten. Ez az ellentét aztán teljesen elmélyül a könyvben. Megtudjuk, hogy mennyire a felszínen gondolkodnak egymás személyiségéről, és hogy tudnak-e kezdeni bármit a különböző szemléletükkel és neveltetésükkel. Nagyon szerettem kettőjüket.

És végül Márkról mondanék pár szót, aki régóta Dorináék szomszédja és legjobb barátja. Márk izmos, nagydarab és minden körülmények között megvédi Dorinát. Ő az első szereplő, akiről megtudjuk, hogy van szíve, és a kezdettől szimpatikus, még ha Erényövnek is csúfolják a társai.

A könyv eddig úgy tűnhet, hogy átlagos középiskolás filmek karaktereit mozgatja, de túlnő ezen. Jól ábrázolja, talán szimbolizálja, a korra jellemző változó identitást, amikor egyik pillanatból a másikba átváltozhat az ember bármivé, úgy, hogy hiteles tud maradni. A változások és maga a történet nagyon erősen ok-okozati, következnek egymásból a cselekmények, és nem igazán borult meg sehol számomra.

Nagyon őszintén ragadja meg az identitáskeresést. Akár Idán, akiből még tényleg bármi lehet, akár Leventén és Ákoson keresztül. A fiúk esetében fontos pont a szexuális irányultság, az előbújás, viszont sok átgondolni valót jelent egy kapcsolat valamiféle felvállalása vagy egyenesen a mindenki előtt felvállalása, aminek a megoldását nagyon szerettem a könyvben, mert nagyon magamra ismertem. (Általában az emberek sokkal szabadabbak, ha olyan helyen vannak, ahol nem ismerik őket, és én is használom azt a szerkezetet, hogy „soha többet nem találkozom velük”, szóval adom nagyon ezt a véget, anélkül, hogy bármit mondanék róla.)

Fontos, hogy ezek a szereplők mind idomulnak egymáshoz, akár összejönnek a végén, akár nem. Nagyon erős, összezárt csoport marad bent a regénytérben, aminek a sorsáról szívesen olvastam volna többet. Akár arról, ahogy kialakul, akár arról, ahogy működtetik egyes személyek, akár összevetve azzal, ahogy az osztályban, vagy egy másik csoporthoz képest létezik. Szerettem volna még arcokat az osztályképhez, és szerettem volna még tulajdonságokat a szereplőknek, akiket elsősorban az énjük instabil részéről ismertük meg. Nagyon szívesen olvastam volna, és benne lehetett volna, mert elég vékonyka könyv, nagy betűkkel, de ha már így alakult, a folytatás lehetőségét potensnek látom és gondolom, mert lett egy megszeretett csapatunk. 🙂

Szerettem, hogy magyar gimnázium ez az Arany László, és szerettem, hogy szocreál. Szerettem a rozsdás vasoszlopait, szerettem, hogy rohadnak a padok, szerettem, hogy át kellett alakítani a tornatermet ahhoz, hogy egy focimeccset nézők is tudjanak követni, szerettem Dezsőkét és a poros szertárat. A tanárok viszont furcsák voltak, talán mert valószerűtlenül tiszta felnőtt szereplők voltak, akik mindig tudták mi a helyes. Ez az igazgató a helyén van, ismeri minden diákját, empatikus és jól kezeli a váratlan helyzeteket, akár egy előbújást is. A tanárok mindig tudják mikor kell odamenni a diákhoz, érzékenyen kommunikálnak, fel lehet rájuk nézni, és talán az egyetlen pillanat egy tantermi rosszullét volt, ahol azt éreztem, hogy egy picit bekacsint a magyar valóság. Ezeknek a szereplőknek van elég gondja, de én élveztem volna egy olyan fizika tanárt, aki mondjuk ott ül az igazgató mellett, és megveti a fiút, aki egy fiúhoz vonzódik vagy csak szemét azzal a diákkal, aki nem figyel…

A könyv nyelvileg egy diáknyelvi regisztert akar megengedni, ezzel együtt tehát például káromkodnak benne (amit kifejezetten üdvözlök, mert a káromkodás a nyelv része, én pedig egy jövőbeli nyelvész vagyok), viszont nem volt ez mindenütt következetes. A két kedvenc példám az itallal kapcsolatos (ezt csak most vettem észre, nem szándékos, de a tudat alatti működés ijesztő): koccintásra emelte a bögrét, a másik a lőre szó, ami annyira random és öreges volt számomra, hogy teszteltem társaságban hasonló ironikus felhanggal, mint amilyen a könyvben volt, és durván nagy sikerem volt, mert meglepő szó, ami kitűnik… Ami még furcsa volt, az az édesanya édesapa szó,mert nem emlékszem, hogy rajtam kívül bárki használná, és az enyém is egy tudatos döntés volt, mert 10 évesen egy tanárom azt mondta, nem használja így senki…

Kedvenc részem: Igen, azért, mert Leventét követtük végig, de nagyon szerettem minden olyan momentumot, ahol megnyílt. Ahol egy picit közelebb kerültünk mi is, és a szereplők is hozzá… És nagyon szerettem a kezdő szituációt, amivel kapcsolatban elhangzott a könyvbemutatón, hogy az volt meg először. Belevaló volt, és jól volt használva, végigvezetve a könyvön. 🙂

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, aki könnyen olvasna. Ajánlom annak, aki nem érti, mi a baj a heteronormatív társadalommal, és nagyon ajánlom annak, aki meg szeretné érteni. 🙂

Krausz Emma: Osztálykép
Twister Média, 2018
256. oldal
Így olvastam: Néhány óra alatt könnyen, nagyok a betűi, és könnyen olvasható, gördülő nyelvezetű.

Ennyi lettem volna mára. Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és köszönöm az Twister Médiának, hogy megkaptam recenzióra ezt a könyvet. 🙂

Hamarosan érkezem a következő tartalommal! Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress instagramon. 🙂

És semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Könyvfesztiválról jelentem

Sziasztok,

tavalyhoz hasonlóan idén is kint voltam szombaton a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon. Nagyon menő programokon vettem részt, és nagyon menő könyveket szereztem, bár a tervezett listából mindössze három könyv került a nap végéig a táskámba… De majdnem nem bánok semmit.

kon.JPG

Hat órakor felkerekedtem Szegeden, kivillamosoztam a vasútállomáshoz, majd két és fél óra zötykölődés és Rejtő (jelentem: nem kell Rejtőt olvasnom többet) olvasás után a Nyugatiban találtam magam. Itt legurítottam egy kávét (a korai indulásra való tekintettel), és indultam a négyeshatoshoz, amire talán most először, elsőre jó irányba szálltam. A Széna téren leszállva elsétáltam a Mamut II. mellé, amerre tavaly közelítettem meg a Milenárist, de építései terület lett, így a két Mamut között közlekedtem, mint mindenki más. És akkor ott voltam.

Programok, amiken részt vettem, és amiken akartam

Workshop könyves bloggereknek a Twister Média szervezésében
Nagyon tanulságos volt, bár főleg megerősítést kaptam én személy szerint, hogy jól csinálom. Kaptunk tanácsokat arra nézve, hogy hogyan használjuk a recenziós, vagy támogatott bejegyzéseket (amiket a google algoritmusa előrébb sorol), és biztosan várható lesz egy kis változás is a blogon. Nyáron elején, amikor lesz időm az összes eddigi értékelést átnézni, a bejegyzések alján egy kis szövegdobozba beleírom a könyvek legfontosabb adatait, és az olvasás szubejktív körülményeit, mert ezek olyan infók, amik nekem is jól jönnek.
És érkezik majd egy bejegyzés arról, hogy ki vagyok, milyen képzettséggel nyúlok a könyvekhez, kit szeretnék megszólítani, és mi is akar lenni egy bejegyzés, amihez egy nagyon jó vázat adott az előadás.

LMBTQ irodalom az iskolában:
Krausz Emma: Osztálykép (Twister Média) című regényének bemutatója
Túl azon, hogy megtudtuk, hogy az írónőnek is a Simon és a homo sapiens-lobbi az egyik kedvence a zsánerben, még nagyon sok mindenről volt szó. Beszélgettek arról, hogy mennyire terhelt egy személyiség, szóba került, mennyire kicsi a hazai LMBTQ reprezentáció, és még számos dologról szó esett, amire majd a könyv értékelésében szeretnék reflektálni. 🙂

Krausz Emma dedikál
Nem volt fent a blogon a listában, és ehhez mérten el is felejtettem visszamenni, ezzel együtt nagyon kíváncsi vagyok a kötetre, és talán még lesz alkalmam dedikáltatni is.

Daniel Kehlmann Tyll (Magvető) című regényének bemutatója helyett
Ennek maga a programokba való beemelése is fakultatív volt, és én ki is hagytam. Ettem helyette, és erről nem gondoltam volna, hogy írni fogok, de a Mamut I.-ben található Jóasszony étterembe ugrottam be, noha féltem, hogy kifőzde jellegű lesz, de beállt mögém a sorba Péterfi-Novák Éva írónő, aki híresen figyel arra, mit eszik, így meg is nyugodtam, és tényleg nagyon finomat ettem… Az írónőtől 5 méterre, a következő asztalnál. 😉 És ez ilyen tök nagy élmény volt, szóval meg akartam írni. 😀

Kortárs-író-lét: Fiatal írók a visegrádi országokból
Ez a beszélgetés nagyon korrekt volt leginkább. Fehér Renátó alaposan felkészült, és a fiatalság szerepét firtatta, akik mind valamiért fontosnak tartották, hogy egy földrajzi területet járjanak körbe. Többen elég komolyan foglalkoztak kisebbséggel, mind a négy kötet szervező elve az a közép-európai régió, ami történelmileg elég terhelt, és nagyon izgalmas volt ez a felvetés. Emellett pedig természetesen szó esett az elsőkötetességről és az irodalmi szocializációról is, illetve a kötetek vízhangjáról. Izgalmas beszélgetés volt, talán itt éreztem a leginkább, hogy szűkös az idő keret. 

Karafiáth Orsolya dedikál
Karafiáth Orsolya dedikált, fantasztikus volt, mosolygott, kedves volt, és szeretem a Kicsi Lilit, még mindig. 😉

És ezután hazamentem
Rettenetesen fáradt voltam, és eléggé eredményesnek éreztem a napot így is, így nem vettem részt a Lázadó lányok kerekasztal-beszélgetésen, és bár érdekelt volna, annyira nem bánom most.

Könyvek, amiket hazahoztam

Alapvetően a legtöbb könyvet nem olvastam még, így csak az impulzusaimat tudom megosztani, amiért megvettem, meg az árukat, meg hogy mennyire örültem nekik. 🙂

A tervezett listából végül három könyvet sikerült beszereznem: Mészáros Dorka: Én vagy senki című könyvét, és recenzióban megkaptam Laurine Frankel: Mindig ez van című könyvét a GABO kiadótól és Krausz Emma: Osztálykép című könyvét a Twister Médiától, amikért nagyon hálás vagyok.

Az Európa Kiadótól korábban megérdeklődtem, hogy nem lesznek kint az én listás könyveim, ezért megnéztem, mi van a kívánságlistámon a Magvető kiadótól, és úgy döntöttem, hogy Anna Gavaldának adok egy esélyt (vagyis rögtön hármat) és megvettem minden fellelhető könyvet az írónőtől, így büszke tulajdonosa lettem az Életre kelni, az Édes életünk és az LMBT vonatkozású Billie című regénynek.

És véletetlenül megláttam a Kalligram pultján Blénesi Éva Cigánynak lenni, költőnek lenni, Közelítések Bari Károly alkotói világához című tanulmánykötetét, aminek nem tudtam ellenállni, mert most szerdáig aktívan foglalkozom a költővel, legalábbis az első kötetével (Holtak arca fölé). Viszont nagyon nem érzem jónak a tanulmánykötetet, nincs igazán tisztázva, hogy kinek szól ez, és bár elég alapos kutatómunkát végzett, az első fejezet (ami engem érdekel) lényegileg semmitmondó. Sajnos. Valószínűleg felajánlom az egyetemi könyvtárnak szerda este.

És akkor kezdődtek az impulzus vásárlások, amikre amúgy tök büszke vagyok.

Tipotex: Két könyvet vettem, együtt 1300 Ft-ért.
Polona Glavan: Éjszaka Európában
Egy romantikus utazós könyvet ígér a fülszöveg, amiben egy fiatal fiú és egy fiatal lány elmereng az élet dolgain, amit az tesz különlegessé, hogy a vonat egy senki földje terület, ami igazán sehová sem tartozik. Érdekes tétjei lehetnek a könyvnek, így nagyon kíváncsi vagyok rá.

David Szalay: Az ártatlanság
A történet szovjet rendszerben játszódik, ahol minden és mindenki gyanús, érdekes szereplőgárdát mozgat, és a fő kérdése, hogy lehet-e valaki ártatlan egy olyan rendszerben ahol az ártatlanság nem létezik.

Palatinus: A kiadóhoz véletlenül mentem, de tele volt olcsó könyvekkel. Én 3 db 500 forintosat vettem, amik engem érdekeltek, és ez volt a legolcsóbb árkategória, és így sikerült beszereznem azt a könyvet, amire a legbüszkébb vagyok mind közül:

Joseph Oslah: Éjszakai fürdés
A könyv egy férfiról szól, akinek a barátját elragadta az óceán, és nem tudja, hogy mi történt. Lehet, hogy a szakításnak egy ilyen durva módját választotta? 10 évvel később vagyunk, amikor a férfi megismerkedik egy másik férfival, aki szintén nagy tragédiát hordoz, és egy érzelmes, bonyolult, fanyar humorú és szívbemarkoló történetet kapunk a borító szerint. Mint LMBT könyv, már régóta tudok a létezéséről, és 500 Ft-ért még egy hölgyet is rávettem, hogy vegye meg a második példányt.

Szálinger Balázs: Első Pesti Vérkabaré
Nem igazán tudok semmit a kötetről, de Szálinger jól ír, és kíváncsi vagyok ezekre a versekre is. 🙂

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…
Nagyon sokáig az egyik kedvenc könyvem volt. Nagyon őszinte felnövés történet, hátterében az egészségügyi klónozással. Érdekes az identitás kérdése a könyvnek, megvalósul benne a szerelem, aminek meg kellett volna valósulnia, és őszinte, emberi kiáltvány (és még sokkal sokkal több) az önzőségünkkel szemben. Eddig nem volt saját példányom, most szeretem egyet az első kiadásból, és erre vagyok a legbüszkébb. Külön kiemelném, hogy a szerzője nem méltatlanul idén kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. 🙂

Bestseller Box: Ezen nagyon sokat gondolkodtam, hogy beleírjam-e, és végül beleírtam. Alapvetően ez az Athenaeum Kiadó és a General Press készletkisöprő akciója, és én vettem egy dobozt, és maga a doboz egyébként nagyon jó, és nagyjából ez az utolsó pozitívum, amit el tudok mondani, illetve kaptunk mellé egy nagyon jó fidelió magazint, amit beledobtak egy nájlonba a dobozzal együtt, pedig nem szeretek nájlont használni (és sehol máshol nem is kértem, itt pedig későn kaptam észbe). És ugyanezt érzem a Magvető kiadó ajándékaival szemben is, de az legalább ingyen volt. Szóval most van öt könyvem elcserélni a Kreatív Könyvtárosok Társasága könyvcsere programjain, amiket nagyon várok. 🙂

Összességében nagyon jól éreztem magam, valószínűleg azért is, mert kevesebben voltak kint, mint tavaly, és mert szuperebb könyveket sikerült szereznem. Egy picit sajnáltam, hogy a líra kimaradt szinte az egész rendezvényről, de ez csak kis észrevétel. 🙂 Szerettem, és jövőre találkozunk. 🙂

Most csütörtökig zsúfolt lesz a hetem, nem tudom, hogy mikor fogok tudni új poszttal érkezni, ha péntekig nem, akkor egy kihívást fogok kitenni, mert rég volt, és kevesebb idő megcsinálni, de két könyv várja az értékelést, és még sok-sok könyv az olvasást. 🙂

Ha nem szeretnétek lemaradni a korábbi posztokról, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha véleményed, megjegyzésed volna, hagyj kommentet, ha háttértartalmak is érdekelnek, kövess facebookon, ha pedig az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. 🙂

A következő posztig pedig semmiképp ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén