LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: Kreatív_Könyvtárosok_Társasága

2018 szeptemberi summa

Sziasztok,

megint egy hónappal öregebbek lettünk, és bölcsebbek is, talán, így ideje megírni az újabb summát azokról a könyvekről, amiket szeptemberben szereztem be, vagy szeptemberben olvastam. Az újévi fogadalmaim szerint. 🙂

szeptemberi.JPG

1, Majd a polcomról olvasok, nem fogok új könyveket beszerezni.

Mivel már januárban nem volt komolyan vehető ez a feltételezés, így szeptemberben kifejezetten büszke vagyok rá, hogy csak 2000 Ft-ot, csalás nélkül is csak 2600 Ft-ot költöttem könyvekre a hónapban. Bár majd nekem is lesz egy nagyobb kiadásom az egyikért cserébe. De nézzük címek szerint:

Csányi Vilmos: A kentaur kultúra
Már elolvastam, és most rá vagyok pörögve Csányi Vilmosra mert rendkívül okos ember. Humánetológus, tehát a társadalmat vizsgálja, biológiai meghatározottság és fajspecifikusság szempontrendszeréből. És ez történik ebben a könyvben, tudományos alapossággal, a kentaurokról, társadalmukról, kultúrájukról és hitükről, szokásaikról, életükről. Nagyon érdekes, és sokhelyütt elgondolkodtató olvasmány volt, ami reflektál a mi, akár magyar, világunkra is, és közben nagyon jól eltávolította, és szórakoztató volt. 🙂
És 800 forintért találtam. 🙂

Gayle Forman: Itt voltam
Az LMBT könyv, ami nem volt LMBT. De jó volt. Mert már ezt is olvastam. Egy lányról szól, aki távol került a legjobb barátnőjétől, aki öngyilkos lett. Arról, hogy ez a lány nem tud beletörődni ebbe, keresi a felelősséget és az okokat, amik idáig vezettek, és meg is találja őket. Nagyon jó fordulatokkal teli, mozgalmas és az öngyilkosság köré épült populáris könyvek közül kiemelkedik egyedi, napjainkra is reflektáló megoldásaival.
A beszerzésnél megírt csalás itt történt, ugyanis két topjoy üdítőért, és egy energiaitalért cseréltem. 🙂

Donna Tart: A titkos történet
A könyv egy kis vermonti egyetem ógörög szakos csoportjáról mesél, akik nem csupán megtanulják, hanem el is játsszák, magukévá is teszik az antik viselkedéskultúrát, szokásokat, ezzel relativizálva a mi világunk erkölcsi és jogi kereteit. Nagyjából ennyit tudok róla, de elég testes darab, és LMBT könyves ajándékozáson kaptam, és majd jövő hónap közepéig nekem is küldenem kell egyet, de mivel csak egyszer van kézműves vásár Szegeden, így kicentizve utolsó nap tervezem elküldeni. 🙂 De cserébe nagyon jó lesz. 😉

Örkény István: Egyperces novellák
Újabb monstrummal bővült a polcom, és ez pedig az új kiadású, Helikonos, 762 oldalas könyv, amit már irigyeltem más polcán, de én nem voltam hajlandó megvenni. Na most már nem is kell, mert megnyertem a szeptemberi szegedi slam poetry esten. 🙂

Jean Mattern: Szeptember
Már szintén olvastam, és erről még értékelés is érkezik. De elöljáróban az 1972-es müncheni olimpián történt izraeli sportolók által elszenvedett palesztin túszejtésről szól. Arról, hogy milyen volt újságíróként közel, és közben két férfi közti vonzalomról, szerelemről is szól. 🙂 Írom az értékelést majd lassan. 🙂
600 forint a Libriben, október 7-ig. 🙂

Vidra Szabó Ferenc: Uszadékfa
Most jelent meg az Aposztróf kiadónál, és ez az első magyar nyelven olvasható interszex, született kétneműségről szóló, regény. Nagyon vártam már, és egy jó regényt kaptam néhány szépséghibával, amiről majd írok az értékelésben. Köszönöm szépen a szerzőnek, hogy eljuttatta hozzám a könyvét. 🙂

És akkor most következzenek a szeptember 28-ai beszerzések:

my_collage.jpg

Először is azért fontos ez a nap, mert aznap kezdődött a kipakolás az egyetemi könyvtárban, ahol 200 Ft darabáron vettem 4 db könyvet,és aznap volt a Kreatív Könyvtárosok Társaságának a nagy őszi könyves piknike, ahol nagyon jó könyveket cseréltem. A reggeli pakkban az elcserélendő könyveket látjátok, a délutániban pedig a már elcserélteket, és a könyvtárban beszerzetteket. A méretarányt nem igazán sikerült eltalálnom. 😀

Könyvtári beszerzés:

Orbán Ottó: Búcsú Betlehemtől
Orbán Ottót nagyon szeretem, és már megvan a két kötetbe rendezett összes verse, de most meg kellett vennem a kötetét, amiben az izraeli, biblikus mitológiát éleszti újra, és reflektál rá. Meg kellett venni, na.

Gustav Flaubert: Érzelmek iskolája
Mivel kétkötetes, ezért ezért fizettem a legtöbbet. 400 forintot. Már lehet tudni, hogy a Bovaryné hatalmas kedvenc regényem a világirodalmi palettán, de Flauberttől mégsem olvastam még semmit. De legalább már beszereztem. 😉

Juhász Ferenc: Vázlat a mindenségről
Ez a kakukktojás, kb. semmit sem tudok róla, de Juhász Ferenc, és ez a címe, és Juhász Ferenc biztosan komolyan gondolja.

Baráti csere:

Esterházy Péter: Daisy
Esterházy Péter: A szív segédigéi

Szóval még mindig nem olvastam Esterházyt, de neki van a legtöbb könyve a polcomon, mert ha egyszer fogok, akkor nagyon fogok. 🙂

Könyvcsere a Kreatív Könyvtárasok Társaságánál:
Itt én alávaló módon a jónak értékelt, és jó állapotú könyvekre mentem rá. Egyrészt mert én is olyanokat vittem (ha érdekel titeket, miket, szívesen csinálok egy unhaul bejegyzést, amiben arról írok, miért passzoltam le könyveket, és melyek ezek), másrészt mert olyan nagyon konkrétan semmi nem érdekelt a felhozatalból, és ez egy nagyon erős szabály, mert van két kivétel.

Szilvási Lajos: Egymás szemében
Szilvási Lajos szocialista író volt, de ettől még jó író, és csoporttársam szerint ez egy jó regény, és talán nem is véletlenül adták ki újra. 🙂 Ki fog derülni. 🙂

Fejes Endre: Rozsdatemető
Nagyon régóta bassza a csőrömet ez a könyv, és most végre kötelező is, így el fogom olvasni. De valószínűleg majd az új Magvető zsebkönyv kiadásban, ha addig beszerzem, így ez majd tovább is passzolódik.

Jack Keruac: Művésztelep
Szóval Jack Keruac írta az Útont, és Allen Ginsberg mellett a legnagyobb beat író. De az Útont félbehagytam, pedig tetszett, és nagyon várom, hogy megérkezzek hozzá, és folytassam. Nem tudom mikor, de ezt is szeretném elolvasni tőle, és ez az egyik kivétel, aminek nagyon örültem.

Német Gábor: Ez nem munka
És ez a másik. Német Gábor nagyon jól ír, de még nem olvastam tőle kötetet. Ebben a könyvben a kisprózáit gyűjtötte össze, 2017-ben, és bele-belekapva továbbra is azt gondolom, hogy nagyon jó író.

Alex Shearer: Felhővadászok
A könyv a hónap egyik legjobb olvasása számomra. Egy ifjúsági regény egy olyan világgal, ahol ritkaság a víz, és a föld kis szigetei lebegnek a levegőben. Mindez a mi világunk után. Ebben a világban a felhőkből nyerik ki a vizet, és a felhővadászatnak különös kultúrája van. Egy fiatal felhővadász lány és egy fiatal nem felhővadász fiú története ez, amiben a fiúnak tetszik a felhővadászok szabadsága. És nekem is. 🙂

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Szilveszter Veszprémi (@v.sziszii) által megosztott bejegyzés,

2. A havi hat bejegyzés egyetem mellett is megmarad

Ezt az ígéretet nagyon szeretném tartani, de szeptemberben ez lesz a negyedik bejegyzésem. Az igazat megvallva még csak nem is az egyetem miatt nem volt időm, hanem csak nem akartam, hogy időm legyen, nem volt kreatív energiám tartalmakat kitalálni, aztán meg nem volt időm, mert hónap végére besűrűsödött minden tennivalóm. Így hónap elején, az augusztusi summa után, egy bejegyzésben az új helyzetről írtam, ami a blogot övezni fogja, majd Laurie Frankel: Mindig ez van című könyvét ajánlottam nektek, amit nagyon szerettem. 🙂
Igyekezni fogok az értékelésekkel és az életmenedzseléssel, és egyáltalán. 🙂

3. 70 könyvet elolvasok majd 2018-ban

Bár a 70 könyvet augusztusban már meghaladtuk, már érdekel a statisztikám, szóval folytatom, havonta. Nézzük is:

Michael Ende: Momo
Momo egy árva nincstelen kislány, akinek van ideje mindenkit meghallgatni, így segít kezelni a környék problémáit, de egy idő után nem jön hozzá senki, és Momo az egyetlen, aki meg tudja oldani, miért nem. A Momo egy nagyon fontos könyv az időről, az egymásra való figyelésről és arról, ami minket emberré tesz. Fantasztikus történet, és nagyon jó altatónak is. Én nem igazán tudtam 5-6 oldalnál tovább olvasni bealvás nélkül, de nagyon izgalmas közben, szóval esti felolvasásra rendkívül ideális.

Guillaume Méteyar: Türelemüveg
A Magvető időmérték sorozatának áprilisi darabja ez, ami egy fiatal francia szerző első magyar nyelvű kötete. Nagyon érdekes nyelvet használ, szonetteket ír sokat, és prózavarset néhányat. Érdekes, ahogy diskurzusba kerülnek a szövegei a hagyománnyal, de engem nem igazán nyűgözött le a kötet. Inkább a prózaversek működtek velem, de a dicshimnusznak sem gyenge utószóban a fordítók azt írják, ez lesz a költészet új mértéke, hát költőként is kíváncsian várom. 🙂

Csányi Vilmos: A kentaur kultúra
már fentebb írtam róla

Hevesi András: Párizsi eső
A könyv szerepel a 22 könyv, amit el kell olvasnom, mielőtt betöltöm a 22-t listámon, és nagyon nem szerettem olvasni mégsem. Egy magányosan kóborló párizsi zsánerregényt vártam, amihez képest egy zavarbaejtően sok hagyományos történettel dolgozó, de azokat nem végigvezető, csak felmutató, és összességében cselekmény és lelkesedés nélküli regényt kaptunk, ami lehet, hogy irodalomtörténetileg alapmű, de olvasmányélményben annál elkeserítőbb.

Potoczky László: Éles
A könyv mindenhol egy generációs regény skatulyából van kommunikálva, miközben egy bűnözésre jutott értelmiségi áll a középpontjában, aki szerez magának egy nőt, akit kvázi bezár, vagy akivel bezárják egymást, ezzel egy érdekes térstruktúrát létrehozva. Potoczky tud írni, és biztosan jobban szerettem volna a könyvet, ha nem a generációs regény címszó alatt olvasom, mert így többször szélsőséges, öncélúan szélsőséges volt. A megoldásai és maga a sodró nyelve viszont tetszett, és megértem miért sikerkönyv.

Potoczky László: Égéstermék
Potoczky még mindig nagyon tud írni, és ebben kimerül a könyv pozitívuma. Vett egy Szabadság, szerelem típusú történetet egy radikálisan passzív szereplővel és ráolvasta a 2006-os rendőrattak elszámolatlanságát és az aktuálpolitikai kommunikáció paródiaszerű eltúlzását, és megírta belőle ezt a könyvet. Említésre méltó, de már a Kőszívű ember fiaiból ismert probléma, hogy a főszereplő tüntető, a bátya pedig rendőr, ami izgalmas szituációkat hozhatott volna, de nem hozott, így maradt a főszereplő lány elvhűsége, ami emberileg példaértékű, egyébként pedig érdekes volt. Sajnálom, hogy nem lett releváns könyv, mert Potoczky tényleg tud írni, üdítően jól.

Gayle Forman: Itt voltam
már fentebb írtam róla

Mohácsi Balázs: Hungária út, hazafelé
Ez a kötet megírta Pécset, és nem volt állandó megszólalásmódja, nem fixálta le a nyelvét, ezzel egy nagyobb távolságot tudott bejárni a városban. Összességében nagyon tetszett a kötet, és sok pécsi hasonlatom lenne róla, de csak kettőt engedek meg magamnak: Olyan mint Pécs, hogy folyamatos párbeszédben van a hagyománnyal, miközben folyamatosan megújul, és olyan mint Pécs, mert vannak részek, amik nem tetszenek (a kötetben elsősorban nyelvileg van tőlem távolabb álló vers) és van több, amit imádok. És szerettem az egész Lassú város elképzelést, bár nem feltétlenül tudom Pécsbe vetíteni, de ez már az én, és az első 18 évem problémája. 😀 Szerettem, és ajánlom. 🙂

Alex Shearer: Felhővadászok
már fentebb írtam róla

Vidra Szabó Ferenc: Uszadékfa
már fentebb írtam róla, és lesz róla értékelés is

Jean Mattern: Szeptember
Már fentebb írtam róla, és lesz róla értékelés is

 Kategóriák szerint:

Szépirodalmi kötelező: Párizsi eső
Kortárs szépirodalmi próza: Égéstermék, Éles, A kentaur kultúra
Szórakoztató irodalom: Felhővadászok, Itt voltam, Momo
LMBTQIA: Szeptember, Uszadékfa
Nem angol/magyar nyelven íródott: Szeptember (francia), Momo (német), Türelemüveg (francia)
Friss, 2017-18-as megjelenés: Uszadékfa, Égéstermék, Hungária út, hazafelé, Türelemüveg

Ennyi lett volna a szeptember. 16 könyvbeszerzés, 4 poszt, 11 olvasás, sok szeretet. 🙂
Ha kérdésed, megjegyzésed, hozzászólásod volna, keress bátran a komment szekcióban, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra.

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. És semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

 

2018 áprilisi summa

Sziasztok,

akárki, aki ma a naptárra néz, észrevehette, hogy ma bizony elkezdődött ez a hónap, így én is felrajzoltam a havi naptárat a falra, és sok-sok nem túl kedves zh időpontját is beírtam, és most elkezdem az április könyves summázását, ami szintén komoly feladat, de sokkal hálásabb. 🙂

aprilisi.JPG

Szóval hogy számos könyves fogadalom közül, amit idén tettem, az egyik az volt, hogy idén a könyvespolcomról olvasok, volt néhány téma, amiben szerettem volna erősíteni, és azt is megígértem, hogy havonta summázom az eddig történteket. Kezdjük el. 🙂

1, Eddig a könyvespolcomról fogok olvasni

Köhög a vizibolha, ha ránéz az áprilisi gyűjteményemre, és mindezt okkal teszi, mert most felborult a tartom magam bármihez is elv, és sok-sok-sok könyvet szeretem, de ezek közül kaptam is, recenzió is van, de nézzük részletesen.

  • moly.hu-n vettem, használtan, de nagyon jó állapotba:

    Steven Rowley: Lili és a polip
    Értékelés várható róla hamarosan, de elöljáróban: egy 42 éves meleg férfi és a kutyája nagyon szívbe markoló és sokszor ijesztő kapcsolatát mutatja be, egy nagyon csodálatos könyvön keresztül. 🙂 Szeretnivaló volt az egész. 🙂

  • Kóborló Könyvesbolt

Zsolmár János: Hibiszkusz herceg (LMBT címkés)
Nem tudom, hogy azért érdekel-e ez a könyv, mert meleg vagyok, vagy azért, mert meleg blogger, de megvettem elég olcsón, használtan, pedig soha nem hallottam róla. Elvileg egy párkapcsolatról szól, és naplószerű, és nyolcvanas kilencvenes évek körül játszódik, és kíváncsi vagyok rá, bár most egy ideig nem lesz rá időm.

Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia
Még nem olvastam Esterházytól, és ezt cikinek érzem, ezért egyel közelebb kerültem, hogy elolvassam ezt az alap darabot tőle, ami elég vékony és kicsi, bár azt nem gondolom, hogy könnyű lesz.

Dragomán György: A fehér király
Dragomán szintén olyan, akitől még nem sikerült olvasnom, de régóta szerettem volna. Gyermekperspektívából mutatja a kommunista diktatúrát, ami most valamiért nagyon bekattant nekem, és szintén nagyon várós.

  •  Elköltöttem a jegyzettámom

    Nálunk Szegeden van egy nagy és több karhoz kötődő jegyzetbolt, ahol tanulmányainkhoz kötődő és nem kötődő könyveket lehet venni. Itt van egy félévi keret, 6500 forint, amit az egyetem garantál neked, és csak az 1/3-át kell kifizetned a vásárolt könyveknek. Én nem tanulmányaimhoz kötődő könyveket választottam most:

    Nadia Murad: Az utolsó lány
    Nagyon friss Libris megjelenés és egy valós történetet dolgoz fel, Nadia Murad történetét, aki szexrabszolga az iszlám államban, és szeretné, ha ez a könyv akkora hatással lenne, hogy ő legyen az utolsó lány, akinek ezt át kell élnie. Főleg impulzusvásárlás volt, bár tudtam a könyvről, de örülök, hogy így alakult, és amint olyan pillanatban leszek, hogy el tudjam olvasni, azonnal el fogom, de egy picit tartok is tőle, mert például a Tízezer könnycsepp vagy az Egy gésa emlékiratai nem tetszettek, szóval nagy reményeim vannak a könyvvel és az üzenettel kapcsolatban is, de a félelmeim sem kicsik.

    Thomas W. Hodkinson – Hubert van den Bergh: Művelt társalgók könyve
    Ez a könyv egy geg, miközben tényleg tanulsz belőle. Nagyon keveset olvastam, főleg bele bele kaptam, de sok témában sok nevet említ, akiket csak úgy be lehet dobni egy beszélgetésbe, és nagyon izgalmas, vicces történeteket ír le róluk. Általában nem vagyok csevegő szituációkban, de úgy érzem szegényebb lennék enélkül a könyv nélkül, és nagyon várom, hogy magamba döntsem ezt a hatalmas, feleslegesnek tűnő, de szórakoztató tudásanyagot.

  • Április elején mindig sok verseskötet jelenik meg

és nekem ennél a pontnál sikerült bebuknom a 25% kedvezmény minimumát, mert elfelejtettem őket előrendelni, és mivel nem tudok verseskötetekről beszélni, illetve mert csak bele-belekaptam még a kötetekbe, és nem ültem le velük, így csak felsorolás szinten beszereztem:
André Ferenc: Szótagadó
Fehér Renátó: Holdidény
Mohácsi Balázs: Hungária út, hazafelé
című köteteket. 

  •  Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

    Erről már nagyon nagyon részletesen írtam a Könyvfesztiválról jelentem nevű posztomban, így itt is csak skicc szerűen:
    Corman McCarty: Véres délkörök, avagy vörös alkony a nyugati égen
    Polona Glavan: Éjszaka Európában
    David Szalay: Az ártatlanság
    Mészáros Dorka: Én vagy senki (LMBT címkés)
    Joseph Olshan: Éjszakai fürdés (LMBT címkés)
    Szálinger Balázs Első Pesti Vérkabaré
    Kazuo Ishiguro: Ne engedj el…
    Anna Gavalda: Édes életünk
    Anna Gavalda: Életre kelni
    Anna Gavalda: Billie (LMBT címkés)

kon.JPG

  • Kaptam

    Tokaji Tamástól megkaptam a Csöndnapló című verseskötetét, amibe sajnos szintén csak belelapozni volt időm, de tetszik eddig, bár még nincs teljes képem a kötetről (a beleolvasgatások átka),de köszönöm nagyon.

  • Recenzió

Hanya Yanagihara: Egy kis élet
a Maxim kiadótól kaptam ezt a kisebb téglát, és a középpontjában Jude áll, és egy baráti társaság, akiket Jude köt össze, és testvéri kötelék alakul ki közöttük, és évtizedeken át vezetik egymást. Nem olvastam még, és azt hiszem ez lesz az a könyv, amit a vizsgákra készülés mellett fogok olvasni, mert egy elég hosszú sajátos világot ígér a kötet, sikerekkel és kudarcokkal, boldogsággal és mély fájdalmakkal.

Krausz Emma: Osztálykép
A Twister Médiától kaptam, és egy magyar szerzőnő első regénye, amely bátran operál az ifjúság gondjaival és sokszínűségével. Már olvastam és meg is kritizáltam: itt találod. 🙂

Laurine Frankel: Mindig ez van
Őt a GABO kiadótól kaptam és eddig a 40%-át olvastam el ennek a majd 500 oldalas könyvnek, és erősen pályázik a kedvenc könyvek közé. A középpontjában Cladue, Rosie és Penn, Cladue szülei állnak. Clode születésekor már valamelyest ismerjük a családját, ami egy nagyon különleges ötgyermekes család. Claude felfedezi, hogy ő igazából lány, és a szülei viszonyulnak ehhez a helyzethez. Talán hibákat is követnek el, de szeretik a gyermeküket, és ebben tud valami nagyon tisztát mutatni a könyv, miközben végtelenül bátran él a helyzetkomikumok lehetőségével. Nagyon szeretem eddig. 🙂

  • Kreatív Könyvtárosok Társasága Könyvcsere

    A könyvfesztivál kapcsán meséltem róla, hogy nekem mekkora mellényúlások voltak a zsákbamacskák, és ezeket, illetve korábbi kevésbé kedvelt olvasmányaimat elcseréltem az egyetemen könyvtárnak tanulók szervezte könyvcseréken, és így hozzájutottam:

    Gustave Flaubert: Bovaryné
    Szóval hogy ez a kedvenc világirodalmi könyvem a Dorian Gray képmása mellett. Emma karakterét nagyon szeretem, bár szerintem a sorsa determinált. Nagyon szerettem az egész történet finom szimbolikáját. Nagyon sokat jelent nekem ez a könyv, és igazából csak azt nem értem, miért nem volt ebből eddig saját kötetem. 🙂
    (Itt jegyezzem meg, hogy a Dorian Gray képmásából sincs… még.)

    Láng György: A Tamás-templom karnagya
    Bachról szól, és nem igazán tudok róla többet, és eléggé hátra került a kívánságlistámon, de majd. 😀

    Voltaire: Candide vagy az optimizmus
    Oké, itt megint ciki dolgot kell bevallani, de én még nem olvastam a Candide-ot, és azt gondolom, hogy addig had ne kapjak magyar diplomát, amíg ez nem történik meg, szóval megvettem. 🙂

    E. R. Braitwaite: Tiszteletbeli fehér
    Ez most furán fog hangzani, de vannak időpillanataim, amikor olvasnék valamit a fekete kultúrából, és ez azokra az időkre van. Főleg a címe fogott meg, de nagyon el akartam cserélni a könyveimet, és ezt hoztam el, nem tudom túlmagyarázni.

2. 70 könyvet el fogok olvasni idén

Amiből kilencet sikerült elolvasnom, amikkel együtt 30 könyvvel zárom az év első harmadát, de nézzük:

Szépirodalmi egyetemi kötelező olvasmányok

Mészöly Miklós: Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról
A könyv kisebb terjedelmű prózákat tartalmaz, és rájöhettem a kapcsán, hogy nekem a figyelmemmel volt baj az eddigi Mészöly olvasásaim kapcsán, mert a rövid szövegeit értem. Az első novella fontos az életműben, kezdő olvasónak viszont kevésbé ajánlanám, de a címadó szöveg, vagy a videoclippek nagyon jól hozzák a mészölyi világot, viszont nem kell túl sokáig figyelni. Remélem ez a problémám megoldódik bennem, mert érdemes volna.

Rejtő Jenő: A szőke ciklon
Ez a klasszikus Rejtős nyelven született, viszont sokkal egyszerűbb a cselekménye. Egy nő egy örökölt gyémánt nyomába ered, és magával ragad (véletlenül) egy angol urat, akivel egymásba szeretnek. Ez a kapcsolat engem tényleg szórakoztatott és tudtam szeretni. 🙂 Vicces volt, és talán kaptunk is valamit.

Rejtő Jenő: Csontbrigád
Szudánban egy katonai alakulat a poklok poklát járja át magában is, viszont vannak, akiknek ennél is rosszabb, az elítéltjeiknek, akik a csontbrigádot alkotják. Nagyon szemléletes szociológiai leírást kapunk, de nem nélkülözzük a Rejtős humort, ami itt azon túl, hogy vicces, átcsap valamiféle részvétté vagy valami elgondolkodtatóvá. Hosszú volt, de érdemes volt várni… Valami emberit ragad meg és mondd el nekünk.

Rejtő Jenő: Megyek Párizsba, ahol még egyszer sem haldokoltam
Ez egy váratlan Rejtő könyv volt, aminek az utazás és az európaiság áll a középpontjában. Az a kultúra, amire már nincs igény. A könyv egy klasszikus csavargó regény. Egy olyan ember csavargását írja le, aki kiszorul a kávéházból, ahová determináltan való volna. Rejtő regényében a fiziólógiai igények a majd lesz valahogy szerint elégülnek ki, miközben az egészben van valami beat. Azáltal, hogy úton vagyunk, talán nem vagyunk sehol, és talán nem tudjuk majd sehol odavalónak érezni magam. Vagy legalábbis ezeket a kérdéseket veti fel számomra a szöveg.

Kortárs szépirodalom

Kis Tibor Noé: Inkognitó
Már olvastam, de azt éreztem egy délután, hogy muszáj újra olvasnom, és tényleg muszáj volt. Nagyon szeretem továbbra is, de talán már nem csak olvasó szemmel. Nagyon szerettem, ami történik a regényben az identitással. Nagyon éltem a nyelvét és a megfigyeléseinek az apróságát. Még biztosan nyúlni fogok hozzá

Szórakoztató irodalom, csak úgy

Janne Teller: Ha háború lenne nálunk
Ez igazából egy rövid esszé a migrációról a migrációs válság előttről és nagyon szeretném szeretni.
Szerettem, hogy át lett írva magyar helyzetre, szerettem, hogy alapos volt, de az alapszituáció néhol nagyon kibontott, néha pedig nagyon elnagyolt vagy valószínűtlen. Elgondolkodtatott, és erre nagyon jó.

LMBT címkés könyv

Már írtam róluk a poszt elején és hamarosan mindkét könyv értékelése olvasható lesz a blogon, így csak skicc szerűen:
Steven Rowley: Lili és a polip (értékelés hamarosan)
Krausz Emma: Osztálykép (értékelés itt.)

Ennyi lett volna az április, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok.
Hamarosan érkezem az ígért értékelésekkel, és más posztokkal. Ha nem szeretnél lemaradni róluk, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra.

És semmiképp ne feledd a következő posztig:
Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Így veszek könyveket

Sziasztok,

a havi summák elején meg szoktam említeni, hogy hány könyvet veszek egy hónapban, és hogy nagyjából mennyit költök ezekre, és általában jó számok ezek. Legalábbis a könyvpiac általános áraihoz képest. Többen kérdeztétek, hogyan történik mindez, így arra gondoltam, hogy most ebben a posztban felfedem a titkaimat. 

tutorial.JPG

Új könyvek

1. Kiadótól

Ha tudatosan szeretnél könyveket vásárolni, úgy, hogy azzal a szerzőt, és a kiadót a legnagyobb arányban szeretnéd támogatni, akkor a kiadó saját boltjaiban, honlapján tudsz a leghatékonyabban keresni. A terjesztők és a forgalmi adó nagyon erősen belenyúl a tárcádba, ha könyveket vásárolsz, ráadásul a kiadó honlapján gyakran találsz olyan kedvezményeket, amiket egyébként nem is érnél el.
Viszont vannak nagyobb kiadói csoportok, a Líra és a Libri hálózathoz tartozók, amiknek a bolthálózatukban is elérsz. A Libri csoportba tartozik a Libri, a Helikon, a Park, a Jelenkor és a Kolibri, a Lírához pedig a Magvető, az Athenaeum, a Corvina, a General Press, a Manó és Menő Könyvek, a Partvonal és a Rózsavölgyi és Társa kiadók.

Legutóbb így szereztem:

Fehér Renátó: Holdidény (Magvető, Líra)
Balaskó Ákos: Tejsav (Magvető, Líra)
André Ferenc: Szótagadó (Jelenkor, Libri)
Mohácsi Balázs: Hungária út, hazafelé (Jelenkor, Libri)

2. Akciók

Elég gyakran figyelem a bolti akciókat, ha véletlenül nem veszem észre, lesz, aki szól, hogy nézd, a Libri, a Líra, az Alexandra, az Agave… kiadónál vagy boltnál akármilyen kedvezmény van. Itt adom fel az első pontban meghatározott elveimet.
Libri és Líra bármikor jöhet, Agavétől Szegedről együtt rendelünk, az Alexandrát pedig a szobatársam hozza el Siklósról, mert ott él, és ott van Alexandra is. 😀

Útban Szegedre így:

Richard Kadrey: A végítélet kis doboza (Agave)
Ted Chiang: Életed története és más novellák (Agave)
Tim Davys: A halállista (Agave)

 

3. Könyvfesztivál

A Könyvfesztivál és a Könyvhét jó alkalom, hogy összehozza az 1. és a 2. pontot, miközben itt először szagolok, taperolok, válogatok, keresek, összefoglalva vásárolok. És még közvetlen élményem és  véleményem is lesz a kiadóról, és mindezt olcsón.

A tavalyi beszerzéseket ide kattintva találod, és hamarosan érkeznek az idei terveim.

 4. Könyvudvar

És végül az utolsó nagy csoport az új könyvek kategóriában. A Könyvudvarra kiadók passzolják le a raktárkészletüket, így teljesen hibátlan könyveket lehet náluk beszerezni párszáz forintért. Alapvetően kevés olyan könyv van, amit keresel és fent van, de én sok Ulpius-házas könyvet ott vettem, illetve elég változatosan veszek onnan kortárs szépirodalmat és szórakoztató irodalmat is. 🙂 Nagyon szeretem, bár ki kell tapasztalni, hogy hogy tudsz hatékonyan keresni. 

Legutóbbi szerzemények:

Sally Garner: A Hold legsötétebb oldala
Avery Corman: Kramer kontra Kramer
Lakatos Menyhért: Füstös képek
Agneta Pleijel: Lord Sohamár

Használt könyvek

5. Moly.hu városi csoport

Bárhol élsz, ha moly.hu felhasználó vagy, biztosan van a városodnak vagy egy hozzád közeli városnak molygyűjtő zónája, ahol helyi emberek árulnak nagyon jó áron olyan könyveket, amiktől szabadulnának. Egyébként nagyon jól tudok velük alkudni, és eddig csak jó tapasztalatom volt. 🙂

Legutóbbi szerzemény:

Steven Rowley: Lily és a polip

6. Kóborló Könyvesbolt

Az egyetemen illetve a plázában a Bödön piacon szokott lenni egy használt könyves pult, ahol iszonyatosan értékes és szuperül összeválogatott könyvek közül kereshetjük azt, amelyik megszólít minket. És velem már egy csomószor előfordult, hogy épp kívánságlistás könyvemet találtam meg ott… Szóval kedvencek evör. 😉

Legutóbbi szerzemények:

Cristopher Milne: Róbert Gida emlékei
J. D. Salinger: Zabhegyező
Dragomán György: a fehér király
Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográia
Zsolmár János: Hibiszkuszherceg

7. Kreatív Könyvtárosok Társasága

Az SZTE Bölcsészettudományi Karának könyvtáros tanulói létrehoztak egy csoportot, akik több könyves rendezvényt csinálnak, melyeken legtöbbször könyv csere-bere is van. Ezek a programok arra sarkalnak, hogy nézzem át a saját polcomat, hogy mit cserélnék el, és persze új könyveket (és király könyvjelzőket) is lehet náluk vadászni.

Legutóbbi szerzemények:

Déry Tibor: Újabb napok hordaléka
„A cívódó magyar” versantológia
Jane Austen: Cathrine

A poszt zárásaként azt szeretném elmondani, amit talán sikerült végigvezetnem a poszton, hogy azt gondolom, hogy mindenki képes olcsón, olcsóbban könyveket szerezni. Ha nyitott vagy erre, elég néhány google keresés vagy egy hosszabb szombat délutáni séta, amik azokért a szuper olvasmányélményekért, amiket én kaptam, biztosan megéri. 🙂

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok,  ha van véleményetek, gondolatotok, hozzászólásotok, keressetek bátran komment szekcióban. Hamarosan érkezem egy új bejegyzéssel.
Ha nem szeretnél lemaradni róla, kattints a bal felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, less be facebookra, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, irány az instagram. 🙂

És semmi esetre se feledd a következő posztig, hogy: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Heti mesélős és HAUL (40. hét)

Sziasztok,

sok olyan rendezvényen veszek részt, amiről szívesen mesélnék nektek pár szót, épp ezért úgy gondoltam, hogy hozok nektek egy ilyen, majd hetente, kéthetente, és általában szombaton jelentkező bejegyzést.

Mit szereztem a héten?

1. Park kiadó, recenzió

Radclyffe Hall: A magány kútja
Szépirodalom a jól ismert unalmas szépirodalmi nyelv nélkül, egészen azért, mert most fordították le, és adták ki magyarul. Egyébként egy 1928-ban kiadott viktoriánus leszbikus regény, ami betiltásra került Angliában.
A 100. oldalnál járok, és tetszik eléggé, majd jön értékelés, ha végzek. 🙂
(Update: Random összekapcsolás: 73 éve, éppen ezen a napon hunyt el az írónő. Most láttam molyon.)

amk.jpg

2. Kreatív könyvtárosok társasága könyvcseréje

alapvetően sok könyvem van, és kevés helyem, ezért rostálom azokat a könyveket, amiket valószínűleg nem fogok még egyszer elolvasni, és nem is alakult ki közöttünk akkora érzelmi kötődés, hogy őrizgessem. Ennek keretében mindig elég menő könyveket viszek, és általában sikerül elég menő könyveket is hoznom, találomra, amikről egyébként elég keveset is tudok előtte. Szerdán sem volt ez másként.

Mán-Várhegyi Réka: Boldogtalanság az Auróra-telepencovers_294723.jpg
A József Attila Kör és a prae.hu által kiadott közös JAK-füzetek része, ami egy elég nívós sorozat és tervbe van jó néhány beszerzése még.
Ez egy triller, amiről még nem tudok semmit, de Németh Gábor ilyen nemgáz fülszöveget írt hozzá: 

Mindenkit megmért, és senkit sem talált elég nehéznek. Éles és csúfondáros pillantást vetett a világra, mire a világ összecsinálta magát, és szépen bevallott mindent. Így aztán ezekben a történetekben pont olyannak látszik, amilyen. Rémületesnek és nevetségesnek. Istennél a kegyelem, tréfálkozunk vele, mint a bíró egy nem létező viccben. És tényleg lehet nevetni, igaz, csak befelé, mozdulatlan arccal – a szerző vélhetően attól tart, a sírást esetleg nem találnánk elegánsnak. Hősei úgy merülnek el a Semmiben, mintha a „Heidegger” egy menő fitnesszterem neve volna, a boldogtalanság pedig csak a szórakozás finoman perverz, trendi fajtája. A gonoszság mint esztétikai kategória? Ugyan. Ez a könyv tele van megértéssel. Ne mondják, hogy nem szóltam – nagy, realista írót köszönthetünk Mán-Várhegyi Rékában.

Jane Austen: Catharine
Jane Austen, romantikus, kedves, és a kis helyet foglaló Helikon sorozatból való, amelyről már a könyvfesztiválos szerzemények között írtam. Miért ne hoztam volna el?

Alfred Jarry: A szuperhím
Nem tudom, hogy mennyire tudjátok rólam, de rajongok a feminista kritikáért, és eszmeileg is eléggé azonosulok velük, így ez a cím nyilván felkeltette az érdeklődésem. Vicces jelenetek, alkoholt, és erotikát ígér, én pedig nyitott vagyok. 🙂

Vlagyimir Zseleznykov: Bocsáss meg magárijesztő
A Móra kiadó régi pik-nik sorozatában jelent meg, akár csak az Adrian Mole vagy a New Yorkban minden más.
A sorozat általában elég erős társadalmi kérdéseket vet fel, mint amilyen maga a felnövés, a hazudozás, a homoszexualitás vagy jelen kötet esetében az iskolai zaklatás, és mindig egy érdekes, személyes, az ifjúság számára befogadható történetben, általában egy karaktert követve.

Hol voltam a héten?

Magyar könyvkiadók napja

Szóvalhogy az egyetemünk szervezett egy ilyen igenremek programot, amelynek keretében több rendezvényen voltam. Bemutatkozott a JAK, és a legújabb JAK-füzetek, külön kiemelném Tolvaj Zoli kötetét, amelyről akkor még irodalomban nem annyira jártasként a könyvfesztiválos posztban így nyilatkoztam:jak_fuzet.jpg

Alapvetően sajnos a szerzőről nem tudok semmit, csak hogy első kötetes, meg hogy a József Attila Kör és a prae.hu közös kiadása ez a kötet. A könyves néni ajánlotta, és nekem tetszettek a random kinyitott versek első mondatai, szóval átestek az én verseskötet választási aktusomon, és végül velem maradt. Izgatottan várom, hogy milyen kapcsolatunk lesz. 🙂

Nos, azóta remek kapcsolatban vagyok a kötettel, és javítás: ez a harmadik kötete Zolinak. 🙂

Az egyetem udvarán néhány szépirodalmi kiadó is kipakolt, jellemzően akciókkal, és bár direkt pénz nélkül mentem (mert különben otthagytam volna az életem), körbenéztem, és jó volt látni, hogy 1.) A Libri standján már kint volt A magány kútja 2.) Most már vagyok olyanba a kortárs irodalommal, hogy a Magvető asztaláról szinte mindenről tudtam volna mondani 1-2 mondatot. 🙂 Yaeh!

Továbbá volt egy nagyon izgalmas kerekasztal-beszélgetés a mai szépirodalmi kiadókkal, ami elég menőn sikerült. Egy picit én is tisztába kerültem a kiadócsoportokkal, sokat beszélgettek az Alexandra csúfos végéről, és arról, hogy mit okozott ez a könyvpiacon, a bizományi rendszerről, ahogy a könyvnagykereskedések működnek (röviden, a profit a könyvből késleltetve jut el a kiadóhoz, és a kereskedő semmilyen igazi kockázatot nem vállal azzal, hogy forgalmaz, mert kb. nincs benne saját pénze), arról, hogy az esetek többségében nem lehet fenntartani egy-egy mintaboltot önmagában, hisz például a plázákban ugyanazt a pénzt kérik el tőlük (nyilván), mint a McDonaldstól, és beszéltek korábbi korok örökségéről, vagy a rendszerváltás előtti és utáni könyvpiacról… Szóval csupa olyan dologról, amiről jó, és menő tisztába lenni. 🙂

Mostantól, ha izgalmasabb hetem lesz, vagy több könyvet vásárolok, várhattok ilyen posztokat. 🙂

A következő napokban, ahogy közeledünk az Előbújás napjához, várhattok néhány ehhez kapcsolódó tartalmat. Ha nem szeretnétek lemaradni, iratkozzatok fel a jobb felső sarokban egyetlen kattintással, vagy lájkoljatok facebookon, ahol háttártartalmakat is osztok meg, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keressetek instagrammon. 🙂

A következő posztig ne feledjétek: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

 

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén