LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: magyar 3 / 4 oldal

Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Sziasztok,

a hétvégére egy hazai, és nem túl friss, 2014-es könyvről hoztam értékelést. Rácz-Stefán Tibor elő könyvéről, a Fogadj el!-ről van szó, ami az úgy érzem, mostanában felkapott, vagy legalábbis engem érdeklő iskolai zaklatás témáját veti fel, ami egy iskolai lövöldözésbe torkollik. És mielőtt azt hinnéd, elspoilereztem az egészet:  szerintem jól, és frappánsan az első oldalakban előrevetít, de ekkor még nem tudunk róla semmit.
(Nem mellesleg most jelent meg Mikrofonpróba címmel a könyv folytatása, ami a Fogadj el! ideje után három évvel játszódik, tehát aki 14-ben 14 évesen olvasta a könyvet, annak most 17-ben 17 évesen született egy folytatás. Én erről ár lecsúsztam, de kíváncsi leszek rá azért.)

fogadjelki.JPG

A könyv egy elit gimnáziumban játszódik, a Szép Reményekben. Két osztálytársnak, Dávidnak és Petrának kísérjük végig az első hónapjait. Dávid meleg, és 14 évesen elég jól elfogadta magát, de még nem bújt elő senkinek. Petra egy ambiciózus fiatal lányt, aki ösztöndíjasként került be az egyébként nagy tandíjat követelő iskolába, ahol szégyelli a szegénységét, és ezért úgy érzi, kénytelen hazudni. De persze mint bármi, ez sem maradhat sokáig titokban, és Petra iskolai zaklatás áldozata lesz.

Az iskolai zaklatás 2014-ben is aktuális volt, ahogy akkor is, amikor én jártam általános iskolába, és középsuliba, és biztosan tudom, hogy ma is. A könyvet a 2011-ben öngyilkosságot elkövető meleg, kövér, de legfőképpen 14 éves kissrácnak, Jamey Rodemeyer emlékének ajánlja, ami nagyon fontos, és világrengető hír volt (egy rövid összefoglalót a tragédiáról, és a körülményeiről itt találsz) akkor, és egy picit most visszagondolva is elkeserítő, különösen a tétlenség, ami az elmúlt hat évet jellemezte az iskolai erőszak témában, szóval minden adott volt, hogy egy örök érvényű, vagy legalábbis sokáig fennmaradó könyv maradjon.

Felveti azokat a kérdéseket, amiket fel kell vetni:

  • Hogyan lesz valaki áldozat?
  • Hogyan lesz valaki bántalmazó?
  • Mekkora a szülő és a tanár felelőssége? (Nagyon nagy hangsúlyt kap, és nem véletlenül.)
  • Milyen egy jó rendőrségi kihallgatás? Miben tud segíteni? Mennyit tud ártani, ha nem történik meg?
  • Nem a miértek a fontosak, hanem, hogy miért ne?

Ezek a legfontosabb kérdések, amik alapján jól elemezhető a könyv, és lélektanilag sok helyütt és jól vannak megragadva ezek a pontok. Egy izgalmas könyvet hoznak, és mindehhez, ha nem is mindig 100%-osak, de érdekesek a fordulatokat írt, jól ábrázoló lélektana van, de sok apró kis (első könyves? el akarom olvasni a Túl szépet, hogy ez kiderüljön) baki van a könyvben, amitől valahogy bent marad nekem az olvasmányélmény, és nem mindig tudok azonosulni a történettel sem.

  1. Nyelvezet. Annyira kellett volna egy erősebb szerkesztés, vagy korrektor vagy ki a jó isten, aki minden mondatot olvashatóvá tesz, hogy hihetetlen, nagyon sokszor akadtam fönt, de ez kezd kortünetté válni, mert minden harmadik könyvben tapasztalok ilyet.
  2. Mindenki megérez mindig mindent ami történni fog. A NASA-nak, a CIA-nek és az FBI-nak ott kellene topognia a frissen végzett Szép Reményesekért, hogy magukkal vigyék őket, és szupermegérzéseikkel nap mint nap megmentsék a világot.
  3. A borítón: Kizárólag felnőtt olvasóknak ajánlott. Belül pedig rájössz, hogy nem, baromira nem te, kedves 18 éves elmúlt vagy a célcsoportja. Pls.
  4. Petra túlírt. Dávidot első külső szemlélő által látjuk, míg Petra első szám első személyű elbeszélést kap, ami állatira indokolt, de sokszor rossz, didaktikus, hosszú, fölösleges, és szájbarágós (Update: Kezd ez is idegesítően szokásává válni az ifjúságiregény-íróknak.).
  5. A segítő karaktert Angélának hívják. Igen. Angélának. Milyen baromi eredeti, ugye? angala.jpg(Az unott mosoly az arcán jelzi, hogy már ő is utálja ezt a nevet.)
  6. És ha már a neveknél tartunk: Szép Remények
    Nos, ez egy Dickens mű, ami talán nem lett elolvasva. Kb. egy időben jelent meg Angliában Thackeraytől a hiúság vására, vagy a kontinensen a Bovaryné vagy a Bomlás virágai. Miért nem lett Elveszett illúziók a suli neve mégis?
  7. A facebook szerintem nem engedi a pornográf tartalmakat. (Nem néztem utána bocsi.)
  8. Az iskolai lövöldözésben haltak meg emberek (ez is kiderül az első oldalon, és én ezt még mindig szeretem, csak jelzem, hogy nem spoiler), és az egyiknek leírja a túlvilágképét, ami már olyan abszurd, és rossz és indokolatlan, hogy méltó helyet kap a rosszak közt a legutolsó helyen. Basszus.

De nem, nem tudom nem szeretni ezt a könyvet, mert fontos, mert van létjogosultsága, és mert el kell mondania a végén, hogy nem szabad ennek többször megtörténnie. Igen, vannak dolgok amiket újraírnék belőle, mert az üzenet nem tud mindig túlkerekedni a hibákon, de még ezekkel együtt is egy jó könyv, és olvasni kell. 🙂

Ajánlom azoknak, akik készek egy problematikus világból olvasni, vagy akik voltak már zaklatás áldozatai, és tudni szeretnék, hogy nincsenek egyedül. 🙂 Mert ennél történetesen nincs fontosabb.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, ennyi lett volna ez a poszt mára. 🙂 Ha nem szeretnél a következőkről sem lemaradni, a bal felső sarokban fel tudsz iratkozni, ha érdekelnének háttértartalmak, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra. 🙂

A következő posztig pedig ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

Előbújós #1 Vas Maya: Kapcsolatok szivárványa

Sziasztok,

ma elstartol az Előbújós minisorozat, amelynek középpontjában a szerdai előbújás napja van. Ennek keretében ma egy izgalmas, 14 interjút tartalmazó kötetről szeretnék nektek mesélni, amelyben melegek, biszexuálisok, leszbikusok mesélnek magukról. Izgalmas, még ha nem is szerettem annyira mindig. 🙂

cod1.JPG

Kezdjük a legelején. Életemben nem pirultam el könyvolvasás közben, és ez volt az első. A villamosra várva olvastam az első történetet és ilyen volt. Nagyon. Balázs vallásos srác volt, aki sokáig küzdött a saját melegségével. Számomra abban a történetben nagyon sok volt, valószínűleg azért, mert hasonlít az enyémhez, és ennyire az én történetemet az én érzéseimmel ijesztő és arcpirító volt olvasni. De elvártam ezt a szintet továbbra is.

A könyv fő értéke, hogy tényleg megmutatta, milyen sokszínűek a leszbikus és meleg emberek, megismerhetünk, vagy legalább egy kis betekintést kapunk leszbikus párok, idősebb megözvegyült, és idősebb elvált családos férfiak életébe, akik gyerekeket nevelnek, az Egyesült Államokban élő újságírónő munkahelyére és családjába, vagy, ami nekem a legmeredekebbek, és talán a legizgalmasabbak, egy poliamor kapcsolatba, amiben három férfi él, és egy lány, aki Krisna tudatú hitébe és életébe, aki feladja az egész szexualitás témát. Wow.

És, ahogy Lakatos Márk mondja a könyv hátán:

Lenyűgöző, hogy megismételhetetlen életeink mennyire összeforrnak a többiek sorsával,
mások történetével. Ez villanyozott fel igazán! Mert eszembe jutott az első „barinőm”
az oviból, meg az „ikernővérem” a gimiből, akivel csókolóztam, és megrémültem, mert
tudtam, hogy egészen másra gondolunk csók közben. És bevillant a tornaöltöző, ahol hideg
verejtékben fürödtem kövér kisfiúként, miközben a nyolcadikos srácok előttünk öltöztek át,
és disznó vicceket mesélve röhögtek.

És nagy előnye és egyben nagy hátránya a könyvnek, hogy bemutatja, mennyire heterogén a meleg, leszbikus közösség. Jó, mert igyekszik egy nagy spektrumot lefedni, kap helyet aktivista és kevésbe meleg barát, de közben olyan dolgok kerülnek leírásra, amik nem feltétlenül tesznek jót az LMBT+ ügynek: Elég erős kritika éri a Budapest Prideot, és alapvetően az egész meleg társadalmat, amit nem biztos, hogy annak is olvasnia kellene,
aki először találkozik a kultúránkkal, márpedig elsősorban őt akarja megszólítani.

Mindenesetre ajánlom neked a könyvet, ha épp ismerkedsz a meleg kultúrával, érdekelnek a szexuális kisebbségek problémái, vagy csak kötődni szeretnél valahogy. 🙂 Fogsz tudni. 🙂

Ennyi lettem volna mára. 🙂 Szerdán érkezem egy meglepetés poszttal a Előbújós sorozatból, pénteken pedig magamról mesélek majd. Ha nem szeretnétek lemaradni, kövessétek a blogot, a bal felső sarokba kattintva, ha háttértartalmak is érdekelnek, keressetek facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra. 🙂

És persze a héten különösen ne feledd: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Rakovszky Zsuzsa: VS

Sziasztok,

mára szépirodalmat hoztam. Egy fantasztikus szépirodalmat a századforduló előtti transznemű létről, amit az Inside my head youtube csatorna augusztusi-szeptemberi molyos kihívására olvastam, és szerettem.

A kihívásnak négy nagyobb feladata volt:
– Készíts egy képet a választott könyveddel, ez lehet selfi, de lehet kompozíciós kép is.
– Társíts egy zenét a könyvhöz és oszd meg a többiekkel, hogy miért pont ez a választásod.
– Ajánlj egy könyvet a Rakovszky kötet alapján / kapcsán.
– Értékeld a könyvet.

A poszt első részében egy hosszabb értékelést írok, majd a kihívás többi feladatát. 🙂 Tartsatok velem. 🙂

vs.jpg

Röviden: Vay Sándor gróffal és ismert íróval találkozunk a történetben, aki a tizenkilencedik század végének vidékén él, és haladószellemű, liberális neveltetéséből adódóan mindig a városba vágyott, ahol elemi részévé válik a kulturális életnek. Itt barátkozik, hibákat vét, szerelembe esik, heves és perzselő szerelmekbe, és börtönbe is kerül, ahol az olvasó számára is egyértelművé válik: Vay Sándor Vay Saroltaként jött világra, és létkérdéssé válik a beszámíthatósága.

És azok a gondolatok, ahol tudsz hozzájuk kapcsolódni, vagy ahol igazán elgondolkodtatott:

  • A könyv legelején láthatjuk az alapproblémát:

Nekem, bár bús bűnösként
E rendet tisztelem,
Szívembe másik törvényt
Írt az én Istenem.

Alapvetően végig van vezetve ez az isteni, természeti csapásként, törvényként való felfogás, amivel nem lehet szembemenni, és nagyon jó kérdést vet fel, úgymint: mi a különbség a felelősségre nem vonható ember, és a tüzelő kutya között? (Igen, ez most idiótán hangzik, de enélkül döglött az egész.)

  • Azt akarják rábizonyítani, hogy bolond, miközben ő is emészti magát ezen a kérdésen.

Végig azt mutatta magából, ami a „természet törvényei” szerint ő, és ettől válik igazán hitelessé. A könyv közepén hosszasan írja meg a saját történetét, és teljesen adja a kalandor, hősszerelmes férfi történetét. Egy kapcsolatot, egy nézést is tud férfiasan leírni: heves, sajgó, és lüktető, férfira jellemző izgalmat érzett, amikor például rabtársnőjére tekintett.

Emellett fontos szerepe van a történtben Andersen A  vadhattyúk című meséjének, amiben a hercegeket vadhattyúkká változtatták, és csak a csalán páncéling mentheti meg őket, amiket egy hős lány sző.
Nagyon érzelmes pillanat, amikor arról ír, hogy milyen érzés lehet a hattyúknak először belenéz a tó tükrébe, és meglátják magukat.

És ő is kap egy képet a tükörből:

Egy idegen személy, sápadt, kicsike, eléggé finom vonású, inkább csúf, mint szép nézett szemközt velem a tükörből, és ezt a személyt minden porcikájában idegennek éreztem, még csak nem is hasonlított énrám, vagyis arra az alakra, akinek ábrándjaimban láttam magam.

  • Rómeó és Júlia

„mert mi a név? Se kéz, se láb, se arc…” Szeretnél akkor is, ha nem vagyok gróf?

És akkor mi a nem? Miközben legtöbb esetben öndefiniálásunk legfőbb alakja, és ahogy Vay gróf is fogalmaz később, lelkünk legelemibb része, amelyen át önmagunk vagyunk, és amelyen át élünk. Hisz se kéz, se láb, se arc…

  • Rakovszky Zsuzsa talált egy fantasztikus kort, és egy eléggé fantasztikus történetet ahhoz, hogy igazán, talán politikai inkorrektség nélkül lehet feltenni ezeket a kérdéseket: Vajon egy transznemű felelősségre vonható-e azért, mert nem szólt az állapotáról, vagy hibáztatható-e azért, mert így zsarolás áldozata lett?
    Ma számomra is egyértelműek a válaszaim, de ebben az esetben elgondolkodtam rajtuk, mert Rakovszky Zsuzsa

nem foglal állást. Egy pillanatig sem. Pedig botlik meg VS. Nagyot. Akárcsak a világ.

Kedvenc részem: a kezelőorvos leírásából van:

…férfi vagyok, és az is akarok lenni! És ezt énnekem nem tilthatja meg senki.
Önkéntelenül elmosolyodhattam, mert tekintete sértetté és gyanakvóvá vált, s az arca fájdalmasan megrándult.
– Ön ezt mulatságosnak tartja?
– Azt éppen nem mondhatnám. Bocsásson meg, ha mosolyogtam: csak azért tettem, mert arra gondoltam, hogy megtiltani csakugyan nem tilthatja meg önnek senki, de mi értelme is volna? Azt sem tilthatja meg senki, hogy repüljön, vagy hogy a vízen járjon…

 A kép róla: Az olvasók éjszakájára tettem ki egy posztot ezzel a könyvvel a facebook oldalra. rakovszki.jpg

Sziasztok,
ma ötödször szervezik meg itthon Az Olvasás Éjszakája nevű olvasás és írott kultúra népszerűsítő rendezvénysorozatot, amelynek keretében az ország számos könyvesboltja hosszabb nyitvatartással és érdekes programokkal várja a betévedőket. Az idei azért különleges számomra, mert idén én is képviselem néhány vers erejéig az előadói oldalt, aztán jövök is haza olvasni, mert néhány könyv már vár szinte… bár valószínűleg a VS-t fogom folytatni.
Ti mivel tervezitek tölteni ezt az estét?
Szilvió

A könyv, amit ajánlok hozzá:
Jókai Mór: Az arany ember

1. mert benne van a könyvben ez pár sor:
„Olvasni próbáltam a könyvet, amit …i behozott nekem, nagy Jókaink Arany emberét, de nem ment – mily aranyfényű világ az övé, mennyivel nemesebb s magasztosabb nála a bűn és a bukás is, mint a mi sötét és kietlen világunkban!, és hol, ugyan hol találni ebben a valóságos világban egy olyan Senki szigetét, ahol a színlelésbe és a kettős életbe belefáradt, meggyötört lélek szabadon lehet?”

2. És mert tényleg érdemes összevetni a társadalomból kirepülés lehetőségeit, illetve a lehetőségek deficitjét. 🙂 Erős és sok mindent előre vetítő néhány sor, és lehet én is újraolvasom a nagy Jókaink regényét. 😉

A dal, ami nekem ez a könyv:

És a dal, amit szétadok VS olvasás közben is, és ugyanaz az alaptézisük:
„So tell me why you treat her, treat her like a fool”

És ezzel a boldog videóval búcsúzom is. 🙂 Nagyon szerettem ezt a könyvet, és ajánlom nektek is. Nagyon. 🙂 Meg az IMHO-t is. 🙂 

Ha nem szeretnél a következő posztokról lemaradni, akkor iratkozzatok fel a blogra a jobb felső sarokban, ha több érdekel, mint amennyi a blogon megjelenik, akkor kövesetek be facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, akkor keressetek instagramon. 🙂

A következő posztig ne felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza (Írások melegekről, melegségről)

Sziasztok,

ma egy különleges ember, szerintem különleges tárcagyűjteményéről* hoztam értékelést nektek.

Nádasdy Ádám értelmiségi, aki tudja, hogy kell filmet nézni, és tudja hogyan kell ajánlani. Észrevette a különbségeket utca és utca vagy város és város között a melegélet tekintetében, akkor amikor még nem is volt (vagy legalábbis nem ennyire ismerten).

A kötet első felében külföldről ír főleg, meg filmekről, de interjút is találunk, Schakespearnek is szánt néhány sort, és a 2009-es Budapest Pride megnyitóbeszédét is kiadta.
A második felében az Élet és Irodalom című folyóirat felkérésére 2014-ben írt 13 tárcát olvashatjuk, általánosabban a meleg életről, de bővebben majd minderről később.

*A tárca (vagy a nemzetközileg elterjedt francia feuilleton) rövid terjedelmű, publicisztikai műfaj. Az újságok tárcarovatában közölt, rendszerint aktuális témájú, könnyed hangvételű kisesszé.
forrás: http://enciklopedia.fazekas.hu/mufaj/Tarca.htm

vastagboru_mimoza.jpg

Amikor eldöntöttem, hogy meleg aktivista leszek, kijött a Meleg férfiak, hideg diktatúrák című interjúkötet és dokumentumfilm, amiben idős és már régóta fiatal meleg férfiakat, köztük Nádasdy Ádámot, kérdeztek a fiatalságukról, és főleg arról, hogy az átkos rendszerben milyen volt melegnek lenni. Aztán Szegedre kerültem, ahol nem sokkal az aktivizmusba helyezkedésem után volt a Vastagbőrű mimóza Szegedi könyvbemutatója (ezelőtt olvastam először ezt a könyvet). Majd rájöttem, hogy nyelvész szeretnék lenni, így tavaly nyáron elolvastam a Kálmán Lászlóval (szintén nyelvész) írt Hárompercesek a nyelvről című könyvét, amely alapdarabja a nem szakmai, de nyelvészet felé érdeklődésnek… És ha ez nem volna elég, Schakespeare-t fordít, így a Hamlet manga például az ő fordításával került kiadásra, vagy Dante Isteni színjátékának teljes anyagát is újrafordította (amiből én már vizsgára készültem), és mindemellett verseket is ír, nem is akár milyeneket. Szóval sok ponton lehet és érdemes kötődni Nádasdy Ádámhoz. 🙂

n0.jpg

Az első fejezetben talán a legizgalmasabb a kor és a kontextusok pikantériája. 1995-ös a legkorábbi tárca, egy filmajánló, és 2009-es a pride beszéde, és ez a 14 év alatt is, de azóta különösen sokat változott a meleg élet, ma már nem feltétlenül külföldről szól, nem művészfilmekről, és talán annyira nem is a bujdosásról mint korábban, bár ma is igaz, hogy melegnek lenni elsősorban titok, és szeretem, mikor arról ír, hogy kilóg a lóláb, mert valaki elszólja magát, vagy mondjuk szembemenve a heteronormatív társadalommal, meleg fejjel gondolkozik. 🙂 Vicces, vagy legalábbis mosolyogtató.

A másik dolog, ami tetszik benne, hogy a kor művészeti, főleg filmművészeti teljesítményeiről is ír, amiket én gondosan bematricáztam első olvasáskor, és hozom be a lemaradásomat, hogy melegként ne csak Madonnából legyek vérprofi, hanem mondjuk értsem, hogy Derek Jarman angol filmrendező (olyan filmeket érdemes tőle nézni, mint a Blue, a II. Edward, A Kert vagy a Szent Sebestyén) hogyan gondolkodott az erotikáról, a halálról vagy épp az életről.

Külön kiemelném, hogy egy szuper cikke is helyet kapott a gyűjteményben, amelyet Allen Ginsberg halálára írt 1997-ben. Allen Ginsberg az amerikai és a világ beat irodalmának legkiemelkedőbb alakja, és aki nem olvasta volna az Üvöltés című versét, az ide kattintva pótolhatja. Pótolja. Ez volt a személyes kedvencem a tárcák közül. (Baszki ez az ember LÁTTA SZEMÉLYESEN ALLEN GINSBERGET, amikot Budapesten tartott előadást!)

A második fejezetben más sokkal személyesebb, és általában a melegekről, melegségről szóló cikkei vannak túlsúlyban. ír arról, hogy mindig a kisebbség alkalmazkodik a többséghez, hogy milyen az ember alapvető természete (Kíváncsi. Nagyon.), és alapjaiban a meleg életről. Mert időközben megismerősödött ez a szókapcsolat: Egy első fejezetbeli cikkben arról ír, hogy ha egy heteró pár bemegy a zöldségeshez (mondjuk dinnyéért, mert most nagyon kívánom) akkor az élet; ha két férfi megy be, akik egy pár, az szex, mert az embereket az érdekli legjobban… vagy nagyon max. életformának volt nevezhető. Nos, ebben fejlődés mutatkozik a 19 év után, még ha ez konkrétan nincs is kimondva.

Megválaszolásra kerül, hogy miért jó melegnek lennni, ha már így alakult:

Jó dolog melegnek lenni, ha már muszáj. Jó azért, mert az ember valamilyen. Jó dolog valamilyennek lenni. Sokan ezért irigyelnek minket. Titka van az embernek. Hiszen a mai világban melyik 18-20 éves fiatalnak van komoly súlyos titka?

Engem alapvetően érdekel a vallás, vagy inkább a hit, hogy milyen szabályrendszer szerint működhet a világ (Az ateistább olvasóim kedvéért jelzem, hogy a fizika is érdekel.), és Nádasdy hívő, amiről szintén ír, és van két olyan gondolata, amit fontosnak tartok annyira, hogy itt is kiemeljek: 

A kereszténység eredetileg a éppen a szegények, a rabszolgák és a kicsinyek, a hátul álldogálók és a megvetettek vallása. Pont nekünk, melegeknek való. Jézusnak nem derogált az APEH-( vagy NAV-)dolgozókkal, prostituáltakkal, megszálló katonákkal szóba állni. Az tehát nem kérdés, hogy lehet-e homoszexuális ember ember hívő keresztény.

a Biblia halálbüntetés mellett tiltja a férfiak közösülését, de azt is mondja, „Jósnőt ne hagyj életben!” (2Móz 22,17) Legközelebb, ha a Bibliát emlegetik önöknek, tessék megkérdezni: „És a jósnőkkel már végzett?”

Kedvenc részem: Az egyik nyilvánvalóan az Allen Ginsberges, a másikban pedig megtudjuk, miért szuper, hogy II. Erzsébet részvéttáviratot küldött Peter Paersnek, Benjamin Pritten (az akkor élő legnagyobb angol zeneszerző) halála után, de ezt már olvasd el te is. 🙂

Ajánlom mindenkinek, aki gondolkodni vágyik, vagy egy picit jobban bele akar látni a meleg történetekbe, és az életbe úgy általában. Vicces, kedves, és klassz, miközben tűpontos és izgalmas.

Szintén egy nem egységes könyv, ráadásul tárcagyűjtemény, olyan, amitől félni szoktam, de remélem sikerült egy alaphangulatot mutatnom. Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.

Ha pedig nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂 A következő posztról nem tudok nyilatkozni, mivel elég vicces két hetem lesz, és értékelés illetve egy új #LMBT-t olvasunk sorozat rész is várható, de amíg nem jön, ne felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Steiner Kristóf: Gumimatrac a Gangeszen

Sziasztok,

az elmúlt tíz évben számos médiában dolgozó írt saját könyvet, így olvashattam D. Tóth Krisztát, Szentesi Évát, Jakupcsek Gabriellát, Alföldi Róbertet, Kálmán Olgát, vagy épp olvashatott Stohl Andrást, Szalai Vivient, Zámbó Krisztiánt, Demcsák Zsuzsát és Friderikusz Sándort, ha valakinek ahhoz van kedve.

És ebben a felsorolásban talán helye volna Steiner Kristófnak is, akiről nem volt meg a véleményem a könyv előtt. Állatira gyermek voltam, állatira kint játszottam, és bár a létezéséről tudtam (sőt, meg merem kockáztatni a melegségéről is), nem ismertem a munkásságát, és nem marasztaltam el, vagy nem növeltem a hírét. Szóval elég közömbös voltam vele, amíg néhány éve szembe nem jött velem ez a könyv a szép emlékű, de csúf végű Alexandrában, ezzel a címmel és fülszöveggel, úgy, hogy a könyv bevételének 10%-át még egy muszlim-zsidó-keresztény békeprogramnak is ajánlja… És akkor még nem olvastam bele.

gumimatrac.jpg

A Gumimatrac a Gangeszen Steiner Kristóf saját műfajbesorolása szerint 27 novellát tartalmaz, amiben az eddigi éltét, munkásságát mutatja be. Megismerjük az egész családot, akik

A hedonista életmód elkötelezett híveiként mindenféle-fajta vegyes házasság, számos világvallás és politikai nézet csereberéje után leginkább keverék kutyákra hasonlítanak.

Mesél a fiúról, Erdődi Kristófról, akitől a nevét kapta, a szüleivel való kapcsolatáról, a válásukról, és szülei új partnereiről, barátairól, és mesél arról a médiahackről, amit ő képviselt a magyar televíziózásban.

És tényleg mesél. Nem kioktat, nem bizonygat, hanem mesél, mintha egy kedd délután kiültünk volna egy pohár teával, és elkezdenénk az életünkről beszélgetni. Felhozzuk a vicces rokonokat, és családi ügyeket, megemlékezünk régi barátainkról, és mesélünk a nagy útjainkról, az elviselhetetlennek tartott és később benne mégis otthont találó Indiáról, ahová az ember visszavágyik, buddhizmusról és zsidó miszticizmusról, és teszi mindezt mérhetetlen nyugalmat sugározva.

És hogy mitől meleg ez a könyv nagyon?

  • Attól, hogy a mesélés közben olyan melegesnek tulajdonított hasonlatok vagy személyek fordulnak elő csak úgy, hogy megáll az ész. Bármikor előjön egy Cortney Love-s vagy Spice Girlsös hasonlat, vagy csak úgy beugrik Angelina Jolie a szövegbe.
  • Mert Madonna. És mert ikonként tartja számon, sőt, a tökéletes önazonosság manifesztációjának.
  • És mert Paris Hiltonnal együtt pontosan tudják, mi kell nekünk, és nekünk is el kell ismernünk, ha mélyen magunkba nézünk:

Nyalókát és cirkuszt a népnek.

Kedvenc rész: Erdődi Kristóf története, a harmadik novella. Nagyon.

Miért ajánlom? Mert ez a könyv jó. Sőt szívmelengető, kellemes nyári olvasmány, és mert olyan fontos dolgokról beszél, mint a szeretet, az élet vagy épp a halál, könnyen és viccesen, és mert azt üzeni, hogy ismerjük meg egymást. Vagy ahogy ő írja, Kipling szavaival:

Egy vérből valók vagyunk, te meg én!

Alapvetően mindig félve állok neki egy nem egységes könyv ajánlásába, mert tudom, hogy nem sikerülhet úgy átadni, vagy megkritizálni, vagy írni róla, ahogy általában szoktam. Itt tudtam, hogy így lesz de nem zavart, mert azt hiszem érteni fogjátok.

Ha mégsem, vagy bármilyen más kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. A következő posztban egy értékelést hozok, bár egy tag is nagyon készülőben van, szóval még bármi lehet, de addig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Karafiáth Orsolya: Kicsi Lili

Sziasztok,

ma Karafiáth Orsolya Kicsi Lili című regényéről fogok írni. 🙂 Aki már találkozott Karafiáth Orsolya bármilyen munkájával (versével, szövegével, újságcikkével), annak biztosan van véleménye róla, mert ő olyan, aki megosztja az olvasók mindig békés szekértáborát bevállalósságával, vadságával és egyenességével, ami ezen a könyvön is átüt. Nagyon szeretem a stílusát, és szeretem, ahogy magabiztosan kötéltáncol a magasirodalomban, sokszor a ponyvairodalom témáit előcibálva.

kicsilili.jpg

A Kicsi Lili főszereplője Lia, aki az egyszemélyes narrátora a történetnek. Vagyis igazából történeteknek. Két egymással összecsengő történetet mesél el magáról egy összefüggő gondolatfolyamban. Egy picit olyan, mintha az egész mű az ő fejében létezne, és a három főhős csak tőle függne, de valahogy mindig az határozza meg az életét és persze a regény cselekményét, hogy a többi szereplő hogyan viszonyul hozzá.
Az egyik történetben gimnazista és színjátszó szakkörre jár, a másikban egy cégben asszisztens, és a cégvezetőnő legjobb barátnője, vagy hát csicskása, vagy igazából bármije, amire Lilinek épp szüksége van.
A két történet Lián át kapcsolódik össze:

A  magyartanárnője és a színjátszó szakkör vezetője, Mari, játszik Liával, de egyikük sem szórakozik feltétlenül jól. Lia a gimnázium előtt az anyja lánya és legjobb barátnője volt, a gimnáziumban pedig Mari kedvenc tanítványa, talán barátnője volt. És szerelmes volt belé, talán nem is viszonzatlanul. Olyan igazi majomszeretetről számol be a regény, mert Lia még nem ismeri a szerelmet, nem csókolózott soha, és még csak az orgazmusról sem tud semmit.

Az sokáig fel sem merült bennem, hogy amit Mari iránt érzek, szerelem lehet. Szerelem ugye nő és férfi között van, ezért nem is agyaltam azon, hogy akkor Mari és közöttem most mi is lehet. Nem kerestem definíciókat, fogalmakat, csak éltem az egészet, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hiszen olyan természetesen jött, mi is lenne más.

A jelenbeli szál Liliről mesél, és egy közös utazás áll a középpontjában. Lili emlékezteti Liát Marira, és ez vezeti igazából végig az egész művet, mert a kapcsolatuk is egész hasonlóan épül fel. Lia másiktól való függésre, a szenvedés, a kihasználás iránti vágya, és a szexuális éhsége működteti a szöveget. Sok kritika azt fogalmazza meg, hogy Lia nem áldozat, csak vonzza ezeket a karaktereket, és a saját belső gondolatvilágából kinézve, valahogy mégis lehet, hogy egy rossz szülői döntéstől lett szociális zsákutca, amit az írónő remekül végigvezet, megkockáztatom, láttatni kíván.

Nagyon árulkodó, hogy Lili a címszereplő, egyrészt visszautalnék arra, hogy őt az határozza meg, hogy milyen viszonya van valakivel, másrészt viszont Lili az apropója annak, hogy ezt elmeséli. Mert Lili mellett is szenved, Lilinek is kiszolgálja magát, és, hogy ez mennyire nem spoiler, íme az első mondat: 

Nem kívántam soha Lilike halálát, de tény, hogy egy idő után azért sem szurkoltam teljes szívemből, hogy éljen.

Kedvenc rész: Amikor megismerik egymást Lilivel. Az állati festői, és wow.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik ismerik és szeretik Karafiáth Orsolya stílusát, vagy aki kísérletezne valami füstössel és mély emberivel.

Valahol a mély és a könnyen olvasható könyvek között volt ez az olvasmány, és nagy elemzésekbe nem szerettem volna bocsátkozni, szóval ennyi lett volna mára ez a bejegyzés 🙂 Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

Most eléggé olvasási válságban vagyok, nem tudom mikor fogok befejezni egy könyvet, szóval egy rövidebb szünetet is el tudok képzelni a következő posztig, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Hayden Moore: Nem játék

Sziasztok,

az előző posztban értékeltem Becca Prior: Talált celEB című regényét, ami a múlt héten jelent meg a newkids kiadó gondozásában a mai művel egy kötetben.
Elöljáróban: egy nagyon szórakoztató, könnyű, de fordulatokkal teli románcot olvastam, megspékelve egy hatalmas adag tudatos média és hírfogyasztásra való felhívással (AMIT NEM LEHET MA ELÉGGÉ HANGSÚLYOZNI), aminek egy melegekkel játszó Nagy Ő televíziós műsor hazugságai, játszmái, és egyáltalán a világa áll a középpontjában. És eléggé szerettem.

nemjatek.jpg

A regény fókuszában két főhős áll, akik egyes szám első személyben, váltott narrációval mesélik el a történetet:

Wesley Sullivan egy fiatal musicalénekes és színész, akiről egy szemét újságíró lehozta, hogy meleg, és mondhatni derékba tört a karrierje. Fontos a karaktere szempontjából, hogy kócos, hosszabb hajú, alacsony, és nagyon kék szemei vannak, és nagyon hajaz Pán Péterre, nem csak megjelenésben, hanem viselkedésben is. (Bár vicces módon én a felnövő Pán Pétert magas vékony srácnak gondoltam eddig.) A legjobb barátja nevezte, hogy szálljon ringbe a nagy ő kegyeiért, és ha egy tv társaság kiválaszt, akkor nincs visszaút.

Anthony Woodward egy lecsúszott pop énekes és dalszerző, aki maga vállalta melegségét (Egyszerre több médiumon. Wow.), majd szakítottak a pasijával, amitől ő teljesen padlóra került. Mint érzelmileg, mint szociálisan, mint énekesként. A menedzsere egy utolsó kapaszkodó lehetőséget látott abban, hogy ő legyen a következő széria meleg Nagy Ő-je, és szintén kész tények elé lett állítva.

Mindkét szereplő az esélytelenek nyugalmával, kezd neki a műsornak, és egyébként sincs már vesztenivalójuk. Csak játéknak fogják fel az egészet. Egészen addig, amíg nem találkoznak. 

A történet nagyon jól játszik az idővel. Voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy kidobom a könyvet, ha nem történik meg most azonnal az, amit vártam. A találkozás, és a szerelem első látásra elég hamar megtörténik, de részben a showműsornak betudhatóan, részben a saját, egyébként jól megindokolt és alátámasztott baromságaikból elég sokat kell várniuk, hogy egyáltalán ki legyen mondva ezekből az érzésekből bármi. És ez az időhúzás többször tér vissza és kivétel nélkül fantasztikusan van kidolgozva.

A világról még szeretnék egy picit beszélni. Alapvetően eléggé hollywoodi hátteret kapunk, amiben valószínűleg nem ismerjük ki magunkat, de mindannyiunknak van egy képe egy Nagy Ő forgatásról, és az enyém eléggé idilli, mert igazából még sosem gondoltam bele, hogy mi folyik ott. (Kivéve amikor Benkő Dániel nem Edit asszonyt választotta, azt a mai napig nem értem.). Például, hogy miként tud a Nagy Ő egy este alatt 20 nevet megjegyezni. És én ennél a pontnál jöttem rá, hogy egy baromi alapos íróval van dolgunk. Nem biztos, hogy így épül fel egy ilyen műsor, de egy nagyon reális és hihető alternatíváját mutatja meg.

Ebben a világban élnek szemét producerek, forgatókönyvírók, akik egyik pillanatról a másikra újra írhatnak mindent, és ezzel tényleg nagyon nehezen megsaccolhatóvá válik a végkifejlet, amiben nem az együtt maradásuk, vagy együtt nem maradásuk lesz a legnagyobb csavar, mert végül is minden a pénzről és a hatalomról szól.

Ami böki a szemem: Cím. Beírom a googleba szerző nélkül, és a „medve nem játék” székely viccet hozza fel végtelenítve (véletlenül találtam meg, de lehet, hogy ezentúl lesz egy ilyen tesztem címekkel), és egyébként sem hiszem, hogy nem volt jobb ötlet ennél. ENNÉL. Nem túl kifejező, és elég sok történetre húzható rá, egyáltalán nem specifikus.

Kedvenc rész: A kondis jelenet az elejéről Wesley szemszögéből. Az a leírás nagyon wow.
És van egy kedvenc idézetem is máshonnan: 

Egy rózsaszín pónilovon ült, nyerített, iszonyatosan nézett ki, hányástól bűzlött, és én szerettem.

Ajánlom mindenkinek, egy letehetetlen, fordulatos, üdítő nyári olvasnivaló, ami után biztosan figyelni fogom a szerzőt is. 🙂

Bár azt ígértem, hogy Karafiáth Orsolya értékeléssel jövök, de kicsúsztam egy picit a saját határidőmből, ezt a könyvet viszont nem akartam csúsztatni. 🙂 Így valószínűleg jövő héten fogom a Kicsi Lilit hozni, és beállunk a heti egy poszt átmeneti korszakra, mert most végeztem a vizsgákkal, jövő héten viszont elkezdek dolgozni, amitől még nem tudom, hogy mennyi időm és energiám marad olvasni és tartalmat gyártani, de igyekszem majd nem eltűnni. 🙂

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztom most már tényleg a Kicsi Lili értékelés lesz, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Becca Prior: Talált celEB

Sziasztok,

ahogy a hét elején ígértem, a frissen megjelent, még ropogós Becca Prior Talált celEBjéről hozom ma az értékelésemet. A fülszöveg egy izgalmakban bővelkedő, kellemesen bizsergető történetet ígér, a szerzőnőtől tényleg megszokott nyers stílussal, humorral és erotikával. És ezzel a csodálatos borítóval: talaltceleb.jpg

A történetét szeretném először méltatni: egy szövevényes,  jól felépített történetben mutatja be az újságírás fellegvárának a világát, olyan karakterekkel, akiknek vitathatatlan helye van a csúcson: egyediek, sok oldalról látják a problémákat, és profik. Arthur Chapman egy újságíró, aki a piacvezető hírorgánum feje, a titkárnője, Sheila McCarty, egy majdhogynem robot, aki mindent meg tud oldani, és közben egy felépített, működő személyiség, mint egy igazi lelki támasz a megszokott szuperhősök mellett. Arthur helyettese Montague StJames, aki a húgával Veronával megkapja majd a helyét és mélységét. Arthur és munkatársai az állatvédők közül is a legállatvédőbbekkel találkoznak, így Zacary Monroewval és Charles Aubreyjel.

A cselekményről pár szót: Arthur Chapmanől megszámlálható ember tudja, hogy meleg, és ezt ő jónak is gondolja így. Akkora hatalom összpontosul a kezében, amit nem szeretne eljátszani, és ezzel meg is ideologizálta a titkolózást. Egy napon, ami nagyon hasonló az összes eddigihez, Art elindul a munkahelyére, Sheila közben olvassa fel telefonba a napi teendőit, amikor kivág elé egy kóbor kutya, amit azonnal bevisz egy állatkórházba. Ezen keresztül megismerkedik a metropoliszuk állatvédelmének gyatraságával, és elkezd egy cikksorozaton dolgozni, aminek az adatgyűjtése kapcsán ismerkednek meg Zackel és a munkatársaival. És innen kezdődnek az izgalmak, amikről csak annyit fogok elmondani, hogy én egy picit vaníliábbra számítottam a fülszöveg alapján, de örülök, hogy nem lett az.

Nagyon tetszik még a regényben, hogy sokszor nevettem fel. Megvan  a szereplők karaktere, amihez szabva van a saját, de egyébként hasonló humoruk. Jó, hogy az erotikus, vagy akár pornográf tartalmak, amikkel egyébként nincsen semmi baj, hisz ez egy vállaltan ilyen jellegű könyv, nincsenek túlsúlyban, sőt, kifejezetten elegánsak.  Szerettem a könyvben, hogy nagyon jól épül fel. Tele van fehér foltokkal, amiknek vagy lesz feloldásuk vagy nem, de nagyon jó feszültséget adtak a regény végéig.

Örültem, hogy olyan karaktereket kaptunk, akik nem new adult szereplők, hanem saját életük van, amiket már jól kiépítettek, saját ügyekkel és értékrendszerekkel. Ez hatalmas lépése szerintem az írónőtől, mivel a korábbi könyveiben főleg őket mozgatta (korábbi könyveiről is írtam:Tanítvány I.-II.-III., Stocholm-szindróma).

A new adult műfaj Dóri Online Olvasónaplója szerint:

  • a szereplők a felnőttkor küszöbén állnak, már nem tinik (young adult), de még nem is teljesen felnőttek, a 18-26 éves korosztályról van szó

  • a főbb élményeik: egyetem, elköltöznek otthonról, először munkába állnak vagy komoly párkapcsolatba kezdenek (eljegyzés, házasság)

  • persze ezek az a műfaj is kombinálódhat más műfajokkal, pl. fantasyvel, stb.

  • az alábbi témákat dolgozzák fel a leggyakrabban: személyiségkeresés, szexualitás,drog-alkohol használat,  családi gondok, az ártatlanság elvesztése, a kudarctól való félelem.

Viszont voltak vele komoly problémáim, amik főleg a szerkesztést érintik, és nem dühítene nagyon, ha nem tudnám, hogy Becca jól tud írni, de így kifejezetten rosszul kezelem.

  • Cím: A nyolcvanas kilencvenes évek költészetében volt ennyire nyelvkihasználó a költészet, és szerencsére nekik is leáldozott. A talált szó indokolatlan, hisz ha elütök valamit, akkor azt a legkevésbé sem megtaláltam, maximum kifejezetten ironikusan, beszélt nyelvi formákban használjuk így. A celeb szó talán kétszer fordul elő a könyvben, mindkétszer az indokoltan negatív kontextusban.És: Alapvetően gyakori és visszatérő problémám az, ha magyar vagy kelet-európai írók nyugati környezetben játszódó cselekményeket írnak, de Becca történeteinek nagyon jól áll ez a háttér, álltai jól használja ki a lehetőségeket, de most abban a pillanatban, amikor indokolttá válik a cím (vagy hát kiderül a miért), hatalmasat esik ez az illúzió. Angol neve van az újságoknak, a szereplőknek, az intézményeknek, mindennek, és erre jön a CelEB. Basszus.
  • Az első 70 oldal: Valamiért nagyon nehezen találja meg a hangját a történet, és ezt be akarom tudni annak, hogy új terep a felnőtt szereplők felnőtt életének ábrázolása, de a szerkesztőt semmi nem mentesíti. A második oldalon egy mondaton belül kétszer szerepel a gyors jelző, és több példa van erre a figyelmetlenségre, mint amin említés nélkül át tudnék siklani, és néha a soktagmondatos mondatok sem sikerültek olyan jól, hogy ne szakítson meg olvasás közben, és ez tényleg fájt.
  • Nevek: A StJames testvéreknél még megérthetem, sok szülőpár nyomorék, és választ szar nevet a gyerekének, van Csongor és Tünde testvérpár ismerősöm (Basszus, a színdarabban szerelmesek lesznek egymásba, és legalább kétszer szexuális aktust létesítenek metaforikusan.), szóval a Montagoe – Verona testvérpárral nincs is nagy probléma.
    Van viszont ez az Arthur Chapman nevű főszereplő, és ez a kis vizslaszerű kutya, akinek kapcsán eszébe jut, mennyire fontos az állatvédelem. És most vessünk egy rövid pillantást a Garfield című film állatkínzó karakterére: Happy Chapmanre. Remélem, hogy csak véletlen volt, és akkor egy picit kevésbé kínos.happy_chapman.jpg
  • Újágcikkek: A könyv végén találhatóak olyan újságcikkek, amiket az epikus befejezését adják a történetnek a narráció mellett, ami egyébként remek ötlet volt, és volt ahol jól is sült el. Viszont ezek közül kettőben nagyon médiátlan cikkek vannak: Az egyik cikk egy díj kiosztása kapcsán szakmabélibbnek akart tűnni, de borzasztóan bulváros lett. Én nyilván a saját szakterületemről olvasok tudományos ismeretterjesztő sajtótermékeket, de nem találtam szinte sehol semmit pl. É. Kiss Katalin magánéletéről amikor megkapta két hónapja a Bolyai-díjat, és én azt akarom gondolni, hogy más tudományterületeknél is így van ez. (Mellesleg szerintem ez a normális. És gratulálok É. Kiss Katalinnak, aki egy fantasztikus nyelvész.). A másik ilyen pedig egy Forbes cikk, ami szintén összeollózott, bulváros és rossz volt, mert sokkal igényesebb és sajátabb tartalomgyártást képvisel a Forbes, és ezt mindenki láthatja, ami már olvasott az oldalról, vagy kinyitott egy folyóiratot.

Kedvenc rész: Amikor Shaila lakásán beszélgetnek a videó kapcsán. A kedvenc karakterem pedig egy mellékszereplő, akiben pontosan megmutatkozik Becca Prior nagysága: Anna Fischer. Imádom ezt a nőt. Gratulálok hozzá. Wow. 🙂 És majdnem elfelejtettem egy Kimmel nevű emberre bármikor rábíznám az életem. Kemény hangzású, de magasnak, és szeretetreméltónak hangzik. Egy picit mindig elolvadtam, amikor ezt a nevet olvastam.

Végezetül szeretném elmondani, hogy ajánlom ezt a könyvet egyébként mindenkinek. Fontos gondolatok és üzenetek vannak benne mindannyiunk számára, tele van feszült, és izgalmas helyzetekkel, hitelesek a karakterekkel, és egy erős szerkesztéssel nagyon széttömjéneztem volna, mert megérdemli.

Ha túljuttok a nyolcvanadik oldalon, imádni fogjátok. 🙂

A regény egy kötetben jelent meg Hayden Moore Nem játék című regényével, aminek majd külön posztot szentelek, de most Karafiáth Orsolyától olvasom a Kicsi Lilit, mert egy picit hardabb dologra van szükségem, de heteken belül érkezik a Nem játékról is a poszt. 🙂 Eddig részleteket olvastam, és kíváncsivá tett. 🙂

Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban, ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztom valószínűleg egy Kicsi Lili hangulatfestés lesz, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Becca Prior: Stocholm-szindróma

Sziasztok,

az első posztomban értékeltem már Becca Prior: Tanítvány című sorozatát, és most a kedvenc Becca Prior könyvemről írnék, mert ebben a könyvben, annak ellenére, hogy egy erotikus könyvről van szó, kellően erősek a jellemek, alaposan kidolgozott a világa, és az elrablásból felébredő szerelem abszurditásával együtt őszintének hat mindaz, amit a regény felépít maga körül. Beszív, és aztán könnyen elveszel az alvilág rejtelmeiben. A bejegyzésemben szeretném megmutatni azt a hátteret, amikből a szereplők indulnak, és a szerelmi vonalat. A kép alatt kezdődik is:

sskicsi.jpg

Háttér

A regény indításakor Brian Hayest, a melegségét a nyilvánosság előtt titkoló modellt elrabolják. Elrablója Jake Harris feladatából adódóan kénytelen mindent tudni Brianről. Na, de ki is ő: Brian a legifjabb Hayes, akinek az édesanyja fiatalon meghalt, édesapja a maffia egyik ura, aki keresztapjával próbálja konfliktusok nélkül felosztani az alvilágot. Brian beleszületett egy puskaporos hordóba, amiből ő próbált minél messzebb kerülni. Persze tudta, hogy az édesapja ebből a távolságból is folyamatosan figyelteti, de az elrablás közben megtapasztalt szituációkból rájön arra is, hogy a hideg és mogorva édesapa a gyermekkori játékokkal megtanította túlélni egy olyan helyzetben, mint amilyenbe például most került… Állati érdekes és fordulatos kapcsolat alakul ki a regényben az apja és közte, fontos dolgok derülnek ki, és egyértelműen Morgan Hayes lesz a kedvenc szereplőm.

A könyv hátlapján azt írták, a könyv több mint egy egyszerű krimi. A könyv tele van titkokkal: Mi van, ha az apád az alvilág ura, és te vagy az ő gyenge pontja? Mi történik, amikor apának és fiúnak le kell ülniük beszélgetni? Hogy válik valaki – egy teljesen átlagos srác, akit mondjuk Jakenak hívnak – emberrablóvá? 

Jake testvérét elrabolják, élete veszélybe kerül, és megmentéséért cserébe el kell vállalnia mindent. Jakenek senkije sincs az édesanyján és bátyján kívül, és a könyvben méltán nagy szerepet kap ez a kapcsolat. Benne van a testvéri elfogadás és önfeláldozás, benne van egy hatalmas adag szülői szeretet, és a család szentsége, amely összességében talán a legdominánsabb érték a regényben, minden erotika és minden alvilági mögött.

Szóval a mű egy családi dráma. Vagy legalább három, négy. Mert az alvilágban (úgy képzeljük) az ember bármelyik pillanatban meghalhat, így kénytelen csak a jelenben élni, el kell engednie a múltat, és készen kell arra állnia, hogy nem biztos a holnap. Azonban a bosszú könnyen felülírja ezt az időszámítást, és a regényben erről bőven van szó. Egy nagy alvilági leszámolásba nyerünk belátást, és megértjük, vagy érteni véljük az okokat, és az igazi előzményeket, miközben még az ötszázadik oldal is meg tud lepni minket. Sőt. Briannek szembe kell néznie a családi múlttal is, ami gyökerestül felforgat mindent, kénytelen kibogozni a kibogozhatatlannak tűnő szálakat, amelyek bravúrosan vannak kidolgozva és egyáltalán összekuszálva.

Szerelem és szerelmek

Szintén tudjuk a borító hátlapjáról, hogy Jake és Biran egymásba szeret. Ez nagyon vicces kapcsolat, egyrészt azért, mert az első oldalon feléleszti bennünk a szerző a feszültséget a Stockholm-szindróma definíciójával, másrészt mert Jake mindent tudni vél Brianről, harmadrészt, mert mocskosul tűnhet úgy egy elrabló számára, hogy csak ki akarja használni elraboltja a szabadulása érdekében, aminek a belső évődését állati ügyesen érezteti az író.

Ami számomra szembeötlő, és valamelyest kritikával illethető, az az, hogy ömlesztve kerülnek elő a melegek. Meleg Brian legjobb barátja, aki nagyon szép történetet kap, és meleg Brian szomszédja is, akivel a legjobban tudok azonosulni a könyvből. És persze a kettejük kapcsolata is állati izgalmas lesz, és ők ketten kiteszik a mű legjelentősebb mellékszereplőinek egy jelentős hányadát. Ezt sokáig irracionálisnak gondoltam, de mióta a meleg világban létezem, látom azt, hogy a statisztikai minden huszadik ember meleg állapot létezik, és a hasonló problémák és életmodellek miatt közel kerülünk egymáshoz melegként. Szóval igen, ez egy beleköthető dolog, de ez nekem ebben élőként abszolút nem különös. Már.

A mű szerintem leggyengébb pontja a vége. Addig ugyanis a cselekmény pörög, értem, elhiszem és imádom minden sorát, aztán az epilógusban felvázol egy nehezen elképzelhető világrendet, és eléggé nagy vonalakban dolgozik, ami meglepő volt Beccától. Igazából az egész lezárást nem is igen értem, de próbálom kárpótoltatni magam az előző 500 oldallal, és az egész világgal, amelyet megismerhettünk benne.

Kedvenc részek: Egyrészt a két főhős előbújásai. Imádtam ezeket a jeleneteket. Jó, hogy nem megy minden jól, hogy minden feszültséget érzünk, és erős értékrendeket mutat fel mindkét családból. 🙂
A másik nagy szerelmem Nathan előzménytörténete, amivel groteszk módon szeretnék azonosulni.

 —————————

Nagyon szeretem ezt a könyvet, és ezt nem is akartam, és azt hiszem nem is sikerült volna eltagadni. Egy picit féltem is ezt a posztot megírni, de most hamarosan jön a szerző új könyve, és előtte mindenképpen ajánlani akartam nektek. 🙂 Szóval fogadjátok szeretettel. 🙂

Ha olvastátok már, vagy kérdéseitek, megjegyzéseitek vannak, keressetek bátran a komment szekcióban.

Kísérleti jelleggel megosztottam az instagram oldalamat fent, és gondolkozom azon, hogy facebook oldalt is indítok a bloghoz, ha ezekkel kapcsolatban is volna gondolatotok, írjátok meg, különösen azért, mert még tényleg bizonytalan vagyok.

A következő posztig pedig ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Kis Tibor Noé: Inkognitó

Sziasztok,

a második posztomban egy olyan könyvről mesélek, aminek egy másik szexuális kisebbségi lét áll a középpontjában: A transzneműség. A regény arról beszél, hogy az, hogy a születésedkor a férfi nemhez soroltak, még nem jelenti azt, hogy férfi vagy. De ha nem férfi vagy, akkor nő vagy? Merthogy ez tényleg ennyire bipoláris? Ezek között tényleg választanunk kell? Muszáj? Szükségszerű? Ezeket mind megkérdezi Kis Tibor Noé az Inkognitó című regényében.

inkognito1.jpg

Képzelj el egy napot. Egy teljesen unalmas napot, amikor semmi érdekes nem történik. Csak vagy. Mennyire vicces szó ez a vagy. Statikusságot feltételez. Létezést. Biztonságot. Pedig annak, hogy vagyunk, van múltja, ami nem látszik rajtunk, ha kilépünk az utcán. Vagy néha látszik. De biztosan együtt kell élnünk azzal, ami volt. Ez a helyzet a transznemű főszereplővel, akinek jelenén keresztül ismerjük meg a múltját. Vagy hát, lehet ez két szereplő is, akik közös múlton osztoznak? Hiszen két nevük van: Tibor és Noémi. Ez a regény az ő identitását járja körül. Mondhatni a szerzőjét, de persze a szerző nem teljesen azonosítható a főhőssel, de azért az új kiadás kapcsán elmondta, hogy könnyen adta ki a kezéből újra ezt a munkát, mert már túl van az élete azon időszakán, amiből ez a könyv nagyban merít, és túl van az ebben leírtakon. Vagyis, akárcsak a regény főhőse, megtanult élni vele.

Szóval van ez a nap, ami ugyanolyan, mint a többi, és ezen a napon, bizonyos lépéseid felidéznek bizonyos emlékeket. Pillanatokat, amik gyökeresen változtatták meg az életét. A mű elején nagy hangsúlyt kapnak a sminkcuccok, és a ruhák. Túl nagyot, de aztán ír az első parókájáról, az első női ruháiról, az első utakról, ahol a jelen képkockái teljesen új és új értelmet nyernek. Ír a névválasztásról, ami általában nem a mi feladatunk, de most mégis, vagy arról, hogy milyen szituációkban hogyan reagál a szervezetünk (egyetlen negatívum: Arról egy picit sokat is talán.)… És minderről úgy ír, mintha görcsösen leülne melléd, és azt mondaná beszélnünk kell. Ott van mindkettőtökben a nyomás, hogy igen, beszélnünk kell arról, hogy mi van vele, és állati nehéz kávézás áll előttetek, de bármikor felállhatsz, és elmehetsz, ha már túl kényelmetlen, én visszavárlak. De te nem fogod tudni elodázni sem.

…és ebben tud hatni, szeretnéd olvasni a vallomását, mert érdekel, mert különös, és nem tudsz vele azonosulni, mégis annyira őszinték, és hidegek ezek a mondatok. Nem több, és nem kevesebb. Mindennek helye van, és mindennek ideje. Minden üzen. Dalok, életélmények és utak váltják egymást, amelyek végül, és bármennyire regény ez a mű, a lírai énben fut össze…

Kedvenc részem: Sok van, nagyon szeretem, ahogy Noé más műveiben is megragadja a pillanatot. Nagyon képekben leíró karcos nyelve van a regénynek. A kedvenc jelenetem talán a ruhaégetés vagy a szomszéd néninek való előbújás volt. (Utóbbi talán azért, mert már többször hallottam élőben is tőle, vagy talán csak azért mert mókás.)

————————— 

A szerzővel januárban a hvg beszélgetett a könyv tematikájáról is, és a 2016-os Budapest Prideot ő nyitotta meg.

Ez még egy kifejezetten korai poszt, várom a reakcióitokat, megjegyzéseteket, hogy mit lehetne másként, de még biztosan alakul a blogos hangom… Vagy ha olvastátok már a regényt, vagy mást Noétól, várom a véleményeteket is. 🙂

A következő posztig se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

3 / 4 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén