LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: Moskát_Anita

Kibeszélős #5: A jókor jó helyen lévő, meghatározó könyvek

Sziasztok,

a mai bejegyzés nagyon különleges számomra, mert régi vágyam, hogy elkezdjem jól használni a Kibeszélős sorozatot, és most úgy érzem, hogy tisztábban látom, mit várok tőle, és bele merek vágni. Az, hogy ezt a témát válasszam első bejegyzésnek, a leginkább Andi videójának az érdeme (katt ide), aki a hónap elején egy új könyves taget hozott a könyves tartalomgyártásba, és közben a saját könyvmoly életútjáról mesélt negyven percen át. Jó volt ezt hallgatni, és elgondolkodni rajta, hogy nálam mik voltak azok a szövegek, amik annyira fontosak voltak, hogy meghatározzák az életemet is. Mert voltak. Első próbálkozások, könyvek, amik végül rátettek az olvasás pályára, és persze a blog kapcsán is van néhány kötet. Ezek nem lesznek feltétlenül kedvenc könyvek, csak valamiért fontosak. Jókor voltak jó helyen. Mutatom is, hogy melyik, hol, mikor.kibeszelos.JPGErich Kästner: A két Lottia_ket_lotti.jpg
Alapvetően olvasó családból jövök. Rengeteget láttam az édesanyámat olvasni, apukám pedig nem olvasott már, de nála is sok könyv volt. Anyukám mindig olvasott fel nekem elalvás előtt, járt nekem a Disney Könyvklub, és apa régi mesekönyveit is sokat forgattam. Az első igazi, nem mesét olvasok és végigolvasok egy egész könyvet könyv számomra mégis a Két Lotti volt, ami negyedikben volt nekünk kötelező olvasmány. Megkértem apát, hogy vegye meg nekem (úgy érzem a harmadik szülős példa után fontos elmondanom, hogy elvált szülők gyereke vagyok), mert ugyan a tanítónénink felolvasta nekünk, de nagyon lassan haladtunk, és engem meg ennél jobban érdekelt. Nem ez volt az a könyv, ami rátett az olvasásra, de tudtam, hogy szeretem csinálni. Sok mindent olvastam ezután is, össze-vissza, de nem emlékszem, hogy belekezdtem volna utána egyetlen regénybe is. Viszont ötödikben ennek az első néhány bekezdését vittem szépkiejtési versenyre, és annyit gyakoroltam, hogy még mindig tudom az első mondatait:

Tulajdonképpen ismeritek ti Tó-Bühlt? Tó-Bühlt, a hegyi falut? A Bühl-tavi Tó-Bühlt?

eljen_a_szamuzetes.jpgPadisák Mihály: Éljen a száműzetés!
Ezt talán ötödikben vagy hatodikban olvastam. A sulinkban is volt a KMK-nak a Jonatán olvasmánylista nevű játéka, amin mindig részt akartam venni, de végül sosem vettem, viszont egyszer rendeltem könyvet. Ezt a könyvet. Mert tetszett a címe, de tök másról szól, mint gondoltam. Egy kis srácról, Kanócról, akit a nővérével kitesznek a szülei egy horvát szigeten élő családhoz, és Kanóc a családban élő lánnyal elhatározza, hogy a nyáron kifogják a nagy halat a tengerből. Nagyon kedves, vicces, aranyos történet. Ez volt az első, ami igazán megfogott, mert arról szólt, hogy kell nagyot álmodni, és le kell küzdeni az akadályokat. Azt hiszem a regényekkel kapcsolatos igényeim nem sokat változtak azóta.

Richard Yates: Egy jó iskolaegy_jo_iskola.jpg
Ezt a könyvet a középsuliban olvastam, elsősként. Akkor suli után sokat jártam be az Alexandrába, ahol a bolt közepén le lehetett ülni olvasni, és én szépen lassan suli után olvastam végig. Emlékszem, hogy a telefonban jegyeztem le azt, hogy hol tartok. Egy bentlakásos fiúiskoláról szólt, aminek megvan a maga belső működése, és amit Pearl Harbor teljesen átrendez egyszer csak. A fiúkból férfiakká és hazafiakká kell váljanak. Emlékszem, hogy nagyon szerettem, de tavaly nyáron megvettem a könyvet, és egy gyors olvasás után túl is adtam rajta, mert borzalmasnak találom most. Talán az tetszett akkor benne, hogy elsőben még én is kollégista voltam… Vagy fene tudja.

Francis Carco: Villon
Faludy György: Francois Villon balladái Faludy György átköltésében
Emiatt a két könyv miatt voltam magyar szakos. Vendéglátóipari szakközépiskolába jártam, ahol minden év májusában volt egy DÖK nap, és tizedikben volt tanár-diák verseny, ahol nekünk lehetett előadni egy órai anyagot, a tanárok és a diáktársak közül néhányan pedig bent ültek. Én Villonból tartottam, mert egy punk osztálytársunk az előző évben nagyon lelkesedett Villonért, és érdekelt, hogy miért van ez. A történetben a kedvenc dolgom, hogy akkor már elkezdtem járni a Pécsi Tudásközpontba, és amikor a könyvtáros nénihez odamentem anyagot kérni, csillogó szemmel pattant fel, és adta oda Carco Villon életrajzát, valamint a Faludy fordítást, mert azt mondta, ez a legjobb, ha előadást tartok belőle. Én nyertem a versenyt, és rájöttem, hogy talán van közöm az irodalomhoz.

Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Tizedik nyara. A középsulis magyartanárnőnk azt mondta, hogy igen, van az úgy a klasszikus regényeknél, hogy inkább nőknek, vagy inkább férfiaknak szólnak. (Ma már tudom, hogy ez mekkora blődség.) Aztán pedig azt mondta, hogy igen, bár mondjuk az Anna Karenia mindenkinek szólhat. És én ezt felírtam a füzetembe, és év végén ki akartam kölcsönözni a könyvtárból a könyvet, mert tök érdekelt, hogy mi ez a regény, ami mindenkinek szól. Ugyanakkor nem készültem fel erre a kölcsönzésre, csak ott jutott eszembe, hogy igen, van egy ilyen könyv, de a füzetem otthon van. Nem estem kétségbe, kiírtam gyakori kérdésekre, hogy melyik regényről van szó? Női név a címe és orosz. Egyrészt megtudtam belőle, hogy nem való mégsem annyira mindenkinek az Anna Karenina, bármennyire is szerettem, másrészt ezzel kezdtem el klasszikus szövegeket olvasni. Sokáig Anna volt a kedvenc regényhősnőm, de erről majd még fogok mesélni.

Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzéseicovers_210288.jpg
Mivel a pécsi Tudásközpont az egyetemi könyvtárnak is helyet ad, ezért gyakran vettem el ott az ingyenes egyetemi lapból, és abban ajánlották ezt a könyvet. Nem tudom, már mivel győzött meg, de a címe biztosan segített. Abban az időben tetszelegtem ebben a különcségben, és talán az is segített, hogy azt írták a borítóra, hogy a Modern Zabhegyező, de közben meg van egy olyan érzésem, hogy a Zabhegyezőt csak később olvastam. Mindenesetre ez volt az első könyv, amit a saját pénzemen vettem saját magamnak a már említett Alexandrában, és sajnos Szegeden egy költözés közben eltűnt, viszont tavalyelőtt kaptam belőle egy új példányt, amiért elmondhatatlanul hálás vagyok. Ez az a könyv, amit mindig újraolvasok, vagy csak kinyitom a fontos részeknél, ha azt érzem, újra szorongatnak a határaim, vagy csak egyszerűen át kellene ismételni, hogy pontosan mit is jelent nem menekülni az élet elől.

tumblr_mvcwsmudaz1sqd45go1_500_1.gif

covers_245801.jpgRyan Loveless: Ethan és Carter
Ez az első LMBT könyvem. A könyvtárban találtam a szabadpolcon, és jó első könyv volt. Az elfogadásról beszélt. Arról, hogy valaki Tourette-szindrómával vagy baleset okozta agykárosodással is lehet csodálatos ember, aki megtalálja a boldogságot, és az egész rendkívül magától értetődik. Pont két férfi között, de ez szinte nem is fontos.

Oscar Wilde: Dorian Gray képmásacovers_319841.jpg
Dorian Gray az az antihős, akiről tudom, hogy elpusztítana, de bármikor járnék vele, és kiélvezném a pár pillanatnyi csodát. Bármikor, ha meglátom valahol adaptációban, újra és újra beleszeretek. De ez ebben most kevésbé fontos. Ez a könyv azt hiszem az örök klasszikus kedvenc regényem, mert tele van olyan metaforikus síkokkal, amiből még csak néhány fedte fel magát, de érzed a jelenlétét, és ez borzongató, miközben egy tiszta helyzetet mutat arról, hogy felszín alapján ítélünk, hogy a szerelem és a művészet igenis képes csodára, és hogy az ember elveszne a bűn mocsarában, ha lehetősége adódna. Dunajcsij Mátyás csodálatos fordításában olvastam, míg az egyik osztálytársam a klasszikus fordítást, és jól megbeszéltük.

Indra Sinha: Valamikor ember voltam
Ezt amúgy szerintem még soha nem meséltem el senkinek ilyen kereken, de most itt az idő. Ezt a könyvet egy Alexandrás könyves akción vettem. Elég kapitalizmusellenes és ökotudatos regény volt ez már akkor, amikor ez nem volt slágertéma annyira, és én sem feltétlenül ezért vettem meg. Csak tetszett a címe. Egy ázsiai elzárt közösségről van szó, aminek egy vegyipari mérgezés tönkretette az életterét, és egy Állat névre hallgató emberről, akinek meggörnyedt a háta a baleset következtében. Amiért ez fontos nekem, hogy ez a szöveg volt az, amit magammal vittem az első Pride Fesztiválomra, ahol (két percre a Blahától) egy hintában ülve megírtam azt a verset, ami végül az első slam poetry szövegem alapja volt. 2015-ben járunk.

88183268_2536841589871068_2394513485212942336_o.jpg

Gustave Flaubert: Bovaryné
Egy kedves ismerősöm az Anna Karenina olvasásom után azt mondta, hogy nekem szerinte a Bovaryné jobban tetszene, és ez évekig a tudatomban volt, de nem olvastam el a regényt egészen sokáig. Aztán elsőben volt egy kurzusom, ahol előadástémát kellett választanom, és ott volt a lehetőégek között a Bovaryné, és igen, azt hiszem, tényleg jobban szeretem mint az Anna Kareninát, bár nagyon rokon nősors az övék Annával. Mindketten szerelmes életet akartak élni, de Anna élete tényleg tragikus véget ért, amivel megkapta azt a regényes életet, vagy hát, halált, amire vágyott, Emma Bovary lassú halála sokkal metaforikusabb volt, és nagyon szeretem Móricz Isten háta mögöttjét, ami ügyes görbe tükröt mutat már ennek a történetnek is. Szóval, mindenesetre ez volt az első szemináriumi dolgozatom tárgya, és szerintem okos dolgozat volt.

covers_355182.jpgAva Dellaira: Kedves halottak!
A konkrét könyv, amiért létrehoztam a blogom. Egy szegedi lány árulta a könyvet molyon, és nekem tetszett a címe, jó volt a fülszövege, ottvolt az LMBT címke, és igazából ennyi. Nem tudtam, hogy mitől is lett LMBT könyv. És nem azt mondom, hogy ez volt az a könyv, ami létrehozta az egészet, de egy utolsó csepp volt, ami tényleg rámutatott arra, hogy szükség van egy olyan platformra, ami megmutatja, hogy egy könyv valójában mivel érdemelte ki az LMBT címkét. Ha valami megváltoztatta az életemet, akkor az ez volt.

Becky Albertalli: Simon és a homo sapiens-lobbi simon.jpg
A Simont ugyanazon a napon vettem, mint a Kedves halottak!-at. Egy nappal a blog létrehozása előtt. És aztán egy hónapon belül elolvastam, és nem tudtam, hogy hogyan írjak róla. A hatása alá kerültem, és az alatt vagyok most is, bármikor, ha a kezembe veszem. Arra jutottam ekkor, hogy nem vagyok jó blogger, kevés vagyok ahhoz, hogy ilyenekről írjak. Aztán írtam róla. És azóta is blogolok.

a_magany_kutja.jpgRadclyffe Hall: A magány kútja
Az első recenzióm. Emlékszem, hogy facebookon keresett meg a Park Kiadó marketingese, és nagyon büszke voltam magamra, hogy fél év alatt egy olyan blogger lettem, akit keres valaki. Nagyon sok önbizalmat adott, hogy csináljam, azóta merek én is kiadókat keresni, van olyan PR-os, akivel kifejezetten kellemes, félhivatalos, baráti viszonyban levelezünk már, és nem tudom, mennyi időnek kellett volna enélkül a megkeresés nélkül eltelnie, hogy én merjek kezdeményezni. Köszönöm nekik a belém helyezett bizalmat.

Bari Károly: A holtak arca fölé
Bari Károly a magyar roma irodalom egyik vezető alakja, a ma élő irodalmárok legnagyobbja. Egy szemináriumon kellett előadást tartani ezen első kötetéből, és az utánajárás, témafelvetések, további olvasások közben jöttem rá, hogy én szívesen foglalkoznék ezzel a témával bővebben is. Most jelentkezem mesterképzésre, és már van egy fél/háromnegyed kutatásom ezügyben, és lelkes vagyok.

Szegő János (szerk.): Szép versek 2019covers_549278.jpg
Szóval a Szép versek. Szerintem a legtöbben ismeritek ezt a sorozatot. Mégpedig az iskolai könyvtárakból. Tudjátok, ezek azok a könyvek, ahol így egymás mellett van a borítón sok kis bélyegképnél is kisebb arckép, de soha senki nem nyúl hozzá. Na. Ez a sorozat ma is van. A kortárs lírapublikációk előző évnyi terményéből válogat, és tavaly két verssel én is benne lehettem, ami hatalmas megtiszteltetés számomra.

Seth Godin: Minden marketinges sztorizik
A TEDx előadásra készülés. A személyes blogom létrehozásakor meséltem arról, hogy még nem kezdtem el úgy blogot, hogy tisztázzam magamban a miérteket. Ez a kérdés ennek a blognak a kapcsán a TEDx előadásra készülve jött elő igazán, és Seth Goldin könyve segített, hogy felépítsem a blog történetét, fő hangsúlyait. Nagyon sokat tanultam magamról és a blogról ennek a könyvnek hála, sokkal strukturáltabban látom azt, hogy ki vagyok én, milyen változást várok a világtól a blogom hatására, és miért is akarom elmondani mindenkinek a történetét. Sokkal bátrabb és céltudatosabb vagyok azóta. Tudom, hogy minek kell beleférnie, és azt is időben észreveszem, ha valami nem működik annyira. És akarom azóta csinálni a blogot. Nagyon. Mert már történetünk van.

_mg_6677.JPG

Moskát Anita: Irha és bőrcovers_541227_1.jpg
Az első nem online zajló #LMBT-t olvasunk interjú kötődik ehhez a könyvhöz. Moskát Anita és Brandon Hackett közös könyvbemutatót tartottak Szegeden a Próza Nostra Irodalmi Estek szervezésében, és én a bemutató után beszélgethettem Anitával. Nagyon kínosan indult, mert bár megbeszéltük, hogy beszélgetünk majd, az est előtt vagy után sem jelentkeztem nála, csak láttattam magam (azóta elméletben is megtanultam, hogy ezt sajtómunkatársként nem szabad), de Anita ezt nagyon jól kezelte, és a kezdeti inkább számomra fontos jégtörés után egy izgalmas beszélgetés alakult ki. Azt érzem, hogy a vele való beszélgetésben vállaltam a leginkább kockázatot, sikerült nem konzerv kérdések mentén dolgoznunk, és nagyon megtisztelő volt abban az alázatban részesülni, amivel ő nyúlt az interjúhoz. Emellett pedig nagyon tanulságos volt a vele való munka, ezentúl jobb tisztázatot fogok küldeni, bátrabban fogok kérdezni, és megtanulok szociális helyzeteket kezelni a következő ilyen esetekre.

William Shakespeare: Hamlet
És elérkeztünk a jelenhez. Elég furán került elő ez a Hamlet. Már többször olvastam Arany János és Nádasdy Ádám fordításban is. Mindig is szerettem olvasni. Hamletet egy jó figurának tartottam, olyannak, akibe benne láttam azt az el nem fogadást, amit én gondolok, gondoltam sokáig a felnőttségről és a felnőttséggel járó kompromisszumokról. Most viszont újra kellett olvasni Dramaturgia órára házinak, és a Hamletben mást is észrevettem. Hamlet most élete első felnőtt döntése előtt áll, és habozik. El kell döntenie, milyen ember akar lenni, de a bizonytalansága áldozatokat követel. Én most megyek mesterszakra. Volt két évem arra, hogy átgondoljam, hogy ki vagyok én, és milyen ember szeretnék lenni, aztán majd el kell kezdenem olyanná válni. Hamlet már két hónapja ennek a metaforája a fejemben, és azt hiszem nem szégyen a legnagyobb mesterek egyikétől tanulni.

tumblr_n32k6228mg1qb6v6ro1_500.gif

Ennyi lettem volna mára. Azt hiszem ezek voltak a legfontosabb könyves pillanatok az életemben. Nehéz volt kiválasztani és leszűkíteni ezt a 18 könyvet, de az élet is nehéz, szóval muszáj volt. (Így is csak utolsó pillanatban fejeztem be ennek a megírását.) Ha vannak olyan könyvek, amik valamiért számotokra is ilyen fontosak, hagyjatok bátran kommentet, jó az ilyenről olvasni. 🙂

Ha egyéb kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek akkor is bátran komment szekcióban,
háttértartalmakért lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

Igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

#LMBT-t olvasunk: Moskát Anita

Sziasztok,

a mai #LMBT-t olvasunk bejegyzésben a magyar fantasy irodalom egyik fiatal alkotójával, Moskát Anitával beszélgettem a szegedi Próza Nostra Irodalmi Estek esemény után, ahol pódiumbeszélgetett Brandon Hackett science fiction alkotóval. A szerző 2014-ben jelent meg első regényével, a Bábel fiaival, 2015-ben jelent meg a Horgonyhely című könyve, és idén könyvfesztiválra érkezett az Irha és bőr, amiben a kisebbségi létet tematizálja, például egy izgalmas LMBT+ karakter segítségével. Elsősorban erről beszélgettünk, de mesélt arról is például, hogy szerinte miért képes érzékenyíteni a zsáner irodalom, ő maga miért érzi fontosnak a nagyon különböző másságok bemutatását, vagy hogy kell-e ok arra, hogy egy szereplő heteroszexuális legyen.43029192_1881544128562023_6261177309491888128_n.jpg

Egy meleg srác olvas: Mi volt a legutóbbi LMBT témájú könyv, amit olvastál?

Moskát Anita: Direkt megnéztem a Molyon, mielőtt jöttem, hogy tudjak erre válaszolni.
A legutóbbi a Szólíts a neveden volt, amit nagyon szerettem, pedig előbb láttam a filmet, ami annyira jó élmény volt, hogy nem tudtam, a könyv vissza tudja-e ugyanazt hozni, de abszolút, ugyanaz. Átjött az egésznek a finom, intim hangulata. Idén olvastam még a Cameron Post rossz nevelését, ami brutális, nagyon felkavart. Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy léteznek olyan intézmények, ahol megpróbálják átnevelni az embereket, és megpróbálják a fejükbe ültetni, hogy az, amilyenek ők, az egy hibás dolog, ráadásul pont a legsérülékenyebb kamaszkorban. Amit pedig mondjuk sci-fi vagy fantasy zsánerből olvastam, az a Csellengő gyerekek-sorozat, amiben nagyon érdekes LMBT szereplők jelennek meg, a második kötetben van egy leszbikus pár, az első kötetben pedig egy aszexuális főszereplő, ami ritka zsánerkötetekben, bár szerintem zsáneren kívül is.

Emso: Rácsatlakoznék arra, amint mondtál a Cameron Post rossz nevelésével és az átnevelőintézetekkel kapcsolatban. Az Irha és bőrnek a szocializációs központja és egy ilyen átnevelőtábor között van valamiféle különbség? Izgalmas, hogy minkét intézmény a normához igazítja a beérkező egyedeket.

MA: A szocializációs központban is van egy elvárt emberkép, amit hozniuk kell a fajzatoknak ahhoz, hogy a társadalom elfogadja őket. Ez csak annyiban durvább, hogy aki itt ”kilóg a sorból”, azt elaltatják, tehát a retorzió sokkal keményebb. Ez ellen próbálnak a szereplők tenni, akik közül a legtöbben ebben az intézményben nőttek fel.

Amikor kikerülnek, elkezdik feltenni azokat a kérdéseket, hogy kik ők, hogyan szeretnének élni, milyenek ők valójában azzal szemben, amit rájuk kényszerítettek. És mindannyian más választ találnak rá. Az Irha és bőrben nekem fontos volt, hogy ők egyedileg is különböznek, mindannyian másként élik meg a másságukat, és ne egy masszaként kezeljük őket.

Emso: Elmondtad a beszélgetésben, és a Próza Nostrának adott interjúdban is, hogy a fantasy remek eszköz, hogy a jelen problémáit új szemszögből világítsa meg, illetve itt is utaltál rá, hogy a fantasy dolgozik a mássággal és az idegenséggel. De hogy szerinted ez a másság direkt program az Irha és bőr kapcsán? Kifejezett cél volt, a radikális másságok megmutatása, akár a fajzatokon belül?

MA: Inkább azt hiszem, hogy mindenkinek az egyedisége volt az, amit szem előtt tartottam, mert azt gondolom, hogy élete során mindenki érezte már úgy magát, hogy nem illik bele olyan skatulyákba, amiket rá akarnak erőltetni. Nyilván valakiknek kisebb és nagyobb skatulyákkal és krízisekkel kell megküzdenie, de valahol azt mindenképp szerettem volna megjeleníteni, hogy mindenki átesik azon az időszakon, amikor önmagáról kérdéseket tesz fel, és saját válaszokat keres a társadalom által adott sablonok helyett.

Emso: És ezt mennyire látod általános problémafelvetésnek, akár a fantasy műfajban, akár a saját olvasmányélményeidben? Gondolhatunk itt a széles reprezentációs térből való merítésre, akár kifejezetten az LMBT szereplők jelenlétére.

MA: Szerintem az utóbbi pár évben, egy évtizedben vált ez beszédtémává a zsánerben, egyre inkább láthatók olyan szerzők, akik korábban nem, akár színes bőrű vagy transznemű szerzők. Most jutott el odáig a közeg, hogy az ő hangjukat és történeteiket is meg szeretné hallgatni, elég csak megnézni az utóbbi évek komolyabb díjainak shortlistjeit.

Emiatt van egy nagyon éles vita a közegben. Néhányan félnek attól, hogy így „megváltozik” a zsáner, és nem marad olyan, amilyennek ők szerették, de nem sérül semmi attól, hogy sokszínűbbé válik, hogy egyre több nézőpontot ismerünk meg. Szerintem pont a zsánerirodalom az, ami nagyon alkalmas arra, hogy ilyesmi kérdéseket tematizáljon. Ha egy idegen fajjal empatizálni tudok, akkor nehogy már ne tudjak egy olyan embertársammal, akivel lehet, hogy sok mindenben különbözünk, de hát nincs két olyan ember, aki ne különbözne. Pont a zsánerolvasónak kellene a legempatikusabbnak lennie, hiszen varázslényekkel, idegenekkel együtt tud érezni, akkor nehogy már egy transznemű vagy aszexuális karakter nem elfogadható. És bár hangosak ezek a viták, ezzel együtt azt gondolom, hogy nagyon jó irányba halad a közeg, és van egy nagyon elfogadó réteg, aki kifejezetten kíváncsi más, új nézőpontokra. Maga a zsáner pedig csak jól jár, ha bővül és színesedik.

Emso: A Horgonyhelyben megjelenő leszbikusság a hatalmat képviselő terhes nőknek a fetisizálását építi tovább, az Irha és bőrben pedig a fajzat lényéből fakad az interszex jelenlét. Mindkét esetben nagyon erősen a világból következik az LMBT reprezentáció. Ez kifejezetten fontos volt, vagy van esetleg olyan tartásod, hogy a közeg nem viselne jól egy random leszbikus fajzatot?

MA: A Horgonyhelynél központi kérdés a hatalom, és amikor egy leszbikus kapcsolat jelenik meg, akkor inkább arról van szó, hogy két olyan személy létesít kapcsolatot, akik képesek hatalmat szerezni. A férfiakat ebben a világban gyakran csak eszközként használják arra, hogy teherbe essenek, és emiatt alsóbbrendűként kezelik őket. Így alakulnak ki nő és nő között egyenrangú kapcsolatok, hiszen férfi és nő között ott van az alá-fölérendeltség problematikája.

Az Irha és bőrben abból indultam ki, hogy az állatvilágban annyi lehetőség rejlik. Ott nincs társadalmi nyomás, milyennek kell egy férfinak, egy nőnek vagy egy párkapcsolatnak lennie. Az állatvilágban természetes a homoszexualitás, de egy csomó olyan szaporodási forma is létezik, ami az embereknél nem. A horgászhalaknál például párzáskor a hím szó szerint befúrja magát a nőstény oldalán keresztül a testébe, a bohóchalak pedig képesek nemet váltani. Akartam egy olyan szereplőt, aki valami ilyesmit hoz magával állatkorából, és nyilván nem akarok spoilerezni, de ennél a karakternél a faja volt az első, amit tudtam, és eköré építettem fel a személyiségét.

Mindkét könyv esetében nagyon adta magát, hogy az LMBT helyzetek a világból fakadjanak, de nem gondolom úgy, hogy ne mernék egy LMBT szereplőt „csak úgy” ábrázolni. Van két készülő novellám is leszbikus párral, ahol ez nem a világból fakad, de már egy ideje elakadtam velük. Nem gondolom, hogy egy szereplő homoszexualitásának mindenképpen oka kellene, hogy legyen, ahogy ahhoz sem kell ok, hogy egy karakter miért legyen heteroszexuális.

Emso: Ma a kisebbségkutatásban általában megkülönböztetnek látható és nem látható kisebbségeket, és a fajzatábrázolás nagyon sokat merít a nem látható kisebbségek, akár az LMBT kisebbségek életéből, mint például, hogy van előtte-utána életszakasz, vagy hogy ez az identitás bizonyos időszakban alakul ki, akkor több dolgunk van ezzel, tehát van egy kisebbségivé válás időszakuk, miközben általában a fajzatoknál van egy jól látható kisebbségi helyzet. Akár ezzel kapcsolatban, akár az Irha és bőrben megjelenő polgárjogi mozgalommal kapcsolatban milyen mintáid voltak?

MA: Célom volt, hogy ne lehessen őket egy kisebbségnek megfeleltetni, ne egy nagyon elbénázott metafora legyen valakikre. Igyekeztem minden kisebbségre nyitott lenni. A fajzatoknál nagyon érdekes ez a „látható” és „nem látható” kérdés, mert nekik igazából nincs választási lehetőségük, hogy ezt mennyire vállalják fel. Ugyanúgy lezajlik a folyamat, de nem tagadhatják le, mert egyszerűen úgy néznek ki. Egyetlen szereplő van, aki választhat, és nála fontos is a döntés, hogy felvállalja, hogy valójában fajzat és ehhez a kisebbséghez tartozik. Lehet, hogy manipulációs szándékkal teszi, mert eredményeket vár tőle, viszont a következményeivel neki is együtt kellett élnie, és lehet, hogy nem volt kész erre, de végig kell mennie ezen a változáson.

Emso: Az előbújás szintén szolgálja a látható-nem látható kisebbségek kérdését. Izgalmas volt, ahogy kezelted a nyilvánosságot, például a támogató riporter keresését. Hogy alakult ez a coming out? Mennyire volt egyértelmű? Az LMBT előbújásról vettél mintát?

MA: Nagyon sok coming out videót megnéztem, de persze nem egyetlen egyről vettem a mintát. Szerintem ez egy borzasztó nehéz szituáció. Nekem nem volt részem ilyenben, viszont olyanban igen, amikor valaki nekem mondta el, és tudom, mennyi vívódás és mennyi bizonytalanság van mögötte, még akkor is, amikor tudja rólam, hogy meg fogom ölelni, és azt fogom mondani, hogy nagyon örülök neked. Ez még akkor is nagyon nehéz. Még egy elfogadó közegben is ott lehet a belső küzdelem, egy csomó kérdés, amit magában meg kell vívnia az embernek, és az előbújás ennek a belső konfliktusnak egyfajta mérföldköve, a társadalom és a külvilág felé való felvállalása. Ez itt annyiban különbözik, hogy a szereplő esetében fordított a sorrend. Ő a belső kérdésekkel eddig nem igazán foglalkozott, sőt, próbálta őket a szőnyeg alá söpörni, simán emberként hivatkozik magára, szégyelli a fajzati eredetét, annak ellenére, hogy kap segítséget: pszichológushoz jár, és van egy teljesen elfogadó és támogató párja. Ennek ellenére ő még mentálisan és lelkileg nincs kész egy coming outra. Ez abszolút a kampány része, és utána kell ezekkel a belső dolgokkal megküzdenie, tehát ez inkább egy fordított szituáció.

Emso: Kaptál az LMBT közösség felől más visszacsatolást?

MA: Viszonylag keveset. Szerintem ennek az is az oka, hogy sok téma spoileres, így én sem tudok erről igazán kommunikálni, így nem biztos, hogy felfedezték ezt a szálat, vagy hogy ilyen szempontból is lehetne róla beszélni. Néhány visszajelzést kaptam, és azoknak nagyon örültem.

Emso: Köszönöm szépen az interjút, üzennél még valamit az LMBT-t olvasók számára?

MA: „Nolite te bastardes carborundorum.” Nem akarok túl sznob latinul beszélni, de ezt az idézetet szerintem már sokan ismerik, és sok mindennek a szimbóluma lett a Szolgálólány meséje óta.

Köszönöm szépen még egyszer az interjút Moskát Anitának, nektek pedig köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem gyorsan válaszolni. 🙂

Éppen így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, akit pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, akkor less be instagramra. 🙂

És semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Moskát Anita: Irha és bőr

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az egyik népszerű fiatal magyar fantasy író, Moskát Anita harmadik regényéről fogok nektek mesélni. Alapvetően régóta szerettem volna tőle olvasni, hiszen az első, 2014-ben megjelent Bábel fiaiban a bábeli toronyépítés mögé húz hatalmi és személyes ellentéteket, 2015-ben megjelent Horgonyhely című regénye pedig egy olyan világot épít fel, ahol mindenki a születési helyéhez van kötve fizikailag és csupán a várandós nőknek van lehetősége nagyobb helyváltoztatásra. És mivel a vallási, biblikus, akár babonás kérdések, és az ökofeminizmus is elég közel áll hozzám, így evidens volt, hogy fogom őt egyszer olvasni. Aztán idén Könyvfesztiválra megjelent a harmadik regénye egy nagyon izgalmas identitáskérdéssel, és ezzel el is kezdtem Moskát Anitát olvasni. Nézzük is:

irha_es_bor.JPG

Nem igazán volt egyértelmű, hogy ezt a könyvet fogom először a kezembe venni tőle, az pedig különösen nem, hogy írok is róla, hiszen első ránézésre nem igazán LMBT regényről van szó. És a hagyományos értelemben persze nem is az. A regény egy más kisebbségről beszél, akiknek még nem evidens, hogy a társadalomnak nem kell elnyomnia őket és akik számára még nem evidens, hogy egyenlő jogokat akarnak. Ez a regény egy kisebbség polgárjogi harcát (is) mutatja be. Ez a kisebbség pedig a fajzatoké.

A fajzatok egészen különleges emberszerű, humanoid lények, akik állatokból változtak át a rovarokra jellemző teljes átalakulással (lárva, báb…), és a testükön viselik még a lárvájuknak tekintett állat nyomait. A regény elején rögtön betekintést kapunk az első átalakulási hullámba, ahol egy elszigetelt közegben egy család házi nyula alakul át, és nem igazán értjük mi történik, majd a regény az első néhány oldal után már a több teremtéssel későbbi jelenkori Budapesthez érkezik, ahol gettóba zárják a fajzatokat, akiket aztán egyfajta állatkerti szituációba szorítva mutogatnak is.

Ebben az alapszituációban ismerjük meg Kirillt, az őzből átalakult bloggert, aki egy őzfajzat csordában él, és a fajzatok fabuláit meséli el blogján. Innen ismerjük meg a fajzatok jogaiért küzdő Augustot, és hamarosan csatlakozik a regény történetébe Pilar, a borzfajzat, aki a reklámokból és szappanoperákból tanulta meg az emberszerű viselkedést. A regényben ezt a három szereplőt követjük és a regény történetét fabulák akasztják meg, amik egy kegyetlen fajzatsorsot vagy a fajzatokkal általában foglalkozó lehetséges történelmi kérdést mutat be.

Kirill alapvetően egy őzfajzat karakter, aki folyamatosan küszködik azzal a létállapottal, hogy ő most nem tud sem sapiensként sem őzként viselkedni. Szörnyű előtörténete van, amiben már fajzatként vadászni való vadként volt kezelve, és visszatérő lelki vívódás, hogy ő még préda-e, és kell-e neki a nyáj vagy a közeli kötődés, ahogy azokat az őzekről általában gondoljuk. Ugyanakkor ő egy újságíró szerepben is van, akit mindennél jobban érdekel maga a teremtés története, és ezért alkukat is képes megkötni, hiszen egy jó sztori ennyit megér.

August egy marketing ügynök, és nem feltétlenül teszi az szimpatikussá, hogy egy kvázi jó ügy, a fajzatok egyenjogúsítása érdekében tesz mindent. Ő egy kimért profi, aki kampányokban gondolkozik, és arra tesz fel mindent, hogy az egyre közeledő népszavazás eredményeként a fajzatok ugyanazokat a jogokat kapják, mint a sapiensek. Bár a regényben August megmarad ebben a kimértebb, szakértő szerepben, mély betekintést kapunk a saját motivációiba is, illetve a fajzatok jogaiért folytatott küzdelem korábbi történeteibe is. És számomra ő volt a legizgalmasabb karakter, bár érzelmileg senkihez sem kötődtem igazán (ami hatalmas pozitívuma a könyvnek szerintem), de Augustban, a felépített kampánymenedzser imázsában, illetve később a motivációi ismeretében egyaránt egy olyan karaktert találunk, aki irányítja a dolgokat, és ez nagyon sokat jelent ebben a több fronton zajló harcban.

Pilar a borzfajzat nagyon megnyerő, mókás, és durván sérült karakter, aki az olvasótól és a regény szereplőitől is igényel empátiát. Alapvetően ő egy kihasznált karakter. A korábbi gazdája kihasználta, hogy sapiens szerű, de mégsem igazán ismerte a világot. Kvázi rab volt egy kis szobában, ahol egy tévé jelentette a szórakozását. A világképe így alapvető kritikája a fogyasztói társadalomnak, aki a reklámok alapján hoz döntéseket, de a reklámblokkokat megszakító szappanopera érzelmi és történeti csavarjai is roppant izgalmasak, ha azok alapján próbáljuk értelmezni a regény hátterét adó, vagy ebből a szempontból kevésbé eltérő, az olvasó hétköznapjaiban megtapasztalt világot. Pilar szép akar lenni, és a szépség reklámszerű, sapiensszerű. Csillogásra vágyik, akár csak a tévében szereplők, híres akar lenni. Fontosnak akarja érezni magát, és ezt a szavazás körül kialakuló tömbök ki is használják.

A szavazás körül három tömbről beszélhetünk. Az egyik nyilván az, akik nem szeretnék, hogy a fajzatok sapiens jogokat kapjanak, velük alig találkozunk a regényben. A másik az, aki egyenlő jogokat akar a sapiensek és a fajzatok között. Kvázi az ő vezetőjük August, aki az egész kampányt vezeti, harcol, hogy a fajzatok médiamegjelenése pozitív legyen, a politikai korrektség eszközével erőlteti, hogy a fajzatokat ne fajzatoknak, hanem kiméráknak nevezzék, és a saját szabadságát is feladva fontos gesztusokat tesz a kampány érdekében. A szavazás körül álló harmadik tömb a nyájé, amit a fekete bárány vezet. Ez kvázi egy szekta, aki terrorista akciókat szervez, egyik fő üzenete, hogy igazából nem a sapiensektől kell a jogegyenlőség, mert igazából kik is a sapiensek, akik ezt megadhatják. Érdekes és radikális felvetés az övék, ami köré a terrorszervezet épül, és a regény cselekményének egy jelentős részét az ő tevékenységeik és ténykedéseik adják.

És amit eddig leírtam, az mind szuper, de hol az LMBT, kérdezhetitek.
Egyrészt van a regényben egy akkora LMBT száll, ami akkora spoiler lenne, mint a Mont Blanc, szóval erről most nem írok, csak annyit, hogy imádom.
Másrészt viszont a könyv tele van olyan szituációkkal, amik LMBT embereknek baromi ismerősek lehetnek. Rögtön beszélhetünk a heterónormatív szemléletről, ami azt feltételezi, hogy te heteró vagy, mert a társadalmi tudatban az az alapbeállítás, és a regény társadalma bizony kikezdhetetlenül sapiensnormatív. Még a fajzatoknál is. Ehhez kapcsolódik a coming out szituáció, amiben arról kell beszélni, hogy a sapiensnormatív társadalomban valaki fajzat, és esetleg még azt is megkérdezik tőle, hogy milyen állat volt a bábja. És ez az átalakulás is ismerős lehet, bár ez lehet, hogy már csak belemagyarázás, de bizonyos állatok teljesen random kiválasztás alapján egy életszakaszukban elkezdtek bebábozódni, majd a bábokból állati nehezen és fájdalmasan kiszabadulva egy társadalmilag nehezen meghatározható csoport tagja lesz, és ez engem emlékeztet a kamasz éveimre, amikor a miért pont én kérdés állt a kis kialakuló meleg életem központjában, aminek van kvázi átváltozás előtti és utáni szakasza. És persze nem azt mondom, hogy ezt az író minden esetben a szexuális kisebbségektől vette a mintát, már csak azért is, mert nem tudhatjuk, hogy így van-e, de egészen biztosan van értelme ezzel a szemmel vizsgálni ezt az identitáskérdésekkel átszőtt regényt. 🙂

Kedvenc részem: Alapvetően az egész regény nagyon okos, erősen és távolságot tartva reflektál a jelenünkre, ami számomra a fantasy műfajának egyik fő feladata, és ennek egy nagyon banális megjelenését emelném ki, a fajista beszédmód megjelenését a regényben, vagy inkább az attól való félelmet, hogy fajistáknak tartsanak minket. Több ilyen kis jelenet van ezzel kapcsolatban, főleg állatokkal kapcsolatos szólások után kezdenek el fogadkozni, és baromi vicces szituációk ezek. Kb. mintha az „Adja oda neki az, akinek két anyja van” mondat után hozzátennénk, hogy ‘”persze nem homofóbiából mondja”.

Végezetül ajánlom a regényt azoknak, akik érzik magukban a vágyat, hogy valami mást olvassanak, ami mégis a mi világunkra reflektál. Akik nyitottak a világról való átvitt gondolkodásra, és valami nagyon ügyesen kitaláltat olvasnának. Fantasy rajongóknak meg szinte kötelező, de ők ezt úgyis tudják. És legyen kötelező mindenkinek, akinek felkeltette az érdeklődésüket az értékelés, mert biztosan nem járnak rosszul. 🙂

Moskát Anita: Irha és bőr
GABO, SFF-sorozat, 2019
603. oldal
Így olvastam: Várnom kellett szinte a regény első harmadáig, hogy nagyon beinduljon, addig elsősorban világot épített és még helyére nem pakolt információkat adagolt és megágyazott a regény végéig kitartó feszültségnek, így az első 200 oldalt több ülésben olvastam, míg az utolsó 400 oldallal egy nap alatt végeztem, mert olvastatta magát. Meg kell küzdeni vele, mert szokatlanul erős kimunkált nyelve van, de ha megszoktad, megy egy levegővel is. 😉

Én pedig ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen a GABO Könyvkiadónak, hogy elküldték nekem ezt a könyvet, nektek pedig, hogy velem tartottatok. 🙂 Ha olvastátok a könyvet, és van véleményetek, hagyjatok bátran kommentet, ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, úgyszintén. 🙂

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És ne feledd a következő posztig:
Könyvekkel a szivárványig!

Szilvó

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén