Címke: Könyvmolyképző_Kiadó

Sarina Bowen – Elle Kennedy: Ez a srác

Dátum: 2019.08.21.

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy régóta várt könyvről írok értékelést. Egy olyanról, ami szintén a young adult, new adult világból érkezik, felveti a számos melegséggel kapcsolatos problémát, de ezt egy erős, férfias közegbe, az amerikai jéghoki első osztályába helyezi, tele erotikával. Nagyon nagy várakozásaim voltak, és hát… Nézzük:

Jamie Canning és Ryan Wesley a középiskolás évek alatt együtt edzőtáboroztak hat héten át minden nyáron. Mindig szobatársak voltak és az évek alatt legjobb barátok lettek, majd az utolsó évben ez a kapcsolat megszűnt, mintha elvágták volna. Egy részeg hülyülésnek tűnt az utolsó este. Ryan leszopta Jamie-t, mert vesztett egy versenyen. Csakhogy Ryan ezt nagyon szerette volna, mert ő ekkor lassan ráébred, meleg, és szerelmes a legjobb barátjába, akit, úgy érzi, most kihasznált azzal, hogy egy kihívást, bátorságméregetést font az egész köré.

És a kapcsolatuk következő pontján mindketten 22 évesek. A négy év alatt nem történt semmi, és volna mit megbeszélni kettejük között. Először a főiskolások közti verseny negyeddöntőjében találkoznak, majd együtt edzősködnek a gyermekkorukban fontos szerepet játszó edzőtáborban. És, mint ahogy sejthetjük a romantikus erotikus műfajmegjelölésből, a két srác összejön, és a nadrág is hamar lekerül. Sőt, a nadrág előbb kerül le. A kötet nagy részét aztán ezen kapcsolat minőségének megállapítása és továbbformálását teszi ki.

A regényben így olvashatjuk a világot egy tapasztalt meleg, és egy önmaga szexualitását és a melegség közegét most megismerő biszex szemszögén keresztül is. Egyrészt sokszor már komikus volt olvasni azt, hogy mennyire más kérdéseket vet fel Jamie magában, hogy a biszexualitását tisztázza, másrészt izgalmas volt, ahogy először gondol rá egy meleg férfi melegként, először gondolják őket randizó párnak, vagy ahogy először találkozik homofóbiával, miközben, mivel Ryan tudja kezelni a helyzeteket, ezekben a szituációkban neki valamiféle beavató szerepe is lesz.

A kapcsolatukat azonban bonyolítja, hogy Ryan Wesleynek lehetősége és szándéka van folytatni a hokikarrierjét egy elsőosztálybeli csapatban, és ezt nem szeretné kockáztatni azzal, hogy egy férfival kapják rajta, így az első évben, vagy amíg pótolhatatlannak nem érzi magát a csoportban, cölibátusba kényszerítené magát, így a kettejük kapcsolata sem tud kiteljesedni:

Mert mindig véget ér – sóhajt fel. – Kapunk úgy két-három hónapot belőle, aztán már észbe kapunk, már újra lefagy a tökünk a jégeralsóban. A nyár csak szórakozik velünk – von vállat. – Mindig véget ér. – ismétli.

Ryan korábban gyakran élt egyéjszakás kalandokban, a csapattársai tudtak a melegségéről, az amerikai seregből már ismert „Ne kérdezd, ne mondd” szabály szerint nem híreszteli a melegségét, de ha megkérdezik, nem is titkolja. Viszont ez az első osztály teljesen más világ, és ő is máshogy készül rá.

És ezen a dilemmákban mentén nehéz ezt a könyvet egyértelműen elhelyezni a young adult és a new adult kategóriák között. 22 éves srácokról van szó, akik most kezdik az életüket, komoly kapcsolatuk lesz, amiért felelősséggel tartoznak. Ebben az értelemben abszolút new adult. Wes már out, bőséges szexuális tapasztalata van, kialakult stratégiái és tervei vannak az élet számos területére. Viszont erősen dolgozik a regényben a young adult száll. A két srácnak nincs igazán jelleme néhány markáns vonáson kívül. Mint a kamasz fiúkról, szinte csak kanos és álmos állapotról olvashatunk. A fő témái a szerelem, a barátság, nagyon izgalmas és érdekes előbújáshelyzeteket olvashatunk… és azt tapasztalom, hogy az olvasói is elsősorban a young adult könyvek közönségéből áll össze.

És ez a regény kapcsán szerintem állati fontos felvetés. A regény körül a legnagyobb visszhang, hogy végre egy LMBT könyv, ami kemény, férfias közegbe helyezi és problematizálja a szexuális kisebbség témáját. És igen, lehet, hogy ez egy keményebb könyv. Sokkal szókimondóbb a nyelve, humoros, tele van szexuális utalással, és ha már itt tartunk, aktussal, és hát hoki. És a hoki, mint tudjuk, egy férfias, tesztoszteronszagú sport, ezzel együtt egyetlen igazi, a közegből adódó konfliktus van a regényben, amit az intézményrendszer megoldott. Nincs tétje ennek a tesztoszteronszagú háttérnek. Veszélytelennek bizonyul.

És hasonló a helyzet Ryannel és Jamievel is, bár a testi rajongás általában Ryan körül forog. Mert pornószerűen heterós a külseje. Kidolgozott, tetovált teste van, a hoki a mindene… És azért főz kávét reggel, csinál reggelit, figyelmes, még akkor is, ha úgy lakberendez, mintha barlanglakó volna és főzni sem tud. És azt érzem, hogy ez a regény tök nem igaz. Hogy azoknak a heteroszexuális lányoknak és asszonyoknak szól, akik számára érdekes az, hogy sem az ágyban, sem az életben nincsenek leosztva a nemi szerepek. Azt érzem, hogy valótlanul ki akar szolgálni egy réteget, és bár a hokiban a két író számára alapos utánajárással találkozunk, addig az LMBT témában nem igazán hoz újdonságot vagy érdekeset.

Kedvenc részem: Ebben a regényben írtak egy tipikus kedvenc részt, amit én is nagyon szerettem. Jamie kaliforniai családja a világ legcukibb, legszeretetreméltóbb dolga, ami létezhet. Ezzel együtt az én kedvenc részem az, amikor a gyermekkori edző kiáll mellettük. Mert ott elindulhatott volna a regényben a keményebb, téttel bíró regény.

Végezetül ajánlom a regényt annak, aki egy könnyed pihentető, erősen erotizált olvasmányra vágyik, vagy érdekli a férfi társadalmi nemnek egy izgalmas konstrukciója. Egy klasszul megírt regény ez, ami nem bontja le a ház falát, nem lesz tele újdonságokkal, de egy kényelmes buszút alatt simán újraolvasnám egyszer.

Sarina Bowen – Elle Kennedy: Ez a srác
Könyvmolyképző, Rubin pöttyös könyvek, 2018
348 oldal
Így olvastam: Másfél nap alatt. Jól megírt szöveg, pár oldalanként szemszöget és fejezeteket vált, nem fárad el, másfél nap alatt pörgettem ki.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdéseid, megjegyzéseid volnának, keress bátran a komment szekcióban.

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra. Ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, keress bátran instagramon. És semmiképp ne feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája

Szerző: Szilvió

Dátum: 2019.05.23.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy nagyon klassz ifjúsági könyvről fogok nektek mesélni, amihez nem tudok nem kötődni. Mert, ha Patrick Nessről azt mondom, hogy a tudatomnak ír mindenről, ami érdekel, akkor Sáenz a lelkemnek ír. Mindarról, amit valaha éreztem. És tudja mit kell mondania. Mindig. Korábbi könyvéről, az Aristotle és Dante a világmindenség titkainak nyomábanról nem tudtam értékelést írni, mert nagyon mélyen érintett az egész regény, és nem állok készen ennyire kiadni magam, de ez a regény szerencsére nem ért annyira intimen. Ez is szinte nagyszerű regény, de nem ért annyira hozzám. Szóval írok róla. 🙂

Benjamin Aire Sáenz új regénye az egyik legjobban várt idei megjelenés számomra, mert tudtam, hogy nagyon jó lesz, és nem kellett csalódnom. Azonban amíg a korábbi regényében Sáenz elsősorban a múlt okozta traumákról és az elhallgatásról beszél, addig ez a regény sokkal inkább a jelen pillanatban traumatizált kamaszokkal dolgozik.

Salvador (becézve: Sally) legjobb barátnője azt mondja, hogy a gimnázium utolsó évének első napján megváltozik az életük, elkezdenek felnőni. És mi itt vesszük fel a szálat. Hogy egyszer csak már nem ugyanazt gondolja Sally a világról, és verekedésbe bonyolódik az egyik iskolatársával, aki lebuzizza az édesapját. Pedig Sally sosem verekedett, most mégis gondolkodás nélkül cselekszik, .és ezt nem tudja kezelni. Megkérdőjelezi mindazt, ahogy eddig élt a nevelőapjával, aki történetesen tényleg meleg, és egyedül neveli Sallyt. Jól élnek, mindene megvan, csak autója nincs, mert van lábuk, és tudnak azzal menni. Sokáig ennyit látunk belőle. Hogy egy jó apa, aki tudja kezelni a helyzeteket, kedves, következetes és nem akar elkényeztető szülő lenni, és jól kezeli Samet, a fia legjobb barátnőjét, aki sokat van náluk. Sally életére azt mondhatjuk, hogy rendben van. Hogy kiegyensúlyozott. Nincs az életében szerepe sem annak, hogy örökbefogadott, sem annak, hogy meleg az apja, csak létezik egy ismerős könnyebbségben, amit a verekedés megkérdőjelez vagy berepeszt.

A legjobb barátját, Samet az édesanyja egyedül neveli, és nem a klasszikus szerető családban élnek ketten. Mármint szeretik egymást Silviával, de sokat vitatkoznak, a legtöbb fontos szabályt vagy megbeszélni valót rúzzsal a fürdőszobai tükörre írják, és egyikük sincs igazán sokat otthon. Sam általában Sallyéknél van, vagy az aktuális barátjával. A rossz fiúk az esetei. Az Egy különc srác feljegyzéseiben azt mondja a tanár, hogy azt a szerelmet viszonozzuk, amit megérdemlünk. és Sam azt hiszem ilyen. Pedig csinos, jól tanul, versengő szellem, aki jó egyetemre akar bekerülni és nagyon vág az esze. Ismeri az embereket, és nagyon frappánsan válaszolgat.

Kettejük kapcsolatát első látásra az határozza meg az ominózus tanévkezdésig, hogy nem volt titkuk egymás előtt, és hogy folyamatosan együtt voltak. És valahogy erről is van szó, csak közben ott vannak azok a közös viccek és játszmák, akár egymással, akár másokkal, például Sally édasapjával, Vincentével szemben. És persze a játékok, mint az ANSZ, vagyis a nap szava, vagy a Mi lenne, ha…? játékok, amin nagyon sokat gondolkodtam az olvasás közben:

– Mi lenne, ha soha nem találkoztunk volna?
– Akkor nem lennénk legjobb barátok.
– Nem – feleltem.
A nem azt jelentette, hogy a választ nem fogadom el. Csak háromszor kaphattál nemet, azután kiestél. Mint a baseballban.
– Te szemét! – Utálta, amikor nemet kap. Aztán elmosolyodott. Tudtam, hogy mindjárt előrukkol valamivel. – Ha sosem találkoztunk volna, akkor csak három évszak lenne.
– Hmm. Most ki kéne találnom, hogy melyik nem lenne? – kérdeztem.
– Aha.
Egy pillanatra elgondolkodtam, aztán elmosolyodtam.
– A tavasz. Akkor nem lenne tavasz.
– Tavasz – ismételte.

Ebbe az intim és szeretettel teli, egymást ismerő barátságba érkezik meg a mindig éhes Fito, akit az aktív szerhasználó anyja szintén egyedül nevel. Márha ez nevelés. Szóval együtt élnek. Fitonak két munkahelye van, hogy egyetemre tudjon menni, és kitörjön abból a kiszolgáltatott sorból, ahová került. Fito jó srác, aki nem tudja kezelni a szeretetet, mert nem tanulta meg. A családjában sem, de barátai sem igazán voltak, és az egyetlen kapcsolata sem alakult valami jól. Fito szintén meleg. Egyszer csak beszélgetni kezdenek Sallyvel, aztán a következő pillanatokban Sam és Sally között találja magát, akik megpróbálják megértetni vele, hogy ő igen is értékes ember, aki megérdemli, hogy szeressék, mégha ezt nehéz is számára elképzelni.

A regény folyamán mindhárom szereplő felnő, talán ezt mondhatjuk. Mindhármuk olyan traumákkal találkoznak ebben a 460-70 oldalban, amik az egész életükre hatással lesz, és amit nagyon fontos jól kezelni, és amivel kapcsolatban Sáenz igazán tudja, hogy mit kell írnia. Tudja, hogy mi kell annak a kamasznak, aki alól egyik pillanatról a másikra kihúzzák a talajt. Nagyon gyakran kell újradefiniálnia a szerzőnek a barátságot, a családot és egyáltalán a szeretetet, és jelentem, hogy jut valahová. Valami olyanná, amire szüksége van ennek a világnak.

Szüksége van rá, mert beszél a könyv a hitről. És nem csak az egyházhoz köthető, hitről, hanem egyáltalán, az emberbe vetett hitből, vagy arról, hogy hinnünk kell, hogy minden jobbra fordul. Beszél a halálról, a hirtelenről és a lassan felzabálóról, és azokról, akik itt maradtak. Szexuális irányultság és nemzetiségi alapúan (az USA-ban élő mexikóiak identitása kapcsán) beszél a megkülönböztetésről, és mindenek feletti értéknek tartja az emberi méltóságot, és ez kibaszott fontos.

És az ügy érdekében persze legalább két szereplő nagyon idealizált, és nagyon támogató a közege a regény három szereplőjének. Olyan, ami segít nekik átvészelni és egyáltalán megélni a válsághelyzeteket. Nagyon erős barátságokról, és könnyebb, középosztálybeli élethelyzetről beszélünk, és igen, lehet, hogy fontos volna, hogy arról beszéljünk, hogy ezeket a helyzeteket mélyszegénységben vagy más nem támogató közegben is megélik emberek, de enélkül is működött a könyv.

Ezzel együtt a könyv telis-tele van elvarratlan szálakkal, mintha a szorító határidő miatt a fontosabb mozzanatokat Sáenz mestermunkával összeállította volna, de az ambíciói nagyobbak lettek volna. Csak néhány eközül: Salvador igazi apjának megkeresése végig mozgatja a regényt, és hirtelen megoldása lesz, amit nem igazán vártunk. A legtöbb kihallgatott információból sem következik semmi. Sam és a srác kapcsolata sem tisztázódik, és nem építő jellegű kérdések is maradtak bennem a kötet lezárásakor. Ezzel együtt persze sikerült kipucolnia a lelkem, csak érzem, hogy lehetett volna ez egy jobb könyv. Egy jobb Sáenz könyv. 🙂

Kedvenc rész: A már megemlegetett Mi lenne, ha játék…? ismertető fejezete, és az, amikor Fito telefont kap, de az azért, mert az abban a fejezetben elmondottakkal még nekem is van dolgom az életben.

Végezetül szeretettel ajánlom a könyvet azoknak, akik egy kis csodára vágynak nagyon olvasmányosan. Olyanoknak, akiket érdekel egy nem szerelmes ifjúsági, akiket érdekel a szülő gyermek kapcsolat, és azoknak, akiknek könnyű, vízben oldható, de utánozhatatlanul kellemes lelki fröccsre van szüksége. Nekik Sáenzzel meg kell ismerkedniük. 🙂

Benjamin Alire Sáenz: Életem kifürkészhetetlen logikája
Könyvmolyképző, 2019
472. oldal
Így olvastam: Egy oda-vissza vonatút alatt, és két rövidebb elalvás előtti ülésben. Nem sűrűn szedett, és nagyon sűrűnk kezdődnek új fejezetek, így nem kell megijedni az oldalszámtól sem. A nyelvezete pedig gördül.

.Ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdéseitek, megjegyzéseitek volna, hagyjatok bátran kommentet. 🙂 Ha szeretnétek további értékeléseket, könyves tartalmakat olvasni tőlem, kattintsatok a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig arra vagy kíváncsi, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És a következő posztig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Bálint Erika: Adj esélyt!

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.12.14.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy új, magyar nyelvű, meleg témában utazó regényről fogunk beszélni, Bálint Erika néhány hete megjelent Adj esélyt! című könyvéről, amely egy nagyon erős történettel dolgozik, és fontos dolgokat vet fel a szülőségről, a gyermekségről és az elhagyottságról is. De nézzük bővebben:

Az Adj esélyt! cselekményét, egy múltbéli 13 évvel ezelőtti esemény adja meg, amihez képest a szereplők viszonyulnak valahogyan. Ez a cselekmény pedig az, hogy Adorján, a sebész elhagyta a feleségét, Évát, és a nyolcéves gyermekét, Tomit. Tovább borzolta a kedélyeket, hogy Adorján egy férfiért hagyta ott Évát és Tomit, és hogy nem jelentkezett, mint apa.

A könyv cselekménye viszont napjainkban játszódik. Egy zsúfolt napon kezdődik Budapest belvárosában, egy forgalmi dugó okozta balesetben, ahol Adorján látszólag meghúzta a felsőtestét, és találkozott egy sráccal, aki hasonlíthat Tomira. Később kiderül, hogy a srác nem Tomi, ez a kiderültek szerencsésebb része, és hogy Adorján halálos beteg, és pusztán hónapjai vannak hátra. És igen, ez valamelyest értelmezhető egyfajta klisés egymásratalálás regényként, de az írónő ennél alaposabb.

A regény a három főszereplőt követi. Őt, a környezetüket és az emlékeiket. És mindhárom nézőponthoz tartozik egy első szám első személyű, mélyre néző rész, és egy első szám harmadik személyű elbeszélés, ami inkább követi a szereplőt és a környezetüket. Adorján nézőpontjában ott van a kórház, ahol dolgozik, a betegség és az ügyvéd barátja, Ádám, aki támogatja őt. Tamás nézőpontjában osztoznak a barátai elsősorban, Éva nézőpontjában pedig nagyanyó a fontos mellékszereplő, aki valamelyest az írónő szócsöve. Nagyanyó tartja fent a kapcsolatot Adorjánnal, akivel elvágta Éva a kapcsolatot, és ő az, aki Évának folyamatosan mozgatja a lelkiismeretét.

És ha már alaposnak tartjuk az írónőt: ez leginkább az indítékokban jelenik meg. Éva megszégyenítve és megalázva érezte magát, amikor Adorján bejelentette, hogy elhagyja egy férfiért, és egyébként is elég homofób környezetben nő fel, amin persze túl fog, és túl kell lépnie. A sors majd úgy hozza. De hajlamosak vagyunk, és az elbeszélés egy pontja rátesz erre az olvasatra, Évát egy kielégítetlen picsának tartani. Sőt, ahogy telnek a napok az olvasás óta, egyre szimpatikusabb ez az olvasat.

Adorjánt Éva azzal fenyegette meg, mint a feltörekvő sebészt, hogy ha nem hagyja békén Tomit, akkor mindenkinek elmondja, hogy meleg a férje. És Adorján nem szerette volna ezt a kockázatot vállalni, akkor. Persze 13 évvel ezelőtt ez egy legitim döntésnek is tűnhetett, de nem kér felmentést Adorján ezért. És ez egy nagyon elfogadhatónak tűnő álláspont, különösen Éváéval szemben, aki úgy gondolja, nincs mi alól felmentést kérjen. Tomi folyamatos kérdezősködései elől Éva azt hazudta a fiának, hogy Adorján meghalt. Nyilván Tominak sem könnyű feldolgozni, hogy az apja él. Csak 13 éve nem nézett felé.
És ettől mind az egész egy nagyon könnyen olvasható, de állatira feszültséggel, suspens-zel teli regény.

De a feszültséghez hozzá tartozik az, hogy nem mindig működik, ha a konkrét sorokat, és nem a történetvezetést nézzük. Tele van olyan finomságokkal a regény, mint azzal, hogy egy kapcsolatból kell maradjon annyi, hogy tudjuk, mit szeret a másik, vagy például a piros székkel kapcsolatos epizódok is fontosak. De vannak olyan túlírtságok, minthogy a kanalak felszedik a főzelékterhüket a tányérról, vagy hogy a szomszéd házban a pusztulás milyen meghívós bált rendez. Ezeknél azt érzem, hogy a regény elvesztette a fókuszát. És el lehet mondani erről, hogy például a filmkultúrában jól tud kinézni, de nem működnek a regényben, nem lesz tétje.

A regény erőssége viszont, hogy rendkívül sok melegséggel kapcsolatos állítást mutat fel, amiknek különbözőek ugyan a legitimitása (és a szerző ezt is jól kiegyenlíti), de kétségkívül a mai társadalomban létező, melegséggel kapcsolatos narratívák. Ilyen az, hogy a melegség egyaránt lehet hálószobatitok, amihez senkinek semmi köze, és ezzel egyszerre lehet egy mozgalmár álláspont is legitim. Hangsúlyt fektet arra, hogy a melegséget ma is sokan betegségnek tartják. Reflektál arra a sztereotípiára, miszerint a melegek mind mocskos ágyakban fetrengenek az első szembejövővel, reflektál arra a KDNP közeli nézőpontra, ami szerint a melegség egy magtalan kapcsolat, aminek így nincs legitimitása. Reflektál arra, hogy a melegség feltételezése magyar utcákon is járva jelentheti azt, hogy megverhető vagy, hogy emberek szerint az, hogy valakire rásütjük, hogy meleg, az a legrosszabb címke, amit kaphat.
Ezzel kapcsolatban nagyon szerettem, és örültem, hogy szóba került még a gyűlöletbűncselekmény, ami jogilag lefektetve nagyobb büntetést von maga után, mint ha csak garázdaság történne. Lefordítva aktivistáról, ha bántódásod esik, és valószínűsíthetően azért, mert meleg vagy, akkor ott nem pusztán neked esik bántódásod, hanem a meleg közösségnek üzennek a támadók, és így egy megfélemlítő erejű, csoportellenes tevékenység áldozata vagy, azt a jog jobban elítéli.

És beszél minderről csak egy egyszerű történetben. Nem érzed azt, hogy te egy hiperérzékeny, társadalomra nyitott, alaposan átgondolt könyvet olvasol, csak beleveted magad a cselekménybe. Rendkívül olvasmányos, és fontos szövege lehet ez a magyar nyelvű szórakoztató irodalomnak, amit bátran merek ajánlani.

A kedvenc részem: Ez most para lesz, de Adorján motoros jelenete. Nagyon durván azt gondoltam a regény elején, hogy ő csak azért orvos, mert miért ne. És ott tétje lett ennek az egész szövegben, és szintén az van, hogy napok óta nem megy ki a fejemből, mert akkora Baszd meg!, és fantasztikusnak tartom, és én sem tettem volna másként.

Ajánlom a könyvet olyanoknak, akik nem romantikus könyveket keresnek, és szívesen olvasnak valamit, ami ki van találva, mégis gördülékeny. Ajánlom azoknak, akik nyitottak egy első könyves magyar írónő regényére, és nem rettenti meg őket lehetséges szétírások. És ajánlom mindenkinek, aki gondolkodik a könyvön, vagy a poszt felkeltette az érdeklődését.

Bálint Erika: Adj esélyt!
Könyvmolyképző, 2018
296. oldal
Így olvastam: Három hosszabb ülésben, egy nap alatt. Rendkívül könnyen olvasható, ifjúsági nyelve van, olyan feszültségekkel, amik nem engedik elhagyni.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, és köszönöm Bálint Erikának a bizalmát, hogy elküldte nekem ezt a könyvet. Ha olvastátok már, vagy kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban. 🙂
És hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, addig keressétek a blogot facebookon háttértartalmakért és az ott zajló #ugyanazaszeretet kampány képeiért, vagy ha az érdekel, ki áll a blog mögött, keressetek bátran instagramon.

És semmiképp ne feledjétek a következő bejegyzésig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Rácz-Stefán Tibor: Túl szép

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.01.15.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,
a ma hozott Rácz-Stefán Tibor könyv könnyű, szerelmes, limonádé, és egy picit Túl szép. Nézzük is. 😉

A könyv két srácról, Márkról és Olivérről szól. Márk egy vidéki srác, aki érettségi után felkerül Budapestre egy OKJ-s turisztikai képzésre, és egy közös albérleten osztozik legjobb barátjával Dorinával. Jah, és a lényeg, kövér. Viszont mielőtt ebbe belemennék, beszélek Olivérről. Olivér egy fiatal és tehetséges úszó, aki doppingbotrányba keveredett, ezért eltiltásban él. Országos ismertséget mint Pepsi reklámarc szerzett, amit Telivér ragadványnévvel vállalt. Ha azt kérdeznéd, két ilyen srác hol találkozik: Mindketten diákmunkát keresnek, és egy közös irodában kell tengetniük adatrögzítés jegyében telő estéjeiket, és hát ahogy az munkatársak között lenni szokott, lassan megismerik egymást.

Alapvetően, mégha közhelyes is, érdekes felvetés lehetett volna Olivér és Márk kapcsolata. Márk kövérsége nem csak mint testsúlyprobléma van jelen az életében, hanem az ételhez való viszonyt, a szeretet kifejeződését is láttatja, ugyanakkor folyamatos reflexióban van a külvilággal, figyeli, hogy ki figyeli, ki reagál rá ismeretlenül az utcán, és tele van belső szorongásokkal, és izgalmas, mély ugyanakkor vicces kikerülési stratégiákkal.

Olivér ezzel szemben felületesnek tűnik először, nagyon értékelendő, hogy az ő karaktere is megkapja a történetét, és megvilágításba kerül, miért bizalmatlan, miért felületes, és miért is lenéző az ő korai belső hangja. A személyiségének szerves része az úszás, a víz, és nagyon fontos, domináns jelenetek játszódnak itt, miközben kiürül az agya, vagy lehiggad.

Érdekes még a karakterekben, hogy városiak a szó legtöbb értelmében. Márk úgy látja a várost, mint egy frissen belecsöppent, Olivér pedig kiélvezi a lehetőségeket. Mindketten olyan életben élnek, ahol nem fontos haza menni, ahol nem húzza le az önmegvalósítást az, hogy ki is volt valójában, ki a környezete szerint. Mindenki kap esélyeket, mindenki él vele, és fontos csavarokat hordoz a történet ezen része, amiket szerettem is.

És nagyjából ennyi pozitívumot tudok erről a könyvről elmondani.

A történet semmiben nem lép túl jól ismert Betti, a csúnya lány toposzon, azaz Márk beleszeret egy szép emberbe, az viszontszereti, és úgy érzi megszépül a kapcsolatban, ami amúgy tök szép, csak nem szól másról, nincs más tétje a könyvnek. Nem tudom, hogy a várakozásaim voltak túl nagyok, és ez csak egy aranyos szerelmes történet, vagy hogy ez tényleg nem Túl szép műve a zsánernek.

A borító szubjektív, de borzalmas, bár én borzalmasnak tartok minden ilyen meztelen test és testiséggel kapcsolatos borítót vagy reklámot, mert azt gondolom, hogy szörnyen tárgyiasító, és szekunder szégyenem van tőlük.

Alapvetően a szekunder szégyen eléggé divatszó manapság, ezért sokféleképpen használhatjuk, a közös ezekben, hogy valami belső részvétet, szégyent fejez ki valamilyen teljesítménnyel szemben, amelyet az alkotója elfogadhatónak tart vagy felülértékel.

Az egész mű alatt úgy éreztem magam, mint egy IKEA katalógusban, ahol mindennek fel van tüntetve a márkája, mert ha Márk egészségtelenül eszik, azt a McDonald’sban teszi, ha sorozatot néz, akkor A zöld íjászt nézi, a tányérai a falon (WTF?) Coca Colasak, Telivér (Ha ezt a nevet a Pepsi elfogadná, és teleplakátolná vele az országot, bojkottálnám a céget, és olyan tűntetést szerveznék, hogy az ország összes bevásárlóközpontjában egyidőben minden cég által gyártott terméket szétlöknénk 16:53-kor, de szerencsére ez a veszély nem fenyeget.) pedig a Pepsi plakátokon feszít, és ha büdös a szája, megeszi az utolsó Tic Tacot.

Márk büdös életébe nem ért el semmit, mert mindenről azt gondolta, hogy vagy nem akarja, vagy nem tudja. A könyv nagy részében liheg, vagy a sietéstől és a lépcsőzésről vagy szexuális izgalmában, és azért kellene szeretnünk, mert képes olyan mély gondolatokra, minthogy fent és lent, meghogy épp erős vagy gyenge, sőt három szó erejéig a jin és jang témára is kitér, amiből én egy random macskásat hoztam nektek.

Mondtam, hogy nagyon random.

Nyelvileg komoly problémákat hordoznak olyan túlmagyarázások, minthogy: „a hazudós hangján. Amikor így beszél, semmit nem szabad elhinni neki.”, és ezzel több helyen találkoztam. Azt kell ilyenkor feltételeznem mindig, hogy ez nem komoly olvasásra, nem komolyan vehető olvasósnak szánt szöveg, és ez elkeserít. Most is.

A történet azon túl, hogy spoilerbe csapna át a megismerkedésen kívül minden rossz, elnagyolt és átgondolatlan, kicsikben és nagyokban is. Nincs olyan, hogy egy bár személyzete megtagadja egy vendégtől a kiszolgálást, és akkor ez még csak egy dolog, ami legalább szimbolikus, de az egész ennél sokkal nagyobb, sokkal elrugaszkodottabb, sokkal Hollywoodibb (Toljunk össze tíz panelt! Okéjó.) mint bármi amit valaha tapasztaltam, de érződik rajta az a jól felismerhető kínais hamisítvány gumi illat, ami letagadhatatlan és mindannyiunknak az emlékeibe vésődött.

Az elbeszélés mindig első szám első személyű, és erősen közli a pillanatnyi gondolatokat, viszont néha külön bekezdésben dőlten csak a gondolatai beszélnek, amit nem tudtam kezelni, mert nem vált el sem stílusban, sem elbeszélői szerepben, máshol is csak az emlékeket és a gondolatokat olvashatjuk, semmiben nem válik ki, ahogy itt sem.

Két komoly erkölcsi problémám is akad még: és ami a legbosszantóbb, hogy nem szerves részei a könyvnek, tehát egy valamire való szerkesztői munka simán kiszedhette volna:

Márk OKJ-s turisztikai képzésen van, ahol tanulnak politológiát, és egy ponton megjegyzi, hogy nem érti a tárgy létjogosultságát. Nincs a műben jelentősége ennek, és pont ezért nem értem miért kell ennyire baromi erős állítást tenni, főleg mert a politológia a közélettel és a különböző (hatalom)kultúrák találkozásával foglalkozik inkább, és hát az utóbbi elég erősen csatlakozik a turizmushoz.

„Lemegyünk a metróaluljáróba, csövesek közt haladunk el, a bűz nem túl kellemes, de hát ez van.”
Nem baszd meg, egy hajléktalannal még mindig nem az a legnagyobb gond, hogy büdös, hanem az, hogy hajléktalan. Ez egy szociális tünet, amit kezelni kell, és nem leundorítózni, főleg akkor, de tényleg, főleg akkor, ha semmi nem következik ebből a mű további részében.

Kedvenc mozzanat: Olivér nagyon jó döntéseket hozott, és azok a mozzanatok még egészen indokoltak is, talán idealizáltak, de örültem neki. 🙂 Ennek őszintén.

Végezetül, nem tudom kinek ajánlom a könyvet, ha kíváncsi vagy rá, vagy a saját szemeddel győződnél meg, keress egy könyvtárat, és ne utáld magad, amiért nem veszed meg.
Én személyesen hosszabb ideje nem raktam ki ezt a posztot, mert úgy éreztem nem lehet ennyire rossz, és csak a Fogadj el! utáni csalódottságom diktálja, de mielőtt visszavittem a könyvtárba, kivettem a post-iteket, és beleolvasva, rájöttem, hogy de, tényleg ennyire nem szerettem, mégha reméltem is, hogy a bakik elsőkönyves botlások.

Viszont moly.hu-n egész magas %-on áll, szóval ha esetleg te azok között vagy, akiknek ez a kedvenc könyve, reagálj bátran, és diskuráljunk róla, de ez vonatkozik bárkire, akinek mondanivalója van, keressen bátran komment szekcióban. 🙂 Ha esetleg háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagrammra.

A következő posztban folytatjuk, könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Timothy Kurek: Kereszt a szekrényben

Szerző: Szilvió

Dátum: 2017.12.21.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai posztban egy vallásos ember könyvét hoztam nektek. Egy mélyen hívő izgalmas kalandját, aki egy év alatt (és persze az előkészületekkel és a könyv megírásával is telt el idő) hatalmas utat tett meg: Egy mélyen konzervatív és nem túl melegbarát gyülekezet oszlopos tagjaként indult, és megismerte miről is szól igazán a meleg élet… és ha ez még nem volna elég, egy könyvet is írt belőle. 🙂

Szóval, Timothyt úgy ismerjük meg, mint lelkes konzervatív gyülekezeti tag, aki vallásos iskolába járt, vitatkozott LMBT aktivistákkal isten igéjéről, de lenézte őket, és a gyülekezet keménymagja volt, aki sosem kérdőjelezhetné meg a hitét. Aztán ez a Timothy találkozott egy lánnyal a gyülekezetből, akinek elég rossz sorsa lett, mert leszbikus, és kitagadták. És akkor Timothyban felmerült, hogy mi is a krisztusi tanítás, meghogy hogy ítélhet el embereket, akiket nem ismer (de úgyis bűnösök, hisz a homoszexuális névben magába foglaltatik, hogy őknáluk csak férfi férfival hál, ami alapból elég utálatosság), csak a sztereotípiákon át látja őket, és így is tudja csak elképzelni. Igen, bocsánat, egy picit didaktikus, vagy szájbarágós, de a könyv is az. Aranyosan, de az. 🙂

Ez a Tim, akit megismerünk, kitalálja, hogy egy évig melegnek adja ki magát, és megnézi miben változik a stigmatizált élet. És ez egy nagyon izgalmas kalandnak tűnik, nagyon fontos kimondott és megélt dolgokkal, amiket heteróként nem érthetünk, melegként pedig természetesnek gondoltunk, és ezekre különös ráismerni és rácsodálkozni.

Alapjaiban járja végig a meleg élet aspektusait a szerző, és mindenhonnan hagy nyomot. Egy meleg kávézóban találkozunk vele, ismerősökkel és ismeretlenekkel, megtanulja kezelni, hogy nyomulnak rá, és egy helyes kedves srác marad, aki önkritikus, végig, és bár a történet igaz, a maga egy évét írta meg a szerző, érdekes történetmesélési szálakat húz be a történetbe jókor. Visszaemlékezik, kíséri egy bigott farizeus képzeletbeli barátja, aki a neveltetését és az eddig beleszokott értékrendszerét képviseli, és érdekes ahogy harcol vele, ahogy küzd ellene, nagyon ötletes kreatív.

És a könyv: meleg könyv, szembenézés a saját előítéleteinkkel, vagy legalábbis az övével, és azzal a világgal, amelyben melegnek lenni kellett 2009-ben. (2009-ben volt a kísérlet, 2011-re születik meg a könyv.)
A 18. oldalon kimondja, hogy 2009-ben is vannak országok ahol kivégezhetnek valakit, mert meleg. Csak mert meleg. Utal az ENSZ és a Vatikán vitájára arról, hogy elítéljék-e a homoszexualitás (igen, itt főleg a férfiak köztiről van szó) büntethetőségét, és egyáltalán az egész katolicizmusról, amely XVI. Benedek korában nem volt annyira melegbarát, sőt, nagyon erős kampányokat folytatott a melegek egyházból történő kitakarításáért (UPDATE: az ő pápasága alatt lettem előáldozó és bérmálkozó, puszi, Szilvió).

A kísérlet elején előbújik gyülekezetének és a szüleinek, és nagyon őszintén írja meg a fogadtatást, amit egyébkbént az egyik kedvenc és szerintem legfontosabb legfontosabb Martin Luther King idézettel vezet fel, és nem is szeretnék többet hozzáfűzni:

Amikor mindennek vége, akkor nem az ellenfeleink szavára, hanem a barátaink némaságára fogunk emlékezni.

És miközben távolodik el korábbi életéről egyre inkább megtalálja magát, vagy legalábbis talál magának egy közösséget, akik közül vannak akik hisznek Jézusban, és azt gondolják, hogy az Isten ismeri az emberek lelkét, a meleg emberekét is. Meg persze vannak, akik nem, de az a közösség, amibe csöppent, nagyon tudatos, pontosan tudják, hogy az öngyilkosok mekkora számban bújnak elő öngyilkosságuk előtt melegként, és épp ezért vigyáznak egymásra, és szeretik egymást minden képmutatás nélkül, ha nem is a krisztusi úton, de valahogy mégis. (Két mondatos helyzetjelentés itthonról: Amúgy hol a picsába vannak ilyen közösségek itthon? Vagy ez itt nem probléma? DE! Kurvára! Hahó!)

Megismerünk egy karaktert, akit a „ne kérdezd, ne mondd” törvény miatt menesztettek a hadseregből, csak mert az USA 2011.-ig nem kért olyan emberek szolgálatából, akik az azonos neműeket szeretik, és azon keresztül egy egész derékba tört karriert ismerünk meg.

A regényben fontos szerepet kap még az erőszakmentes demonstráció (aminek a kultúráját itthon amúgy hiányolok.), és az AIDS is, és a velük kapcsolatos tévhitek is tisztázásra kerülnek, szintén fontosak és pozitívak.

Ami idegesített: A könyv rettenetesen didaktikus, és kinyilatkoztatás szerű, miközben a konzervatív keresztény álláspont alternatív igazságait taglalja, ahhoz képest a mű végére egy picit önfényezébe csap át, nyilván ettől nem lesz kevésbé fontos az üzenete és az ügye, de visszás volt nekem. És másoknak is…
Illetőleg hiányzott nekem egy picit egy rossz meleg karakter. Leírja, hogy a melegek között, mint bármilyen szociológiai csoportban, vannak jók és rosszak, de a rosszak itt nem szerepelnek, és ez nem tudom mennyire ábrázolja a valós tapasztalatot (vannak sejtéseim), és mennyire lehet (megfontolt?) írói szándék, de visszás.
Jah, és a melegbarát templomot a Szeplőtelen fogadtatásnak szentelték. Érted, a melegbarát templomot. A szeplőtelen fogantatásnak.

A kedvenc részek: egyértelműen a farizeussal folytatott párbeszédek, meg egy pillanat, amikor megláttuk Jézust női ruhában. Ott egy picit letettem a könyvet, és megköszöntem a világnak, hogy létezik.:)

És végezetül szeretnék azzal búcsúzni, ami szerintem a könyv fő üzenete, és fontosnak tartom, hogy itt elhangozzon, mégha már a facebookon futó #ugyanazaszeret kampányban olvashattátok:

És ez vonatkozzon most mindenkire, ha már úgyis karácsony közeleg. 🙂

Ennyi lettünk volna mára, és ami azt illeti, idénre is. Mármint én, és a cinikus énem. 🙂 A következő poszttal már január 3-án tervezem érkezni, most megint a kis faluba utazom, ahol sem térerő sem bármi, az ünnepekre, szóval, bár facebookon még kommunikálunk, tehát keress ott, ha eddig nem tetted volna, itt szeretnék áldott ünnepeket kívánni, és megköszönni az egész éves (majdnem, február közepén indult a blog) követésedet. 🙂

Ha jövőre sem szeretnél lemaradni a tartalmakról, iratkozz fel a jobb felső sarokba kattintva, ha háttértartalmak is érdekelnek, akkor keress facebookon, ha érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, ha pedig szeretnél valamit elmondani, ne fogd magadba, használd a komment szekciót. 🙂

Jövőre pedig megyünk tovább: Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

20 ok, amiért neked szól az Aristotle és Dante a világmindenég titkainak nyomában

Szerző: Szilvió

Dátum: 2017.12.08.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a Soha nincs végéhez hasonlóan ezt a könyvet is régóta rakosgatom, mert nem tudom, hogy írjak róla. Bár ott a spiler veszéllyel volt a gond, addig itt egyszerűen arról, hogy nem tudom leválasztani magamról, és arról, amit nekem adott, és talán ezzel a poszttal sem sikerül majd igazán. Mindenesetre a rövid fülszöveg után nézd meg, hogy miért is szól neked ez a könyv. Mert neked szól. 😉

Dante tud úszni. Ari nem. Dante magabiztos és könnyen szavakba önti érzéseit. Ari nehezen boldogul a beszéddel és kétségektől szenved. Dante belemerül a költészetbe és a művészetekbe. Arit a börtönben lévő bátyjával kapcsolatos gondolatok nyomasztják. Dante világos bőrű. Ari árnyalatai sokkal sötétebbek.

Úgy tűnhet, mintha Dante lenne az utolsó ember, aki képes lebontani a falakat, amiket Ari maga köré emelt. Ám mindezek ellenére, mikor ők ketten találkoznak, különleges kötődés alakul ki közöttük. Rávilágít életük legfontosabb igazságaira, és segít rájönniük, milyen emberek akarnak lenni.

Azonban útjuk során hatalmas akadályokba ütköznek, és csak akkor tudnak megerősödve túljutni rajtuk, ha képesek hinni egymásban és a barátságuk erejében.

Neked szól az Aristotle és Dante a világminenség titkainak nyomában,

ha aludtál már úgy el, hogy abban reménykedtél, a világ más lesz, mire felébredsz.
ha szerinted a világ nem olyan egyszerű mint az egyszeregy.
ha szerinted a világmindenség titkainak megoldásai mindenhol ott vannak, csak észre kell venned.
ha volt már, hogy nem tudtad elmondani, mit érzel.
ha volt már, hogy magadnak sem merted bevallani mit érzel.
ha a saját titkaiddal sem tudsz leszámolni.
ha nem tudsz beszélni a félelmeidről és a démonaidról.
ha féltél már attól, hogy valaki igazán megismerjen.
ha rettegtél már attól, hogy valaki elhagy.
ha sejted már, hogy mindenkinek szüksége van egy barátra.
ha volt már valami, amire nagyon nem akartál gondolni.
ha érezted már azt, hogy sosem fogod magad megérteni, olyan igazából.
ha nem tudod mit kezdenél az univerzum összes titkával.
ha el sem tudod képzelni, hogy ismerd az univerzum minden titkát
ha nézted már csak úgy a csillagokat.
ha volt már olyan igazán jó egyedül.
ha akartál már felpattanni, és belekiabálni a világba az összes csúnya szót, amit ismersz.
ha néhány furcsa pillanatban érezted már azt, hogy mindent el tudsz érni.
ha mindig is szerettél volna fura lenni, jó értelemben. 😉
ha holnaptól szerinted is tiéd lehet a világ.

És persze biztosan neked szól ez a könyv, ha idáig eljutottál. 🙂
A részemről ennyi lettem volna mára, köszönöm, hogy olvastál. Ha nem szeretnél a következő tartalmakról lemaradni, akkor kövess be a jobb felső sarokba kattintva, ha háttértartalmakra is kíváncsi vagy, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra. 🙂

No meg ami a legfontosabb, a következő posztig se felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

Marie-Aude Murail: Oh, boy!

Szerző: Szilvió

Dátum: 2017.11.25.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

ma egy könnyű és rövid, mindössze 190 oldalas regényről hoztam értékelést, ami mély volt, fontos dolgokról szól, sok fontos dologról, és mégsem didaktikus, mégsem unalmas, csak egyszerű és jó. 🙂

Szóval ez a könyv rettenetesen fura a szó leginkább könny- és mosolycsalogató értelmében.
Ha éltél már panelban, tudod, hogy milyen különleges emberek tudnak egymás mellé kerülni, és ez a könyv a könyvek Gazdagrétje. A mű középpontjában a három elárvult Morlevent gyermek áll, akiknek talán nincs hová menniük, és félnek, hogy szétválasztják őket. Simeon 14 éves és nagyon érett, gyors reagálású srác, Morgane 8 éves, és nem igazán ábrázolt középső gyermek, aki visszahúzódó, elállófülű (Pacsi!), és tele van gátlásokkal, a kis ötéves Venise pedig az alapján szelektálja az embereket, hogy szeret-e puszit kapni, é bárkit őszintén a szívébe tud zárni. Egy erős nyitásban megesküsznek, hogy soha nem engedik, hogy elválasszák őket, inkább a halál, ami azonnal érdekes, ironikus és önironikus felhangot ad a történetnek.

Aztán a szociális asszisztens (Gyámügyes, vagy szociális munkás, kedves fordító!) a gyerekek unszolására megkeresi a féltestvéreiket, az apjuk előző házasságából, így megtalálják a meddő, jó egzisztenciával rendelkező nővérüket, Josiane-t, akit viccesen, ugyanakkor méltánytalanul negatívabban ír le az írónő, hisz ő főleg a lányokat, különösen a tündéri Venise-t (Itt először a tiszta Venise-t akartam írni, de az gonosz szóvicc lett volna.) vette volna magához, és Barthélemyt, Bartot, aki meleg, gőze sincs mi az a felelősség, és még csak nem is igazi féltestvérek, ugyanakkor könnyen a három gyerekre tud hangolódni. 🙂

Jah, és majdnem kifelejtettem Bart felső szomszédját, aki egy fantasztikus nő, aki sajnos házasságon belüli erőszak áldozata, de kedves, vicces, érdekes és drámai karaktert kapunk a személyében, így semmi esetre sem sorolnám a mellékszereplők közé. Ahogy igazából senkit. 😀 Az orvos állati izgalmas, a bíróság nagy felelőssége összeomlik, és csodálatossá és emberivé válik, és még a szociális gondozó is tudja a dolgát, miközben szeretetre méltó tud lenni. A könyv belső iróniája, humora, és a karakterek remek egymásra találása ez a könyv. 🙂

Ez a könyv arról szól, hogy isten nem rak ránk akkora súlyt, amit ne tudnánk elcipelni, csak nincs benne szó sem istenről, sem erről a filozófiai csiszolódásról, egy könyv amiben mindenki megtalálja a helyét a problémákkal teli világban, hogy egy családként, egy igazi családként tudjanak működni az egy mindenkiért, mindenki egyért korábbi francia író nyomán. 🙂 És hogy figyelmeztetés nélkül belépünk egymás életébe, és fenekestül felforgatjuk azt. 😉

Kedvenc jelenet: Nos hát, ezzel nem fogom feltalálni a spanyol viaszt: Bart hatalmas jellemfejlődésen esik át, és onnantól minden pillanatban imádom. 🙂

és persze:

Három szívet is rajzoltam neked a neveddel, mert kicsit szeretlek, meg nagyon, meg nagyon-nagyon!

Rövid, jól olvasható, és ajánlom mindenkinek, aki kikapcsolódásra vágyik, de nem szeretné, ha feleslegesen telne az ideje. Mert ez arra nem jó. 😉

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ha nem szeretnélek lemaradni a következő posztról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, ha pedig háttértartalmakra is kíváncsiak vagytok, keressetek bátran facebookon. 🙂 Ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra. 🙂

A következő posztig se felejtsétek: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

Rácz-Stefán Tibor: Fogadj el!

Szerző: Szilvió

Dátum: 2017.11.12.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a hétvégére egy hazai, és nem túl friss, 2014-es könyvről hoztam értékelést. Rácz-Stefán Tibor elő könyvéről, a Fogadj el!-ről van szó, ami az úgy érzem, mostanában felkapott, vagy legalábbis engem érdeklő iskolai zaklatás témáját veti fel, ami egy iskolai lövöldözésbe torkollik. És mielőtt azt hinnéd, elspoilereztem az egészet: szerintem jól, és frappánsan az első oldalakban előrevetít, de ekkor még nem tudunk róla semmit.
(Nem mellesleg most jelent meg Mikrofonpróba címmel a könyv folytatása, ami a Fogadj el! ideje után három évvel játszódik, tehát aki 14-ben 14 évesen olvasta a könyvet, annak most 17-ben 17 évesen született egy folytatás. Én erről ár lecsúsztam, de kíváncsi leszek rá azért.)

A könyv egy elit gimnáziumban játszódik, a Szép Reményekben. Két osztálytársnak, Dávidnak és Petrának kísérjük végig az első hónapjait. Dávid meleg, és 14 évesen elég jól elfogadta magát, de még nem bújt elő senkinek. Petra egy ambiciózus fiatal lányt, aki ösztöndíjasként került be az egyébként nagy tandíjat követelő iskolába, ahol szégyelli a szegénységét, és ezért úgy érzi, kénytelen hazudni. De persze mint bármi, ez sem maradhat sokáig titokban, és Petra iskolai zaklatás áldozata lesz.

Az iskolai zaklatás 2014-ben is aktuális volt, ahogy akkor is, amikor én jártam általános iskolába, és középsuliba, és biztosan tudom, hogy ma is. A könyvet a 2011-ben öngyilkosságot elkövető meleg, kövér, de legfőképpen 14 éves kissrácnak, Jamey Rodemeyer emlékének ajánlja, ami nagyon fontos, és világrengető hír volt (egy rövid összefoglalót a tragédiáról, és a körülményeiről itt találsz) akkor, és egy picit most visszagondolva is elkeserítő, különösen a tétlenség, ami az elmúlt hat évet jellemezte az iskolai erőszak témában, szóval minden adott volt, hogy egy örök érvényű, vagy legalábbis sokáig fennmaradó könyv maradjon.

Felveti azokat a kérdéseket, amiket fel kell vetni:

Hogyan lesz valaki áldozat?
Hogyan lesz valaki bántalmazó?
Mekkora a szülő és a tanár felelőssége? (Nagyon nagy hangsúlyt kap, és nem véletlenül.)
Milyen egy jó rendőrségi kihallgatás? Miben tud segíteni? Mennyit tud ártani, ha nem történik meg?
Nem a miértek a fontosak, hanem, hogy miért ne?

Ezek a legfontosabb kérdések, amik alapján jól elemezhető a könyv, és lélektanilag sok helyütt és jól vannak megragadva ezek a pontok. Egy izgalmas könyvet hoznak, és mindehhez, ha nem is mindig 100%-osak, de érdekesek a fordulatokat írt, jól ábrázoló lélektana van, de sok apró kis (első könyves? el akarom olvasni a Túl szépet, hogy ez kiderüljön) baki van a könyvben, amitől valahogy bent marad nekem az olvasmányélmény, és nem mindig tudok azonosulni a történettel sem.

Nyelvezet. Annyira kellett volna egy erősebb szerkesztés, vagy korrektor vagy ki a jó isten, aki minden mondatot olvashatóvá tesz, hogy hihetetlen, nagyon sokszor akadtam fönt, de ez kezd kortünetté válni, mert minden harmadik könyvben tapasztalok ilyet.
Mindenki megérez mindig mindent ami történni fog. A NASA-nak, a CIA-nek és az FBI-nak ott kellene topognia a frissen végzett Szép Reményesekért, hogy magukkal vigyék őket, és szupermegérzéseikkel nap mint nap megmentsék a világot.
A borítón: Kizárólag felnőtt olvasóknak ajánlott. Belül pedig rájössz, hogy nem, baromira nem te, kedves 18 éves elmúlt vagy a célcsoportja. Pls.
Petra túlírt. Dávidot első külső szemlélő által látjuk, míg Petra első szám első személyű elbeszélést kap, ami állatira indokolt, de sokszor rossz, didaktikus, hosszú, fölösleges, és szájbarágós (Update: Kezd ez is idegesítően szokásává válni az ifjúságiregény-íróknak.).
A segítő karaktert Angélának hívják. Igen. Angélának. Milyen baromi eredeti, ugye? (Az unott mosoly az arcán jelzi, hogy már ő is utálja ezt a nevet.)
És ha már a neveknél tartunk: Szép Remények
Nos, ez egy Dickens mű, ami talán nem lett elolvasva. Kb. egy időben jelent meg Angliában Thackeraytől a hiúság vására, vagy a kontinensen a Bovaryné vagy a Bomlás virágai. Miért nem lett Elveszett illúziók a suli neve mégis?
A facebook szerintem nem engedi a pornográf tartalmakat. (Nem néztem utána bocsi.)
Az iskolai lövöldözésben haltak meg emberek (ez is kiderül az első oldalon, és én ezt még mindig szeretem, csak jelzem, hogy nem spoiler), és az egyiknek leírja a túlvilágképét, ami már olyan abszurd, és rossz és indokolatlan, hogy méltó helyet kap a rosszak közt a legutolsó helyen. Basszus.

De nem, nem tudom nem szeretni ezt a könyvet, mert fontos, mert van létjogosultsága, és mert el kell mondania a végén, hogy nem szabad ennek többször megtörténnie. Igen, vannak dolgok amiket újraírnék belőle, mert az üzenet nem tud mindig túlkerekedni a hibákon, de még ezekkel együtt is egy jó könyv, és olvasni kell. 🙂

Ajánlom azoknak, akik készek egy problematikus világból olvasni, vagy akik voltak már zaklatás áldozatai, és tudni szeretnék, hogy nincsenek egyedül. 🙂 Mert ennél történetesen nincs fontosabb.

Köszönöm, hogy velem tartottatok, ennyi lett volna ez a poszt mára. 🙂 Ha nem szeretnél a következőkről sem lemaradni, a bal felső sarokban fel tudsz iratkozni, ha érdekelnének háttértartalmak, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, hogy ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra. 🙂

A következő posztig pedig ne felejtsd: Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió

Ryan Loveless: Ethan és Carter

Szerző: Szilvió

Dátum: 2017.08.28.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

ma egy számomra különleges könyvről hoztam értékelést. Amikor 16 éves voltam és kezdtem felfogni, hogy meleg vagyok, akkor valahogyan logikusan jött, hogy szeretnék erről olvasni. Az első könyvek között találtam meg az Ethan és Cartert, és ez volt az első, amit kikölcsönöztem… Szóval újraolvastam az én első meleg olvasmányomat.

A könyv a Könyvmolyképző Kiadó Szivárvány kör sorozatának első darabjaként jelent meg, és tényleg egy nagyon más szerelmet ír le. Eathan traumás agysérüléssel él, mióta fiatalon balesetet szenvedett. Ez sok különböző tünettel járhat, ahogy az a könyv történetében is hangsúlyt kap. Ethan nem ismeri a társadalmi tabukat, és bipolárisan látja a világot. Valaki vagy jó, vagy gonosz szerinte és ha jó, akkor a barátja is, és látja mindenben a zenét, így különösen Carterben. Mert Carter Turette-szindrómás. Ez nála elsősorban tikkelésben, irányíthatatlan mozdulatokban és dadogásban jelenik meg, ami miatt igyekszik kizárni magát a társasági életből. Ezért is költözik egy kisvárosba, Eathan szomszédjába.

És itt most álljon a kedvenc idézetem erről a szomszédos viszonyról, meg a zenéről:

– Tudtam, hogy te meg fogsz érteni. Mert a te lelkedben is ott van a zene. – Ethan kibontakozott az ölelésből, és megpaskolta Carter mellkasát. – Akiében nincs, az nem érti. Ez a baj. – Ethan ismét belekarolt Carterbe, és elindult a parton. – Sőt, valójában minden ember lelkében ott a zene, de van, aki nem hallja. Te meghallottad – mosolygott rá Carterre.
– De csak miután megmutattad – felelte Carter. – Köszönöm.

Ez a könyv egy olyan szerelemről szól, ami valahogy visszásabb, és mégis őszintébb. Valljuk be, ezekkel a betegségekkel (főleg melegként) nehéz lehet párkapcsolatban élni, így talán ez is egy kapocs köztük, viszont emiatt lehet egymás kihasználása is, és ettől erősebbé is válhat egy kapcsolat… Szóval nem tudom.
Mert Carternek szüksége van Ethanre, mert Ethan nélkül, aki a betegségében a zenét látja, nem tudná magát elfogadni és egyébként is a belső mindent felemésztő magánytól retteg a legjobban, és hát Ethannek is szüksége van valakire, aki figyel rá, és akivel ő törődhet a maga módján. Szóval mindketten szeretetéhesek. Nagyon. És ettől szeretjük meg őket nagyon azt hiszem.

Miért imádom ezt a könyvet én?
Legőszintébben mindig egy betegség kapcsán beszélhetünk szerintem sorsfordító pillanatokról, és az AZ ELŐTT itt elég nagy fókuszt kap Ethan életében. Nekem személy szerint azt adta, hogy mindenkinek van egy AZa, és mindenkinek van egy AZ UTÁNI élete. Erről csak úgy eszembe jut, amit a KMK Vörös Pöttyös sorozatának a borítóin lehet olvasni, és egyszer általánosba kiírtam magamnak, de fontosnak tartom ma is:

Van egy pont, ahol a kislányból nő lesz.
Egy pont, ahol legyőzöd a félelmet.
Egy pont ahol kiborulsz.
Egy pont, ahol már csak röhögünk mindenen.
Egy pont, ahol már nem agyalsz.
Egy pont, ahol erősnek kell lenned,
és egy másik, ahol elgyengülhetsz.
Egy pont, ahol az extázis kezdődik.
Egy pont, ahol minden bölcsességedre szükség van,
és egy másik, ahol újra kisgyerek lehetsz, ha arra vágysz.
Mindig van egy pont…

Amik idegesítenek a könyvben:

Borító: Szép, de a két szereplő nem egy magas, és Ethan vörös. PLS.
A borító hátán a felirat: „A könyv leplezetlenül szókimondó.” Nem tudom, hogy másként lehet egy traumás agysérülésről beszélni, ha az egyik tünete épp a leplezetlen szókimondás.
„Az ágynemű friss volt. Talán Liz húzta fel, még mielőtt hírt kapott volna.” Egy meleg témájú könyvtől nagy elvárás, hogy ne legyen szexista? Vagy kellett ez a mondat így? Mindenképp?
Ethan testvére Eliot és legalább kétszer cserélték fel a nevüket. Egyszer Liz Ráparancsolt Ethanre és Eliot ugrott rá, korábban pedig Eliot mondta Carternek, hogy ha hazaérnek, szeretkezzenek. LOL. Vagy hát ciki, na.

Kedvenc rész: Most is egy karaktert emelnék ki, Eliotot. Alapvetően ő egy kamasz srác, akit hajlamosak vagyunk félreérteni, mert hol feszült, hol haragos, hol semleges, hol pedig végtelenül kedves. Idegesített, hogy sokszor emlegették, hogy nem lehet rajta kiigazodni, és tetszik az a mélység, amit megkap.

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki olvasna egy meleg romantikust, vagy ismerkedne a beteg karakter a könyvben (egyébként egyre populárisabbá váló) témával. 🙂

—————————-

Ha olvastad már, vagy bármilyen kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.
Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokban, vagy a facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

A következő posztról nem tudok ígérni, mivel nem tudom, milyen hét előtt álok és értékeléssel is adós vagyok, tuti biztosra egy nyári olvasási tervekkel kapcsolatos összefoglaló várható vasárnap, de amíg nem jön se felejtsétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

borítókép a moly.hu-ról