Címke: Melegek

Sziasztok,

a mai bejegyzésben nem egy regényről fogunk beszélni, hanem egy olyan pszichológiai szakszövegről, amely az első kifejezetten melegekkel foglalkozó tanulmánykötet, még 2014-ből. És mielőtt elkezdem a bejegyzést, fontosnak tartom elmondani, hogy nem vagyok pszichológus, nincsenek ilyen irányú tapasztalataim, viszont Ritter Andrea maga is egyaránt ajánlja ezt a kötetet mind a kollégáiknak, mind civil érdeklődőknek, ennek megfelelően elég érthetően ír, tisztáz újonnan bevezettet fogalmakat, és két-három kifejezetten módszertani, kutatásmódszertani fejezet kivételével rendkívül informatív és hasznos. A bejegyzésben így elsősorban a kötet felépítését, és egy-egy fejezet érdekesebb kérdéseit, ismereteit fogom bemutatni.

Ha kinyitjuk a kötetet, egy hosszabb, a kötet felépítését és a magyar piacon hiányzó szexuális kisebbségek tagjaival és családjaival foglalkozó terápiák módszertani hiányosságait taglalja, valamint tisztázza azt a társadalmi hátteret, amibe a jelen kötet megérkezett és azt a kutatói attitűdöt, amivel ő a témához nyúl. Ezt követően egy rövid szótárat találunk, ami tisztázza a legfontosabb kifejezéseket és azok körüli pszichológiai, társadalmi, akár filozófiai diskurzusokat. Az első nagyobb fejezetben az önelfogadás fázisait és az előbújást, különösen a családon belüli előbújás folyamatait világítja meg. Beszél a szégyenről, a normákról, vagy például arról, mit is jelent az elfogadás egy LMBT+ személynek. A következő fejezetben az előbújás krízist segítő négyalkalmas családi terápia menetét és módszerét vázolja fel.

A következő fejezetek voltak számomra a legizgalmasabbak, ezekben a társadalom és az előbújás, önelfogadás kérdéseit tisztázza, nagyon megvilágító erejűen, majd a melegség kialakulásának a vitáját ismerteti, ami nagyon unalmasan hangzik, de a legizgalamasabb fejezet lett azzal, hogy nagy keretben vizsgálja, miket is állít a genetikával vagy mintakövetéssel kialakult homoszexualitásról a tudomány, és mennyire más, a homofób támadásokból ismerős következtetéseket vonhatunk le, ha a melegség okát a mintakövetésben keressük.

Az utolsó előtti két fejezet ismét inkább a pszichológia tudományában jártas olvasóknak lesz érdekes elsősorban. A pszichonalitikus irányok homoszexuális, és leszbikus képét, annak változásait vizsgálja, ahová a hétköznapi olvasó (és mint minden magára valamit is adó könyves blogger, így itt én is, elsősorban magamra gondolok) érdekesnek találhat, de igazán nagy felismeréseket ez a két fejezet nem tartogat. Majd az utolsó fejezetben már csak néhány összegző jó tanáccsal lát el minket a szerző a támogató terápiáról.

Most pedig nézzük közelebbről:

1. fejezet: Az előbújás krízise

A szerző a szöveg elején tisztázza, hogy a melegség önmagunkban való kezelése egy igen hosszú folyamat, amely elindul onnan, hogy még meg se fogalmazzuk magunkban a melegségünket, és az önelfogadáson, önfelvállaláson túl egészen az identitásszintézis műszóval illetett állapotig tart, amiben a melegség már nem lesz igazán kirívó identitásjegyünk, egyszerűen fogalmazva melegek vagyunk és balkezesek meg barnaszeműek, akik még a tejet is szeretik.

Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy az előbújás aktusai nem kötődnek egy-egy korszakhoz, bár az önfelvállalás időszakában lesznek ezek igazán súlyosak, amikor a barátok, családtagok számára hangzanak el a vallomások, és elsősorban ezeket az előbújásokat előzi meg a szorongás, a bűntudat és a szégyen. És nagyon sokan ezeket az érzéseket ragadják meg, ha a homoszexualitás ellen érvelnek, és ezzel gondolják bizonyítani akár azt, hogy a melegség istennek nem tetsző döntés (lsd. Cameron Post rossz nevelése, Eltörölt fiú), éppen ezért fontos látnunk, hogy ez nem a szexualitástól alakul ki, hanem attól a normaszegéstől, amit a meleg egyén elkövet, amikor az ösztönkésztetését próbálják összeilleszteni a norma diktálta külső szabályokkal.

A fejezet részletesen foglalkozik még a hozzátartozók reakcióikkal, ami először lehet, hogy nem feltétlenül az elfogadás lesz, de itt nekünk is empatikusnak kell lennünk, és hagyni időt. Ha az egyik szülőnk vagy esetleg a házastársunk bújik elő, az új információ az egész róla kialakított képünket átfesti, de előbújó gyermekek szülei is érzik úgy magukat, mintha a gyermekük idegenné vált volna. Azonban lassan, vagy pszichológiai segítséggel gyorsabban eljutnak a családtagok is az elfogadáshoz, ami azért fontos nagyon, mert az elfogadás egyfajta

útlevél, hogy a személy azt tehesse, amit eddig csak titokban mert.

2. fejezet: A négyalkalmas csalási konzultáció

Itt csak a fontosabb kereteket ismertetném, mert nem igazán fontos ez nekünk halandóknak:

 A konzultáció célja, hogy felmérje, hol tart a család az elfogadásban és milyen akadályokkal kell szembenézniük, tisztázza és megértse minden fél álláspontjait, aggodalmát, és segítse az elfogadás folyamatát. Az első alkalom közös, amin a szülő(k) és a gyermek közösen vesz részt, a 2-3. alkalmakon a gyermek vesz részt, és a 4. alkalom ismét egy közös ülés, de a gyermek vagy a család kérésére, vagy a terapeuta tanácsára ezek a keretek nyilván változhatnak. Ami viszont nem változhat, az az, hogy ezek az ülések nem diagnosztizálnak, vagyis nem állapítják meg a melegség tényét, abból a felvetésből indulnak ki, hogy

Mit szólna hozzá, ha a gyereke melegidentitású felnőtt lenne?

3. fejezet: A coming out és a társadalmi közege.

Itt három izgalmas felvetést mutatnék:

• Amikor betegségként kezelték a homoszexualitást, akkor az egyén is betegnek látta magát, aki képtelen arra, hogy betagozódjon a társadalomba. Az így kialakult szorongást és annak tüneteit sokáig a homoszexualitás egyik tünetének tartották.
• A kisebbségi lét óhatatlanul megköveteli az önreflexiót, vagyis azt, hogy az egyén átgondolja a saját szexusát és szexuális orientációját, vagy a többségi társadalomhoz való viszonyát. Innen nézve tűnik az tök legitim kérdésnek, hogy „Mióta tudod, hogy meleg vagy?” és furcsának az, ha visszakérdezünk: „Mióta tudod, hogy heteró vagy?”
• „Üvegszekrény”: a terminus nagyon hasonló, mint a coming out eredete, előbújni a szekrényből. Ha ez a szekrény egy üvegszekrény, az azt jelenti, hogy a család vagy a környezet tudomást vesz az egyértelmű, de ki nem mondott információról, de nem beszélnek róla, majd csak az érintett személy háta mögött.

4. fejezet: Genetika vagy mintakövetés?

Az eldöntendő kérdés fő tárgya, hogy hogyan alakul ki a homoszexualitás. És ez alapvetően engem kevésbé érdeklő kérdés, de nagyon izgalmas az, amit Ritter felvázol. Ha abból az állításból indulunk ki, hogy a homoszexualitás egy szerzett vagy tanult viselkedés, akkor feltételezhetünk valamiféle szerzett lelki sérülést, a szokásostól eltérő, rossz hatást, így a homoszexualitást nem kell melegségnek nevezni, jó rá a homoszexualitás szakszó (ahogy azt Takács Judit a Meleg században azt írta, a homoszexualitás szó a szexuális preferenciát, a huszadik századtól helyette használt meleg szó már az identitást jelöli), hiszen egy mentális betegségről, rendellenességről van szó.

Ezzel együtt is arra hívja fel a figyelmet a szerző, hogy a mintakövetéssel sem volna feltétlenül probléma laboratóriumi körülmények között, hiszen pusztán azért probléma, hogy a gyermek eltér a többségtől, mert vannak intoleránsak. Ahogy a vicc is mondja:

– Azért nem engedem, hogy a gyerekem ilyeneket nézzen, hogy nehogy ő is meleg legyen?
– Miért? Mi történne, ha ilyen lenne?
– Megvernék és csúfolnák?
– Kik vernék meg és csúfolnák?
– Hát mi.

Amellett, hogy a tudományos eredmények elég plauzibilisen, de azt tűnnek igazolni, hogy a melegség genetikai adottság, ez a melegjogok szempontjából is a legkedvezőbb narratíva, hiszen, ha a melegség nem betegség, hanem csupán a többségtől eltérő szexuális orientáció, ami a humán szexualitás és (ezt a könyv nem igazán részletezi, de szerintem fontos, hiszen melegnek lenni nem azt jelenti, hogy férfiakkal szexelünk, hanem azt is, hogy egy férfi mellől szeretnénk kiszállni az ágyból, és egy férfi az, akire nem akarunk várni wc előtt, ha nagyon kell pisilnünk) együttélés normális variánsa, és így az egyrészt elfogadható, másrészt, és ez sokkal fontosabb, nem gyógyítható (mint ahogy a nem betegségek sem általában).

5. fejezet A pszichoanalízis változatai

Itt elsősorban a különböző kutatások és azok kérdésfeltevései vannak vizsgálva, illetve sokat beszél a szerző a queer elméletekről és a feminizmusról. Azt hiszem ez az a legkevésbé alacsonyküszöbű fejezet.

6. fejezet: A női homoszexualitás

Itt elsősorban azt vizsgálja a kötet, hogy vajon milyen magyarázatok lehetnek a leszbikusság kialakulására, azokon túl, amiket már a melegség kapcsán olvastunk. Emellett beszél arról, hogy folynak még gyerekcipőben járó analitikus kutatások arról, hogy a leszbikus életforma mennyiben mutatja be a heteroszexuális társadalmi berendezkedés tökéletlenségét és önkényességét. Erről szívesen olvasnék egyébként bővebben és érthetőbben, mert nagyon kézenfekvőnek tűnik, mégsem tudnék róla sokat beszélni. Mármint az otthoni munka nagy részét hagyományosan nők végzik, de ez tök önkényes dolog, és két nő együttélése esetén például ezek feloldódnak.

7.fejezet: A támogató terápiák

Itt, ebben az utolsó fejezetben két dolgot tanácsol nekünk a könyv.

Válasszunk olyan pszichológust, aki affirmatív, azaz támogató terápiával foglalkozik. Ez pontosan azt jelenti, hogy a terápia középpontjában az egyén áll és nem a bármilyen tulajdonsága, akár a szexuális orientációja.

És keress olyan pszichológust, aki kiismeri magát LMBT témákban, kérdésekben, mert így ő sem ért félre, és pontosabban tud kérdezni, ismeri a használt terminusaidat, elmesélt élethelyzeted.

 

És ezekkel a tanácsokkal most én is búcsúzom. Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, remélem számotokra is izgalmas és tanulságos tudott lenni ez a bejegyzés. 🙂

Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban,
háttértartalmakért lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

Igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió