Sziasztok,
a mai #LMBT-t olvasunk bejegyzésben a magyar fantasy irodalom egyik fiatal alkotójával, Moskát Anitával beszélgettem a szegedi Próza Nostra Irodalmi Estek esemény után, ahol pódiumbeszélgetett Brandon Hackett science fiction alkotóval. A szerző 2014-ben jelent meg első regényével, a Bábel fiaival, 2015-ben jelent meg a Horgonyhely című könyve, és idén könyvfesztiválra érkezett az Irha és bőr, amiben a kisebbségi létet tematizálja, például egy izgalmas LMBT+ karakter segítségével. Elsősorban erről beszélgettünk, de mesélt arról is például, hogy szerinte miért képes érzékenyíteni a zsáner irodalom, ő maga miért érzi fontosnak a nagyon különböző másságok bemutatását, vagy hogy kell-e ok arra, hogy egy szereplő heteroszexuális legyen.
Egy meleg srác olvas: Mi volt a legutóbbi LMBT témájú könyv, amit olvastál?
Moskát Anita: Direkt megnéztem a Molyon, mielőtt jöttem, hogy tudjak erre válaszolni.
A legutóbbi a Szólíts a neveden volt, amit nagyon szerettem, pedig előbb láttam a filmet, ami annyira jó élmény volt, hogy nem tudtam, a könyv vissza tudja-e ugyanazt hozni, de abszolút, ugyanaz. Átjött az egésznek a finom, intim hangulata. Idén olvastam még a Cameron Post rossz nevelését, ami brutális, nagyon felkavart. Számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy léteznek olyan intézmények, ahol megpróbálják átnevelni az embereket, és megpróbálják a fejükbe ültetni, hogy az, amilyenek ők, az egy hibás dolog, ráadásul pont a legsérülékenyebb kamaszkorban. Amit pedig mondjuk sci-fi vagy fantasy zsánerből olvastam, az a Csellengő gyerekek-sorozat, amiben nagyon érdekes LMBT szereplők jelennek meg, a második kötetben van egy leszbikus pár, az első kötetben pedig egy aszexuális főszereplő, ami ritka zsánerkötetekben, bár szerintem zsáneren kívül is.
Emso: Rácsatlakoznék arra, amint mondtál a Cameron Post rossz nevelésével és az átnevelőintézetekkel kapcsolatban. Az Irha és bőrnek a szocializációs központja és egy ilyen átnevelőtábor között van valamiféle különbség? Izgalmas, hogy minkét intézmény a normához igazítja a beérkező egyedeket.
MA: A szocializációs központban is van egy elvárt emberkép, amit hozniuk kell a fajzatoknak ahhoz, hogy a társadalom elfogadja őket. Ez csak annyiban durvább, hogy aki itt ”kilóg a sorból”, azt elaltatják, tehát a retorzió sokkal keményebb. Ez ellen próbálnak a szereplők tenni, akik közül a legtöbben ebben az intézményben nőttek fel.
Amikor kikerülnek, elkezdik feltenni azokat a kérdéseket, hogy kik ők, hogyan szeretnének élni, milyenek ők valójában azzal szemben, amit rájuk kényszerítettek. És mindannyian más választ találnak rá. Az Irha és bőrben nekem fontos volt, hogy ők egyedileg is különböznek, mindannyian másként élik meg a másságukat, és ne egy masszaként kezeljük őket.
Emso: Elmondtad a beszélgetésben, és a Próza Nostrának adott interjúdban is, hogy a fantasy remek eszköz, hogy a jelen problémáit új szemszögből világítsa meg, illetve itt is utaltál rá, hogy a fantasy dolgozik a mássággal és az idegenséggel. De hogy szerinted ez a másság direkt program az Irha és bőr kapcsán? Kifejezett cél volt, a radikális másságok megmutatása, akár a fajzatokon belül?
MA: Inkább azt hiszem, hogy mindenkinek az egyedisége volt az, amit szem előtt tartottam, mert azt gondolom, hogy élete során mindenki érezte már úgy magát, hogy nem illik bele olyan skatulyákba, amiket rá akarnak erőltetni. Nyilván valakiknek kisebb és nagyobb skatulyákkal és krízisekkel kell megküzdenie, de valahol azt mindenképp szerettem volna megjeleníteni, hogy mindenki átesik azon az időszakon, amikor önmagáról kérdéseket tesz fel, és saját válaszokat keres a társadalom által adott sablonok helyett.
Emso: És ezt mennyire látod általános problémafelvetésnek, akár a fantasy műfajban, akár a saját olvasmányélményeidben? Gondolhatunk itt a széles reprezentációs térből való merítésre, akár kifejezetten az LMBT szereplők jelenlétére.
MA: Szerintem az utóbbi pár évben, egy évtizedben vált ez beszédtémává a zsánerben, egyre inkább láthatók olyan szerzők, akik korábban nem, akár színes bőrű vagy transznemű szerzők. Most jutott el odáig a közeg, hogy az ő hangjukat és történeteiket is meg szeretné hallgatni, elég csak megnézni az utóbbi évek komolyabb díjainak shortlistjeit.
Emiatt van egy nagyon éles vita a közegben. Néhányan félnek attól, hogy így „megváltozik” a zsáner, és nem marad olyan, amilyennek ők szerették, de nem sérül semmi attól, hogy sokszínűbbé válik, hogy egyre több nézőpontot ismerünk meg. Szerintem pont a zsánerirodalom az, ami nagyon alkalmas arra, hogy ilyesmi kérdéseket tematizáljon. Ha egy idegen fajjal empatizálni tudok, akkor nehogy már ne tudjak egy olyan embertársammal, akivel lehet, hogy sok mindenben különbözünk, de hát nincs két olyan ember, aki ne különbözne. Pont a zsánerolvasónak kellene a legempatikusabbnak lennie, hiszen varázslényekkel, idegenekkel együtt tud érezni, akkor nehogy már egy transznemű vagy aszexuális karakter nem elfogadható. És bár hangosak ezek a viták, ezzel együtt azt gondolom, hogy nagyon jó irányba halad a közeg, és van egy nagyon elfogadó réteg, aki kifejezetten kíváncsi más, új nézőpontokra. Maga a zsáner pedig csak jól jár, ha bővül és színesedik.
Emso: A Horgonyhelyben megjelenő leszbikusság a hatalmat képviselő terhes nőknek a fetisizálását építi tovább, az Irha és bőrben pedig a fajzat lényéből fakad az interszex jelenlét. Mindkét esetben nagyon erősen a világból következik az LMBT reprezentáció. Ez kifejezetten fontos volt, vagy van esetleg olyan tartásod, hogy a közeg nem viselne jól egy random leszbikus fajzatot?
MA: A Horgonyhelynél központi kérdés a hatalom, és amikor egy leszbikus kapcsolat jelenik meg, akkor inkább arról van szó, hogy két olyan személy létesít kapcsolatot, akik képesek hatalmat szerezni. A férfiakat ebben a világban gyakran csak eszközként használják arra, hogy teherbe essenek, és emiatt alsóbbrendűként kezelik őket. Így alakulnak ki nő és nő között egyenrangú kapcsolatok, hiszen férfi és nő között ott van az alá-fölérendeltség problematikája.
Az Irha és bőrben abból indultam ki, hogy az állatvilágban annyi lehetőség rejlik. Ott nincs társadalmi nyomás, milyennek kell egy férfinak, egy nőnek vagy egy párkapcsolatnak lennie. Az állatvilágban természetes a homoszexualitás, de egy csomó olyan szaporodási forma is létezik, ami az embereknél nem. A horgászhalaknál például párzáskor a hím szó szerint befúrja magát a nőstény oldalán keresztül a testébe, a bohóchalak pedig képesek nemet váltani. Akartam egy olyan szereplőt, aki valami ilyesmit hoz magával állatkorából, és nyilván nem akarok spoilerezni, de ennél a karakternél a faja volt az első, amit tudtam, és eköré építettem fel a személyiségét.
Mindkét könyv esetében nagyon adta magát, hogy az LMBT helyzetek a világból fakadjanak, de nem gondolom úgy, hogy ne mernék egy LMBT szereplőt „csak úgy” ábrázolni. Van két készülő novellám is leszbikus párral, ahol ez nem a világból fakad, de már egy ideje elakadtam velük. Nem gondolom, hogy egy szereplő homoszexualitásának mindenképpen oka kellene, hogy legyen, ahogy ahhoz sem kell ok, hogy egy karakter miért legyen heteroszexuális.
Emso: Ma a kisebbségkutatásban általában megkülönböztetnek látható és nem látható kisebbségeket, és a fajzatábrázolás nagyon sokat merít a nem látható kisebbségek, akár az LMBT kisebbségek életéből, mint például, hogy van előtte-utána életszakasz, vagy hogy ez az identitás bizonyos időszakban alakul ki, akkor több dolgunk van ezzel, tehát van egy kisebbségivé válás időszakuk, miközben általában a fajzatoknál van egy jól látható kisebbségi helyzet. Akár ezzel kapcsolatban, akár az Irha és bőrben megjelenő polgárjogi mozgalommal kapcsolatban milyen mintáid voltak?
MA: Célom volt, hogy ne lehessen őket egy kisebbségnek megfeleltetni, ne egy nagyon elbénázott metafora legyen valakikre. Igyekeztem minden kisebbségre nyitott lenni. A fajzatoknál nagyon érdekes ez a „látható” és „nem látható” kérdés, mert nekik igazából nincs választási lehetőségük, hogy ezt mennyire vállalják fel. Ugyanúgy lezajlik a folyamat, de nem tagadhatják le, mert egyszerűen úgy néznek ki. Egyetlen szereplő van, aki választhat, és nála fontos is a döntés, hogy felvállalja, hogy valójában fajzat és ehhez a kisebbséghez tartozik. Lehet, hogy manipulációs szándékkal teszi, mert eredményeket vár tőle, viszont a következményeivel neki is együtt kellett élnie, és lehet, hogy nem volt kész erre, de végig kell mennie ezen a változáson.
Emso: Az előbújás szintén szolgálja a látható-nem látható kisebbségek kérdését. Izgalmas volt, ahogy kezelted a nyilvánosságot, például a támogató riporter keresését. Hogy alakult ez a coming out? Mennyire volt egyértelmű? Az LMBT előbújásról vettél mintát?
MA: Nagyon sok coming out videót megnéztem, de persze nem egyetlen egyről vettem a mintát. Szerintem ez egy borzasztó nehéz szituáció. Nekem nem volt részem ilyenben, viszont olyanban igen, amikor valaki nekem mondta el, és tudom, mennyi vívódás és mennyi bizonytalanság van mögötte, még akkor is, amikor tudja rólam, hogy meg fogom ölelni, és azt fogom mondani, hogy nagyon örülök neked. Ez még akkor is nagyon nehéz. Még egy elfogadó közegben is ott lehet a belső küzdelem, egy csomó kérdés, amit magában meg kell vívnia az embernek, és az előbújás ennek a belső konfliktusnak egyfajta mérföldköve, a társadalom és a külvilág felé való felvállalása. Ez itt annyiban különbözik, hogy a szereplő esetében fordított a sorrend. Ő a belső kérdésekkel eddig nem igazán foglalkozott, sőt, próbálta őket a szőnyeg alá söpörni, simán emberként hivatkozik magára, szégyelli a fajzati eredetét, annak ellenére, hogy kap segítséget: pszichológushoz jár, és van egy teljesen elfogadó és támogató párja. Ennek ellenére ő még mentálisan és lelkileg nincs kész egy coming outra. Ez abszolút a kampány része, és utána kell ezekkel a belső dolgokkal megküzdenie, tehát ez inkább egy fordított szituáció.
Emso: Kaptál az LMBT közösség felől más visszacsatolást?
MA: Viszonylag keveset. Szerintem ennek az is az oka, hogy sok téma spoileres, így én sem tudok erről igazán kommunikálni, így nem biztos, hogy felfedezték ezt a szálat, vagy hogy ilyen szempontból is lehetne róla beszélni. Néhány visszajelzést kaptam, és azoknak nagyon örültem.
Emso: Köszönöm szépen az interjút, üzennél még valamit az LMBT-t olvasók számára?
MA: „Nolite te bastardes carborundorum.” Nem akarok túl sznob latinul beszélni, de ezt az idézetet szerintem már sokan ismerik, és sok mindennek a szimbóluma lett a Szolgálólány meséje óta.
Köszönöm szépen még egyszer az interjút Moskát Anitának, nektek pedig köszönöm szépen, hogy velem tartottatok. Ha kérdésetek, megjegyzésetek volna, keressetek bátran komment szekcióban, igyekszem gyorsan válaszolni. 🙂
Éppen így igyekszem hamarosan érkezni a következő bejegyzéssel. Ha nem szeretnél róla lemaradni, kattints a jobb felső sarokban található követés gombra, ha háttértartalmak érdekelnek, keress bátran facebookon, akit pedig az érdekel, ki áll a blog mögött, akkor less be instagramra. 🙂
És semmiképp ne feledd a következő bejegyzésig:
Könyvekkel a szivárványig!
Szilvió
