Címke: finn

Sofi Oksanen: Baby Jane

Dátum: 2019.02.07.

Sziasztok,

a mai bejegyzésben a huszonegyedik század egyik legjelentősebb finn írónőjének fontos, leszbikus témát használó, és a depresszió mélységét bemutató, nagyon érzékeny regényéről fogok beszélni, ami az év vége egyik jelentős olvasása volt számomra.

A könyv főhőse Kormi, és a névtelen elbeszélő. Kormi a belevaló leszbikus csaj, aki pusztán a jelenlétével meghatározza Helsinki éjszakai meleg életét, az elbeszélő pedig egy lány, aki vidékről érkezett, és szívesen volt Kormi barátnője. A könyv elején nincs igazán tapasztalata, nem ismeri ki magát, miközben Kormi ismer minden meleg helyet, és mindenki mindenhol tudja, ki is ő. Voltak ügyei persze, kinek nem, de most csak falja az éjszakai életet. Van pénze, megteheti, így mindenhová taxival megy, mindent fizet a csajának, és mindig otthon alszik, nyitott ablaknál, akkor is, ha beesik a hó.

Mindketten depressziósok, de ez egy ideig tét nélkül lebeg a könyvben. Együtt vannak, boldogok, élnek valamiféle szappanbuborékban, ami véd, álmodoznak. Hogy nagy sétát tesznek majd az első hóban, és vidámparkba mennek, és állatkertbe. Aztán csak nem mentek. Sok dolguk volt. Csak járták egyrecsak a leszbi partikat, éjszakáról éjszakára, ahol együtt lehettek, szerethették egymást, és szórakozhattak kedvükre. Aztán egyszercsak elfogy a pénz.

Mert a pénz olyan. Nem ad élményeket, nem ad jó életet, de lehet belőle venni, és Kormi vesz, falja az életet, és elvárja azt magától, amit megszokott. És minek is adna alább. Fényűző élethez szokott, tudja, hogy lehet pénzhez jutni, és is pénzhez jutnak, egy közös vállalkozásban. Amiről nem is írnék most többet. Mert spoiler.

A pénzszűkével viszont erőre kap Kormi pánikbetegsége, amitől egyre kevésbé lép ki az utcára a lakásából. Üzletekbe már régóta nem jár, az exe vásárol be neki, hetente többször, és ő is mos rá. Kormi szerint jó batárok lehettek volna, ha nem járnak, de így alakult. Legalább bevásárol, és mos. A kapcsolatuk után is. Miközben Kormi az elbeszélővel jár.

Az elbeszélővel, akinek a depressziója mellett még van valamilyen személyiségzavara. Követ el dolgokat, ritkán ahhoz, hogy feltűnjön neki ez rendszerben, amik erőszakosak, és nem emlékszik rájuk. Csak egyszerűen egy-egy környezetben találja magát, ahol a környezete fél tőle, vagy ahol hibáztatják. És nem sajnálja a történteket, mert nem emlékszik semmire belőle, neki is össze kell raknia mozaikokból, hogy mi is történt.

És igen, ez így egy diszfunkcionális kapcsolat. Persze. Amiből nem következik semmi. Két ember egyre mélyebbre kerül a depressziójukban, és egyre sötétebbé válik az egész regény. Mi történik egy kapcsolattal, ha nem történik vele semmi? Mi történik két emberrel, ha képtelenek megosztani a saját terhüket a másikkal? Kormi élete valamennyire tipikus. A kor baszta tönkre, ami minden depressziós emberbe Prozacot tömött, mert ez volt az új csodaszer. Nem kapott megfelelő kezelést, és senki nem szembesítette, hová vezet az a segítségnyújtás, hogy még a szemetet sem kell levinnie, mert leviszik helyette.

Az elbeszélő pedig szerelmes. Vagy csak ragaszkodik, Kormihoz kötötte magát, ami egyre kényelmetlenebb. Míg a regény elején Körmi ölelése meleg, és körülvesz, mint a víz, addig a végére fojtogatóvá válik. Elviselhetetlenné, amibe mégis élni kényszerül. Végignézzük, ahogy egy élet élhetetlenné válik, és ez nagyon kemény.

Oksanen pedig éles. Úgy ír, ahogy Karafiáth Orsolya írni szeretne. Maróan és realisztikusan. Élően. A regény stílusa rendkívül olvasmányos, miközben oldalanként terheli a lelked az átlátszó és hasogató nyelvvel és a történettel. Ez a két nő egy-egy emberi roncs. Akik számára nincs remény. És nem csak együtt, hanem egyáltalán. Oksanen megmutatja, hogy milyen mély a lélek, és az elnyel mindent. És ez a regény közben csodálatos. Pont ezért.

Kedvenc részem: Az eleje. Nagyon erősen építette fel a karaktereket, nagyon tetszett, nyilvánvaló volt, hogy itt valami nagy fog történni, és igen. Az első bekezdéstől nagyon alapos, elegáns, kimért és fekete ez a könyv. És agyon jól építkezett.

Ajánlom a könyvet nektek, ha szeretnétek mélyet olvasni, és valamikor épp hangulatotok is van hozzá. Ajánlom azoknak, akiket érdekel a depresszió és a pánikbetegség, mélyen, és azoknak, akik nem szoktak megrökönyödni. Ajánlom a könyvet azoknak, akiknek az értékelésem felkeltette a figyelmét. 🙂

Sofi Oksanen: Baby Jane
Scolar, 2016
196. oldal
Így olvastam: Kell hozzá nagyon egy hangulat, de nekem mindkétszer megvolt, így egy-egy délután alatt sikerült elolvasnom, egy ülésben. Nagyon vitt a regény nyelve, nem fáradtam el benne, tényleg csak az időzítésen múlik ennél a regénynél minden,

Ennyi lettem volna mára, de szeretném nektek hirdetni a még zajló születésnapi nyereményjátékot, ahol pihepuha plüss könyvjelzőt nyerhettek, ha válaszoltok néhány kérdésre a blog működésével kapcsolatban. Katt a képre. 🙂

Most már tényleg ennyi lettem volna, hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek két nagyobb bejegyzés között, keressetek bátran facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, az instagram a te fórumod. 🙂

Hamarosan érkezem a következő bejegyzéssel, de addig se feledd:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia

Szerző: Szilvió

Dátum: 2018.08.21.

Kategória: Uncategorized

Sziasztok,

a mai bejegyzésben egy menekült könyvről fogok beszélni. Két különböző generáció menekültjéről, akik szintén iszlám vallásúak, de két évtizeddel korábban, a délszláv háborúból, Koszovóból menekültek Finnországba. A Macskám, Jugoszlávia két generációja mindent másként élt meg, és mindenre másként tekint ugyanannyi idősen, húsz év különbséggel.

A Macskám, Jugoszláviában tehát két cselekményszálat követünk. Az első napjainkban játszódik, Finnországban. Egy fiatal srácról szól, aki kígyót vásárol, majd elmegy szórakozni, és szerelmes lesz egy beszélő és párkapcsolatot létesítő, kifejezetten rosszindulatú macskába, aki képvisel valami visszataszító európai gőgöt, és folyamatosan reflektál arra, hogy a srác meleg és bevándorló. Ugyanakkor ez a macska értelmezhető egyfajta migráns jugoszláv életérzésként, jugoszláv identitásként, amit nem lehet lekaparni, amihez viszonyulnia kell, ami nem mindig kedves, behatárolja a lehetőségeit, és vissza-visszatérően emlékezteti, ki is ő valójában.

A második történetszál az 1980-tól napjainkig tartó időszakot veszi végig, ami egy fiatal koszovói lány felnövését, szerelembe esését, pontos vallási szabályok és hagyományok szerinti házasságkötését, és az asszonnyá, anyává válásának mozzanatait követi. Nagyon alapos, és őszinte, naiv kislányos érdeklődéssel mesél az elbeszélő az esküvő körüli előkészületekről, és megmagyarázza a szokásoknak az eredetét, fontosságát, okát is, ami érdekes utazás volt ebbe a másként népi, és másként patriarchális, családcentrikus világba.

És az asszony nézőpontjából tekintünk a háborúra, ami a családja körül zajlik, és mint családanya tekint a menekülésre és a menekültség különböző formáira. A családja számára nem igazán ismert más társadalmi rend, mint a koszovói, vagy más világnézet, mint az iszlám. És ezzel persze nincsenek egyedül. A könyv egyaránt fog reflektálni, mindkettejük történetében az emberjogi kérdésekre, a befogadás kérdéseire, és nehézségeire, akár a bűnözés lehetőségére, és ezzel együtt nem is ad egyértelmű választ arra, hogy hogyan kezelendő egy ilyen válság, sokkal inkább új kérdéseket vet fel, és ránagyít fontos, de első ránézésre lényegtelennek tűnő részletekre.

A könyv fülszövege azt mondja, a könyv összeérő cselekményszálai között sorra dőlnek össze belső és külső világok, és épülnek is fel másmilyenek. Azt hiszem a könyv igazi cselekménye ez. A család és a házasság, majd a befogadó Nyugat-Európát megtestesítő Finnország illúziója is ledől, és a helyébe kénytelen épülni valami, amihez már talán két generáció kell.

A könyv fontos mozzanatai tehát a srác gyermekkorával és szocializációjával kapcsolatos mozzanatok. Az első oldalaktól fontos, hogy egy nem kiköpött finn srácról van szó, aki sokszor, például az online meleg húspiacon, különlegességnek számít. És közben az apja parancsa ellenére él valamiféle értelmiségi életet (ugyanitt megjegyzendő, hogy az apjának bizonyára az sem tetszene, hogy meleg), és mégis sokszor az apja tanácsa szerint cselekszik, ha az identitásáról van szó:

Soha ne mondd meg senkinek a neved, se azt, hogy hová valósi vagy, soha ne mondd meg nekik, kik a szüleid, kik a testvéreid, ne legyél senkinek sem az útjában, és ne beszélj, és ha kérdeznek tőled valamit, tudod mit kell tenned.

Kedvenc részem: Fontos hozzátenni, hogy irtózom a kígyóktól, és pont ezért a kígyós részek. Bár az érzéseimen nem hiszem, hogy változtattak, érdekes szembenézés volt, hogy a legrosszabbakat feltételezem róla, mert kígyónak született. Nagyon megkapó pillanat volt, még akkor is, ha rá két napra megcsípett két lódarázs, szóval lehet, hogy róluk továbbra is a legrosszabbat fogom feltételezni. Egyébként korábban Vasziljevtől olvastam ilyet, A hajnalok itt csendesekben:

Talán ő tehet róla, hogy farkasnak született? Ő tehet róla? Ne-em, barátocskám, csak mi vádoljuk érte. Megvádoltuk, de őt nem kérdeztük meg. Hát hol itt a lelkiismeret?

Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki érdeklődik a balkáni iszlám kultúrkör felé, vagy szívesen olvasna a délszláv háborúról nem feltétlenül a Magyarországról ismert és a kortárs magyar irodalomban megjelenő nézőpontjából, és ajánlom minden kígyó szeretőnek, mert ők elégtételt fognak érezni, és minden bátor macskaszeretőnek, akik tudják, hogy a macskák nem, vagy messze nem tökéletesek, és ajánlom mindenkinek, akinek az értékelés felkeltette a figyelmét.

Pajtim Statovci: Macskám, Jugoszlávia
Magvető, 2017
285. oldal
Így olvastam: 3 nap alatt, három nagyobb ülésben, és még néhány fél órás blokkban. Jól olvasható, rövid, két részre bontott fejezetekből épül fel.

Ennyi lettem volna mára, köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha olvastátok már a könyvet, vagy kérdésetek, megjegyzésetek, hozzászólásotok volna, keressetek bátran komment szekcióban. És hamarosan érkezem a következő poszttal.

Ha nem szeretnétek róla lemaradni, kattintsatok a jobb felső sarokban található KÖVETÉS gombra, ha háttértartalmak is érdekelnek, keress facebookon, ha pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, less be bátran instagramra. És semmiképp ne feledd a következő posztig:

Könyvekkel a szivárványig!

Szilvió