LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: öngyilkosság

Sofi Oksanen: Baby Jane

Sziasztok,

a mai bejegyzésben a huszonegyedik század egyik legjelentősebb finn írónőjének fontos, leszbikus témát használó, és a depresszió mélységét bemutató, nagyon érzékeny regényéről fogok beszélni, ami az év vége egyik jelentős olvasása volt számomra.

baby_jane.JPG

A könyv főhőse Kormi, és a névtelen elbeszélő. Kormi a belevaló leszbikus csaj, aki pusztán a jelenlétével meghatározza Helsinki éjszakai meleg életét, az elbeszélő pedig egy lány, aki vidékről érkezett, és szívesen volt Kormi barátnője. A könyv elején nincs igazán tapasztalata, nem ismeri ki magát, miközben Kormi ismer minden meleg helyet, és mindenki mindenhol tudja, ki is ő. Voltak ügyei persze, kinek nem, de most csak falja az éjszakai életet. Van pénze, megteheti, így mindenhová taxival megy, mindent fizet a csajának, és mindig otthon alszik, nyitott ablaknál, akkor is, ha beesik a hó.

Mindketten depressziósok, de ez egy ideig tét nélkül lebeg a könyvben. Együtt vannak, boldogok, élnek valamiféle szappanbuborékban, ami véd, álmodoznak. Hogy nagy sétát tesznek majd az első hóban, és vidámparkba mennek, és állatkertbe. Aztán csak nem mentek. Sok dolguk volt. Csak járták egyrecsak a leszbi partikat, éjszakáról éjszakára, ahol együtt lehettek, szerethették egymást, és szórakozhattak kedvükre. Aztán egyszercsak elfogy a pénz. 

Mert a pénz olyan. Nem ad élményeket, nem ad jó életet, de lehet belőle venni, és Kormi vesz, falja az életet, és elvárja azt magától, amit megszokott. És minek is adna alább. Fényűző élethez szokott, tudja, hogy lehet pénzhez jutni, és is pénzhez jutnak, egy közös vállalkozásban. Amiről nem is írnék most többet. Mert spoiler.

A pénzszűkével viszont erőre kap Kormi pánikbetegsége, amitől egyre kevésbé lép ki az utcára a lakásából. Üzletekbe már régóta nem jár, az exe vásárol be neki, hetente többször, és ő is mos rá. Kormi szerint jó batárok lehettek volna, ha nem járnak, de így alakult. Legalább bevásárol, és mos. A kapcsolatuk után is. Miközben Kormi az elbeszélővel jár. 

Az elbeszélővel, akinek a depressziója mellett még van valamilyen személyiségzavara. Követ el dolgokat, ritkán ahhoz, hogy feltűnjön neki ez rendszerben, amik erőszakosak, és nem emlékszik rájuk. Csak egyszerűen egy-egy környezetben találja magát, ahol a környezete fél tőle, vagy ahol hibáztatják. És nem sajnálja a történteket, mert nem emlékszik semmire belőle, neki is össze kell raknia mozaikokból, hogy mi is történt. 

imus_gif_2.gif

És igen, ez így egy diszfunkcionális kapcsolat. Persze. Amiből nem következik semmi. Két ember egyre mélyebbre kerül a depressziójukban, és egyre sötétebbé válik az egész regény. Mi történik egy kapcsolattal, ha nem történik vele semmi? Mi történik két emberrel, ha képtelenek megosztani a saját terhüket a másikkal? Kormi élete valamennyire tipikus. A kor baszta tönkre, ami minden depressziós emberbe Prozacot tömött, mert ez volt az új csodaszer. Nem kapott megfelelő kezelést, és senki nem szembesítette, hová vezet az a segítségnyújtás, hogy még a szemetet sem kell levinnie, mert leviszik helyette.

Az elbeszélő pedig szerelmes. Vagy csak ragaszkodik, Kormihoz kötötte magát, ami egyre kényelmetlenebb. Míg a regény elején Körmi ölelése meleg, és körülvesz, mint a víz, addig a végére fojtogatóvá válik. Elviselhetetlenné, amibe mégis élni kényszerül. Végignézzük, ahogy egy élet élhetetlenné válik, és ez nagyon kemény.

Oksanen pedig éles. Úgy ír, ahogy Karafiáth Orsolya írni szeretne. Maróan és realisztikusan. Élően. A regény stílusa rendkívül olvasmányos, miközben oldalanként terheli a lelked az átlátszó és hasogató nyelvvel és a történettel. Ez a két nő egy-egy emberi roncs. Akik számára nincs remény. És nem csak együtt, hanem egyáltalán. Oksanen megmutatja, hogy milyen mély a lélek, és az elnyel mindent. És ez a regény közben csodálatos. Pont ezért.

Kedvenc részem: Az eleje. Nagyon erősen építette fel a karaktereket, nagyon tetszett, nyilvánvaló volt, hogy itt valami nagy fog történni, és igen. Az első bekezdéstől nagyon alapos, elegáns, kimért és fekete ez a könyv. És agyon jól építkezett.

Ajánlom a könyvet nektek, ha szeretnétek mélyet olvasni, és valamikor épp hangulatotok is van hozzá. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a depresszió és a pánikbetegség, mélyen, és azoknak, akik nem szoktak megrökönyödni. Ajánlom a könyvet azoknak, akiknek az értékelésem felkeltette a figyelmét. 🙂

Sofi Oksanen: Baby Jane
Scolar, 2016
196. oldal
Így olvastam: Kell hozzá nagyon egy hangulat, de nekem mindkétszer megvolt, így egy-egy délután alatt sikerült elolvasnom, egy ülésben. Nagyon vitt a regény nyelve, nem fáradtam el benne, tényleg csak az időzítésen múlik ennél a regénynél minden,

50795509_284077702282267_102321771851546624_n.jpgEnnyi lettem volna mára, de szeretném nektek hirdetni a még zajló születésnapi nyereményjátékot, ahol pihepuha plüss könyvjelzőt nyerhettek, ha válaszoltok néhány kérdésre a blog működésével kapcsolatban. Katt a képre. 🙂 

Most már tényleg ennyi lettem volna, hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek két nagyobb bejegyzés között, keressetek bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod. 🙂 

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Adam Silvera: Inkább boldog

Sziasztok,

a mai értékelésben egy olyan könyvről fogok nektek mesélni, amit tudok ajánlani mindenkinek, aki kereste már valaha a boldogságot. Adam Silvera megméri azokat az utakat, amin eljuthatunk hozzá, és az eredmény ebben az izgalmas, fordulatokkal teli és kedves könyvben ismerteti, amiben talán választ kapunk arra a kérdésre is, hogy miért olyan nehéz boldognak lenni.

inkabb_boldog.JPG

A könyv főhőse, Aaron tizenhat éves amikor megismerjük. Az apja meghalt. Öngyilkos lett. Aaron maga is próbálkozott öngyilkossággal, aminek az eredménye, egy mosoly alakú heg a karján. Mélyszegénységben él a bátyjával és az édesanyjával egy egyszobás panellakásban, és együtt lóg a többi sráccal a telepről. Mindezt talán ellensúllyozza, hogy boldog párkapcsolata van egy Genevieve nevű, festőnek tanuló lánnyal, és mondhatjuk, hogy boldog. Amennyire lehet, annyira biztosan. 🙂

A bonyodalom a boldogságban akkor kezdődik, amikor megismerkedik egy különc sráccal egy másik lakótelepről, akinek váratlanul és viccesen érett gondolkodása van, és elkezdenek egyre több időt együtt tölteni. Thomas és Aaeon kapcsolata nagyon izgalmas lesz, a maguk „no homo” módján. Thomas épp akkor szakított, mert mániákusan otthagy mindent, amiből úgy érzi, hogy nem épül, és azt gondolja, hogy Aaron mellett képes lesz megtalálni az élete igazi értelmét, ami viccesen hangzik, főleg, hogy Thomasnak ehhez táblázatai, ábrái és komoly tervei is vannak. Az együtt töltött időben pedig Aaron ráébredt, hogy szerelmes lett Thomasba, ami több szempontból problémákat jelenthet… (És akkor innen nem mesélek tovább, mert baromi jó, de baromi spoileres.)

ende.gif

A könyv első lapjain egy reklámot kapunk, a Letheo Intézet reklámját, mely azt ígéri, hogy egy új technikával ki tudja törölni az emlékeket.

MA MÉG ITT VAN,
HOLNAPRA ELTŰNIK.

A könyv első mondatában pedig

Kiderült, hogy a Leteo eljárása mégsem kamu.

És anélkül, hogy többet elmondanék a történetből: Itt is érvényesül a jól ismert „csehovi puska” elv, mely kimondja:

ha az első felvonásban, akár csak egy pillanat erejéig is, megjelenik egy puska a színpadon, akkor annak a darab végéig el kell sülnie, mert különben a puskának nincs helye a dráma történetében.

pisztoly.gif 

A könyv fő értéke a feszültség, amely nem adja magát könnyen, mert nagyon hosszan ágyaz meg neki, de mindennek meg lesz a magyarázata majd, és garantáltan padlót fogsz tőlük. Tényleg.

Nagyon izgalmas a cselekmény, az első nagyobb fordulattól kezdve érdekfeszítő beszélgetések zajlanak szereplők között, amik nagyon jól vannak kitalálva és hitelesek tudnak lenni, miközben én olvasóként képtelen vagyok belelátni ilyen helyzetekbe. És itt különösen Genevieve szerepét kell kiemelni, aki nagyon wáó, még akkor is, ha sokáig felfoghatatlan, hogy mit miért csinál. Sőt, igazából most is felfoghatatlan, viszont talán előjelet vált a történetben. De ilyen fontos mozzanat például egy nagyon kedves, de helyre nem rakott régi ismerős, aki nem véletlenül nincs pontosan a helyén, vagy egy másik véletlen találkozás is.

Ifjúsági a regény abban, hogy jobban kiemeli azokat a pontokat, amelyek a feszültséget, érthetetlenséget adja, de ez nem zavar, főleg mert, a feszültség alapvető fogalmából következően, ezeket így is képtelenség összerakni, még akkor is, ha visszanézve kifejezetten adottnak tarthatjuk.

És természetesen óhatatlanul ifjúsági a könyv a középpontba helyezett identitás és boldogságkereséssel, mert a életünk olyan,

Mint amikor gyerekként űrhajós akarsz lenni, míg végül elfogadod, hogy talán ez mégsem lehetséges, bár mindenki folyton azt hajtogatja, hogy semmi sem lehetetlen, és történelmi eseményekkel győzködnek arról, hogy mennyire tévedsz. De végül túlteszed magad a dolgon. Ismered a képességeidet és a lehetőségeidet, szóval elkezdesz azon agyalni, milyen jó is volna bokszolónak lenni, habár túlságosan gebe vagy hozzá. De nem gond, mert ki tudod gyúrni magad. De ez a lelkesedés csak addig tart, amíg kitalálod, hogy igazából írni akarsz egy újságba, és arról álmodsz, hogy majd egyszer saját rovatod lesz, szóval belevágsz. És egy napon, amikor éppen tanácsot írsz valakinek arról, hogyan legyen összeszedettebb, ismét eszedbe jut, hogy milyen jó is lenne mégis űrhajót vezetni.

viszont túl tud mutatni az ifjúsági kategórián, és ajánlom nem ifjúsági olvasóknak is. 🙂

Érdekes vizsgálati szempont lehet a főszereplőség kérdése. Már a fülszöveg is felveti, hogy egy Leteós kezeléssel az igazi önmagunkat is elveszthetjük, de nem feltétlenül érzek világrengető különbségeket, nem gondolom, hogy az események végigvezetésének az más volna az eredménye, ha alternatív univerzumokba helyezzük a történetet, és jól olvashatóan (visszaolvashatóan) a tudatalatti is egészen jól működik, de értem, mire céloz a fülszöveg, és ezzel jól passzol a könyv idegesítően jó és alapos utalásrendszerébe, de önmagában a felvetést érdemes volna valamilyen könyvre húzott modellként értelmezni. És ezt én most nem fogom megtenni.

A könyv gyenge pontja számomra a konkrét szöveg, vagy inkább a fordítás. Alapvetően a fordítónak nagyon nehéz dolga volt ott, ahol a szerző szlenget használ, mert ha ő maga nem követi az ifjúsági csoportnyelvek alakulását (És itt most kibújik belőlem a nyelvész egy mondat erejéig.), akkor mocskosul nehéz rekonstruálni azt, hiszen a fiatalok pontosan azért használják ezeket a formákat, hogy elkülönüljenek a felnőtt és norma követő nyelvhasználattól. Számomra ezt a fordítónak nem sikerült megugrania, így a fiatalok párbeszédei, különösen az elején itt-ott sterilre sikerült, ami különösen zavaró volt egy klasszikus lakótelepi környezetben.

A kedvenc részem: Főleg a Thomas tetőjén töltött jelenetek, azok a mozzanatok, amik feloldanak egy korábbi nem érthetőséget, és külön hálás voltam, hogy nem kifejezetten/csak a melegség állt a középpontjában, mégis nagyon sok aspektusát meg tudta mutatni, így a titkolózást, az előbújást, az elfogadást, az el nem fogadást, a társadalmi normákhoz való igazodást és még sok-sok-sok mindent. 🙂

Ajánlom a könyvet szinte kivétel nélkül mindenkinek. Nagyon sokat tud adni, és ezért is nem tudtam róla korábban írni, sőt, úgy érzem, még most sem ülepedett le teljesen. Nem vidám könyv, miközben egy nagyon szórakoztató főszereplőt ismerünk meg, tűpontos és reális könyv, miközben a középpontjában a memóriatörlés áll, kedves és könnyű, de letaglózó és tanulságos könyv arról, hogy folyamatosan a boldogságot kell keresnünk, és erre az üzenetre azt hiszem mindenkinek szüksége van. 🙂

Adam Silvera: Inkább boldog
Menő könyvek
2018
316. oldal
Így olvastam: Kvázi napokig, fejben nem enged a könyv, szóval sok kis egymást követő ülésben. A feszültség működteti. Könnyű a nyelve, idegtépően nagy a sorköze, de szerintem lehet és kell is pihentetni.

—————————-

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok, és köszönöm a Menő Könyveknek, hogy elküldte nekem ezt a könyvet recenzióra! 🙂
Hamarosan érkezem a következő poszttal, ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a jobb felső sarokba található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. 🙂

És semmiképp ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

David Levithan: Nap nap után sorozat

Sziasztok,

ezt a két könyvet az idei könyvfesztiválon vásároltam meg, és talán a legjobban vártam a beszerzettek közül, mert eddig nagyon szeretem David Levithan írói stílusát és ötleteit, és elég érdekes, kalandos könyvnek tűntek, amik azóta beváltották hozzájuk fűzött reményeimet. De nézzük részletesebben:

nap_nap_utan_1.jpg

A Nap nap után a sorozat első része, amiben megismerünk valakit, akit később A-nak fogunk hívni. A-ról azt érdemes tudni, hogy születése óta nap nap után más és más, vele azonos korú testbe ébred, amelyek körülbelül azonos térségben élnek és minden másban különbözhetnek. A ebben az életben megtanul nem kötődni, vágyak nélkül élni, amíg egy napon (szám szerint életének 5994. napján) egy kezdetben még átlagos középiskolába járó fiú, Justin testében nem ébred. Justin és a barátnője, Rhiannon kapcsolata eléggé egyoldalú, ami később árnyalódik. A Justin testében megadja Rhiannonnak azt, amit a legjobban szeretne: figyelmet szentel neki, és egy csodálatos délutánt töltenek együtt a kora őszi tengerparton. Ezen a délutánon A bele is szeret a lányba, elkezd kötődni hozzá, majd kialakul, fejlődik a kapcsolatuk, és tele lesz a könyv izgalmas és embert próbáló fordulatokkal.

A második kötetben Rhiannon szempontjából ismerjük meg a történetet, ami erősen rávilágít arra, hogy hogy is működik az ő kapcsolatuk Justinnal, milyen kétségek gyötrik A-val kapcsolatban, pontosan milyen háttérből szakad ki ő, és az egyik barátján keresztül kapunk egy nagyon erős meleg szálat is. Ebből a meleg szálból egy nagy rész ott bujkál mind a két könyvben, és kifejezetten alaposan vannak megírva a srác jelenetei, így a beszélgetésekben egy abszolút hiteles mai meleg kamasz képét kapjuk, aki azért mégsem lép ki annyira a szokásos szerepből, néha egyszerűen csak van, hiszen minden magára valamit is adó lánynak egy magára valamit is adó ifjúsági regényben kell, hogy legyen egy legjobb meleg barátja, ami alól Rhiannon sem lehet kivétel.tenor_3.gif

Amiben szerintem óriási ez a könyv, az a nemek kérdése. Én Szilvió vagyok, meleg férfi. A melegségem a férfiságomból adódik, mert férfiakhoz vonzódom. De mi van valakivel, aki minden nap új testben ébred? És úgy váltogatja a nemeit, ahogy nekem például sosem lenne lehetőségem? Valahogy a könyv elejétől mégis heteroszexuális fiúként tekintek a 16 éves A-ra, és David Levithan állati alaposan nyitja fel az olvasó szemét, hogy ez nem biztos, hogy így van:

  • A egy Ian nevű srác testében volt, amikor először volt szerelmes, meglepő módon, egy srácba.
  • Az első csók A és Rhiannon között egy lány testben csattan el.
  • Az 5023. napon A egy transznemű fiú testében ébred, aki egy lánnyal jár. És az ő kapcsolatuk az egyik legcsodálatosabb dolog ebben a regényben:

Mikor Dawn Vicre néz, pontosan azt a fiút látja benne, akinek maga Vic is szeretne látszani.

  • Aztán egy napon még egy meleg srác testében is ébred, aki a barátjával épp Pridera megy. Mondanom sem kell egész más ott az ünnepi felvonulás mint nálunk, de azért sokat javultunk mi is az utóbbi két évben (erről még lesz bejegyzés). 😉

Egyetlen dologgal nem voltam megelégedve, az pedig a második kötet vége. (Kezdem egyre erősebben hinni, hogy a regények vége és köztem nem lehet jó viszony, és szeretném eloszlatni ezt a tévhitet, de volt valami nagy segítség az Egy másik nap ebben.) Nyitva lett hagyva, ami valamelyest feleslegesíti az első kötet végét, és szerintem baromira káros, de közben értem, hogy miért, és végül is szép, és három hete nem jutok dűlőre ebben a kérdésben. Csak idegesít.

A Jó lenne, ha… kihívásban arra a kérdésre, hogy „Jó lenne, ha más lenne a borítója.” ezt a két könyvet választottam:

Nem tudom mit akar kifejezni, de ha a szerző neve nem középen lenne (és nem az lenne, aki), akkor semmi nem szólítana meg rajta, színekben semmitmondó, képben nem várok semmit tőle, és folytatódik a sorozat második részénél is… Bár még nem olvastam őket, szóval lehet, hogy valami nagyon elemi utalás a műre, de nem szerencsés szerintem, semmi esetre sem.

Ezt az állításomat azóta is tartom, mert bár értem: tehetetlenül eső srác, aki egyre távolabb kerül egy lánytól, és egy lány, aki egyedül áll, mégis fenntartom, hogy ez nem volt a legszerencsésebb, és adjatok esélyt a könyvnek, hogy második és további benyomásokat szerezzetek, mert egyébként érdemes. 😉

Kedvenc részem: 6005. nap a Nap nap utánban. Annyira egyszerű, és mai és velünk élő, és szerintem állati sokat tanít az olvasóknak az olvasók világáról.

—————————-

Ez most egy ilyen vizsgaidőszak beli poszt, remélem sikerült átadnom a hangulatát, vagy felkelteni az érdeklődéseteket. Ha bármilyen kérdésetek, véleményetek van, ne habozzatok megírni a poszt alatt a komment szekcióban. 

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám Instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

Hét vége felé jövök a Felelj, ha mersz! kihívással, amiben az olvasási szokásaimról, könyvekhez fűződő viszonyomról tudtok majd meg többet.

Addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

James Lecense: Trevor

Sziasztok,

ez a poszt egy 96 oldalas kisregényről fog szólni, amihez különösen kötődöm. Életem harmadik meleg vonatkozású megvásárolt könyve volt, és az iskolából hazafelé menet olvastam el Pécs és Szigetvár között a vonaton, alig egy óra alatt. Egy érzelmi hullámvasút volt, és szeretném, ha mindenkihez eljutna, mert a Trevor, ahogy az író is írja az utószóban: 

Bárkiről szólhat, aki valaha érezte, hogy senki sem érti meg, és nem tud sehová beilleszkedni, bárhogy is próbálja.

trevorki.JPG

 

Trevor egy 13 éves fiú, akinek Lady Gaga a példaképe. Ezt nem tudom bírálni. Trevor egy 13 éves fiú, aki Lady Gagának szeretne öltözni Halloweenkor, és vannak, akik lebeszélnék róla, mert fiú és mégiscsak… Trevor egy 13 éves fiú, aki ebben a könyvben ismerkedik meg a barátság fogalmával, ebben a kisregényben lesz először szerelmes, ebben a kisregényben csalódik először, miközben épp megtalálja magát, például egy szakmában. Trevor egy 13 éves srác, aki megtestesíti a mi útkereséseinket, a mi lelkesedésünket és a mi csalódottságunkat.

Mert a Trevor egy tényleg rövid könyv, aminek megvan a maga bája. Trevor egy olyan srác, aki szeret hullát játszani az udvaron az anyja nagykésével. Egy olyan srác, aki nem teljesen biztos benne, hogy azért vonták be az LMBT katonákat korlátozó Ne szólj szám, nem fáj fejem törvényt, mert Lady Gaga húsruhában demonstrálta, hogy a halott hús csak halott hús, mégis bátornak és fontosnak tartja ezt a kiállást. Egy olyan srác, aki vágyik az elismerésre és a barátságra, a rövid, kedves, akár vicces történeteken keresztül, miközben szenvedéllyel dolgozik egy iskolai színjátszó projekten, és  a tudta nélkül sétál úgy, mint a lányok.

A Trevor projekt az USA-ban azért jött létre, hogy eljusson hozzánk, meleg fiatalokhoz. Például hozzám, aki a tenyerével letakarta a borítót a vonaton, mert senki nem tudta róla, hogy meleg, és aki most a kollégiumi szobában előlappal lefelé rakta le a könyvet, pedig már sok kérdést válaszolt meg magának és másoknak. Ennek megfelelően elég jól elérhető az ára (1990 Ft), könnyen és gyorsan olvasható, és ad annyi elfogadást, hogy azzal új szemmel tudsz nézni magadra, vagy a környezetedben élőkre. A moly.hu-n egy értékelő azt írta, hogy ez a könyv egy lépés egy olyan világ felé, ahol mindenki az aki. A könyv szerzője az utószóban azt írta, abból az élményből indult ki a mű, hogy a kamaszkori öngyilkosság háromszor jobban veszélyezteti az LMBT gyerekeket, és szeretne egy üzenetet küldeni nekik, hogy melegnek lenni nem gáz…

…én mindig akkor olvasom újra, amikor azt hiszem, hogy kezdem elfelejteni ezt. Aztán befejezem, és akkor nekem is újra kedvem támad élni. Legalább szombatig. 😉

Kedvenc részem: Jack, ő kedvenc szereplő, és nyilván ő az író szócsöve, de spioler nélkül nem tudok róla többet mesélni.

—————————

Ez most egy rövid, mesélős poszt lett, mert különben spoileres lett volna, de várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, vagy ha olvastátok már a művet, várom a véleményeteket is. 🙂

A következő posztig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén