Sziasztok,

ma Karafiáth Orsolya Kicsi Lili című regényéről fogok írni. 🙂 Aki már találkozott Karafiáth Orsolya bármilyen munkájával (versével, szövegével, újságcikkével), annak biztosan van véleménye róla, mert ő olyan, aki megosztja az olvasók mindig békés szekértáborát bevállalósságával, vadságával és egyenességével, ami ezen a könyvön is átüt. Nagyon szeretem a stílusát, és szeretem, ahogy magabiztosan kötéltáncol a magasirodalomban, sokszor a ponyvairodalom témáit előcibálva.

kicsilili.jpg

A Kicsi Lili főszereplője Lia, aki az egyszemélyes narrátora a történetnek. Vagyis igazából történeteknek. Két egymással összecsengő történetet mesél el magáról egy összefüggő gondolatfolyamban. Egy picit olyan, mintha az egész mű az ő fejében létezne, és a három főhős csak tőle függne, de valahogy mindig az határozza meg az életét és persze a regény cselekményét, hogy a többi szereplő hogyan viszonyul hozzá.
Az egyik történetben gimnazista és színjátszó szakkörre jár, a másikban egy cégben asszisztens, és a cégvezetőnő legjobb barátnője, vagy hát csicskása, vagy igazából bármije, amire Lilinek épp szüksége van.
A két történet Lián át kapcsolódik össze:

A  magyartanárnője és a színjátszó szakkör vezetője, Mari, játszik Liával, de egyikük sem szórakozik feltétlenül jól. Lia a gimnázium előtt az anyja lánya és legjobb barátnője volt, a gimnáziumban pedig Mari kedvenc tanítványa, talán barátnője volt. És szerelmes volt belé, talán nem is viszonzatlanul. Olyan igazi majomszeretetről számol be a regény, mert Lia még nem ismeri a szerelmet, nem csókolózott soha, és még csak az orgazmusról sem tud semmit.

Az sokáig fel sem merült bennem, hogy amit Mari iránt érzek, szerelem lehet. Szerelem ugye nő és férfi között van, ezért nem is agyaltam azon, hogy akkor Mari és közöttem most mi is lehet. Nem kerestem definíciókat, fogalmakat, csak éltem az egészet, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, hiszen olyan természetesen jött, mi is lenne más.

A jelenbeli szál Liliről mesél, és egy közös utazás áll a középpontjában. Lili emlékezteti Liát Marira, és ez vezeti igazából végig az egész művet, mert a kapcsolatuk is egész hasonlóan épül fel. Lia másiktól való függésre, a szenvedés, a kihasználás iránti vágya, és a szexuális éhsége működteti a szöveget. Sok kritika azt fogalmazza meg, hogy Lia nem áldozat, csak vonzza ezeket a karaktereket, és a saját belső gondolatvilágából kinézve, valahogy mégis lehet, hogy egy rossz szülői döntéstől lett szociális zsákutca, amit az írónő remekül végigvezet, megkockáztatom, láttatni kíván.

Nagyon árulkodó, hogy Lili a címszereplő, egyrészt visszautalnék arra, hogy őt az határozza meg, hogy milyen viszonya van valakivel, másrészt viszont Lili az apropója annak, hogy ezt elmeséli. Mert Lili mellett is szenved, Lilinek is kiszolgálja magát, és, hogy ez mennyire nem spoiler, íme az első mondat: 

Nem kívántam soha Lilike halálát, de tény, hogy egy idő után azért sem szurkoltam teljes szívemből, hogy éljen.

Kedvenc rész: Amikor megismerik egymást Lilivel. Az állati festői, és wow.

Ajánlom a könyvet azoknak, akik ismerik és szeretik Karafiáth Orsolya stílusát, vagy aki kísérletezne valami füstössel és mély emberivel.

Valahol a mély és a könnyen olvasható könyvek között volt ez az olvasmány, és nagy elemzésekbe nem szerettem volna bocsátkozni, szóval ennyi lett volna mára ez a bejegyzés 🙂 Ha bármilyen kérdésetek vagy megjegyzésetek volna, keressetek bátran a komment szekcióban.

Ha nem szeretnétek lemaradni a következő tartalmakról, kövessetek be a jobb felső sarokba kattintva, vagy az új facebook oldalon, ha pedig csak úgy általában érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagrammra, szintén jobb oldalt, a leírás doboz felett. 🙂

Most eléggé olvasási válságban vagyok, nem tudom mikor fogok befejezni egy könyvet, szóval egy rövidebb szünetet is el tudok képzelni a következő posztig, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió