LMBT-ről, meleg könyvekről, olvasmányélményekről, a szivárványon túlról

Címke: GABO

Cara Delevingne – Rowan Coleman: Mirror, mirror

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy olyan regényről fogok mesélni, amit egy szupermodell és színésznő jegyez, aki nem szégyellt a többszörös bestsellerszerzőtől, Rowan Colemantól segítséget kérni ahhoz, hogy egy igazán fiatalos, de hiteles karakterekkel működő ifjúsági krimit hozzon össze, amelyik tényleg a mai fiatalok nyelvén mutatja be a mai fiatalok problémáit. A gyönyörű borító mögött, egy izgalmas regény áll, amiért könnyű rajongani, még úgy is, hogy persze, vannak hibái. De főleg dicsérni fogom, mert megérdemli.mirror.JPGMost már minden rendben. Vagyis pár hete még úgy tűnt, most már minden rendben van. Aztán egy négy fős társaságból egyszer csak eltűnt Naomi. A társaságot négy különc figura alakítja, ők Red, Leo, Rose és Naomi. Van egy zenekaruk. Mirror, mirror a neve. Egy éve alakult, egy énekórai feladatból, ami összehozta a négy különc srácot, és az első néhány perc zenélés után nyilvánvaló volt számukra, hogy a magányos kis dühük együtt képes valami nagyon igazat létrehozni. Ők innentől csak együtt tudtak igazán önmaguk lenni: Azért lett Mirror, mirror a zenekar neve, mert együtt igazabbak bárminél.

Red meséli el az egész történetet, aki egy elég analitikus karakter, képes kifejezni az érzéseit, és ettől működik ilyen jól a regény. Red egy vörös, rövid hajú, kockás inges, fehér pólós, farmernadrágos arc, aki antiszociális. El akar tűnni, nem akarja, hogy észrevegyék. A családja romokban hever, az apja csalja az édesanyját és egyre többet marad ki, az anyja pedig a vodkában keresi a megoldást, és levegőnek nézi Redet. Red fiatalként az evésben kereste a kiutat, a puffadásig evésben, később pedig egyáltalán nem evett, hogy ezzel úgy érezze, legalább a saját teste felett kontrollja van.

Naomi egy emo lány, aki szereti a japán rajzfilmeket, magán viseli az emo szubkultúra összes jegyét, és sokszor eltűnt otthonról a zenekar előtti időkben, hogy ezzel hívja fel magára a figyelmet. Egyébként kedves, támogató családja van, akik a zenekar tagjait is szeretettel látja. A mostohanővére egy igazi kocka, aki szeret tisztában lenni a dolgokkal kívülről, de nem igazán aktív szereplő a közösségi életben. Az elmúlt egy évben Naomi nem szökött meg. Minden bandatag arról számolhat be, hogy jól volt. Ő írta a dalokat Reddel, és nagyon inspiráltak voltak.

Leo az izmos srác, akit az anyja egyedül nevel, a bátyja börtönbe van, és nem akar a bátyja sorsára jutni, de seftel azért drogokkal. Jó arc srác, vezeti a csapatot, a szava döntő, a tanácsai pedig megszívlelendőek. 

Rose a népszerű és jó csaj. Mindig mindenki rá figyel, és ezt el is várja. Gazdag családban él, és lázad valamennyire a nyárspolgári életmód ellen, miközben annak minden előnyét élvezni. Nagyon sokak számára ő A NEGATÍV SZEREPLŐ és az az igazság, hogy megértem őket. És nem is nagyon szoktuk meg, hogy empatizljunk egy gazdag népszerű lánnyal egy ifjúsági regényben. Talán ebben vállalt nagyon a két szerző. Ugyanakkor Rose egy nagyon mély titkot őriz, de ettől még egyszerűen nála valahogy nem tudunk mindig megbocsájtóak lenni. De cserébe nem is vagyunk a barátai.

Felvázolva ez a négy karakter eléggé sablonos, de a regény ezeknél a pontoknál sokkal-sokkal mélyebben dolgozik. Red aktív tagja tud lenni a közösségnek, az egyéniségének megőrzése mellett is, gyakran rá írnak rá, ha tanács vagy segítség kell, és talán a zenekar is Red Leo felől érkező befogadásával alakul meg. Red és Naomi között nem csupán a dalírás közös, hanem az anime szeretete is, és hogy mindketten szerelmesek valakibe, de egyikük sem firtatja a másikukat.

Rose és Leo szerelmesek egymásba, de tudják, hogy barátként van szükségük a másikra, és ezek fontos keretek. Red nem mindig jó ember, követ el hibákat például a húgával szemben, Leo próbál jó lenni, de az anyja és a bátyja között kell valamiképpen állást foglalnia. A regény nagyon erősen dolgozik a lelkeken, és bár a problémáik tipikus kamasz könyves problémák, dilemmák személyesek és tapinthatóak. Nem a moralizálás az első gesztus, amivel az olvasó nyúl hozzájuk, hanem az együttérzés, és ettől válik érthetővé miért is jelent otthont a négy szereplő számára a bandájuk. Elhisszük Rednek, amikor azt mondja:

A négyesük volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem.

Red akkor érezte magát először valakinek, amikor együtt a közös dühükből és frusztrációjukból létrehoztak valamit, ami túlnőtt rajtuk, és vigyázott rájuk. Minden szereplő kapott egy lehetőséget, hogy a jót mutassák meg magukból, és nem kellett ehhez megerőltetniük magukat. Kaptak egy nyelvet, amin jobban érezni, ha valaki álságos, és ők igazat tudtak szólni ezzel, és megértésre találtak egymásban.

Pont ezért lesz nagyon fenyegető mindannyiukra nézve Naomi eltűnése. Mert úgy tűnt, minden rendben van, és egy darab kiesése új repedéseket is felszínre hozott. A regényben a felépített jellemeknek külön-külön is meg kell mérniük a barátságukat, és ezek mindig nehéz utak, amiknek a végén jó esetben vár csak bizonyosság.

A regény első felében különösen ezen a világépítésen van a fő hangsúly. Az egyetlen igazi előrelépés az, hogy mind megegyeznek abban, hogy Naomi eltűnése majd gyanús megtalálása nem lehet sem figyelemfelkeltő- sem öngyilkossági kísérlet. Mert képtelenség, hogy az legyen. A nyomozásukba a beszélgetés korai szakaszában lép be Ash, Naomi nővére, aki a tipikus szeretnivaló kocka lány, akit az érzelmi fűtöttsége hajt a kutatásban.

A regény krimi szála a könyv második felében bontakozik ki igazán. Alig van kérdése az olvasónak arról már ekkor, hogy mi történt, talán három-négy gyanúsítottja is van, de a miért, a tényleges miért igazán tisztázatlan, még úgy is, hogy a regénytér tényleg hemzseg a nyomoktól. De éppen így növeli a feszültséget bennünk az a bizonytalanság, hogy Naomi életben marad-e, hogyan lesz szembesítve az elkövető, vagy épp az, hogy mitől lesz LMBT ez a regény. Merthogy igen, ez egy LMBT regény, és amikor kimondja a regény, hogy miért, attól beszakad az asztal annyira pusztulatmódon szuper, és nem mondom el. Végig minden szereplővel kapcsolatban rejt el ilyen nyomokat a szerző, de bevezet az erdőbe, hogy aztán wáó. Jah, ez rendesen ütött.

A regény bátor, fiatalos regény akar lenni, és ezt minden gesztusával ki akarja érdemelni, legyen szó az álomszép borítóról a feltűnő (nálunk a családban ezt úgy mondjuk, hogy hirtelen, nem tudom máshol ezt használják-e) sárgaságával, a cím mindannyiunk által ismert utalásaival, és azzal, hogy kemény témákat is mer mozgatni. Tetszik, ahogy a Red kapcsán megfogalmaztatja az olvasóval, hogy igen, egy fiú is lehet bulimiás. Tematizálja az identitást, és a világban kapaszkodókat kereső léggyökérszerű kamaszéletet, beszél a felnőttekkel szembeni bizalmatlanságról, vagy a barátságról, amiben otthont találunk, anélkül hogy ez egy pillanatig is falvédősnek tűnne.

A fiatalok nyelvén beszél, és chatet, rajongói oldalt és gifküldést is láthatunk, bár ennek a grafikái inkább a kétezres évek eleji MSN-nek vagy a hupont.hu-s oldalaknak a grafikájával dolgozik (ennek egyébként van az a jó vonatkozása, hogy eddig elfelejtettem törölni a legeslegelső ‘blogomat’, és végre megtettem), ami már nagyon távoli a mai fiatalok számára is. Amiben viszont ez nagyon mai szöveg, hogy tök erősen reflektál a különböző közösségi oldalak jelenlétére, és annak a lehetőségeire vagy épp veszélyeire, amely Rednél például összefolyik a zenekari élettel is, és Red ezt kifejezetten szereti:

Ott úgy néz ki, ez a gyerek tudja, mit csinál. Tudja, mit akar. Merre tart. Az a részem tökéletes. Az a részem mindig jól néz ki, mindig nyugodt, és amikor a dobverő van a kezemben, minden részem úgy működik, ahogy kell, minden izmom, minden reflexem, minden szívdobbanásom.

Persze nem dolgozik csupa új gesztussal ez a regény sem. Már írtam róla, hogy a szereplők mélységük ellenére mégiscsak besorolhatóak a tipikus gimis karakterek közé. A megoldásban nagy segítséget jelent egy kocka karakter összetett analitikus gondolkodása, a szereplők egyáltalán egy iskolai feladatnak köszönhetik, hogy különcségük ellenére egymásra találnak, és imádom, amikor Red az egyik kedvenc filmjeként utal a Nulladik órára, merthát az ennek a jelenségnek mégiscsak az egyik első előképe, vagy hát iskolapéldája.

Úgy kezdtem el olvasni a könyvet, hogy egy könnyed jól működő, gyorsan olvasható krimit vártam, ami ki fog kapcsolni az online oktatás idegörlő hétköznapjaiból, és ezt maximálisan hozta. Összegezve egy izgalmakkal működő mai barátságról olvashattam, ami bőven tartogat meglepetéseket és dolgoztatja az agyunkat. Megszerettük Red elbeszélését, Rose furcsaságait, Leo jóságát, és őszintén reméljük, hogy minden rendben lesz a regény után a világukban. A szerzők ígértek folytatást, ennek azonban még semmi híre.

Kedvenc részem: Amikor megalakul a zenekar. Az nagyon jó lehetett, még a visszaemlékezésen keresztül is érezzük, hogy itt valami nagy dolog történik. Jó volt, engem is bevont.

Végezetül ajánlom a könyvet azoknak, akik valami kedves izgalmas dolgot olvasnának, azoknak, akik rajonganak az ifjúsági szövegekért, és azoknak is, akik hajlamosak lebecsülni a műfajt. Azoknak akik egy jót akarnak olvasni, és persze azoknak, akiknek ez a bejegyzés felkeltette az érdeklődésüket. 🙂

Cara Delevinge – Rowan Coleman: Mirror, mirror
GABO, 2018
360. oldal
Így olvastam: Két nap alatt, két-két nagyobb ülésben. Könnyen olvasható ifjúsági nyelven van, és viszi az olvasást a feszültség is.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm hogy velem tartottatok. 🙂
Ha olvastátok már a könyvet és megosztanátok a véleményeteket, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, kommentetek volna, keressetek bátran hozzászólásban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem rövidesen érkezni a következő bejegyzéssel is.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

Terv szerint holnap érkezem a hó végi summával, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Alternatív fülszöveg: Cara Delevingne – Rowan Coleman: Mirror, mirror

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy ifjúsági krimiről fogok mesélni, amiben különböző, de egymáshoz passzoló különc fiatalok közül veszett el egy. Nagyon izgalmas volt olvasni, mert a krimiszál mellett az is erős kérdés volt bennem, hogy mitől lesz ez a regény LMBT szöveg, különböző vélt és valós nyomok mentén gondolkoztam, és hát mint a krimiben mint ebben az LMBT nyomozásban nagyon kemény dolgok álltak össze, amiket majd a következő értékelő bejegyzésben sem fogok ellőni, egy ilyen kis rövid, bejegyzés előtti ajánlóban pedig különösen nem.

covers_482857.jpgEgy éve még minden szereplő egyedül küzdött a saját démonaival. Red étkezési zavarokkal küzdött, miközben a családja romokban hever, Leo próbált túllépni a bűnöző báttyja árnyékét, Rose a népszerűségével takarja el az élete traumáit, Naomi pedig többször megszökik, hogy figyeljenek rá. Egy iskolai feladatban véletlenül állt össze a zenekar, ami segít kiélni a szereplők frusztrációit, hogy a négyük dühe és energiája összeadódjon, és valami értékeset és fontosat hozzon össze.

Létrehozták a Mirror, mirror zenekart, mert együtt igazabbak bárminél.

Most viszont ismét eltűnt Naomi, és az előkerülése után sem tisztázódik sokáig a helyzete. A válsághelyzet felfed töréseket a zenekarban, miközben sosem volt nagyobb szükségük arra az otthonra, amit a banda jelent és arra a barátságokra, amik megtámasztanak. A felnőttek cserben hagyják őket, minden azon áll vagy bukik, hogy mennyire lesznek képesek együttmaradni.

És akkor még tényleg nem beszéltem az LMBT reprezentációról.

Hamarosan érkezem róla az értékeléssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Daryl Gregory: Afterpaty

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy véletlen találatről fogok mesélni. Egy olyan sci-fi regényt mutatok be nektek, ami nagyon felkeltette az érdeklődésemet, és csak utána tudtam meg, hogy LMBT könyv, sőt, nagyon jó, izgalmas LMBT könyv egy felnőtt leszbikus nő főszereplésével. De mutatom az egészet:after.JPGNéhány év múlva elérkezik a ma ismert társadalmunk az „okosdrog-forradalom”-hoz, amivel bárki számára lehetséges lesz otthon drogot nyomtatni és különböző összetevőkkel kísérletezni. Ezzel a technikával áll neki egy rendkívül okos, kémiában és neurológiában verhetetlen négy majd később öt fős csapat annak, hogy megbütykölje az idegrendszerünk mentális zavarokért felelős részeit. A kísérleti patkányaik a 109. kísérletben nem esznek, a legsötétebb sarokba húzódnak és végül meghalnak (feltalálják a depressziót), a 110-es kísérlet pedig úgy tűnik végre eredményhez vezet. Az ÚME 110 állatai békések lesznek és boldognak tűnnek. Csak akkor derül ki, hogy ez valójában mit is jelent, amikor egyikük kipróbálja a szert, és észrevétlenül a függője lesz.

A drog évekkel később utcai használatra kerül, és egy lány a pszichiátriai intézetben öngyilkos lesz az elvonási tünetek hatására. Ugyanebben az intézetben kezelik évek óta a szer egyik feltalálóját, Lydat, aki túladagolással került be a kórházba. A Jelenlét néven létező drog hatására az agy elhiteti az emberrel, hogy érzi, sőt látja Istent, aki vigyáz rá és óvja őt. Az Isten persze mindenkihez a legjobban illő alakban jelenik meg, de kivétel nélkül minden használó ugyanarról a transzcendens élményről számolhatnak be. A szer túladagolása esetén pedig ez az Isten nem tűnik el sosem. Ezzel a helyzettel igyekeznek évek óta kezelni Lydát, aki viszont nem szedi be a gyógyszereit.

A történet két igazi szála közül az egyik a szer feltalálását és a csapatmunkát mutatja be, amelyen keresztül láthatjuk Lyda és a felesége történetét is, aki a túladagolással telt éjszakát követően leszúrva találnak. A történet másik szála azzal dolgozik, hogy Lyda és a többi társa megfogadja, hogy ez a szer sosem kerülhet ki az utcára, ám úgy tűnik, valaki megszegte ezt a megállapodást. Lyda és a pszichiátrián megismert hírszerző barátnője ezután nyomoz a regény nagy részében egy rendkívül fordulatos, road movie szerű menekülős regényben.

A regény központi kérdése a hit, amit a Jelenlét birizgál. Nagyon erőteljes állítás az, hogy a hit ebben a világban egy előállítható biokémiai folyamat, amellyel a regénytérben lévő kiépülőfélben lévő szekta kifejezetten azokra az elesettekre és deviánsokra koncentrál, akikre akár a keresztény hit, akár a szerhasználat egyáltalán épít a mai világunkban is. Olyan emberekre, akik nem képesek beilleszkedni a társadalom normái közé.

Az egyház és a drog nagyon erős gyakorlati metaforákban kapcsolódik össze itt. A papírt, amire a Jelenlétet nyomtatták egy úrvacsora szerű gesztussal veszik magukhoz a hívek, vagy épp a maffiavilágból is ismert omera dolgozik a szekta lelki vezetőikben is, nem mondhatják el, hogy honnan szereztek maguknak nyomtatót. Kötelességük hallgatni, hogy ne árulják el terjesztői hálózatot, és nem árulhatják el az isteneiket sem. A regény oldalain olvashatunk így a szekta első mártírjairól, akik meg akarják téríteni a kínzóikat, és nem árulják el a hitüket. Erkölcsi kötelességük kitartani

A szer képes új kapukat nyitni a világ észlelésének, ahogy azt Lyda és Dr. Glória esetében láthatjuk. Az angyal egyfajta rögzített erkölcsi iránytű, ha tetszik, egyfajta hangosabb lelkiismeret, amely a tudatalattiból szól. És éppen ez a tudatalattiság miatt észre vesz olyan dolgokat, amik felett egyébként elsiklanánk, viszont ennek a használatához folyamatos és erős önkontrollra van szükség. Mindig tudniuk kell, hogy ez az isten nem valóságos és ezt soha nem is szabad elfelejteni. A Jelenlét másik veszélye, hogy sokkal nehezebb lejönni róla, mint bármilyen más szerről. Az elvonási tünetek általában  minden drognál nehezen viselhetőek, kiszürkül a használó világa és depressziós lesz, a Jelenlétről való leszokás viszont azt is jelentené, hogy elistentelenedik az ember és ezzel megszűnik az a transzcendens védelem, amit ő eddig valóságként észlelt. Pontosan ezért hozzák meg a létrehozók azt a döntést, hogy ez a szer nem kerülhet az utcára.

A kötet egyik nagy kérdése számomra, hogy milyen is lett a világ attól, hogy a drogok íjmódon elérhetőek lettek. Nem tudunk meg igazán többet sem a drogok szabályozottságáról, akár legalizálásáról sem, csak látunk még hagyományos drogkarteleket és kis dílereket, akik egyaránt utaznak gyógyszerben, ma is ismert drogokban és nyomtatott vegyületekben is. A drogkultúra talán egyetlen igazi megjelenése egy egyetemi kolesz, ahol heteró fiúk teljesen tudatosan szednek be olyan papírt, ami meleggé teszi őket egy éjszakára, és féktelen partit csapnak, de egyrészt itt sem tartózkodunk túl sokat, másrészt egyetemista vagyok, és bár azt gondolom, hogy a filmek eltúlozzák az egyetemi drogozást, azért mind láttunk már dolgokat. Viszont képtelenség az, hogy egy ilyen forradalomnak nevezett, és ténylegesen forradalminak tekinthető változás ne fordítaná ki alapjaiból a drogkultúrát. Úgy érzem, hogy nem igazán tudtunk meg sokat a háttérről, mondjuk nem is igazán van rá idő.

Mert cserébe minden oldalon történik valami, de tényleg. Ez a regény annyiban sci-fi, hogy kapunk egy tudományosabb közeget és nyelvet, valamint egy technikailag fejlettebb jövőt, de a szíve mélyén egy izgalmas krimi akar lenni road movie szerelemgyerekként. A regény első fejezeteiben Lyda ki akar jutni az intézetből, majd megkeresi a dílerét, belebotlik a maffiába, át kell kelnie illegálisan a határon, és mindebben egy paranoiás, traumákkal teli exügynök és egy nem létező, de annál sértődékenyebb angyal segít neki, és közben próbál menekülni a saját múltjának általa sem megoldott rejtélyei elől. Avagy azt is jó volna tudni, ki ölte meg a feleségét azon a túladagolt éjszakán.

A szereplők pedig mind ilyenek. Elsősorban hitelesek, nem moralizálóak, pláne nem jó emberek. A jóság alapvető létét is megkérdőjelezi a szöveg egy ponton, amikor arról beszél, hogy ha, akár csak a hit, minden döntésünk és érzésünk programozható, akkor hol a tere a szabad döntésnek?

Az agy egy közösség, gondolkodó modulok hatalmas tömege. Nem döntést hoz hanem kiköt egynél.

És ezek a hősök nem hoznak mindig jó döntéseket, de mind aktív ágensek, akik alakítói a világnak. Nagyon különböző a motivációjuk, és egyiküké sem igazán hősies. Nem papírszereplők, akik akkor jöttek létre, amikor kinyitottuk a könyvet, hanem múlttal rendelkező felnőtt emberek, akik magukkal cipelik a sérüléseiket és a sérelmeiket. Nem fogjuk megszeretni őket, de érteni igen, és ez nagyon szuper.

Lyda tehát egy felnőtt nő, akinek a leszbikussága a legkisebb baja. A környezete nem kérdőjelezi meg, egyszer van egy féltékenykedő jelenet, amit állati viccesen kezel Lyda, de ez sem igazán a világból, semmint egy mentális problémából következik. Nincs igazán tétje a leszbikusságnak a szövegben, hacsak az nem, hogy ebben a világban már születhet gyermek két petesejtből is. Lyda kapcsolatai problémásak, akár a házasságát, akár az ügynökkel, Ollie-val történő, hát… összekerülésüket nézzük, de ezek Lyda kamaszos félrekezelésének a következményei vagy a még ebben a térben is hódoló faji és osztálybeli különbségekre is vissza tudunk vezetni néhányat.

Azt hiszem már kivehető az értékelésemből, hogy ez egy elég különleges könyv. Nem igazán keresi azokat a kategóriákat, amik közé be lehet sorolni, a cselekmény működteti, de közben tök erős jellemeket is mozgat. Nem feltétlenül mélyül el kérdésekben, de nagyon sok ponton reflektál a szöveg a már elhangzott dolgokra, és ezzel stabillá teszi a világot. Reflektál a jelenünkre. A regény elbeszélőjének a cinizmusa annyira ismerős, mint a hajnalban részegen vágyott kétszázforintos pizzaszelet íze, és nagyon imádtam.

Ugyanakkor a gyorsaság, az időbeli ugrálás vagy a regény besorolhatatlansága lehet, hogy másoknak zavaró. Szóval azt akarom mondani ezzel, hogy nálam rettenetesen betalált a szöveg, most nálam a hit kérdése nagyon akut téma, sokat olvasok és gondolkodom róla, és nagyon jó volt egy pörgős, jól olvasható regényen keresztül találkozni egy nagyon másik szemszöggel, de tök sokan tették le ezt a könyvet csalódottan, akár úgy is, hogy ők is azt gondolják, hogy azért érdemes egyszer elolvasni. Én nagyon örülök, hogy olvastam, és bátran ajánlom is, ha nem is hozza az elvárásainkat, azt hiszem vitathatatlanul fontos szöveg.

Kedvenc részem: Az út vége. És a ház. Meg a ház körül majdnem minden. Az jó volt, szép, és sajnálom, hogy nem beszélhetek róla többet, merthát spoileres volna.

Végezetül szeretettel ajánlom ezt a könyvet azoknak, akik többet gondolnak a világról, és elég nyitottnak érzik magukat a hit ennyire másféle megtapasztalására. Azoknak, akik kíváncsiak szokatlanul aktív leszbikus szálra, ahol a szereplő csak úgy leszbikus, hiszen miért is ne lehetne. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a drog téma, és nem feltétlenül a morális aspektusai érdeklik, hanem mint társadalmi jelenség. És persze bátran, mindenkinek, akinek felkeltette ez az értékelés a figyelmét.

Daryl Grerory: Afterparty
GABO, GABO SFF, 2015
408 oldal
Így olvastam: Egy olvasási válság közepén öt napon át. Volt, hogy egy-egy nap nem is olvastam, de ha belelendültem egy százassal simán tudtam haladni, könnyű a nyelve, friss a humora, és izgalmas annyira, hogy ne fáradj el benne.
Itt írtam hozzá alternatív fülszöveget.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem gyorsan válaszolni. Éppígy igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek lessetek be facebookra, vagy a frissen létrehozott személyesebb blogomra, ahol erről a blogról is sokat szoktam mesélni,
ha a kis személyes, nem feltétlenül könyves témák érdekelnek, nézzetek be twitterre vagy instagramra, és a hónap eleje óta patreonon is támogathatod a munkámat.

Igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel, de addig se feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig:

Szilvió

Moskát Anita: Irha és bőr

Sziasztok,

a mai bejegyzésben az egyik népszerű fiatal magyar fantasy író, Moskát Anita harmadik regényéről fogok nektek mesélni. Alapvetően régóta szerettem volna tőle olvasni, hiszen az első, 2014-ben megjelent Bábel fiaiban a bábeli toronyépítés mögé húz hatalmi és személyes ellentéteket, 2015-ben megjelent Horgonyhely című regénye pedig egy olyan világot épít fel, ahol mindenki a születési helyéhez van kötve fizikailag és csupán a várandós nőknek van lehetősége nagyobb helyváltoztatásra. És mivel a vallási, biblikus, akár babonás kérdések, és az ökofeminizmus is elég közel áll hozzám, így evidens volt, hogy fogom őt egyszer olvasni. Aztán idén Könyvfesztiválra megjelent a harmadik regénye egy nagyon izgalmas identitáskérdéssel, és ezzel el is kezdtem Moskát Anitát olvasni. Nézzük is:

irha_es_bor.JPG

Nem igazán volt egyértelmű, hogy ezt a könyvet fogom először a kezembe venni tőle, az pedig különösen nem, hogy írok is róla, hiszen első ránézésre nem igazán LMBT regényről van szó. És a hagyományos értelemben persze nem is az. A regény egy más kisebbségről beszél, akiknek még nem evidens, hogy a társadalomnak nem kell elnyomnia őket és akik számára még nem evidens, hogy egyenlő jogokat akarnak. Ez a regény egy kisebbség polgárjogi harcát (is) mutatja be. Ez a kisebbség pedig a fajzatoké.

A fajzatok egészen különleges emberszerű, humanoid lények, akik állatokból változtak át a rovarokra jellemző teljes átalakulással (lárva, báb…), és a testükön viselik még a lárvájuknak tekintett állat nyomait. A regény elején rögtön betekintést kapunk az első átalakulási hullámba, ahol egy elszigetelt közegben egy család házi nyula alakul át, és nem igazán értjük mi történik, majd a regény az első néhány oldal után már a több teremtéssel későbbi jelenkori Budapesthez érkezik, ahol gettóba zárják a fajzatokat, akiket aztán egyfajta állatkerti szituációba szorítva mutogatnak is.

Ebben az alapszituációban ismerjük meg Kirillt, az őzből átalakult bloggert, aki egy őzfajzat csordában él, és a fajzatok fabuláit meséli el blogján. Innen ismerjük meg a fajzatok jogaiért küzdő Augustot, és hamarosan csatlakozik a regény történetébe Pilar, a borzfajzat, aki a reklámokból és szappanoperákból tanulta meg az emberszerű viselkedést. A regényben ezt a három szereplőt követjük és a regény történetét fabulák akasztják meg, amik egy kegyetlen fajzatsorsot vagy a fajzatokkal általában foglalkozó lehetséges történelmi kérdést mutat be.

Kirill alapvetően egy őzfajzat karakter, aki folyamatosan küszködik azzal a létállapottal, hogy ő most nem tud sem sapiensként sem őzként viselkedni. Szörnyű előtörténete van, amiben már fajzatként vadászni való vadként volt kezelve, és visszatérő lelki vívódás, hogy ő még préda-e, és kell-e neki a nyáj vagy a közeli kötődés, ahogy azokat az őzekről általában gondoljuk. Ugyanakkor ő egy újságíró szerepben is van, akit mindennél jobban érdekel maga a teremtés története, és ezért alkukat is képes megkötni, hiszen egy jó sztori ennyit megér.

August egy marketing ügynök, és nem feltétlenül teszi az szimpatikussá, hogy egy kvázi jó ügy, a fajzatok egyenjogúsítása érdekében tesz mindent. Ő egy kimért profi, aki kampányokban gondolkozik, és arra tesz fel mindent, hogy az egyre közeledő népszavazás eredményeként a fajzatok ugyanazokat a jogokat kapják, mint a sapiensek. Bár a regényben August megmarad ebben a kimértebb, szakértő szerepben, mély betekintést kapunk a saját motivációiba is, illetve a fajzatok jogaiért folytatott küzdelem korábbi történeteibe is. És számomra ő volt a legizgalmasabb karakter, bár érzelmileg senkihez sem kötődtem igazán (ami hatalmas pozitívuma a könyvnek szerintem), de Augustban, a felépített kampánymenedzser imázsában, illetve később a motivációi ismeretében egyaránt egy olyan karaktert találunk, aki irányítja a dolgokat, és ez nagyon sokat jelent ebben a több fronton zajló harcban.

Pilar a borzfajzat nagyon megnyerő, mókás, és durván sérült karakter, aki az olvasótól és a regény szereplőitől is igényel empátiát. Alapvetően ő egy kihasznált karakter. A korábbi gazdája kihasználta, hogy sapiens szerű, de mégsem igazán ismerte a világot. Kvázi rab volt egy kis szobában, ahol egy tévé jelentette a szórakozását. A világképe így alapvető kritikája a fogyasztói társadalomnak, aki a reklámok alapján hoz döntéseket, de a reklámblokkokat megszakító szappanopera érzelmi és történeti csavarjai is roppant izgalmasak, ha azok alapján próbáljuk értelmezni a regény hátterét adó, vagy ebből a szempontból kevésbé eltérő, az olvasó hétköznapjaiban megtapasztalt világot. Pilar szép akar lenni, és a szépség reklámszerű, sapiensszerű. Csillogásra vágyik, akár csak a tévében szereplők, híres akar lenni. Fontosnak akarja érezni magát, és ezt a szavazás körül kialakuló tömbök ki is használják.

A szavazás körül három tömbről beszélhetünk. Az egyik nyilván az, akik nem szeretnék, hogy a fajzatok sapiens jogokat kapjanak, velük alig találkozunk a regényben. A másik az, aki egyenlő jogokat akar a sapiensek és a fajzatok között. Kvázi az ő vezetőjük August, aki az egész kampányt vezeti, harcol, hogy a fajzatok médiamegjelenése pozitív legyen, a politikai korrektség eszközével erőlteti, hogy a fajzatokat ne fajzatoknak, hanem kiméráknak nevezzék, és a saját szabadságát is feladva fontos gesztusokat tesz a kampány érdekében. A szavazás körül álló harmadik tömb a nyájé, amit a fekete bárány vezet. Ez kvázi egy szekta, aki terrorista akciókat szervez, egyik fő üzenete, hogy igazából nem a sapiensektől kell a jogegyenlőség, mert igazából kik is a sapiensek, akik ezt megadhatják. Érdekes és radikális felvetés az övék, ami köré a terrorszervezet épül, és a regény cselekményének egy jelentős részét az ő tevékenységeik és ténykedéseik adják.

És amit eddig leírtam, az mind szuper, de hol az LMBT, kérdezhetitek.
Egyrészt van a regényben egy akkora LMBT száll, ami akkora spoiler lenne, mint a Mont Blanc, szóval erről most nem írok, csak annyit, hogy imádom.
Másrészt viszont a könyv tele van olyan szituációkkal, amik LMBT embereknek baromi ismerősek lehetnek. Rögtön beszélhetünk a heterónormatív szemléletről, ami azt feltételezi, hogy te heteró vagy, mert a társadalmi tudatban az az alapbeállítás, és a regény társadalma bizony kikezdhetetlenül sapiensnormatív. Még a fajzatoknál is. Ehhez kapcsolódik a coming out szituáció, amiben arról kell beszélni, hogy a sapiensnormatív társadalomban valaki fajzat, és esetleg még azt is megkérdezik tőle, hogy milyen állat volt a bábja. És ez az átalakulás is ismerős lehet, bár ez lehet, hogy már csak belemagyarázás, de bizonyos állatok teljesen random kiválasztás alapján egy életszakaszukban elkezdtek bebábozódni, majd a bábokból állati nehezen és fájdalmasan kiszabadulva egy társadalmilag nehezen meghatározható csoport tagja lesz, és ez engem emlékeztet a kamasz éveimre, amikor a miért pont én kérdés állt a kis kialakuló meleg életem központjában, aminek van kvázi átváltozás előtti és utáni szakasza. És persze nem azt mondom, hogy ezt az író minden esetben a szexuális kisebbségektől vette a mintát, már csak azért is, mert nem tudhatjuk, hogy így van-e, de egészen biztosan van értelme ezzel a szemmel vizsgálni ezt az identitáskérdésekkel átszőtt regényt. 🙂

Kedvenc részem: Alapvetően az egész regény nagyon okos, erősen és távolságot tartva reflektál a jelenünkre, ami számomra a fantasy műfajának egyik fő feladata, és ennek egy nagyon banális megjelenését emelném ki, a fajista beszédmód megjelenését a regényben, vagy inkább az attól való félelmet, hogy fajistáknak tartsanak minket. Több ilyen kis jelenet van ezzel kapcsolatban, főleg állatokkal kapcsolatos szólások után kezdenek el fogadkozni, és baromi vicces szituációk ezek. Kb. mintha az „Adja oda neki az, akinek két anyja van” mondat után hozzátennénk, hogy ‘”persze nem homofóbiából mondja”.

Végezetül ajánlom a regényt azoknak, akik érzik magukban a vágyat, hogy valami mást olvassanak, ami mégis a mi világunkra reflektál. Akik nyitottak a világról való átvitt gondolkodásra, és valami nagyon ügyesen kitaláltat olvasnának. Fantasy rajongóknak meg szinte kötelező, de ők ezt úgyis tudják. És legyen kötelező mindenkinek, akinek felkeltette az érdeklődésüket az értékelés, mert biztosan nem járnak rosszul. 🙂

Moskát Anita: Irha és bőr
GABO, SFF-sorozat, 2019
603. oldal
Így olvastam: Várnom kellett szinte a regény első harmadáig, hogy nagyon beinduljon, addig elsősorban világot épített és még helyére nem pakolt információkat adagolt és megágyazott a regény végéig kitartó feszültségnek, így az első 200 oldalt több ülésben olvastam, míg az utolsó 400 oldallal egy nap alatt végeztem, mert olvastatta magát. Meg kell küzdeni vele, mert szokatlanul erős kimunkált nyelve van, de ha megszoktad, megy egy levegővel is. 😉

Én pedig ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen a GABO Könyvkiadónak, hogy elküldték nekem ezt a könyvet, nektek pedig, hogy velem tartottatok. 🙂 Ha olvastátok a könyvet, és van véleményetek, hagyjatok bátran kommentet, ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, úgyszintén. 🙂

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. 🙂

És ne feledd a következő posztig:
Könyvekkel a szivárványig!

Szilvó

Laurie Frankel: Mindig ez van

Sziasztok,

a mai értékelésben egy olyan könyvről fogok nektek mesélni, aminek a középpontjában egy család áll. Egy család, ahol anya orvos, a legügyesebb a sürgősségin, és ahol az apa író, aki otthonról dolgozik, és ellátja a lassan gyarapodó fiú gyermekeit. Merthogy öt fiúgyermek született ebbe a családba, de az utolsó, Claude, szereti a mogyoróvajas szendvicset, szeret lány ruhában lenni, és arról álmodozik, hogy ő egy hercegnő lesz.

mindig_ez_van.JPG

Amikor először olvastam erről a könyvről, hogy az a címe, hogy Mindig ez van, és a GABO-nál jön ki, az volt a képzetem, hogy sok helyzetről fog szólni, és egy könnyedebb, ifjúságibb nyelven. És ez valamennyire meg is történt. Bár azt hiszem nem sok kis helyzetről szól. Azt hiszem ez a könyv egy nagy történet arról, hogy mi mindent tesz meg egy család a legkissebbért.

A könyv felütése olyan, mint a meséké: Egyszer volt, hol nem volt, megszületett Claude, Rosie és Penn első látás előtti szerelméből, amiből Claude előtt már négy gyermekük született. Végigolvassuk, ahogy ehhez felépítik az életüket, melyben apa marad otthon, anya pedig imádja a munkáját, de főleg éjszaka dolgozik a sürgősségin, hogy minél több időt tudjon a családjával tölteni, és már egy ilyen jól megszokott akolmelegbe születik meg Claude, akiről azt remélték, hogy lány lesz, a legkisebb, de nem az lett, és ez semmilyen fennakadást nem okozott.

Mert ebben a könyvben semmi nem okoz fennakadást. Rosie és Penn úgy alakítják az életüket, hogy minden problémát a helyén kezelnek, és mégis boldog családi élet burjánzik körülöttük a burjánzó mondatok között. Az egész könyv hangulata nagyon hasonlít a Szívek szállodája egyszerű szituációs komédia stílusára, ahol foglalkoznak az adott problémával, de minden viszonyítva lesz, és mindent kimozgatnak az átlagos perspektívából, ami egyrészt üdítően szórakoztató, másrészt igényel némi olvasói agymunkát, harmadrészt pedig hihetetlenül gyorsan bevonz befogadóként a sajátos logikája a könyvnek, és aurát von körétek.

És akkor ebben a világban bújuk elő három-négy évesen Claude, aki nagyon gyorsan fejlődik egyébként, hihetetlenül intellektuális és jól szocializált kisgyerek, aki tudja kezelni a család dolgait, és hamar megtalálja a maga helyét a családban, ahol mindenki különc, és ahol minden gyermek felnövése, átváltozásai egyformán csodálatosak és egyformán ijesztőek.

De nem csak ez a világ van ebben a könyvben. Nagyon érzékelhető, ha a burkot, amiben élnek, támadás éri. Mert egy fiúnak nem lehet egy transznemű vagy buzi barátja, mert egy lánynak nem lehet egy fiú a legjobb barátnője, mert egy fiú nem mehet bikiniben a strandra, és mert nem lehet titokban élni. Nem lehet titokban élni szorongások, önfeladás és folyamatosan figyelem nélkül.

Ebben a könyvben a szerző felépített egy nagyon puha, meleg, és csodálatos teret, ahol a társadalmi szerepektől, és egyáltalán az egymástól való különbözés a normális, ahol egy fiú ragaszthat harmadik szemet a homlokára, lehet bármilyen jelmezben, vagy lánynak öltözhet, és képzelheti magát éjszakaitündérnek.

Mégis arra tanítjuk a gyermekeinket, hogy az a fontos, ami belül van, amikor az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy ki mit visel, és hogy néz ki.

Egy másik térben viszont az öltözködés, és azon át az önkifejezés lehetősége, korlátokba ütközik, és krízishelyzetek alakulnak ki. A polcról pedig vagy babát vagy autót vesz le, valakik mellé leül ebédelni, és ha az óvónéni azt mondja, a fiúk és a lányok álljanak külön sorba, akkor neki sort kell választania. Definiálnia kell magát. Kénytelen. És ez még mindig nem biztos, hogy elég. Lehet, hogy össze fogják verni, lehet, hogy senki nem választja a csapatába, sőt az is, hogy egyedül eszik, és nem fog tudni mit tenni, nincs eszköze.

És a könyv mégsem erről szól. Azt hiszem a könyv utolsó két mondata tézisszerű:

Tudom, hogy ez a könyv vitákat fog kavarni, de őszintén? Folyton elfelejtem, hogy miért is.

Először is rögtön azzal kezdem, hogy nem biztos, hogy legitim ez a mondat, egyrészt mert nem hiszem, hogy transzfób emberek százai veszik meg a könyvet (bár vegyék, és támogassák a könyvpiacot, hogy minél több LMBT könyv jelenjen meg), hogy aztán jól kivitázzák magukat, másrészt, és ez már szövegközpontúbb lesz (bár a saját életemből is tudok hozni példákat, főleg kövérként és melegként): Rosie és Penn sokszor sokkal intenzívebben élnek meg transzneműséggel kapcsolatos problémákat, és sokkal jobban félnek potenciális problémáktól, mint amennyire ez releváns volna, de nyilván a narratívában ezt a szülőség megmagyarázza. Hogy a könyv tekinthető-e az ember gyermekének, ezt pedig az irodalomfilozófiára hagyom. Harmadrészt azt gondolom, hogy ez a könyv valóban gerjeszthet fel vitákat. Vitákat a gyermeknevelésről és a transzságról. Nagyon építheti mindkét témában a párbeszédet az érdekes és értékes nézőpontjaival és a releváns nézőpontjaival. És én ezt rendkívül üdvözlöm.

Viszont nyilván nem ezekért tézis. A könyv tétje az utolsó két szó. A miért is. Ebben a könyvben születnek gyermekek egy férfitól és egy nőtől, akik a legjobb tudásuk szerint nevelik és támogatják őket, mindenben. Mérlegelik, hogy mi jó nekik most, és mi lenne jó nekik hosszú távon, és igyekeznek keveset hibázni, mert rettegnek a következményektől. Ebben a könyvben hét szereplő azon dolgozik, hogy megválaszolja azt a kérdést: Ki is ő valójában, és kipróbálják a lehetőségek legtöbbjét. És a transznemű gyerek csak apropó, hogy ezekről beszéljen az elbeszélő. A transznemű gyerek csak egy ablak, amin át benézve rájöhetünk: Mindig ez van.

És nagyon sok egyéb kérdést mozgat nagyon hitelesen a regény. Mivel öt nagyon más gyermeket nevel fel, szintén két nagyon más világból jövő szülő, így elég sok területet lefednek a problémafelvetéseik, és sikerül őket az írónő pihepuha, kedves és otthonos burkában tartani.A kézenfekvő transzneműségen, a nemi szerepek abszurditásán túl beszél egy iskolai feladat keretében például arról, hogy milyen problémákkal kerül szembe az amerikai fegyveres erők, ha LMBT katonák szolgálnak, és amik léteznek attól, hogy kitakarják a szolgálat jogi lehetőségeivel. A nyugati orvoslás eszközei nélkül orvoslással, illetve az alternatív gyógyászat lehetőségeivel is találkozhatunk, de a nemi egyenlőtlenségről, és a szülőségről is ír nekünk. Rendkívül fontos dolgokat.

Kedvenc részem: Az, ahol a szülőségről beszél egy nagyon extrém példán keresztül. Azt hiszem az volt a könyv egyik tetőpontja, és nagyon szerettem ezen át nézni a könyvet, és ebből levezetni a megoldásokat.

Végezetül szeretném ajánlani mindenkinek a könyvet, aki valami egyszerűre, de rendkívül olvasmányosra, feltöltőre, szeretettel telire vágyik. Ajánlom azoknak a fiataloknak, akik nem biztosak a világ és a saját dolgaiban, ajánlom a fiatal felnőtteket, akik gyereknevelés előtt állnak, és nem szeretnének mindent úgy csinálni mint a szüleik, ajánlom azoknak, akik szeretik, ha reflektálnak a világukra, ajánlom azoknak a szülőknek, akik szeretnének szabadabban gondolkozni, és jobban érteni a mai világot, és persze mindenkinek, aki idáig olvasott.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmeteket, és hogy ma velem tartottatok, hatalmas köszönettel és hálával tartozom a GABO kiadónak, bizalmukért, hogy eljuttatták ezt a könyvet hozzám, és nem utolsó sorban, türelmükért. Nagyon nehezen írtam erről a könyvről, mert nagy hatással volt rám. 🙂

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel.

Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagramon is megtalálsz.

És végezetül arra kérlek titeket, ne feledjétek:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj

Sziasztok,

azt tapasztalom, hogy egyre több meleggel találkozom nem kifejezetten LMBT témájú könyvben is. 🙂
És ennek nagyon örülök, még ha bizonyos könyveket csak a szórakozás kedvéért olvasnék, de közben megtalálom benne a meleg szálat, és akkor bizony el kell gondolkoznom rajta, hogy írok-e róla a blogon vagy nem. Nos, talán már egyértelmű: a Három dolgot mondjról írok, mert szerettem, és mert szerintem tanulságos.

harom_dolgot_mondj.jpg

A könyv középpontjában Jessie áll, és a története egy picit egyvelege a Kedves halottaknak és a Simon és a homo sapiens lobbinak. Tizenegyedikesként egy új gimnáziumban kezdi az életét, mert meghalt az édesanyja, édesapja pedig egy új hölgy mellett találja mg a boldogságot, akit az interneten ismert meg, egy gyászfeldogozással foglalkozó csoportban. A hölgy egy baromi gazdag lakberendező, aki Los Angeles gazadagnegyedében él, így evidens, hogy Jessie és az édasapja költözik az ország másik végébe a kis középosztálybeli életükből… És itt kezdődik.

Ez a változás elsősorban érdekes felvetéseket hoz. Jessie-nek megvolt a maga legjobb barátja a saját állami iskolájukban, most egy magániskolában kellene beilleszkednie. Jessie eddig diákmunkában dolgozott, és most sem akar és mer zsebpénzt kérni az apja új feleségétől. Jessie eddig egyke volt, és most egy olyan „család” jön létre, ahol egy egyke srác (aki egyébként meleg, de erről majd később) és egyke lány kerül a családi asztalhoz, megjegyzem ismét, a halott szüleik apropóján.

A társadalmi osztály váltás sem történik zökkenőmentesen, ugyanakkor nagyon izgalmasan és komikusan írja le a nem ebben a körben szocializálódott és frissen érkezett szemszögéből a gazdag sulit és a diákokat, illetve az őket körülvevő rendszert. Jessie elveszettnek érzi magát a suliban, és úgy érzi az első hét után, hogy ő képtelen beilleszkedni. Amikor is kap egy e-mailt Valaki/Senkitől, aki saját bevallása szerint fiú, és az ő sulijukba jár, és segíteni szeretne a Valley Gimi poklában eligazodni, ami egy picit betegnek tűnik elsőre (és Jessie így is reagálja le), de végül „mi veszteni valója volna” alapon elfogadja a segítséget. És jól teszi. Rajta keresztül ismeri meg az új legjobb barátait, elkezdenek egy új játékot (Ki nem találnátok…)

A három dolgot mondj

nevűt, ami szerint három random információt osztanak meg egymással magukról, és ez nagyon ügyesen ki van használva a könyvben. Jól adagolja az információkat, miközben kedves és vicces, bár a beszélgetésük általában ilyen, de szerencsére nem megy át a történet levélregénybe, hanem zajlik Jessie élete, és közben jönnek értesítések az üzenetekről. 🙂

telefon.gif

És persze Jessie elkezd találgatni, hogy ki lehet az, akivel beszélget, és ez a legmélyebb pontja a könyvnek. A könyv felétől 85%-ban biztos voltam benne, hogy az Valaki/Senki, aki valójában lett, és utána csak elkezdett idegesíteni, hogy Jessie miért nem látja végül, és hogy egyáltalán miért idióta ő meg a barátnői, és hogy miért is kellett elpazarolni a Simon és a homo sapiens lobbiban jól működő krimi vonalat.

why.gif

Tetszett még, hogy Jessie molynak van beállítva (még ha egy ponton sem látjuk olvasni), és hogy egy könyvesboltban dolgozott. Tetszett az Orgazmus nevű zenekar, és hogy mindenki benne volt, aki számított, és külön kiemelve, hogy baromi vicces szituációkat hozott ez a név. Szerettem, hogy az Átokföldje szóba került, és szerettem, hogy szóba kerültek olyan fontos témák, mint az iskolai zaklatás vagy a szüzesség elvesztése, vagy például a melegség, amivel a következő bekezdésben már tényleg fogok foglalkozni.  Összefoglalva elsősorban sok kis random dolgot tudtam szeretni ebben a könyvben, és szerintem az az erőssége a történetnek, hogy ezeket hitelesen, de kedvesen, jól tudja összefűzni. 🙂

És akkor a melegség: Jessie apja feleségének a fia meleg, és a fülszövegben őt beképzeltnek állítják be, ami nem tudom mennyire áll meg. Theo harsány, mint viselkedésében, mint megjelenésében, viszont nagyon ügyesen árnyalja az írónő a történetben. Először is meghalt az apja, másodszor kap egy „pótcsaládot”, amit nyilván baromi nehéz lehet megszokni, és egyébként is megvan a saját stílusa, amiben semmi kivetnivaló nincs.
Emellett pedig nagyon emberi és őszinte pillanatokban is láthatjuk, amelyek szinte kivétel nélkül függetlenek a melegségétől. Egyszer buzizták le, még általánosban, nem volt fontos előbújnia, mert a szülei elfogadták, és nem kellett megküzdenie vele, amiről azt gondolom, hogy hatalmas előnyt jelenthet. Egy ponton válik érdekessé a melegsége, egy vitában, amikor egy mondat nem fejeződik be, és Theo és az anyja számára is félreérthető, viszont ez is a helyére kerül, szóval melegségből is ötösre vizsgázott nálam a könyv, ráadásul Theót is megkedveltem, aminek szintén örülök. 🙂

wbn-rbw-mona-5.jpg

Kedvenc pont a könyvben: Nagyon sokat agyaltam rajta, mert sokáig azt hittem a könyves boltos nő, vagy az apa lánya beszélgetések, esetleg a pótanya, de nem, végül az új barátságot, és az új barátaival töltött pillanatokat emelném ki, mert egy csendes lányról van szó, meg arról, miből is lesz a cserebogár, és van egy pont a végén, ami nekem is fáj, hogy nem mondhatom el, mert spoiler lenne. 😉

Végezetül ajánlom a könyvet mindenkinek, aki ifjúságit olvas kikapcsolódásképpen, és szereti, ha egy könyv egyszerű nyelvezettel is tud adni és el tudja gondolkoztatni. 🙂

Julie Buxbaum: Három dolgot mondj
GABO
2017.
360. oldal
Így olvastam: Könnyen olvasható, gördülő nyelvezetű, továbbolvasásra késztető, de van, hogy le kell tenni pihentetni, fel tudtam állni mellőle.

Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok, ennyi lettem volna mára. 🙂
Ha olvastad a könyvet, vagy kérdéseid volnának, akkor várom lent komment szekcióban. 🙂 Ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, ha az érdekel, ki áll a blog mögött, less be hozzám instagramra, ha nem szeretnél lemaradni a következő tartalmakról, kattints a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, és véletlenül se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén